Dunántúli Napló, 1954. december (11. évfolyam, 285-310. szám)

1954-12-17 / 299. szám

■mi XUSC9MBK& Ti a kWi/MÚkiapw. ■ Kedve» elvtársak! Köszöntőm a Dunán túli Naplót fennállásának 10. évfordulóján. Ez­úttal küldöm üdvözletemet azoknak a dolgozóknak, akik rész tvesznek az újság szerkesztésében és a terjesztésben. ügy gondolom, nemcsak a magam nevében mondhatom el, hogy na­ponta szeretettel olvasom a Dunántúli Naplót. Tíz évvel ezelőtt csak ritkán olvastam újságot. LTgy éreztem, hogy nem a dolgozóknak szól, mert az akkori sajtó a kiváltságosok érdekeit képviselte. Felszabadulásunk után megváltozott a helyzet. Miénk, dolgozóké lett az újság, nekünk íródik minden sora. Először az Uj Dunántúlnak, ké­sőbb pedig a Dunántúli Naplónak lettem az' előfizetője. Annyira meg­szerettem az újságot, hogy úgy éreztem, nekem is keM bele írnom. Először bizony nehezen ment az írás. A szerkesztőség azzal biztatott még 1949-ben, hogy írjak gyakrabban, mert ezzel segítem a lap munkáját. Munkám végeztével — de már legtöbbször munkám közben is — arról gondolkodtam: miről tájékoztassam az elvtársakat, hogyan tudnék segít­ségére Jönni az újságunknak. Ilyenkor hozzáláttam az íráshoz. Azóta igen sok levelet közölt az újság, melyet én írtam. Nem egyszer arról számoltam be, hogy hiba van, segítségre van szük­ség. Kaptam segítséget. Az Előd utcában, ahol én lakom, nem volt vízvezeték. A pártsajtó segítségemre, helyesebben az utca lakóinak segít­ségére sietett. A mi utcánk is kapott vízvezetéket. Levelein nyomán az idén portaiam tották az Előd utcát. így tudnám hosszan sorolni mind­azt, ami a Dunántúli Napló segítségével elintéződött, Most már nem is tudnám abbahagyni a levelezést, annyira megszerettem. Azt tapasztal­tam, hogy a dolgozók véleményei, javaslatai, közleményei fontosak az újság számára, örülök, hogy én is hozzásegíthetem lapunkat ahhoz, hogy az eredményekre, ezenkívül pedig a hiányosságokra is felhívja a széles nyilvánosság előtt — a figyelmet. ígéretet teszek, hogy eaitán mégtöbb levelet írok. GAL JANOS a Pécsi Kokszmüvek segédmüvezetője Értesítésüket ás a kaposvári vá­laszleveleket megkaptam. Köszönöm. A segítségük értékes volt és nagy könnyebbségünkre szolgál, mert az­óta Kaposvárról kimosva érkeznek a kocsik. A lakásainkkal kapcsolatos segít­ségük is eredményes volt, mert 11-e óta ég a lépcsőházban és a pincében' a villany. Mégegyszcr nagyon köszönjük ked­ves segítségüket. GÖRBE ZOLTÁN Komló vasútállomás Levelüket megkaptam. Nagyon szé­pen köszönöm, hogy panaszomat ilyen hamar segítettek elintézni. A lakás már megvan. Be is költöztem. Ígérem, hogy a jövőben is felkere­sem az elvtársakat leveleimmel, .mert tudom, hogy nem marad egyetlen térésem sem elintézetlenül. Péter Ilona PKV kalauz. A levelemben kért tele fonatszere­lés megtörtént. Fogadják köszönete- met az ügy gyors elintézéséért. HORVATH JENŐ v. b. titkár AptUvarasd A kért kerítés elkészült. Ezúton mondunk köszönetét a szerkesztő­ségnek, hogy volt szíves a lap útján elősegíteni kérésünk teljesítéséit. Kablár János a Rákóczi út 40' 1 sz, ház lakói nevében. Hálás köszönetemet fejezem ki az elvtársak gyors intézkedéséért. A napokban kint járt nálam az adó­ügyi megbízott. Megmutatta a hát­ralékosok naplóját és meggyőzőerőm, arról, hogy a hatszáz egynéhány fo­rint hátralékom egyrészét törölték és a legnagyobb megelégedésemre csak 225 forint volt kimutatva. Az elv­társak fáradozását nagyon szépen köszönöm. Most már látom., hogy érdemes volt az elvtársakhoz for­dulni kérésemmel. BALOGH JÓZSEF postakézÖesítő Somogyapati. Megköszönöm a szerkesztőségnek, hogy az 1953-as illetményem kifize­tésében segítségemre volt. A járan­dóságomat december 6-án megkap­tam. Csordás Miklós igazgató-tanító, II’ócska A partsajio kiváló? terjesztői ; O iakinn, a fogadalmi templom előtti téren emberek nyüzsögtek. Jj Í Telt fáskocsikat méregettek a bizonytalankodó vevők és topog- i oa dicsérték portékájukat a bekecse*, ázottruháju eladók. f Hetipiac volt szerdán .Mohácson. a Es a városi tanács épületében, ahonnan a piac forgatagát néztem, f fogadónapot tartott a Dunántúli Napló. f A hangoshíradó már napokkal előbb szétkiabálta a hírt, a legforgal- f masabb helyeken plakátok hívogatták az embereket: „Szerdán a Dunán- Jtúli Napló baráti megbeszélést tart:.." Es az emberek hallották, olvasták a meghívást... És a Dunántúli Napló barátai jöttek, jöttek a baráti megbeszélésre. Reggel nyolc órától ft délután háromig tizenkilencen fordultak mag a 24-es számú szobában. tizenkilencen telepedtek le a kerek asztalka mellé, elmondták örömü­ket, gondjaikat, véleményüket a lapról... Egyenként jöttek a megyei pártlap barátai. Barátként jöttek. Kik voltak? Hosszú lenne felsorolni névszerinti mesterség és foglalkozás sze­rint valamennyit. Akadt köztük dolgozó paraszt: Bajai Péter; bekopog­tatott a selyemgyári munkásnő: Tóth Vincéné; jött a nyugdíjas tisztvise-í ló: doktor Bartók Lajos; nem hiányzott a járási pártbizottság funkció-1 náriusa: Omacht elvtárs: és jött háziasszony és jött a városi tanács elnöke és titkára, és jöttek a járási tanács dolgozói, és jöttek tömegszervezeti funkcionáriusok és valamennyien úgy jöttek igazi nagy-nagy bizalommal. szeretettel, nyílt szívvel, mint ahogyan régi-régi jóbaráthoz járulnak. Tízesztendős jóbaráthoz. ÍVJ em tudom, hogy a fűtőtest, vagy a bizalom vagy talán mindkét-J ' ’tő sugározta szét melegét a szobában. Az bizonyos azonban, hogy ^ [a szívek melengető sugarai áradtak. Barátsággal mosolygott az újságírói rés mosoly aranyozta az érkező arcát. Pedig nem ismerték egymást. EsJ [nem is kellett egymást ismerniük. Az újságíró tudta, hogy a lap olva­ssál kopogtatnak a szoba ajtaján, a látogató pedig nem az újságíróhoz, nagyobb pontossággal végzi, napról- f hanem a párt lapjához jött vendégségbe. Az újság pedig régi-régi ismerő­f síik. Tíz éves. együtt született az ismeretség a felszabadulással és íme: napra késés nélkül kézbesíti a 'Mm»- ^ barátsággá nőtt, mint amint az életképes, nemes mag erőteljes, árnyai­kat és minden hónapban pontosan $ adó fává fejlődik. Demhartné, a. Vörösmarty idea kettőből elmondta, hogy az ingatlan- kezelő vállalat nem csináltatja meg a házban a kutat. lett három Szabad Nép és három f — Segítsen az újság! Dunántúli Napló előfizetőt gyűjtött. { Tóth Vincédé többek között ar ról beszélt, hogy a selyemgyárban fa semmivel egyenlő a politikai munka. * — Segítsen az újság! t Weisz László, a járási szövetkeze ti központ elnöke a földmű vesszövét- ezetek nevében kérte: _____ Segítsen az újság! ' " ~ ~ •— . Segítsen az újság! Mit jelent ez a kérés? Azt, hogy segítsen a párt! j Mert ha nem is mondták el egyetlen szóval sem a tizenkilencen, de \az újság segítségével a párt segítségét kérték. A párt segítségét, mely \annyiszor adott már támaszt, biztatást, bátorítást — hol egy yártmun- Jkása keze által, hol egy levél elküldésével, hol tanításával, hot az új- isóg holtnak látszó és mégis annyira élő betűivel. i Milyen örömteli érzés volt látni, hallani: a Napló — meri csak így t anevezik megyeszerte, — a Napló jó szócsöve volt kerek tíz esztendőnk lát a pártnak. Jó szócsöve volt, mert íme: megbíznak benne, egynek te-f ’ hintik a párttal, szeretik. . * Schmelczer János egyik legjobb pécsi postai szakkezelő. Munkáját a leg­clszámol az előfizetési díjakkal. Emel' /<’ .• a szeretet diktálta, azokat a szavakat is. melyekben elmondották: Í J mit szeretnének még olvasni. miről szeretnének többet olvasni, mi kió és mi rossz a lapban. ▼ Krsják Károly újságárus, üétről-hét. re, hőnapról-hónapra több újságot, folyóiratot ad cl. A legutóbbi verseny győztese lett, ezért 100 forint pénz­jutalomban részesült. Adjuk minél több ember kesébe a pártsajtói Sa|(óagiíáci6 a scllyci járásban Ahány látogató, annyi javaslat: J — Ne vasárnaptól közöljék a rádióműsort, hanem hétfőtől — indítf irányozta Tóth Vincéné. — A vasárnapi lapot csak későit kapjuk és igyf (nem tudjuk, mi megy délelőtt a rádióban. 1 — írjanak több rövid, csattanos'cikket, olyan vastag betűvel nyomot-f tat — kérte Vértes Tibor, a városi *tanács titkára. —. Jobbon szeretjüké, azokat, mint a hosszú, végetnemérő anyagokat!. é — Írjanak többet Mohácsról, a tanácsról és a városról! — javasolta f ,Ferenczi Lajos tanácselnök. / — írjanak többet a parasztokról! — javasolta Palkovics János nyolc- f [ holdas gazda ... f írjanak többet — rólunk! — ezt mondta végeredményben min- $ denkt. f Ml ez, ha nem a szeretet, a bizalom, a barátság jele? J Es az újságíró — aki ott volt a fogadónapon és aki nem volt ott k f örömmel és tisztelettel hajt fejet a szeretet, a bizalom, a megbccsü- * J lés láttán. Az újságíró érzi azt a felelősséget, amik a párt. az újságolvasó J, * ezrek és tízezrek, a fogadónap vendégei, a munkások és parasztok, a kis- a Az elmúlt héten értekezletre jót- tanácstag munkáját. Helyesen látják tek össze a sellyei járási pártbizott- a felsős zen-trnártoni tanácstagok, hogy ság instruktorai. Fontos dologról be­szélt Búzás Ferenc elvtárs, a járási pártbizottság első titkára: — Pártszervezeteink legfőbb fel­adata, hogy a választási munka ta­pasztalatai alapján tovább javítsák az agitációt. Falvaink lakói várják csak akikor tudnak eredményesen te­vékenykedni a tanácsban, ha jól is­merik a nemzetközi helyzetet, az országos kérdéseket. És ezt a párt- sajtó segíti elő legjobban. A pártbizottság tagjai és munka­társai is résztvesznek az agitáció­népnevelőket, segítséget, különbö- ban, a sajtó terjesztésében. Csoboka- vítani a DISZ pártvezetését. 2 — .1.1 i ' 1 _ ... .. . * t X. 1-ü iA1 t C A AA Da »-vár* ,1 A. r . , , .. .. . . _ Napló többet foglalkozhatna egyénileg dolgozó parasztok problé­máival. Balatoni Pál, a járási DISZ-* b’.zottság szervező titkára az ifjúság 1 ltj. támadt gondolataimat, csak egy viszontkérése volt a szerkesztőség t dolgairól beszél: „Igen hasznos tana- f nek: köszönjem meg az írásban azoknak a bizalmát, akik felkeresték Mohá-f csókát nyújtott nekünk a Szabad . cson a jycpíót, köszönjem meg a sze retetet, mellyel körülvették az újság f Nép „Ifjúságunk és a jövő" című J kiküidött munkatársát. * e lé ^anny^uvmdani: w*keU%- * M.ondhatnék-e másképp köszönetét, mint azzal az Ígérettel, hogy mi.* é i'iAxn.ní.rrílr. oTútf/í« món nrtkríhh mini: P.rlAnn n.?. TTi Dl i.nÁnti/l éc n Tiiinrin­növelnünk a pártsajtó — Szabad Nép kört Vida elvtárs, a járási pártbi- hogyan segít a sajtó. Több is van Tartós Béke, Szabad Föld, Szabad ^tsag ágit. prop. munkatársa Csdup ennél. Kákicson gyakran összejön esténként Horváth Józseféit kiskony héjában 8—9 utcabeli ember. Ilyen­kor aztán meghányják-vetik az or­szág, meg a világ dolgait. Az’ újság­ban megjelent rendeleteket is így beszélik meg, olvasókör, sajtómeg­beszélés alkalmával. Felsőszentmár- tonban Gregori.cz Gáspáréknúl a téli estéken összeülnek az ismerősök. Az asszonyok fonnak, a férfiak meg a pipázgatás, cigarettázás közben poli­tizálnak, a napi sajtó anyagáról tár- gyálgatnak. így van ez már évek óta, megszokták és szükségét látják, hogy elbeszélgessenek. Napról-napra többet tudnak a kormányprogram­ról, az ország sorsáról, jövőnkről és Ifjúság, Dunántúli Napló — olvasói­nak táborát. Nem sajtóeladásról van szó, hanem agitációról. Arról, hogy 'járásunkban minél több embernek tudtára adjuk, miért fontos olvasni a pártsajtót, milyen nemzetközi és belpolitikai események történtek, egyben választ adjunk kérdéseikre. Az értekezlet után a pártbizottság munkatársai és instruktorai munká­hoz láttak. A járás községeiben a népnevelőértekezleteken mindenütt az agitációról és sajtóterjesztésről oszrón a tsz-ben szervezett olvasó­kört. Miért tartják fontosnak a sellvei járásban a sajtóolvasást? Mert min­denkinek sokat segít munkájában. Vida elvtárs így vélekedik:- Scjtóolvasás nélkül egyetlen napot sem tudok elképzelni. A leül­és belpolitikai cikkeken kívül külö­nösen a pártépités, az elvi és irodal­mi cikkek_ sokat segítenek munkám- ban. Agitációs érveimet és cc mun- hámhoz szükséges számos ISii^/kélí vagyunk ríijuk _. ------------ —„~-T--------- .. — ---------- gyalcor­es ik most szó. Jellemző, hogy Fülöp lati tapasztalatot a napi sajtóból me- elvtárs, a sellyei községi párttitkár rítem. erre a kérdésre: „Mi újság” — most A sellyei községi pártszervezet tit- nem azt válaszolta, amit általában kára, Fülöp elvtárs is hasonlókat __,_____ sz oktak, hogy „semmi különös”, ha- mond. Az újságban megjelent fonto- a világpolitikáról. Csányoszrón, Ma­nem a szó szoros értelmében „újság- sabb cikkeket kivágja és elteszi. Tag- gyarmecskén, Királyegyházán, Tek- ra” gondolt. „Biztosan szerzünk any- gyűlések, értekezletek előtt, ha va- lafaluban, Drávátokon és a járás nyi új előfizetőt — mondja, — ameny lami elvi útmutatásra van szüksége, több községében a pártszervezet a nyit a pártbizottságnak ígértünk" cikkgyűjteményéből választ kapm.in- népnevelők szervezik és vezetik az Ez is azt bizonyítja,' hogy a sellyei denre. — „Bizony, fontos segítője ilyen olvasóköröket. járásban a pártbizottság útmutatá- minden embernek a sajtó — mond- A járásban több, mint ezer csa- sa szerint dolgoznak, agitálnak. ja Ileidingerné elvtársnö,^ a sellyei Iádnak naponta, ezernégyszáznak pe Sokhelyütt már a népnex>elöérte- egységes pártszervezet titkába, — dis lírienm iúr n? nie»« — kezleten gyarapodott az előfizetők Q-fcí meg nem elég jártas a polití- száma. így volt ez Felsőszentmárton- kában, annak már a kezdetnél segít, ban is. A tanácstagokat js meghív- e.ki már komolyabb elméleti képzett- lék az értekezletre. Ezzel is segíti seggel rendelkezik, annak a további munkájukat a pártszervezet, útmu- tanulásban jó segítője. tatást, tanácsokat ad, miről, s ho- Persze egyes kérdésekben többet gyan beszéljenek a falu lakóival. — is nyújthatna az újság. Kákicson dig hetente jár az újság — Szabad Nép, Dunántúli Napló, Szabad Föld, Tartós Béke. Többezren tájékozód­nak. művelődnek, tanulnak a párt- sajtó Cilikéiből. S hogy még többen legyenek, ezért dolgoznak most szor­galmasan a népnevelők, párttagok és tanácstagok. Munkájuk nyomán Azok a tanácstagok, akiknek eddig egyik olvasóköd esten az egyénileg januárban még több helyen ül ösz­Kovács László, a Baranya Megyei Katona Sándor megyei hirlapszervc- Szikra Nyomda sztahanovistagépsze- .. . . ... ,, döje. Tervét naponta 155 százalékra *0’ A vosU sajtt-vrjesztesehon a be­nem járt az újság, előfizették, hiszen dolgozó parasztok úgy vélekedtek, sae esténként az olvasókör, a »nagy j teljesíti, emellett szinl.e hibamentesen indítást« kezdve állandóan igen tő « pártsajtó naponta segíti minden hogy a Szabad Nép és * Dunántúli család,” .1 __ «zed, munkát vége*. ■

Next

/
Thumbnails
Contents