Dunántúli Napló, 1954. június (11. évfolyam, 145-151. szám)
1954-06-20 / 145. szám
1954 JTÜNTUS 20 IVÍ PCÖ Kitárult előtte is a kapu M.ég nem volt 16 éves. amikor már irigyelte a búi fogó masinát kinyitó, a mély barázdát szántó kaktorosokat. A világon legszebb Munkának képzelte, amellyel égető Napsütésben, dermesztő hidegben a nántóvető emberek munkáját se- Itti. Édesapja az újpetrei gépállomás traktorosa volt, aki mindig élők között teljesítette a tervét. Ez 's jokozta a gép utáni vágyat a fia- lányban. Hamarosan megszülést benne az elhatározás — trakto- ros lesz. Szülei is beleegyeztek és 1952 januárjában az újpetrei gépállomáson megkezdte munkáját a lf éves lány. Akkoriban sokan mondok, hogy hamar megunja majd ezt • munkát, nem bírja az iramot. Ezek hallatára még szilárdabb lett az elhatározása Papp Máriának, **• azért is megmutatja, megállja a helyét. Felült G 35-ös kormos trak- lorára és hasította a barázdát a termelőszövetkezetek tábláin. Tervteljesítése 100 százalékos, vagy ezen felüli volt. Hidegben, esőben, a forró Napsütésben is mintha hozzánőtt *>olna a géphez, soha nem hagyta itt. Nem akart szégyent hozni az tpjára sem. Megszűnt a bizalmatlanság vele szemben, ő is megbáto- todott és nem elégedett meg a szán- lissal, hanem részt kért a növény- ápolásból is. A gépállomás vezetősége nem tatadta meg kívánsága teljesítését és 1953 tavaszán kapott egy Zetort. Felelős vezetője lett. — Ezt azért kértem — mondja Papp elvtársnő — mert sokkal fürgébb, mint a Hoffer, ezzel több ter- ’nelőszövetkezetnek és nagyobb segítséget tudok adni, éppen akkor, amikor összejön a kapálás, szénakaszálás és az aratás. Igaz, nagy Segítség a szántás elvégzése is. Ze- lorommal az éves tervemet teljesítettem és ebben az évben versenyre keltem a gépállomás összes felelős vezetőjével, közöttük az édesapámul is. Ne felejtsük el, hogy Papp elvtárs tnindig a legjobb teljesítők közé tartozott és nem könnyű versenytárs Volt. A fürge Zetor terve ez év tavaszán 104 normálhold volt, de Papp elvtársnő 231 normálholdat teljesített, amely 224 százalék volt. Nevét nagy betűkkel írták a gépállomás dicsőségtáblájára. 18 százalékkal hagyta magamögött az apját, Pedig ő is dolgozott becsülettel. 100 holdon végzett növényápolást a körzet termelőszövetkezeteiben. A Traktorosnap előtt nagy meglepetés érte Papp Máriát. Értesítették, hogy Budapestre utazik, vegye át az Elnöki Tanács kitüntetését. Nagyon büszke lett rá a gépállomás, de annál büszkébb az édesapja. Fiatal lánya két évi kitartó munkája után kormánykitüntetésben részesült. Ki gondolta volna még 1952- ben, hogy amikorra 18 éves lesz Papp Mária, annyiszor megjárja Budapestet, részt vesz különböző értekezleteken és megkapja a Szocialista Munkáért Érdemrendet! Most, amikor a kitüntetést átveszi Dobi István elvtárstól, kezet szorít, vele, — úgy veszi, mindez természetes. Már járt itt a parlamentben mint a gépállomás küldötte — megszokta, hogy miniszterekkel, — vezetőkkel találkozzon. Szerencsés vagy Papp Mariska — hogy most vagy fiatal — volt idő, amikor egy-egy parasztlány vénasszony korára sem volt faluja határán kívül... A kitüntetett traktoroslány már a traktorosnapon együtt ünnepelt az újpetrei traktorosokkal, öt üdvözölte mindenki ezen a vasárnapon. Az ő egészségére ürítették poharaikat. Most a kitüntetés után ismét felült kedves gépére és egyvégtéből lekaszálta a nagybudméri termelő- szövetkezet lucernáját. Onnan átjött a belvárdgyulai Győzelemhez, ahol szaporán vágja a térdigérő fényért segédvezetőjével. — Az ám, saját segédvezetője van — 15 éves öccse! Belőle mi lesz? Szocialista Munka Hőse? Könnyen meglehet, a párt kitárta a fiatalok előtt az élet kapuit! Itt csak most kezdték a munkát, még a második fordulót csinálja, nagy teljesítményekről nem beszélhetünk, meg az eső is sokszor akadályozza munkáját. Az aratásból sem marad ki a kitüntetett traktoroslány. Úgy tervezi, hogy ha a gép jó lesz, akkor 200 holdat arat és így ismét túlteljesíti a tervet. Ez azonban akkor valósul meg, ha a gépállomás továbbra is így biztosítja az üzemanyagot, a pótalkatrészt és megjavítják a 'Zetort. Papp elvtársnőben megvan az igyekezet, hogy továbbra is tartsa az első helyet és büszkélkedhessen rá a gépállomás minden dolgozója. Herczegh Ilona Mezőgazdasági kiállításra készülnek a baranyai állattenyésztők Szeptemberiben tartják az Országos Mezőgazdasági Kiállítást amelyre megyénkből eddig 21 termelőszövetkezet és 30 egyéni gazda jelentkezett. A kiállítást megelőző tenyészállatok első bírálata befejeződött, amely szerint a mohácsszigeti Vörös Fény két kiváló tehénnel, az ivándárdai Sarló Kalapács szintén két nagytejelő tehéntől származó növendékbikával, a magyadbólyi Tartós Béke két növendékbikéval, a bolyi Kossuth két tehénnel, a 'borjáéi Egyetértés egy növendék üszővel és egy növendékbikával vesz részt a kiállításon. Az egyéni gazdák közül Papp Ernő magyarürögi, Kanizsai Jenő és Péter Antal kozármislenyi, Nyári Géza birjáni, Dömse József, Szabó Imre és Balázs József kővágótöttösi, Cicárdi János szavai, Kelemen Sándor keszüi egy-egy növendékbikával és Hetesi József cserdi és Tóth Gyula csonkamindszenti két-két tehénnel és azok utódaival vesznek részt a kiállításom A kiállításra jelölt és jelenleg alkalmasnak talált álltatok jó előkészítésén, gondozásán, körömápolásuk betartásán, szabadban való mozgatásukon és kondíciójuk javításán múlik, hogy a következő bírálatokon alkalmasak maradnak-e. Azok a termelőszövetkezetek és egyéni gazdák, akiknek tulajdonában kiállításra alkalmas tenyészállat van, de még mindig nem jelentették be, legkésőbb június 25-ig jelentsék be felül'bírálatra az Állattenyésztő Állomások Megyei Igazgatóságához. A kiállításira kerülő tenyészállatok oda és visszaszállítását, a kísérők oda és visszautazásának költségeit a Kiállítás Rendezősége fizeti. Az állatoknak szénát térítés nélkül, abrakot pedig hatósági áron ad a rendezőség. A kiállítók Budapesten napidíjat, szállást és fizetés ellenében napi egyszeri melegételt kapnak. 4 Állami Állattenyésztő ' Állomások Megyei Igazgatósága. 5 A TERMELŐSZÖVETKEZETEK ÉLETÉBŐL „A mezőgazdaság szocialista szektorának fejlesztésénél figyelmünket elsősorban a termelőszövetkezetekre kell irányítani. Egy pillanatra sem szabad szem elöl téveszteni, hogy a szocializmus építésének a falun ez az elkerülhetetlen főútja, hogy előbb, vagy utóbb, de minden paraszt meggyőződik helyességéről s rátér erre az útra.“ A KV kongresszusi beszámolójából. Ha nem jön valami elemi kár — gazdag lesz aratásunk! A mi termelőszövetkezetünket, a mohácsszigeti Uj Tavasz-t, a múlt évben nagy megrázkódtatás érte: fele tagságunk kilépett és mindent elvittek magukkal, nem maradt egy jószág, még csak egy kocsikerék sem. Ennek ellenére, ma, alig egy fél esz- tenaő múltán már alaposan talpra- álltunk. Százhúsz hold földünkön ti- zsnketten dolgozunk, valamennyien vérbeli tsz-tagok, akik nem megbújni, hanem dolgozni jöttek a közös gazdaságba. Hat szarvasmarhánk, egy pár jó lovunk, tizenkét sertésünk van és állandóan növeljük a közös állatállományt. Itt írom meg büszkén: a tavaly őszi * nehézségek ellenére szarvasmarha- és tojásbeadási kötelezettségünknek már egész évre eleget tettünk. Kérdezhetnék, hogy megy sora nálunk egy-egy termelőszövetkezeti tagnak? Igaz ugyan, hogy még messze vagyunk a mágocsiaktól, csányoszrói- aktól, de egy kivételével minden tagunk háztáji gazdaságában megtaláljuk a tehenet és az anyakocát. Ez azonban csak a mellékes: a fő jövedelmet nálunk mindenki a közösből várja és nem hiába várja! Eddig minden munkaegységre négy forinton felül fizettünk ki előleget és régen látott jó termés ígérkezik a kalászosokból, így hát terményből is jól megtetézhetjiik. A napokban végigjártuk termésbecslésre a határt. — Úgy látjuk, ha nem üt. be valami elemi kár, árpából tizenhat, búzából tizenkettő, zabból tizennégy, rozsból pedig tizenöt mázsás átlagtermést takarítunk be. A kukoricát, répát, a gyapotot úgy kapáljuk, hogy itt is megtaláljuk számításainkat: mind a tizenkettőn a 35 mázsás kukorica, a négy mázsás gyapot és a 120 mázsás takarmányrépatermés eléréséért versenyzőnk. Nem mondanák igazat, ha azt állítanám, nekünk most már semmiért sem fáj a fejünk. Van gondunk elóg és most a Dunántúli Naplón keresztül kérem a Megyei Begyűjtési Hivatalt és a megyei tanácsot — segítsenek rajtunk. Az első kérésünk a begyűjtéssel kapcsolatos. Tavaly az egész csoport nem teljesítette beadását — mi, akik bentmaradtumk, rendeztük idén a hátralék ránk eső részét. De a kilépettek — akik ugyanúgy részesültek a jövedelmekből, mint mi, de a közös terhekből, hiába írtuk rájuk az arányos részt — nem teljesítettek semmit, a beadást sem, hitelt sem, adót sem. Kérjük a Megyei Begyűjtési Hivatalt és az illetékes szerveket, adjanak helyt kérésünknek: a kilépettek részét a kilépettek fizessék! Vagy pedig — fizessék meg nekünk adósságaikat, hogy mi rendezhessük az állam felé az ő hátralékukat is. A másik kérésünk: van egy egészen jó házunk, csak tetején már tönkrement a nád. A falak nem bírnák ki a cseréptetőt, de nádat nem tudunk szerezni sehol sem. Kérjük az illetékeseket, juttassanak nekünk — természetesen rendes áráért — 300 kévét, hogy rendes körülmények között 'lakhasson az a négy tsz-tag, akinek ez a ház az otthona. Megígérjük az elvtársaknak, hogy csépléskor újra beszámolunk termelőszövetkezetünk eredményeiről. Dani Béla tsz-elnök A tavalyinak csaknem háromszorosát jövedelmezi idén a juhászat a marócsai Zöld Mező termelőszövetkezetben A marócsai Zöld Mező — Baranya egyik legjobb juh tenyésztő szövetkezete — ezévben is jó eredményekről számolhat be. Balogh Mihály, a tsz juhásza, a gondosan ápolt, egészséges állatokról darabonként 40 dekával több, kiváló minőségű gyapjút nyírt, mint tavaly. A nyírásból adódó jövedelem egymagában 2ö ezer forint, az elmúlt évi 10 ezer forinttal szemben. Emellett Balogh Mihály és felesége fejéssel gyarapítják a juhászat hasznát. Már tavaly is fejtek, akkor azonban még alig húsz litert naponta. Most legalább napi 30 literből készítenek tejterméket, amiből hetenként mintegy ezer forint árát értékesítenek. A gyapjú és a tejtermékek nemcsak annyit jelentenek, hogy a tavalyi jövedelmet idén csaknem háromszorosára növelték, de azt is, hogy a juhok hozamukkal már ezévben kifizették saját árukat. A több gyapjút adé, egyenletes nyáj kialakítására a közeljövőben a Zöld Mező juhászaiknak dolgozói is alkalmazzák — egyelőre kísérletképen — a mesterséges megtermékenyítést, Szinnyey * Sokat utazom vidékre ss sok soffőrt ismerek. Legtöbbjük fagyon barátságos és mulatságos ewiger. Volt már olyan kocsivezető elv- társ, akivel végigénekeltük a budait—dehreceni utat. Ez azért olyan övezetes dolog, mert rettenetesen "Ossz hangom van. Olyan rossz, hogy- "egyedik polgáriban csak azért kaptám énekből jelest, hogy tiszta jelesemet el ne rontsák és csak azzal a feltétellel, ha olyan iskolában tanulok tovább, ahol ének nincs. így lettem kereskedelmásta. Mentem már olyan gépkocsivezetővel, akivel dinnyeevési versenyt rendeztünk — ezt meg is nyertem egy Kilenckilós görögdinnyével, amit Budapest—Balassagyarmat között fogyasztottam el. (Én a dinnyét — engem nem fogyasztott.) Sőt egy alkalommal Szentgyörgy-völgytől Budapestig felváltva vicceket meséltünk. De ilyen soffőrrel, mint tegnap! Még soha! Reggel hétkor indultunk azaz indultunk volna, de az elvtárs csak háromnegyed nyolckor jelentkezett. Elnézést kért, elaludt, fél- egyig dolgozott az éjjel. Én ezt készséggel el is néztem, ő viszont olyan arcot vágott, mintha legalábbis én miattam dolgozott volna éjfélig, én késtem volna el és én öltem volna meg a nagymamáját. Halkan és tóm Pán, szinte vészjóslóan kérdezte meg, hová megyünk, olyan hanglejtéssel, mintha aziránt érdeklődött volna, hogy hányadosztályú temetést parancsolok. „Kaposvár“ - mondtam én. — „És néhány falu a tabi járásban". — „Az messze van" — felelte ő mélán és szomorúan. — .Akkor menjünk át Pestre.“ _Pestre? — ijedeztem. — Kaposvár a Dunántúlon van. — Lehet — felelte könnyedén. — De nekem még Pesten van dolgom a Lapkiadó Vállalatnál. Egyébként ezzel az autóval olyan mindegy, hogy Fehér Klára: mikor indulunk. Ahogy ez Kaposvárra ér... — Valami baj van? — Tölteni kell — lehelte. — A tüdejét? — hökkentem meg. — Nem. A víztartály. Csurog. No, de majd többször megállunk. Meg is álltunk. Először Kamaraerdőn. Aztán Érden. Azután még- egyszer Érden. A megállás azt jelentette, hogy a szomorú ember bement egy házba, kért vödröt, kutat keresett, vizet húzott, megtöltötte a hűtőt, majd visszavitte a vödröt. Ercsiig nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, csak itatni álltunk meg. — Melyik úton menjünk? ■— kérdezte egyszerre. — Nem tudom. Talán a szekszárdi betonúton? — Azt hallottam — felelte halkan és vontatottan, — hogy elkészült valóban a szekszárdi betonút. — Persze hogy. Egészen Pécsig kész — felelteifi én. — No jó — felelte ő és ráfutottunk a sztálinvárosi útra. Vizet vettünk Adonyban és vizet vettünk Fácánoskertnél. Többször megálltunk nyílt mezőn és ott is vizet vettünk. Egyszer megálltunk azért, mert le kellett venni a ventillátor beszorult szíját. Most már ventillátor nélkül mentünk tovább. Ez azt jelentette, hogy valamivel sűrűbben kellett vizet venni. Szekszárdig hallgattunk. A szekszárdi elágazásnál szomorú barátom megkérdezte: — Kaposvár Pécs után van? — Elvtárs, hát maga nem tudja, merre van Kaposvár? — Én nem — felelte szomorúan. — Én a katonaságnál tanultam autót vezetni három évig, Pápán. — Mutassa a térképét. — Nincs. — Hogyhogy? — A vállalati autófelelős elvtárs éberségből elvette. Aszongya, a térkénét nem szabad használni. Óriási. Legközelebb Kisbürgözdön a váltóőr éberségből kihúzza a mozdony elől a sínt. — Jó. hát akkor majd diktálom. Ne forduljon vissza. Kanyarodjunk jobbra. Zomba felé. — Én megyek — felelte és most láttam először egy villanásnyi derűt az arcán. — Ahogy mi ma Kaposvárra érünk... Azért odaértünk. Útközben megeredt az eső. Megkért, ne ijedjek meg, de az ablakokon befolyik a víz. A felhúzott ablakon is, mert rossz a szigetelés. Ennélfogva víz volt a nyakunkon, víz volt a cipőnkben, víz volt az ülésen, csak a hűtőben nem volt víz. Még félhárom sem volt és mi már Kaposváron voltunk. — Én magát most leteszem valahol — mondta a morcos ember — én pedig szerviz után nézek. Ha van csapágy, hazamegyünk, ha nincs, hát nem. Kaposvárott az Irodalmi Újság számára akartam riportot írni. Kaposvárra délelőtt tízre ígérkeztem — nem róhatom fel hát elvtársaim bűnéül, hogy az ügyek tized- részét sem tudtam elintézni. Félötkor mindenütt véget ért a hivatalos óra, félöttől háromnegyed hatig a soffőrre vártam. Meg is jelent, nyakig olajosán. — Nem ebédelt még, a szeme leragadt a fáradságtól és ha lehet, még morcosabb volt, 'ITT — Üljön be — mondta. — Megcsinálta a hűtőt? — Nem. Hanem kaptam kölcsön egy kristályvizes üveget. Abban lesz a tartalékvíz. A tabi járásról már szólni se mertem. Gyerünk haza. A hűtő. még jobban folyt, a benzinkutak zárva voltak és felhasználtuk a tartalékbenzint. A ventillátor újra ledobta a szíjat, az index pedig beragadt. Később nem ragadt be. csak nem/világított. Azután már nem is mozdulWés nem is világított. És a vizet tölteni kellett. Minden index, minden ventillátarszíj, minaen víz- töltés után tíz-tíz perc. Tessék csak kiszámítani. Most változatosság okából a bala- tönboglári úton mentünk. Baiatön- boglár neves hely. Egyrészt ott született egy kiváló ifjú költőnk, másrészt ott megszólalt a soffőr. Azt mondta: — És ha beledöglök, akkor se adom be a kocsit szervíszbe. — Tessék? — Ha beadom a kettes számú autójavítóhoz, az egy hét, addig nem keresek semmit, csak az alapfizetést és nekem gyermékem van. És a végén kiadják ugyanilyen rosszul. Az idén ötvenezer forintot vágtak már zsebre generál javításért és ilyen ez a kocsi... akár egyenesen a MÉH- hez vihetném a garázs helyett. (Figyelem, figyelem! Ezt a mondatot valóban a soffőr mondta, nem én írtam bele, semmi külön jutalékot nem kérek a MÉH-töl!) — És miért nem cseréli ki a Lapkiadó Vállalat ezt jobb kocsira? — Skodára, Pobjedára? A soffőr újra csak bánatosan bólintott, És mentünk tovább a tizennyolc véves Opelen, ami szép kor egy ifjú lánynak, aé nagyon nem szép kor egy sokszázezer kilométert le- zötyögött masinának. Vizel vettünk Földváron és vizet vettünk Zamárdiban, vizet kértünk Siófokon és vizet vettünk Lepsényben, ahol a Malvin állítólag még megvolt. Az index azonban nem. Eltűnt. eloszlott, lepottyant, attól kezdve már csak karral jeleztünk. De jeleztünk. És Ercsinél eltörött a kuplung. Olyan váratlanul, olyan hirtelenül, olyan alattomosan, hogy a szivünk verése elállt. És kuplung nélkül, állandóan a kettes sebességben jöttünk be Pestre. — Minden autónk ilyen rossz — mondá a morcos soffőr. — Sőt, van ennél még rosszabb. Mi több. mint harminc lapot adunk ki. És minden újságíró ezen jár, a Boldizsár Iván, a Máté György, de még Benjamin László is, pedig az kétszeres Kos- suth-díjas. — Igen, — sóhajtottam és egyszerre nagy megnyugvás fogott ei, messziről, bár még egészen messziről, de megláttam az első kékszínű autóbuszt. — Petőfi gyalog járt és Csokonai Vitéz Mihály is örült volna ennek az ócska tragacsnak. Miért kívánnánk mi nagyobb megbecsülést és nagyobb kényelmet, mint eleink, akiknek lábanyomába sem '.éphetünk? Nem fejezhettem be gondolatsoromat. Egy vadonatúj Pobjeda száguldott el mellettünk. A soffőr integetett kollégájának. — Ez igen, — mondta a morcos ember — ennek jó helye van. — A Cserebogárláb Kiszerelő Vállalat helyettes alosztályvezetője mellett van, nekik ilyen autójuk van. Istenem, csak fontosabb egy cserebogárláb, mint egy riport... (Megjelent az Irodalmi ü<'<- június l'J-i számában.)
