Dunántúli Napló, 1954. szeptember (11. évfolyam, 207-232. szám)
1954-09-25 / 228. szám
2 N A P C ö 1951 SZEPTEMBER «5 Csou En-'aj beszámo népi gyűlés e Peking (TASZSZ) Pektngben csütörtökön folytatta munkáját a kínai országos népi gyűlés első ülésszaka. Viharos taps fogadta Csou En- lajnak, a Kínai Népköztársaság kormányának munkájáról tartott beszámolóját. Mi békés építőmunkával vagyunk elfoglalva, — jelentette ki Csou En- laj. — Ehhez pedig békés körülményekre, világbékére van szükségünk. Ez határozza meg a Kínai Népköz- társaság politikáját nemzetközi viszonylatban. Kína és a Szovjetunió őszinte együttműködése — mondotta Csou En-laj — a távolkeleti és a világbéke fenntartása szempontjából növekvő erővel jelentkezik. Az a tény hogy ez a barátság le van rögzítve alkotmányunk bevezetésében is, arról tanúskodik, hogy e barátság örök és megbonthatatlan. Rátérve arra, hogy a kínai nép nagy szövetségesével, a Szovjetuniólója a kínai országos Iső ülésszakán val és a népi demokratikus országokkal együtt az utolsó öt évben szívós harcot vívott a világbéke meg védéséért, az agresszió és a háború ellen, Csou En-!aj rámutatott, hogy 3 Szovjetunió vezette testvéri országok egysége és együttműködése nagy változásokat idézett elő a nemzetközi helyzetben. Ezek a változások a béke és nem az agresszió erőinek íavára történtek. Csou En-laj a továbbiakban hangoztatta: tovább fogjuk fejleszteni ezt az egységet és együttműködést, hogy a béke enő’ tovább erősödjenek az egész világon. A mi ügyünk — a szocialista építés, a szocialista átalakulás ügye — :gaz ügy. Igaz, ügy Tajvan felszabadítása, államunk szuverén! tásámak és területi épségének védelme, a távolkeleti és a világbéke védelme is, — hangoztatta végül Csou Ervlaj. Csou En-laj beszámolóját vita követte. A csütörtöki ülésen felszólalt Csun Jun és Kuo Mo-zso. fl „ZsenmiszsiBM“ visszai Tajvan kérdísáve! kap Peking (Uj Kína) A pekingi „Zsenminzsipao” csütörtöki száma cikket közöl, amely visszautasítja egyes külföldi lapok Tajvan kérdésével kapcsolatos téves nézeteit. Az a javaslat, amely szerint Tajvant az ENSZ gyámsága alá helyeznék és így sgoigáltatnák ki az amerikai uraiomnáky annak a ténynek tagadását jelenti, hogy Tajvan Kínához tartozó terület. Sohasem volt azonban kétséges, hogy Tajvan Kína integráns része és ezt megerősíti covss fnWdi lapok csolatos téves nézeteit mind a kairói, mind a potsdami nyi’atkozat. Ha logikailag indokolható Tajvannak az ENSZ gyámsága alá helyezése, akkor ugyanígy Skóciát vagy Walesi is az ENSZ gyámsága alá helyezhetnék. Ennek abszurd volta pedig nyilvánvaló. Ha Nagy- Britaimia népe nem tűrheti Skóciának vagy Waiesnek az ENSZ gyámsága alá helyezését, minő logikával javasolják egyes brit sajtókommentárok ugyanezt Tajvan számára, amely kínai terület? A „L4Humanité44 Me Párizs (MTI) A „L'Humanité“- ben Pierre Courtade többek között ezeket írja: Szembe kell nézni a dolgokkal. A kérdés az, vájjon Mendes-France terve szavatolja-e Franciaország biztonságát, vagy sem és megnyitja-e azt az utat a német kérdés és az európai problémái: békés rendezése felé? Mendes-France tervét már maga az a körülmény is gyanússá teszi hogy az EVK számos híve kedvezően fogadta. Nem is lehet ezen meglepődni, ha visszaemlékezünk arra hogy Mendes-France strasbourgi be szédében kifejezetten hangsúlyozta: „Újból elővesszük az európai eszmét.’' A francia nép nem azért utasította el az EVK-t, hogy jóváhagyja ezt a politikát. Senki sem vonhatja ndes-France tervéről kétségbe azt a tényt, hogy a párizsi egyezmény ellen folytatott küzdelem a német revansisztáknak bármilyen formában való újrafelfegyverzése ellen irányult. Annyira igaz ez, hogy az EVK ellen szavazott képviselők közül számosán, — és közöttük olyanok, mint Herriot, Jules Moch, vagy Palewski — máris a Kelettel való tárgyalások és a leszerelés mellett nyilatkoztak. A francia öntudatnak, a nemzeti egységnek ezt a nagy mozgalmát nem lehet zavaros pótmegoldások felé terelni. Ebben a hosszú és nehéz harcban az utolsó szót a francia nép mondja ki, az ,á népi öntudat. amelyről Mendes-France is elismerte Strasbourgban, hogy „olyan politikai realitás, amellyel kénytelenek vagyunk számotvetni“. Az Angol Munkáspár London (TASZSZ) Az Angol Munkáspárt végrehajtó bizottsága — mint már jelentettük — szeptember 22-én rendkívüli határozatot fogadott el, amelyet a „Reuter“ hírügynökség szerint óvóintézkedésnek tekintenek az ellen, „nehogy a párt végrehajtó bizottsága vereségei szenvedjen a német kérdésben a párt küszöbönálló évi konferenciáján.’1 A ködösen megfogalmazott határozatban az áll, hogy miután Franciaország elutasította az európai hadsereg létrehozásának tervét, a Munkáspártnak „még határozottabb célkitűzése Németországnak a béke és szabadság körülményei között tön* ténő újraegyesítése“. A határozat jat konferenciája előtt vasolja, hogy a párt vezetősége „tanácskozzon“ más európai szocialista pártokkal a német kérdésben „közös politikai kidolgozása” végett. A „Daily Worker“ szerkesztőségi cikkében rámutat: a határozat egyszerűen csapda, amelynek az a célja, hogy a konferenciát Nyugat- Németország felfegyverzését helyeslő állásfoglalásra kényszerítsék. A kollektív biztonság emlegetése csupán szégyentelen kísérlet a konferencia félrevezetésére". A „The Times" kommentárjában ezt írja a határozatról: „Teljességgé’ kételkedni lehet abban, hogy énnél: a határozatnak, akármilyen ügyesen is állították össze, komoly befolyása lesz." /*• Átadták a nemzeíkc John Be Moszkva (TASZSZ) Szeptember 23-án a Kreml Szverdlov-termében a szovjet közélet számos képviselőjének jelenlétében Dmitrij Szkobei- cin akadémikus, a nemzetközi Sztá- lin-békedíjbizottság elnöke átnyújtotta a „népek közötti béke megszilárdításáért“ elnevezésű nemzetközi Sztálin-díjat John Bernal profesz- szomak, a kiváló angol tudósnak és aktív békeharcosnak. A nemzetközi Sztálin-békedíj — mondotta Szkobelcin akadémikus — megérdemelt kitüntetés azokért az érdemekért, amelyeket Bernal a )zi Sztálin-békedíjat mainak béke ügyének szolgálatában szerzett. Bernal professzor üdvözölte a Szovjetuniónak az atomerő békés alkalmazására vonatkozó kezdeményezését, beszélt azokról a hatalmas távlatokról, amelyeket az atomenergia békés felhasználása nyit meg. __ Remélem — jelentette ki John Bernal — hogy a ma nekem átnyújtott díjat a tudósok nemzetközi együttműködésének kiszélesítésére, a béke ügyének megszilárdítására használhatom fel. Az Elisabeth képviselőjelöltség s Newyork. Newyarki „.Daily Worker” írja: Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának kongresszusi jelöltje novemberi választásokon Elisabeth Gurley Flynn, a párt egyik kiváló vezetője. George Blake Chamey, a párt Newyork . állambeli szervezetének titkára kijelentette: Az a hadiárat, amelynek célja, hogy Elisabeth GurGurJey F.ynn :ért folytatott harc ley Flynnt a Bronxi 24-es körzetben a képviselőjelöltek listájára felvegyék, minden kommunista elsőrendű feladata. Ez a hadjárat kézzelfogható bizonyítéka a nép előtt annak, hogy nem tekintjük magunkat törvényen kívül helyezetteknek és hogy a démokratikus jogainkhoz vezető út minden kis szakaszáért harcolni szándékozunk, Pask'n szovjet fEiiz’as Cral asnri'iai fftizösln hltott átiratában a DjjjainSnu’arszíji és n/un barimi tóaiíziJiM fsiesziaíását kövsieü flrneritaí-Simlang Wm\ iárgyaiások Tajvan szigetén Peking (Uj Kína): Alfred M. Pride altengemagy, az amerikai 7. hajóhad parancsnoka szerdán Tajvanra érkezett, hogy Csang Kaj-sek áruló bandájával tervet kovácsoljon Tajvan és a csangkajsekisták kezén lévő máé szigetek felszabadításának meghiúsítására. Cseng Ka:~sek regiilUgéjrck folytatják {Másaikat a lucs eni partvidéken Fucsou (Uj Kína): Az áruló Csang Kaj-sek repülőgépek szeptember 21- én és 22-én folytatták támadásaikat Fucsien tartomány déli és középső része ellen. AmoJ ellen Intézett támadásaik során súlyos megtorlódban részesültek a kínai népi felszabadító hadsereg légelhárító ütegeitől. Kivizsgálják a vetnimi francia kegyetlenkedéseket Peking (Uj Kínák A Vietnami Tájékoztató Iroda jelentése szerint csütörtökön reggel a vietnami nemzetközi ellenőrző bizottság két felügyelő csoportja Indult el Észak-Vietnamból hogy vizsgálatot folytasson a Francia Unió csapata által Cho-Douc-ban (Kvang-Nam tartomány) és a Ngan- san-Chitanh körzetben (Phűje® tartomány) polgári egyénekkel szemben ^követett kegyetlenkedések ügyében. A csoportot elkísérték a vietnami néphadseregnek és a Francia Unió fegyveres erőinek összekötő tisztjei ás tolmácsai. Az atlanti tömi) légierőink nyngat- nématországi löida'atli raktárában történi robbanás Berlin (MTI): Csütörtökön délután négy óra tájban Nyugat-Németország Rajna—Pfalz tartományában lévő Bitiburgban még ki nem derített okból felrobbant az északatlanti hadsereg légierőinek földalatti raktára, amelyben körülbelül ötmillió liter benzint tároltak. A robbanásra akkor került sor, amikor egy negyventagú német— amerikai vegyesbizottság megtekintette a földalatti tartályokat. A robbanás következtében még nem hiteles adatok szerint harminc ember meghalt és 52 súlyosan megsebesült Betűn (MTI): G. M. Puskin, a Szovjetunió németországi főbiztosa csütörtökön átiratot intézett Conant amerikai főbiztoshoz. Követelem — hangzik az átiratban, — hogy az amerikai megszálló hatóságok tegyenek hathatós intézkedéseket a Német Demokratikus Köztársaság és a szovjet csapatok ellen bűnös tevékenységet kifejtő nyugatnémetországi és nyugatberlini kém- és diverziós szervezetek feloszlatására. — Kétségtelen, hogy ilyen intézkedések elősegítenék a biztonság és a bizalom légkörének kialakulását Németországban, és megkönnyítenék a Németország békés és demokratikus újraegyesítésével összefüggő feladatok megoldását — fejeződik be Pus.i,n szovjet főbiztos átirata, melynek másolatát Nagy-Britannia és Franciaország németországi főbiztosához is eljuttatták. A Montesi-ügy újabb csapást mért az olasz kereszténydemokráciára — írja a „Le Monde* Pártra (MTI): A De Monde ,A bot. rány politikai kihatásai“ címmel vezércikket közölt a Montesí-ügyrőL A Tezércékk emlékeztet arra, hogy Glullano, aziciltal banditavezémek és ahrezérének, Pisclotta-nak a börtönben történt rejtélyes halála már sok kellemetlenséget okozott Sceíbának. A lap megjegyzi, hogy ezután és a Montesi-ügy mostani szenzációs fordulatai után az olasz kormány egyik tagja elkeseredetten kijelentette: „Ha most kormányválságra és általános választásokra kerülne war, a kommunistáknak bizonyára nagy s&o- rük lenne." Mindenesetre tény — ltja • nyßat-i hozatta! kapcsolatban a De Monde, — hogy a Montesi-ügy újabb csapóst mért az olasz kereszténydemokráciára. Rendőrterror Nyugat-Németországban Berlin (MTI): A tények azt biz©- I nyitják, hogy a bonni liatóságok az " utóbbi időben fokoznák a megtorlást a békeszerető erők ellen, igyekezve terror útján megnehezíteni a harcot a militarizálás és Németország ket- tészakításának politikája ellen. A nyugatnémet reakciós körök főcsapása a Német Kommunista Párt ellen irányul, mivel meg akarják fosztani vezetőjétől, Nyugat-Németország demokratikus erőit. Adenauer kormánya parancsot adott Max Reimannak, a Kommunista Párt vezetőjének letartóztatására. A nyugatnémet hatóságok törvény- ellenesen betiltották a Szabad Német Ifjúság haladó szervezetet és kegyetlenül üldözik azokat a fiatalokat, akik hűek maradtak ehhez a szervezethez. A Karlsrúhéban működő nyugatnémet szövetségi alkotmánybíróság közölte, hogy november 23-án megkezdi a Német Kommunista Párt betiltására irányuló per tárgyalását. — Adenauer terrorbírósága a per tárgyalására megidézte a többi között Max Reimannt, a Német Kommunista Párt elnökét, valamint Heinz Rennert és Walter Flsdht, a párt elnökségének tagjait A bonni kormány a terrorper végrehajtása után be akarja tiltani a Német Kommunista Pártot, amely Nyugat-Németországban a legkövetkezetesebben és a legbátrabban küzd a béke fenntartásáért, a német újraegyesítésért és a demokratikus alapjogok megvédelmezéséért A Neues Deutschland, Németország Szocialista Egységpártjának központi lapja a* szövetségi alkotmánybíróság közlésével foglalkozó cikkében hang. súlyozza: — Nem véletlen, hogy éppen most tűzték ki a tárgyalást a Német Kom. munista Párt „alkotmányellenességének“ megállapítására. — Dulles és Adenauer abban állapodott meg, hogy a német mill tarizmus felélesztését, a nyugatnémet zsol dós hadsereg felállítását gyors ütemben meg kell valósítani. Adenauer- nak ehhez belső nyugalomra van szüksége. Ezért akarja most az amerikai kormány példáját követve elnémítani politikájának legélesebb ellenfelét, a kommunista pártot, A kommunizmus nagy létesítményei Áramot ad a kámai vixicröniű A kámai vizierömű építése fontos állomásihoz érkezett. Szeptember 18- án üzembehelyezték az első gépcsoportot, s ezzel megkezdődött az erőmű áramszolgáltatása. A kámai vízi- erőmű már most olyan nagymennyiségű elektromos energiát termel, ame lyet a hőerőművek csak többezer tonna szén felhasználásával tudnának előállítani. Az év végéig még öt gépcsoportot helyeznek üzembe. A kámai vizierömű lényegesen eltér a többi, eddig ismert vizierőmű- tőlj-mert nem rendelkezik külön erő. mű-épülettel. A gépcsoportokat közvetlenül a vasbetongátak tetején he. lyeztük el. Jelentős a kárnál vizierömű hajózható zsilipének átbocsátó képessége is. Ez azért fontos, mert a Káma felső folyásánál lévő területek erdőkben igen gazdagok. A nagyméretű zsilip tehát biztosítja a fát szállító tutajok és hajók zavartalan közle- keoését. A kámai vizierömű felépítése komoly erőfeszítéseket követelt az építőktől. A dolgozók több, mint 145 millió köbméter földet mozgattak meg, az alapépítményekbe 800 ezer köbméter betont és vasbetont dolgoztak be és 52 ezer tonna fémszerkezetet és acélszádfalat szereltek össze. Ezt á gyorsütemű építést a nagyteljesítményű, korszerű gépek tették le. he tővé. A kámai vizierömű építésében az egész ország résztvesz. A munkahelyeken tapasztalt szakemberek és munkások dolgoznak, akik már nagy gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek. A nyersanyagokat és a gépeket többszáz gyárból szállítják ide. Har- kovból turbinarészeket, Szrerdlovszk ból generátorokat Kievből vezetékeket és műszereket, Magnyitogorszk- ból hengerelt árut Znpurozsjeből pofig acél-szád falakat kapunk. Az ál- '■am minden szükséges eszközt bizto- ;ít számunkra. Nyolchónapos beruhá- ’ási tervünket 150 százalékra teljesítettük. Határidő előtt fejeztük be az építkezési és szerelési munkálatokra vonatkozó 9 hónapos tervet Is. Ezekben a napokban a szerelők rendkívül nagy lelkesedéssel dolgoznak, s túlteljesítik a gépcsoportok szerelésének ütemtervét. A gépcsoportok összeszerelésénél Alokszej Tyihaskov, az Alekszandr testvérek. Mihail Szinkov és Ivan Kosztyenko brigádja ért el nagyszerű eredményt. Az emelőszerkezetek összeállításában Pavel Nyedajhleb és Fedor Jepihin brigádja tűnt ki. Meg kell még emlí. tenünk Loony id Kremenyeckij, Alek- szej Ansukov és Vlagyimir Subin brigádját, amelyek az erőmű elektromos részeinek szerelésénél végeztek kiemelkedő munkát. Tervünk szerin. szeptemberben még két gépcsoportot kell üzembe helyeznünk. Az építők azonban vállalták, hogy ebben a hónapban három gépcsoportot készítenek el. Jelenleg nagy munka kezdődött a 2. számú alapárokban, amelyben a bukómű két utolsó egységét állítjuk maja fel. Hozzákezdtünk a balparti vasbeton pillér építéséhez is. Leg- fontosabb feladatunk azonban, hogy Volzsszkij lakótelepet, amely asztá Ungrádi vizierömű építésterülete közelében nőtt ki a földből a Volga mellett, nemrégiben hivatalosan területi várossá nyilvánították. Az új város magas fensíkon épült amelyről jól látni Sztálingrádot hatalmas üzemeivel, gyáraival, sokemeletes házakból álló lakónegyedeivel markjaival, kertjeivel és sétányaival. Kilátás nyílik a sztálingrádi vizierő- mű alapárkára is, amely fölött mini őrök állnak a készülő függővasút tartóoszlopai. A sztyeppén, ahol nemrégiben meg egyetlen fa sem volt ta vasszal kultúrpark nyílt meg. Több mint egymillió virágot ültettek itt faiskolát létesítettek. Nem sok idő telik el és az if jú város egészen a kertek és parkok zöldjébe boruk a fagy beállta előtt mindenv't bedolgozzuk az első betonrétegeket. Ha ez megtörtént, akkor a fagy már nem akadályozhat a munkában. A kámai vizierömű építői gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek a téli betonmunkálatok terén, s így nem okoz különösebb nehézséget a védő- burkolatok felállítása, a blokkok előmelegítése és a meleg keverék adagolása. Az építők a kámai vizierömű 2. ■számú részlegének határidőelőtti felépítése érdekében szocialista munkaversenyt indítottak. Vaszilij Fotyln híres betonozó javasolta, hogy a betonozáshoz szükséges munkafolyamatokat végző dolgozók még szorosabb együttműködésben dolgozzanak mint eddig, s alakítsanak egy műszakot. Felhívását a zsaluzók, az arma- turaszerelők, a szállítómunkások és a betongyár dolgozói lelkesen támogatták. Dolgozóink minden erejükkel arra törekednek, hogy minél gyorsabban befejezzék a kámai vizierömű építését Volzsszkijban 13 lakónegyed épült. Ezekben már több iskola, s a marxiz- mus-lenin izmus esti egyeteme műkő- tik. Több, mint 130 boltban, sátorban % bódéban szolgálják ki a vevőket. Megnyílt a szabadtéri színpad; a kultúrpalota és klub, épül a stadion és a filmszínház. Teljes gőzzel dolgozik a fiatal város ipara. A központi mechanikai javítóüzemet, a nagy kenyérgyárat a egkorszerűbb gépekkel szerelték fel. Az erőmű alapárkában már elkészítették a helyet a gigantikus erőmű alaptömbje számára. Az első betonrétegbe emléktáblát illesztettek, ■’.melyen megörökítették az építés Idő pontját és az építők nevét, Gyors filcmkn fejlődik a s^álin^rádi vixiejrőinű épílőinek városa