Dunántúli Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 180-203. szám)
1953-08-20 / 195. szám
4 N A P LÓ mss AüGüszrt» » Egy kárpátukrajnai paraszt története, aki Amerikában kereste — és szovjet hazában találta meg a boldogságot Elmondta: P. DOBR kolhozparaszt, Kárpát-Ukrajna Irsava-kerületi „Micsurin"-kolhozának tagja. Uj házat építek. Kolhozparaszttár- saim. akik segítenek nekem az építésben, már a falakat rakják. A ház olyan lesz, mint amilyeneket most építenek a mi verhovinai falvaink- ban: tágas, magas, széles ablakokkal, hogy beáradjon a napfény. A telek, amelyet a házépítéshez kaptam, szép helyen fekszik, körülötti kert van: diófák, cseresznyefák, szil- vafák. Mellette kis patak fut le a hegyről, melynek vize még a forró nyári napokon is hős. Apám fél hektár földet és kis szalmafödeles viskót hagyott rám örökül. Azon a nyáron éhség volt nálunk a Verhovinán. Az emberek elszéledtek, hogy munkát keressenek. Híre jött, hogy egyik földink- Mihail Szemak, aki azelőtt a szomszédos Büki faluban lakott, milliomos lett Amerikában. Elhatároztuk néhány földimmel együtt, hogy kivándorlónk Amerikába, Az első csalódások Azt gondoltuk, hogy megérkezünk Amerikába és felkeressük milliomos földinket. ö segíteni fog rajtunk. — Megkeresünk 1000—1000 dollárt. — azután hajóra ülünk, és hazajövünk A helybeli kocsmárosnál 7000 koronát vettem fel váltóra. Elbúcsúztam feleségemtől és fiamtól s útnak indultam. Megérkeztünk Quebec, kanadai kikötőbe. Átváltottuk pénzünket. Összesen 20 dollárom maradt. Nagynehezen munkát találtam egy farmernél, 100 kilométerre az első állomástól. Mire megérkeztem a farmra, egy centem sem maradt. A farmernél napi 40 centet, szállást és élelmet kaptam. Eszembe jutott, hogy milyen sokat kell dolgozni ahhoz, hogy legalább 100 dollárt össze- gyűjtsék. Átkoztam a sorsot, amely Amerikába vetett. Amint elmúlt a tavasz, a farmer elbocsátott. Társaimmal együtt milliomos földimet kerestem. Az a pénz- amit tavasszal kerestünk, hamar elfogyott. Toronto külvárosában. ..a munkanélküliek városában1' laktunk, olt, ahol a gazdagok villái hivalkodnak. Egy nagy térségen benzines hordókat, deszkákat, ládákat, auto- karosszériaroncsokat, bódékat, talicskákat halmoztunk fel és „várost1' építettünk. Itt kaptam meg feleségem levelét, amelyben megírta, hogy a helybeli kocsmáros az adósság fejében elvette a földünket. Találkozás a „milliomos" földimmel A bankárok és a kapitalisták nem mkáig tűrték a mi „városunkat." — Toronto polgármestere felszólított bennünket a távozásra. De hova mehettünk volna? „Városunkat" 15, rendőrökkel zsúfolt autó vette körül. Könnyfakasztó bombákat dobáltak közénk, mire az emberek szétszaladtak. A rendőrök szétrombolták egész „városunkat", mindent leöntöttek benzinnel és felgyújtották. A mezőn vándoroltunk. Megkezdődött az aratás. Elszegődtünk ara- lómunkásnak. Ekkor találtuk meg földinket, akiről azt beszélték, hogy milliomos lett. A közelben vasúti szerencsétlenség történt. Mi odasiettünk, hogy megtudakoljuk, mi történt. A váltóőr beszélte el nekünk, hogy itt gyakran történik vasúti szerencsétlenség, mert a vasúttársaság sajnálja a pénzt a pályatest javítására. A váltóőr már többször felhívta figyelmüket erre. de megfenyegették: ha nem fogja be a száját, akkor elbocsátják. Megkérdeztük, hova való és így tudtuk meg, hogy ő az az állítólagos milliomos Mihail Szemak, Bükiből. Ezután Brit Columbiába kerültünk egy munkanélküli táborba. Szöges drótkerítés mögött éltünk, mint az internáltak. Csak annyit adtak enni. hogy éhen ne haljunk. Sokáig tűrtünk, de nem bírtuk tovább az éhséget. Sztájkolni kezdtünk. A rendőrök kihallgatásra hurcoltak bennünket. A tábor parancsnoka, egy kövér rendőrtiszt, öklévé! hadonászott orrom előtt és rámkiáltott: — Vörös vagy?! Miért jöttél ami országunkba? Forradalmat akarsz csinálni? Vörös vagy, ne tagadd! Akasztófára veletek! A sztrájk harmadik napján a rend őrök szétzavarták a tábort és kijelentették: — Menjetek, ahova akartok, dögöljetek éhen, semmi közünk hozzátok ! Húsz évig nyomorogtam Amerikában, — most házat építek magamnak a szovjet hazában Az USA-ba mentünk szerencsét pró bálni. De itt sem találtam semmi olyat, ami különbözött volna attól, amit Kanadában láttam. Cleveland- ban résztvettem egy munkás szak- szervezeti gyűlésen. Banditák törtek ránk, akiket a kapitalisták béreltek fel. Számos embert megöltek és megnyomorítottak. A vállalkozóknak nem tetszett, hogy a munkások szervezkednek. Azért, mert résztvet- (em a gyűlésen, elbocsátottak a gumis broncsgvárból. Virginia államban a dohánvültetvényeken dolgoztam Itt összebarátkoztam egy négerrel, akit Tom Gardiernek hívtak. A fehérek egy dollárt, a négerek 50 centet kaptak egy napra. Egy reggel Tomot holtan találták az utcán. — Megölték, mert rámosolygott egy fehér lányra ... Húsz év hosszú idő. Ez alatt az idő alatt beutaztam egész Kanadát és az Egyesült Államokat. Egész idő alatt mindössze 18 dollárt küldhettem családomnak. Feleségem és fiam napszámba járt. így lett volna mindörökre, ha Kúrpát-Ukrajné- ba nem jön el a szovjet hatalom. 1949-ben hazatértem. Társaim most is Amerikában szenvednek. Amerikában húsz év alatt nem tudtam megkeresni annyit, amennyiből egy házat építhettem volna. És íme. most a saját házamat építem a szovjet hazában. Kö’csönt kaptam az államtól és a kolhoz is segít. Boldog öregkor köszöntött rám. Most maga lett a legöregebb tagunk, de találunk mi munkát magának is. A kertészetben, ahol a Bajta bácsi őrködöd. — Szegény Jóska! — fakadt fel a fájdalom az asszonyból. — Milyen jókedvvel ballagott ki esténként... Béla megvárta, míg eláll a hüppö- gés. — Aztán bármi köll, csak jöjjön be hozzám — kelt fel —, nem hagyjuk mi cserben magát — forgatta a kalapját, érezte, hogy még kéne valamit mondani, de Nanica néni csak maga elé bámult, szótlanul nézve a fekete-fehér cementlapokat. Nem tudott mit mondani. — Hát a viszontlátásra Bajta néni! — és felszabadultan kilépett a szállingózó hóesésbe. Az öregasszony ottmaradt ülve. A fekete-fehér cementkockák összefoiy tak a szeme előtt. Könnyein át nem látott semmit. Mély szürkeség ve*- te körül, ügy érezte, hogy ez a szürkeség mindig sűrűsödik és mind nehezebben tud lélegzeni. örült, hogy elfogy a levegő körülötte, örült a sűrű szürkeségnek, amely most megfojtja. örült a halálnak, amit ott érzett a boldogítóan fojtogató szürkeség mögött. Most ő is megy a Jóska után — gondolta — és két nap után először, mintha boldognak érezte volna magát. A lánya riasztotta föl. Csomagolni akart. Vinni az anyját. Bódultán kelt fel, gépiesen szed'e elő a festett vásznú koffert. Kinyitotta a szekrényt és kezdte kirakni belőle holmiját. Ahogy rakosgatott, egyre lobban kivilágosodott körülötte. — Maga előtt látta a falon Jóska képét. Leakasztotta. Ezt is viszi. A sublót tetején két vaskosabb könyv és néhány kopott naptár hevert, — ezekből olvasgatott föl neki az ura. Ezt is viszi. Kezeügyébe kerül Jóska borotvaszíjja. Megforgatja és ezt is a koff cba teszi. Az üres orvosságos üvegek, a szőrehullott borotvaecset, a körömvágó kisbicska, mind-mind a kofferba kerültek. A végén azt vette észre, hogy nem fér bele a ruhája. *-— Miért rakja bele ezt a sok lomot? — csóválta fejét a lánya. — Ez lom?! — kapta föl a fejét. — Ez az övé volt! — Most nem vihetjük el, majd 'egközelebb. Nanica néni leült, ismét maga elé nézett. Nagyot sóhajtott, a&án újra "ö’élit. — Bözsi, én nem megyek —mondta halkan és mintha megtalálta volna a keresett szót, hangosan ismételte: — Nem megyek! — Mit akar itt egyedül? —■ Nem leszek egyedül. — Hát kivel lenne? — Itt van a csoport, majd segí' íenek azok. A lánya ezt még nem hallotta. — , Anyja eddig csak szidta a csoportot. ' ahol Jóska minden éjtszakáját el' rontották. — A Béla mondta — bizonykodott Nanica néni, maga sem hitte, amit mondott, de neki nem is ez volt a fontos. Maradni akart. Nem akarta itthagyni a házat, ahol Jós- kával élt, a kertet, az udvart, azokat az apró holmikat, melyeket még három napja az ura használt. — Hogy menjek én ki akkor a kedvesem sírjához? — bujt ki belőle sírás közepette az igazi ok. — Minden héten ideutazhat — vigasztalta a lánya. — Ki bírja a költséget? — Erről nyugodjon meg. — Nem lehet — rázta fejét öregasszony — maradnom köll. — Majd kihasználják magát. Ver- senyt kapálhat a fiatalokkal, munkaegységre. Ezt akarja 71 éves f®' jével? Nálunk meg azokkal az aranyos csöppségekkei játszhatna égés* nap. Melyik lenne a könnyebb? Nanica néni csak a fejé; rázta. Nem tágított. — Nem lehet. Maradnom köll. .Sokáig szorongatta a ceruzát- Egyszer már le is tette. Hiába, nv?í kell írnia a levele*. A fizetési rne.í' hagyáson az áll, hogy a kivetett Ül®' féket közadóként fogják behajtam- ha nem fizet. Pénze nincsen. Dé1' előtt volt a csoportirodában Bélánál- Pénzt kért, hiszen tartozott neki * csoport. A lova árának első rész'®' tét még nem kapta meg. Már előtt egy hónappal megígérték. hiába várta a pénzt. Ma megint csak ígértek. — Nézze Baiia néni. hiába ígérem, a csoportevűlésneK köll megszavazni, hogy előbb meg' kaphassa a pénzét. — Ti csak ígérgettek mindent fakadt ki az öregasszony. — Miatta' tok nem mentem el az unokáimhoz Azt mondtatok, hogy csak bízzab1 bennetek. Hei, megmondta ezt 0e' l-em a lányom előre! Most szégyerr szemre tőlük köll a pénzt kérne111' ,— Bajta néni, á szabály a.. •&’ bály. Másként nem tehetünk. — A szabály mindig az volt. ho,y akinek valami köllött. azt megfizet' te. Nek'ek köllött a ló hát fizesse' tek meg! De uevlátszik a fiatalod' nál más a szabály! — Értse meg Bajta néni... t — Én megértem, de érttesd me* a végrehajtóval! — csattant az öreÄ' asszony hangja és otthagyta a ma' gyarázkodó e’nököt. Most ezt kéne megírni a lán.vá' PARASZTSORS Szovjet Ü-ihekisztánban Szovjet-Üzbekisztán a „fehér arany“: a gyapot hazája, az öntözőcsatornák földje. A forradalom előtti Uzbekisztánban faekével szántottak és a minden jogától megfosztott nép sem írni. sem olvasni nem tudott. tlzbekisztán, akárcsak a cári Oroszország többi elmaradott, félgyarmati határvidéke, a szovjet hatalom évei alatt virágzó, magasfejlettségű kultúrával, iparral és élenjáró mezőgazdasággal rendelkező, teljesjogú köztársasággá változott. A mezőgazdaság fejlettségét mi sem bizonyítja jobban, mint a következő adatok: Szovjet-Üzbekisztán- ban minden 1000 hektárnyi vetésterületre 14 traktor jut. Ugyanakkor hasonló nagyságú területre Franciaországban csak 7, Olaszországban pedig 4 sokkalta kisebb teljesítő- képességű traktor jut. A gyapotültetvényeken már a komplex gépesítés jegyében folynak a munkálatok. A gyorsütemű villamosítás eredményeként egyre több munkát végeznek el a villanymeghajtásu mező- gazdasági gépek. Az alapvető mezőgazdasági munkák gépesítése Uzbekisztánban már annyira előrehaladt, hogy a szántás 97, a gyapotvetés 90 és a sorközi művelés 70 százalékát végzik gépi erővel. Százával vannak már a köztársaságban olyan kolhozok, amelyek egy-egy hektárról 20—30 mázsa gyapottermést takarítanak be. Az öntözőhálózat kibővítése és a komplex gépesítés mindenütt biztosítja majd az ilyen magas terméshozamot. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésén Uszman Juszupov, az Uzbég SzSzK minisztertanácsának el nőké Uzbekisztán további gazdasági ás kulturális építéséről szólva kijelentette, hogy például a nyersgyapot termelését az elkövetkező öt év alatt az előirányzat szerint kétszeresére fogják növelni az 1952. évihez képest. az ázsiai kapitalista országokban A világon egyetlen országban sincs a gyapotnak olyan magas terméshozama, mint amilyent Szovjet- Üzbekisztánban elérnek a kolhozpa- rasztok, 1951-ben például Indiában, 3.4, Pakisztánban 5.2 mázsa volt a gyapot hektáronkénti átlagtermése. Egyiptomban 11.5, az Amerikai Egyesült Államokban pedig 8.3 mázsa gyapot termett hektáronként. Ugyancsak 1931-ben a keleti szovjet köztársaságokban a gyapottermét. «<*;- ■ érte hektáronként a 21 mázsás átlagot. Amíg Szovjet-Üzbekisztánban év- ről-évre rohamosan emelkedik a parasztság életszínvonala, addig a kö- zépázsiai kapitalista országokban mind mélyebb nyomorba süllyed a falusi lakosság. Törökországban például a szántóföld kétharmad része 33.000 földesúr kezén van. A szegény parasztok és a földnélküli parasztok száma 12 millió, Iránban a megművelhető földnek több, mint négyötöde van a földesurak, a kulákok. az egvház kezén. A parasztság 60 százalékának egyáltalán nincs földié. Ha földet bérelnek, a termés egy- hatodát tarthatják meg csak maguknak. A közép- és keletázsiai kapitalista országokban a kormányok nem támogatják a parasztságot a terméshozamok növelése érdekében. Siralmas képet mutat a termelőerők fejlesztése az ázsiai kapitalista országokban. Nézzük meg például, milyen képet mutat az energiatermelés öt szovjet köztársaságban: Uzbekisztánban, Kazahsztánban, Kirgiziában, Turkméniában és Tádzsikisztánban. ahol 17 millió szovjet ember él, ma már kétszerannyi elektromosenergiát termelnek, mint Törökországban, Iránban, Pakisztánban, Egyiptomban, Szíriában és Afga nisztánban, ahol a lakosság létszáma összesen 156 millió. NANICA NÉNI Ina: ÖRSI FERENC A befüzetlen férfibakancs húzta a lábát. Csoszogva ment a szoba ajtóhoz. — Jóska! — szólt be. Bentről han got sem hallott. Halkan behúzta az ajtót. — Hadd pihenjen szegény — gondolta. Kiér az állomásra, csomagja sincsen. A konyhában félhomály volt. Az asztalra vetődő lámpafénynek éles határt szabott az ernyő karimája. A? ablakmélyedésben, apró szegen, kis pléhkeretes tükör lógott. Ebben szokott borotválkozni az ura. A tükörrel szemben öröknaptárt akasztottak a falra. Oda csoszogott az ablakhoz Kihúzta az öröknaptór zsíros kartonját és a többi mögé dugta. — így — gondolta — január 18 Holnapután lesz az aranylakodalmunk. Majd megnyálazta ujját, kinyitotta a tűzhely ajtaját. összekapta a parazsat, közben magában mosolygott. — ötven éve ilyenkor lovon jött hozzám a Jóska. De eljárt az idő! Holnapután lesz az aranylakodalmunk. Csak gyógyuljon meg addigra1 Majd a doktorok csak segítenek rajta, ha már elutazik hozzájuk Pécsre, Na. de elkésik a vonatról — egyenesedett fel és isméi kinyitotta a szoba ajtaját. — Jóska! — szólt be — Jóska! — Elkésel a vonatról. Hallod? — a szó bából moccanást sem hallott. — Jóska! Kelj föl! Hallod!? — zörgetett a kilinccsel. A csend még mélyebb volt. Odatapogatózott az ágyhoz, mes rázta az elért kezet. — Hallod? Elkésel; — de a kéz mereven, görcsö sen zuhant vissza a dunyhára. Az öregasszony dermedten hallgatózott. A szobában semmi nesz. Csak a saját szíve dobogását hallja. Az ágy felől hiába lesi az alvó szuszo- gását. A villanykapcsolóhoz ront — Jóska! — sikoltja — Jóska! — Mi van veled?! — Az ágy felől nem jön válasz. Bajta József ércsomós ökleiben a csíkos dunyhacihával mereven, nyitott szemmel hallgat. _ Jóska! Jóska! — üvölt az aszon V _ Mi van veled? Hallod i11 KeU föl’ Jóska! — fullad el a hang- :a is összeszorított fogakkal rázza rázza az ágvbsnfekvőt. De hiába van rohan a szomszédba. - Avöflel veri a lehúzott zsalukat Kafuí’1 K-H’s! " kiáltozza zoko*VP-^SK- ^atfekete £iatalasszon' dl,ÍTjaj! A*,e,u»m! Jajlgyertek át’ Nézzétek meg! — fúldoklik a zokogástól. — Mi van vele? — kérdezi álmából riadva Katus. — Nem tudom! Nem! Nem! Nem! Faj nem tudom. Jani, Katus ura, magára dobta vasutas köpenyét és cipőjébe lépve, megfogta az öregasszony karját. — Jöjjön. Nanica néni! A szoba úgy volt ahogy hagyta. Tóska azóta sem mozdult Jani a fekvő ember mellére rakta tenyerét 'ehajtott fejjel állt az ágy mellett,. Oldalt sandítva látta Nanica nénit -“szketve. fogvacogva, vörös szemekkel. — Na!? — csak ennyit nyögött !z öregasszony. Jani nagyot nyelt. Az asszony tébolyul tan kiáltotta: — Meghalt?! Jani nem szólt, csak ellépett az ágytól. Az ismerősök hamar összecsődültek. Buzgó vénasszonyok zsongták körül a szerencsétlent. — Hol a szenteltvíz? — Gyertyád van. Nanica? Mert gyertyatartót hozok! — Mise után elhozom az olvasó- agyiét fekete zászlaját. De Nanica néni csak állt az ágy végénél lehajtott fejjel, kábán, köny nyei patakzottak. — Jóska! — dadogta — Jóska! — csak ennyit mondott. Az öreg Pongrácné ölelte át a vállát. — Gyere ki Nanica! Majd mi rendbe tesszük — és kitámogatta a konyhába. Kint az ablak függönyén már átderengett a téli világosság. Odabotladozott. Reszkető kézzel húzta löl a függönyt. Az ablakmélyedés falán ott csillogott a kis pléhkeretes tükör. Az asszony remegve nyúlt utána és minden ízében reszketve, a fal felé fordította. orvos szivbénulást emlegetett. — A faluban azt mondták: szép halála volt. A patikus, aki az utóbbi időben orvosságkészítés közben gyakran beszélgetett vele, sajnálkozott: — Kár. hogy nem érte meg szs- énv az arany lakodalmát. Már he '■V óta ezt emlegette Ezzel meg a •iH.m-.kái képével büszkélkedett 'i ndie Lányét és unokáit csoma- Vozben érte a sürgöny. Tortát készítettek, mandulásat, hosszúnyakú pálinkásfiaskát göngyölgettek rózsaszín selyempapírba. Most. hogy megérkeztek, nagy zöld viaszkos papírból és művirágokból készült koszorút hoztak. Lánya zokogva hajtotta fel a lila szemfedőt. Nanica néni hangosan sikoltozott, amikor ismét megpillantotta a felkötött állú viaszos arcot: — Én jó uram! Most köllött elmenned? Mikor olyan boldogok voltunk. Az unokái próbálták vigasztalni. — Velünk jön nagymama. Meglátja, milyen kényelmes élete lesz. Naphosszat csak a dédeket dajkálhatja. Vigasztalódjon már! — Jól van édeseim, jól van — hajtogatta —, de éppen most kötött neki itthagyni engem?! — és nem lehetett visszatartani, rohant a koporsóhoz. Áz öregasszonyok közül néhányan megértéssel nézték hangos bánatát. Mások, az „erőslelkűek", egy-két férjet már eltemetett özvegyek konokul pergették olvasójukat és mainkban botránkoztak azon. hogy Nanica mennyire nem tud belenyugodni az isteni akaratba. Botránko- •“sukn^k enyhe fejcsóválgatással adók jelét és mikor a hűvös szobából kimentek, szemforgatóan sutlog- ák: — Azért ez mégis sok! örülhetne annak, hogy ötven évig ilyen szépen éltek. Ezért adna hálát az Istennek! Nem ám így háborogni! Istent kísérteni! — Aztán, előbb körültekintve leguggoltak a trágyadomb mellé. Estére Nanica néni már beleegyezett abba. hogy eimegv unokáihoz a dédeket dajkálni. Szipogott, csuk- iott, nézte a kicsik legújabb fényképét. — Ennek igen fiús formája van — bökött a kisebbik képére — nem látszik rajta, hogy lány. A szoba félő! kopácsolás hallatszott. Felkapta a fejét. — Mi az? — meredt riadtan a fiatalokra és faképnél hagyva őket. szinte bebukott a szobába. — Miért nem szóltatok? Miért nemi? — borult a fakoporsóra, amelyet az öreg Dudás akkor szegezett le. Temetés után, Béla, a tszcs elnöke csatlakozott hozzájuk. Amikor leült a konyhában, fészkelődött a széken, köszörülte a torkát. — Hát eltemettük szegényt. Az öregasszony szeme ismét megtelt könnyel, lucskos zsebkendőiével orrát dörzsölte. — Igencsak becsültük a Bajié bácsit., de hét! Nanica néni most sem szólt. Béla szeretett volna már túl lenni a dolgon. — Azt szeretném mondani. Rajta néni, hogy ne érezze magát egyedül. A csoportra mindig számíthat.
