Dunántúli Napló, 1954. november (11. évfolyam, 260-284. szám)
1954-11-26 / 281. szám
DUNÁNTÚLI wiAcmaurÁBJAf£cnjrűz7nTKT Éljen és erősödjék boldog jövőnk biztosítéka, népi demokráciánk szilárd alapja, a munkás-paraszt szövetség! MDP B A R A N VÁM EC VEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 281. SZÁM ARA 50 FILLER PÉNTEK, 1954 NOVEMBER 26 A döntő szó a népé Az egész ország dolgozó népe készül a tanácsválasztásra. Ezt a tényt megállapítja majdnem minden választási gyűlés szónoka, olvashatjuk a sajtó cikkeiben, hallhatjuk a rádióban. És ez nem puszta frázis. A mostani tanácsválasztásokra valóban az egész dolgozó nép készül. Nyugodtan állíthatjuk, hogy Magyarországon még sohasem vettek részt helyi választások előkészítésében és levezetésében ilyen széles dolgozó rétegek, mint most. Soha, egyetlen választáson sem bontakozott még ki ilyen széles nemzeti összefogás, ilyen hatalmas tömegmozgalom, amelynek legfőbb célja: megtartani, tovább erősíteni a dolgozó nép hatalmát, megvédeni békés építőmunkánkat, népünk jólétét, hazánk függetlenségét. A választás előkészítése során az ország választópolgárai több, mint százezer gyűlésen vettek részt, hogy meghányják-vessék az ország dolgát és kiválasszák azt a több, mint 107 ezer új tanácstagot, akiket javasodnak a népfront-bizottságok jelölőlistáira. Egyedül Baranya megye területén 5.596 új tanácstagot küldenek a dolgozók a tanácsokba, a Pécsi Városi Tanácsba pedig 183 tagot jelöltek, ugyanennyi jelöl őgv ülésen Az egész ország területén több mint félmillió munkás, paraszt és értelmiségi dolgozó vesz részt a különböző választási bizottságokban. Az ő feladatuk biztosítani, hogy a tanácsok valfoan olyanok legyenek, amilyeneket a dolgozó nép, a hazafias választópolgárok tömege kíván. Mindez azt bizonyítja, hogy a választások előkészítése, levezetése, éppúgy, mint a választás napián mee történő döntés a nép kezében vrn. Pártunk és kormányunk ezzel is kifejezi, hogy az új szakasz politikai, gazdasági és kulturális célkitűzéseinek megvalósításánál, a közügyek Intézésében, nagyjelentőségű országos kérdések eldöntésében meg akarja hallgatni a dolgozók véleményét és figyelembeveszi azt a további teendők meghatározásánál. El lehet-e képzelni a dolgozók ilyen hatalmas tömegének aktív részvételét más fársadalmi rendben9 El lehet-e képzelni az „általános, egyenlő és titkos” választás elvének ilyen következetes és maradékta'an megvalósítását ott, ahol a hatalom a kizsákmányoló kisebbség kezében v&n, ahol maga az állam nem más. •hint a kizsákmányoló kisebbség elnyomó szervezete? Minden különösebb okfejtés nélkül is világos, hogy a hatalmat bitorló kisebbség fél attól hogy szót adjon az elnyomott többségnek. Elképzelhetetlen, hogy a ki- zsákmányolók ilyen demokratikus alapokon rendezzenek választásokat, hiszen könnyen megrendülhetne szuronyokra támaszkodó hatalmuk. A felszabadulás előtti magyarországi választások a legjobb példái annak, hogyan igyekszik a kizsákmányoló!; állama megfosztani a dolgozókat politikai jogaiktól. A választójog „törvényes” korlátozásától, a dolgozók megfélemlítéséig, csendőrszuronyok felsorakoztatásáig minden eszközt igénybevettek Horthy-magyarország burzsuá politikusai, hogy biztosítsák a maguk hatalmát Csak a népi demokrácia, a hatalomra jutott dolgozók állama valósíthatja meg teljes következetességgel azt a széles demokratizmust, amely a mi mostani tanáesválasztá- sunkat is jellemzi. Csak a kizsák- mányolóktól, az úri elnyomástót meg szabadított társadalomban juthat döntő szó „a nép okos gyülekezetnek. A tanácsválasztás előkészítése, a jelölőgyűlések lebonyolítása folyamán szerzett edd'gi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy népünk helyesen tud élni demokratikus jogaival. A választópolgárok politikai érettségéről tanúskodik az, hogy a jelölőgyűléseken a saját soraikból valóban a legjobbakat választották ki és jelölték a megtisztelő, s ugyanakkor fe- 'elős munkát, szilárd helytállást követelő tanácstagságra. A jelölés folyamán gyakran alakultak ki egészséges viták, sok helyen fordult elő. hogy a dolgozók sorra megvitatják a jelöltek személyét, nem állapodtak meg mindjárt az első jelöltnél, s az ilyen esetek túlnyomó többségében bebizonyosodott, hogy a választókerület választópolgárainak igazuk van: valóban a legjobb, a tanácstagságra legméltóbb jelöltet találták meg. Ezzel azonban még nem fejeződött be a munka. Vasárnap dől el, hogy választópolgáraink valóban teljes mértékben egyetértenek-e a Jelölésekkel, s — ami ezzel egyértelmű — egyetértenek-e a Hazafias Népfront helyi programjával, amely része pártunk és kormányunk egész politikájának. A döntésig, a szavazásig már csak két nap van hátra. Két nap — rövid idő. Dolgozóinknak azok a ha*ni- mas tömegei azonban, akik részben megbízatás alapién, részben a haza iránti kötelességérzettől vezetve aktívan résztvesznek a választás előkészítésében, ilyen rövid idő alatt is rendkívül sokat tehetnek azért,' hogy a választópolgárok megfontoltan, felelősen éljenek demokratikus jogaikkal. Azt kell most bebizonyítanunk, hogy pártunk és Kormányunk joggal számíthat a dolgozó tömegek aktivitására, kezdeményezésére, po’itikai érettségére, műveltségére, bölcs előrelátására. A szé'es demokratizmuson alapuló tanácsvá- 'asztásnak olyan tanácsokat kell eredményeznie, amelyek további munkájukat is a legszélesebb demokratizmus alapján folytatják, a tömegek támogatására, segítőkészségére támaszkodnak. A választás napján leadott szavazatok mindegyike legyen annak kijelentése, hogy ebben az országban a nép az úr, ebben az országban az történik, amit a nép akar, — a nép pedig jólétet, boldog jövőt, békét akar. Több bútort gyártunk A választás előtt Nagyszerű műnkasikerekről adnak hírt az ipar és mezőgazdaság dolgozói A Molnár DISZ-brigád nem egészen tíz ^ népfront jelöltje hónap alatt ezer méter feltáróvágatot hajtott ki A januári előkészítő munkák után február 10-én kezdte meg a szénosztályozóhoz vezető altáró és a Komlé-gesztenyési dombokon épülő ikeraknát összekötő nagyszelvényű szállítóvágat kihajtását a Molnár feltáró DISZ-brigád. A három harmadban dolgozó brigád előtt igen nehéz feladat állt. A kemény kőzetben a robbantólyukak telepítését gyakran nehezítette, hogy nem volt vidiájuk, máskor meg a fúrószár szorult be és tört el. Vízbetörés is akadályozta előrehaladása kát és jelenleg is percenként két- háromszáz liter víz gyűlik össze mun kahelyflkön. A Molnár DJSZ-brigád azonban nem ismer leküzdhetetlen akadályt. A nehéz munkaviszonyok ellenére megígérte: november 28-lg, a tanácsválasztások napjáig kihajtják az ezévi ezredik métert. A vállalás teljesítéséért folyó harcban a munkaidő tökéletes kihasználása mellett rakodógép és a korszerű munkamódszerek — a ciklusos munkaszervezés, a miiszekundumos robbantás — bátor alkalmazása Is segítette a lelkes csapatot. Szerdán este az éjszakás harmad .már azzal az elhatározással indult műszakra, hogy reggelig eléri az ezredik métert. Az Aknamélyitő Vállalat és egész Komló dolgozói nagy izgalommal figyelték a Molnár DISZ-brigád hősi küzdelmét. Valóban az éjjeles harmad csütörtök reggel büszkén jelentette: a csapat teljesítette november 28-ra tett vállalását és egész évi 940 méteres tervével szemben elérte, sót túlhaladta az ezévi ezredik métert. A havi száz méter fölötti átlagteljesítménnyel így Molnár István tizenhárom tagú feltáró brigádja ismételten bebizonyította, hogy a száz méteres mozgalom reális, megvalósítható. A csütörtök délelőtt műszakra Induló Molnár István Harmada már a DISZ-brigád újabb vállalásáért, — a hátralévő mintegy harminc méter vágat december 15-ig történő elkészítésével az altáró és a gesztenyést ikerakna közötti összeköttetés meg teremtéséért — kezdett munkába. Pécsi Szénbányászati Tröszt 104.7 százalék A Pécsi Szér*ányászati Tröszt november 24-én 104.7 százalékra teljesítette napi tervét. November havi tervét pedig 102.5-re. Ezen a napon Szabolcs-bánya megelőzte az eddig élenjáró Pécsbányát: 105.8 százalékra, Pécsbánya pedig 105.4 százalékra teljesítette tervét. Vasas is túlteljesítette napi előirányzatát 1.1 százalékkal. Az aknák versenye Is érdekesen alakult. István-akna dolgozóinak napi eredménye szerdán 106.4 százalék. Ezzel az aknák közötti versenyben az első helyre kerültek. Békeakna sem sokkal maradt István-akna mögött, 104.8 százalékot ért el. Utána Petőfi-akna következik 101.1. majd Szóehenyi-akna 100.9 és ADd- rás-akna 99.9 százalékkal. A frontbrigádok versenyében Markwart Ferenc brigádja 206 százalékos eredményével került az élre. Nyomában halad Páncél Ferenc „Sportbrigádja” 151.2 százalékos teljesítményével. A vájárok versenyében Pécsbányán Zerényi István 227 százalékos cied- ményével tőrt az élre. Szabolcs kerületben pedig Túri László sztaháno- vista vájár volt szerdán az első, 178 százalékos eredményével. Kimagasló eredmények a Pécsi Mezőgazdasági Szerárugyárban A Pécsi Mezőgazdasági Szeráru- gyár dolgozói a tanácsválasztások tiszteletére vállalták, hogy a nagyobb átfutási munkák és az esetenkénti anyaghiányból adódó elmaradásukat pótolják. A választási héten egyes dolgozók kimagasló eredményekkel biztosítják az ígéret telje- sítédét Koszi Gézáné hidegsajt ölő 135. Papp Szilveszter hidegsajtoló 145 százalékot ért eL Az élenjárók közé tartozik Golváth Márk lakatos brigádja 140, Bender Lászlómé lénche- gesztő 160, Mihovicz Vimcéné 150 és Loch Konrád melegsajtoló brigádja 150 százalékos átlageredményé- veL 107 százalékos havi tervteljesítés Az Agrárja Keményítőgyár 25-éig 107 százalékra teljesítette november havi tervének eddig esedékes részét. Különösen Vörösfüle Kálmán szállítóbrigádja nyújtott széip teljesítményt. A választási hét harmadik napján 170 százalékot ért el a brigád. Márton Jánog keményítő-kiásó brigádja is 147, Szabó Ferenc brigádja IM, Eller György brigádja 132 és Hess Péter brigádja pedig 126 százalékos teljesítményével segítette elő az üzem eredményét Egyénileg Lázár László dextrines ért el legjobb eredményt: 11M százalékra teljesítette szerdán napi előirányzatát Farkas Károly, a véméndi községi tanács végrehajtóblzottságának tagja, már harminchat éve tanítja ax ifjúságot. 1948-ban került a Felvidékről Véméndre, 1950 óta, ax ottani iskola igazgatója. Neki köszönhető, a véméndi úttörőcsapat megalakulása. Ma már köáel 200 úttörő munkáját irányítja. Működése alatt, a véméndi iskola hét tanerősből, lő tanerős iskolává fejlődött. Négy helyiséggel bővült a« Iskola szertára és ugyancsak tetemesen gyarapodott a fizika—biológiafelszerelés. Az iskolában beépítették az „iskola-rádiót” és ebben az esztendőben mikroszkópot Is szereztek. Kiváló munkájáért 1954 novemberében az „Oktatásügy kiváló dóig», zó ja” címet kapta. Megvalósul a népfront-program Elkészült a salakjárda és a faluvégi híd Magyarbólyban A magyarbólyiak meg sem várták november 28-át, hanem már he- Jtek óta munkálkodnak Sándor János megyei (lés járási, valamint Ősz iwald Jakab községi ta- inácslagjelölttel, a népfront program célkitűzései megvalósításán.. M kultúrház építéséihez kapott 17 ezer forint kevésnek bizo, A bútorgyárak szerte az országban nagyobb titembei) gyártják a bú- 4 > nyult, ezért a Diszkókat. így a pécsi Hangszer- és Asztalosárugyár is, amely nyers háló- fiatalság önkéntes mun tu festés alá, egyre több bútort készít a lakosság szükségleteinek fkával lebontott egy •elégitésére. Akik a pécsi Bútorértékesítő Vállalatnál bútort jegyeztek ('melléképületet — en- jóval a határidő előtt jutnak bútorhoz. *nek a tégla anyagát is itt használják fel. A gazdák a fiatalok segítségére siettek: a múlt héten a termelő- szövetkezettel összefogva ló kocri homokot és három kocs: me- szet fuvaroztak össze Baremendről. A pedagógusok — Müller György, Mátrai Géza, Kelenfi Elemér — köz reműködnek a gazdakör és a könyvtár létrehozásában. A fiatalok közül Kövi István, Újvári Kató, Dancsó Erzsébet, Tisza Julianna. Sólyom Ilona Sáfrány Ibolya segítet- tek a legtöbbet. A múlt héten elkészüli az iskola salakjárdája és ugyancsak társadal Harmincötezer liter tej terven télül A tanácsválasz tások. tiszteletére folyó versenyt a Pécsi Állami Gazdaságban november 13-án nagy siker koronázta: a tehenészet jelentet, te, hogy kifejték a 962.800 liter tejet és ezzel eleget tettek évi tejter- medési tervüknek. A szigeti tanyai és Danitz-pusztai tehenészek azóta naponta két—két és félezer liter ter„ ven felüli tejet juttatnak a véroe közellátására és november 28-án elérik a 40 ezer litert. A fejőgulyások közül Hemgl Istvánná és VLncze János járult hozzá leginkább a sikerhez: mindketten kétezeré tsz áz—kétezerötszáz liter tejjel fejtek többet teheneik tői. Már csak 156 hold hiányzik A Beremendi Vörös Csillag Állami Gazdaság sokeaerholdas szántó- területein a választási őrség során már befejezéshez közeledik az őszi mélyszántás. Mindössze a Püspök- bóly I. és Il-es táblán, valamint a pisik urai üzemegységben vannak még szántatlan területek, de ezzel a 156 holdnyi területtel a hat traktor és az egy garnitúra gőzeke végez 27- én estig, így a beremendiek is teljesítik adott szavukat. Három járásunk jelenti: Végzett az idei trágyázással _______ A megyei tanács v. b. mezőgazmi munkával me-gcsi-^ dasági igazgatóságának közlése sze- nálták a faluvégi hi-í rint a tanácsválasztásck tiszteleté- dat is. re folyó szocialista munkaverseny A Hazafias Népfront-?30rán a szigetvári, siklósi és pécs- blzottsáa kezdeménv.-Váradi írások dolgozó parasztsága f ' ' az udvarokról a földekre hordta ki zesere rövidesen hozzáfa jövő esztendei termést növelő isfognak a 900 darábosl1 tállótrágyát. E három járás végzett fásítási terv végnehaj-J stállótrágyázási terve teljesítésével. , I míg a negyedik, mohácsi járást mind össze csak öt százalék választja el (Gál József)? tőle. A»»