Dunántúli Napló, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-16 / 65. szám

2 N A P C 6 1958 MÄRCITTS II Varsó népe gyászolja Boleslaw Bierut elvtársat Varsó (PAP): Március 14-én tizenkét óra 50 perckor a var­sói Okecie repülőtéren földre- szállott az a repülőgép, amely Moszkvából hazaszállította Bo­leslaw Bierutnak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának holttestét. Varsó lakosainak ezrei gyűl­tek össze a repülőtéren a párt- szervezetek és szakszervezetek gyászfátyollal bevont lobogói előtt. A repülőtéren jelen voltak a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjai, a Lengyel Népköztársaság államtanácsá­nak és kormányának tagjai, a politikai pártok és társadalmi szervezetek vezetőségének kép­viselői, tábornokok, a lengyel munkásmozgalom régi harco­sai, a párt, az állam és a tár­sadalom vezető személyiségei. Megjelentek továbbá az Al­bán Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Köztársaság, a Jugoszláv Szö­vetségi Népköztársaság, a Kí­nai Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köz­társaság, a Román Népköztár­saság, a Szovjetunió és a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ság diplomáciai testületének tagjai. A vörös és fekete lepellel borított koporsót a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Március IS-i ünnepség a Múseumm kertben A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa és budapesti bi­zottsága, valamint a DISZ Központi Vezetősége és buda­pesti bizottsága csütörtökön délelőtt ‘ ifjúsági ünnepséget rendezett a Múzeum-kertben. Az ünnepségre több mint tíz­ezer budapesti fiatal jött el, hogy megemlékezzék az 1848- as szabadságharc hőseiről. A Nemzeti Múzeum lépcső­jén felállított díszemelvényen helyet foglalt Szakali József, a DISZ Központi Vezetőségé­nek első titkára, K. M. Szimo- nov, a Szovjet írók Szövetsége vezetőségének titkára, a ma­gyar-szovjet barátság hónapja alkalmából hazánkban tartóz­kodó szovjet kulturális kül­döttség vezetője, valamint A. P. Mareszjev, a Szovjetunió Hőse, a Szovjet Békebizottság tagja. Az ünnepséget Kovács Antal, a DISZ budapesti bizottságá­nak első titkára nyitotta meg, majd Bicskei Tibor, a Magyar Néphadsereg Színházának tag­ja elszavalta Petőfi: Nemzeti dal című versét. Ezután Mol-f nár János, a DISZ Központi Vezetőségének titkára mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi beszéd után A. P. Mareszjev, a Szovjetunió Hőse üdvözölte a magyar-szovjet ba­rátság hónapja részvevő szov­jet kulturális küldöttség nevé­ben az ünnepség részvevőit, majd K. M. Szimonov szólalt fel. Az ifjúsági ünnepség a DÍVSZ induló és a Rákóczi in­duló hangjaival ért véget. Külföldi hírek NEW YORK Az AFP híre szerint az ENSZ titkársága szerdán hiva­talosan közölte: a leszerelési albizottság március 19-én kez­di meg Londonban újabb tár­gyalásait. Az albizottság tagjai — mint ismeretes — a Szovjet­unió, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Ka­nada. WASHINGTON Az Associated Press jelenté­se szerint az amerikai kép­viselőház hadügyi bizottsága kedden felhatalmazta a száraz­földi haderőt, a haditengeré­szetet és a légierőt, hogy több mint négyszáz millió dollárt fordítson külföldi katonai köz­munkákra, vagyis újabb tá­maszpontok építésére. Bizottsága Politikai Bizottsá­gának tagjai — az elhunyt leg­közelebbi munka és harcostár­sai — emelték a katonai gép­kocsin elhelyezett ravatalra. A koporsónál a lengyel hadsereg tisztjei álltak díszőrséget. A gyászmenet az Internacio- nálé hangjai mellett indult el. A gyászmenet többkilométeres útvonalát Varsó lakosságának hatalmas tömegei szegélyezték, akik így akarták kifejezni ke­gyeletüket Boleslaw Bierut emléke iránt. Minél közelebb ért a menet a város központ­jához, annál zsúfoltabbak vol­tak az utcák. A gyászmenet 14 óra 25 perc­kor érkezett meg a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának székháza elé, ahol emberek tízezrei álltak néma várakozásban. A Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottságának tagjai gyászinduló hangja mel­lett leemelték a koporsót a gépkocsiról és bevitték az épü­letbe. A koporsót fekete posztóval bevont teremben, vörös és fe­hér virágokkal díszített rava­talra helyezték. A ravatal mel­lett a lengyel hadsereg katonái és tisztjei álltak díszőrséget. A minisztertanács 25 millió forint gyors­segélyt szavazott meg az árvízkárosult lakosság támogatására A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a Mi­nisztertanács megvizsgálta az árvízveszéllyel kapcsolatos helyzetet, s tekintettel annak súlyosságára, megbízta Apró Antalt és Erdei Ferencet, a minisztertanács elnökhelyet­teseit az árvízvédelmi munka megszervezésének, irányításá­nak a helyszínen való segítésé­vel. A Központi Vezetőség javas­latára a Minisztertanács az árvízvédelemre fordított hatal­mas anyagi erőkön felül 25 millió forint gyorssegélyt sza­vazott meg az árvízkárosult la­kosság támogatására. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának teljes ülése Belgrád (TASZSZ) A Jugo­szláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága VI. teljes ülésének keddi megnyitó ülé­sén Tito elvtárs, a Központi Bizottság főtitkára beszédet mondott. Beszédében megvilá­gította a kommunisták mun­kájának pozitív eredményeit és azt a néhány negatív jelen­séget, amelyet ki kell küszö­bölni. Hangsúlyozta, hogy Ju­goszlávia kirríágasló sikereket ért el minden területen. Tito megjegyezte, hogy a Központi Bizottság jelen teljes ülését általában a kommunis­ták munkáját, különösen az ifjúság között végzett múmiá­ját érintő számos fontos kér­dés megvitatása céljából hív­ták össze. Hangsúlyozta, hogy a kommunisták szövetségének VI. kongresszusa óta, amikor fontos iránymódosítást hajtot­tak végre és a jugoszláviai társadalmi átalakulásoknak és a szocializmus továbbfejlesz­tésének megfelelő határozato­kat hoztak, bizonyos pangás. volt megfigyelhető a kommu­nisták munkásságában. Tito a kommunisták munkájában ta­pasztalható egyik legfőbb fo­gyatékosságként azt jelölte meg, hogy sok kommunista nem érti meg az új feltétele­ket. A továbbiakban Tito azokat az elméleti hibákat elemezte, amelyeket egyes kommunisták a párt jelenlegi szerepének ér­tékelésében elkövetnek. Érin­tette ezenkívül a szervezési munka hibáit is. Ezután rámutatott a kommu­nisták politikai és ideológiai nevelésében mutatkozó hibák­ra. E hibák lényege az, — mondotta, — hogy a több, mint hatszázezer tagot számláló Kommunisták Szövetsége tag­jainak bizonyos része nem áll a kellő elméleti színvonalon ás túlságosan kevés figyelmet fordít ideológiai továbbképzé­sére. Tito hangsúlyozta: a kom­munisták legfőbb feladata az, hogy a tömegek nevelői legye­nek. A kommunisták nem le­hetnek a tömegek nevelői, ha nem állnak kellő elméleti és politikai magaslaton, ha nem cselekszenek egységes szerve­zetként, a forradalmi szervezet — ilyennek kell lennie a kommunisták szövetségének — összes sajátosságaival, erős fegyelemmel és sorainak egy­ségével. A kommunista pártnak kom­munisták szövetségévé történt átnevezése után megmutatko­zott ennek az egységnek a hiánya a kommunisták szöveU ségének szervezeteiben, s ép­pen ez vezetett oda, hogy sok Jcommunista, közöttük néhány felelős tisztséget betöltő kom­munista is kezdett úgy véle­kedni, hogy most már nem köteles egyetérteni a felsőbb szervek határozataival. Tito elvtárs beszédében rész­letesen foglalkozott az embe­rek szocialista szellemű neve­lésével, azt mondotta, hogy sok kommunista közönséges gyakorlati emberré vált, min­den másról elfeledkezett és csak saját érdekeinek szűk körére gondol. A kommunis­tának soha és sehol nem sza­bad figyelmen kívül hagynia az alapvető feladatot: kommu­nistaként, internacionalista­ként, internacionalista módon kell cselekednie, megértve mindazt, ami történik. Tito elvtárs ezzel összefüg­gésben megvilágította az ifjú­sági munka kérdését. — Az ifjúságunk körében — mondotta — nem valami ra­gyogó a helyzet. Ifjúságunk óriási tekintélyt szerzett a háborúban, de azért szerezte, mert kommunista pártunk ve­zette az ifjúságot, megmutatta neki az utat és állandóan kéz­ben- tartotta, szakadatlanul gondozta és nevelte. — Később azonban valaho­gyan kiengedtük kezünkből az ifjúságot. Megengedtük, hogy úgy fejlődjék, ahogyan akar. Helytelenül tűzték ki elé a feladatot, így megszűnt politi­kád erőként, politikai tényező­ként hatni a társadalmi élet­ben. Mindez természetesen negatív következményekkel járt és most azzal a ténnyel állunk szemközt (az ifjúsági munka e szakaszában is fel­mutatható bizonyos pozitív eredmények mellett), hogy el­távolodott tőlünk annak az ifjúságnak egyrészt, amelyre büszkék voltunk, amikor az építkezéseken dolgozott és amely, ha lehet így mondaÁ a szocialista gondolat hordozó1 ja volt a falun. Ez az ifjúság nem különböző olyan falusi intézkedéseink következtében távolodott el tőlünk, mint pél­dául az adók és így tovább: Világos, hogy az a környezd gyakorolt rá hatást, amelyben élt, mivel a szülők, a rokonok ás mások átvitték rá a külön­böző intézkedések miatt jelent­kező elégedetlenségüket. Eltá­volodott tőlünk azért is, mert nem eléggé és nem idejében magyarázták meg- neki, mi tör­ténik nálunk és mit kell cse­lekednie, mindezt leginkább a2 ifjúság e részének -kellett vol­na megmagyarázni. Minden kommunistának és a kommunisták szövetségének egészében véve legnemesebb de egyúttal legnehezebb fd" adata is az, hogy minél job' ban tömörítse ifjúságunkat, ré­szesítse helyes szocialista ne­velésben, harcoljon érte. A feladatunk az, hogy kiszakít' suk az ifjúságot a szociális' mustól idegen különböző bef& lyások karmaiból, megvédel­mezzük különböző nyugati ne­gativ eszméktől és befolyásod tói, amelyek behatolnak társa­dalmi életünkbe. Az utóbbi években mind a* ifjúság, mind a kommunisták sorainak bizonyos részébe2 észrevehető volt, hogy szé­gyenletes módon védelem-b® vonultai? a reakció támadásai­val és á különböző idegen esz­mékkel szemben. Előfordulnak olyan esetek is, amikor a kom­munisták egyetlen szót sem tudnak mondani a reakciósok vagy a kisburzsoák ellen, akik helytelenül és igazságtalant bírálják rendszerünket, intéz­kedéseinket. Úgy vélem, hágj a kommunistáknak forradalmi vívmányaink és további /fi' lődésünk kdeimében betöltőd szerepe most ugyanolyan id<? szerű, amilyen hat vagy akid tíz évvel ezelőtt volt. A kom­munistáknak e tetejntetben a helyzet magaslatán kell áP' niok. A gyárakban, az üzemekbe2 és a hivatalokban a komm2' nisták legyenek azok, akt vezetnek, akik megadják i vállalat vagy hivatal murik2' jának és fejlesztésének alsf' vető irányvonalát, alaptónusá« Kiküldött tudósítónktól. Mohács, 1956 111, IS. Mint elszórt házak, fák, bok­rok ezüstbefoglalva — olyan a sziget felülről. Víz, víz, víz mindenütt. A repülőgép ala­csonyra száll. Mint valami óriásgólya (valóban „Gólya” a neve) kémleli a derékig vízben álló apró házakat. Odalenn minden csendes... De nem! Mégsem! Dámától délre, egy kicsiny tanyacsoport házainak tetején kendő lobog, emberek mozognak... A gép rádiósa csavargat a készülékén, a vá­rosi tanács kereskedelmi osz­tályának a szobájában felhang­zik a hivőjel, felveszik a jelen­tést ... Egy perc sem múlik el és az árvízvédelmi bizottság egyik tisztje, Nagy Ignác elv­társ már adja a telefonutasí­tást. — Halló! Elvtárs, a légifel­derítés szerint Dávodtól délre, a tanyák tetején emberek van­nak. Menjenek értük azonnal! ... Megértett? .. . Kivel beszél­tem?... Vége! Leteszi a hallgatót. — Ezek már megmenekül­tek! — mondja és nincs egy cseppnyi kétsége sem, hogy a katonák kihozzák a viz-üldöz- te embereket. Nagy Ignác őrnagyot jól is­merik már az árvízsújtotta Dél-Baranyában. ö szervezte meg a híres jégátkelést. Dunaszekcső és a szigeten el­öntött Dunafalva között ugyan is száraz lábbal hozta át 13- án a csónakokkal, ladikokkal összeszedett embereket, állato­kat. A szárazon való mentés azóta szakadatlanul tart, sőt, egy „újítás” segítségével a nagyobb jószágokat is áthoz­zák. Ugyanis homokkal, hamu­val szórták be a jeget és ezen a biztosabb alapon megkezdték az állatok áthajtását, Minderről úgy beszél Nagy Ignác, mint valami társaski­rándulásról: — Hiszen az a jégtorlasz kész híd! Csak át kellett rajta jönni. Nincsen ebben semmi hősiesség... Hogy a jég bármelyik perc­ben megindulhatott volna, hogy beszakadhatott volna a rengeteg ember súlya alatt, hogy ő egy sereg idegen ember megmentéséért kockára \tette az életét — erről nem beszél. Ez itt egészen természetes. Az is természetes, hogy em­berek nevét egyik napról a másikra szárnyára vette a hír. Gáspár Ferenc főhadnagyot például, mint a legjobb rob- bantóstisztet emlegetik. — Kitűnően ért a robbanó­anyag szereléséhez és gyújtá­sához — bizonygatják. — Ed­dig tizenkét töltetet helyezett a jégbe és valamennyi bizto­san robbant. Pedig veszélyes mesterség a robbantás. Egy kicsiny nyomás elég, hogy a gyutacs ■ felrob­banjon és magával vigye a ke­zet is, amelyik megnyomta. De a töltetek elhelyezése sem tréfadolog. 13-án kezdő­dött a robbantás Mohács kö­rül és bizony a jéghez nem szokott katonák még bizony­talanul mozogtak első napon a Duna hátán. Ma már úgy lé­pegetnek, mint a szárazon. Két—három méter mély lyuka­sat fúrnak az összetorlódott — nem egyhelyütt emeletes ház magasságú — jégbe, az­után két, három mázsa töltetet raknak a lyukba. Felhangzik i figyelmeztető lövés és utána 10—20 perccel füst, jég, víz zá­porozik a magasba. A műszakiak harcolnak a jégdugó ellen. A tanácsháza egyik szobájá­nak falát derűs kép díszíti. Dunaparti táj. Csendes-kéken hömpölyög a folyó, a gátról egy bácsika pipázva bámulja a paraton ruhát öblögető aszo- nyoik kivillanó lábaszárát. A viz hosszában szálfák pihen­nek, bizonyára tutajt ácsolnak majd belőlük... Ez a kép. És a valóság? Mint tenger, olyan a mohá­csi gátról nézve a víz. Nincs partja. Túl, a sziget vízben áll, és a víz szintje nem csökken. Csak egy-két magasabbra emelt kőház dacol a haragos árral. Olyanok ezek a házak, mint a sivatagban az oázisok. Lejjebb, roppant jégtömbök nyomják a gát oldalát. Iszo­nyatos erő feszül ezekben az összefagyott jégtáblákban. — Mint apró játékhajókat lökték a sokszáztonnás uszályokat a parthoz. Rombolt, pusztított a jégár. A Cigányzátony északi oldalának fáit kidöntötte, más szálfákat lemeztelenített, szin­te csoda, hogy egy ilyen hatal­mas jégtábla nem vágódott a félméter széles földgáthoz és nem szabadította a jeges vizet a városra. Azaz, tévedtem. A selyem- gyár alatt átsza-kította a jég a betongátat. Tódult, örvény- lett a víz a hasadékon keresz­tül és perceken múlott, hogy nem tágult a rés, nem fordult a Duna a város ellen. Csoda, hogy a város megme­nekült? Nem. Vagy ha csoda, akkor az emberi akarat, az emberi hősiesség müveit csodát. Soká kerestem, kik voltak a selyemgyári gáttörés hősei. Véletlenül bukkantam rájuk. Este a kompátkelő-helynél két határőrtiszt ugrott ki az egyik rocsóból (motorcsónak) és se­gített partra néhány szigeti menekültet. — Mióta nem aludtak? — kérdeztem tőlük. — Hát... — spekulált a hadnagy, mint megtudtam, Máté Lajosnak hívják — ami­óta a selyemgyárnál átszakadt a gát. — Ott volt? '— Igen, persze ... Miért? — Mesélje el, hogyan tör­tént? — Nincs ezen sok mesélni- való. Takács hadnagy kap'a a hírt, hogy a jégtorlasz b”,1jrt. „Gyertek, hívott bennünket, jön a víz!” Akik lábon vol­tunk, szaladtunk. Vízben volt ott minden, mi is beálltunk térdig és raktuk a homokzsá­kokat. Fiát így volt. Ennyi az egész. Megkérem, mondja el, ki volt ott rajta kívül. Érdemes megjegyezni a bátor katonák nevét, hiszen az egész város nékik köszönheti, hogy meg­menekült. Máté Lajos emlékezetből so­rolja a neveket: — Takács József hadnagy, Szegedi Mihály főhadnagy, Szabó Ferenc százados, Valen- tér András hadnagy, Pataki József tizedes, Horváth Sán­dor törzsőrmester, Faragó, Fa­bók, Misura, Tóth Miklós, Csa­lán elvtársak, ők voltak. Lesz, kiket beírni a határőr­ség DISZ-szervezetének dicső­ségkönyvébe! A komp szakadatlanul üzem­ben van. Éjjel nappal jár a város és a sziget között. (Ugyan''' a selyemgyárlól északrt abad egy darabon a Duna) Minden fordulónál újabb embertömegeket önt a partra. Árból kimenteit, padlá­sokon és fák tetején meghú­zódó emberek. Azokat, akik nem hittek a kiürítési parancs­nak, nem akarták otthagyni otthonukat. Most azonban, hogy a víz másfél méterre is betódult a házakba, most már fájó szívvel, nemegyszer sírva kénytelen-kelletlen elszakad­nak a verejtékkel épített ház­tól. Ma két és három óra között — két fordulóval 65 embert, 10 szekeret, 164 jószágot hozott át a komp. És ez így megy éjjel-nappal. A katonák, a gyárak munká­sai, az önként jelentkezők sza­zai, sok-sok funkcionárius csó­nakon járja a soktízezerholdas szigetet és módszeresen kutat az emberek után. Hősi munka ez. A csónak egy darabig úszik a vízen, azután megfeneklik. Gát, kerítés, hótorlasz, jégtáb­la, kőhálom, rommá lett ház — mindmegannyi fenyegető zá­tony és ha a ladik megfenek­lik, a bátor hajósok bizony be­ugranak a nullfokos vízbe és vonszolják a csónakot, míg ismét hajózhatnak vele tovább oda, ahol emberek várják a sürgős segítséget. A kompkikötőbe újabb mo­torcsónak érkezik. Hat össze­fagyott, járni alig tudó embert segítenek a partra a vöröske­resztes asszonyok. Utoljára lép a szárazra az elárasztott Ho­morúd tanácselnöke, Varga Mi ­hály. Árkos szemű, borostás­arcú férfi. Napok óta nem aludt. Nem mondja, de látszik rajta. Napok óta szakadatlanul ment. Kedden kinnszorult fa­lujában. azóta nem volt otthon (ugyanis Mohácson lakik). Kedden és szerdán negyedmff' gával Alsólög és Bog dűlöb° 130 embert menteit ki. Jeöjj' zem a hős mentők nevét' Szpányity István, AndrékovÉ József, Csoknya István. Honnan mentenek? . Házból, szalmakazalról, Pflö lásról, fáról. Hová mentenek? Magasabban fekvő helyed' Ezekre a kicsiny szigeteki olykor száz ember is összezs2 folódik, míg odaér egy gyobb jármű és Mohácsra sza lítja a menekülteket, ahol 171 leg étel, fedél, fűtött helyid' alvóhely várja őket. Ma hetven embert ment* ki Homorúd tanácselnöke. E* Pa férfit. Mert asszonu, 0*-,. mek már nincs a tizenkét ». lóból álló homorudi tanVal' lágban. De a férfiak otthonin radtak, etetni az állató* őket kell most kihozni a ^ vízből. És az elnök elvtárs ■ lelősnek érzi magát emberéért. Piros noteszébe A tanácstagok zsebkönyve c'(t van a fedelén — írja, k‘ ,, hoztak már ki, így azt is ja, kik maradtak még, akik vissza kell mennie. ^ És ö megy. Ahogy nésein matlanságtól vörös, de oka1' s tói csillogó szemét, bízo’^-j- vagyok benne, hogy nem ja nyugovóra a fejét, egyetlen embert a vízben Sokáig töprengtem, 7711 címet adjak írásomnak. a „Bátor emberek" címnél n' radtam. Tudom, ez egy kezetesen szép szovjet ’$ médrÁfi c’me. Úgy érzem. plágium, hogy elkölcsönoA ” filmtől. Hiszen mi 77105 ^ mondhatnám ezeket a .0\<> mentőket, a üfz ellen MJU. katonákat, funkcionari tf) munkásokat, révkapüfl2‘ gá' hajósokat, tanácstagokat■ . tor emberek valamennyi GARAMI LASZ1 BáYOü EMBERIK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents