Dunántúli Napló, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-30 / 179. szám

4 N A P E ö Ili154 IÜLIOS 30 Q((LP'HJáqrcL kínanbo-cik Különös „önköltségcsökkentés“ IVevtelen levél érkezett szerkesz­1 ~ tőségünkbe. írói több olyan dologra hívták fel a figyelmet, arhit érdemes közelebbről megnézni. A Mohácsi Vendéglátó Vállalat március 4-én családi estet rendezett. Természetesen „egynéhányan" a Ba- ranyamegyei Vidéki Vendéglátó Vál­lalat pécsi központból is képvisel­tették magukat: Ugor József főköny­velő, Ifjú Jenő terves, Bozsoki Ká­roly igazgatóhelyettes és Varga Jó­zsef áruforgalmi előadó. A családi est kellemes hangulatban ért véget, mindenki jól érezte magát. De hogy félreértés ne essék, ezeknek a „kép­viselőknek" a Pécs-mohácsi utazás egy fillérükbe sem került. Még mit nem, hiszen jelén volt a főkönyvelő is, elintézte .ügyesen". A 298.40 fo­rintot kitevő napidíjat, szállásköltsé­get és tátiköltséget a vállalat terhére elszámolta és máris „egálban" vol­tak. Mindenki ismeri a rendelkezést, amely a túlórázást korlátozza. A Ba- ranyamegvei Vidéki Vendéglátó Vál­lalatnál úgy látszik, hogy ez csak a „kisebbekre“ vonatkozik. A felső ve­zetők közül Földvári László köny­velési vezető május 3fl-tól június lé­ig 597.78 forintot, Solt Mária, az anyagkönyvelési csoport vezetője jú­nius 30-tól július 14-ig 419.35 form- tot vett fel túlóra címén. (Solt Má­riának és Földvári Lászlónak 1250 forint havi fizetésük van.) Simon Pé­ter számlalikvidátor viszont, akinek 914 forint a fizetése és a munkából k' sem látszik, túlórára ez. évben csak egyszer kapott engedélyt. Az ilyen vezetők hogyan követelhetik beosztottjaiktól a rendet, fegyelmet, a törvényesség, a rendeletek, szabá­lyok betartását?! Különös eljárások, „új" módszerek tapasztalhatók az önköltség csökken­tésénél is A Baranyamegyei Vidéki Vendéglátó Vállalat felsőbb vezetői nem a vállalat önköltségét, hanem saját egyéni kiadásuk csökkentéséi tartják elsődleges feladatuknak és ezért „harcolnak“. A vállalat 3 kor­látlan autóbuszbérletet engedélyez hivatalos ügvek elintézésére. Miért ne használnák ki egyesek ezt a le­hetőséget. Ugor József főkönyvelő ugyanis, bent lakik a városban, autó busszal „kell" iámia a Tettyén lévő munkahelyére. Világos, hogy az egyik bérletet magánál tartotta és tartja jelenleg is azon a címen, hogy neki sokat kell járnia a városban. Valóban sokat kell járkálnia, még hozzá „hivatalos“ ügyben, reggel föl a Mecsekre, munkaidő után pedig le a városba. Különben mikor végezné napi munkáját? A másik autóbusz­bérletet Ifjú Jenő terves használja hasonló célokra. A harmadik bérlet­tel jogosan a hivatalsegéd utazik, akinek valóban szüksége van rá. A többi dolgozó? Még mit nem, min­denkivel nem lehet kivételt csinálni, mert akkor hová jutna a vállalat?! Érdemes megnézni azt is, hogy a vállalat fővezető' mennyire viselik szívükön a munkahelyek, a dolgo­zók körülményeinek megjavítását. Az ügyviteli dolgozók — mert szűk szobákban zsúfolták őket össze — kénytelenek a Tettye-vendéglő udva­rán dolgozni. De hogyan? Amikor kis szél támad, aktáikat megérik összeszedni a földről. Nincs elég helyiség? Erre a célra nincs, azaz van, de akkor mi lesz a lakókkal? Ugyanis itt lakik if;ú Kresz Ferenc igazgató és Solt Mária anyagkönvve- lési csoportvezető, valamint Föld­vári László a könyvelés vezetője. Ok tán csak nem fizetnek a városban egv szobáért 100 forintot, vagy még enné! is többet, amikor a vállalat mindezt megadja havi 17 forintért A villanyvilágítás? Az már úgy sem .tesz ki „sokat" — elbírja a válla­lat. De ennél sokkal többet is. A vállalatnak sem gépkocsivezető­je, sem autója nincs. Ennek ellené­re a Tröszt egy bőrkabát vásárlására adott engedélyt. Meg is vásárolták, 1.600 forintba került. A kabát már­cius óta porosodik az igazgatói iroda fogasán. Fő, hogy megvan! A köny- velőség természetesen nem beruhá­zásként, hanem fogyóeszközként könyvelte el. Ez azt jelenti, hogy a bőrkabátot két év után leírhatják, ki selejtezhetik, úgy hogv utána már senki sem keresheti. Érdekes meg­jegyezni, hogy a Beruházási Bank ellenőre nemrég egyhetes ellenőrzést tartott a vállalatnál és mégsem vet­te észre ezt a „fekete beruházást“. Harkányban „Bányász-csárda" épí tésére kapott engedélyt a vállalat. Azonnal hozzá is láttak a feladat végrehajtásához. Cserdi József üze­meltetési előadó elkészíttette a költ­ségvetést. Kivel? Nem állami válla­lattal, 'hanem egy „régi jó ismerősé­vel“: Holczhauser János pécsi kő- művesmesterrrel. Holczhauser a költ­ségvetés elkészítéséért a kivitelezési végösszeg egy százalékát kérte. Ez mintegy 1.700 forint lett volna. De hogy-hogysem, a vállalat ehelyett 3.514 forintot fizetett ki,' annak elle­nére, hogy Holczhauser még a terv­rajzokat sem készítette el. Érdekes furcsaság, hogy a vállalat kétszer annyit fizet égy munka elvégzéséért, mint amennyit az illető kér. Jószívű emberek! Hosszasan lehetne még sorolni a névtelen levél tartalmát. De úgy érezzük, ez is elég ahhoz, hogy meg­lássuk: milyen munka folyik a Ba­ranyamegyei Vidéki Vendéglátó Vál­lalat tettyei központjában, egyes vezetők, hogyan törődnek ott a kon­gresszusi határozatok végrehajtásá­val, miként bánnak a nép vagyoná­val, hogyan élnek vissza a dolgozók bizalmával. Miért nem merték a levélírók ne­vüket aláírni? „Magunkat nem ne­vezzük meg, mert kell az a darab ke«yér, amit megkeresünk" — ír­ják a levelük végén. A vállalatnál tehát semmibe sem veszik az egy­szerű dolgozók véleményét, jogos bírálatukat elfojtják. Tanulságként azonban meg kell jegyezni: ahol hiányzik a kritikai légkör, ott rög­tön felüti fejét a korrupció, nem előre, hanem visszafelé húzza ügyün két. Szerkesztőségünk szívesebben lát­ja a dolgozók harcos kiállását, a névvel ellátott leveleket, mini a név­teleneket. Mégis köszönjük e név­telen levél íróinak, hogy feltárták azokat a súlyos hibákat, amelyek nagymértékben gátolják a Baranya­megyei Vidéki Vendéglátó Vállalat pécsi központjának munkáját, továb­bi fejlődését. Észrevételükkel a vál­lalat vezetőségét és a Trösztöt is hozzásegítették, hogy végre megta­nulják, a vállalat pénzével, azaz a nép pénzével, vagyonával úgy gaz­dálkodjanak, ahogyan szocializmust építő társadalomban gazdálkodni kell: becsületesen! Pusztai—V elencei huUttrális hírek A Pécsi Rádió mai műsora MFC, NYITOTTAK A KÖKONYÖSI „VIDÁM PARK -OT A „Dunántúlt Napló” június 24-t számában megbíráltuk a komlói vá­rosi tanácsot és a Komlói Szénbá­nyászati Trösztöt, mert a komlói Vi dám Park téli őrzéséről és a tavaszi üzemeltetéséről nem gondoskodtak idejében. Bírálatunk nyomában a komlói városi tanács és a Komlói Szénbá­nyászati Tröszt a kökönyösi Vidám Parkot ismét jeléciette. * ISMÉT TELI UAZ ELŐTT JÁTSZIK A BAKA NY A JENŐI FILMSZÍNHÁZ Szabó Sándor mozigépész az elha­nyagolt piszkos mozitermet kitaka­rította, a fal' kra ízléses feliratokat helyezett, a vetítővásznat és a sö­tétítő vásznakat kijavította, a padlót felolajozta. Ezután megindította a rendszeres filmpropagandát és kö­zönségszervezést. Lelkes munkája nem maradt ered­ménytelen, ma már minden filmelő­adáson zsúfolásig megtelik a terem. A MÄGOCSI, KULTUROTTHON- BAN ÚJRA FELLENDÜLT A KULTURÉLET A kultúrcsoportok tagjai rendsze­resen megjelennek a próbákon. A népitánc csoport, amelynek tizenkét tagja van. már három népitánc szá­mot tanult be. A színjátszó csoport a „Tizenkét kőműves” és a „Szorít n cipő” című egyfelvonásos műveket próbálja. A községi tanács a _ kultúrmunká- sok szép és eredményes munkáját izzal kívánja segíteni, hogy július iO-ig új klubszobádat, ping-pong te­remmel és irodahelyiséggel bővíti a kultúrotthont. * A SÁSDI TANCCSOPORT FELSŐ- MINDSZENTEN Július 27-én a sásdi Jókai Mór járási kultúrotthon tizenkéttagú tánc csoportja Felsőmindszenten köszön­tötte a cséplőcsapatot és elkísérte íz első gabonaszállítmányt a Ter­ményben vüj tő Vállalat raktárába. Itt ■íleisz Péter 11 holdas dolgozó pa­rasztot köszöntötték, aki !a beadás­ban és adófizetésben élenjár. Nem tehetne máskép megszervezni? Csütörtök kora reg­gel a Rákóczi-úton. A TÜZÉP előtt az egész járdát ellepi a tömeg. Egymás feje fölött nyúl nak a rács felé. me­lyen idős ember nyújt ki apró cédulákat. Kö­rös-körül asszonyok jár kálnak, mások ellepik a környékbeli üzletek kirakatainak lépcsőit, ügy ülnek ott, .mint akik hosszú várásra rendezkedtek be. At- átszólnak egymásnak: „A magáé hányas?" — 227-es. — Most jött? — Most. — Szerencsés, én már három órakor eljöttem hazulról, Szabolcsról. Gyalog. Jóval a kapunyitás előtt hangzanak el a párbeszédek. Három­negyed nyolcra már háromszáznál több szá «not osztanak ki és az Indákban csak ezután kezdődik a munka. Azt hinné az ember, tüze­lőért tülekednek eny- nyire, bár kissé érthe­tetlenül a kánikula kö­zepén ... Bányászok és bányász asszonyok hozták el­adásra az időnként ese. dékes szénjáradék utal­ványait, köznyelven — a széncédulákat. Meg kell vallani, nem valami épületes módja a felvásárlásnak. Első­sorban nem kellemes dolog ácsorogni a TÜ­ZÉP udvarán várva, hogy átvegyék azt. ami végeredményben jogos keresete a bányász­nak. Másodszor az eső­zés amúgy Is hátráltat­ta a munkákat és ren­getek tennivaló van így nyár idején. Nem is beszélve arról, hány asszony hagyta magá­ra klsebb-nagyobb gyér mekét bizonytalan Idő­re, mert amint látszik, sokára kerül sor a 227. re. Déli 12-kor 159 utal­ványt váltottak be s a többi? Az sem valami nagyon szórakoztató dolog állni a nap. he­vét és a vastag szür­ke port, melyet felka­varnak az udvarra be­forduló szekerek. így volt legutóbb. így van most. D„ nem marad­hat így továbbra Is. Nem lehetne úgy meg szervezni az utalvány­eladást. hogy kevesebb időtöltéssel és ki-be- utazgatás nélkül cse­rélnének gazdát a szén­cédulák? Esetleg bőví­tenék az átvétel napjait — vagypedig ott ven­nék át mindjárt az ak­nán. A TÜZÉP részé­ről aligha kívánna ez nagyobb adminisztrá­ciós munkát a jelenle­ginél, viszont sok bá­nyászt és bányászasz- szonyt mentenének meg félnapos várakozástól. A Pécsi Rádió a 223.8 méteres hul- 'ámhosszon sugározza műsorát. 18.40: Délszláv műsor. 19.00: Magyarnyelvű adás. 19.00: Győrtől—Mohácsig. 19.05: Hírek zenés köszöntővel. A Pécsi Rádió népizenekara játszik Magvari Imre vezetésével. 19.25: A dolgozó falu szolgálatában. Mozgó italboltok a határban. 19.35: Vágvak és emberek — Nyolc »mber kívánsága.' 19.45: A Pécsi Rádió hangverseny dobogóján. 30.00' Műsorzárás. MaS IDŐPONTBAN TARTJÁK MEG A PÉCSI IRODALMI ESTET Tekintve, hogv a Pécsi Nemzeti színház színpadán építkezések foly­nak, a szerdára ott tervezett irodal­mi estet később a sajtó útján közölt dőpontban tartják meg. ki i is i:k PÉNTEK, JÚLIUS 30 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. sz. gyógyszertár, Széchenyi tér 2 Tel: 17-85. 8. sz. gyógyszertár, Kos­suth Lajos u. 81. Tel: 23-94. 12. sz 45’ógyszertár, Doktor Sándor utca i7 Telefon: 13-53.- — NÉVNAP. Judit. — IDÖJArASJELENTÉS : — Várható időjárás péntek estig: túl­nyomórészt felhős idő, többfelé eső, zivatar. Időnként élénk nyugati- északnyugati, később északi szél. A hőmérséklet északnyugaton alig vál­tozik, máshol csökken. Várható hő- mérsékleti értékek: pénteken réggé: északnyugaton 12—15, máshol 14— 17, délben északon és nyugaton 18— 21, máshol 22—25 fok között. — Az akvaristák baráti köreaug. elsején 10 órakor a November 7 Ioul- túrotthonban előadást tart a „Bölcső, szájú halakról“. Előadó dr. Teremi Gábor. — Közkívánatra i«mrt bemutatásra kcrtll a Doktor Sándor Kultúrotthon bábszínházá­ban Mészöly Miklós: Terülj táskám című bábjáték:! augusztus t-én, vasárnap délelőtt fél I! órakor. Belépődíj 1 forint. Jegyeket elővételben a Kultúrotthon irodájában lehet megváltani. — Halálozás. Dr. Bándi Ferenc fogorvos temetése pénteken délután fél 3 (árakor. özv. dr. Nendtvich Andortné teme­tése pénteken 3 órakor. — Tiszafalvi János fertőtlenftő­intézet vezetője temetése 30-án, 2 órakor. spo/? r A megyebajnokság őszi sorsolása VI. hó 27: Pécsi Építők—Szigetvári Kinizsi, Mohácsi Petőfi—Pécsújhegyi Bányász, Hidasi Bányász—Pécsi Haladás, Pécsi Kinizsi— Pécsi Vasas, Pécsbányatelep—P. Porcelán, Pécsi Traktor—Komlói Építők, Szigetvári Vörös Lobogó—Szászvári Bányász, Pécssza- bolcs—Véménd. Július 24: Komlói Építők—Szigetvári Vörös Lobogó, P. Porcelán—Pécsi Traktor, Pécsi Vasas—Pécsbányatelep, Pécsi Haladás—Pécsi Kinizsii, Pécsújhegy—Hidasi Bányász, Szi­getvári K.—Mohácsi Petőfi, Pécsi Építők— récsszabolcs. Szászvári B.—Véménd. Augusztus 1: Véménd—P. Építők, Mohácsi Petőfi—Pécsszabolcs, Hidasi B.—Szigetvári Kinizsi, Pécsi Kinizsi—Pécsújhegy, Pécsbá­nyatelep—P. Haladás, P. Traktor—P. Vasas, Szigetvári Vörös Lobogó—P. Porcelángyár, Szászvár—Komlói Építők. Augusztus 8. P. Vasas—Szigetvári Vörös Lobogó, P. Haladás—P. Traktor, Pécsújhegy —Pécsbányatelep, Pécsszabolcs—Hidasi Bá­nyász, P. Építők—Mohácsi Petőfi, P. Por­celán-Szászvári Bányász, Komlói Építők— Véménd, Szigetvári Kinizsi—Pécsi 'Kinizsi. Augusztus 15: Véménd—Mohácsi Petőfi, Hidas—Pécsig Építők. Pécsi Kinizsi—Pécssza­bolcs. Pécsbányatelep—Szigetvári Kinizsi, Pé­csi Traktor—Pécsújhegy, Szigetvári Vörös Lobogó—Pécsi Haladás, Szászvári Bányász— Pécsi Vasas, Komlói Építők—Pécsi Porce­lán. Augusztus 22: Pécsújhegy—Szigetvári Vö­rös Lobogó. Szigetvári Kinizsi—Pécsi Trak­tor, Pécsszabolcs—Pécsbányatelep, Pécsi Építők—Pécsi Kinizsi, Mohácsi Petőfi—Hi­das, Pécsi Vasas—Komlói Építők, P. Hala­dás—Szászvár. P. Porcelán—Véménd. Augusztus 29: Véménd—Hidas, P. Kinizsi —Mohács. . Pécsbányatelep—P. Építők, P. Traktor—P. Szabolcs, Szigetvári Vörös Lo­bogó—Szigetvári Kinizsi. Szászvári Bányász —’Pécsújhegy, Komlói Építők—Pécsi Haladás, Porcelángyár—Pécsi Vasas. Szeptember 5: Pécsszabolcs—Szigetvári Vö: rös Lobogó, P. Építők—P. Traktor, Mohácsi P.—Pécsbányatelep, Hidfuú B.—Pécsi Kini­zsi, Pécsi Haladás—P. Porcelán, Pécsújhegy —Komlói Építők, Szigetvár,! K.—Szászvári B., Pécsi Vasas—Véménd. Szeptember 15: Véménd--P. Kinizsi, Pécs­bányatelep—Hidas, P. Traktor—Mohácsi Pe­tőfi, Szigetvári Vörös Lobogó—Pécsi Építők, Szászvári Bányász—Pécsszabi >lcs. Komlói Épí­tők—Szigetvári Kinizsi, Pécsi Porcelán— Pécsújhegy, Pécsi Vasas—Pécsi Haladás. Szeptember 19: Mohácsi (Petőfi—Szigetvári Vörös Lobogó, Hidas—Péqsi Traktor, P. Ki­nizsi—Pécsbányatelep, Pécsú| hegy—Pécsi Va­sas, Szigetvári Kinizsi—P. Porcelán, Pécs­szabolcs—Komlói Építők, Pécsi Építők— Szászvár, P. Haladás—Véménd Szeptember 26: Véménd- - Pécsbányatelep, P. Traktor—P. Kinizsi, Szigetvári Vörös L.— Hidas, Komlói Építők—Pécsi .iÉpítők, P. Por­celán—Pécsszabolcs P. Vasas--Szigetvári Ki­nizsi, Szászvár—Mohácsi Petőfi, P. Hala­dás—Pécsújhegy. Október 5: P. Kinizsi—Szigetvári Vörös Lobogó, Pécsbányatelep—P. Traktor, Sziget­vári Kinizsi—P. Haladás, Pécsszabolcs—P. Vasas, P. Építők—P. Porcelángyár, Mohácsi Petőfi—Komlói Ép., Hidas—Szászvár, Pécs­újhegy—Véménd. Október 10: Véménd—P. Traktor, Sziget­vári Vörös Lobogó—Pécsbánya„ Szászvár—P. Kinizsi, Komlói Építők—Hidas, P Porcelán- gyár—Mohácsi P.. Pécsi Vasas*-— P. Építők, Pécsi Haladás—Pécsszabolcs, Pécsújhegy— Szigetvári Kinizsi. Október 1?: Pécsi Traktor—Szigetvári Vö­rös Lobogó, Pécsszabolcs—Pécsújhegv, P. Építők—P. Haladás, Mohácsi Petőfi—P. Va­sas, Hidas—Pécsi Porcelángyár, P. Kinizsi— Komlói Építők, Pécsbányatelep—Szászvár. Szigetvári Kinizsi—Véménd. Október 24: Véménd—Szigetvári Vörös Lo­bogó, Szászvári Bányász—Péeni Traktor, Komlói Építők—Pécsbányatelep, P. Porce­lán—Pécsi Kinizsi. P. Vasas—Hidasi Bányász, P. Haladás—Mohácsi • Petőfi, Pécsújhegy— Pécsi Építők, Szigetvári K.—Pécsszabolcs. A Mohácsi Petőfi sportolói az árvízkárosultakért Az áradó Duna ellen harcol az egész or­szág, s\z egész megye. A Mohácsi Petőli sportolói is igen ko­moly áldozatos munkát végeztek a Duna jobboldali szakaszán, ahol é/tszakát nappallá tóve felváltva őr­ködtek a nép vngyonán A víziszakosztály 80 fiatdf tagja két hét óta alig hunyta le a szemét és nemcsak a gáton, hanem az üzemben ia megfeszített erővel végezték munkájukat. A labdarúgó szakosztály spor­tolói a vasárnapi szigetvári mérkőzés ntán hétfőn kora hajnalban már útnakindultak Gerechátra. hogy három kilométeres szaka­szon védjék a gátakat.^ A krit ikus pillana­tokban megkettőzött erővel doljpoztak. A sportolók elhatározták, hof^y az árvízkárosultak megsegítésére mérkőzést rendeznek melynek bevételét az árvíz­károsultak részére juttatják el. Jakab Mihály sportköri elnök A SZÁSZVÁRI BÁNYÁSZ női kéziinNlnrsnpata egyike a legjobbak­nak a megyében. A csapat jelenleg a baj noki táblázat harmadik helyen áll. A já­tékosok közíött sok tehetsége« fiatal kezi- labdás vám. Annak ellenére, hogy Szász­váron népszerű sportág a kézilabda, a csa­pat házatáján nincs minden rendben. A já­tékosok közttT többen el akarjak hagyni a sportkört. mHjH az tizem vezetősége nem tudott állást "biztosítani . nekik. A bányász területi elnökség ígéretet tett az ügy ked­vező elintézésére, de még nem történt sem­mi. A jelenlegi jniékoskeret éppen arra ele­gendő csak, bogy a csapat ki tud állni mérkőzésre. Felvetődik a kérdés: hol az utánnótlás? Erre a feleletet leginkább azok n játékosok tudnák megadni, akik viselkedésükkel a falusi sportkedvelő lányokat elriasztották a sportolástól és így nem kellett sok ahhoz, hogy a lányokat a szülők ne engedjék sportolni. A bajnokság őszi fordulójának mérkőzései szeptember elején .indulnak meg. A sport­kör nz első fél év rí? járó kulturális alapot sem kapta meg tcrjes egészében, kérdéses, hogy a beindulásig megknpják-c a kulin r- alnnot vagy sem. Hfu meglősz az anyagi szükséglet a csapat csonkán is el fog indul­ni a bajnokságban, itfe ha nem. akkor kénytelen lesz a sportkor a járás egyetlen kézilabdaesaipafát megszüntetni. Gondolják meg az illetékesek, hiszen má- sodosztálvú minősítésű játékosokról van szó, akik értékei a bányáéi »porinak i*. de Ba­ranya sportjának is. A megfogyatkozott létszámú ős tudású csapat megállja a helv»ét * mindinkább fejlődő megyei kézilnboiasportban, ahhoz Szükséges, hogv a lányok mindegyike fokozott szorgalommal láto­gassa nz edzéseket és a pályán úgy küzdjenek, ahogy azt », bányász dolgo­zók elvárják tőlük, amikor munkájuk végeztéméi a pályára szó­rakozni jönnek, nem pedig veszekedést hall­gatni. Ha a csapat tagjai /őrödnek egy ki­csit a szervezéssel is, az új tagok tobor­zásával. akkor megoldódik az utánpótlás kérdése is. lesz bő játékén keret, mellvcj sokkal eredményesebben szerepelhetnek majd a bajnokságban. Ditrói István tudósító. hol művelődjünk. HOL SZÓRAKOZZUNK? MOZI* Kossuth; A Trubadúr (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). _ , Petőfi: Puccini (fél 5, fél 7„ fél 9 óra kor) Prolongálva) Park: Puccini (5, fél 8, 9.40 órakor) — Prolongálva. Utolsó előadás jó idő esetén a kerthelyiségben. Jószerencsét (Pécaszabolc*): Szünnap. Kossuth (Moháca): Nézz a tükörbe (6, fel 9 órakor). Ismét jól fizetett a TOTÓ 12 találat = 20.929 Ft 11 találat =s 938 Ft. 10 találat = 106 Ft. Ezen a héten is Lokomotív Knpa, mc­gyékközötti ifjúsági válogatott és megyei bajnoki labdarúgómérkőzésekre tippel­het. Minden héten jó szórakozást é* nagy nyerési lehetőséget biztosít a Toto. VASÁRNAP hajnalban irodatáblákat .el­vesztettem, kérem a becsülete» megtalálót hívja 43-17 telefont. VIZSGÁZOTT damkezolőt azonnali b<3V- péssel felvesz n Baranyamegyei Téglagyár* ES, Pécs, Kúkóczi-út 11. * STOCKHOLMBAN befejeződött a svéd­magyar atlétikai viadal. Magyar atléta vá­logatott kiválóan szerepelt. 40 ét után elő­ször győztek a svédek ellen A férfiak küz­delmében Magyarország—Svédország 110:102, a női csapatok pontversenyében Magyar- ország—Svédország 70:36 A pécsi atléták közül legjobban Sebes Edith szcireoelt. aki második lett a női súlylökésben. Lippai a 400 gáton negyedik lett, Solymosl igen jó futással segítette elő a 4x400-»^ magyar váltó g\izeimét. Válogatottjaink _legköze­lebb Oslóban n norvégekkel mérkőznek * A SIKLÓSI járási TSB melleit működó motoros társadalmi szövetség moiorkerék pár túrát bonyolított le 584 kilométeres távon A résztvevők jó felkészültségről és állóképes­ségről tettek tanulságot a túra során. A gépeket jól készítették elő a hosszú útra. gumidefekten kívül egyéb hiba nem volt. A motoros túrában kiemelkedő eredményeket ért el Kiss Lajos. Baka Antal, Lipcsei, And- rás, Kiss Emil. Wagner József és Bakó Imre. * A VILLANYI járásban a röplabda künn döntőjét szpártákiad keretén belül bony.-dl. tótták le. A női csapatoknál Marok végzett az első helyen Mngvarbóly előtt A férfiak­nál Villány legyőzte/ Magyarbólyt és ezzel az első helvre került. * HARKÁNYBAN szombat-vasárnap két­napos sportünnepélyt rendeznek, és kultúr­műsorokat tartanak. A rendezvények teljes bevételét az árvízkárosultak javára adják a harkányiak. Szombaton a harkányi sportte­lepen atlétikai verseny lesz. melyen a kémest sportkör tagjai vesznek részt. Vasárnap a parkban lévő röplabdapályán délelőtt 9 órától 1 óráig a járási falusi kupamérkőzé­seket bonyolítják le. Délután a sporttelepen 2 órai kezdettel Harkány és Siklós labdarú­gói mérkőznek. A PÉCSI JÁRÁSI LABDARUGÓBAJNOK­SÁG ÁLLÁSA n. osztály: Nyugati csoport: 1. Baksa 7 ____ __ 26 :5 14 2. S.-bodony 7 5 — 2 16:9 10 3. Szt.-tarcsa 7 4 1 2 8:9 9 4. Pellérd 7 3 — 4 13:29 6 5. Téseny 7 2 1 4 5:9 3 6. Rükkösd 7 2 — 5 8:6 4 7. óesárd 7 2 — 5 5:1 4 8. Bicsérd 7 2 — Keleti csoport 5 6:16 4 1. Lothárd 5 3 2 — 9:6 8 2. Nngykozár 5 3 1 1 8:6 7 3. Egerág 5 3­2 8:5 6 4. Vasas II. 5 2 t 2 12:7 3 5. Romonya 5 2 — 3 11:13 4 6. Pogány 5------­5 1:14 — A BARANYAMEGYEI Malomipari Egyesü­lés Javítóüzeme lakatost és segédmunkást azonnali hatállyal felvesz. Cfra: Felszaba­dulás u 2. KOMLÓT Központi Anyagbeszerző Vállalat Komló, alkalmi munkára felvesz segédmun­kásokat bányafnkirakásra. Jelentkezni le­het említett vállalat Altárói irodájában.-----------------------------------------------------------------—4 t VE NNÉK márkás, modern, férfi karórát. Vitéz-utca 42. III. 15. PÉCST Kokszművek kocsist felvesz, szol­gálati lakás csere alapján elfoglalható. Jelentkezés: Felszabadulás-útja 107. Vaa- és Fémhulladék Ipari Vállalat segédmunkásokat keres vasrakodásra. Munkaruhát. bakancsot, esőkabátot és egyéb védőfelszerelést. kedvezménye» áron ebédet és munkásszállót biztosítunk dolgozóinknak. Cím: Bndnpest. VII., Madách Imre-n. ?• DTTNANTflfJ NAPLÓ a Magyar Dolgozók Párttá ’ Baranvnmegyel Bizottságának lapja ^ Szerkeszti a •zerke«*zt6bizo»t*ág Felelős kiadó: GÁBRI MIHÁLY ’ H Szerkesztőség és kiadóhivatalt Pécs. Megve-u 16 Tel.: 15-32. 15-33. |5-34 Előfizetési díj: havi II.— forint Baranvamegvei Szikra Nyomda Péca, Munkáesv Mihálv utca tttnaft» Telefon: 20-27 % A nyomdáért felei: MELLES REZSŐ

Next

/
Thumbnails
Contents