Dunántúli Napló, 1954. december (11. évfolyam, 285-310. szám)
1954-12-08 / 291. szám
ÍN A P L O 1954 nüCFivmER 8 Dr. Reuter Camillo, a Pécsi Orvostudományi Egyetem ideg- és elme- gyógyászati tanszékének volt nyilvános rendes tanára, a pécsi ideg- és elmeklinika egykori igazgatója, Pécsett 81 éves korában elhunyt. 1918 tavaszán nevezték ki a Pozsonyi Orvostudományi Egyetem tanárává. majd 1922-ben, amikor a pozsonyi egyetemet Pécsre helyezték át, dr. Reuter Camillo is Pécsre jött. Pozsonyban is, Pécsett is 6 szervezte meg az elme- és Ideg-klinikát, kiválóan berendezte és amikor a korhatár betöltésekor, 1946-ban nyugalomba vonult, jól felszerelt klinikai laboratóriumot hagyott hátra. O volt a Pécsi Orvostudományi Egyetem legelső elme- és idegtani professzora és ebben a minőségben | több mint negyedszázadon át működött. Tudományos érdemei közé tartoznak az egyes elmebetegségek tü- nettani és kezelési problémáiról írott szakdolgozatai. Eveken keresztül az Orvosi Hetilap című szaklapban ösz- szefog'alóan ismertette a nemzetközi elmek ártani irodalom tudományos eredményeit. Mint magánembernek két szenvedélye volt: a természetjárás és a könyvgyűjtés. Értékes könyvtárának orvostudományi szakkönyveit még életében a pécsi ideg- és elmeklini- kának ajándékozta. Dr. Reuter Camillot gyászoló családja, volt tanítványai és a tudományos élet képviselői, ma, szerdán délután fél 3 órakor kisérik el utolsó útjára. Qöo o ire iimít fa!álkőziuik Télapó-ünnepség a Hullámban Kétszáz csillogó szemű gyermek vette bír. lókéba hétfőn este a hullám Étterem tánctermét. Várták a Télapót. A Bártfa utcai általános iskolásak az imént fejezték be ének és táncműsorukat, s még el sem csendesült a taps, amikor egy újabb ..művész“, Pintér Erzsiké lép a do. bogóra. Meghajtja magát. izgatottan mor- zso'.gatja szoknyája szé lét és minden gyermek vágyát tolmácsolja kis versével: , Decemberi éjszaka, Köd borul a tájra, Milliónyi kis pajtás A Télapót várja." Elszorulnák a kis gyér mekszívek Sokan méig a lélekzetüket is vissza tartják, amikor a baloldali bejáratnál feltűnik a piro6ruhás, nagysapkás, nagysza- kállú Télapó. A dobogón nagy halom csomag. — Ide tart Télapó. Kinyitja a nagy piros könyvét, a mikrofonhoz áll, végig simítja szakállát és így kezdi: — Kedves gyerekek! Eljöttem hozzátok, úgy hallottam, hogy jók .voltatok. Igaz ez? — Igen — zúgja rá a gyermeksereg. — Hát ez nem Így van egészen. Van köz. tétek nagyon sok jó. üe akad egy-két csintalan is. — Lapoz a korty vében és kissé elgondolkodva folytatja: — Itt van például In- 1 • sue1- Évike. Itt vagy Évike? — Igen, — hangzik a hátsó sorból. t— Hát Évi kém, terád nagy, nagyon nagy panasz van. Az van itt a nagy könyvben, hogy te nem fogadsz szót. IfíMneZfelel. Közel áll ahhoz, hogy elsírja ma gát. Hiszen 6 rossz volt. nem kap olyan szép csomagot, mint a többiek, akik jók voltak. — Tóth Balázskára is panaszkodnak szülei. Nem szeret enni. Ez így nem mehet tovább. Ha ezentúl mind annyian jó és szó tfogadó gyerekek lesztek, akkor mindenki kap ajándékot. — Jók leszünk! — kiáltják a gyerekek és a kis Lnkeller Évike is igyekszik túlharsogni a szomszédját. A beszéd befejeződött. Télapó sorra szólítja a gyerekeket, lnkeller Éviikén a »or, végül Máté Pityu lép a Télapó színe elé. — Nagy dolog ez. önállóan átvenni Télapótól a csomagot. — Jó gyerek voltál’’ — kérdi Télapó és vé- gigsimitja Máté Pityu arcát. — Jó leszek — hangzik a kis diplomata válasza és kis kezével máris a csomag után nyúl... Azután Télapó becsukja nagykönyvét elbúcsúzik a kicsinyektől: „Legyetek jók gyerekek, akkor jövőre ismét találkozunk.“ Sz. J. Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? \ pedagógiai főiskola te.szabadulási ünnepélye December 2-án ünnepelte a pedagógiai főiskola és gyakorló iskola tanári kara az ifjúsággal együtt Pécs város felszabadulásának 10. évfordulóját. A magyar és a szovjet Himnusz elhangzása után dr. Tóth István adjunktus méltatta Pécs város felszabadulásának jelentőségét. Az ünnepségen Márk Bertalan, a főiskola igazgatóhelyettese a gyakorló iskolai nevelők és a főiskola technikai személyzete számára pénzjutalmakat osztott. Az ünnepély színvonalát tartalmas kultúrműsor emelte, amely szintén a felszabadulás tényét és szellemét tükrözte. A műsort Rögöz Eszter II. éves hallgató énekszólója nyitotta meg Csajkovszkij: Áldásom száll felétek c. ária éneklésével. — Vönöczky Endre adjunktus Chopin: Forradalmi étude, Rachmaninov: G- moll prelude-jét játszotta zongorán. Az egyetemi és főiskolai tánccsoport népitáncokat adott elő színes népviseletben. Az énekkar Tillai Aurél tanársegéd vezetésével Liszt: Magyar ünnepi dal és Bárdos: Nemzeti fény c. szerzeményét énekelte nagy hatást keltve. A műsort a Szózat zárta be. A Pécsi Rádió műsora A Pécsi Rádió a 223.8 méteres hullámhosszon sugározza műsorát SZERDA 18.30: Vörös Sári és Mindszenti Ödön magyar nótákat énekek 18.40: Kilenc pad meg néhány tégla. — örsi Ferenc írása. 18.50: Hírek. 18.55: Fiatal házaspárok figyelmébe. — Balogh Mária riportja. 19.00: Könnyűzene pécsi művészek előadásában. Közreműködik: Bánki Endréné (fütty), Tomanek Nándor (ének), Kada Rezső (harmonika), Vörös László (bőgő), Sándor Pál (zongora). 19.15: Fullánkok. — Szántó Tibor szatírái. 19.20: Ha az adós követeL — Garami László írása. 19.25: A Pécsi Rádió ifjúsági műsora. — Szerkeszti Csajági János. 19.40: Délszlávnyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. SfrO&T Hogyan volt... Megjegyzések a vasárnap sporteseményedhez A pécsi szurkolók közül igen sokan kifogásolták, hogy a Lokomotiv pályán ját szólták le * Kinizsi—Bányász barátságos mérkőzést Az sem tetszett a labdarúgás kedvelőinek, hogy * Lokomotív—Haladás mérkőzést nem közös rendezésben tartották meg a Bányász—Kinizsi inórkőztósael. A pécsi sportkörök néznék végre a közönség érdekeit ia. Egészen biztosan megtalálta rolna számítását a Bányász k és a Lokomotiv is a közös rendezéssel. De jól járt volna a pécsi közönség k. A Kinizsi játékán erősen kiütközött a fáradtság. S/ombtaton a Vasas ellen idei leg jobb játékával győzött a budapesti csapat. Érthető vök, hogy vasárnap Pécsett neon tudták nyújtani a játékosok azt, amire különben képettek. A Lokomotiv majdnem megjárta a Haladás ellen. A vasutjátékosok fölényeskedtek, játszadoztak a megyebajnokságban szereplő ellenfelükkel szemben. A lelkesen játszó Haladás viszont nemcsak küzdeniakarásával tűnt ki, hanem szép, korszerű játékával is. Csak a befejezésekkel maradtak adósak a Haladás csatárai. Ha jobban megy Ä gól- lövé# a Haladás csatárainak, nagyon meleg pillanatai lehettek volna a Lokomotirr védőknek. Minden sportágban kötelező a versenyzők sportorvosi ellenőrzése. Még a kézilabdáinknál is. Igen helyesen tette a kézilabda társadalmi szövetség, mikor vasárnap nem engedte pályára azokat a játékosokat, akik nem rendelkeztek sportorvosi S'azolás*a*l. A teremibajnokság első fordulójában különben több meglepetés született A férfi mezőnyben nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok- A papírforma, alapján meglepetésnek számit a Ped. Főiskola biztos fölényes győz elme * Haladás ellen és a Pécsújhegyi Bányász győzelme a Pécsbányatelepi Bányász ellen. Nincs előre lefutott mérkőzés. És ez még órdekeaebbé tesxi a bajnokságot. Az érdeklődéssel nem ia volt hiba. Telt ház e.ow játszották le az első forduló mérkőzéseit. * A röplabda terembajno-kaág első fordulójában 10 mérkőzést írtak ki. A csapatok nemtörődömsége miatt azonban a tíz mérkőzésből mindössze négyet játszottak le- A többi mérkőzés elmaradt a csapatok meg nem jelenése miatt. Sok sportvezető banyaiéul, nemtörődöm módon látja el munkáját. Előfordult, hogy a veze'ők annyi fáradtságot sem vettek, hogy játékosaikat értesítsék mérkőzésükről. A Városi Testnevelési Sport- bizottság a legerélyesebben lépjen fel azokkal a sportkörökkel szemben, akik sportszerűtlen magatartásukkal a bajnokság komolyságát veszélyeztetik. * Egyre fejdődik Pécsett as asztaliteni8* sport, legalább 1« az eredmények ezt bizonyítják. Az országos asztalitenisz csapatbajnokságba jutásért megrendezett osztályozómérkőzések első részén a pécsi csapö" tok szépen szerepeltek. A női csapatoknál a Pécsi Bányász, férfi csapatoknál a Pécsi Postás végzett az első helyen, s ezzel kivívták az osztályozómérkőzése.k második fordulóján való részvétel joi^át. A falusi sportkörök téli munkája színház Kálmán Imre: Csárdáskirálynő. — Szelvénybérlet B). Este 7 óraikor. MOZI Kossuth Rigoletto (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Petőfi: Forró szívek (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Park: Bíróság előtt (fél 5, fél 7» fél 9 órakor) . Jószerencsét (Pécsszabolcs): E’táin colt aranvak (fél 6, fé! 8 órakor) Kossuth (Mohács): Civil a pályán (6, 8 órakor) ELŐADÁSOK A Murukác y Mihály Szabadegyetem biológia-egészségügy tagozata december 8-án, az Anatómiai Intézet előadótermében (Dischka Győző u. 6. sz.) előadást tart „Az emberi test felépítése" címmel. Előadó: dr. Flertkó Béla. Vendéghallgatók részvételi díja két forint. A Magyar Kémikusok Egyesülete és a TTIT közös rendezésében december 9-én délután 6 órakor Janus Pannonius u. 11. szám alatt ,,A gázgyártás és időszerű kérdései” címmel Moticska Felicián, a Kotksamű- vek üzemmérnöke tart előadást. A Pécsi Postások Műszaki és Tudományos Szakköre és a TTIT december 8-ám délután 6 órai kezdettel 'smeretterjesztő előadást rendez a Doktor Sándor Kultúrotthoriban Emlékek a baranyai posták múlt- iából” címmel. Előadó: dr. Hetey Ottó. Belépődíj nincs, érdeklődőket szívesen lát a rendezőség. A Tiszti Klubban december 8-án este 7 órakor „A magyar nők harca a szabadságért” címmel Vida András né, a megyei MNDSZ elnöke tart előadást. II I R £ K SZERDA, DECEMBER 8 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: l. sz. gyógyszertár, Széchenyi tér 2. Tel.: 17-85. 8. sz. gyógyszertár, Kossuth Lajos u. 81. Tel.: 23-94. 12. sz. gyógyszertár, Doktor Sándor utca 47. sz. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Mária. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás szerda estig: túlnyomóan borult idő, több helyen, elsősorban nyugaton és délen havaseső, hó. Mérsékelt déli-délnyugati szél. A hőmérséklet nulla fok körül. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: nulla—mínusz három, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz egy—plusz kettő fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható napi középfoőmérséklet szerdán nulla —plusz három fok között lesz. — Halálozás: özv. Köves Jénosné temetése szerdán 3 órakor lesz. — Nagy János kovácsmoster temetése csütörtökön 3 órakor lesz. Legtöbb sportágban már befejeződtek a szabadtéri versenyek. A legnépszerűbb sportágban, a labdarúgásban is végetértek a bajnokság kiűzd elmei. Régebben, főleg a falvakban ilyenkor a tél beálltával jófor mán minden sporttevékenység szünetelt. Falusi sportolójuk most inár nem elégednek meg azzal,' hoey tavasztól őszig rendszeres sportolási lehetőséghez jussanak, ha nem a téli hónapokat is ki akarják használ nj testedzésre. A közelgő téli hónapok áj feladatokat állítanak falusi sportköreink Ré. A falusi sportkörök vezetőinek feltétlenül gondoskodni kell sportolóink téli foglalkoztatásáról. Minden községben van tereim, nagyobb helyiség, ahol a sportolók megfelelő edzési, és versenylehetőséghez jutnak. Fon tos, hogy a falusi sportolók i« edzésben n radjanak a tél folyamán. Különböző versenyek megrendezésével, azokra való felkészüléssel eredményesen meg lehet oldani ezt a kérdést. A falusi sportkörök vegyék fel * kaposolatot a DISZ szervezettel, a moot megválasztott éi tanácstagokkal, hi szén a falu sportjának emelése a község minden dolgozójának érdeke. Asztalitenisz, sakk. teke, torna, térbirkó- zásv azok a sportágak, melyeik lebonyolítására az iskola tornaterme vagv kultúrliáz nagyobb helyisége ia alkalmas. Természete sen ahol erre mód van ott igen helyes, ha röplabda, kézilabda ós kosárlabda mérkőzéseket is rendeznek. Komlón a városi TSB az idén első ízben rendezi meg a város terem-kézilabda bajnokságát. De terem- kézilabda mérkőzések rendezését vettek tervbe Siklódon j«. A mohácsi TSB torna versenyek, asztalitenisz és sakkversenyek lebonyolításával kívánja foglalkoztatni a falusi sportolókat. Nem szabad megfeledkezni a k;mondottan téli sportokról, a korcsolyázásról és a sízésről sem. Az egerdjriak ebben az évben is rendeznek majd álversenyeket, de siversenyek rendezését veitek tervbe Hidason és Pécsvára dón is. Sportköreink használják ki a továbbtanulásra és nevelésre is a hosszá téli esté. két. Az elmúlt évben Baranyában igen sók községben rendeztek jólsflloerült sportköri estéket. Ezekre a sportköri estekre ne csak az aktív sportolókat, hanem a község minden dolgozóját hívják meg. A sportköri es tők műsorán sportlargyú előadás, filmvetítés, szabály magvará'öt és egyéb sp^rtvonat- kozású ismeretterjesztő e’őndások »zerepél jene-k. Helyes, ha a tél folyamán töliV» alkalommal rendeznek a fgJusi sportköreink taggyűléseket, ahol nz elmmit évi munkál értékelik ki és a jövő évi terveiket állítja1 Össze. Ne feledkezzenek meg sportköreink a jövő évi költség vetésükről sem. Ezért rendezzenek különböző kultúrműsoro kát, táncestéket, melyeknek bevételéből jut bőven a sportkörnek. Ha ügyesen és j'í szervezik meg ezeket a rendezvényeket, tekintélyes összegeket tudnak szerezni sportköreink. Volt olyan község Baranyában ,aí elmúlt évben, ahol 15—20 ezer forintod remtettek elő így a sportolóik. Igen fontos, hogy a. sportkörök szoros kapcsolatot építsenek ki a DISZ-szer vezetékkel, melyejc ezen feladatok megoldásán»1 igen komoly segítséget tudnak adni. ^>J szükséges, hogy a TSB-k is segítsék f*!®” sportköreink téli programjának megvalósítását, mert ezzel is elősegítjük a falu sportjának fejlődését és közelebb visszük a a városhoz. FUTÓSZARVASLÖVÖ VERSENYT RENDEZETT A DÓZSA TISZT1ISKOLA A Dózsa Tisztóiskola lőterén futó szarvas- lövő pályát létesítettek. Az új pályán va- sárnap tartották meg az első versenyt, t*1*3' lyen igen sok fővárosi versenyző is elindultEredmények: FutósZarvas-lövés kispuska* val 50 méterről (a legmagasabb értékelt lo- vés ebben a számban 5 kör): 1. Kégli 10/*** 2. Labancz 38, 3. Zsupán 33, (Mind Pécsi Dj»* zsa Tiszt'iskola). Futószarvas lövés nagyöblu sportpuskávaJ 100 méterről: 1. Szórád; (Ep* Zalka Máté) 9/27, 2. Kökény 10/25, 3. Farkas (Bp. Honvéd) 9/25. Csapatban: 1. Dóvsa tisz" ti iskola 41/107, 2. Bp. Honvéd dl/103, 5. &P* Zalka Máté 38/87. Hadipuska: 1. í*-apká^ Dózsa tisztiiskola 256 2 Balogh T. Dó**» TLsztiWkola 253, 3. Deák Bp. Zalka Máté 251* Csapatban: t. Dózsa tisztiiskola 1251 ors^é" gos csúcsbeállítás, 2. Bp. Zalka Máté 5. Bp. Honvéd 1104. Korong’.övészet: 1. Vár? Bp. Zalka Máté 100/98, 2. Kulin-Nagy Bp- Zalka Máté 97. 3. Lumníczer dr. Bp. Zalk» Máté 96. Csapatban: 1. Bp. Zalka Máté 2. Bp. Honvéd 342. 3. Dó/sa tisztiiskola ^24. Hndipisztoly 60 lövéses összetett: 1. Tflkác* Bp. Honvéd 558. 2. Gaál Bp. Honvéd 3. Décsey Bp. Hm véd 556. Csapatban: 1. BP* Honvéd I. 298/2755. országos csúcs, 2. Dóz«3 tisztiiskola 298/2606. 3. Bp. Zalka Mát* 297/2499. Hadipisztoly 30 lövóecs összet«”2 1. Gyönyörű Bp. Honvéd. 277.2, 2. Jóna ®P* Honvéd 274, 3. Demeter 273. H»dipi**tP]T gyorslövés: 1. Gáli Pécsi Dózsa Tisztieket» 15/141, 2. Gaál 137, 3. Hegedűs János Póz*» tiszti iskola 136. * A Traktor Kupa döntőjét vasárnap nyolították 1c. A döntőben meglepetésre * Bólyj Traktor 1:0 arányban legyőzte P®0*. Traktort. K harmadik helyen a Bábáról Traktor végzett, Bo^ádmindszent ellen re győztek a bnbarciak. * Az MTSB kéri az ed őket. játékvezetőket és társadalmi szövetségi aktívákat, igazolványaikat sürgősen adják le MTSB-nél. legkésőbb ina estig. Se pénz. se poszt» Augusztusban a PIK lakás- és házjavító munkálatai során hozzánk is megérkezett, a Szabadság út 40. szám alá az udvarba. Érkezését bizonyos jelek előzték meg: a szomszédos ház tatarozása közben már többször ét-át- szóltak: „Hamarosan jö- \ünk.’‘ Még javában javították a szomszédos épületet, amikor augusztus közepén beállított a PIK- kiküldött ős riasztotta a földszinti ház lakóit (5 lakó) „mindent kirakni a lakásból” jelszóval. Sátorozó életmód következett ezután sátor nélkül. A lakóházak bútorainak és egyéb tárgyainak kirakatába után — mintha ezzel eleget tettek vútia mindennek, — megkezdték az udvaron lévő. rossz állapotú faházal; lebontását és teljes újjáépítését. Alaposan szigetelték a fahazak alapját a felszí várgo talajvíz ellen; azután lassan építgették, naponta szemléltem, hogy emelkedik a 2 faház fala, másrészt. hogy zúgolódnak a lakók, mert lakásuk építése 1—2 emberrel Igen vontatottan haladt. A la- házak teteje is nehezen Készült el, a cserép még körülményesebben került fel, végre október végére elkészülték s a dolgozok örültek, hogy legalább ta- házuk van már. bár még aj*o nélkül. Újabb 3 hét. elkészültek a faházak aj- tai (elfelejtettem az anyagigénylés és anyag- kiutalás nehéz, körülményes eljárását.) Most került sor nagyobb ütemben a lakóházak javítására, amikor már beállt az esős időszak, a rossz idő. Ezzel egyidóben a PIK emberei már riasztották a szomszédos házat a szokásos jelszóval, hogy költözködjenek ki ők is az udvarra, mert hamarosan megérkeznek. A lakók azonban okulva a mi sorsunkon, .Jöjjenek tavasszal, mi nem telelünk az udi áron" jelszóval kiutasították őket. December 3. Még mindig nincs kész az épület. Történt bizonyos szigetelés. de ennek ellenére mind az 5 lakás fala vizes. Kokszkályhának se híre, se hamva, amely száríí- halná a frissen vakolt és meszelt falakat. 4 hónap óta az egész udvar állandó költözködés képét mutatja: reggel ki. ette be, és ez újabb ideg- numkát kíván a lakóktól. Volt időszak, amikor csak 1—2 ember dolgozott az építkezésen, ha meg többen voltak, úgy tűnt, mintha röpgyűléseket tar- tanúnak óránként az elkészült rész megbeszéléséi e. Ellenőrzés ritkán volt, és az Is mindig ellentmondó intézkedéseket köz vetített. Bár ideiglenesen megszüntették a hibákat, a falak nedvessége továbbra is fennáll. Érdeklődi- semre közölték, hogy a javításra felhasznált ösz- szeg kb. 200.000 forint. Hisz ebből a földszintes épületet újjáépíthették volna a lakók egészségének és igényeinek megfelelően. Utóbb az is kiderült, hogy a tetőt is le kell szedni, mert már hullámos, 1—2 gerenda megingott, már kiszolgált. Tehát indokolt lett volna az egész épület lebontása, újjáépítése, amihez 200.000 forint bőségesen elegendő is lenne. A javítás 5, esetleg 10 évre megfelelő, azután minden kezdődhetik élőiről és újabb 200.000 forintba kerül a — tatarozás. Dr. G. U SEGÉDMUNKÁSOKAT föMmunkn, betonozási és szál'i.ási munkára — határozott időre szótő szerződéssel is — alkalmaz a Távve?<'táké|*('ő Vállalat Építésvezetősége. Pécs, Légszeszgyár u. 36. Pécstől táv«! lakó dolgozóknak napi 6.— Ft étkezési pénzt adunk és az igazolt szállásköltséget megtérítjük. Dolgozóinkat pécai telephelyünkre gépkocsival naponta visszaszáHítjuk. Jelentkezés nninkakönyvvel. MEGVÉTELRE keresünk 300 literes vas vagy f» vizeshordókat. Röviküt, Megye u 16, «z. 130 kg körüli adraertés eladó. Rodostó n 16. sz. ELADÓ 6 személyes ..Rosenthal** porcelán étkészlet. Mészáros, Trttye tér 2. FIGYELEM! Állami vállalatok és Szövetkezetek részére nagymennyiségű minőség- szerkezeti és szerszántoicéloket tudunk kiszolgálni, azonnali szállításra. Au‘ó és Trak- toriparj Kész’etező Véi'alat, Budapest IX Ecseri ót 4. Telefon: 130-006. 80 cm*bs komplett gyapjúfonó garnitúra oladó. Kaposvár, Sétatér u. 25. Ozy. Adorjánná. NYAKKENDŐK tisztítása éa javítása. Uj nyakkendők készítése, Kossuth Lajos u. 8. UJ állapotban lévő kárpitozott székek, fotelok és rekamié eladó. Honvéd u. 1.‘ Törökéknél. 20 kg sertészsír eladó. Istenkutj iskolával szemben lévő Zöldségboltban. FOGSORÁT soronkfvül megjavítom. Vajda L. fogtechnikus. Mártírok ii. 7. em. HIZOTTSERTÉS eladó. Vas Gereben u. 57. Horváth. TAMAS Kálmán motoros fafflrószeúő tel^- fonszáma: 36-91. György u. 6. HASZNÁLT rádiót veszek, eladok, becserélek, Néprádiót világvevőre alakítok, ha*1^- erősítő, rádió, rezsó, vasaló, töltőtoll ÍflV* tésát vállaNztn. Horgas rádiós. Pécs, Terez a. t. Telefon: 36-82, SZÁMLÁZÁSBAN járta« gyakorlott S^P*r^jí nőt^ keres a Görcsönyj ÉpUletkarbantaU NAGYOBB mennyiségű széket vásárolod a B-zoinányi Áruházon keresztül, knltú*h®' zunk részére. Az ajánlatokat kérjük fúró Vállalat. Komló 60. sz. taltt»* címre. VILLATELEK Balatonfenyvesen, Alsóból* telepen a legértékesebb helyeién eledc- Poes, Jóless u. 11. Schón. __ ELADÓK: Gyermekjátékok márkás n.^! karóra, kétszemelyea gycrmekaintó. Discn* Győzó u. 8. ein. DISZNÓÖLÉSHEZ használjon „Rába” ^ szerkeveréket. Kapható a pécsi vegyosk' reskadőknél. GYÜMÖLCSSZESZIPARI Vállalat **«•* borseprot. gyümölcf^efrét minden menny regben. Miliőm u. 25. DUNANTÜL! napló a Maprynr Dolgozók Pártja Baranyamegvei Bizottságának lepj* Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kindó: GARRI 'MIHALT Szerkesztőség és kindóhivatsl? Péc». József Attiln u ft Tel.: |5 32, Előfizetési díj: havi 11.— forint Baranyamepryei Szikra Nyomda | Pécs, Munkács? Mfhfjlv nfea 10 ,n Telefon: 20-27 (