Dunántúli Napló, 1955. december (12. évfolyam, 282-303. szám)
1955-12-11 / 291. szám
4 NAPE 6 1955 DECEMBER 11 A szociáldemokraták és az egyház 1919-ben 4 pe»H reociáldemakrata pártvezetőség 1919 elején jónak látta a klerikális reakció egyik legsötétebb alakját, a jezsuita P. Bangha Béláit az egyik párttápban, a Göndör Ferenc szerkesztette „Em- ber"-ben megszólaltatni. Bam- gha cikkét a pécsi Dunántúl is átvette és 1919 február 20-i számában egész terjedelmében leközölte. Bangha a jezsuiták egyik vezérszónoka volt, akit a püspöki kar teljes erejével támogatott. A reakciós körök: arisztokraták és közép- osztálybeliek feltétlen meg ■ bíztak benne, sőt: részben tőle várták „az ország" (értsd alatta az uralkodó osztályokat) sorsának jobbra fordulását és a régi forradalom előtti rendszer visszaállítását. Érthető, hogy Banghát minden, csak' egy kissé is haladó gondolkodást ember ellenforradalmárnak minősítette. Bangha cikke fényes bizonyítéka annak, hogy a jobbol- dali szociáldemokraták és a klerikális reakció már Hiú- ben, a polgári forradalom zavaros napjaiban is nagyon jól megértette egymást. Bangha ezt nyíltan ki is mondja. — „Göndör szerkesztő úr'’ — írja a cikk bevezetőjében — találkozásunk alkalmával felajánlotta nekem lapjának nyilvánosságát, hogy ... bizonyos megértések lehetővé tételére vonatkozólag nézetemet e lap olvasói előtt is elmondhassam. Szívesen élek ez ajánlat tál, mert meggyőződésem, hogy sok vita nem mérgesedik eL.., ha mindkét oldalon tisztán ismerik az ellenfél álláspontját." Elsőnek az ellenforradalom kérdésével foglalkozik. A következőket mondja: „Gondolkoznak-e azok, akik ma felülre kerü’tek. azon, hogy mindenféle ellen- forradalom felidézése vagy lecsitítása voltaképpen tőlük függ? Mert ...vagy azokért a célokért csinálták o forradalmat, amelyeke'- hangoztatnak, vagy nem. Ha igen: hiszen akkor a forradalom mindnyájunk java s meg kellene botoznl, aki őszintén nem élteti. Ha a forrodat m célja csakugyan az volt. szabadulás az osztrák iga alól, demokratikus fejlődés, a népszabadságok teljessége, stb., akkor ne féljen senki ellenforradalomtól mert hisz az elért jó helyébe nem fogja senki visszaérni az elvesztett rosszat... Ne kezdjenek az egyik oldalon se kultúrharcot (értsd, ne veszélyeztessék a klerikális érdekeket, a papi hegemóniát, a nagybirtokot és a többi „előjogokat"!) s akkor nem kell ellenforradalomtól reszketni.“ Bangha, a klerikális reakció szócsöve ezzel azt akarja mondani, hogy ók szívesen működnek együtt a szociáldemokratákkal, feltéve, hogy — ha nem is nyíltan — támogatják az egyházi törekvéseket és nem veszélyeztetik a papi érdekeket, vagy ahogy ők mondották: „az egyház ősi jogait.’' Az események erre alaposan rácáfoltak. Éppen a páni körök voltak azok, amelyek — 1848-hoz hasonlóan — összefogtak a magyar nép 'orraleírna, az elnyomás alól való fel- szabadulása ellen. A klerikális reakció támogatta a belföldi el- lenforradalmárokat, szította a lázadást, kereste a nagyhatalmak „segítségét”, 5 zúdította nyakunkba a kis antant államainak megszálló csapatott, mert kisebb rossznak «ártotta az idegen megszállást e magyar nép uralmánál! A klerikális reakció támogatta Horthy és véreskezű különítményei ellenforradalmi törekvéseit és segítette uralomra a Horihy-fasizmust. A szociáldemokraták tisz- tában voltak Bangha és a fekete reakció szándékaival. Szóhoz csak azért átitatták, mért ők is az uralkodó osztályok szekerét tolták, rettegtek a proletárdiktatúrától és mindenkivel kezet fogtak, aki a dolgozó nép uralomra jutását késleltette. Bangha cikkében nagy ruganyosságról tesz tanúbizonyságot: a világnézeti ellentéteket ügyesen átugorja. így ír: „A szocializmus kérdésében is hiszem, hogy a világnézeti ellentétek teljes fennmaradása mellett is el lehetne jutni bizonyos lényeges pontokban a kölcsönös megértésre. Mert hisz ami a szocializmusban jó és magasztos. az szükségképpen evangéliumi is: a munka becsülete, a társadalmi egyensúly megteremtése, a gyengébbek védelme az erősebbekkel szemben s a termelés anarchiájának megszüntetése: mind olyan dolgok, amelyeket a keresztény etika (erkölcstan) is a legkomolyabban kell, hogy szorgalmazzon... Csodálom, hogy a szociáldemokrácia őszinte fanatikusai még nem gondoltak arra, mekkora erőt és mekkora súlyt jelentene t" fkvéselkre nézve, ha azokat sem riasztanák el a társadalmi közjóiét munkáiban a velük való leglelkesebb kooperációtól (együttműködéstől), akik épp oly szociálisan gondolkoznak, mint ők (értsd alatta a klerikális reakciót.) A tények Banghának ezt az állítását is megcáfolták. — A klerikális reakció nem törődött a „társadalmi közjóléttaT’ és nem gondolkodott szociálisan Legfeljebb jótókony&ági akciókat szervezett: alamizsnát adott a népnek azokból a javakból. amelyeket tőle elvett Morzsákkal akarta jóllakatni az éhezőket, ahelyett, hogy a javak igazságos elosztását szorgalmazta, a kizsákmányolás, az elnyomás felszámolását elősegítette, a nép felszabadulását támogatta volna. Ma már köztudomású, hogy a mezőgazda- sági cselédek sehol sem szenvedtek annyit, mint az egyházi birtokokon és az is bebizonyított tény, hogy az egyház a proletariátustól, a dolgozó tömegtől, az ipari munkástól előkelőén távol tartotta magát. Tudták ezt a szociáldemokraták. Kapóra jött nekik, hiszen ők is az uralkodó rétegek szolgálatában állottak és csak a kisszámú mu/nkásarisz- tofcrácia érdekeit védelmezték. Bangha a click végén felipa- rvaszolja, hogy „cégér lett a nevéből”. „Sokak szemében én vagyok a reakció, az ellenforradalom. Miért? Az elvekért, amelyeket fentebb kifejtettem?’1 És felháborodik, hogy a közvélemény nem hiszi el pál- fordulását és cselekedeteiből ítélve meg az embert, továbbra is ellenforradalmárnak bélyegzi őt. Méltatlankodik, hogy bizalmatlanok vele szemben, pedig „egyetlen szenvedélye az emberiség boldogulása vallási alapon.” „Emberileg sem értem” — írja. — „hogy ezért a szenvedélyemért éppen azok kívánjanak máglyát gyújtani alattam, akik maguk is az emberiség nemesbülését £s boldogulását lobogtatják zászlóikon (értsd alatta a szociáldemokratákat). Nem féiok a máglyától." ¥ gaza volt. Neon kellett 1 félnie. Tudhatta, hogy a szociáldemokraták nem gyúi- tanak máglyát olyanok alá akik velük együtt tolják az uralkodó nagytőke, a nagybirtok és a burzsoázia szekerét. Tudta jól. hogy szociáldemokrata máglyákra csak igazi hazafiak kerülnek, akiket Peyer Károly elvakult gyűlöletéber ..patkányoknak” nevezett: a dolgózó nép felszabadulásáért küzdő kommunisták. DR. WIMMER-IMRE egyetemi könvvtáros. Nagyobb körültekintés! a zárszámadásoknál Arra a hírre mentünk ki a kisharsányi Béke Termelőszövetkezetbe, hogy az egyik megyei kiküldött állítólag szét akarja bomlasztani a közös gazdaságot. Azt javasolta ugyanis, hogy a mostani zárszámadáskor ne osszanak 8 kg kukoricát munkaegységenként, elégedjenek meg kevesebbel is. Erre mondják a tagok, hogy bomlasztás. Kinek van igaza? Járjuk végig a szövetkezet gazdaságát, s nézzük meg sorjában az állatállományt! Bo- kár István elvtárs a tsz elnök- helyettese kísér. Első utunk a tehenészetbe vezet. Az istállóban 10 tehén és néhány üsző kérődzik. Csupa csont-bőr valamennyi. Mit etetnek velük? — kérdezzük Bókár elvtárstól. — Kukoricaszárat, polyvát vízzel leöntve és egy-két tököt reszelünk közé. Napi egy kiló korpát kapnak darabonként, s amíg a rétiszéna tart, abból is kapnak egy keveset. De ha elfogy a szénánk, nem tudom mi lesz... Erre mástól sem kaptunk választ, mert a kiaharsányiak silót sem készítettek, 15 holdnyi silókukoricájuk kint rothadt meg a földön, takarmányrépát sem vetettek az idén. Ezekután könnyen megérthetjük, hogy négy tehéntől — ennyit fejnek most — novemberben csak 248 forint volt a bevételük. A gyönyörű új sertésfiaztató már messziről feltűnt. Felső végén pedig a süldőszállás van a hizlaldával egybeépítve. A fiaztatóban 32 anyakocának volna helye, a süldőszólláson és a hizlaldában 350—400 sertés is elférne. Jelenleg fele sincs kihasználva. A fiaztatóban csak 24 anyakoca van, 110 süldőjük, s 11 hízó cselleng a tágas hizlaldában, a mellette lévő kifutóban pedig néhány csökött malac. A látottak tehát azt bizonyítják, hogy nem a megyei kiküldött akarja szétbomlasztani a termelőszövetkezetet Kishar- sányban, hanem azok ártanak neki leginkább, akik nyolc kiló kukoricát akarnak szétosztani munkaegységenként. Emellett kardoskodik Bokár elvtárs, a tsz elnökhelyettese, Berta János az ellenőrző bizottság egyik tagja is — mondván — „kevés a közösből kapott jövedelem.“ Bertáék 1051 munkaegységet szereztek ebben az esztendőben, s erre 42 mázsa búzát, 18 mázsa árpát-zabot, hét és fél mázsa burgonyát és 2732 forint készpénz kaptak a közösből. Kukoricát is részeltek egységenként 3 és fél kilót, összesen 36 és fél mázsát. Ezen felül négy szekér kukoricájuk termett a háztáji földjükön. Ennek ellenére követeli, hogy még négy vagon csöveskukoricát osszanak széjjel a közösből, mivel az „felesleges“. Nem gondolnak arra, hogyha most sokat osztanak, úgy járnak majd mint tavaly: a közös állatok elöl „lopják“ el a takarmányt és a jövedelmük újból kevés lesz. Mire lehetne a kukoricát felhasználni? A jó magyar közmondás azt tartja, hogy száján keresztül fejik a tehenet. Ez igaz! Olyan takarmányozás mellett, mint amilyen Kisharsányban dívik a tsz-ben, másutt sem adnak tejet a tehenek. A kilúgozódott kukoricaszárban vajmi kevés a táperő, egy kiló korpából pedig csak éppen hogy az életét tudja fenntartani a jószág. A tejtermeléshez nedvdús takarmányra volna szükség — takarmányrépára. De ha már nem termeltek répát, legalább silót készítettek volna. Ezt azonban már tisztán kukoricaszárral sem pótolhatják. Bőségesen termett azonban kukoricájuk és ezzel kell pótolni a répát, a silót. Ha másként nem, cseréljenek kukoricáért árpát, takarmányrépát, de a tehenek azért sem haragszanak meg, ha a korpát kukoricadarával keverik össze, s többet kapnak belőle. Ha ezt teszik, rövidesen a tízszeresére növekedhet tejből a jövedelmük. Varga Jánossal, a tsz rákBrSgádof alakítottak a mohácsi szövőnők Az MNDSZ megű/leflculása tizedik évforduló jáin-fk: tiszteletére női brigád alakult a mohácsi selyem gyámban. A női brigád vezetője Szabó Jánosié. Szabómé hat gépem dolgozva 105 fi százalékos tervtel jesí- tést és 9fi.6 százalékos minősé - zi munkáit véezett. A brigád másik tagija Papp Miiklósné 8 géppel dolgozik s 101.3 százalékos teljesítmény mellett 92.9 százalékos minőségi munkát végez. Dumán Katalin még ennél is szebb, 109 9 százaiékor torvteliesítéssel és 98.3 százalékos minőségigei büszkélkedhet. 'Tóth Vincémé leveléből). tarosával a Templom utcában találkozunk. Üres zsákokat cipel a kerékpárján. A tsz alakulása előtt egyénileg gazdálkodott Mohácson, s elmondta, hogy a 13 hold földje ■mellett 6—7 sertést hizlalt minden esztendőben — ebiből .pénzelt, s nem a kukoricából. Ezek szerint 315 hold föld mellett a szövetkezetnek 145- 150 sei ist kellene hizlalnia — negyedévenként legalább 36-ot. Ha csak 150 kilósra hizlalnának egyet-egyet, akkor is több mint fél millió forintot kapnának évente csupán sertáshiz- ialásfoól, ami azt jelentené, hogyha mind kiosztanák, akkor 50 forint készpénz jutna egy-egy munkaegységre. De ne így számoljunk! Vegyük csak azt a négy vagon kukoricát, amit erőnék-erejé- vel ki akarnak egyesek osztani. A négy vagon kukoricáért csak 96 ezer forintot kapnának, ha ezt azonban feletetnék, kerekem 100 mázsa hízottsertést tudnának belőle előállítaná, s ez 240 ezer forintot jövedelmezne. Tehát 3—4 hónap múlva két és félszerte többet érne a szóbanforgó „felesleges” kukorica. A kishairsányiáknál a rövidlátás akadályozza azt, hogy az idén is csak annyit osztanak, mint tavaly, s félő — hogyha így gondolkoznak, mint eddig — jövőre még ennyit sem tudnak mai d osztani. Tartsák meg a kukoricát állataiknak! Hizlalná! Hizlalni! Ez legyen a jelszavuk. Tartsanak minél több jószágot! Látogatásunk után öt termelőszövetkezeti tag vett körül bennünket az utcán. Arról panaszkodtak, hogy szövetkezetükben igen sok az idős tag, s ez sokszor munkaerőhiányt jelent náluk a növénytermelésiben, mert az öregek már nem bírják úgy a munkát, mint a fiatalok. Éppen ezért többet kellene az állattenyésztésre és azon belül is a szarv asmarhatenyésztésre adni. Az idősebb tsz-tagóknak már nehezükre esik a mezei munka, de nagyszerűen ellátnák az állattenyésztési munkákat s így sokkal jobban tornának. A megyei kiküldöttnek tehát igaza volt, amikor meg akarta győzni őket a 8 kilós kukoricaosztás helytelenségéről, hiszen a kisharsányi Béke Termelőszövetkezet évek óta azért nem gyarapodik jobban, azért osztanak évről-évre keveset, mert nem gondolnak a holnapra. Kurilla Vince Ssántó Tibor: A Z ELSŐ FEJEZET — Elbeszélés — (6) — Nékem is megölték anyámat, apámat..; — mondtam és a kezemmel is mutattam- ká- put! Mikor, már kiböktem, akkor vettem észre, hogy hazudok. A részegség buggyantotta ki belőlem a szorongásomat? Vagy vigasztalni akartam Misát? Lássa: más is szenvedett a háborúban. Behunytam a szemem — Vengrija — mondta Szjoma — Mágyár... Sokára feleltem rá. — Magyarország. — Haragudtam erre a szóra. Már annyit szavaltak nekem, szónokoltak a nevében és lám, mi lett belőle? A közepe front, csak ott van világos, égnek a tüzek, különben sötét, fénytelen ország, Szjoma két temvere közé fogta a kezem. — Vengrija szép. — Most nem. de látnád békében! — derültem föl és Valami olyasmin gondolkodtam, aminek meg ők örülnének. Kerestem a szavakat. — Sztálin dobre! — mondtam vénül is. Misa — pedig azt hittem, hogy etoéhtokoH, — felemelte fejét, átölelt és alig tudtam elrántani a kezem, meg akarta csókolni. Tehyerem a fejemre tettem és úgy mondtam, hadd lássák, hogv ezt is tudom. — Lenin az ész! — a karom kinyúHnttam, a kezem ökölbe szorítottam: — Sztálin az erő! Szjoma mosolyogva bólogatott. vninyit mondott nékem a Jani bácsi, ő olva- o't Is Lenintől. Nejclkészültünk a lefekvésnek. Misa már uludt. betakartuk. A' főhadnagynak eszébe iutott az Irvtemacio- nálé. Én egy kicsit mögötte haladtam a dal- Jiómmal, mert a szövegét nem tudtam végig. Énekeltük ugyan a Mérőnké" is, de kevésszer: Ahogy azt trimr,nd*an-i: „Ez a ham lesz a végső.. ismét éreztem, hogy én már meg* Meglelem az irh Triciklin” című elbeszélés-kötelében. harcoltam a magamét, megunt büszkeség lo- pódzott a szívembe. Mások még nem is hallották ezt a dalt. de én joggal énekelhettem. Távolabb vagonok koccantak össze, mintha ők is lefekvéshez mocorognának. Egy mozdony sistergő gőzt engedett ki, sóhajtott. Ijelieveredtern. Szjoma kabátot, pokrócot repített oda. Nagyot nyújtóztam, most nem voltam álmos. ö se aludt. < — Hová mégy? — kérdezte oroszul. — Haza, domoj. Pécsre. — Pécsre? ... Pécsre ... Dá!... Pécsu? Felugrott és lámpát gyújtott. A kihűlt kályhára tér-kébet térítőt,t. Már én is ott álltam. Először Bácsalmásra bökött, maid lassan felfelé húzta az uü.át, átosúsz.tatta a Dunán, feliebb tolta és a Mecsek sötét foltjánál megakadt. — Pgcsu?.., — elgondolkozott, majd az egyik tenyerét széttárva a magasba tartotta és a térkép sarkát elengedve két ujját is felmutatta. Hét nap ... Hét nap múlva talán odaérnek. Ezen az éjjelen álom helyett inkább zsibbadás ölelt magához. Behúnyt szemből almon sárga pontocskák ezerje áramlott. Egyszer jobbról-ba lra, másszor meg visszafelé vonu ltak. A szél meezörgette a vagon plébtetejét. A sárga «vittvök folyama elapadt. Egy pillanatra p Király utcai kirakatokon osillámlott a napfény, majd a Széchenyi téri galambok röppentek fel, az egyiknek szárnya az arcomba csapott. Aztán ott álltam az öreg iskolánál, port pergetve hullott róla a vakolat és a fo- yosócsengö is szólt. Sok badarságot összeálmodtam és mindenütt vörös zászlók lengtek, még a fatörzseken is, A kimerültség káprá- zata játszott velem. Felriadtam, — mint olyan sokszor azon az éjszakán. — Haza kellene sietnem: bomba hullott a házunkra, apát elfogták! Reggelre már csak gyengébb láz lüktetett a hőröm alatt, de azért beteg voltam és erőtlen. Hamarosan ott téb-lá holtam az állomás körül. Nem állt másutt mozdony, mint az éjszaka érkezett lőszeres vonat előtt. Ahhoz kapcsolták Szjomáék vagonját is. Gondoltam, bemegyek a faluba, de alig volt járdányi erőm. Úgy látszik, kibújt belőlem a lappangó betegség. Egyszercsak megrándult a vagonsor és lassan gördülni kezdett, indult a frontra. A Duna, Pécs felé. Ha velük megyek, akikor talán már egy hét muiva otthon lehetek — és a frontot is megjárom, — villant belém. így az igazi hazamenni! Minden erőm összekapartam és futás! Szivem a nyakamban dobogott, kalimpált, mire elértem az utolsó kocsi lépcsőjét. Előbb odadobtam a zsákom, aztán egyik térdeimet rányomtam és nagynéhezen feJvánszorogtam. Erre kinyílt a fékezőfülke ajtaja és jókora puskát fogott rám egy olyan nagyapám**«-') katona. 1 Lihegtem, fáradt voltam még ébri «. H árital neki leültem a második lépcsőre. Bökdösött a puskacsővel, de csak legyintettem. Úgyse lő le. Erre morgott valamit és visszament a fülkébe. Becsukta az ajtót. Nagyon fáztam. Jeges patakok, didergő hófúvások bújtak belém. Aztán hirtelen melegem lett, mintha olyan hivaitaiba léptem volna, ahol csupa kényes és caacisogó kisasszony bámul rám, súg Jossa és neveti esetlenségemet. Kigomboltam az ingem nyakát és a szél hűvös, kígyója a mellemen ficánkolt, majd végigfutva a karaiTwin, kibújt a bekecs ujjánál. Sohasem ért véget, csak siklott, siklott. Ö, nagyon sa jnáltam magam és az anyámat, hogy nem ápolhat. A vonatunk pedig megbolondult. Rángitot’, tépett, ciháit, sikongatva sípolt. A távíróoszlopok hátratántorodtak. Az állomásokon, mint a napraforgók meredtek ránk az emberek és a légvédelmi ágyúsok, bumfordi acélsisakot csatoltak a fejükre. Mindez csak felvillant, akár az öreg sztori, aki abbahagyva a szunyókálásit, kilépett a recsegő-ropogó fókezőfülkéből. Alighanem száguldó vonatra álmodta magát, mert pislogva nézett körül. Gyanakodóan ismét rám fogta a puskát, mintha bizony én csinálnám az egész galibát. Mosolyogtam. Most ő legyintett és bement. Csapkodta az ajtót, mert a kilincs nem akart zárulni. Szemhéjjaim le-lecsukódtak. Fogtam a kapaszkodó vasát, hogyha elaludnék is, ne essem le. Dörrervéssorozat csattant és a vascső megmegremegtette a karomat. A vágánymenti fiatal fákat por és szürke felhő függönyözte. Egy árnyék cikázott el fölöttünk és még egy. Repülök támadták a vonatot. Szeppentem tápászkodtam fel. néztem, mikor ugorhatnék le, de a föld, mint valami ka- v.csmélyö gyors patak, úgy sodródott alattam. Most géppuska szólalt meg, alighanem a vonaton, mert a hangja velünk jött. Dkergetett a láz. AJkbiggycsztve visszaültem, fejem elérek ók 3<ít és majdnem lebuktam az elugráló talpfákra. Aztán felmásztam a vagon oldalán, hogy körülnézzek. Mindig érdekelt a halálom. Most potyautas hősi halott leszek. iFolytc.ijvk)
