Dunántúli Napló, 1956. április (13. évfolyam, 81-103. szám)
1956-04-30 / 103. szám
^UUUAAÁiAiAAAáAáAAi>UAill IR ODALMI NAPLÓ Megjelenik minden hónap első vasárnapján 1956 Április 3« kUUU kkká PÁUótihz István: « Hláiusi Aranynapsugarak záporában fürdik a pipacsszínü, szélfújta lobogók ezre, s a négy égtájon, az öt világrészen hirdeti a harcot, az alkotást, a munka piros ünnepét; és hirdeti a dicsőséged, ember, aid a porból fölemelted fejed; vad félelmek homályát áttörte szemed fényes sugara! összetákoltad a baltát, tüzet csiholtál, nem kényszerültél a természet kegyére; verejtékedet kínnal ötvözötten keservesen szereztél tapasztalatot, tudást: hatalmat, és legyűrted az örök anyag erőt szívó örök konokságát: akaratodra engedelmeskedett a természet, a föld, ritkult a sűrű erdő; barlangod sötét hűvöséből a fényre vágytál, , tenni, tanulni: élni! Es házat építettél: biztonságot; kezes barmok nyakába igát tettél; pihenés nélkül kutattad, kerested a mindig-jobbat, s a folyton-változó világgal együtt változtál — és változol. Ha fnetyinfczoLd a (ah* í 4 * * 4 3 Aranynapsugarak záporában fürdik a pipacsszínű, szélfújta lobogók ezre, s a négy égtájon, az öt világrészen hirdeti a harcot, az alkotást, a munka piros ünnepét; és hirdeti a dicsőséged, ember, ki öklöt rázol minden zsarnokoknak, kibillented a földet is, hogy jobban a helyére tedd! A forradalmak lángoló tüzében új törvényt írsz, és ma, és mindenkoron hirdeted: csak annak lehet jussa a jövőhöz, ki vallatja lenn a tárnák mélyeit, vagy fenn magot vet a barna földbe; ki karcsú ívvel fogja át a folyók kék szalagjait; ki világosságot gyújt a buksi fejekben; ki könyvet ad kezedbe, hogy látva láss; ki.>> mindenki, aki szívét, kezét, eszét föltette a tétre: szabadságra, jogra, igazságra! Aranynapsugarak záporában fürdik a pipacsszínű, szélfújta lobogók ezre, s a négy égtájon, az öt világrészen hirdeti a harcot, az alkotást, a munka piros ünnepét; és hirdeti a dicsőséged, ember! Kitárult előtted a jövendő: még hihetetlen dolgokat teremthetsz, csak emberként állj a világ felett! Őrködj örök vagyonodra vigyázva, mit súlyos ezredévek mindig-szebbért lobogó hite, fáradhatatlan szorgalma teremtett, és örökül rád hagyott! Vigyázz, és szüntelenül őrködj: nem engedheted, hogy a világ tékozlóké legyen, kik ebek harmincadjára vetnék, amit a kéz, tudás és akarat emelt! Azon fáradj, hogy tisztább emberség viruljon minden szavad és minden tetted nyomán, hogy virágozzék a béke, hogy e bolygón otthonra találjon minden tisztaszívű, igaz ember, ki alkot, épít — és ünnepel, míg aranynapsugarak záporában fürdik a pipacsszínü, szélfújta lobogók ezre, s a négy égtájon, az öt világrészen hirdeti a harcot, az alkotást, a munka piros ünnepét, és hirdeti a dicsőséged, ember! A görög hitregék szerint Pallas Athene teljes páncélban és fegyverzetben pattant ki Zeus főisten fejéből. Érdekes lenne meet, vagy háromezer év távlatából is kielemezni, hogy a rege mit szimbolizál, de talán még érdekesebb lenne azt kinyomozni, hogy egy nagyszerű, alkotó gondoláit hogyan, milyen körülmények között pattan ki a ma élő emberek koponyájából, például hogyan született meg Bogád községben az új iskola építésének terve. Bogád, ez a színes, gazdag népviseletéről híres község alig egy kőhaj ításnyira van Pécstől. A dombon épült régi iskola elől egy pillantással befogható az egész Mecsek — a Misinától a Zengőig. Ha a lábad elé nézel, a termelőszövetkezet tábláit látod zöldelleni, ha megfordulsz, az ötszázegy- nehány lakosú falu kéményei pipáinak alattad. Vasárnap van, most jönnek az asszonyok a miséről. Leginkább feketébe öltözött öregek, néhány süldőlány, férfi egyetlen egy sem. A fiatalabbak egyikén-másikán még a szépszínű, 6okráncu szoknyák ringatóznak, de a hímzett bársonycipő helyett már pán- tos szandált, a csodás-szép főkötő helyén egyszerű kendőt viselnek. — Elfogyóban van a népviselet — panaszlom Zákonyi László igazgató-tanítónak, aki csak félig-meddig tud megvigasztalni azzal, hogy nagy ünnepekkor, búcsúkor még felveszik az asszonyok a ládában őrzött ruhákat, cipőket, Xókö- tőket. Az iskolában viszont, fali- szekrényekben kedvemre gyönyörködhetek a bogádi szőttesekben, hímzésekben. Olyan ez az egyszál tanterem, mint egy múzeum. Az ajtóval szemköztó fal a néprajzi rész, alattuk ugyancsak üvegszekrényekben a környéken talált kövületeket gyűjtik. A táblával szemközt két aquárium, ásványgyűjtemény. A gyerekek — délelőtt lévén a felső-tagozat, a hetedik-nyolcadik osztály ül a padokban — énekelnek. — Láttál-e valaha csipke- bokor-róasát? Halkan, lágyan száll a bogádi népdal, körüllengi, körülsimogatja azt, aki hallgatja. Talán éppen ez a nóta fogta meg decemberben Petzold doktornak, a lipcsei zeneművészprofesszornak a szívét, aki magyarországi útja során ebbe a kicsiny faluba is ellátogatott. — Hogy lehet az — kérdezte a külföldi vendég, — hogy ahol ilyen jól tanítják az éneket, ott csak egy tanterem van és két tanító? Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor kipattant az ötlet, az iskola építésének gondolata. Aki már kézbekapott katonai messzelátót, az tudja, hogy ezek a távcsövek csak egyik végükről nagyítanak. A másik végén belenézve törpének látjuk még a kartávolságnyira lévő elefántot is. Nos, ilyen aprókának látszott az új iskola felépítésének a lehetősége a gondolat megszületésének pillanatában; Igaz is! Hiszen terv, építőanyag, szállítási eszköz, munkaerő, szakember nem születik együtt a jó ötlettel! Köny- nyű volt annakidején Zeusnak, de nehéz Zákonyi Lászlónak! Egyedül, egymagában nem is tudta volna megoldani a csomót, az bizonyos. De Kiss József, a tanács v. b. elnöke, Kantavári János, a v. b. titkár és a falu több vezetője tanácskozott, azután egybehívták a népet és velük együtt határozták el, hogyan építsenek egy új, nagyobb, korszerűbb iskoláit. Iskola, iskola, iskola! — ez az egy szó dobolhatott annakidején a bogádiakban, mert minden követ megmozgattak — egyelőre csak átvitt értelemben — hogy a gondolat valósággá váljék. Ugyanis kétféleképpen lehet manapság iskolát és más egyebet is építeni. Az egyik — és leggyakrabban gyakorolt — módszer az, hogy elkezdik a kilincselést a járási, megyei tanácsnál, a pártbizottságoknál és jó Toldi Miklós példáját követve pénzt, paripát, fegyvert kérnek. A bogádiak a másik, a fáradságosabb, de hamarabb cél- hozvezető módszert követték: a tanács községfejlesztési hozzájárulást szavazott meg, a nép jóváhagyta. így negyvenezer forint került az asztalra, az új iskola építéséhez. Az emberek sorra kínálták fel erejüket, szabadidejüket, fogaltjukat munkára. Az Építőipari Technikum igazgatója — hallva a nagy tervről — felajánlotta, hogy üzemi gyakorlatként felhúzzák az iskola falait. A helyi ácsok, mesteremberek sem maradhattak hát el, ők a tetőzést, a cserepezést vállalták. Az erdőbirtoko6ság 14 000 forinttal rukkolt ki. A v. b.-titkámak eszébe jutott, hogy ő asztalos volt annakidején. így hát kijelentette: az ajtókat, ablakokat, az összes asztalosmunkákat ő készíti! Az igazgató felfedezte, hogy van egy bontási épület Hidor- ban, gyorsan megvették az anyagát 3000 forintért, így gerendákra, cserépre sincs gondjuk. így kezdett fegyverkezni, páncélba öltözni a bogádiak Pallas Atheneje. És ekkor felhúzta ünneplős ruháját a tanácselnök és titkár, a mezőgazdasági állandó bizottság és a legeltetési bizottság elnöke, valamint az iskola igazgatója, azután a járási oktatási osztály vezetője és deputációba mentek a megyei tanács elnökéhez, Katona elvtársihoz. A fogadtatásra várakozniok kellett valamicskét Azután bejutottak. Záhonyi László előadta a kérést: háromszázezer forintos építkezést terveznek, ezért és ezért lenne szükséges az új iskola, ehhez kellene még állami támogatás: ötvenezer forint. Ezzel elővette a begyűjtési hivatal jelentését, hogy bizonyítsa, jól kitett magáért mindig a falu. A negyedéves tervteljesítést 124, 800, 1Í3, 200, 111 százalék mutatta: Elővette a begyűjtési jelentést és tólta előre az elnök íróasztalán. — Köszönöm, nem kell ez nekem — hárította el Katona elvtárs. — Én már megérdeklődtem, milyen község is ez a Bogád. Szerdán azután visszaadta a vizitet. Kint volt a faluban, mindent megnézett, mindent meglátott; — Mennyire lenne szükségük? — kérdezte. — ötvenezer forintra. . — Jó. Kapnak hatvanezret. És ezzel mintha megfordították volna azt a bizonyos távcsövet a bogádiak szeme előtt. Egyszeriben olyan közelinek, szinte megfoghatónak látszott az iskola. Zák nyi László irodájában maga elé teregeti a tervrajzokat. — Ez itt az egyik tanterem, ez a másik... Ez a nevelői szoba... öten leszünk ugyanis, szakosított iskola lesz a miénk, az ötödik-hatodik osztálynak nem kell ezután Romonyára járnia... Ez lesz a néprajzi múzeum... Páratlan lesz Baranyában a maga nemében... A rózsaszínű lapon mutatja: ide kerül a sarokasztal, ide a tányértartó. Az alagsor tervrajzán szakköri foglalkoztató-szoba. Az igazgató rábök és a polytech- nikai oktatásról kezd beszélni, meg arról, hogy szeptemberre már nem 45, hanem hetven tanulója lesz az iskolának. Pedig az iskola, az új iskola még nem egyéb, mint egy úgynevezett leplanérozott terület, földkupacokkal, árkokkal. Látó szem kell ahhoz, hogy feltűnjön valaki előtt az az épület, amelynek rajza most a régi iskola falát díszíti» De itt látószemű emberek élJ nek. Másként miért is vertté- kezne Szűcs István és néhány társa ünnepnap, miért fuvarozná, emelgetné a gömyesztően nehéz cementzsákokat, ha nem látná az új iskolát? Látja. Sőt, már nemcsak aa épületet látja, hanem azt is» hogy kislánya (az igazgató csaló aranyos Katicának nevezi), milyen jókedvvel tanul az újban és hogy kisfia, Sanyi, egy-két esztendő múlva ugyancsak élvezi apja munkájának gyümölcsét. — Gyere Sanyi, megyünk! ■=* hívja a fiát Szűcs István, és fordul a szekérrel; A fülessapkás pöttöm legény felkapaszkodik, és már megy is a kocsisor; Az igazgató utánuk kiálts — Köszönöm! Ugye, erre azt szokták mondani, szívesent máskor is?! Az utolsó szekerező nevetve visszaszól: — Inkább azt, hogy most se szívesen, máskor még úgyse! Mikor jöjjünk megint? — Meglehet, hamarosan sor kerül rá! — így az igazgató és mutatja a cédulákat: — Kapunk még 70 000 téglát, a 108 mázsa mészből még csak negyvenkettőt hoztunk meg, a 200 mázsa cementből csak negyvenet. Holnap megkezdjük a fundamentumhoz való követ hordani. Eddig csak tíz köbméter van itt, kilencven még szállításra vár :: -. Tudja menynyi munka lesz még ezzel?! Én is tudom, ő is tudja, az egész falu tudja. De nem félnek a munkától. Közös erővel minden könnyebb. Hátha még ezt a közös erőt máshonnan jött karok is segítik. A párt- bizottság, a megyei tanács, a járási tanács, az Építőipari Technikum, a Kertészeti Vállalat ;! | Micsoda iskola épül itt! Ha minden jól megy, mire ezek a sorok eljutnak az olvasóhoz, lerakták az új iskola alapkövét és 40 építőipari technikumista hozzákezd a fundamentum építéséhez. Szeptemberre pedig az iskola megnyitja kapuit a gyermekek előtt Decembertől szeptemberig: éppen kilenc hónap. Ennyi idő alatt születik meg egy embergyerek. Pallas Athene egy pillanat, az új iskola kilenc hónap alatt... Nagy különbség. Igaz, hogy Pallas Athene csak a regékben élt, az iskola pedig maga a valóság lesz. És ez némileg kiegyenlíti a különbséget. Garami László miffmvvmvmmmmmmvvvTfmmwv A z 1953. júniusi kormány- Jrí program jobboldali túl- hajtása tudvalévőén megakasztotta a mezőgazdaság kollektivizálását és tsz-einkben is megindított egy bomlási folyamatot. Amellett enyhíteni igyekezett a falusi osztályharcot is. S az osztályharc nem enyhült, hanem fellángolt egy időre — a kulákok kezdeményezésére. Riport- és novellairodalmunk elég bőségesen foglalkozott e korszakkal. De már csak műfajadta korlátái miatt sem tudta a helyzetet teljes szélességben és mélységben ábrázolni. Vagy csak a megerősödött osztályellenség befolyását mutatta be és a visszaesést kizárólag ezzel dokumentálta, vagy —- a megelőző irodalmi irányzat mindent szépítő szándékának hirtelen és egyoldalú ellenhatásképpen is — elveszett a termelőszövetkezeti mozgalom hibáinak felületi számbavételében, az összefüggések kutatásának és a fejlődési irány meghatározásának igénye VWTTTTT? nélkül. Mocsár Gábor nagyjában és egészében tudott élni a regény szélesebb ábrázolási lehetőségével. A „Forró napok” igazi nyeresége irodalmunknak. Valamennyiünk közös ügyévé tudja tenni azt a harcot, melyet a kormányprogram után száz és száz tez-ben vívtak meg. Kevés műben tükröződött eddig ilyen életteljesen a szocialista mezőgazdaság útján haladó parasztság arca. A regény cselekménye egy nappal Nagy Imre beszéde előtt indul és hat napig tart. Ezek a napok — mint annyi más tsz-nek — a Rába partján lévő Uj barázdának is valóban „legforróbb” napjai. A fellángoló harc megmutatta: kiben mi lakozik és egyben a bajokat leküzdő erőfeszítések, a kommunista, emberi helytállás nagyszerű kezdőakkordjának bizonyult. Mocsár Gábor egyik legfőbb ereje a jellemábrázolás. Makulátlan hősei nincsenek; az erényekkel és hibákkal bíró jellemek összképe dönti el; kit szeressünk és kit gyűlöljünk közülük. A különböző jellemek kibontakozásához megfelelő körülményeket teiremt az író. Legfojtottabb levegőjű és szerkezetileg is legjobban sikerült a kulák eljegyzési lakoma fejezete. De nem sokkal marad mögötte a szövetkezeti taggyűlés, valamint a részeg Csire kulák támadásának és a tej tolvajok meglesésének a jelenete sem. Kitűnő lélektani érzékkel és mély líraisággad ábrázolja az író Imire és Piri kibontakozó szép szerelmét. A cselekmény hat napba szorult és ez drámai lüktetést ad a műnek, de korlátokat is szab az írónak, aki olya/n alaposan ábrázolja a különféle társadalmi jelenségeket, hogy az a regény terjedelmének és megszabott beosztásának keretei között aránytalanságokat idéz elő. A különféle társadalmi rétegek és törekvések képviselői túl nagy számban szerepein'k. Még az utolsó lapokon is lényegében új szereplők lépnek a regénybe, a mű cselekményének végső mozzanataiban az addig csak futólag felbukkant figurák cselekszenek, Az aránytalanság miatt egykét alakból a kelleténél kevesebbet látunk. Ilyen a tanító alakja; az ő sokrétűbb ábrázolása már csak azért is fontos lenne, mivel értelmiségi hős rajta kívül egyáltalán nem jelenik meg. Hangsúlyozom: csak a sokrétűbb ábrázolást —< mondhatnám inkább: szerepeltetést — hiányolom itt is. Mert a mű alakjai és helyzeted így is igen érzékletesek. Az író a realizmus legerőteljesebb eszközével, a tetteken keresztül való ábrázolással bontja ki előttünk hőseinek jellemét, mutatja meg fejlődésüket. A regény minden fejezete az élet, minaen alakja az ember alapos ismeretéről tanúskodik. Izgalmas, aktuális témáján kívül stílusának képgazdagsága, egyszerűsége és nyelvi szépsége miatt is igen komoly érdeklődésre tarthat számot. T, Polgár István j
