Dunántúli Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 180-203. szám)

1953-08-16 / 192. szám

7 W53 AUGUSZTUS 16 NAPLÓ JÓ BELE VÁG Ó S LEGYEM! A Szitakötő Műveknél munkaidő alatt üres az Udvar és a faliújság. Váltáskor benépesedik az udvar, de a faliújság változatlanul üres marad. Szinte érthetetlen ez, hiszen nagy világlapok min­tájára ennek a faliújságnak is hetvenöt'tagú szerkesz­tőbizottsága van. Hetvennégy közülük derék, egy állásponton lévő ember, csak a csillagászati rovat ve- "stöje rí ki közülük. Róla az a hír járja, hogy ír. Ha igaznak bizonyul, akkor a szokásjog szerint nem '«hét többé helye a faliújság szerkesztőbizottságában. A falitáblán lévő rozsdamarta rajzszegek arról ta­núskodnak, hogy volt már ezen a faliújságon cikk Is. Egyes idősebb, főként nyugalmazott gyárimunkások iT1ég emlékezni is vélnek egy-két címre, de esküdni már nem mernének rá. Ilyen címú cikkek állottak ott: „Előre, utánam1' »Fel, a csillagokig1'. „Hogyan látom én a következő ötezer évet?" „Egy szívvel, egy lélekkel, egy hassal.'1 A címek alatt lévő cikkek rendkívül általánosak voltak. Szóltak azok mindenről, csak az üzemről, az özemi emberekről, problémákról nem. A szerkesztőbizottság el is határozta, hogy kivizs­gálja, mi az oka ennek az általánosságnak. Az évek során ez a vizsgálat nagy léptekkel egyhelyben állt. Viszont az illetékesek csak nehezen szokták meg, hogy oi’nden értekezleten bírálatot kapnak az üres faliújság miatt. Elhatározták, hogy benépesítik a faliújságot. Éppen a határozat meghozatalakor kerekezett el Uz ajtó előtt tolókocsiján Dunszt Ákos, a gyári mú- teum 102 éves őre. A bizottság meghallotta a nyikor­gást és kiszóltak néki az ajtón, hogy írjon egy cik­ket a DISZ-fiatalok szakmai képzéséről, de hogy vé­letlenül se legyen általános még azt is megmondták néki, hogy szóljon ez a cikk a bogozó műhelyről. Dunszt Ákos bácsi úgy szabódott, mintha nem is !Ö2, de csak 101 éves lett volna. Arra hivatkozott, hogy utoljára 43 éve írt és akkor 's csak gót betűket. „Nem baj Ákos bácsi —mondták néki, — „Majd az egyetemen lefordítják, fő, hogy jó belevágós legyen.“ — Belevágós... Belevágós ... — motyogta az öreg nőig tovakerekezett. Otthon aztán sürgősen szólt az unokája feleségének, aki papírboltban dolgozik és így bizonyára tisztában van a faliújság irodalom, elvi és gyakorlati kérdéseivel. — írjál lányom helyettem egy olyan bevágott fali­újságcikket arról, hogy... Miről is? Ja igen, hogy a fiatalok miként dolgoznak ... Az unoka felesége nem akart vitatkozni az öreg­gel, de szaladt mindjárt a vállalat gépírónőjéhez. — Mancikám ... Te úgyis sokat írsz, írjál már né­kem egy faliújságcikket, a Szitakötő Müveknél akar­ják kitenni ... Majd csak valaki segít benne, te meg lekopogod ... Hogy miről szóljon? ... Azt hiszem az ifjúságról... Jaj és el is felejtem mondani: bevágott legyen, úgy látszik így díszítik a faliújságot. Mancika a beszélgetéstől számított negyedik lélek- zet múlva már telefonált is a Lajosnak. — Lajoskám, maga olyan cuki kis okos fiú. írjon nekem egy faliújságcikket... Mindegy, hogy miről szól, csak bevágott legyen ... Igen ... Este várjon a szokott helyen. A cikk megindult, a lavina hozzá képest kenyér- morzsa. Negyvenhármán tiltakoztak, tizenheten vállal­ták, de közülük kettő a felelősségrevonás elől más vá­rosba költözött, egy pedig miniszteri engedéllyel nevet változtatott. De végül is meglett a cikk. Az öreg aláírta, hogy Dunszt Ákos és a bevágott papírdarabot kitette a táblára. így kezdődött: „Tartsuk magasra a lobogót, repüljön állandóan fe­lette a galamb, harangzúgás töltse be életünket. Mind­azonáltal rohamos sikereket kell elérnünk. Élvezetes sikerek fáklyája világol..." A hetvenöttagú szerkesztőbizottság tanácstalanul álldogált. — Hiszen ez megint általános! Mi lehet az oka? Ekkor vették észre a faliújság sarkában szerény­kedő kis cikket. „Miért nem mutat példát a szerkesztőbizottság? Ök miért nem írnak? És miért olyanokat bíznak meg a cikkírással, akik nem ismerik azt a kérdést, amiről írnak. Sürgős intézkedést kérünk, hogy legyen már végre faliújságunk. Szabó János." , A szerkesztőbizottság azonnal intézkedett, Leszed- dették a rossz cikket, már azt, amelyik nékik volt rossz és bírálta őket. (Szántó) AMI MÉM TETSZIK •Elővezetés terhe mellett...“ Sok bírálat érte már a városi t v- uáes egyes osztályainak dolgozóit. De a sok bírálat ellenére sem igyekszik a tanács a régi bürokrata megszo­kásoktól szabadulni és a dolgozók ágveit érdemében elintézni. . Erről tanúskodik az alábbi idézé= ,si melyet Botos János bányásznak küldtek. •■Pécs városi tanács VB . —-----osztály. Begyűjtési csoport. 45 89. szám. 1953. IDÉZÉS • T. Botos János részére. Szondy u. ^2 szám. Felhívjuk, hogy folyó évi augusz­tus. .. -án délelőtt 8—12-ig előveze- ■®s terhe mellett ... órakor a be­adási könyv ügyben alulírottnál (Ta- Uáesháza. félemelet, kultúrterem 1 • • sz. szoba) a megnem jelenéssel iáró jogkövetkezmények terhe alatt ®°ntosan jelenjék meg. Pécs, 1953. évi augusztus hó 10. Gálné (aláírás) A fenti idézéshez csak annyit, hogy elővezetés terhe mellett megidé­zett Botos János már két hónappal belőtt átvette beadási könyvét. Másfél óra várakozás — lizpercuyi ebéd Vállalatunk dolgozói a Mór-kollé­giumban lévő konyháról kapják az ebédet. Nincs is senkinek kilogása sem az étel minőségére, sem a meny- nyiségére, de annál több n kiadás idejére. Ugyanis az történik már há­rom hét óta hogy az ebédre az üzem dolgozóinak másfél óráf kell várniok. Az ebéd-kiadás megállapított ide­je negyed tizenegy óra. Ezzel szem­ben az ebédet már hosszabb idő óta és elég gyakran pontosan 12 órakor kapja meg a kihordó, Így mire a munkahelyekre ér, már . vége van az ebédidőnek. Már több esetben szól­tunk a konyha vezetőjének, aki azt válaszolta, hogy nem kapnak idő­ben árut vagy ha kapnak is, nem elegendőt. Ez a kifogás nem elfogad­ható, mert áru van bőven. Szeretnénk, ha a Mór-kollégium konyhájának vezetői megnéznék hogy mennyit veszítenek vállalatunk dolgozói azalatt-az órák alatt ame­lyeket az ebédre való várakozássá' töltenek. Több ügyeimet és gondo­sabb munkát várun^ oz üzemélel- inezési Vállalattól IZSÁKI IMRE munkáseltátási megbízóit, Építő és Tatarozó Vállalat. Egy tölcsér fagvlalt... nem sok, de azért mégis úgy a leg­jobb, ahogy azt az egyéni ízlés kí­vánja. Mert nem mindegy, hogy a kávéfagylalt a citromra kerül, vagy fordítva. Mivel van, aki előbb az édeset zereti elfogyasztani és utána a sa­vanyút, ami a szomját oltja, de ha ugyanez az összetétel fordítva van, a szomja még fokozódik. Nemde ki­csiség? De ugyanilyen kicsiség, sőt még kevesebbe kerülne a fagylalt ki­adójának megkérdezni, hogyan kí­vánja azt az illető. Mert lehetséges, hogy az ízlések a kiszolgáló és a ve­vő között nem egyeznek. De van más eset is a fagylalt kö­rül. Mikor többféle van, mint egy, vagy kettő, jó volna meg is kérdez­ni, mit is akar a fél, nemcsak azt adni, amiből a legtöbb van. mert előfordulhat, hogy éppen azt nem -zereti az illető. És még egy: a valóságnak megfe­lelően írják ki, milyen fagylalt kap­ható. (Pef) „A GÉPKOCSIVEZETŐ EQY NAPJA!" Megpróbálom leírni egy Gépkocsivezető egy napját mondjuk egy pécsiét. ^ gépkocsivezetés egyike 11 legirigyeltebb foglalko­zóknak, mivel sokan üem látnak mást belőle, Jüint a száguldást, és “úgy a vezető csak ül a kormánykerék mellett, kicsit jobbra-balra te­ker és ha éppen hát kell, Zg is áll. Az, aki a kormány mö­gött ül, már egészen más­ként látja a helyzetet és jhásként is van. E látszó- agos könnyű munka mö­gött igen sok idegmunka ®s fizikai munka van, Zrt az a gyalogos, aki finden gondolkodás nél­kül lelép a járdáról, vagy ^kereszteződésnél anél­kül. hogy körülnézne — ®kar áthaladni az úttes- Jen és csak a fékek csi­korgására eszmél fel — ? Sépjárművezető idegeit, nem is tépi széjjel, de k'csit kikezdi már. Mert ahogy ő megdöbben, hogy jjjl is lehetett volna, ha 'nőben észre nem veszi a Gépkocsivezető, ugyanúgy *eJátszódik az a jármű ve­lőjében is. De ha ezek­után még a gyalogos, — ami rendszerint úgy szo­kott lenni — méltatlanko­dik, — nincs igaza, mert ahogy a gépkocsi nem járhat a járdán, ugyan­úgy a gyalogos is csak a legszükségesebb alkalom­mal veheti igénybe az út­testet. Bár az úttesten való járkálás Pécsett ál­talános, úgyannyire, hogy köztudomású még a pesti rendőrök előtt is. Nemrég Pesten egyik pécsi bará­tomra rászólt az egyik rendőr: ,.Ugy-e maga pé­csi, mert nem tud a jár­dán menni?!“ Nem egyszer a világ- eseményeket is az út kö­zepén tárgyalják meg és ha rájuk dudálnak, még akkor sem hagyják abba, ellenben kórusban üdvöz- lik keresetlen szavakkal az arra tévedő járművet. Ez tisztára pécsi specia­litás. Hogy is mert arra tévedni és őket megzavar­ni, mondiuk egv orvost szállító, vagy anyaggal, áruval, tejjel, kenyérrel terhelt gépiármú, amely­nek útja sürgős. „Legfőbb érték az em­ber“ és arra vigyáni kell. De sokszor vetődik fel- az a kérdés, hogy kinek kell jobban vigyáznia: nekünk saját magunkra, vagy más vigyázzon a mi testi ép­ségünkre? Ezért minden­ki úgy közlekedjék, még ha az gyalog történik is, hogy sem a maga, sem más testi épségét ne ve­szélyeztesse. A járdák kimondottan a gyalogosoknak készül­tek, azért felhívjuk a gyalogosok figyelmét: — használják is a járdát. De ha mégis le kell jönni róla, az úttest szélén köz­lekedjünk. Az sem ártana, ha a közlekedésrendészeti szer­vek néha a gyalogosokra is razziáznának és figyel­meztetnék őket a helyes közlekedésre, ha szabály­talanul viselkednek, mint ahogy ezt már egy pár fontosabb kereszteződés­nél megcsinálták. De úgy látszik, ez az oktatás már feledésbe ment, jó lenne ezért felfrissíteni megint. Természetesen a gépjár­művezetők egyrésze. — de szerencsére kis része — sem egészen ártatlan, fő­leg az egészen fiatal ge­nerációhoz tartozók közül, az úgynevezett vagány- kodók, akik még sokszor meggondolatlanul és ok nélkül rohangósznak, hogy szívük választottjának tes senek, vagy hogy újabb hódításra tegyenek szert. Ezeket is meg kell rend­szabályozni, figyelmeztes­sék őket a közlekedési szabályok betartására és a sebesség csökkentésére a város belterületén akkor is, amikor egyedül van­nak a kocsin és nincs ve­lük a felettesük. Bár a cikk elején egész napot ígértünk, de ez még egy negyedóra sem a mindennapi életből. Szám tálán, nekünk már fel sem tűnő furcsaság van még Pécs utcáin, nemcsak szabálytalankodó gyalogo­sok, (bár számszerint az van legtöbb) hanem egyéb rendellenségek is veszé­lyeztetik a biztonságos közlekedést, amit csak rendszeres felvilágosítás­sal és oktatással lehet megszüntetni. (Pef) Javítsa meg munkáját a szigetvart járási Í3tt emöke Járási TSß-ink legutóbbi jelent isei alap­ján kiderült, hogy a szigetvári járás ezévi MHK tervét 118 százalékra teljesítette. Ez az eredmény arra mutat, hogy a járásban komolyan dolgoztak az MHK terén. Nem így volt a helyzet két hónappal ezelőtt. Az egé^sz járásban alig volt egy-két kész MHK- r.ó, a járás sportkörei nem sokat törődtek a.z MHK-vnl. A ,,Dunántúli Napló“ bírálata után a já­rási TSB komolyan hozzálátott az MHK szervezéséhez. Ennek eredménye lett a mos­tani 118 százalékos tervteljesít és. A járási TSB elnöke Szojkó József elvtárs ezzel meg­mutatta, hogy tud dolgozni és eredményt felmutatni, ha nagyon megszorítják. Az MHK-lioz hasonlóan más munkaterüle­teken is meg kell javítani a szigetvári já­rási TSB-nek munkáját, A járási TSB elnök munkáját a rendszertelenség jellemzi. Nincs a TSB-nek munkatérré, mely szerint <éi- tudatosan rendszeresen tudna dolgozni. Nein érvényesül a vezetésben a kollektív' veze­tés. A TSB-bizottság gyűléseit nem tartják meg. Szojkó elvtárs idejének nagy részét a lab­darúgóba jnokság intézésével tölti. Nem fog­lalkozik kellőképpen a súlyponti sportágak­kal. Az atlétika, úszás és kerékpár sport­ágakat teljesen elhanyagolja. Szigetvár igen jó ifjúsági birkózókkal rendelkezki, ezek a fiatalok azonban a TSB-től igen kevés segít­séget kaptak. Ebben az évben, még egyet­lenegy birkózóvercsnyt nem rendezett a já­rási TSB. Ezeket mind a sportkörökre há­rítja. Más sportágakban is igen kevés volt a verseny az év folyamán. A megrende­zett néhány verseny lebonyolításánál pedig alapvető hiányosságok voltak. A versenyek jegyzőkönyveit nem készítették cl, vagy hu elkészítették, akkor azokat hiányosan állí­tották ki. Jellemző a járási TSB elnök ver­senyrendezési kedvére, hogy a néhány héttel ezelőtt Szigetváron megrendezett lovasver­senyt a megyei lovas társadalmi szövetség­nek kellett teljesen magarahagyva megren­dezni, mivel a TSB elnöktől semmi segítsé­get nem kaptak. A szigetvári járásban mindössze 12 sport­kör működik. Ez igen kevés, a járás köz­ségeinek számához viszonyítva. Neon sokat törődnek a szigetvári járásban a társadalmi aktívák képzésével. Ä jó és eredményes munka egyik feltétele pedig a szélesen ki­épített társadalmi aktívahálózat. A szigetvári járás a sport területén k#- mrJv lehetőségeket rejt magában. Ezeket a lehetőségeket kell Szojkó elvtársnak minél jobban kihasználni. Ha munkáját megjavítja és úgy fog dolgozni mint legutóbb az MHK terén tette, a legközelebbi jelentések egé­szen más képet fognak adni a járás sport- tnnnkájáról. A Vidám Vásár mindkét napján lesznek sportversenyek A Vidám Vasár keretében helyet kapott a sport is. A rendező TSB úgy állította a vásár sportműsorát, hogy mindkét napon szinte megszakítás nélkül lesznek sportver­senyek. A versenyeket a vásár területén lé­vő városi teniszpályákon bonyolítják le. Ott $esz felállítva az ökölvívószorító, ahol a legjobb pécsi ökölvívók, köztük Tantos, Hor­váth Nándor, Czája vívnak mérkőzéseket. A süllyesztett teniszpályákon játszanak be­mutató mérkőzéseket a legnevesebb pécsi te­niszezők. A legjobbak mellett szóhoz jut­nak majd a feltörő utánpótlás tagjai is. Az egyik röulnbdapályávú átalakított te­niszpályán n Haladás, Meteor, Építők és a Dózsa férfi és női röplabda csapatni mér­kőznek. Érdekesnek ígérkezik a kézilabda­bemutató. Falusi dolgozóink most megismer­kedhetnek ezzel a változatos, gyors, élveze­tes játékkal. A tervek szerint szerepel a Vidám Vásár sportműsorán a legjobb pécsi tornászok és birkózók bemutatója is. A tor­nászok között lesz Csicskár Mária és Kelé- nyi Éva, a magyar utánpótlás válogatott csapat tagjai. Végezetül .nem szabad meg­feledkeznünk az uszodában sorra kerülő sportműsorról sem, melynek során humoros úszószamok, toronyugrás, műugrás és vízi­labdamérkőzés szerepel. Mindent egybevetve a vidám vásár sport­műsora változatos és gazdag lesz. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR NB II.-es mérkőzések. Labdarúgás: Pécsi Dózsa—Pócsájhegyi Bányász, Tüzér-utca 17, Pécsi Vörös Lobogó—Nagykanizsai Bányász, Verseny-utca 17. Pécsbán.yatelcpi Bányász— Zalaegerszegi Vörös Meteor, Pécsbanyatelep 17, Komlói Bányász—Várpalotai Bányász, Komló 17, Pápai Vörös Lobogó—Pécsi Loko­motiv. Pápa 17. — Mccsekszabolcsi Bányász —Sásdí Mccsoksznbolcs 17, Komlói Építők-' Sellyéi Vörös Meteor. Komló 17. Pécsi Pos­Bányácz—Pécsi Építők. Hi da« 16, Villán* Traktor—Porcelángyár, Villány 16, Vasas !• Bányász—Bólyi Traktor, Vasas I. 17. Megye­bajnoki labdarúgómérkőzések. — Csongrád megye—Baranya megye ifjúsági válogatóét mérkőzés, Csongrád 15, Csongrád megye— Baranya megye válogatott, Csongrád 17. Atlétika: 40 város postaversenye, Loko- motiv-pálya 9. Vízilabda: Pécsi Dózsa—Tolnai Vörös Lo­bogó, összevont megyebajnoki vízilabda mér­kőzés, városi fürdő 17. Kiiloiivona! a MéjisfadíM avatására A Pécsi IBUSZ augusztus 26-án kellő számú jelentkező esetén 50 százalékos ked­vezményes különvonatot indít Budapestre, a Népstadion avatására. Ára: 57.50 Ft oda­\issza. Augusztus 18-án, kedden délig csak • budapesti Népstadion megnyitására szóló be­lépőjeggyel rendelkezők jelentkezhetnek, esetleg kollektív utazás esetén egy meg­bízott n fizetendő összeggel együtt jelent­kezzen. Utána délután fél 5 óráig bárki kaphat jegyet a létszám megteltéig. A Népstadion megnyitóra az IBUSZ jegyet nem tud biztosítani. Jelentkezés mindennap délelőtt fél 9-től délután fél 5-ig, az IBUSZ, Széchenyi-téri irodájában. * A Pécsi Vörös Lobogó—Nagykanizsai Bányász labdarúgómérkőzés szünetében és a mérkőzés után a Verseny-utcai pályán a Vörös Lobogó országos kerékpáros bajnok­ságán győztes Pécsi Vörös Lobogó kerékpá­rosai pályaversenyt tartunak. * A Magyar Galnmbsport Egyesület értosí. ti tagjait, hogy az 1954. évi gyűrűket au­gusztus 28-ig szerezhetik be, ugyanakkor clcséget is igényelhetnek, a Magyar Ga­lnmbsport Egyesület helyiségében, Kossuth Lajos-utca 83. tus—Szigetvári Kinizsi. Portás-pálya 9. Mo­hácsi Petőfi—Pécsi Szikra, Mohács 15, Hidasi H I Ifi KM Kitüntetés VASÁRNAP, AUGUSZTUS 16 ÜGYELETES GYÓGYSZERT ARAK. 10/3. sz. gyógyszertár, Széchenyi-tér 5. Telefon: 29-81. 10/8. sz. gyógyszer- tár, Kossuth Lajos-u. 81. Telefon- 23-94. 10/12. sz. gyógyszertár, Doktoi S.-u. 17. Telefon: 13-53 — NÉVNAP- Abrahám — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás vasárnap estig: változó felhőzet, legfeljebb néhány helyen záporeső, mérsékelt légáram­lás, a hőmérséklet alig változik. — Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére vasárnap reggel: 11— 14, délben 26—29 fok között. — A szabadtéri színpad megnyitó hangversenyére, melyen Gyurkovics Mária és Svéd Sándor is szerepel­nek, jegyeket a színház pénztára minden nap árusít elővételben dél­előtt 10—1 és délután 4—7 óra kö­rött. — A Mátyás király utcai Dolgo­zók Alt. Isk. tanfolyamára augusz­tus 18-án a beiratkozások megkez­dődnek minden nap délután fél 5 órától. Uj tanfolyamok indulnak az V., VI., a VII. és VIII. osztályok el­végzésére. Egyidejűleg lehet jelent­kezni a gép- és gyorsírási tanfolyam ra is. A tankönyvek kedvezményes beszerzéséről az iskola gondoskodik A tanítások szeptember 1-én kez­dődnek meg. HOL MŰVELŐDJÜNK, IIOL SZÓRAKOZZUNK? MOZI Vasárnap: Kossuth: TTárom kívánság: (délelőtt 10 óra. kor). Róma II óra. (fél 5, fél 7, fél 9 óra­kor). Park: Kíváncsi vőlegény (délelőtt (0 óra­kor). Állami Áruház (4, 6, fél 9 órakor). Petőfi: Diadalmas Péter (délelőtt II óra­kor). Róma 11 óra (5, 7, 9 órakor). CIRKUSZ A Tiszántúli Nagycirkusz a „Hu­mor jegyében“ címmel ma délután 4 és este 8 órakor előadást tart a Salokány-ligetben. Állatkert megte­kinthető egész nap. Hétfő: Kossuth: Róma II óra. (fél 5. fél 7. fél 9. órakor) Park: Állami Áruház. (6, fél 9 órakor). Pető* a — |i óra (5. 7, 9 órakor). A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Fenyvessy Bélát, az orvos- tudományok doktorát, nyugalmazott egyetemi tanárt 80. születésnapja alkalmából Munka Érdemrenddel tüntette ki. A dolgozók t üzelőa nyageltá fásáért Pártunk javaslatára kormányunk május hó 25-ével rendeletet hozott a tüzelőanyag szabad forgalmáról. A kormányhatározat végrehajtása, az­az a dolgozók zavartalan tüzelő- anyagellátása a Pécsi TÜZÉP Válla­lat dolgozóit is komoly, felelősség- teljes feladat elé állítja. A vállalat telepei nagymennyisé­gű brikett, szén, tűzifa és iszap- szénkészietekkel készültek fel a vá­sárló dolgozók tüzelőanyagellátására. A dolgozók jobb ellátásának biztosí­tása érdekében a TÜZÉP Vállalat a város különböző részein hálózatát kibővíti és így augusztus 17-ével új telepet nyit a szigeti városrészben a Zója-utcában, hogy a környéken la­kó dolgozók zavartalan ellátását biz­tosíthassa. A Kertvárosban és a kö­zeljövőben a János-uteóban is új telep létesül a környék dolgozóinak jobb ellátása végett. Vállalatunk gondoskodni kíván ar­ról, hogy vásárló dolgozók olcsó szénhez is hozzájuthassanak és en­nek érdekében ugyancsak augusztus 17-ével megkezdi Újhegyen az iszaji- szén eladását, ahol 1 mázsa iszap­szén csupán 14.10 forintba kerül. Az újhegyi eladásnál — a dolgo­zók kényelmét figyelembevéve — a befizetést nemcsak Újhegyen lehet eszközölni, hanem a Rákóczi-úti. Nagy Lajos-utcai. Vasút-utcai és Mártírok-úti TÜZÉP-telepeken is. A fenti intézkedésekkel kivánjuk elősegíteni Pécs város dolgozóinak kényelmes és zavartalan tüzelő­anyagellátását. Egyben kérjük Pécs város dolgozóit, hogy ezen felada- 'unk jó megoldásához olyképpen se­gítsenek, hogy már most kezdjék el a téli tüzelőanyagszükségletüket meg vásárolni, hogy télen a torlódások elkerülök legyenek. Kérjük to­vábbá, hogy javaslataikkal segítsék elő azt, hogy a tüzelőanyagellátást minél kényelmesebbé és zavartala­nabbá tudjuk tenni. Tóth András igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents