Dunántúli Napló, 1954. december (11. évfolyam, 285-310. szám)
1954-12-11 / 294. szám
8N A P C O 1954 DECEMBER 11 Egyetlen gyermeket sem hagyhatunk elkallódni A pécsi gyógypedagógiai iskola munkájáról |£ evesen ismerik a pAcsd gyógy“ pedagógiai iskoh munkáját •xt, hagy milyen emberiedetti türelem, meleg szív és milyen nagyfokú szaktudás szükséges, hogy ennek az iskolának tanulói is a társadalom hasznos tagjaivá váljanak. Azok a gyermekek tanulnak itt, akik szellemi fogyatékosságuk vagy más hibák miatt az általános iskolában nem boldogulnának. Belőlük faragnak hasznos embereket az iskola tanárai. Az elmúlt tanév végén például huszonkét gyereket adtak vissza a különböző körzetek általános iskoláinak. Azok pedig, akik innen az iskolából kerültek ki az életbe, nagy szerűen megállják helyüket. Az egyik leány a Cementipari Vállalatnál dolgozik, vezetői elégedettek műn kajával. A napokban jött el bemutatkozni az igazgatóhoz az iskola egy volt növendéke és boldogan újságolta, hogy vájártanuló. Természetesen vannak komolyabb, súlyosabb esetek is, amikor ilyen nagyfokú fejlődésről nem beszélhetünk, de ezeknél a gyerekeknél is van előrehaladás. Bizonyítják ezt a kislányok kézimunkái, hímzései és a fiúk lomb!űr észmunkái, melyekei karácsonyra készítettek. Az oktatás alapja a szemléltetés, az absztrakt ismeretek, tudományok gyakorlati bemutatása ezer féle formában, apró rajzokkal, képekkel. Legfőbb cél a gyakorlati munkára való nevelés. Sikerrel járt a hibásbeszéd űek ok. tóberben megindított tanfolyama is Még Pécsváradról is hoznak be gyerekeket hetenként kétszer, a jelentkezők száma harminchét. Soha. egyetlen óráról el nem maradnak a gyerekek, szüleik 1« elkísérik őket. mert igyekeznek megragadni minden alkalmat, hogy gyermekeiken segítsenek. De mennyi munka kell, még eljutnak idáig a gyermekek! ,.Nevelőink munkáját — mondja Fehér Mária adminisztrátor — pénzzel megfizetni nem lehet. Felmérhetetlen az érdemük Legfőbb Jutalmuk egy- egy szülő hálás tekintete, aki örömkönnyel fizet gyermeke fejd ód őséért.“ Az elért eredmények ellenére is vannak hiányosságok. Ilyen például hogy tanítás után a gyerekeket haza kell küldeni, mert nincs napközi otthon, az úton szinte pillanatok alatt lepereg róluk, amit a nevelő fáradságos munkával egy délelőtt ön át begyakoroltatott. Nem megoldás a kültelken, Pécsszabolcson, Gyárvároson, Pécsibányán működő gyógypedagógiai osztályok bevezetésesem, sem pedig a vidéken, mint például Szigetváron felállított iskola. Nem is szólva arról, hogy az idén mintegy ötven gyereket javasoltak a me. gyéből gyógypedagógiai iskolára. — Ezek közül nyolcat más megyék nevelőintézetei vettek fed s a többiek? Egyelőre nem törődik velük senki. Súlyosbítja a helyzetet, nogy mivel Pécs megyei jogú város lett, a vidéki iskolák elszakadtak a pécsitől, ami szakmai szempontból is rend kívül hátrányos. Egyetlen megoldás Pécsett gyógypedagógiai nevelőintézetet kell létesíteni. Itt otthonra találna a megye minden gyermeke, aki valamiféle fogyatékossága miatt az általános iskolában nem állja meg a helyét. A nevelők munkája is eredményesebb lenne, a gyerekek állandó felügyelet mellett tanulhatnának és szabadidejüket is nevelő irányítása mellett tölthetnék el. Felszabadulnának a szülők is, nem kellene naponként elkísérni gyermekeiket, vagy aggódni értük, mi lesz velük hazafelé. így az iskola az egész megyét átfogó szervezetté válna és lehetőséget nyújtana a mozgásterápia meg valósítására is. A z intézet létesítésének előfelté- tele megvan. A szakérettségis kollégium felszabaduló épületrésze elegendő lenne a bentlakásos nevelőintézet megvalósításához. Nem szabad engedni, hogy ezek a gyerekek elkallódjanak, elvesszenek, olyan szociális körülményeket keld biztosítani számukra, hogy megfelelően fej löd hessenek, tanulhassanak, szórakozhassanak. P. E. llírósiigi ítéletek Udvardi László 33 éves komlói lakos, órássegéd, marcali, sávolyi és komlói dolgozóktól összesen 12 órát vett át javítás céljára. Az órákat azonban nem adta vissza, hanem elsikkasztotta. Egy részét S. Tóth Mihály komlói bányásszal adatta el, aki az órák árát elitta. Udvardi László ezenkívül Győrfaen két ismerősétől pénzt és rádiót vett át javítás, illetve vásárlás céljára. Sem a rádiót, sem a pénzt nem adta vissza, hanem elsikkasztotta. Az elmúlt év elején 169 forintos táppénzcsalást követett el, majd ez év júniusában elsikkasztotta azokat a munkaruhákat is, amelyeket a Helyiipari Vállalattól kapott. Végül egy neki tévesen kézbesített levél alapján, annak feladójától 6000 forintot akart kicsalni. A komlói városi bíróság ezért Udvardi Lászlót társadalmi tulajdon elleni sikkasztás, magánosok sérelmére elkövetett sikkasztás, csalás kísérlete, társadalmi tulajdon elleni csalás és közokirathamisítás bűntette miatt 4 évi börtönbüntetésre, az órákat eladó S. Tóth Mihályt pedig mint bűnsegédet 10 hónapi börtönre ítélte. Preizler Márton 32 éves pécsi lakos a komlói ,,M aradé k Bolt” vezetője volt. Ez év nyarán vállalata központjához többször érkezett panasz ellene, hogy az árukat drágábban adta el. Ezért a vállalat ellenőrei próbavásárlásokat végeztek nála és megállapították, hogy mind a négy tételnél árdrágítást követett el.- Egy esetben pedig 20 centivel rövidebb anyagot mért ki, mint amennyinek az ellenértékét a vásárló befizette. A dolgozók életszínvonala ellen támadó Preizler Mártont a komlói városi bíróság árdrágító visszaélés bűntette miatt 1 évi börtönbüntetésre és 500 Ft vagyonelkobzásra ítélte. *• Zeller József komlói lakos, bányász akit már 8 esetben büntettek meg, ez év októberében a botrányos és részeg magatartása miatt őt előállító rendőrt tettleg bántalmazta, majd a rendőrőrsön is mellbeütötte és megrúgta a rendőrt. A komlói városi bíróság Zeller Józsefet hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt 2 évi börtönbüntetésre ítélte és állampolgári jogainak gyakorlásától 3 évre eltiltotta. DCaráesomp fa ú jfa)i pilieiw BUDAPESTEN ASTORIA axálloda Kossuth Lajos u. 19. BÉRE axálloda Lenin krt 97. CONTINENTAL axálloda Dohány u. 42. DUNA axálloda Apácai Csere Jáno9 u. 4. Kényelmes szobák! Szolid árak! Színház- és hangversenyjegy rt GELLERT axálloda Kelenhegyi út 4. NEMZETI axálloda JÓZSEF krt 4. PALACE axálloda Rákóczi út 43. ROYAL axálloda Lenin krt 49. Tánc, szórakozási Menürendszer! deléseket is a szálloda biztosítja KÉKÉ3D1 Alkotmány termelőszövetkezet* nél 6 darab 8 hónapos fekete kornwald te ayészkaft. továbbá 6 darab 200 kg. súlyú hízó eladó. IPARI tanulókat asztalo1- és kaptafa szak- r?VeU"Zünk Érettségijeiteknek fél szu- badtráfi időtartam (a ren le*» tanulóidő fele) Pécsi Faipari Szövetkezet. Kossuth Lajos u. SPORT Lokomotív—Dózsa mérkőzés lesz ma délután öivenezer színház-látogató Október elsején nyitotta az új évadot a Pécsi Nemzeti Színház. Azóta 95 százalékos látogatottság mellett — mintegy ötvenezer látogatója volt a színház előadásainak. A kamaraszínház megnyitása után most újabb, a közönségnek kedveskedő tervekkel foglalkozik a színház kollektívája. Megszervezik az ifjúsági színházat azzal a céllal, hogy egy-egy kor hfvebb jellemzésére színvonalas előadásokat tarthassanak a tanulóifjúság részére az iskolákban. Egy másik terv is megvalósulóban van: jelenleg mérik fel a színház erőit operatársulat alakítására. Amennyiben a színház művészeinek saját erejükből teljes operai előadásra nem telik, akkor operaesteket, hangversenyeket rendeznek népszerű operarészletekből, áriákból minden hétfőin a színház színpadán. Klasszikus és nagysikerű mai darabok mellett két ősbemutatót Is tervez a színház ebben az évben. Egyik pécsi író alkotása, a másik pedig pesti író zenés, vidám színdarabja lesz. Közben nagy gondot fordítanak színvonalas tájelőadások szervezésére is. December végéig ötvenre emelkedik a Pécsi Nemzeti Színház tájelőadásainak száma, a színházi évad végéig pedig 160 előadással szórakoztatják Dunántúl lakosságát. Hol müve föd fűnk, hol szórakozzunk? színház Kálmán Imre: Csárdáskirálynő. — Este 7 órakor. KAMARASZINHAZ: Egy pohár víz. Este fél 8 órakor. MOZI Kossuth: Szülőföld muzsikája (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Petőfi: A kis karmester (fél 5, fél 7. fél 9 órakor) Park: Titokzatos hajóroncs (fél 5, fél 7. fél 9 órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Északi kikötő (fél 6, fél 8 órakor) Kossuth (Mohács): Nővérek (6, 8 órakor) KIÁLLÍTÁS A felszabadulás 10 éves évforduló- iának tiszteletére a központi egyetem aulájában december 11-én délben 12 órakor nyíljk meg az Orvostudományi Egyetem tíz éves munkáját és fejlődését bemutató kiállítás. A kiállítás december 11-től 18-ig délelőtt 9—12 között, délután 4—7 óra között tekinthető meg. ÖSSZTÁNC A November 7 Kultúrotthonban december 11-én este fél 8 órai kezdettel össztánc lesz. KLUB-EST Ma este fél 8 órakor ünnepi klub- ?st lesz a Doktor Sándor Kultúrotthonban a kultúrotthon és az MSZT városi bizottságának közös rendezésében. Belépés meghívóval, belépődíj 3 forint. TÁNCVERSENY A Tiszti Klub színháztermében filmelőadást rendeznek ma este 7 órakor. Bemutatásra kerül: Kémek a vonaton című film. Belépődíj egv forint. Az előadás után éjfélig tánc láncversennyel egybekötve. HANGVERSENY Az Ágoston téri Általános Iskola hangversenyt rendez a Liszt Ferenc Hangversenyteremben december lián este fél 7 órakor. A műsorban klasszikus és mai szerzők művei szerepelnek. A zongora-, szólóének-, hegedű- és balettszámokat az iskola növendékei adják elő. BALETT-BEMUTATÓ A Doktor Sándor Kultúrotthon balettiskolájának Bártfai Márta által vezetett csoportja december 11-én délután fél 4 órakor tartja táncbemutatóját a Pécsi Nemzeti Színházban. Az Aquaristák Baráti Köre 12-én délelőtt 10 órakor a Doktor Sándor Kultúrotthonban ülést tart. Tárgy- sorozat: 1. A kör működési irányelveinek ismertetése. 2. Sík Lajos mérnök előadása „A halak etetése. Szűrés iszapemeléssel.” Anyagtanok! Kismarosok! Figye'pm! Használt mííszaki és villa-niossAixi cikkeket. szerszámokat bizományi értékesítésre átvesz é1* árusít a Míis/aki bizományi Vállalat Pécs. Alkotmány u 14. *z: KOV1LO környéki útépítésből kikerült tus kők feldolgozását, villanypászták kituskó'-á tát részes alanon adjuk ki. Jelentkezé« - Arpndtelői Erdészetnél. Arpádtetőn. vala. mint Zobák-pusztán. Mecsekkeleti Erdőgazdaság. Nagy mezőnyök az MTSB Szombat-vasárnap majdnem kizáróan a teremsportok hívei jutnak: sporteseményekhez. A labdarúgás kedvelői seiu maradnak azonban mérkőzés nélkül. A Népköztársasági Kupa küzdelmei során szombaton délután 1 órai kezdettej a Lokomotiv edzőpályáján a Pécsi »Dózsa—Pécsi Lokomotiv^ találkozót rendezik meg. A mérkőzés győztese képviseli majd megyáiik színeit a Népköztársasági Kupa további küzdelmeiben. Vasárnap Komlón a Komlói Bányász—Vasas L Bányász mérkőzést játszók le. ugyancsak a Népköztársasági Kupáért. Igen érdeke* versenynek ígérkezik a® MTSB mesterfokú és I. osztályú férfi és női minősítő tornaversenye. A versenyre a legjobb magyar tornászok, közül többen^ ne^- vez'tek. Ilyen nagyszámú és erős mezőnyű tornaverseny már évek óta nem volt Pécsett. Két verseny lesz. Országos mesterfokú és I. o-sztályú meghívásos verseny, valamint országos mesterfokú és minősítoverseny. A meghívásos verseny résztvevői csak szabadon választott gyakorlatokkal versenyeznek, a minősítő verseny indulói szabadon választott és előírt gyakorlatokat mutatnak be. A férfiak versenyét a Bőrgyárban rendezik, a nők versenyére ft Nagy Lajos gimnázium tornatermében kerül sor. Mindkét helyen szombaton 4 órakor indulnak meg a versenyek és vasárnap délelőtt 9 órakor folytatódnak. Az indulók között találjuk Bánhegyiné. Bodó Andrea, Kertész, Horváth Leona, Kelényi Éva, Takács, Réti, Baranyai, Fekete, Héder, Klein, Kocsis és Várkoi nevét. Nevezett Keleti Agnes olimpiai bajnoknőnk is. úr A teremkézflabda bajnokság második foT_ dulójának mérkőzéseit szombaton délután és vasárnap délelőtt játszák. A szombati mérkőzések közül kiemelkedik a Ped. Főiskola, a Dózsa férfi és Petőfi—Haladás női mérkőzés. Vasárnap a legizgalmasabb mérkőzést a Pécsújhegyi Bányász—Fáklya találkozó ígéri. országos tornaversenyén A terem-röplabda bajnokság mérkőzést szombaton folytatódnak. Az Egyetemi Tornacsarnokban délután 3 órától este fel lesznek mérkőzések. Három női és három férfi találkozót játszanak le. A legnagyobb küzdelem a Lövész Tisztiiskola—Haladas férfi találkozón várható. Vasárnap a mérkőzéseket déiután folytatják. * Pécsi Dózsa—Szekszárdi DóHa ökölvívó versenyt rendeznek vasárnap délután 3 órai kezdettel a Nagy Lajos gimnázium tornatermében. Az utóbbi időben jó eredményeket elérő Pécsi Dózsa ökölvívók újabb gyoze“ lemmel örvendeztetik, meg az ökölvívó sport kedvelőit. SZOMBATI SPORTMŰSOR: Labdarngás: Pécsi Lokomotiv—Pécsi Dózsa Népköztársasági Knpa mérkőzés, Lokomotív- pálya 13. , Torna: Az MTSB országos mesterfokú e* 1. osztályú versenye. Férfi verseny. Bőrgyár 16. női verseny Nagy Lajos 16. Röplabda: Petőfi D.—Fáklya női 15, Ja®'1* Pannonius—Szikra Tvpográiia női 15.40, Vasas—Elektromos—Vörös Meteor női 16.-u# Dózsa—Petőfi férfi 17.10, Lövész TisztiiskojA —Haladás férfi 18, Petőfi—Pénzügyőrség férfi 18.50, Egyetemi Tornacsarnok. Kézilabda: Uttörőbáz—Pécsbányatelep *L férfi II. o. 15, Pécsbányatelep—Vörös Meteor férfi 1. o. Petőfi—Haladás női L <>• 16.30, Haladás—Lövész. Tíszitiiskola férfi J* 0. 17.05. Péesújhegyi Bányász—Traktor 1. o. 17.30, Ped. Faiskola—D6zia férfi 1. *>• 18.25, Ped. Főiskola—Dózsa 11. férfi U. *• 19.10. * Természetjárás: Pécsi Lendület SK Természetjáró Szakosztálya túrát vezet december 12-én, jakabhenjjy. Vörös hegy. Tubes, Misina útiránnyal. Indulás Széchenyi térről, deindoli autóbusszal 8 óra 15 perckor. Vezető: Angster Klára, Vendégeket szívesen látunk. A Pécsi Rádió műsora A Pácul Rádió a 2Í3.8 méteres hullámhosszon sugározza műsorát SZOMBAT 18.30: Részietek a Varázsfuvola pé_ esi előadásából. 18.40: A Pécsi Rádió levelesládája. 19.00: Akik hallgatták Hegedűs elvtárs beszédét. 10.05: Nemcsak Molnár István és Kusz János. — Horváth József riportja. 19 10: Tarka tarisznya. — A Pécsi Rádió hétvégi irodalmi, zenés műsora. Szerkeszti Nádor Tamás. 19.40: Délszlávnyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. HÍREK SZOMBAT. DECEMBER 11 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: 1. sz. gyógyszertár, Széchenyi tér 2. Tel.: 17-85. 8. sz. gyógyszertár, Kossuth Lajos u. 81. Tel.: 23-94. 12. sz. gyógyszertár, Doktor Sándor utca 47. sz. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Árpád — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás szombat estig: — Felhős idő, néhány helyen eső, reggeli köd. Mérsékelt szél. Az éjszakai éhülés északon gyengül. Az évszakhoz képest enyhe idő. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: lyugaton 3—6, keleten 1—4. de ászáron még helyenként fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 5—9( fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet: }—9 fok között. — Állatorvosi ügyelet. December 2-én, vasárnap reggel 7 órától hét- őn, 13-án reggel 7 óráig a város igész területén Noll Jenő városi ál- atorvös látja el az állategészség- igyi szolgálatot, Elsősegélynyújtás •setén vehető igénybe Lakás: Petőfi jándor utca 59 Telefon: 34—77. — Áramszünet lasz transzformá- or állomások karbantartása miatt 2-én, vasárnap reggel 8-tól 10.30 >ráig a Megyeri, Rókus, Alkotmány, ritéz, Erreth Lajos és József Attila [teák által behatárolt területein, va- amint I. sz. Sebészet, Belklinika, és i Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat elephelyén. Áramszünet lesz továto- >á 8-tól 13 óráig a Felsőmalom, barruri Dolores. Ady Endre. Orso- ya, Lánc és Beloiannisz utcák ál- al behatárolt területein. ___ Halálozás: Magash&zy ^Ferenc Máv yn gdíjas temetése szombaton 1 órakor le«z FELHÍVJUK az érdekeltek figyelmét, hogy a 400.— forintos SZOT tüzelőutalvátiyok beváltási határideje december 28-ig van meghosszabbítva. Pécsi Tüzép Vállalat. ORVOSI ÜGYELET A* SZTK biztosítottak részére sürgős tek ellátására ünnepi ügyeletes szolga'«1^ tartanak 1954 december 11-én déli 12 órától 1934 december t3-án reggel 6 óráig laká* sukon a következő orvosok: I. tömb: a város nyugati fele, Széchenyi tér, Sztálin út, Bem utca, Bajc«y-Za. m. é* a Siklósi úttól nyugatra. Pellérd felé részen: dr. Ketczeli Ferenc, lakik: Doktof S. u. 39. tel: 22 58. II. tömb: a város keleti fele. Pécsvárftó felé: dr. Tóth Erzsébet, lakik: Józsel AttiU u. 29. tel: 35 99. III. tömb: üszög. Gyárváros, Újhegy. Mc* sZestelep, pécssz-aboicsi részen: dr. Palota? György, lakik: Újhegy tel: 48-91. A 111. tömb betegei d. e. 9—lí-ig nz új* meszesi rendelőben keressék fel az orvost. A kihívásokat ebben az időpontban ngya1*^ csak ide kérjük leadni. Egyéb időben ügyeletes orvos a lakásán található. . Az I—II. tömb biztosítottjai, illetve jú*J betegei d. e. 9—10 és d. u. 4—5 óra között kejessék fel lakásán az orvost, mert o’3* időpontban a fekvő betegeket látogatja. A fekvő betegeikhez való kihívást reggel de legkésőbb d. e. 10 óráig kell az letess orvosnak bejelenteni, mert a későbbi kihívásoknak aznap. már nem tud esetleí eleget tenni. A hétköznapi ügyeletes orvosi szolgálatot orvos továbbra is a Megyei Rendelőintézet gyermekgyógyászati osztályán elhelye««^ ügyeletes szobában tartják este 6 őri túl másnap reggel 6 óráig. A járóképes betegé* az orvost itt kereshetik fel vagy 30-00 *** mon távbeszélőn hívhatják * fekvőbeteg lakására. Amennyiben az orvos ezen a számon nej* jelentkezne, mive! fekvőbeteget látogat, h. rém a 08-at postai tudakozót hívni, aki a hívást üzenet formájában továbbítja a* ügyeletes orvosnak. FOGSORÁT soronkívül megjavítom. VajdJ L. fogtechnikus. Mártírok u. 7. em. DISZNÓÖLÉSHEZ használjon „RáBa“ ^ szerkeveréket. Kapható a pécai vegyest reskedőknél. GOMB ÁTHÚZÁSHOZ kellékek kaphatók. VTassányi. Budapest, XIV., Szatmár u. 13. GYŐZŐDJÖN meg» Kétszemélyes, világjt1 rekainié epedával, fotelok, székek, gyönyöí huzattal. Minőségi garanciával olcsón kapha Budapest. VI., Vörösmarty u. 73 Kisipar0’ nál. TÖLGYFA íróasztal bérbeadó 30 forintért .osonc u 15. MODERN, dióéin re fényezett háló<zob£ bútor eladó, Rákóczi út 45, udvarban. MÁRKÁS töltőtollak szakszeri! javító-8 Blancz Vilmos, Perczel u. 15. OLYMPIA táskaírógép és kukorica e Bartók Béla u. 69. •la**1 125-ös Csepel motorkerékpár, nagyiéiig1 s ményü vízszivattyú motorral eladó. Ráko* u. 78. Fehér. fényezett puhnf, hüíbfitor e\«d6. Sz^ lesné, Majláth u. 29. . UJ, modern vitrines konyhabútor Klein asztalosnál. Vorosjlov u. 33. FÉNYEZŐ és kárpitos munkaerőt azO°0 felves? a XTV. sz. Autójavító Vállalat. * Munkácsy Mihály u. 35 sz. SPORT és raélv gyermekkocsi eladó, kóczi út 61. I. cm. KULÖNBEJARATU bútorozott szoba, fürdőszoba használattal kiadó, ugyanott nagy filodendron eladó. Ungvár u. 6 (Megyeri H szövetkezeti házak) NAGYOBB mennyiségű széket vásárolunk Bizományi Áruházon keresztül, kuhúrhá- nnk részére. Az ajánlatokat kérjük Mélyfúró Vállalat. Komló 60. sz. telefon 80 cm-es komplett gyapjúfonó garnitura •tadó Kaposvár, Sétatér u. 25. özv. Ador- ánné. KŐMŰVESEKET, férfi és nőj segédmunkásokat kizárólag helyi állandó munkára felveszünk. Pécsi Épületkarbantartó Vállalat, Pécs. Molo.tov u. 33. íz. MOTORHENGER fúvós, dugattyú ké«rj*e( Horváth nál. Bajcsy Zs. u. 24. sz. Tel: 44^ Jó kereseti lehetőségiéi kocsist azon felveszek. Szigeti ut 126 nalr» 230 kg-os mangalica z6Írsertés eladó- u. 11/1. DTTNANTÍ)LI NAP!/> a Magyar Dolgozók Pártja BnranyamcgvH Bizottságának lapj® Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: GÁRRI MIHUY Szerkesztőség és kiadóhivatal Pécs. fóz«ef Attila u ti Tel.: |5 32. V**7 Előfizetési díj: havi II — forint Baranyamegyei S/ikra Nyomda Pécs, Munkncsv Mihálv utca tO «*• Telefon: 20-27 Nyomdáért feleli Mellet Rcz*ó