Dunántúli Napló, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-18 / 220. szám
4 NAPLÓ 1955 SZEPTEMBER 18 PÉLDAKÉPÜNK. A NAGY SZOVJETUNIÓ A szovjet nehézipar a szocialista mezőgazdaságért F. Volkov és V. Krasznov, a mezőgazdaság gépesítésével foglalkozó összszövetségi tudományos kutatóintézet Sztálin-di- jas tudományos munkatársa és G. Szoboljev mérnök gépcsoportot szerkesztett szénabeiakarításra. A magán járó rendfelszedő szénaprés egyidejűleg szedi ösz- sze a száraz szénát a rendrakó gerebtyékkel és lógereblyékkel rakott rendekből, valamint a széna összepréselését és kévékbe kötését. A rendfelszedő szénaprés teljesítőképessége: 10 tonna préselt széna óránként. A képen: a magánjává rendfelszedő szénaprés. tervek során létesített traktorgyárak — a caeljabimsaki, a sztálingrádi, a harkovi, stb. — szüntelenül ontják a traktorokat a gépállomások és a szov- (hozok számára. Míg 1940-ben „csak“ 684 ezer traktor dolgozott a gazdaságokban (15 lóerőié átszámítva), addig most már 1 millió 400 ezer könnyíti meg a munkát. A traktorpark növekedése tavaly különösen nagyarányú volt: 137 ezer imiverzá] és 446 ezer szántó trak tort kapott a mezőgazdaság (15 lóerőre átszámítva), s ebből 115 ezret a szűzföldeken szervezett új gazdaságoknak küldtek. 1955 első felében tovább fokozódott a traktorgyártás. Ez idő alatt 79 ezer univerzális (15 lóerőre átszámítva) és 31.500 szántótraktorral (természetes mértékegységben) gazdagodtak a szovho- zok és a gépállomások. A traktorállomány növekedése azt eredményezte, hogy — szántásra átszámítva — 29 millió hektárral több talajmunkát végeztük az idei első félévben, mint tavaly hasonló időszak alatt. IV ézzük meg a tények tük- *•” rében, hogyan segíti a szovjet nehézipar a szocialista mezőgazdaságot. Nincs a mezőgazdaságnak olyan ága, alhol ne használnának fémből készült munkaeszközöket. Fém kell a traktorokhoz, kombájnokhoz, a munkagépekhez, gépi szerszámokhoz, tartalékalkatrészekhez, stb. És a szovjet mezőigazdaság egyre több fémet igényel. Míg tavaly 9, illetve 8 százalékkal volt magasabb a nyersvas, illetve acéltermelés a megelőző évinél, a mezőgazdaság fémfelhasználása mintegy 34 százalékkal növekedett. Csupán hengerelte :él ból 111 ezer tonnával többet fogyasztott a mezőgazdaság, mini 1953-ban. Ai Idei kőolaj termelés eléri a 70 millió tonnát. Így aztán érthető, hogy a szovjet mező- gazdaság a legcsekélyebb mértékben sem szenved hiányt olajtermékekben. Bár az utóbbi két évben rengeteg szűzföldet törtek fel, s így az előbbinél sokkal több traktorosmunkát végeztek, a folyékony üzemanyag hiánytalanul és ké sedelem nélkül jutott el a legtávolabbi gépállomásokra, szov hozókba és kolhozokba is. A Szovjetunióban országszerte villamosítják a gép- áUomásdkat, kolhozokat, és a szovhozokat, Ahol csak. lehetőség nyílik, kolhozt és kolhozközi vízi- és hőerőművet építenek. Már tavaly is többszáz ilyen erőművet helyeztek üzembe. Az erőmüvek teljesítőképességének növekedésével lehetővé vált, hogy a mezőgazáasagi üzemeiket is bekapcsolják az egy séges energetikai rendszerbe. A kolhozok és a gépállomások tavaly 30 százalékkal több villany energiát kaptak az ipari erőműveiktől, mibit tavalyelőtt, s így további 600 kolhoz villamosítása vált lehetővé. A fejlett szovjet gépipar mind több technikai felszerelést ad a szocialista mezőgazdaságnak. A megelőző ötéves Nagyarányú gépesítés eredményeként tavaly majdnem 100 százalékig gépesítették az ugar és őszi szántást, 95 százalékig az ősziek vetését, s 88 százalékig a tavasziak vetését. A gépállomások 75 millió hektárral több gépi talajmunkát végeztek, mint tavalyelőtt. Az idei első félév e téren további emelkedést mutat. A szovjet mezőgazdaság 1954-ben 37 ezer gabonaaratókombájnnal (ebből 17 ezer magajáró), 15 ezer burgonyaszedőkombájnnal, 5 ezer ipari növény betakarító kombájnnal, 116 ezer tehergépkocsival, 100 ezer iraktorosekével. továbbá 94 ezer vetőgéppel, 94 ezer kultivátorral, mintegy 200 ezer maaajáró és szénabetakarító géppel gazdagodott. . A szovjet mezőgazdasági gépipar az említett géptípusokon kívül, mind több új, korszerű gépet ad a mezőgazdaságnak. DCH h% faluit ' alun születtem, ott nőttem fel, sokáig ott is dolgoztam. Amikor kitört a háború, úgy esett, hogy a városba kellett költöznöm. Tizenkét évig az egyik orszki üzemben dolgoztam. Megszoktam a városi életet, s őszintén szólva nem is gondoltam arra, hogy visszamenjek falura. Két éve, 1953. szeptemberében nagyjelentőségű változás következett be életemben. Elolvastam a Szovjetunió Kom munista Pártja Központi Bizottságának szeptemberi határozatát, s egyszerre nagy „honvágyat" éreztem a falu, a kolhoz után. Megértettem, hogy a párt azt kéri tőlem is, mint a mezőgazdasági termeléshez értő szakembertől, hogy vegyem ki a részem a mező- gazdaság fellendítéséért folyó harcból. A Novo-Orszki járási pártbizottság a hatalmas „Molotov"- kolhozba irányított. Szívesen, örömmel fogadtak. Sokáig beszélgettünk a kolhoz elnökével, Mitrofanov elvtárssal. Abban állapodtunk meg, hogy sertésgondozó leszek. Most itt dolgozom a sertéstenyésztő-telepen. A kolhoztagok nagyon örültek érkezésemnek: itt minden dolgos kézre nagy szükség volt. De ugyanakkor csodálkoztak is: — Ide jön dolgozni7 A tehenészetbe kellene mennie: ott máskép megy a munka. Itt minden elhanyagolt állapotban van, nehéz sora lesz. Megnéztem az ólakat és az állatokat. Valóban rosszul ment itt a munka. A jó ólakat elhanyagolták, a takarmány- konyha gondozatlan volt. Az amúgyis sovány állataikkal őrö- letlen magot etettek. Nyilvános pártnapon vitattuk meg a szeptemberi mezőgazdasági párthatározatot, s ekkor vállaltam, hogy 1954-ben minden anyakoca után harminc malacot nevelek fel. Nem tagadom, a kolhoz tagjai közül sokan bizalmatlanul fogadták szavaimat. Sőt, mi több, valaki az ilyen vállalást szerénytelenségnek is tartotta: eddig a kolhozban egy anyakoca után nyolc malacot neveltek fel, s most jött egy városi asszony, s csaknem négyszer annyit akar felnevelni. Az én munlcámat nem zavarta az elvtársak bizalmatlansága. Nem szoktam felelőtlenül fecsegni. Mielőtt szavamat adtam, elkészítettem a kitűzött célhoz vezető tervet. Az út világos volt; következetesen eleget tenni a zootechnika min den követelményének. Nemsokára más állatgondozók is rátértek erre az útra. Észrevehetően megjavult az állatok gondozása, takarmányozása, az ólakban rendet és tisztaságot teremtettünk. Néhány hónap alatt megváltozott a sertéstenyésztő gazdaság képe. Egy év múlva megmutatkoztak a munka eredményei. Adott szavamat betartottam: az anyakocák után átlag 30 malacot neveltem fel. A többi állatgondozó is jó eredményeket ért el. A sertéstenyésztő telep tekintélyes jövedelmet hozott a kolhoznak. Személyes keresetünk is megnőtt Például a mi családunk tavaly 470 púd kenyérgabonát, t több mint tizenhétezer rubelt kapott. Emellett prémiumként 63 malacot kaptam, leányom pedig két disznót kapott. Bőségben élek, érdekes a munkám, baráti kollektívában dolgozom. A szívem még sem volt nyugodt; Orszkban hagytam leányomat és férjét. Gyakran gondoltam arra, hogyan hozhatnám őket is ide. A múlt év nyarán többször voltak nálam vendégségben. Megismerték s mi falusi életünket, s látták, hogy a kolhozban az emberek nemcsak dolgoznak, de van lehetőségük a pihenésre, szórakozásra, tanulásra; van klub és mozi, rádió, könyvtár és iskola. Lányom úgy határozott, hogy utánam jönnek. A kolhoz házat épített nekünk. A lányom sertésgondozó, a vöm a tetkar- mánykonyhán dolgozik. A. KR1VOKONY. Silóbetakarító kombájn A szovjet mezőgazdasági gépgyártási tudományos kutatóintézet munkatársai morog baráti együttműködésben a mezőgazdasági szakemberekkel, silóbetakarító kombájnt szerkesztettek. A silóbetakarító kombájn lekaszálja, felaprózza és tartályokba gyűjti a siló takarmányt. A tartályokból önműködően gépkocsikba rak ja a silótümeget. A kombájn teljesítménye óránként 7—8 tonm, silótömeg. A kombájnt két ember: a traktoros és a kombájn- vezető kezelik. A gépkocsiI kétemeleg '* * *■ 1 1 * tes ház előtt állt meg. Az ajtó mellett elhelyezett kis táblán a következő egyszerű, de sokatmondó szavakat olvassuk: „A Szovjetunió Tudományos Akadémiája, Atom villanytelep“. A rövid ismertetés után most • nagycsarnokba, a reaktorhoz, megyünk. Az igazgató dolgozószobája egy kis ajtóba torkollik, amelyen éppen hogy áttér egy ember. Az ajtó keskeny, iővészárokszerűen megtört átjáróba vezet. Vezetőnk megmagyarázza, hogy az átjárót két méter vastag betonfalból készítették. A csarnokot ugyan ilyen fal veszi körül minden oldalról. Először balra, majd jobbra fordulunk és egy kis balkonra érünk. Alattunk húzódik a nagycsarnok. A terem csaknem teljesen üres. A balkonnal szemben lévő falnál hatalmas korong kelti fel a figyelmünket A lépcsőn leereszkedünk a terembe, a koronghoz. — Ez a reaktor felső része — magyarázza a berniünket kísérő mérnök. — A korong alatt helyezkedik el az atomreaktor, amelyet több réteg nyersvaa, vízréteg és betontöm bők választanak el tőlünk. — Ha megnézik ezeket a rudakat. fogalmat alkothatnak máguknak a reaktor belsejéről — mutatott vezetőnk az egyik fal mentén elhelyezett csövekre. — Százhuszonnyolc ■yen rúd képezi a reaktor alap jót. A rudak grafittömbökből készült hengerekben foglalnak helyet. Mindez — mutatott a mérnök a fai mentén elhelyezett rudak felé — körülbelül félévi urán-üzemanyag tartalékot Látogatás az els& szovjet atomi/Átlan At atom-vilianytelep vezérlő táblája Jelent. Amint látják, ezeket a rudakat nem veszi körül semmiféle védőberendezés, ne beton, ee víz, ee nyersvas. Az urán ezekben a rudak ban, talán úgy mondhatnánk, hogy „alszik“. Nagyon ritkáin fordul csak elő, hogy a rudak valamelyikében az uránatomok maguktól szétesnek. Természetesen] más do• log az. amikor e rudakat együttesen helyezik el a reaktor grafit- bélésében. Ilyonkor az atommag bomlásakor kirepülő neutronok az Urániádat elhagyva, más uránrudakba kerülnek. Ott az uránatomok elnyelik ezeket a neutronokat és szétesnek, miközben újból neutronokat lövetnek ki, amelyek ismét más uránatomokat késztetnek bomlásra. Tegyük fel például, hogy az első bomlásnál három neutron szabadul fel és mindhárom egy más más uránatomba iutott, akkor a következő bomláskor kilenc neutron szabadul fel és így tovább. Ezt a folyamatot nevezik láncreakciónak. — Hogyan irányítják a reaktor munkáját? — Ha bórkarbidból készült rudat -helyezünk a reaktorba, akikor ez a rúd felfogja az uránrudak közt cikázó neutronok áradatát és a láncreakció ezen a helyen gyorsan alábbhagy. Ilyen rudakat alkalmazunk a reakció szabályozására. Nézzék csak ezt a két mechanizmust, — mutatott a mérnök két kis motorcsörlőre, amelynek drótjain bónkarbid- ból készült rudak függtek. — Ézek a reaktor úgynevezett „védőrúdjai“. Ha valamilyen zavar keletkezik, — ha példáiul a reaktorban cirkuláló víz nyomása a normális fölé emelkedik — a bórkarbidru- dak 'automatikusan a központi zónába ereszkednek és a reaktor leáll. Végül a reaktorban vannak más rendeltetésű rudak Is. Gondoljanak csak arra, hogy egyetlen, különálló uránrúdban a láncreakció nem mehet végbe. Meghatározott mennyiségű rúdra van szükség, hogy a felszabaduló neutronok ne repüljenek szét szabadon, hanem az uránatomba jussanak. Ezt az uránmennyiséget „kritikus tömegnek“ nevezik. A mi reaktorunk számára 60 unánrúd elég ahhoz, hogy a láncreakció meginduljon benne. A reaktorban azonban 128 urámudat helyeztünk el. Miérr volt szükség 68 „felesleges" rúdra? — Annak érdekében, hogv ezt megértsük, mélyed- jilnik el ismét a fizikában. Képzeljék el. hogy megindítottuk az új reaktort. Az urán Z33 mennyisége fokozatosan csökkenni fog, „kiég“ — kicserélni viszont nem lehet azonnal, ezért annak érdekében, hogy a reaktor huzamos munkájához üzemanyagtartalékot biztosítsunk, a reaktorban növeljük az uránrudak számát. Annak érdekében pedig, hogy a munka kezdeti szakaszában ezt az uránfelesleget kiegyenlítsük, a reaktorba bórkarbidból készült úgynevezett kompenzáló (kiegyenlítő) rudakat bocsátunk. Ezeket a rudakat az üzenvanyag kiégése mértékének megfelelően fokozatosan kivonjuk a reaktor aktív zónájából. Amikor már az összes kompenzáló rudakat kivontuk, ez azt jelenti, hogy a reaktor nem képes többé fenntartani a láncreakciót. A kiégett rudakat „frissekkel" kel] kicserélni. A .Juégett" rudakat 2,5—3 hónaponként egyszerre szokták kicserélni. Helyükbe ugyancsak daruval állítják be a „friss" rudakat, azok közül, amelyek a nagycsarnok fala mentén láthatók. — A víz, amely a reaktoron átfolyik — magyarázta vezetőnk, amíg átmentünk egy másik helyiségbe, — állandóan magas, 100 atmoszféra nyomás alatt van. A reaktorba 190 fokra hűtve érkezik, onnan pedig 270 hőfokkal távozik. Ez a víz a melegét aztán egy másik rendszerben keringő víznek adja ót, amely a turbinát hajtó gőzzé válik. A szoba I ahová ezután ------------------beléptünk, ismét visszavitt bennünket a gépek, csővezetékek világából a ml mindennapos, megszokott vi lágunkba. Itt már ablakot is láttunk, amelyen besütött a a nap. Az asztál mellett fehérköpenyes fiatalember ült. Jobbra és balra két kis táblán műszereket láttunk. — A biztonságellemőrző hely re érkeztünk — magyarázta vezetőnk. — Amint már tudják, a láncreakcióval velejáró sugárzás, valamint azok az anyagok, amelyeket a reaktorban végbemenő sugárzás ért, ártalmasak az «über egészségére. Ezért itt, az erőmű oen különleges biztonsági szolgalatot szerveztek. E szolgálat feladata arra Ügyelni, nehogy valahol az épületijén radioaktív sugárzás érje az embereket. Mindenütt, ahol ennek leg kisebb lehetősége is fennáll, műszereiket helyeztek el, amelyek „megérzik“ a veszélyt. Látogatásunk abban a teremben ért véget, ahol az erőmű agyát, a központi vezérlőasztalt helyezték el. A tágas, világos teremben hatalmas félkörben helyezkednek el a műszertáblák. Két mérnök ül előttük, ök irányítják az erőmű egész munkáját. Automaták szabályozzák a reaktor munkáját, automaták ügyelnek a fő- és mellékberendezések működésére, s mindarról, ami az atomvillany- telepen történik, gyorsan és részletesen tájékoztatják a mérnököket. Bizonyára érdekli önöket, mennyi urán „üzemanyagot" fogyaszt erőművünk? — fordult hozzánk a mérnöik. Megmondom: 30 grammot naponta. Ugyanilyen teljesítményű közönséges erőmű naponta 120 tonna szenet éget el. Amint látják, a különbség óriási. G. Osztroutnov,
