Dunántúli Napló, 1954. december (11. évfolyam, 285-310. szám)

1954-12-17 / 299. szám

NÄPC ö

1984 »ECEMBES 1*

JCétíaes a rßi(tii 'Hádi&

******************** AAA AAAA AAA A AAA AAAAAAAAAAAAA*A**.**A*A*AAA4AAAAA4AA>,AAAA(

N’

«m, nem csalunk az idővel,

nem mondjuk azt, hogy ma két esztendeje kezdte meg a Pécsi Rádió adásait, hiszen mi is tudjuk: január 23-án csendüli fel elsőnek az új szünetjel, január 23-án jelentette először a bemondó kissé reszketeg, meg hatódott hangon:

— Kedves hallgatóink, itt a Pécsi- Rádió! Műsorunkat megkezdjük...

Mégis, ezekben a napokban lett kéteszitenáős a mi rádiónk. 1952 december utóján népesültek be a stúdió szobái, indult meg a minden hangot megörökítő magnetofon-gép. zenekarok adták egymás kezébe a kilincset, az újságírók, rádiósok, riporterek, írók ekkor, talán éppen ma két éve, összedugták a fejüket: milyen is legyen a baranyaiak rádiójának műsora?

Milyen legyen — és milyen lett?

Az újszülött gyermek bölcsője körül összegyülekeznek a szülők, a rokonok. ismerősök. Nézik, csodálják, hallgatják első gügyögéseit Apró, csalhatatlannak vélt jelekből találgatjuk: vajon mi lesz belőle, mire viszi? Énekes lesz? Tengerész? Orvos? Szántóvető? Uj találmányok hordozója?

A rádiónál is találgattak a szülők, a bábák, az ismerősök, a jóakarók: milyen lesz? Erős és tnesszehangzó- hangú? Halkszavú és száraz? Szeretik-e? Hallgatják-e? Miről is beszéljen,, ha beszélni kezd? Mennyi muzsikát sugározzon szerte és milyen muzsikát? *

Ezer kérdés, ezernyi probléma volt melyre akkor még hallgatás volt a válasz.

Az eltelt két év azonban válaszolt az akkori kérdésekre. És nemcsak az idő válaszolt, hanem válaszoltak a rádió hallgatói is.

Az újság olvasottságát könnyű lemérni. az eladott űjságpéldányok számából igen könnyű következtetni arra. hányán is olvassák a lapot. De a rádiónál hogyan állapíthatnánk meg, hányán hallgatják? Talán úgy, hogy fél hót és nyolc óra között végigjárnánk az utcákat és fülelnénk: honnan hallatszik az ismerős bemondó hangja, honnan, melyik ablak mögül szivárog ki a szünetjel vagy a házizenekar jólismert muzsikája. Nehéz, körülményes tájékozódás lenne. Nem is hallgatóztunk sehol, nem füleltünk a villanyfénybe takarózó téli utcákon. Mégis tudjuk: többen hallgatják a Pécsi Rádiót, mint egy éve, többen, mint féléve, megszerették, sajátjuknak érzik az emberek.

A levelek beszélnek erről.

A kezdet kezdetén bizony csak gyéren hozott a posta levelet a stúdió Zettkin Klára utcai címére. Azután már nem jött üres kézzel a postás. Panaszokat hozott A rádió intézkedett. Megüzente, megírta: elintéztük. Azután jöttek más levelek is. Harmincegy néhány bányász aláírásával kérés érkezett: adjanak több magyarnótát! Újabb kérés: énekeljenek többet a pécsi művészek! Azután a fullánkokat dicsérték. Azután a Levelesláda című szombati üzenet küldés lett népszerű, azután ...

Minek is sorolnánk tovább? A kezdetben tervezett és életképtelennek bizonyult míísorszámok szép csendesen elhaláloztak, a hasznosak, az érdekesek megmaradtak és a Pécsi Rádió él és fejlődik tovább.

5 00—150 levele érkezik egy hónapban. A „Szerzője ismerős“ című irodalmi fejtörőnek külön van vagy 500 levelezője. Se szeri, se száma azoknak, akik személyesen csengetnek t be a Zettkin Klára utca egy kapuján és köszönetét mondanak az elintézett panaszért, a szép műsorért, vagy éppen megismétlését kérik, mint a napokban elhangzott ifjúsági műsornak, a „Mentőkének ismétlését kérte egy egész sereg levél.

Érdekes: amit a belső munkatársak,rádiósak szívesen csinálnak, azt szeretik többnyire a hallgatók is. Megérzik a szívet, a lelket az írásokban, a riportokban. Szereti a hallgató az úttörőhíradót, a faluhíradót, az arcképcsarnokot, az irodalmi fejtörőt, a baranyai tükröt és szereti a hallgató, nagyon szereti a „Tarka tarisznyá“-t, amit benn, a stúdióban esek úgy becéznek: „színes szatyor".

De születésnapon nemcsak a jót illő elmondani, hanem a rosszat is. Nem szeretik a hallgatók a híreket,

is úgy nem, ahogy most szerkesztik. Régi ismerősként köszön temek bennünket a hírek, ismerősként, mint akikkel a „Szabad Nép“- ben, a „Dunántúli Naplóéban, az utcai falragaszokon már találkoztunk. Porosak, szürkék, érdektelenek. Pedig a hírek csak akkor érdemesek a nevükre, ha frisseik, érdekesek és főleg: a rádióban ismerkedünk meg velük elsőnek.

Azután a muzsika. Több már a helyi zene, mint eddig bármikor, mégis kevés. Kicsinyek az anyagi lehetőségek is, hogy ezt ,a bajt gyökeresen orvosolni lehessen. Sokba kerül egy zenekar utaztatása, a kollektív szerződés megszabja a tiszteletdíjakat is, a keret pedig — mint a keretek általában — nyomnak, korlátok közé szorítanak rádióst, zenészt egyaránt. Ezen Pécs nem, csak Pest, a „nagy“ rádió, a pécsi szülőanyja segíthet. Segíthet és kell is segítenie, hiszen a pesti műsorokra olyan bőkezűen áldoz, hogy a pécsi stúdió támogatása c.sak a gazdag lakodalmas asztalról lesepert morzsának tűnik.

És több friss eseményről szeretne a hallgató hángképet, helyszíni felvételt hallani, több „tevéink nyomában" műsort kíván, több elbeszélést és több zenét; több falusi anyagot és több üzemről, bányáról beszélő írást; a délszlávlakta falvak több és hosszabb délszlávnyelvű műsort kérnek; a fiatalok több tánczenét szeretnének és az öregebbek szívesebben hallgatnának több magyamótát; az Ismeretterjesztő Társulat több'helyet kér a „Baranyai t.ükör“-nak, az írócsoport több teret a pécsi, baranyai íróknak.;:

Körülbelül ezek a tények: a levelek, az igények, a vélemények mutatják: a két év, amely egy gyermek életében nem hosszú idő, hosszú és hasznos, tanulságos volt a Pécsi Rádió életében. Nemcsak járni tanult meg ennyi idő alatt a maga lábán, de szépen, értelmesen beszél is, muzsikál sok hangszeren, szórakoztat, tanít, nevel — és amit még nem csinál, amire a két év alatt nem telt idő vagy energia, azt majd megteszi ezután.

Egri Lajos

HÁZ A BIMBÓ UTCÁBAN

»)

ROKOLYÁKÉ a lépcsőházban megfogta a férje karját: „látod, hazajött.. ." — suttogta és Bárándiné- ra mutatott. A férje idegesen válaszolt: „Neked most ez a legfontosabb?” — és szuszogva iparkodott fel felé a csigalépcsőn.

Rokolya Kálmán valamikor úgynevezett szépfiú-típus volt. Olyan ábrázata volt, mint azoknak a férfiaknak, akik arcmását ügyes címfestők fodrászok részére festik cégérnek. Simára nyalt haj. tojásdad arc, ránc- taían rózsaszínség, bután kék szemek ... és a felesége sem volt csúnya , payasztlány. Neki tetszett és a juss is tetszett, ami rájuk marad majd, de . nem .maradt rájuk, mert az após és az anyós ma, a házasság után tizenhét esztendővel, még mindig a legnagyobb egészségnek örvendezhetnek. A leánynak is tetszett Kálmán, és emellett az is, hogy még sem páraszt és ez emelkedés a ranglétrán. Mindkettőjüket' azonban átgyúrták az évek: Rokolya úr elhízott, nehezen lélekzik, kicsit asztmás, az asszony pedig hozzáidomult a pénztárhoz.

A családhoz öten tartoznak és egy cselédlány. A nagynéni azonban a két gyerekkel elutazott Kőszegre az anyóshoz, mert az még egyelőre kívül van a veszedelmen, a lányt pedig elküldték, mert ilyen időkben jobb, ha nincsen idegen a háznál.

A vacsorakészítés az asszonyra ma radt, Rokolya pedig besietett a szobába, összehúzta az ablakfüggönyöket, ami pedig teljesen felesleges volt, mert a légvédelmi papírok úgyis elsötétítenek. Egy pillanatig áll, izgatott, mert bár minden símán ment, őt ez az igazoltatás mégis felkavarta. Aztán leül és iparkodik semmire sem gondolni.

Pár évvel ezelőtt még kis városszéli fűszeres volt. Ott mérte a lámpabelet, kocsikenőcsöt, sót és a többi miegymást a peremen lakó cigányoknak, téglagyári munkásoknak, parasztoknak. Készpénzért vagy könyvre persze az utóbbiaknak egy kis toldással. Amit nappal eladott, azt este megvette a nagykereskedőknél és kerékpárján saját-hátulag hazaszállította. Kijátszotta a tilalmakat, záróra után és vasárnap is kiszolgált és titokban pohara zva is árusított bort, pálinkát Ezenkívül szedte a tojást, a

ELBESZÉLÉS

nyulbőrt, cserélt terményt őrleményre, cserélt lisztet kenyérre, főzött tökből marmaládét és fináncnemjár- ta időben pálinkát. Güzült, gyűjtött, csalt és nem szűnt meg álmodozni egy üzletről, ami ott lesz. a piactéren, szemben a városházával, fényes kirakattal, nikkelállványokkal és bent az üzletben fényesre törölge- tett dugaszolt borosüvegek lesznek, segédek sürgölődnek, a pénztárban az asszony ül és ő*csak köszöngetni fog jobbra, balra a helybeli előkelőségnek. Fűszer és csemege: olyan üzlet, ahol prágai sonkát szeletelnek és nem hatért élesztőt, pezsgőt csomagolnak és nem féldeci kevertet félszemmel az utcára sandítva, hollandi kakaót adnak el eredeti csomagolásban és nem cimbalomhúrt a Pacal Gyurinak.

így álmodozott és tele volt indulattal, dugig gyűlölködéssel. Mindenkit irigyelt, aki nála fentebb van, gyűlölte a helyét a falu szélén, gyűlölte a kereskedelmi körben az utolsó padsort, mert neki mindig csak ott jutott hely — és aztán elérkezett az ő ideje is.

A BAROSS SZÖVETSÉGBEN kezdte, a nyilaskeresztes pártban folytatta. Nem, nem hangoskodva, hanem szerényen. Meghúzódott., mindenkinek mondott valami szépet és jót, hízelgett, szolgálatkész volt és helyeselt, de közben pillanatra . sem feledte, hogy minden más ostobaság, csak az ő álombéli üvegezett kirakató' menyországa az értelmes dolog e világon. És ebben az okos törte- tésben, amíg mások egymást marták a koncért, maga sem értette hogyan, de egyszerre csak nagykereskedő tett. Monopóliumot kapott a cukorra, sóra, petróleumra, rézgálicra, gyufára — egyre többre és többre. Aztán helyet kapott a kereskedelmi kör vezetőségében is, több társadalmi egyesületben, igazgatósági tag lett a takaréknál — és végül, amit aztán igazán sohasem hitt volna, belépési jogot nyert az úrikaszinóba.

Igen. a kaszinóba. És mivel Rokolya Kálmán tudta az illemet és tudott okosan veszteni a pokeren, hamarosan közkedvelt férfiú lett.. Tudta ugyanis, hogy a legifagyobbfokú ostobaság olyanoktól nyerni, akik sze mében kellemetlen embernek lenni veszedelmes, és emellett még okosan

tudott ajándékozni is, ami pedig a legfőbb emberi erények egyike, és amelynek segítségével a hét főbűn bármelyike már e földön törölhető. A kor bölcsessége a kisujjában volt és ezért megállt a nagykereskedésnél. Egy lépést sem tett tovább, nehogy valakinek is szemet szúrjon. A vagyont pedig megbecsülte, rejtette, ta kargatta, és amikor a legbővebben ömlött hozzá a pénz, akkor panaszkodott csak igazán teleszájjal, sokat- sej tetőéin. nehogy kihívja mások írígykedését.

A lakását szépen berendezte, az igaz. de az értékeket ott sem állította ki közszemlére, hanem eldugdos- ta polcok mélyére. Változatlanul kerékpáron járt, az állomásra autóbuszon ment, harmadik osztályon utazott, közepes jegyet váltott a moziba és állóhelyet a meccsre. Mulatni pedig soha, senki sem látta. Ezenkívül mindenkihez nagyon kedves volt, még a sarki rendőrnek is előre köszönt, egyszóval szerénymodorú, finom ember volt és ezt hajtogatták is városszerte.

De most mi lesz? —- töpreng é$ e gondolatba belefáiítul a fője. Mart igaz, az üzlet megvan, a ház is az övé. Kőszeg mellett vett egy darab földet, de — igen, talán már nem szorulna ki a régi helyére, oda a város szélére, ha... De ő mégis csak tagja volt a nyiiaspártnak, ha nem is vezető és nem is hangoskodott, de az volt, nyilas — és ha ezek nem viccelnek? —■ és ennél a gondolatnál hideg gyöngyszemek íutkároznak végig a gerincén.

•— Mennyivel okosabb lett volna az arannyal és az értékekkel nyugatra menni! A többit meg itt ette volna meg a fene — a házat, a földet nem hordhatták volna széjjel?! — így kavarog benne a hogy tett volna jobb, mint lett volna jobb... és újra ott'tart, hogy ott nyugaton azt sem tudnák róla, hogy ki fia-borja, és ha tudnák, ott az csak nagyon is jó, hogy ó az volt, aki volt. EJélde- gélhcttek volna, amíg főidül valamerre. De magához láncolta az üzlet. hiszen ezért élt, ezért dolgozott,' tűrte az emberek bosszantását, vágott jó arcot az ostoba tréfákhoz és mondott kezitcsókolomot még az ördög öreganyjénak is. Nem tudta itt- hagynt, nem volt ereje hozzá..,

(Folytatása következik}

CSORBA GYŐZŐ

O C S Ú D 0

i

VEK*

108.

Akkor már szólították odaátrol; egyre lasabban ment a munka.

Nem segítő kíméletből, muszájból elküldték végre nyugalomba.

Nyugalomba? Tréfának is kegyetlen: most kezdődött csak igazán a bajsza.

Kevés pénz, fogyó étet, telhetetlen gyerekszájak közt érett a kudarca.

Öt faltuk föl, hogy nekünk enni hordott, friss lábunkon a sír felé botorgott.

109.

.Mindennapos kép: anyám tenyerére támasztja, áltat, ül, s csöndben szipog. („Gondolkodik” — mondtuk ilyenkor félve..) Apám kl-bejár, s félbangon morog.

Nincs jobb uszító, mint a nincstelenség, zsákjában vád és ferde indulat.

Együtt nyögték egy zökkent sors keresztjét, és íme ostoruk egymásra csap, kínozzák, gyötrik egymást, s a maguk szivén csattan keserű ostoruk.

110.

A környéken nem adtak már hitelbe, egyre messzebb próbálkoztunk vele:

3 s ha sikerült, kilenc száj ünnepelte,

kenyérrel laktunk legalább tele.

■* Ahol tartoztunk, gondosan kerültem

a boltokat, mert bizony megesett: pajtásaim előtt megszégyenültem, j amikor egy-egy boltos túlesett

J az utcán és nekemtámadt gyalázva,

s hogy így meg úgy tesz, dühhel magyarázta.

1 HL

Mi alig bantuk, gyermekek, de 6,

2 apám bűnösnek érezte magát,

í S mert harcra nem futotta már erő,

1 mentségnek megmaradt a vád,

s a romló testet nemcsak a betegség, a romló létek is kiapadna vonta: mind forróbban szomjazta, hogy szeressék s menekült mégis előle szorongva, hisz bitangjába hagyta menni nyáját, rossz pásztor, méltó, hogy vérét kívánják.

«4

2 112.

2 -*

2 Pestre akart elvinni egyszer. Este

későn indult a vonat, ősz volt, vastag köd füslölgött, lazán eresre festve 2 a levegőt, a lámpák csili agoztak,

s üvegfonálként szikráztak a drótok.

Ragadt az aszfalt-kő cipőnk alatt ruhánkba bönyálú nyirok húzódott, s hüs tenyerével bőrünkhöz tapadt A kezét fogtam — szinte égetett,

» földön akkor egyetlen meleg.

11*.

Lassan mentünk; zihált és köhögött, egyik kezével zsebkendőt nyomott orrához, hogy a gyilkoló ködöt ne eressze tüdejére, fogott markolt a másikkal, de már alig vezetett, éreztem: nem én belé, inkább ő cnbelcm kapaszkodik.

A gyermek felnőtt nemzője fölé, mert noha teste még csak féllg-érett, benne egész erővel élt az étet.

ÍH.

Lassan iiiemünk. Megállt, durván kikapta kezét a kezemből, fuldokolni kezdett, halántékára rőt kígyók tapadtak, szeméből botló vizek eredeztek.

Rángott a teste, rengés-rázta a föld, iszonyattal meredtem rá. s zokogtam. Forduljunk vissza szólt, bogy esöndcsüll, s megindultunk, igyekvőn támogattam. Útközben aztán új ijedtségemre elmondta, mit tegyek, ba rosszul lenne.

* Résziét a költő verses önéletrajzából. Az itt közölt vers szakokban édesapja betegségéről és közeledő haláláról ír.

Egyre többet nyújt Pécs kulturális igényeinek kielégítésére a városi tanács kultúrotthona

A városi tanács kezelésében működő Doktor Sándor Kulturottlto* húsz rendezvényét, szakköri foglalkozásait az elmúlt hónapba*' tizenhat és félezren keresték fel. A kultúrotthon, amelynek fenntartás^1 ra. és fejlesztésére ezévben a kezdeti 1952-cs évinek tízszeresét fordít ft a. pécsi városi tanács, egyre inkább a legszélesebb dolgozó tömeg"^ otthona lesz. A legkisebbek hetenként az állandó bábszínház előadásai-1 ban gyönyörködhetnek. Az ifjúság a vasárnapi táncmulatságokon szórté kozik, a tíz szakkörben és művészeti csoportban pedig mindenki láthatja a hajlamanak megfelelő szórakozási és tanulási lehetőséget.

A körök, művészeti együttesek közül csaknem mindegyik várossz?1 te ismertté tette nevét az elmúlt két év alatt. Az összesen háromszÜ & got számláló művészeti együttesek közül a legnagyobb létszámot a sz&tr tagú Liszt Ferenc kórus és a hatvanhat tagú pécsi szimfónikus zeneké képi iseli. Az <5 előadásukban eddig két operaestet rendezett a kultúfO^ hon. Most a Carmen előadására készülnek. A kultúrotthon vezetői a.*#" ne.kedvelők számára, szombat esténként mXkrolemezről koncertmiIveid* forgatnak la.