Dunántúli Napló, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-24 / 97. szám
2 NAPLÓ 1954 ÁPRILIS 24 KÜLFÖLDI HÍREK BERLIN A Német Demokratikus Köztársaság sajtóhivatala közli, hogy csütörtökön, április 22-én a minisztertanács ülést tartott. Az ülés részletesen foglalkozóét Németország Szocialista Egységpártja IV. kongresz- szusának értékelésével és levonta a szükséges következtetéseket az államapparátus munkájának megjavítását illetően. PEKING Tokióból jelentik, hogy a Japán fővárosban április 18. és 20. között megtartott békeértekezlet határozata követeli, hogy kössenek tűzszünetet Indokínában, békés úton rendezzék a koreai kérdést, adják meg a Kínai Népköztársaságnak az ENSz- ben az őt megillető törvényes helyet, létesítsenek szervezetet egész Ázsig. biztonságának biztosítására és teremtsenek normális kapcsolatokat Japán és azon nemzetek között, amelyekkel Japán még nem áll diplomáciai kapcsolatban, végül, hogy tiltsák el az atomfegyverek használatát. Az értekezlet elhatározta továbbá, hogy a fenti határozatot a japán nép békevágyának kifejezésre juttatása céljából a genfi értekezlet tudomására hozza. LONDON Az Angol Tanítónők Szövetségének évi konferenciáján egyhangúlag a következő határozatot hozták: A konferencia felhívja a kormányt, tegyen meg mindent, hogy kieszközölje, 1. a fegyverkezési verseny azonnali megszüntetését; 2. a világ erőforrásainak teljesméretű felhasználását a tudatlanság, nyomor és a betegségek leküzdésére és boldogabb jövő felépítésére az egész emberiség számára. PARIS Nyugati hírügynökségek jelentései szerint a Dien Bien Phu-ban körülzárt francia expediciós csapatok helyzete kétségbeesett ellenállásuk dacára is mind kilátástalanabbá válik. Az indokínai francia főhadiszállás legutóbbi jelentésében kénytelen volt elismerni, hogy a néphadseregnek a dzsungelból hirtelen előretörő i i ................ ■■■■■■n i ■ ................i.ii.i iih—i osz tagai rajtaütöttek egy nagyobb francia különítményen, amely a hanoi és Haiphong közötti műúton és vasútvonalon lebonyolódó amerikai utánpótlást volt hivatva biztosítani. A jelentés szerint a franciák „érzékeny veszteséget“ szenvedtek. DELHI Az „Indinfo" jelentése szerint Pandit asszony, az ENSz közgyűlés nyolcadik ülésszakának elnöke egy laknaui gyűlésen április 21-én kijelentette, hogy a Kínai Népköztársaságot be kell vonni az ENSz-be. Pandit asszony kiemelte; a Kínai Népköztársaság nélkül kétséges az ENSz képviseleti jellege. MOSZKVA Április 22-én a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttsége Nam írnek, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének vezetésével a genfi értekezletre tartva, átutazott Moszkván. BERLIN A Német Béketanáes a genfi értekezlet előestjén teljes ülésre ült ösz- sz'’.. Az ülésen résztvettek a német békeinozgalom kiváló személyiségei, köztük dr. Friedrich tanár, a Német Béketanács elnöke, Otto Nuschke mimszterelnökhelyettes, Heinrich Hohmann, a Népi Kamara elnökhelyettese, Anna Seghers Sztálin-béke- díjas írónő és mások. Az ülésen Otto Nuschke, miniszter elnökhelyettes, a Német Béketanács tagja és Heinz Willmann, a Német Béketanáes főtitkára mondott beszédet. A Német Béketanács teljes ülésének résztvevői lelkes tapssal üdvöMoszkva (TASZSZ): A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége ratifikálta a háború áldozatainak védelme tárgyában hozott genfi egyezményeket, amelyeke*, az 1949. évi genf: értekezleten dolgoztak ki és amelyet a Szovjetunió képviselője 1949 december 12-én írt alá. Ezek az egyezmények a következők: 1. Egyezmény a hadrakelt seregek zölték íVilhelm Elfest, a Németek Szövetségének elnökét, aki az ülés elnökségében foglalt helyet. A teljes ülés felhívást intézett a Keleten és Nyugaton élő minden nemeihez, amelyben követelte a rádióaktív fegyverek és mérgek betiltását. a tilalom betartásának nemzetközi ellenőrzését és az atomerő békés célokra történő felhasználását. ULAN-BATOR A Mongol Népköztársaságban élénk előkészületek folynak a nagy népi hurál június 30-án tartandó választásaira. STOCKHOLM Sajtó jelentések szerint kettőezer göteborgi kikötői rakodómunkás április 22-én sztrájkot indított tiltakozásul béremelési követeléseinek a munkáltatók által történt elutasítása miatt. A sztrájk következtében csak nem teljesen megbénult a munka a kikötőben. PARIS A „l‘Humainité'‘ április 21-én közöl te a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága teljes ülésén elfogadott szervezési kérdésekre vonatkozó határozattervezetet, amelyet a párt XIII. kongresszusa elé fognak terjeszteni. A Központi Bizottság másik határozattervezete kiemeli, hogy a francia ifjúságért folyó harc mindig a Kommunista Párt egyik elsőrendű feladata volt és a jelenlegi körülmények között rendkívüli jelentőségre tett szert. A határozattervezet részletesen ki fejti az ifjúsági mozgalom szervezésének elveit. sebesült és beteg tagjai sorsának enyhítéséről; 2. egyezmény a tengeri fegyveres erőkhöz tartozó sébesiiltok, betegek és hajótörést szenvedett személyek sorsának megjavításáról; 3. egyezmény a hadifoglyokkal való bánásmódról; 4. egyezmény a polgári lakosság védelméről háború idején. A Szonlrniió Legfelső Tanácsának EiiöWge ratifikálta a háború áíHaiaak vide miről szó é 1949 aiijiiszíus 12-i genii egyezményeket A SzovjeluN Kemirisla Pártja iiznd Sizitlsigának és a Szövet« Minisztertanácsának határozata a iurkméniai gyapollermetés tnMtjiesztisérl! Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió Minisztertanácsa és a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága az 1954—1958 évekre vonatkozóan határozatot hozott a turkmé- ni.ai gyapottermelés továbbié Vesztéséről. A határozat kiemeli, hogy a köztársaság kolhozainak nyersgyapot termelése az utóbbi években jelentősen megnövekedett és 1953-ban 45 százalékkal felülmúlta a háború előtti színvonalat. A Szovjetunió Minisztertanácsa és az SzKP Központi Bizottsága a turkméniai gyapotter- melés továbbfejlesztésének fontos jelentőséget tulajdonítva, elfogadta a Turkmen SzSzK minisztertanácsának azt a javaslatát, hogy a köztársaság nycrsgyapottermelését 1955- ben négyszázötezer tonnára, 1958I ban pedig hatszázhuszonegyezer ton- I nára emeljék. Ennek megfelelően a gyapot vetésterületét 1955-ben száz- nyolevanezcr hektárra, 1958-ban pedig 230.000 hektárra emelik. A Kara Kum-csatorna építésén kívül több más hidrotechnikai munkát végeznek az öntözött területek növelése céljából. Továbbfejlesztik a gépesítést és sokfajta új géppel segítik elő a gyapottermelés növelését, egyidejűleg emelve a gép- és traktor- állomások, valamint a lakóházak számát és bővítve a kultúrintézmények hálózatát. Gondoskodás történik megfelelő szakkáderek kiképzéséről, a szakiskolák számának növeléséről és több új gyár létesítéséről is. A genii értekezlet küszöbén (MTI) Két nap múlva Géniben megkezdődik az az értekezlet, amely elé nagy figyelemmel tekint az egész világ közvéleménye. Pénteken kezdődik az Atlanti Tanács ülésszaka, amelynek résztvevői még a genfi értekezlet előtt választ akarnak adni a március 31-i történelmi jelentőségű szovjet jegyzékre. Párisi politikai körökben úgy vélik, hogy a genfi értekezlet előtt meg tartandó utolsó mlnisztertanácói ülésnek — amelyre szombaton kerül sor — különleges jelentősége lesz. Az „AFP“ értesülése szerint a kormány ezen az ülésen „egészen kü’ön leges figye'met fog szentelni az indokínai kérdésnek.'1 A francia külügyminisztériumban április 22-én megkezdődtek Dulles amerikai, Eden angol és Bidault francia külügyminiszter tárgyalásai, amelyeken a március 31-i szovjet jegyzékre adandó válasz megvitatásán kívül szerepel az] indokínai és a koreai kérdés is a küszöbönálló genfi értekezlet megvilágításában. Az „AP1' amerikai hírügynökség hírmagyarázója úgy értesül, hogy a tárgyalásokon különösen az indokínai kérdéssel kapcsolatban merültek fel új tervek. Ez értesülések szerint Anglia, Vietnamnak Korea mintájára történő kettéosztása alapján képzeli az indokínai kérdés megoldását. Mint az „AP“ kommentárjából kitűnik, a tárgyalások során az Egye sült Államok képviselője is fellépett egy tervvé’, ame’vnek lénvege: nem MMamRnuMHiH «■> s kötni fegyverszünetet Indokínában, a franciákat a háború továbbfolytatására kényszeríteni. A tervezet többi pontja így szól: „Folytatni a harcot mindaddig, amíg amerikai segítséggel nagy vietnami hadsereget nem lehet felállítani, kiképezni és felszerelni, tizenkét hónapon belül nagyszabású ellentámadást indítani a vörösök ellen.1' Az angol burzsoá sajtó az eddiginél pesszimistább hangulatot akar kelteni a genfi értekezlet kilátásait illo.óen. A konzervatív Yorkshire Pest diplomáciai tudósítója a három nyugati külügyminiszter tanácskozásaival kapcsolatban megjegyzi, hogy „az Indokinára vonatkozó szövetséges nézeteket még összhangba leéli hozni egymással. Még abban sem egyeztek meg — írja, — kik vegyenek részit az Indokinával kapcsolatos genfi megbeszéléseken. Különösen fontos lesz a francia álláspont.'1 A konzervatív Scotsman vezércikkében a többi között így ír: , Dulles politikája Indokinát olyan pontnak tekinti, ahonnan nem lehet visszavonulni. Az amerikaiak, úgy ’látszik, elhitették önmagukkal, hogy az eldöntetlen fegyverszünet Indokínában majdnem olyan súlyos lenne az Egyesült Államok szempontjából, mint a kommunisták győzelme. Az amerikai sajtóvélemények világosan mutatják, az amerikaiak azt akarják, hogy Franciaország folytassa a háborút, mialatt az Egyesült Államok tanácsadói és egyéb olyan minőségben venne részt, amely nem kerülne amerikai emberéletekbe." XIT. _ fTh, mindegy. Előbb-utóbb úg yis beborul nekünk. — Ökör! Aki időt nyer, életet nyer. Az a fontos, hogy fennmaradjunk a víz színén. Aztán ... — Aztán? Csalicska vizenyős szeme összeszűkül a gyűlölettől. — Aztán majd jönnek .:; jönnek az amerikaiak. Ha ma nem, hát holnap, ha holnap sem, majd holnapután. De jönnek, s akkor itt kő kövön nem marad! — Bizonyosan jönnek? — Kell, hogy jöjjenek! Oroszlán összerázkódik. — Nem tudom ... Lehet, hogy jönnek. De az már nem biztos, hogy ide is érnek. — Mit beszélsz? Áruló! — Nem vagyok én áruló, nem vagyok én semmi se. Csak kimondom, amit gondolok. Plébános úr negyvennégyben is azt ígérte, hogy Hitler megeszi az oroszokat. Megette a fenét, végtére még a saját bőrét se tudta menteni. Negyvenöt óta folyvást ígéri, hogy jönnek az amerikaiak s beüt a mi időnk. Nohát eddig csak a ménkű ütött be. Nemigen hiszek én ebben a nagy jövésben. Csalicska felemeli a karját, mint a szószéken állva szokta, ha prédikáció közben nyomatékot akar adni a szónak. — A püspök atyának se hiszel? Tőle hallottam. — Tőle'' — Igen, igen. És ha jönnek s megtudják, hogy te vitéz létedre, első- gazda létedre ezekhez dörgölődztél, ahelyett, hogy martad, vágtad volna őket... elevenen megnyúznak! — Nem igaz, nem dörgölődztem hozzájuk! — Hát. mit csinálsz? Vagy velem vagy — vagy ővelük. Középütt nincs hely. . Oroszlán rhegtörli izzadó homlokát. — Mit tegyek? Csalicska előremutat a holdsütötte fák közt kanyargó Gaja patak felé: — Erid)! Fogj be s hordd a vizet, míg ki nem világosixlik. Siess! Oroszlán elindul, akár a holdkóDOBOZY ros. Iszappal megrakodott bakancsa, minden lépésnél bánatosan szortyog, cuppog. Csalicska kisideig a távozó után bámul, fölemelt jobbját leejti, szembogarában kihamvad a gyűlöl- ség parazsa. — Végre! — sóhajt. Avval megfordul, s mintha minden erejét kiadta volna az Oroszlánnal való vitában, a kútkávára tottyan. — Hőből fiam — susogja — keltsd fel a káplán urat. Csak bát/an, bátran: ha nehezen ébred, rúgj egyet a bokájába. Miért nyakalta oly mohón azt a kis szilvóriumot? így ni. Most aztán szedjük össze a szerszámokat, s a mi urunk nevében térjünk nyugovóra. Rászolgáltunk arra a csekélyke alvásra, ami reggelig hátra van. Hőből a lassan-lassan sápadó hold felé tartja óráját. — Azám, nem sok van hátra. Félhárom. Ha jól meggondolom, nem is érdemes lefeküdni. Félötkor mehetek az istállóba, félhatkor nyakamon a disznóetetés, hatkor a reggeli harangozás — pedig bízisten olyan álmos vagyok, hogy az utolsó ítéletig tudnék aludni. Csalicska nyögve feltápászkodik. — No nem baj, Hőből fiam. A reggeli meg a déli csendités között nem bánom, alhatsz. Délután azonban el kell ballagnod a csetneki hegyre. — A remetékhez? — Igen. Megmondod nekik, hogy az úrnapi búcsújárás ünnepén elvárom őket. Jókor reggel itt legyenek. Ételt, italt kapnak s a szokásos 50— 50 forintot is megkapják. Hanem azt rágd a szájukba: nehogy lerészeged- jenek, mint tavaly. Érted? Nohát. Nem azért fizetem a betyárokat, hogy a móri borral virtuskodjanak. Azt otthon is megtehetik. Az a dolguk, hogy elől járjanak a buzgóságban, imádkozásban. A kert bokrai felől suttcaás, roo- oorpás hallatszik. Csalteska megrezzen. Hát ez meg ki tehet'' Már éppen küldené a harangozót, kát nézze meg, ki s mit keres éjnek évadján a plébániakertben, amikor a hívatlan látogató magától is előbbre merészkedik. Azaz hogy merészkednek, mert ketten vannak: a bu- sabajszú, tétova Bazsalgó Márton s a keszeg, kopasz Puska Ignác, immár mindkettő bakancsban, nadrágban, vagyis tisztességes öltözetben. Jönnek, jövögetnek a kapu felől, debi- zony korántsem haladnak úgy, mint amikor kifelé mentek. Egymást ta- szigálják, látszik, hogy mindkettőjük azt szeretné, ha a másik menne elől. Csalicska megpróbálja nyájasra vékonyítani a hangját, noha legszívesebben jól végigtapogatná őket a perseiynyéllel. — Mi járatban vagytok, gyermekeim? Puska Ignác füléhez illeszti a tenyerét s ordít: — Az előbb valahogyan ittfelejtettem a késemet! Megkereshetem? Bazsalgó lesütött szemmel motyog: — Én meg a villámat. Nem tudom kihordani a ganét a tehén alól. — No, csak keressétek, fiaim. A bodokházi plébánia két derék híve és adófizetője lehasal a harmatos fűbe, s szorgalmasan végigtapogat mindent, ami a keze ügyébe esik. Bazsalgó hamarosan megleli a villáiét, hiszen a vasvilla nem gombostű s egykönnyen nem keveredik el a fűszálak között — hanem a disznóölökés sehogysem akar előkerülni. — A kutya szentségit! — üvölt Puska Ignác s szaporán rázogatja a kezét — ki az a disznó, aki idejár a plébániakertbe? Hőből harangozó bűntudatosan pislog s hirtelen elkezdi a kapu fokából vakargatni a rászáradt iszapot, Bernát káplán bamba pillantásul mered a holdvilágra, mint aki végképpen elvesztette érdeklődését a rút földi dolgok iránt. Csalicska fáradt mozdulattal vállatvon. — Nem tudom — dünnyögi — ki merészelt... Puska fortyog, akár a fövő kása. — Hát így tisztelik a szent kegyhelyet? És a plébános urat? Megölöm azt a gazembert, csak kerüljön a kezembe! Hőből összerezzen. — Ne ordíts! — könyörög a nagyothalló Puskának. — Keresd meg azt az átkozott kést, s eridj haza. Nem gondolod, hogy miránk is ránk férne már a nyugalom? Végre megvan a disznóölőkés. Puska elégedett ábrázattal villogtatja, nadrágja szárába törli, aztán közelebb óvakodik a kúthoz. — Tisztelendő úr. Elment már az a gaz sátán? Bazsalgó is megmozdul, félkezével a villát szorítja, másik kezével bajsza végét csavargatja, s hol a kútra, hol a plébánosra függeszti várakozó tekintetét. — Elment — állítja Csalicska. — Elment, fiam, hála a mindenhatónak. — Biztos? Mert igen-igen ragaszkodott a szent kúthoz. — Biztos. — Megnézhetem? v — Dehogyis! Azaz, hogy minek néznéd meg, édes fiam? Hallod? csend van, látod: a kút káváján senki se könyököl — szóval volt sátán, nincs sátán. Hanem Puskának beszélhet, az már ott hajladozik a sötét üreg felett, meggörbített háta olyan, akár a pá”zó kandúré: fülel s nézelődik egy- ideig, aztán a disznóölőkéssel dühösen szurkálja a levegőt, míg csak bele nem veri könyökét a szivattyú fogójába. — Au! Hát ez mi? Bazsalgó is odasompolyog. — Ejnye. Hiszen ez a Brácsás Imre pumpája, amelyikkel a szódavizet szokta csinálni. Csalicska a napközben magához vett borocska, szilvórium s másegyéb folyadék utolsó cseppieit izzadla ki. No, még ez hiányzott. Ördög vinné el ezt a két vén kiváncsit, mit lá- bnttenkodnak itt? Hát nem kiszagolták a szent kút titkát? — Igen, igen . : dehogyis, azaz hogy mégis... — hebegi — persze, hogy a Brácsás Imre szivattyúja. Kölcsönadta a derék ember: azt mondta, nála úgyis csak rozsdásodik, itt meg jó szolgálatot tesz, a jámbor zarándokok könnyebben hozzájutnak a szent vízhez. Bazsalgó lejjebb ereszti a vasvii- lát, s cigarettát sodor. — Könnyű ahhoz vödörrel is hozzájutni — mondja teljes meggyőződéssel — van elég. — Hiszen éppen az a baj, hogy nincs elég — kottyantja ki a plébános. — Öreg már a szent kút, iszapos a feneke, vékonyabban adja a vizet. Hanem erről nem kell ám mindenkinek tudni a faluban! — Á, dehogy. Puska Ignác harsányan kérdezősködik. — Mi van? Ki öreg? És mire kell a szivattyú? — Avval húzzuk fel a szent vizet. így könnyebb. — Ahá, ez igen! Hadd próbálom meg. Rángatja a szivattyú nyelét, de bizony g víz nem jön. Csalicska legszívesebben belehaiítaná a vén kotnyelest a kútba s rátolná a Kálvária- dombot. Belekapaszkodik a makacs pumpáiéba, s kézzel-lábbal húzza el a kúttól. — Hagyd, édes fiam,4hagyd! Elrontod a pumpát! — Nem én! Jó pumpa ez, ismerem: fejszével se lehet széjjelverni. De miért nem jön a víz? — Mert... mert lassan ér föl, hosszú a cső. — Dehiszen nem mély ez a kút. Talán kevés a víz? Csalicska megadóan bólint. — Kevés. — A sátán apasztotta el? Ugye, a sátán? A plébános majdhogy nem kibö- ki: dehogy apasztotta a szerencsétlen, hiszen éppen azon fáradozik a lovaival s lajtjával együtt, hogy ne csak a pumpa, hanem víz is legyen a kútban — hanem végül is igazat ad Puskának. — Igen, a sátán. (Folytatása következik.)
