Dunántúli Napló, 1954. november (11. évfolyam, 260-284. szám)
1954-11-24 / 279. szám
NAPLÓ 1954 NOVmvmFfl *4 A kuliií i’oltf lion legyen k ul Iliről III onHogyan „szórakoztatja" a dolgozókat az Ybl Miklós Kultúrotthon vezetősége Az építőipari dolgozók Rákóczi út 56. szóm alatti „Kultúrotthonába rr‘ szombat és vasárnap esténként igen nagy a sürgés-forgás. A kivilágított emeleti ablakokból már a kora esti órákban vidám zene, emelkedett jókedv és kacagás hangjai szűrödnek ki s az állandóan tárt kapun keresztül páronként és tömegével özönlik a táncolni, a szórakozni vágyó fiatalok tarka csoportja A külsejükben és egész magatartásukban becsületes, jószándéku fiatalok mellett azonban igen nagy szám ban látogatják az építőipari dolgozók kultúrotthonának táncestélyeit azok a kétes foglalkozású fiatalok is, akik úgy öltözködésükben, mint viselkedésükben bomlást és lazaságot terjesztenek maguk körül, akik az ut cán hangoskodnak, szemtelenek, nem egyszer verekedést rendeznek, féktelen életet élnek, megtámadnak lányokat, a nyugati divatot majmolják, a szórakozóhelyeken Ízléstelenül táncolnak, tüntetőén viselkednek Ezek az úgynevezett „jampec-fiata- lok" otthonos biztonsággal fordulnak be a kapun, mielőtt azonban a táncolok közé vegyülnének, „kötelesség- szerűen’* előbb az udvarra vezető lép csőn igyekeznek lefelé, hogy az épü let udvari részének földszinti helyiségében lévő „büffében“ felüdítsék magukat. A büffében ugyanis nem csak éhségüket csillapíthatják a „vendégek“, hanem szomjúságukat is. mert az üdítő ital mellett bor és az égetett szeszféleségek igen változatos sokasága áll a fiatalság rendelkezésére. Igaz, hogy elég „borsos' áron, — ahhoz képest, hogy mint „negyedosztályu vendéglátóüzem“ működik, de a kultúrotthon vezetősége szerint szükséges minél nagyobb jövedelemre szert tenni, hogy a kultúrotthon anyagi megalapozottságát biztosíthassák Ezek után nem csoda tehát, ha az elfogyasztott szesz mennyiségek hatása alatt már a kora esti órákban dülöngélő, miiyukról telj esen megfeledkezett fiatalok viháncolnak a kertben és egymást igyekeznek felülmúlni a trágárabb- nál-trágárabb beszédstílusban és cselekedetekben. Persze nem ritka jelenség a verekedés és a fantasztiku- sabbnál-fantasztlkusabb botrányok sorozata sem. Az, ami ezeken a „táncestélyeken“ végbemegy, minden emberi képzeletet felülmúl. Egyre jobban és nagyobb méretekben burjánzik az erkölcsi züllés, sőt a prostitúció letagadhatatlan jelei is megmutatkoznak. Mindez a szörnyűség egy „kultűr- otthonban" történik és megy végbe, egy olyan intézményben, amelynek célja és feladata a kultúrának a tömegek közötti terjesztése kellene, hogy legyen. A kultúrotthonnak van igazgatóis, akinek ilyen körülmények között tér mészetesen van anyagi bevétele, de nincsen kultúrterve. és nincsen kul- túrprogramja. Minden ténykedése abban nyilvánul meg, hogy hosszó hónapokon keresztül szervezi ezeket a tánc-estélyeket, — saját bevallása szerint azért, hogy „az így befolyt jövedelemből beszerezhesse a kultúrotthon hiányzó bútorait és berendezési tárgyait.“ Ahelyett tehát, hogy mint kultúrotthon-igazgató, helyes arányosságot igyekezett volna kialakítani szórakozás és művelődés között, igen hely télén és káros elgondolásból csupán arra törekedett, hogy a bevételi több letet fokozza, mégha ez a „bevétel nem egészen becsületes, és tiszta úton biztosított is. Minthogy azonban fő kérdésnek az anyagi „megalapozott ságot“ tekintette, nem is vehette figyelembe azt, hogy ezekkel a rendez vényekkel az ifjúság számára nem biztosított nemes szórakozási alkalmat, sőt inkább lehetőséget szolgál- iatott arra, hogy becsületes, jószándékú fiatalságunk nagy tömege rossz társaságba keveredve, tájékozatlanságuk és tapasztalatlanságuk révén maguk is megfertőződjenek. Hogyan került Pfeiffer Tibor, mint kultúrotthon-igazgató, a 73. számú Építőipari Kultúrotthon élére? Az építőipari szakszervezet vezetőségé nek javaslatára, — jóllehet előző munkahelyén, a Porcelángyárban határozottan tiltakoztak kiemelése ellen — egyéves kultúrtanfolyaanot végzett, amely után behelyezték a kultúrotthonba igazgatónak, havi 1600 forintos fizetéssel. A 73. számú Építőipari Tröszt Kul- lúrotthonát ugyanis az Építőipari szakszervezet vette kezelésbe. Ezzel kapcsolatban Kiss elvtárs, mint területi elnök, a következőket mondotta: — A kultúrofthont körülbelül má- ius—júniusban vettük át, — természetesen nem jogilag, csupán abban az értelemben, hogy „kádert“ biztosítottunk. Arra a kérdésünkre, hogy mit ért zalait, hogy jogilag nem vették át, csupán a „káder“ biztosításról gondoskodtak. Kiss elvtárs a következőkben válaszolt: — A szakszervezet nem gondoskodhat az anyagi terhek fedezéséről, nert ilyenre nincs keretünk Ezek a kultúrotthonban folyó tánc- endezvények is azért „fajulhattak“ il mert megfelelő bútorzat hiányában nem lehetett komolyabb dolgokat produkálni. Arra a megjegyezésünkre, hogy tudomásunk szerint minden építőipari dolgozótól havi egy forintot levonnak „kultúrotthon“ fenntartás címén, és hogy ez az összeg nem is jelentéktelen, akkor, amikor többezres létszámról van szó, — Kiss elvtárs kijelentette, hogy ez iga/, ugyan, de abból még mindig nem lehetett volna megoldani az anyagi problémákat. — Hogyan tűrhette meg a szakszer vezet, hogy az ő általa biztosított . káder“ ilyen „kultúrpolitikát” űzzön, kultúrténykedése ezekben a városszerte hírhedté vált táncrendezvényekben mutatkozzék meg? — Pfeiffer Tibort én magam is sokat bíráltam már magatartása és viselkedése miatt, — mondja Kiss elvtárs, területi elnök — mert tagadhatatlan, hogy van benne bizonyos „jampeeség“. Sajnos, nem tudom eléggé kézben tartani, mert nincsen a közelemben, azt azonban magam beláttam, ezeknek a „táncestélveknek” véget kell vetni, mert a soro zatos botrányok károsan hatnak ki up\ a kultúrotthonra magára, min’ egész ifjúságunk életére. Fel is az/- lítottam, hogy szüntesse be ezeket a „táncestélyeket“. Tagadhatatlan azon ban, hogy ért a kultúrához és van benne készség az ilyen munka iránt és ha mérlegre tesszük jó és rossz tulajdonságait, meg kell állapítanunk hogy inkább a jótulajdonságok húzzák le az igazság serpenyőjét. Persze le kell nyesegetni az oda nem való tulajdonságokat, hogy nyugodtan rá bízhassuk egy ilyen kulturális intézmény vezetését Csodálkozunk Kiss elvtárs területi elnök elgondolásán, aki úgyszólván enyhe „rosszalással“ kívánja ezt problémát elintézni, ahelyett, hogy már eddig is a legkeményebben fe lelősségre vonta volna és számon kérte volna Pfeiffer Tibor kultúr- otthon-igazgatótól, vajon készített-e tervet, van-e programja az ifjúság és az építőipari dolgozók kulturális nevelésével kapcsolatb in, egyszerű en tudomásul veszi, hogy ott valóban rosszul mentek a dolgok és nem is tartja fontosnak, szükségesnek a felelísségrevonást! Tudomásul veszi sőt maga is helyesli, hogy a „kultúrotthon“ anélkül, hogy kulturális nevelő munkát végzett volna, „kereskedelmi szervet“ hozott létre s ennek ügyvitele érdekében nemcsak az Igazgató 1600 forintos fizetése terhelte a gyanútlan építőipari dolgozók kultúrotthon-fenntartás címén befizetett havi egy forintjából származó kész jövedelmet, hanem el kellett tartania még egy könyvelőt, és egy gépírónőt Is, akinek havonta 1500, illetve 750—800 forintot fizettek ki. Ekkora adminisztrációval egy kisebb méretű nemzeti vállalatot is el lehetett volna irányítani, nem pedig a „táncestélyek“ rendezését. Hogyan lehetséges az, hogy ezekre az anomáliákra nem figyelt fel senki a szakszervezet területi vezetősége Köréből és hónapokon keresztül f ily- tik ezek az üzelmek, a kultúra nevében, de annak aljas megcsúfolásával' Kiss elvtárs tájékoztatásából megtudjuk azt is, hogy bizonyos nézet- eltérések vannak az Építőipari Tröszt egyes vállalatainak vezetősége és a szakszervezet között s ezekből a nézeteltérésekből adódtak a kultúrotthon problémái is. Véleményünk szerint akár volt ik. vagy vannak nézeteltérések a szak- szei’.ezet területi vezetősége és bz Építőipari Tröszt vállalatainak vezetőségei között, semmiesetre sem indokolt, hogy ezt a „viszálykodást“ a kultúra szenvedje meg és a kultúra nevével visszaéljen az, aki nem a dolgozók, hanem néhány szakszervezeti funkcionárius bizalmából került a 73. sz. Építőipari Tröszt Kultúrott- horának igazgatói pozíciójába. A kultúrotthonoknak igen nagy szerepük van abban a hatalmas mun kában, amelyet népünk kulturális színvonalának emeléséért állandóan folytatunk. Nem tűrhető tehát, hogy ezek a jelenségek tovább is fennálltának, vagy megismétlődjenek, hanem minden erővel azon kell lenni, hogy türelmes nevelőmunkával, az ifjúság helyes foglalkoztatásával jó útra tereljük az eltévedt fiatalokat ős kemény kézzel lecsapjunk a bűn ;s az erkölcsi züllés tudatos terjesztőire! (b. j. dr.) SPOR 7 Hogyan volt... Megjegyzések a vasárnap sporteseményeihez Méf a legöregebb Ubbdarugószurkolók is alig emlékeznek ilyen izgalmas bajnokságra Ar NB U. utolsóelőtti fordulója után még mindig nem tisztázódott az első hely kérdé se, de nőm dőlt el móg a kiesés sem. A héten újabb meglepetésekről értesülted a szurkolók, A Kőbányai Dózsa pápai pontvesztése után pontszámban ismét holtverseny van a nyugati caoport élén* a Kőbányai Dózsa és a Pécsi Lokomotív között A vasárnapi utolsó fordulóban dől csak el, melyik esapat lesz a bajnok. A Lokomotiv Pécsett mérkőzik a Soproni Lokomotivral. \ Kőbányai Dózsa ugyanc«-*»k otthon áh «m játszik, méghozzá a Pécsi Dózsával. A két mérkőzés kimenetele dönti el az eLsősó, kérdését. A Komlói Bányász vasárnap győzött ugyan, de még mindig nem érezheti magé biztonságban. Az utolsó fordulóban Tatabányáról legalább az egyik pontot el kel hozni a bányász csapatnak. A Pécsi Dózsi sorsa megpecsételődött. A eaapAt már ki ©seit. * A Pécsi Lokomotív—Pécsi Vörös Lobogó mérkőzésen több sportszerűtlen jelenet adó dott. Dara ismételten durván ment Játékostársaiba. Egy írben Túra megfeledkezve a sportszerű viselkedésről saját maga vett elégtételt a durván játszó játékoson és ar- cuifitötte. A játékvezető és a partjelző nem vette ésZrc a/ esetet, a nézőtérről azonban igen jól lehetett látni. Mindkét játékos súlyosan vétett a spor#szerőség ellen. A legnagyobb mértékben el kell ítélnünk nz ilyen eseteket. De nem volt jó pé’dn a sporfi e- rűségre az sem, mikor a mérkőzés után Karácsonyit valaki a nézőtérről megsértette mire á játékos igen helytelenül a pályáról kifelé metet. leállt vitatkozni a nézőkkel Csnnyn jelenet adódott belőle. Kétszeresen elítélendő m;ndkét eset már csak azért i* mert Túra és Karácsonyi csapatukban c«n patkapitányok, s mint ilyeneknek példát kell mutatni ok. Vasárnapi viselkedésükkel mindenesedre sokat ártottak csapatkapitányi tekintélyüknek . • • Érdeme« volt kiírni a Tanács Kupa sportversenyeket. A kü’önböző versenyek nagy <?kerre1 folynak. Több sportágban már befejeződtek a versenyek. Az elmiilf vasárnap négy sportágban tartottak döntőket. A csapatok küzdőkedvét csak fokozzák azok a xrép tiszte’e<díjak és serlegeik, melyeket a anács a választások tiszteletére mogrendo- 'é«re kerülő sportversenyek győzteseinek íjénlott fel. A ielek szerint a Pécsi Bányász viszi el a legtöbb tiszteletdíjat. Minden bizonnyal a Bányász nyeri a végső pontver- enTt». # Igen fontos «erepe van „ spor'bnn a Jó erőnlétnek. Mév a röplabdában is. A vasárnap lejátszott Tanács Kupa férfi döntőn a Haladás már 2:0-ra vezetett a Tisztit»k*l| ellen. A jobb erőnléttel rendelkező tiw> iskolások azonban erősíteni tudtak és már már elveszettnek látszó mérkőzést fordítót* tak meg. A Haladás nem bírta erővel. K* ütközött a játékosokon az ed éshiáuy. Ir nulság. a röplabda edzőknek az erőnlétté is kell törődni az edzéseken. * A kézilabdu^port vonalán igen jó nevc’ó* munkát végeznek a bányász sportköröd. El bizonyosodott be most a Tanács Kupa döa* lőjébon is. A csupa fiatal játékosokból állá Pécaéihegvi Bányász női. a Pócsbányatelcpi Bányász férfi csapata végzett az ebő hr lyen. igazi kézilabdát játszik mindkét csa* pat. Különösen a Pécsujhegyi Bányász női csapatának játéka korszerű. Bár a védeke* zéa nem 'kenyere a játékosoknak, a támadó játékuk igen veszélyes. Egyből adják a láb* ilát, s amellett igen sokat mozognak % jé* ékosok. A korszerű játék tekintetében kát tanulhatnak a pécsi női csapatod • p écsú j hegyiek toil. Az országos bajnokságba került a Lola* motiv férfi kosárlabda csapata. A n"gp niultú szakosztály már játszott az orsZágol bajnokságért. Néhány éven keresztül azonban a területi bajnokságban kellett ver gődniök. A csapat most az os- tálvozómér kőzések során kiharcolta a feliebhjutáit* Igen sokat jelent n pécsi kosádlabdnsport fej’ődése szempontjából az a tény. hogy • Lokomotív női csapaia mellett n vasutasok férfi csapata is hétről-hófre a le? jobb m®‘ gyár kosárlabda csapatokkal mérkőzhet. R<* mélheföleg a kosárlabda sport az OB mér kőzéseken keresztül viss? «szerei nagy néír szerűségét, melyet nem is olyan régen még élvezett. Ismét érdemes lesz kosárlabd* mérkőzésre járni. A Tanács Kupa úszóvereenyen igen sek** indultak el. A Dózsa messze legjobbnak bizonyult a pécsi sportkörök közül. Jó n* velőmunka folyik az egyesületben. Serdüli vonalon tehetséges gárdával rendelkezik • Kinizsj és a Petőfi is. A Haladás sportkörök fejlődése még nem kielégítő, az ászé* sportban az eredmények nem mindjárt m*- tatkoznak meg. Mindenéért re bíztató volt • pécsi ti szósport szempontjából az a sok fla* tál tehetség, mely a versenyen rajthoz Hl** * A pécsi vívókról Igen keveset hallani. Pf* dig vidéki viszonylatban a legjobbak \&é tartoznak. Ezt bizonyítottak be most Sopronban is. ahol két számban legyő ték • város válogatott jnt. A kard versenyt is csak rosszabb találntarány miatt vesztették el. A vívó évad nagv versenyei most egymásat!* következnek. Versenyzőinknek alkalmuk le«* megmutatni fel készültség ükét, és tudásukat. AZ NB n. ÁLLASA: Hol művelődjünk9 hol szórakozzunk? SZÍNHÁZ Caárdáelrirálynő. Este 7 órakor. — Szelvénybérlet „B“. MOZI Kowntti: Schubert (fél 5, fél 7, fé • órakor. Petőfi: Arlberg express (fél 5, fél 7 fél 9 órakor) Park: Az Öt barát (fél 5, fél 7, fé * órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Barát: becsület (fél 6. fél 8 órakor). Kossuth (Mohács): Trubadúr (6. 8 áraikor) * Dr. Ssontagh Ferenc adjunktus TTIT előadó tart előadást a Doktor Sándor Kultúrotthonban november ?4-én délután 6 órakor „Barátság szerelem orvosi szemmel" címmel ’eányoík részére. * Pécsszabolcsom a Puskin Kultúr- tl,honiban november 24-én délután 3 órai kezdettel . Két választás Magyarországon“ címmel dr. Kotta Ferenc pedagógiai főiskolai tanár. TTIT előadó tart előadást. * A Munkácsy Mihály Szabadegyetem biológia—egészségügy tagozata Tevember 24-én délután 6 órakor s Központi Egyetem fizika tantermében előadást tart . A jégkorszak emberei' címmel. Előadó: dr. Malán Mihály egyetemi tanár Budapestrő' Vendéghallgatók részvételi díja két forint. A Pécsi RA<lió műsor:* A Pécsi Rádió a 223.8 méteres hullámhosszon sugározza műsorát. SZERDA Választástól választásig Ünnepi összeállttá* Mohács felszabadulásának 10. évfordulójára. Szerkesztette: Garami László és örsi Ferenc. Rendező: Bálint György, zenei rendező: dr. Nádor Tamás. I. rész: 18.10: Bujtár Péter lakomája, örsi Ferenc rádiójátéka. Szereplők: Galambos György, Széplaki Endre, Tomanek Nándor, Bázsa Éva, Szakai'. Dénes és Füiöp Mihály, a Pécsi Nemzeti Színház művészei. 18.55: Mohács választásra készül. 1. Az élő történelem. (Látogatás így mohácsi iskolában.) 2. Homorúd 10 esztendeje. 3. Egy a sok közül. (Beszélgetés Bencsik Pál tanácstagjelölttel.) 4. A felszabadulási ünnepségen 19.40: Délszlávnyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. II I II F, fi SZERDA, NOVEMBER 24 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: l. sz. gyógyszertár. Széchenyi tér 2 Tel.: 17-85. 8. sz. gyógyszertár. Kos- :uth Lajos u. 81 Tel.: 23-04 12 sz ívógvszertár. Doktor Sándor utca 47 sz. Telefon: 13-53 — NÉVNAP' Flóra. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás szerda estig: keleten párás, ködös, ' nyugaton felhős idő, egyes helyeken már kisebb havazás. Kissé élénkebb. délire forduló légáramlás. A hideg nyugaton már mérséklődik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: délnyugaton mínusz 1—mínusz 4 északkeleten mínusz 10—mínusz 13, máshol mínusz 5—mínusz 8, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán nyugaton mínusz 1—plusz 2. keleten mínusz 2—mínusz 5 fok között. — A fűtés alapjául szolgáló várható középhőm*rséklet a Tiszántúlon, va- ammt Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyékben mínusz 5 fok alatt máshol mínusz 1—mínusz 4 fok között. — Halálozás. Varga Jánosné temetése csütörtökön délután fél 4 órakor Pécsett. MŰSZAKI vezetőnek építészmérnököt, vagv ■‘pítőmestert alkalmazunk. C>ak többévé.* szakmai gyakorlottal rendelkezők jelentke fősét kérjük. Pécsi Épli’etkarbantortó Vál- rtlat, Pécs, Szigeti út 33. (volt Lakic* lak- umya.) 1. Kőbányai Dózsa 29 17 10 2 68:24 44 2. Pécsi Lokomotiv 29 18 8 3 80:32 44 3. Pécsi Bányász 99 14 6 9 68:42 34 4. Nagykanizsai B. 29 13 6 10 45:30 32 5. Korn'ói Bányász 99 12 7 10 60:53 31 6. Győri Lokomotiv 29 13 5 11 56:55 31 7. Várpalotai B. 29 12 7 10 35:38 31 8. Soproni I/okomotiv 29 12 6 11 51:45 36 9. Szombathelyi VL 29 9 lt 9 40:48 29 10. Pécsi Dózsa 29 9 10 10 45 44 26 11. Szfv Honvéd 29 10 6 13 41:53 26 12. Csillaghegyi VL. 99 12 2 15 47:61 26 13. Székesfehérvári Ép. 29 9 6 14 47:58 24 14. Pápai VL. 29 9 5 15 44 56 23 15. Tatabányai Ép. 29 7 6 16 42:71 2n 16. Pécsi Vörös Lobogó 29 4 3 22 26:85 11 Az NB TI be jutásért folyó osztályozó mérkőzések állása: ' . Nagymányok 2. Bp. Húsos A. Kaposvári Kinizsi 4. Bp. Kábelgyár 5. Pécsi Vasas 6. Szfv. Vasas 0 5:1 1 7:4 0 5:4 1 2:3 2 3:6 2 4:8 * A Tanács Kupa úszóversenyt szombaton rendezték, A versenven az alábbi sorrend alakult ki: 1. Pécsi Dóz«a ?53 pont. 2. Pécs* Kjnizsj 90. 3. Pécsi Petőfi 93. 4. Haladás 50 5. Ped. Főiskola 20 pont Részletes eredmények: 100 m gyors: 1. 'Gngvi Dózsa 1.08 4 mp. 2. Korhccz Dózsa 1.00 5 mp. 3. Éliás Dózsa 1.00.5 mp. 100 ni női mellúszás: 1 Bn’czer X. Dósa 1.41.0 mp 2. Mátyu* Ha ladás 1.44.1 inp. 3. Lőrincz Petőfi 146.0 mp. 50 m úttörő fú hátúszás: L Várnagy A. Kinizsi 41.9 mp. 2. Abav Nemes Dózsa 42 5 mp, 3. Csillag Kinizsi 44 6 mp, 50 m úttörő eány pillan:óúszás: 1. Szabolcs Dózsa 48 1 mp. 2. Lajos Dózsa 40.0 mp. 3. S7é*ke<ly Petőfi *>4 2 mP- 109 m férfi mellúszás: 1. Éliá^ Dózsa 1.24.2 mp. 2. Apnr Haladás 1.24 4 mp 3. Verebv Dózsa t .:>« mp 100 m női r illan'ó űszás: 1. Bn’czer Dó/sn 1.47.9 mp. 50 m úttörő fiú piVnngó: 1 Ozoray Kinizsi 41 mp_ 2. Meződi Dó'isa 43.t mn. 3. Járat Kinizsi 45.5 mp. 50 m úttörő lránv gvors: 1. Székelv Petőfi 44 mp 2. Szabó Petőfi 45 mn 3. Szabolcs Petőfi 45.5 mp. 100 m férfi hát: t. Anto« Dózsa 1.24.5 mp. 2. Barton Kin:- 'si 1.29J mp. 3. S-jgeti Ped. Főisk. 1,29 2 mp 30 m úttörő fiiT,5gy7>>s: 1. Várnngv Kinizsi *2.9 mp. 2. Csillag Kinizsi 34.6 mf, 3. Járni Kinizsi 36.2 mn. 50 m úttörő loánv mellúszás: 1. Szabó Pc*őfi 45.1 mn. 2 Kármán Petőfi 49 0 mp 3. Szabolcs Dó^sn 50 mn. too m férfi pillangó: 1. C.a<ryi Dó*sa 1.16.6 mn. 2. S^nbó Kinizsi 1.25 mn. 3. Rács Ha- 'adás 1 29.7 mp. 100 m. nő: gvors: Rnttf Ha 'adás 1.47,2 mn. 2. Lőrincz Petőfi 1.52 4 mp 30 m f"m mellúszás: 1. P-iZsnrkó Kinizsi 4\0 mp. 2. Herre Dóz«n 43 mn. 3. Molrár Dózsa és Schumann Kinizs1 43.9 mp. 50 m út* 'örő leánv hátiíszás: 1. Knropczay Petőfi 52.9 mn. 2. Székely Petőfi 53.7 mp. 3. T.ádonvi Dózsa 54 mp. 4x50 m úttörő f;ú vegves váV fó: 1. Dó^sa A. 2.51.2 mp 2. Dózsa B. 3.01/* mp. 3. Tud Hilndás 3 .105 mp. 4\50 m női vegves váltó: Dó7sa 3.56.2 mp. 4x50 m ű+ö’-ő női gvorsváltó: 1. Petőfi 3.09.9 mn. 2 Dózsa 3.24 mp. 4x5Q m férf! gvorsváHÓ: 1. Dózsa 2.02.2 mp, á. ^Tiid. Haladás 2.10 mp 3. Ped. Főiskola 2.10.5 mp. * Sopronban vendégszerepeltek « pécsi vívók. A két város vívói három mérkőzést vívtak e-rvmássnl. Férfi tőr: Pécs—Sopron 10-6. győztesek: Keserű 4. Kun 3. Boross 2. Lajos, illegve Haraszti 3. Juhász 2. PiüAás. Vő? tőr: P*W—Sop^n 9*7. «rvőrfespk- Al- mássy 4, Szabó 3, Zsibrik, Villányi, illetve Bakó. Fekete. Mcnnvrs 2-—2. Kóró. Kard- Sopron—Pécs 9:8. Érdeke* fej-fej mellett' küzdelem ntán a jobb tn’á’atnránv (19 Jen nőtt, 21 adott talá’at) döntötte el a mérkőzést a hazaiak javára. Cvőrfesek: TTn- rnsrf?. Szabó, Juhász 7öM 2—2 illetve Boro« 4, Földesdy 3, Benczeleitner. * A Bányász SE országos birkózóbajnok* ságát Tatabányán rendezték meg. A ver**nyen résztvettek a Pécsi Bányász vívói fr* és több számban értek el helyezést. A felnőtt légsúlyban Móráth az első helyen vág- zett, az ifjúsági könnvfi«úlyban Bállá négy Hisgyőz-elemmel ugyancsak első lett. A* ifjúsági vál lósúlyban Kapisinszki második lett. * A mohácsi Járási TSB rendezésében tár ndalmi eiDőképző és játékvezetői tanfolvoP indul a következő sportágakban: Asztalit«' nis', atlétika, kosárlabda, labdarúgás, rőtre labda és általános szakosztály. A járád TSB felhívja a jelentkezni kívánókat, hogf jelentkezésüket legkésőbb november 25-i t küldjék be a TSB-re. Ha Bólv környékérni elegendő jelentkező lesz, Bolyban is re*' de’nek tanfolyamokat * A megyei TSB snortpedagógiaí előadás* sorozatára péntek estig lehet jelentkezni. A sportköri ve e'ők. szakosztályi vezetők, intézők, edzők mellett a sportolók U jelpnt- kezhetnek az előadássorozatra. Különöse* fontos, hogv a rs an af kapitány ok vég:ghaP- gassák az előadásokat. A jelentkezők előadások lá'ogatésára nZ MTSB-től látogató* jegyet kapnak * Pécsi Lokomotív—Wilhelm Pieck gyáf (Győr) 77:40 (45-15). Vasárnap^ játszotta I» utolsó ór«7ágos bi inoki mérkőzését a Lo* komofiv női ko'á'-’abda esnpa'a. A pécsi csapat bl7.*o«-an győzött. Legjobb dobók: Ara* ómc 37, Sabacz 11, illetve Spőcz 19, Kecskéi 13. ' * A Vörös Lobogó SE országos tornád bajnokságát Budapesten tartották. A versenyen ió! szerepeltek a Pécsi Vörös Lob*- gó tornászai. Eredmények: férfi harmados*- tályú egyéni összetett versenvben: 1. Kür- tö■>" Pécs' 56.6, 2. Soús Bp. 55.8, 3. Kovác* Pécs 55.6. A női felnőtt elsőosztálvú rtf senyben: 1. Kelénvi Pécs 55.9, 2. Csicskáf Pécs 54.2. A felnőtt női harmadosztályt versenyben a pécsi Zsemberi 3., Harkai á Shider p«d'g 5. he’yen végzett Az Ifjúsági női egyéni versenyben Berger Pécs győzött» Kovács ötöd’k lett. * Bp. Vörös Meteor—Pécvi Szpnrtaku** 11:0. A Béke Kupa ors"ágos asztalitenH* csapatba inoki mérkőzést fölényesen nyert* a bajnokcsapat. A70NNMJ belépésre férfi csiszoló tzak" munkásokat felveszünk. Jelentkezni lehet í órától 12 óráig. Mezőgazdasági Szerárugyár. Pécs. Felsőmalom u. 13. sz. TAMÄS Kálmán motoros fnflirésze-lő tel*- f^nszámn: 39-91. György u. 6. SZŐLŐOLTVÁNYOK! Gyökeres vadvesszök, első és másodrendűek, termelői áron ren- de’hetők. Sima vadve^szőf minden mennyi* «égben veszek. Kiss Bertalan Abasár. |(>L képzett autó- és motorszerelőket,, gép* ’illatosokat, kovácsokat azonnali belépésre felveszünk. Jelentkezni lehet H Komlói Mélvfnró Vállalat munkaügyi csoportjánál* ORION 944 világvevő, siruba (gimnazistának) eladó Orvosi könyveket, műszereket vennék, irányi Dániel tér 8. I. 4.- ... ^ FOGSOR javításokat soronkívül vállalok* Vajda L. fortechnikus. Mártlr<Vk u. 7. cm* dttnantcm napto a Magyar Dolgozók Pártja Bnranvnmegyei Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: GÁBR1 MIHÁLY Szerkesztőség és kindó>hivn1nl; Pécs. József Attila n !1 TeL: 13 32. 13-51* Előfizetési díj: havi ||.— forint Barnnvamepyel Szikra Nyomda Pécs. Munkácsy Mihrftv ufra 10 Telefon: 20-27 Nyomdáért felel, Melle* Rez&6 Á kV,