Dunántúli Napló, 1954. november (11. évfolyam, 260-284. szám)

1954-11-21 / 277. szám

Fiatalok! CTj Tálasafopolgárok! Eljetelc választojogoíofekal! A. J. Visinszkij beszéde az ENSZ közgyűlés politikai bizottságában 1954. november 17-én Baranya megye katolikus papjai támogatják a Hazafias Népfrontot A Baranya Megyei Katolikus Papok Békcblzottsága 19.V4 november 18-án kibővített választmányi ülésen lelkesen emlékezett meg arról a hatalmas megmozdulásról, amely népünk egységét még szorosabbra ko­vácsolja. A választmányi ülés szónoka dr. Gyenis Vilmos, kisasszony iái esperes plébános őszinte, meleg szavakkal ismertette a katolikus egy­ház állásfoglalását. A hét felszólaló mindegyike kifejezte azt a vágyát, hogy munkájával és szavaival erősíteni akarja a magyar nép egységét. A Hazafias Népfront munkájához Isten áldását kéri A BARANYA MEGYEI KATOLIKUS PAPOK BÉKEBIZOTTS AGA Hétfőn tartják a megyei népfront­bizottságok elnökeinek és titkárainak első országos értekezletét Newyortt (TASZSZ): A. J. Visin- tzkij november 17-én beszédet mon­dót az ENSZ politikai bizottságában. A Szovjetunió küldöttségének — mondotta többek között, — már al­kalma volt elég részletesen nyilat­kozni a bizottság előtt fekvő kér­désről': az atomenergia békés célok­ra való felihasználását szolgáló nem­zetközi együttműködésről és arról, hogy e célból megfelelő nemzetközi szerv létesüljön. A Szovjetunió küldöttsége aktívan résztvesz a bizottságunkban e kér­désről folyó vitáiban, mert abból in­dul ki, hogy el kell ismerni, rend­kívüli fontosságú az a nemzetközi együttműködés, amely az atomener­giának csupán a népek, az egész em­beriség jólétét és felvirágzását szol­gáló fejlesztésére és alkalmazására irányul. A. J. Visinszjd j beszédében töb­bek között foglalkozott az atomener­giának a nem eléggé iparosított or­szágok gazdasági haladásának elő­segítésére való felhasználásával. t __________ __________ Töb b küldött kijelentései nem hagynak kétséget az iránt — mon­dotta, — hogy ennek valóban nagy jelentősége van. Valóban nagy je­lentősége van annak, hogy széleskö­rű fejlesztési terveket hajtsanak végre és az atomenergiát felhasznál­ják a gazdasági életben általában és speciálisan ezen országok népgazda­ságának egyes ágazataiban. A. J. Visinszkij utalt azokra a fon­tos elvekre, amelyekről a politikai bizottságban megemlékezett és, ame­lyeket megemlített a Szovjetunió kormányának és az Egyesült Álla­mok kormányának írásos vélemény- cseréje. Ezeknek a fontos elveknek valóraváltása, ha e szerv egész te­vékenysége az ENSZ alapokmánya 'alapelvednek megfelelően épül fel, kizárná azt, hogy az ilyen együtt­működést egyes államok jogos ér­dekei ellen használják fel — muta­tott rá A. J. Visinszkij. Mendes-Franee tárgyalása Dulieg-szal (MTI) Az AFP jelenti, hogy Pierre Mendes-Franee francia miniszter­elnök pénteken délután az amerikai külügyminisztériumban közel há­romórás megbeszélést folytatott Foster Dulles amerikai külügymi­niszterrel. Először háromnegyedórás négyszemközti megbeszélést folytat­tak, majd csatlakozott hozzájuk több szakértő, köztük Harold Stas- sen, Külföldi Gazdasági Műveletek Hivatalának Igazgatója. Mendes- Franee és Dulles szombaton ismét találkoztak. A Nemzetközi Újságíró Szövetség felhívása a béke biztosítására Prága (CTK) A Nemzetközi Újság­író Szövetség prágai titkársága fel­hívást intézett az egész világ sajtó­munkásaihoz. A felhívás a többi kö­zött ezeket mondja: „Noha az ENSZ elért bizonyos si­kereket a fegyverkezés csökkentése kérdésében, most mégis Nyugat-Né- metország újrafelfegyverzését készí­tik elő. A tervbevett nyugatnémet hadsereg — háborús bűnös volt hit­lerista tábornokok vezetésével — fe­A Hazafias Népfront országos ta­nácsának elnöksége november 20-án ülést tartott. Az elnökség Jánosi Fe­renc főtitkár beszámolója alapján megvitatta a népfront-mozgalom je­lenlegi helyzetét, a népfront-bizott­ságok eddigi munkáját, majd Szabó Pál elnök előterjesztése alapján meg­határozta a november- és december, havi munkaprogramot. November 2f?-ém, hétfőn délelőtt 10 órára az elnökség összehívta ante gyei és megyei jogú városi népfront-« bizottságok elnökeinek és titkárai-* nak első országos értekezletét, hogy megtárgyalják a népfront-bizottsá­gok előtt álló feladatokat a válasz­tás hetében és az azt követő idő­szakban. Adenauer karlsruhei alkotmányjogi bírósága kedden megkezdi a Német Kommunista Párt elleni terrorper tárgyalását Berlin (MTI): A karlsruhei úgy­nevezett alkotmányjogi bíróság egész Németország dolgozó népének ■'szenvedélyes tiltakozását semmibe véve, november 23-án, kedden meg­kezdi a Német Kommunista Párt el­leni terrorper tárgyalását. A terrorpert Adenauer kormányá­nak a bírósághoz juttatott beadvá­nya alapján folytatják le. Az Ade­nauer kormány beadványában ko­holt vádak alapján felszólította a karlsruhei bíróságot, hogy nyilvánít­sa alkotmányellenesnek a Német Kommunista Párt politikai tevé­kenységét. Amennyiben az úgyneve­zett alkotmányjogi bíróság eleget tenne a felszólításnak, az Adenauer kormány „jogalapot” szerezne a Né­met Kommunista Párt betiltásához Nvugat-Németország dolgozói egyébként a Német Kommunista Pártba való belépésükkel és a kom­munista sajtó támogatásával vála­szolnak Adenauerék gálád terveire, Szeptember elejétől október végéig 1276 nyugatnémetországi munkás és alkalmazott lépett a Német Kommu­nista Párt tagjainak sorába. A nyu gatnémetországi kommunista lapok előfizetőinek száma ugyanez idő alatt több, mint nyolcezerrel emel­kedett. A bonni kormány csak egy szavazat­többséggel hagyta jóvá a Saar-egyezmény t Berlin (MTI): A nyugatnémet saj­tó beszámol arról, hogy a bonni kor­mány pénteki ülésén mindössze egy szavazattöbbséggel hagyta jóvá a Pá­rizsban kötött Saar-egyezményt. A kormány négy szabad demo­krata párti tagja, továbbá Jakob Kaiser, az össznémet ügyek minisz­tere, aki Adenauer Keresztény De­mokrata Unióját képviseli a kor­mányban, a Saar-egyezmény ellen foglalt állást. Hellwege és Seebohm, a Német Párt, valamint Kraft és Eberlander, az Áttelepültek Pártja miniszterei fenntartással éltek a Saar-egyezményel szemben. A felsorolt kilenc miniszterrel el­lentétben a kormány kilenc tagja el­fogadta a Saar-egyezményt. A mi­nisztertanácson ilyenképpen szava­zategyenlőség alakult ki, így az el­nöklő Adenauer saját szavazatával a Saar-egyezmény javára billentette a mérleget. Papén fasiszta háborús bűnös helyesli Adenauer politikáját Berlin (MTI): Franz von Papén, a hírhedt fasiszta háborús bűnös és Politikai kalandor cikket Irt az ABC című madridi lapban. Papén cikkében üdvözli a párizsi szerződéseket, amelyek szerinte „első lépést jelentenek a Kelet-Németor- szájg és a Németországtól elcsatolt területek visszaszerzése felé vesető úton.“ Adenauer a Keresztény Demokra­ta Unió limburgi választási gyűlé­sén szintén megerősítette, hogy a pá­rizsi szerződések agresszív célokat követnek. A bonni kancellár kijelentette: Németország szovjet övezetének visszaszerzését illetően a legjobb úton haladnak. Iteendörségfi hirck Pécsbányatelepen november 16- in, kedden este 7 és 8 óra között vakmerő támadás történt, amelynek majdnem halálos áldozata lett. Az SZT^K rendelő ablakán behatott is­meretlen tettes késével átszúrta Ni- ícoioú László orvos karját. '■ A3 ügyben a rendőrség megindí­totta a nyomozást. Három nap után a tettest elfogták és letartóztatták. Kihallgatása folyamatban van. KuiMbrvics Mária TI éves pécsi lakos 18 hónap óta nem dolgozott. Létfenntartását Pécsett és Komlón erkölcstelen életmódjával biztosítot­tá, A rendőrség ezért munlcakerülés. csavargás, valamint titkos kéjelgés büntetne miatt őrizetbe vette és át­adta au ügyészségnek. Ez év június 11-re virradóra, is­meretlen tettesek betörték a pécsi 71. számú OFOTÉRT kirakatát és onnan ttibbezer forint értékű optikai cikkeket és fényképezőgépeket lop­tak el. A tetteseket a rendőrség el­fogta ás megindította ellenük az el- fárást, HELYESBÍTÉS A Választási Elnökség értesíti a választópolgárokat, hogy a novem­ber 17-én kifüggesztett választás: hirdetményekben elírás folytán név­csere történt: a városi tanácstagje- lölt a kerületi, míg a kerületi tanács tagjelölt a városi hirdetményre ke­rült. A helyes szöveg szerint a város: tanács tagjainak választásánál ta­nácstagjelölt a 2, sz. választókerü­letben: Kabar Ferenc, a 3. sz. válasz­tókerületben: Klepach Ottmár és a 181. sz. választókerületben: Beke Jó­zsef. A kerületi tanács tagjainak választásánál tanácstagjelölt az I. igazgatási kerület 2. sz. választóke­rületében: Gyenis József, a 3. sz. választókerületében: Dallos István, a III. igazgatási kerület 49. sz. választó kerületében: Devecseri János. — A Pécsi Városi Tanács V. B. Mezőgazdasági Osztálya értesíti a vidék lakosságát, hogy élő 'baromfit — viziszárnyas kivételével — tartási helyéről más község (város) területé­re szállítani csak az illetékes állat­orvos vagy állategészségügyi felcser igazolásával szabad. A pécsi piacok­ra, illetőleg a városba is csak a jel­zett engedéllyel lehet élő baromfit behozni. Aki a jövőben is az előírt igazolvány nélkül hozza Pécsre ba­romfiét — ixlgoráan megbüntetik. nyegető veszélyt jelent nemcsak Európa, hanem a többi világrész népei számára is. Tárgyalásokra van szükség, nem kardesörtetésre. A szovjet javaslat az európai kollektív biztonság rend­szerének megteremtése kérdésében tartandó értekezlet összehívásáról lehetőséget nyújt ilyen tárgyalások­ra. A kollektív biztonság kérdése nem tűr késedelmet A Nemzetközi Újságíró Szövetség ezért felhívja a sajtó minden dolgo­zóját, hogy a legtevékenyebben mű­ködjék közre a béke védelmében és szálljon szembe Európa megosztá­sával, ami új háború kirobbantását rejti magában. Az újságírók kezében hatalmas fegyver van. Használják fel teljes mértékben a béke és a barátság Ja­vára, az emberiség jobb jövője ér­dekében“. A Magyar Rádió vasárnap, november 21-én a Kossuth adón 20 órás kezdettel közvetítést ad Dobi Istvánnak, az Elnöki Ta­nács elnökének Hódmezővásárhelyen tartott beszédéből. A Magyar Távirati Iroda közli: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az igazságügyminiszter elő­terjesztésére a Kéthly Annára kisza­bott börtönbüntetés hátralévő részét kegyelemből elengedte. A Nyugat- és a Kelet " közötti kapcsolatok eszméjének nemrég várat lan pártolója támadt Ade­nauer nyugatnémet kan­cellár személyében. Ade­nauer október 29-én a washingtoni sajtóklubban kijelentette: „A keleti tömbbel való kapcsolataink normalizá­lása egyike a legfontosabb megoldatlan problémák­nak, amelynek megoldását állandóan keresnünk kell“ A nyugati sajtó felkap­ta és agyonreklámozta Adenauer abbeli ködös fejtegetését, hogy „a biz­tonságot az agresszióval szemben biztosító szerző­dés“ útján „szabályozni kell a kapcsolatokat a szovjet tömbbel’*. Olyan kezdeményezésnek tüntet­ték fel ezt, amelynek cél­ja „Kelet és Nyugat kö­zötti megnemtámadási egyezmény“ megkötése. A „Figaro“ című francia lap például azt írja, hogy Washingtonban kedvezően fogadták Adenauernek a Nyugat és Kelet közötti biztonsági szerződés meg­kötésére vonatkozó javas­latát.“ Egyes, a párizsi egyezmények mielőbbi ra­tifikálása mellett ágáló lapok azt terjesztették, hogy „Adenauer Javasló­KÜLPOLITIKAI JEGYZETEK Dahl vezérőrnagy elterelő manővere IV ovember 8-án Os­1' lóban egy tiszti gyűlésen beszédet man dott Arne Dahl vezér­őrnagy, Norvégia déli katonai kerületének pa rancsnoka. Fegyverke. zési hajszára uszított, fokozott katonai elő­készületeket követelt Más, mértéktelenül' harcias katonai veze­tőktől eltérően azon­ban új, váratlan tétel­lel állt elő, amivel ma­gára is vonta a figyel­met. Felhívást tett ar­ra, hogy a norvég fegy­veres erőket az or­szág északi részén, —■ vagyis a szovjet határ közelében összpontosít­sák, De miért? Sze­rinte azért, mert Nyu. gat-Néme törsz ág „tagja lett a NATÓ-nak”, s így Norvégiának nem kell aggódnia déli ha­tárai miatt. Dahl ve­zérőrnagy a hitlerista Wehrmacht feléleszté­sét és bevonását az „északatlanti védelmi“ rendszerbe kész tény. ként állította be, jólle­het ezt a tervet, mint tudjuk, néhány lépés még elválasztja végre­hajtásától ... Európa békeszerető erői Né­metország militarizálá- sának egyik tervét már megUdusították és most harcolnak a Wehr­macht felélesztésének újabb tervei ellen is. De ez csak az érem egyik oldala. Az érem másik oldala az, hogy Dahl vezérőrnagy, aki Nyugat-Németországot sietett bevonni a NA. TO-ba, egyáltalán nem gondol országa bizton­ságára. Nem északról, hanem délről érte tá­madás a békés Nor­végiát, a második vi­lágháború éveiben. A norvég nép hosszúidé, ig nyögte a hitlerista megszállás igáját. És éppen észak felől, a Szovjetunió oldaláról jött a felszabadulás. Ha most újra veszély fenyegetné Norvégia biztonságát, nem vol­na-e természetesebb^ ha ismét délről vár­nák, ahol a militarista erők újra erőre kaptak és hangosan ábrándon- nak a revansról. Dahl nyilvánvalóan félre akarta vezetni a közvéleményt, el akar­ta vonni a norvégek figyelmét arról a ve­szélyről, amellyel az agresszív német Wehr­macht felélesztése fe­nyegetné őket. E mes­terkedés hátterében bi zonyos politikai körök állnak, Dahl vezérőr­nagy vasfcesztyfls ka* zének Intésére egye* skandináv lapok ri*> dót fújtak. — Felül kell bfriUal védelmünk fő felad»« tait — írja a Morgen« bladet. — Dahl Javaslatán«# megvalósítása — je* lenti ki a Svenska Dag« bladet — jélentéke« nyen erősítené... érs»* ki szárnyunk védet« mét. — Feltétlenül sz*wé< gea, hogy a hatóságok gondoskodjanak Éé-zait Norvégia védelmi ké­pességének fokozásáról — fejtegeti a Na«Je­nen. ...Arne Dahl é*( kértolói átlátszó veket szőnek, Minden Józantd dolkodó ember tiszté» látja., hogy provoká­ciós célzatú ez a java« lat, amelynek érteiméi, ben a norvég csapato­kat a szovjet hatás közelében helyeznék el, Dahl beszédének a« volt « célja, hogy el­vonja a norvégek ft« gyeimét arról a ve­szélyről, amellyel a német Wehrmacht fel­élesztéséről szóló pári­zsi szerződések fenyő« getfk a ország bizton« ságát, Hamis szenzáció ta" megjavítja a Szovjet­unióval való tárgyalások kilátásait, stb. Az egész hűhó egyedüli célja a közvélemény félre vezetése volt Adenauer spekulációját nem nehéz leleplezni Kormánya köz tudemásuan akadályokat gördít a kapcsolatok nor­malizálása elé. Bonnban mindezideig olyan politi­kát folytatnak, amely ar­ra vezet, hogy Németor­szág kettéosztottsága ál­landósul és az ország nyu­gati részét agresszív ka­tonai tömbökbe vonják be. Adenauer támogatja az „európai védelmi közös­ség" tervét és támogatta a „nyugateurópai unió“ tervét is, holott mind a két terv komolyan akadá­lyozza a nemzetközi kap­csolatok normalizálását és Németország egységének helyreállítását. Ha Adenauer komolyan a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok „normalizálá­sának“ pártján állna, mi sem akadályozta volna és mi sem akadályozná, hogy ehhez magában Németor­szágban fogjon hozzá. A Német Demokratikus Köz társaság tudvalevőleg több mint 50 Ízben java­solta, hogy kezdjenek össznémet tárgyalásokat a közeledés és együttműkö­dés célJábóL A kancellár azonban egyetlen Ilyen javaslatra sem válaszolt. Köztudomású az Is, hogy a nyugatnémet kormány a külügyminiszterek ber­lini értekezlete idején reálisan hozzájárulhatott volna a nemzetközi kap­csolatok normalizálásához. Akkor felmerült afc a ja­vaslat, hogy a szövetségi köztársaság kormánya a Német Demokratikus Köz társaság kormányával együtt vegyen részt nap­jaink egyik legfontosabb problémájának, a német problémának megtárgyalá sában. Adenauer kancel­lár azonban elutasította a részvételt. Adenauer cselekedetei tehát ellentmondanak wa­shingtoni kijelentéseinek; Különben pedig washing­toni nyilatkozatában ér­tésre adta, hogy az általa javasolt „normalizálás" csak a londoni és párizsi katonai tervek végrehaj­tása után valósulhatna meg. Ezt megerősítette Dulles is, aki november 9-i sajtófogadásán támo­gatta Adenauer nyilatko­zatát. Ha azonban Európában Nyugat-Németország bevo násáva] zárt katonai cso­portosulást hoznaK létre, ez csak megnehezíti a nemzetközi kapcsolatok normalizálását én még bo­nyolultabbá teheti a heir* zetet Megjegyzendő, hogy Nyugat-Németornágbaa igen jói tód jár, milyen veszélyes politika a o6« vetségl köztársaság bevo­nása katonai tömbökbe; A közvélemény széles kö­rei tisztán látják, hogy ez az irányzat" akadályozza az ország egységének hely leállítását A „Der Spie­gel“ című befolyásos nyu­gatnémet folyóirat nem­rég ezt írta: ,Korlátoltság volt okta­lan derűlátással azt htn- ni, hogy a szovjetek haj­lamosabbak lesznek tár­gyalni a szabad válasz­tásokról, ha Nyugat-Né- metország zárt katonai tömbbe lép be.“ A német szociáldemo­krata párt vezetői szintén figyelmeztetőleg hangoz­tatják, hogy a londoni és párizsi egyezmények rati­fikálása megnehezítené a német egység helyreállitá- sát és gátolná a nemzet­közi kapcsolatok normali­zálását Behatóbb vizsgálat után tehát kiderül, hogy Ade­nauer „szenzációs“ javas­latában nincs semmi reá­lis. Közönséges spekuláció az egész a nemzetközi kap csolatok normalizálásának eszméjével, amely világ­hódít.

Next

/
Thumbnails
Contents