Dunántúli Napló, 1954. december (11. évfolyam, 285-310. szám)
1954-12-19 / 301. szám
4 FiÄPCÖ 1954 DECEMBER 19 „Ifjú szivekben élek“ (Ady) ÍGY PARTIZÁN BULÉfCIIiJC KHB A magyar történelem gazdag olyan hősökben, akik idegen -földön harcoltak más népek, egyben saját hazájuk szabadságáért. Bem apót saját véréből-valónak tekinti minden becsületes lengyel, osztrák, magyar és török, az olaszok pedig máig is tisztelettel mlítik Garibaldi legendás tábornokának a bajai származású Ttirr Istvánnak a nevét. Az elmúlt világháború zivatarában újra termettek ilyen derék magyar férfiak. akik, mint Nagy Sándor elvtárs, a Mezőgazdasági Építőipari Vállalat igazgatója, a spanyolországi Nemzetközi Brigád tagjaként, majd mint a Nagy Honvédő Háború partizánja, harcoltak úri és német igába hajtott hazánk szabadságáért. Ma, amikor ugyanazok az erők, melyek annakidején vérbefojtották a spanyol szabadságharcot és kirobbantották a II. világháborút, —fegyvert akarnak egy új német hadsereg kezébe adni, — az egykori partizán emlékezik. Tanuljon tőle helytállást, szabadságszareletet a mai, szabad ifjúság ... Először talán annyit, hogy nem tartom magam szabadsághősnek. Ha a spanyol szabadságharcot egy akaraton fojtogatták az angol, német és francia gyárósok, akkor kötelességünknek tartottuk velük szemben a munkásfiatalok nemzetközi szolidaritását megmutatni. A tőkések egységfrontot csináltak a katalán földművesek ellen?! Jó, akkor lesz egy munkás egységfront is, amely szuronyrohamra megy a fasiszták eilen! Maradhattunk-e volna odahaza, amikor ezernyi, angol, szovjet, ame- . rikai, francia, csehszlovák fiatal márkim harcolt a Nemzetközi Brigádban és védte Madricfot?! Dehogy maradhattunk ... Amikor 1938 hideg februárjában vonatunk kifutott szülőfalum, a cseh szlovákiai Ebed vasútállomása, Tpái*- kánynána behavazott megállójáról, már másodszor indultunk útnak. — Először 1937-ben csak Pozsonyig jutottam. ott értesített a párt — várjak, mert mind az Olaszországon, mind a német földön keresztülvezető titkos úton több elvtársunkat letartóztatták. Csak a következő esztendő februárjára tisztult meg a levegő — akkor vágtunk keresztül Németh Péter barátommal Európán, Ha ez ilyen egyszerű lett volna, ahogy elmondom... Az ablakból hiába kerestem édesanyámat, három öcsémet, nem kisértek ki — szegények úgy tudták, hogy csak Prágába megyek munkát keresni. Eltagadtam az igazat, mert ha véletlenül elszólják magukat, akkor sohasem jutok ki Spanyolrszágba ... Pozsonyban, a területi pártbizottságon megadták a jelszót és összekötőm nevét. Nem írhattam le, fejben tartottam az egészet. „Kérek egy doboz sárga cipőpasztát tubusban." „Kérek egy doboz sárga cipőpasztát tubusban” — Prágáig ismételgettem annak a szatócsüzletnek . címével együtt, ahol jelentkeznem kellett..; Nem is felejtettem el, a baj másutt ütött be: alig dünnyögtem el a pult előtt állva, a boltos felesége már rémülten tuszkolt is kifelé. Férjemet negyedórája letartóztatták a nyomozók! Az üzletet figyelik, menjenek isten hírével, gyorsan, gyorsan ... Ott álltunk a zajló prágai utcán. Álltunk?! Felkötöttük a nyúlbocs- kort, azután egyik oldalról a másikra. villamosra föl, villamosról le, kj a Hradsinba, vissza a Szent Vác- láv térre, nehogy követhessenek a köpök. Igenám, de összekötőnk „lebukott" — hogy jutunk tovább? Nem mesélem el, miként találtuk meg újra a gondosan rejtett fonalat, fő, hogy estére azért már egv házmesternél már jó helyen szálltunk meg. Nem egyedül voltunk. Kettőnkön kívül még egy morva és egy csehszlovák fiú várakozott ott. No, itt jó helyen vagyunk — húztam megnyugodva fejemre a takarót. Másnap szálltunk a nemzetközi expresszre. Útlevelem tökéletes, — jobb az igazinál — mégis külön, külön indultunk mind, nehogy egyszerre sokunkat tartóztasson le az SS esetleges németországi razziája. A vonat telve volt provokátorokkal: odajön melléd egy munkáskinézésű ember, tüzet kér, megpendíti, hogy ö is spanyol és ha beugrasz neki, a következő állomáson már leszednek a nyomozók ... Nem is beszélgettem én senkivel, hanem beültem egy fiatalasszony mellé, akj három gyermekével Párizsba utazott. Dajkál- gattam őket, Sr.intha apjuk volnék, így símán megúsztam az egészet. — Demeter Ferenc elvtárs, aki mosta pesti BELSPED-nél dolgozik —rósz szabóul járt. Kétszer is visszatolon- colták, csak harmadízben járt túl az eszükön. Egy Mészáros nevű ifjúmunkás pedig Budapesttől Párizsig utazott igazoltatás nélkül — az expresszvonat tengelyén... Előttem állt a zajló Párizs, a több milliós világváros. Egy szó, az nem sok, de annyit sem tudtam franciául csak -magyarul beszéltem. Hogy jutok el az egyik külvárosi mellékutca étkezdéjébe, hogy találom meg azt a pincért, akinek nevét gondosan megjegyeztem?! No, azért csak talpraestem, odaintettem egy taxit. Szó nélkül beültem, odadörmögtem a francia utcanevet — el is vitt rendesen. Az utca végén kiszálltam, meg kerestem az étkezdét. Jön egy pincér — kézzel-láb bal magyarázom neki, ki* keresek, ő meg integet: nincs itt, csak egy óra múlva jön. Nem baj — majd addig legalább megebédelek. Egy jó óra múltán már Párizs szívében, a Spanyolországot megsegítő bizottság szállásán voltam. Svédek, norvégek, görögök zsibongtak itt, magyarok is jóegyr.éhányan. Itt találkoztam életemben először néger ifjakkal. ök is Spanyolországba indultak... Nem pihentünk soká Párizsban. Ruháinkat kicseréltük, minden fölösleges holmit elhagyva, zsebbevaló csomagokkal szálltunk fel a lyoni gyorsra. Tele volt rendőrrel a pályaudvar, de nem ismertek fel bennünket. A rendőrség részére láthatatlanak voltunk, de Beziérsig, a határállomásig számtalan jelből vettük észre, hogy a francia nép jól ismer bennünket. A kalauz, miután kilyukasztotta jegyünket, köpenye alól óvatosan kommunista köszöntésre emelte fel ökölbeszorított kezét: Salut camarades! Éjszaka Beziérsből egy elhagyott tanyára szöktünk, a Pirreneusok tövében. Bakancsainkat ledobtuk, gumitalpú, zajtalan cipőket húztunk. A gerinc felől fényjelek villantak, francia hegyipásztorok jelezték — jöhetünk, mert a határőrség járőre elment már... A Pireneusokat megmászni nappal is nagy teljesítmény, mi harmincán egyetlen éjszaka keltünk át a hegység spanyol oldalára. Nehéz volt," különösen a gyengébb testalkatú elvtársaknak. Egy vé- konydongájú német hamarosan ki is dőlt, mire barátja, egy hatalmas szál hamburgi óriás, a nyakábavéve cipelte napfelkeltéig. A nap már Katalóniában sütött ránk — Spanyolországban voltunk... (A II. részt, melyben az ebrói átkelést, az olasz repülő parancsnok elfogását és partizánokhoz való átszökését mondja el Nagy elv- » társ, a jövő vasárnapi számunkban közöljük.) Ml ÚJSÁG BARANYÁBAN? ÜNNEPI TANÁCSÜLÉST TART A PÉCSI MEGYEI TANÄCS December 21-én, kedden lesz tíz éve, hogy Debrecenben, az ősi kollégium falai között megalakult az Ideiglenes, Nemzetgyűlés, amely elindította a felszabadulás utáni magyar politikai életet. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásának 10. évfor dúló ja alkalmából a megyei tanács december 21-én, kedden délelőtt 10 órakor ünnepi tanácsülést tart a ÉS VÁROSI Tiszti Klub nagytermében. Pécs vá. ros tanácsa és a II. kerületi tanács december 21-én, kedden délután 3 órakor tart ünnepi tanácsülést a Dók tor Sándor Kultúrotthonban. Az Ünnepi beszédet Berki Fülöp, a városi tanács elnökhelyettese mondja,' majd kultúrműsor következik. A tanácsülésre meghívják a megye és város lakosságát. ______________ ME GALAKULT A HAZAFIAS NÉPFRONT VÁROSI IRODÁJA Megalakult a Hazafias Népfront Pécs Városi Bizottságának Irodája, amely a Széchenyi tér 6. szám alatt az emeleti helyiségben működik. Az iroda vezetőte: Czirkos Mühályné elvtársnő. NEGYVENNYOLCEZER FORINT JUTALOM A Babarci Állami Gazdaságiban a növénytermelő brigád tagok részére 48.000 forint készpénzt és 30 vagon természetbeni juttatást osztottak ki prémiumként az őszi munka verseny lezárása után. KIHIRDETTEK AZ MSZT PEDAGÓGIAI PÄLYÄZATÄNAK EREDMÉNYÉT A Magyar-Szovjet Társaság, a megyei és városi tanács oktatási osztálya pályázatot hirdetett pedagógusok részére. A pályázók feladata volt választ adni a kérdésre: hogyan alakították ki a tantestületet nevelőközösséggé és miként alakították ki osztályukban a tanulóközösséget^ A pályázatra összesen 10 pályamű érkezett be és az első díjat: 700 forintot Debitzky István, a 8. számú Magasópítőipari Technikum igazgatója „Kalinin” jeligéjű pályaműve nyerte. A másodok díjat: 500 forintot a bírálóbizottság Arató László kiváló tanár, a Nagy Lajos Gimnázium osztályfőnökének „Követelek tőled, mert becsüllek” jeligés pályaművére adta ki. A harmadik díjat: 300—300 KÖZÚTI BALESETELHÁRÍTÁSI ANKETOT RENDEZNEK PÉCSETT Az Autóközlekedési Igazgatóság és a B. Sí. Baranya Megyei Főosztály Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Alosztálya, december 19- én, vasárnap délelőtt 10 órakor a közúti balesetek csökkentése, illetve elhárítása érdekében közúti baleset- elhárítási ankétot rendez a Pécsi Közlekedési Vállalat Bacsó Béla u. 4. szám alatt lévő kultúrtermében. forintot Somfai József, a Pécs-gyárvárosi Általános Iskola igazgatója „őszinte bizalom” jeligéjű pályaműve és Pálifi Sándor, a P ács-gyárvárosi Általános Iskola osztályfőnöke „Jánosbogárkák” c. pályaműve nyerte * el. A bírálóbizottság dicséretben részesítette Pervein Elvira, a Pedagógiai Főiskola gyakorló általános iskolája osztályfőnökének, valamint Tatnő István, a Pedagógiai Főiskola- gyakorló ált. iskola osztályfőnökének pályaművét. A bírálóbizottság javasolta, hogy az MSZT központja » pályadíjnyertes pedagógusok részére biztosítsa az országos ankéton való részvételt, ahol a közösségi nevelés kérdését vitatják meg. GYARAPODIK A DOKTOR SÁNDOR KULTÚROTTHON SZAKKÖRI FELSZERELÉSE A városi tanács, a népművelést állandóbizottság javaslatára nagyobb összeggel segíti a pécsi Doktor Sándor Kultúrotthon! jó munkája elismeréseként. A jövő évben kibővítik: a szakköri felszereléseket, a balettkört pedig új tornaszerekkel látják ét. MEGVALÓSULÓ KORMÁNY PROGRAM Négy tenyészbikát adott el 34.000 forintért Borza József királyegyházi egyénileg dolgozó paraszt. A jövedelemből többek között cementjászolt építtetett istállójában. Mayer József két tehenet és két hízót értékesített a szabadpiacon és árából új hálószoba és konyhabútort vásárolt. A fiút talán már negyedik esz** tendeje ismerem. Mikor elsőbben összetalálkoztunk, még ernté- hás volt, azaz ipari tanuló, méghozzá vasas. Ugyhiszem a Sopiana Gépgyárban dolgozott. Azért csak hiszem és nem tudom, mert nem a gyárban, hanem a színház egyik próbatermében botlottunk egymásba ö próbált •— én néztem. NEVELNI KELL AZ EMBEREKET Az „Ifjú Gárda” jelenetei elevenedtek meg előttem. Pécsi ifjúmunkások formálták n hős szovjet komszomoléokat. Arcuk kipirult, szemük tüzelt, semmit sem láttak, mit sem hallottak. Milyen emberek lesznek ezek a fiúk, ha felnőnek! — gondoltam. — Micsoda e^n berek ezek már most is! Esztergályosok, lakatosok és ugyanakkor a kultúra fáklyahordozói! Évek múltak el azóta. A kicsiny ' kultúrcsoport tagjai szárnyrákéitek, kit ide, kit oda hívott az élet. szemem elől veszítettem nagyrészüket. Két fiatallal azonban találkoztam azóta is. Az egyikkel a Kokszműveknél akadtam össze. Kultúrfelelős • volt Éppen az ü. b.-vel harcolt — persze szavakkal — új táncruhákért, kul- túrteremfelszerelésért. Nem változott. Ugyanaz volt, akit a próbán megismertem: zömök. cigónyjcépü, mongolarcú legényke. igazi harcos. Azután ismét találkoztam vele. néhány hónapja. Most már a Porcelángyárban. — DISZ-títkár vagyok! — újságolta és egyvégtében elsorolta, mennyi dolga, baja van. — Nehéz összefogni a fiatalokat, három műszakban dolgoznak, kevés a támogatás, sok a tennivaló... Mindezt csak úgy, futtában hadarta el és igyekezett tovább. Ment a klinkerégetőkhöz, onnan a korongosokhoz, majd tovább a bögreautomatához. Még mindig nem változott. Olyan volt, mint akkor, ott a próbateremben: az Ifjú Gárda követője A másik ... Igen, a másik ... ö az. akit annyira megnéztem akkor először. A Sopianás... Véle Is találkoztam. nem Is egy esetben. Többnyire az utcán köszönt rám, mélyen megemelve és szélesen meglóbálva nagykarimájú sombreróját. Mert sombrerót, esernyőszélű kalapot visel és mindent, ami hozzá dukál: tűzoltófrizurát, csőnadrágot, térdet verdeső zakót, emeletes talpú cipőt. Egyszóval: jarnpec lett. Közönséges jampec. Nem ő volt az első. nem is az utolsó, akit ebben a maskarában láttam. De hogy ő is. .. Ez meglepett. Hiszen nem ilyen volt. Nem ilyen! Szép vágyak, nagy remények fűtötték. Ifjú Gárda... Színjátszás... Kultúra ... Mi történhetett vele? Nem tudom. Nem tudom, miért indult el más úton. mint a kultúrfelelős. a D1SZ- titkár. Nem tudóim azt sem, hogy hol és hogyan dolgozik, mivel tölti szabad idejét, hogyan szórakozik, mit olvas . .. Csak sejtem. Rosszat sejtek. Társasága: csőnadrágosok, jampecek. Nyelve: jassznyelv. Mész- sze kerülhetett tőle a kultúra, hiszen ő is távol került a kultúrától. Csak ő a hibás? Nem hiszem. Mr hibáztunk, mi, akik nevelhettük volna, akik szép. nemes célokat tűzhettünk volna eléje és nem tettük. Fiatal fiú, tele fantáziával, alkotóvággyal, lendülettel. Várt valamire. Ha azt mondtuk 'volna neki: eredj, építs fel egy új várost — talán megtette volna. Ha ismeretlen világrész felfedezésére indítjuk útnak, habozás nélkül hajóraszáll. De mi nem bíztunk rá ilyesmit. Semmj nagyot, semmi szépet. Nem vagyok benne bizonyos, de hiszem, hogy így van. Nem adtunk talajt annak a vágynak. hogy ez a fiatal alkothasson. Ö pedig utat keresett, különleges, érdekes utat — és talált. Lelt egy feltűnő ruhát, egy fura nyelvet, valamilyen extra modor'. Megfordulnak utána az emberek. — Hogy mosolyognak rajta” Az mindegy. Fő, hogy talált valamit, hogy kiélheti valamiben képzelőtehetségét. És zsák a foltját hamar megleli. Az egvívásúak megtalálják egymást. — Eleinte különcködött, most már vérbeli jampec. Pedig belőle is lehetett volna kul- túrfelelós, DISZ-titkár, Sztahánov követője. Ha..,. Igen, igen! Ha mi nyúlunk hozzá szerető kézzel, segítőn, bálorítón, ha mi teremtjük meg számára az igazi, járható utat, ha mi aknázzuk ki tehetségét. Elmulasztottuk. Nemcsak az 5 hibája, a miénk is. * \l onzanak a sétatér — még télen ” js gyermekkacajtól, vidám kedvtől hangos — sétányai. Ha tehetem. arra járok. A napokban érdekes jelenetnek voltam tanúja. Két apróság búbolta, püfölte egymást. Egy négy-ötéves kislány és egy hat-hét éves fiúcska. Cibálták egymás haját, csattogtak az apró öklöcskék: igazi „élet-halálharc” folyt, amíg csak a szülők közbe nem léptek. A zokogó kislányt kimentették szorongatott helyzetéből, a könny tői maszatos kisfiút is elrángatta édesanyja a csatatérről. Csak egy meggyűrt, eltaposott kék szalag árulkodott, hogy itt küzdelem, fogra- körömre menő küzdelem folyt. Eddig nem túlságosan érdekes a történet. Megesik az efféle nemcsak gyermekek, hanem felnőttek között is. Legfeljebb az utóbbiak másképpen csinálják: szavakkal, érvekkel verekszenek, nem körömmel-ököllel. A java ezután következett. A kisfiút — kékszemű, szőke, angyalképű gyerek volt, — félrehúzta édesanyja és nekiesett. Ütötte, verte, ahol csak érte. Csattogtak a pofonok, az anyja ujjainak nyoma, mint vörhe- nves kiütés, piroslott a gyerek arcán. — Hát erre tanítottalak?! — kiáltotta. sziszegte, hörögte a verés gőgös. ködös, kegvetlen lazában a szülő. — Hát szabad bántani a kisebbeket? Bántod ezután a gyengébbeket?! Agyonütlek, te gaz kölyök! Agyonütlek!... Nem bírtam tovább nézni. Hisz az imént verekedő kislány és kisfiú között mindössze arasznyi volt a különbség. Adott is, kapott is mindkettő. De az anya ... Kétszer te nagyobb volt, négyszerié; mit négyszerié: tízszerte erősebb a fiánál. És az még vissza sem üthetett. Kiszolgáltatott volt kényre-kedvre. A gyengébb az erősebbnek. A tehetetlen a hatalmasnak. Teljesen kiszolgáltatott. Mit érnek az érvek, ha a gyakorlat ellentmond a bölcs tanácsoknak? Mit érnek a bölcs elvek, ha erőszakkal verik be az ismeretekre, a tudásra, a nevelésre váró és vágyó kicsiny koponyába ?! Nevelés ... Micsoda nevelés az ilyen?! * arátom bányász. Korától ugyan *■* apám is lehetne, mégis: barátom. Azt hiszem, a kor nem állhat a barátság útjába és ha vele beszélek, nemcsak hiszem, hanem tudom is, hogy így igaz. Két szeme között, homlokán, füle alatt apróbb-nagyobb kék jelek mutatják: nem ma került le a banyába, nem új ismerője a szénnek. Régi bányász, őslakó. Büszke is rá, nem győzj -hangoztatni: . , . „ — Nem vagyok mai gyerek! Együtt nőttem a bányával és velem együtt nőtt a bánya is .. s Úgy tartja, övé a banya. Igaza van. Az övé is. Csakhogy ő „is” nélkül mondja ugyanezt. Szerinte övé a bánya és a többi ősbányászé. A fiatalok? Azoknak itt nincs keresnivalójuk! Az új bányászok? Csupa naplopó! Sohasem lesz belőlük igazi bányász. Eszerint bánik velük. Nem tűri, nem állhatja őket. örül, ha üthet rajtuk. Legjobb esetben csupán nem segíti őket. Sokat mesél arról, milyen volt az élet odalenn, mikor ő még csillésfiú vagy azt megelőzően takarítógyerek volt. Nyomorúságos kereset, „kitolások”, sehol egy fényes ablak a múltban, sehol egy csillanó reménysugár, Most már csak mesél ezekről » dolgokról. Históriává értek, a régi élmények, múlttá vált az egykori jelen. Megelégedetten, teliszájjál, bó- lógatva mesél bányászbarátom és szeretné, ha sajnálnám őt, a régiek miatt. — Bizony, így éltem én! — mondogatja és már-már megfeledkezik róla, hogy ma már csapatvezető vájár. Uj házban lakik. Ablakán beözönlik a napfény. Fürdőszobája van és havi háromezer forintja. Talán még több is, ha „megnyomja”. És gyakran nyomja meg. És a fiatalok, az új bányászok? Szerinte: semmiháziak! Nem értenek a munkához! Legszívesebben a hasukat süttetnék a nappal! Nincs köztük embernyi ember! Nem, nem a keresetét félti tőlüki Háromannyian is jól kereshetnének; De „arisztokrata” lett. Azt hiszi, hogy ő készen kapta a tudományt, a szakértelmet, az ügyességet, a szívósságot. Elfelejti, hogy mennyit kellett ellesnie takarító, csillés korában az akkori nagyoktól, akik őt tartották semmiházinak. Az újak — jöttmentek. Valóban: jönnek és néhány hónap múlva szedik a sátorfájukat. Nem bírják a lenézést, a gúnyt, a sérté- , seket, a rideg szavakat, a ferde pillantásokat. Leszámolnak inkább. Néhányan kitartanak, de máshová kérik magukat. Talán jobb helyre kerülnek, más. ugyanolyan becsületes, de barátomnál türelmesebb ember mellé. Bányászokká lesznek néhány év múl-* tán. És ha már ők mesélnek a fiataloknak — tíz-húsz év elteltével, akkor talán előkerül emlékezetük szekrénykéjéből barátom neve Is. Nem dicsérik majd, mint ahogyan ő sem dicséri azokat, akik „akkoriban” irigyelték tőle tudományukatKár. Megérdemelné, hogy másképpen beszéljenek róla. * Nevelni kell az embereket, ök is megérdemlik. GARAMI LASZLÖ
