Dunántúli Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-22 / 19. szám

1956 JANUÁR 22 NAPLÓ 3 Kedden lemond a Faure-kormány A Központi Statisztikai Hivatal jelentése az 1955. évi népgazdasági terv teljesítéséről tották a forgalom számára az újpesti összekötő vasúti hidat és több új közúti hidat is. A távolsági autóbuszhálózat közel. 1200 kilométerrel nőtt, 225 köz­séget és települést kapcsoltak be a rendszeres autóbuszfor­galomba. A vasúti pályafenntartás és a gördülőállomány felújítása és karbantartása jelentősen — de nem az előírt mértékben — javult. A posta forgalma az elmúlt évhez képest általában emel­kedett. A távbeszélőszolgálat korszerűsítésére két új auto­mata, több új félautomata köz­pontot helyeztek üzembe, Bu­dapesten több központ állo­másbefogadóképességét növel­ték. Áruforgalom A kiskereskedelem 1955. évi forgalma mintegy öt százalék­kal volt nagyobb, mint az 1954. évi. 1955-ben a lakosság élel­miszerekből mintegy 5 százalékkal többet vásárolt, mint az előző évben. Kenyér­ből 11 százalékkal, lisztből 16 százalékkal, tőkehúsból 7 szá­zalékkal, hentesárukból 13 szá­zalékkal, tej- és tejtermékből 4 százalékkal, cukorból 7 szá­zalékkal, csokoládéfélékből és nougatárukból 6 százalékkal, sörből 18 százalékkal, égetett szeszesitalokból 9 százalékkal cigarettából 7 százalékkal ad­tak el többet, mint 1954-ben. A megnövekedett forgalom ellenére a húsellátás az év el­ső háromnegyed évében nem mindig volt kielégítő. Az év utolsó hónapjaiban a húsellá­tás megjavult. Az élelmiszerek piaci felho­zatala (megfigyelt városok piacain) némileg meghaladta az előző évit és a cikkek ára együttesen mintegy négy szá­zalékkal csökkent. Ezen belül a gyümölcsfélék ára 31 százalék­kal, a szárazhüvelyeseké 10 százalékkal csökkent, a zöld­ségfélék ára átlagosan 4 száza­lékkal és a burgonyáé mintegy 22 százalékkal magasabb volt. mint 1954-ben. 1955-ben iparcikkekből szin­tén mintegy öt százalékkal nőtt a kiskereskedelmi eladás. Tűz­helyből 102.000 darabbal, ke­rékpárból 25.000 darabbal vá­sároltak többet, edényárubó! 91 millió forinttal, bútorbó' 215 millió forinttal, építőanyag ból 300 millió forinttal volt több az eladási forgalom, mint 1954-ben. A ruházati cikkek eladása valamivel kevesebb volt az előző évinél. Az év fo­lyamán jelentősen bővült az iparcikkek — többek között a háztartási gépek és eszközök, edényáruk — választéka. Egye-' cikkekből a keresletet nem tel­jes mértékben tudták kielégí­teni (kerékpár, egyes építő­anyagok, bútor, egves jobbmi­nőségű szövetek, stb.). 1955-ben mintegy ötszáz bolt­tal és vendéglátóipari üzem­mel növelték az állami és szö­vetkezeti kiskereskedelem há­lózatát. Falun sok szövetkeze­ti boltot szakosítottak. Növe­kedett az idegenforgalom és valamelyest megnövekedett a szállodák befogadóképessége is A külkereskedelmi forgalom 1955-ben tíz százalékkal meg­haladta az 1954. évit és számos olyan országra terjedt ki, ame­lyekkel az előző években Ma­gyarországnak nem volt keres­kedelmi kapcsolata. Az ipar exportkötelezettségeit egészé­ben teljesítette ugyan, de több exporttermék szállításával el­maradt. A külkereskedelmi forgalom aktív egyenleggel zá­rult, ennek mértéke azonban kisebb volt a tervben előírt­nál. Szociális és kulturális eredmények 1955-ben a népmozgalom to­vábbra is kedvezően ' alakult. Az élveszületések száma az el­múlt öt év átlagát öt százalék­kal meghaladta. A halálozások száma nyolc százalékkal volt kevesebb, mint 1954-ben; ezer lakosra tíz haláleset jutott, ke­vesebb, mint eddig bármikor Magyarországon. A lakosság száma 1955-ben 112.000-re gya­rapodott és az év végén meg­haladta a 9,860.000 főt. A munkások és az alkalma­zottak egy keresőre jutó reál­bére, valamint a munkások és az alkalmazott népesség (ke­resők és eltartottak) egy főre jutó reáljövedelme meghalad­ta az 1954. évi színvonalat. Az 1954. decemberi nyugdí.iren- dezés hatására az előző évhez képest lényegesen megnőtt a nyugdíjasok jövedelme. A pa­rasztság jövedelmei a kedvező termés és az állami szabadfel­vásárlás arányának növekedé­se következtében jelentősen emelkedtek. A lakásépítkezésekre, az egészségügyi, kulturális, jólé­ti és kommunális létesítmé­nyekre fordított összeg 1955- ben mintegy 2.2 milliárd fo­rintot tett ki. 1955-ben összesen közel 30 ezer lakás építését fejezték be. Állami erőből többek kö­zött Budapesten 4 052, szocia­lista városaink közül Kazinc­barcikán 386, Sztálinvárosban 349, Komlón 276 lakás épült. Jelentősen emelkedett a ma­gánlakásépítkezések száma. Az 1955. évben nagymérték­ben emelkedett a kommunális szolgáltatások színvonala is. Jelentősebben fejlesztették Bu­dapest, Kecskemét és Miskolc vízellátását. Javult a falusi ’akosság vízellátása is. 1955-ben tovább javult ala­kosság egészségügyi ellátása. \ kórházi ágyak száma az év folyamán 2900-zal emelkedett íelentősen növekedett a cse­csemő-gyermekgyógyászati osztályok ágyszáma. Negyven­öt ágyas kórház nyílt meg Téten, száz új körzeti orvosi állást töltöttek be, de 1955. év végén 124 körzeti orvosi állás még betöltetlen volt. A szakorvosi rendelőintézeti órák száma az év folyamán 9 százalékkal emelkedett. Ez az emelkedés nem volt elegendő a szakrendelések zsúfoltságá­nak lényeges csökkentéséhez. A bölcsődei férőhelyek szá­ma 1955. év végén 2700-zal, 12 százalékkal volt magasabb, mint 1954-ben. 1955-ben tovább bővült az oktatási és a népművelési in­tézmények hálózata; 27 óvodát és napköziotthont, 1600 férő­hellyel, 144 általános iskolát 338 tanteremmel, kilenc közép­iskolát 45 tanteremmel, több kultúrotthont, kultúrházat ad­tak át rendeltetésének. Az 1955/56. tanévre, 1,226.000- en iratkoztak be általános is­kolába, tizenkilencezerrel töb­Yéleményeltérés az angol-amerikai tárgyalásokon Á Szabad Európa léggömbjei veszélyeztetik az éjszakai repülést Csehszlovákiában (Folytatás a 2. oldalróJ gánál. Baromfiból — a . tó­gazdasági lakosság nagyobb fogyasztása mellett — 441 va­gonnal több volt a begyűjtés, mint 1954-ben. A gépállomások 1955-ben nyolcmillió normálhold trak­tormunkát végeztek, 1.3 mil­lióval többet, mint az előző évben. A szántás-vetési mun­kák mellett nagyobb segítsé­get adtak a növényápolási és betakarítási munkákban: közel ötven százalékkal több gépi kapálást, négyszer annyi gépi kaszálást végeztek és 22 szá­zalékkal nagyobb területen ta­karították be a gabonafélét, mint 1954-ben. A tervezett traktormunka mennyiségét azonban a gépállomások csak 98.6 százalékra teljesítették, a traktorokat kevésbé használ­ták ki, mint 1954-ben. Az őszi idényben a gépállo­mások több mélyszántást vé­geztek, mint az elmúlt év azo­nos időszakában, de a munka nagyrészét késve végezték el. Az állami erdőgazdaságot többet erdősítettek és fásítot­tak. mint az előző években. Az év folyamán erdősített terüle1 több mint háromszorosa az évi vágásterületnek. * A mezőgazdasági termények 1955. évi begyűjtése álta­lában eredményesebb volt az előző évinél. A legtöbb cikk­ből a begyűjtési tervet túltel­jesítették és a begyűjtöti mennyiség — a zab, a napra­forgómag és a nyersrizs kivé­telével — meghaladta az 1954 évit. Az 1955. évi begyűjtési ter­vet kenyérgabonából 6.3 száza­lékkal, árpából 8.7 százalékkal zabból 9.6 százalékkal túltelje­sítették. A begyűjtött kukorica mennyisége az 1954. évinél lé­nyegesen több, a tervezettnél valamivel kevesebb volt. A borbegyűjtés tervét harminc- három százalékkal teljesítet ték túl. 1955. évben valamennyi fon­tosabb vágóállatból és állat’ termékből többet gyűjtöttek be. mint 1954. évben. Az éve- begyűjtési tervet vágósertésből 9 5 százalékkal, tejből 8.9 szá­zalékkal túlteljesítették; vágó­borjúból, baromfiból és tojás­ból kevesebb volt a begyűjtés mint amennyit a terv előírt. Közlekedés-hírközlés A közlekedés 1955. évi áru- és személyszállítási t érvét túltel­jesítette. Vasúton hét százalék­kal tehergépkocsin hat száza­lékkal több árut szállítottak mint 1954-ben. 1955-ben a vasút és a villamosok utas-forgalma a? előző évhez viszonyítva lé­nyegesen nem változott, városi autóbuszon 11 százalékkal, tá­volsági autóbuszon 20 száza­lékkal, hajón 19 százalékkal utaztak többen, mint 1954-ben 1955-ben tovább fejlődött a közlekedés. Többek között 35 úi mozdonyt, 285 új vasúti te­herkocsit, 1600 új tehergépko­csit. 262 új távolsági autóbuszt egv Duna-tengerjáró hajót állí­tottak forgalomba. Az év folya­mán a Budapest—Szolnok- vasútvonalon újabb 40 kilomé­teres, a Budapest—Hatvan-i vonalon 14 kilométeres önmű­ködő térközbiztosító berende­zést létesítettek. Négy vasútál­lomást korszerű, vágányfog­laltságot is jelző biztosító be­rendezéssel láttak el. Megnyi­Newyork (TASZSZ): Mint a United Press hírül adja, az Egyesült Államok külügymi­nisztériuma közölte, hogy Washingtonban befejeződtek a Közép-Kelet problémáival.fog- lalkozó előzetes amerikai*an- gol tárgyalások. E tárgyalások Eden amerikai látogatásával kapcsolatosak. A tárgyaláso­kon Allen, az amerikai kül­ügyminisztérium közel-keleti ügyekkel foglalkozó államtit- kárg és Shuckburg, az angol külügyminisztérium közég­keleti ügyekkel foglalkozó ál­lamtitkára vett részt. A hír- ügynökség rámutat, hogy Al­len és Shuckburg tárgyalásai a bagdadi egyezményre, a Jor­dániában a bagdadi egyez­mény ellen nemrég lezajlott tüntetésekre, a közép-keleti fegyverszállításokra, az egyip­tomi és a szaud-arábiai prob­lémára, valamint egyéb kér­désekre vonatkoztak. Sajtójelentések szerint a tár­gyalásokon jelentékeny eltérés mutatkozott az angol és az amerikai álláspont között, Prága (CIK): A csehszlovák légiközlekedési társaságok ja­nuár 19-én és 20-án kénytele­nek voltak elhalasztani az est; és éjszakai repülőjáratokat, mert nyugatról átküldött rá­galmazó propaganda-röpirato- kat tartalmazó nagyszámú lég­gömb tűnt fel csehszlovák te­rület fölött. Ezek a léggömbök elválaszthatatlan részei annak az alávaló ballon-hadjáratnak, amelyet a Szabad Európa Rá­dió az amerikai nagytőkések pénzügyi támogatásával „a sza­ben, mint az előző tanév ele­jén. A középiskolákban 151 ezer 700-an tanulnak, az egye­temi oktatásban 43.800-an vesznek részt. Az elmúlt tan­évben általános iskolát végzet­tek fele, a középiskolát vég­zettek mintegy egyötöde tanul tovább. 1955-ben 17 500 művet adtak ki 45 millió példányban; a könyvek példányszáma az 1954 évihez képest 15 százalékkal emelkedett. Az év végén 3 650 filmszín­ház működött. 1955-ben a mo­zilátogatók száma 116 millió volt, 18 millióval több, mint 1954- ben. Az elmúlt évben közel 6,6 millió látogató előtt 11,700 színházi és operaelőadást tar­tottak, 18 százalékkal többet, mint 1954-ben. A rádióelőfizetők száma az év végén 1,430 000 volt, 13 szá­zalékkal több, mint 1954-ben. Beruházások Az 1955. évben mintegy 8 százalékkal több volt a beru­házásokra fordított összeg, mint amennyit a terv előírt. 1955- ben fokozottabb gondot fordítottak a népgazdaság ál- ’őalapjainak megóvására. Az elmúlt évben a vállalatok mintegy 17 százalékkal több felújítást hajtottak végre, mint 1954-ben. A lakóházak tatarozására és karbantartásá­ra mintegy 500 millió forintot fordítottak. A beruházások szerkezete az előző évhez képest nem válto­zott lényegesen. A könnyű- és élelmiszeripari, a mezőgazdasá­gi és a közlekedési beruházá­sok aránvának kisebb mérté­kű növekedése mellett némi­leg csökkent a nehézipari és az építőipari beruházások ré­szesedése az összes beruházás­ból. 1955. évben lényegesen több beruházást helyeztek üzembe mint az előző évben. Ennek oredménveként a befejezetten beruházások állománya jelen­tősen csökkent, noha a beru­házások üzembehelyezésére vonatkozó tervet nem teljesí­tették az előírt mértékben. 1955-ben több fontosabb, előző években leállított beru­házás munkálatait tovább folytatták. Többek között új­ra megindult Sztálinvárosbaa a kokszoló, az ércelőkészítő és a tömörítő, a rudabánvai vas­ércdúsító, valamint a Klement Gottwald villamossági gyár nagycsarnokának építése. 1955-ben sem érvényesültek hellőkéopen a beruházásoknál a gazdaságosság szempontjai. A beruházások előkészítésére, a műszaki tervek és költség- vetések összeállítására nem fordítottak elég gondot. Szá­mos beruházás többe került és a kivitelezés tovább tartott az '■lőirányzottnál. A második ötéves terv sike­res előkészítése érdekében ’955. év folyamán megkezdték, illetőleg meggyorsították szá­mos létesítmény — elsősorban a hazai műanyaggyártást meg­alapozó tiszavidéki vegyikom­binát, a tiszapalkonyai, erő­mű, a sztálinvárosi szalma- cellulóze gyár tervezési és ki­vitelezési munkálatait. Budapest, 1956, január 22. Központi Statisztikai Hivatal. badság keresztes-vitézei" jel­szóval folytat. A légiközlekedési társaságok személyzete szerint a Szabad Európa léggömbjei különböző magasságokban repülnek és olyan méretűek, hogy ha egy repülőgép valamelyikükkel összeütköznék, szerencsétlen­ség történhetne. A csehszlovák nép felhábo­rodottan követeli, hogy eleget kell tenni a nemzetközi jog­nak és tiszteletben kell tartani a szabad és független Cseh­szlovák Köztársaság állami szuverenitását, Párizs (MTI): Az új francia nemzetgyűlés kedden délután három órakor kezdődő ülésén kezdi meg politikai tevékeny­ségét. Ekkor kerül sor az új nemzetgyűlési elnök megvá­lasztására. Az elnöki tisztségre néhány hivatalos és egy félhi­vatalos jelölést nyújtottak be. A nemzetgyűlés elnökének megválasztása után Edgar Faure benyújtja kormányának lemondását. A Faure-kormány mint ismeretes — 1955. feb­ruár 23-án alakult meg és a nemzetgyűlés november 30-án száz szavazattöbbséggel sza­vazta le. A parlament folyosóin a leg­vitatottabb kérdés az új mi­niszterelnök személye. Általá­Newyork (TASZSZ) Január 17-e óta Melboumeban folyik a SEATO-hoz tartozó nyolc or­szág katonai tanácsadóinak ér­tekezlete. A sajtóközlemények­ből ítélve, az értekezlet mun­kája alapjábanvéve január 20- án befejeződött Jóllehet a tanácskozásokat a legnagyobb titoktartás mellett folytatták, egyes laptudósítók és szemleírók megjegyzéseket fűznek az eredményekhez. Mint mondják, az értekezlet fő célja az volt, hogy meg­egyezzenek a délkeletázsiai katonai intézkedésekre vonat­kozó jelentésről, amelyet a SEATO-országok külügymi­nisztereinek az idén március­ban Karacsiban esedékes ér­tekezlete elé kell terjeszteni. Mint azonban a kommentá­rokból kitűnik, az értekezlet során lényegbevágó nézetel­térések támadtak a résztve­vők, főleg Anglia és az Egye­sült Államok képviselői kö­zött. Az United Press hírügy­nökség melbournei tudósítója szerint a nézeteltérések lénye­ge az volt, hogy az angol meg­bízottak kijelentették, „óvato­san kell eljárni“, mert attól tartanak, hogy az amerikaiak atombomba-csörtetésre való hajlandósága kellemetlen kö­vetkezményekkel járhat. Az amerikai megbízottak viszont azt követelték, hogy leplezet­lenül folytatni kell az erő­politikát és fitogtatni kell a SEATO katonai erejét. Eisenhower felkérte Walter George szenátort, hogy tekintse át vele az Egyesült Államok kül­politikáját Washington (MTI): Az AFP jelenti: Eisenhower elnök pénteken felkérte Walter George szenátort, a szenátus L kerület. Január 24-én eete 6 érától Ko­vács István a középmeszesi új iskolában. Január 25-én este 8 órától Sza­bó József és Cslcsók Jánosné a Szabolcs telepi iskolában, Be- dernik Józsefné és Fulmer Jó­zsef a pécsbányai vb. kirendelt­ségen, Harcos Józsefné és Kárpáti Ferenc az újhegyi „Gorkij” kut- túrotthonban. Január 26-án eete 8 órától Nagy Károlyné és Fodor Ferenc az új­meszesl pártházban, Herbszt Kon- rádné és Sztergár Jánoe a Voro- silov úti iskolában; Január 27-én, este 8 órától Ben- cze László és Maza Jánoe a va­sast kirendeltségen; Január 28-án, este 7 órától Bocz György és Bátal János a Vasas n. iskolában, este 8 órától Vörös Istvánná és Lukács Mihály a va­sast kirendeltségen. Kovács Lajos és Kóbor Mária a Vorosikrv úti iskolában, H. kertnek Január 28-én, este 8 órától Ha­raszti Pál és Gyurkár Vincze a kertvárosi ált. iskolában; Január 27-én, este 5 órától Fe­renci János és Kocsis Ferenc a Köztisztaság» Vállaltat helyiségé­ben (Rózsa Ferenc utca), este 6 órától Farkas Emöné és Till An- talné a siklósi külvárosi párt- alapszervezet helyiségében (Sza­badság út), m. kerület, Január 24-én, este 8 órától Ko­vács Andrásáé ée Kotolák János ban azt hiszik, hogy a köztárJ sasági elnök Guy Mollet-nek ajánlja majd fel a miniszterel-t nöki tisztséget, s már csak má­sodsorban emlegetik Mendes- France nevét. Egyes értesülé­sek szerint bármelyikük le­gyen is miniszterelnök, a má­sik a külügyminiszteri tisztsé­get tölti majd be. Ezeket az ér­tesüléseket a szombati Express megerősíti. Amennyiben Guy Mollet vagy Mendes-France minisz­terelnök — jelöltsége meghiú­sulna, lehetségesnek tartják, hogy a köztársasági elnök Phlimlinnek vagy Pinaynek adhat kormányalakítási meg­bízatást Az értekezlet egyes részt­vevőinek az amerikai állás­pont fölötti nyugtalansága a többi között abban jutott ki­fejezésre, hogy bírálták Dul- lesnek a Life című folyóirat­ban megjelent nyilatkozatát. A nézeteltérések — írja a tudósító — hátráltatták a katonai tanácsadók említett jelentésének elkészítését és az eredeti tervektől eltérően ja­nuár 20-át nem az ország meg­tekintésére használták fel, ha­nem kénytelenek voltak újabb ülést tartani. Január 21-re csupán egy nyílt ülést tűztek ki, amelyen az értekezlet valamennyi részt­vevője rövid beszédet mond. Nehra beszéde Delhi (TASZSZ): Az indiai rádió jelentése szerint Delhi­ben megkezdődött a nemzeti fejlesztési tanács kétnapos ülésszaka. Az ülésszakon meg­vitatásra került a második öt­éves tervnek az országos terv­bizottság által előkészített ja­vaslata. Az első ülésen felszólalt Nehru miniszterelnök és hang­súlyozta a nehézipar, különö­sen a gépgyártás fejlesztésé­nek fontosságát. Azt akarjuk, hogy olyan iparunk legyen — mondotta, — amely nehéz géni berendezést tud gyártani és olyan üzemeket fogunk létesí­teni, hogy ezt minél gyorsab­ban megvalósítsuk. Csu Te prágai tartózkodásáról Prága (TASZSZ): A CTK jelentése szerint Viliam Siro- ky, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnöke január 19-én ebédet adott Csu Te-nek, a Kínai Népköztársaság alelnö- kének tiszteletére. Az ebéden csehszlovák rész­a Ped. Főiskola Ifjúság u. 8. szj alatt, Czopf Ferencné és Rausch János az Alkotmány utcai Isko­lában. Január 28-én, este 8 órától Du­dás Irén és Magdó Sándoraé a Petőfi utcai «kólában, Gungl János és dr. Méhes Gyula a Gyógyszertani Intézet tantermé­ben (Rákóczi u. 2.), Bandies Ist­ván és dr. Zádorl Lászlóné a Szigeti pártszervezet (Alajos u. 2.) helyiségében, Rapp Dezső és Szita Istvánná a Keltető Válla­latnál; Január 28-án, este 8 órától Küz­dő Mihály és Szebenl Jánosné a Petőfi u. Iskolában, Marton Ist­vánná és dr. Gál Gyuláné a Pe­tőfi u. iskolában. Varga Lajos és Jeszenszky László a Keltető V. helyiségében. Január 27-én, este 8 órától So­mogyi Mihály és Halápi László a Petőfi u. Iskolában, Glück Jó­zsefné és Krisztbaum Gyuláné a kerületi tanáosházban. Läufer Helga a Pedagógiai Főiskola (If­júság u. 8. sz.) helyiségében fo­gadóórát tart, TANÁCSTAGI BESZÁMOLOK m. kerület, Január 28-én, délután fél 4 óra* kor Baka János és Berta Lajos I Tojás- és Baromfibegy. V. kul túrtermében (Doktor S. u. 33.1 este 8 órakor Gaál Lajosné és dr. Kocsis Mihály a Bányakapitány­ság helyiségében (József Attila u. 9.). Január 26-á”, este 8 órakor Kollár Eiemémé és Bükkösül István az ürögi párthelyiségben Utrt beszámolót, Nézeteltérések a SEATO katonai tanácsadóinak értekezletén külügyi bizottságának elnökét, hogy tekintse át vele az Egye­sült Államok külpolitikáját. George szenátor bejelentet­te, hogy hétfőn felkeresi Eisen­hower elnököt. ről részt vettek a párt és a kormány vezetői. Az ebéden jelen volt Cao Jlng, a Kínai Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott prágai nagy­követe. Tanácstagi fogadóórák

Next

/
Thumbnails
Contents