Dunántúli Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 180-203. szám)

1953-08-14 / 190. szám

2 NAPLÓ 1953 AUGUSZTUS 14 Az Egyesiül fi'lamíV és Dí’-Xsres „Vö'csenes segélynyn'tási szerződése“ agresszív szerződés Peking (Uj Kína) John Foster Dulles és Li Szin-Man megbeszélé­seinek eredménye komolyan fenye­geti a koreai fegyverszünetet és a politikai értekezlet jövőjét. Dulles és Li Szin-Man közös nyi­latkozata kijelenti: „A mai naptól a kölcsönös segélynyújtási szerződés hatálybalépésének és végrehajtásá­nak várható időpontjáig Koreában lévő fegyveres erőink az ENSZ- parancsnokság alá tartoznak.“ Az­után hozzáteszi: „A két kormány haladéktalanul tárgyalásba bocsát­kozik olyan megállapodásokról, me­lyek meghatározzák azoknak a fegy­veres erőknek a státusát, amelyeket az Egyesült Államok a kölcsönös se- i gélynyújtási szerződés hatálybalépé- I se és végrehajtása után Koreában fenntartani kívánnak.“ Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a „kölcsönös segélynyújtási szerződés“ hatálybalépése és végre­hajtása után az Egyesült Államok és Li Szin-Man csapatai már nem tar­toznak az úgynevezett „ENSZ-pa- rancsnokság“ alá és nem köti őket többé a koreai fegyverszüneti egyez­mény. Csak tizenöt napja szűntek meg az ellenségeskedések Koreában és a fegyverszüneti egyezmény még vég­rehajtásra vár. Az amerikai fél azon­ban máris sötét árnyékot vet a fegy­verszünetre és a koreai kérdés bé­kés rendezésének jövőjére. Fnuiciíorszáirban már minteary négymillió óoIííozó vesz rés/.t a sztrájkban Páris (MTI) Az egyre szélesebb hivatási és foglalkozási körökre ki­terjedő és lendületében növekvő francia sztrájkban már mintegy n.így millió dolgozó vesz részt. Posta, távíró és távbeszélő: a pos­tai alkalmazottak Parisban és az egész országban csütörtökön már 9 napja folytatják a sztrájkot, amely most úgyszólván az összes falusi postahivatalokra is kiterjed. Jellem­ző a mozgalom szélességére és át­ütőerejére. hogy csaknem mindenütt a magasabbállásu hivatalnokok is csatlakoznak a sztrájkhoz. Párisi Metro és autóbusz: Vala­mennyi szakszervezeti szövetség fel­hívására csütörtökön is teljes akció­egységben folyik a tiltakozó sztrájk. A kormány katonai járművek beál­lításával próbálja megtörni a sztráj­kot. Az igazgatási szolgálatban fog­lalkoztatott tisztviselők sem tettek eleget a behívóparancsnak. Vasutak: A francia vasúthálózat forgalma továbbra is szünetel. A helyi alapszervezetek által létesített akcióegység bizottságok még tovább szélesítették ki a sztrájkmozgalmat. Gázüzemek és villanytelepek: A sztrájkharc változatlanul tovább tart. Állami fegyvergyárak és arzená­lok: Limoges-ben az arzenál mun­kásai már augusztus U-e óta sztráj­kolnak. Augusztus 12-e óta sztrájk­ban állnak az arzenál munkásai, Toulon. Brest. Cherbourg, Lorient haditengerészeti támaszpontokon. Más arzenálok és fegyvergyárosok munkásai csütörtökön csatlakoztak a sztrájkhoz. Bányászat: A sztrájkmozgalom teg nap kiterjedt Nord és Pás — de — Calais megyék összes aknáira. Card megyében a vasércbányászok is sztrájkba léptek. Mulhouse vidékén, Elzászban sztrájkolnak a kálibánvák munkásai. A A.veyron megyéből a szénbányászok sztráikja átterjedt a Loire megyei bányákra is. Építőmunkások: A dolgozók az '“»ész országban sztrájkba léptek. Fémmunkások: A Hispano-Suize művekben újabb gyárrészlegek csat­lakoztak a sztrájkmozgalomhoz. A Páris környékén lévő Wagon- Lits dolgozói St. Denisben szintén sztrájkba léptek. Huszonnégy órára szüneteltetik a munkát a SNCAN ‘•epülőgyár munkásai is. A Keresztény CFTC Szakszerve­zeti Világszövetség értesítette tag- lait az egész országban, hogy csat­lakozhatnak minden más szakszer­vezeti szövetség által elrendelt .sztrájkmozgalomhoz, amennyiben ez nem lépi túl a negyvennyolc órát. A koreai kérdés hírei KESZON Hazatért koreai és kínai hadifog­lyok elmondották, hogy a koreai­kínai Vöröskereszt-csoportok képvi­selőit indokolatlanul akadályozzák a Dél-Korea területén lévő hadifo­golytáborok látogatásában. Nem en­gedik, hogy felkeressék a hadifog­lyokat és beszéljenek velük. Ezzel ellentétben a koreai-kínai fél ellenőrzése alatt álló területen a hadifogolytáborokat látogató együt­tes Vöröskereszt-csoportok teljes mozgási szabadságot élveznek. A Keszonban működő együttes Vörös­kereszt-csoport ENSZ képviselői az elmúlt napokban gondosan megszem lélték az átmenő hadifogolytáborok berendezéseit és négyszer tartottak csoportos megbeszélést a hazatele- pítésökre váró nemkoreai és koreai hadifoglyokkal. PHENJAN Korea dolgozói határtalan öröm­mel fogadták azt a hírt, hogy a szov­jet kormány elhatározta: segítséget nyújt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népgazdaságának hely­reállításához. A „Mincsu Csoszon“ lap vezércik­kében a többi között ezt írja: Nagv lelkesedéssel fogadtuk azt a hírt, hogy a szovjet kormány egy- milliárd rubelt utal ki, hogy segít­séget nyújtson a koreai népnek az ország helyreállításában. Az ország valamennyi vállalatá­ban. a városokban és falvakban gyű­léseket tartanak, amelyeken a mun­kások, parasztok és alkalmazottak őszlr.te köszönetét mondanék a szov­jet népnek a testvéri segítségért. KESZON A katonai fegyverszüneti bizottság mindkét fél részérni kinevezett tit­kárainak szerdai ülésén a koreai­kínai fél felhívta a másik fél fiwei- mét arra a tényre, hogy az ENSZ fegyveres erői augusztus 7-én és 8- :in hat ízben megszegték a ferwer- "ziineti egyezményt. A koreai-kínai fél biztosítékokat kér az F.NSZ-fél- <:ől, hngv hathatós intézkedésekkel megakadályozzák a fegyverszüneti egyezmén-' hasonló megszegéseinek megismétlődését. BERLIN Az smerilai MnylMlien bosszúsággal Itgidiák a Szovjetunió és Argentína között létrejött kercskeíe'mi egyezmény hírét A n.ewvorki „Daily Worker“ aus. 7-i jelentése szerint C. B. Baldwin, az amerikai haladó párt drszágos 'átkára augusztus 6-án tett nyilatko­zatában követelte, hoev ne folytas­sanak titkos tárgyalásokat Li Szín- Mannal. Róma: A ,.1'Unita" írja: Amerikai kormánykörökben bosszankodással fogadták azt a hírt, hogy augusztus 6-án a Szovjetunió és Argentína kö­zéit kereskedelmi szerződést írtak alá Buenos Airesben. Ezt a bosszan- kodást különösen két ok magya­rázza: az első az, hogy az egyez­mény aláírása — ez az első jelentő­sebb egyezmény, amelyet egy dél­amerikai ország a Szovjetunióval kötött, — követendő például szolgál­hat a többi délamerikai kormány számára; a másik ok az, hogy a Szovjetunió által szállítandó áruk listáján olyan „stratégiai“ természe­tű cikkek szerepelnek, amelyeknek a Szovjetunióba irányuló exportját az amerikaiak betiltották. Ez a kö­rülmény feltétlen gondolkodásra késztet több olyan kormányt, amely már különben is elégedetlen az ame rikai kereskedelmi korlátozásokkal, hogy vájjon célszerű-e tovább foly­tatni a kereskedelmi korlátozások politikáját. V 1T-H1RA DÓ Bukarest (MTI): Szerdán délelőtt folytatták Bukarestben a különböző szakmák ifjú dolgozóinak találkozó­ját. A fiatal bányászok az egyetem házában jöttek össze. A gyűlést Mal­colm Nixon, a DÍVSZ titkára nyitot­ta meg és üdvözölte a jelenlévőket, s rajtuk keresztül a világ összes if­jú bányászait. A Román Népköztársaság fiatal bányászainak nevében Ion Stoiccscu számolt be országa bányászainak munkájáról, életkörülményeiről, mun kasikereiről. Nagy-Britannia bányászainak ne­vében E. Scrivcns elmondotta, hogy mély benyomást gyakoroltak rá a román bányászok életéről, jogairól hallottak. Hazájába visszatérve az itt hallottak alapján szerelné új harcra ösztönözni az angol bányá­szokat a jobb életért vívott harcuk­ban. án délután a magyar VIT- ég egyik csoportja megláto- bukaresti Rákosi Mátyás- t A magyar fiatalokat nagv tél fogadták az üzem dolgo- imunkásaink meglátogatták e ;ket és hosszasan elbeszélget- amán fiatalokkal. Az amerikaiak bosszúságát még növeli az a tény,, hogy ennek a kor reskedelmi egyezménynek az alá­írására nem sokkal azután , került1 sor, hogy Eisenhower elnök fivére hosszabb tárgyalásokat folytatott Argentínában a kormány egyes tag­jaival, sőt magával Peron elnökkel is A nyilatkozat a világ népeinek győzelmeként üdvözli a koreai fegy­verszünetet, mint annak bizonvíté- kát. bogy a harmadik világháború nem elkerülhetetlen. „A haladó párt követeli, hogy vés senek véget Dulles Li Szin-Mannal folytatott titkos tárgyalásainak“ — fejeződik be a nyilatkozat. Á monopóliumok újjáéledése Japánban ... az Amerikai Egyesült Ál­lamok megszegték a szövetsége­sek között a háború alatt és a háború után kötött, egyezménye­ket cs Japán nemzeti független­ségének elfojtására, katonai tá­maszponttá alakítására irányuló politikát folytatnak. (Malenkov elvtárs beszédéből.) A japán hadiipari konszernek („Dzajbacu“) indították el a japán agressziót a békeszerető népek el­len. Ezek a monopóliumok óriási profitot húzták Ázsia országainak megszállásából, az ázsiai népek le­igázásából. Éppen ezért a második világháborúban levert Japánnal kö­tött fegyverszünet egyik fő követe­lése a „Dzajbacu" felszámolása volt. Ám az amerikai milliomosok és milliárdosok a japán monopóliumok újjáélesztésére határozták el magu­kat, hogy mint fiatal partnereiket, felhasználják ezeket az ázsiai népek kirablására és leigázására. Japán ipa rí és pénzügyi mágnásai a Wall Street támogatásával gyorsan vissza­szerezték uralmukat az ország gaz­dasági életében. A Micui, Micubiszi Szumitomo, Jaszuda, és más mono- póltőkés konszernek jelenleg a ja­pán ipari társulatok körülbelül 85 százalékát tartják ellenőrzésük alatt» A „Dzajbacu“ különösen a koreai háború éveiben éledt újjá gyors ütemben. A japán monopóltőkések fegyver- és hadianyagmegrendelése- ket kaptak az Egyesült Államoktó1 Az Egyesült Államok a koreai há­ború során több, mint egymilliárd dollár összegű hadimegrendelési esz közölt Japánban. Egyedül a . Ko- macu“ cég több, mint ötmillió dol­lár értékű lőszer gyártására kapóit megrendelést. A Kiodo Cuszin hírügynökség köz- ’eménye szerint négy repülőgépipari társulat megkezdte a iökhaitásos re­pülőgépek gyártását. Tokióban ..re­pülőgépgyártási tanácsot" 1 hoztak létre. Japánban gyem ütemben halad előre az ipar koncentrációja. Mint az „Economist’ című folyóirat közli, három nagy kohászati társulat szol­gáltatja a nyersvastermelés több. mint 98 százalékát s az egész acél- termelés több, mint felét. Tíz nagy szónbányatársulat részesedése az ország szénkitermelésében csaknem 63 százalék. Ugyancsak tíz nagy cement tó rsulat az egész cementter­melés több, mint 90 százalékát szol­gáltatja. A Joszida-kormány minden mó­don előmozdítja a japán monopóliu­mok növekedését és erősödését. Az .Aszahi" című lap arról ad hírt. hogy „lényegesen csökkentik a vál­lalatok adóit." Joszida miniszterel­nök június 16-i parlamenti pro- prammbaszédében célzást tett arra hogy a kormány kedvező feltételeket szándékszik teremteni a monopóliu­mok számára. A háborúutáni első években a ré­gi japán monopóliumok új cégérek mögé rejtőztek. Most nyíltan foly­tatják tevékenységüket. Az „Aszahi" című lap közleménye szerint a Mi­mi, Micubiszi, Szumitomo és Ja- ;zuda nagy japán konszernek régi nevük alatt kezdenek tevékenyked­ni. A . Ciubu Nihon" című lap ezzel kapcsolatban úgy véli. hogy „a jö­vőben már nem lesz lehetséges kor­látozni és ellenőrizni az ilyen egye- dilések tevékenységét." A „Dzajbacu“ nem csupán az ország gazdasági életében uralko­A koreai ifjúság képviselői a IV. Világifjúsági Diák- és Béketalálkozó megnyitásán a bukaresti „Augusztus 23" stadionban. A DOLLAR-PROZA Paul Henri Spaak teljes joggal íróaszta­la fölé helyezheti aranykeretben azt a diplomát, amelyet a „Christian Science Mo­nitor“ című amerikai lap adott neki érde­mei elismeréséül. A „Christian Science Mo­nitor“ a következőket írja: „Paul Henri Spaak, ez a kiváló európai szocialista ... ez az energikus és nem mindennapi em­ber számos előadókör- utat tett Amerikában... Spaak Amerika egyik legiobb barátja lett Európában ... Kíván­hatja-e az Amerikai Egyesült Államok a a jóindulatnak és együttműködésnek jobb eszközét. ..?“ Az újság arra a kö­vetkeztésre jut, hogy Spaaknál hűbb és lel­kesebb barátja nincs az Amerikai Egvesült Államoknak. Spaak sokoldalú, széles és lá­zas tevékenységet fejt ki. A belga jobboldali szocialisták vezetőié, parlamenti kénvise'ő és többször volt mi­niszter. Spaak az úgy­nevezett szocialista in- ternacionálé aktív po­litikusa, az „európai szén- és acélközösség“ politikai bizottságának elnöke s állandó tagia mindazoknak a „ta­nácskozó testületek­nek“ és „közgyűlések­nek“, amelyek a nvu- gateurópai országok szuverenitásának meg­semmisítését tanácsol­ják, kiállnak az „euró­pai hadsereg“ és „euró pai védelmi közösség“ mellett. Spaak az ame­rikai utazások közti szünetben számos be­szédet és beszámolót mond: Brüsszelben, Strasbourgban, Páris- ban, Milanóban... De bárhol szólaljon is fel, beszédének mindegyik tételében síkraszáll amellett, hogy az Ame­rikai Egyesült Álla­mok igázzák le á nyu­gateurópai országokat, hirdeti a diktátum, az agresszió és a háború amerikai politikáiét. A „Christian Scien­ce Monitor“ szerkesz­tősége abban látja Spaak lelkesültségének forrását, hogy belesze­retett az Amerikai Egvesült Államokban tett előadókörutak so­rán megismert ameri­kai életformába. Való­iéban azonban a dolog- oak sokkal próza:bh háttere vara. A ..BZ am Abend“ című ber- 1!ni úisáe július ?.7-én Brüsszelből , érdekes részieteket közölt Sna- ak életéből. A cikkből kiderül, hogv két év­vel ezelőtt az ameri­kaiaktól óriási jutal­mat kapott azért, mert aktívan támogatta a ..Schumann-tervet“. — Snaak amerikai javas­latra ezen a pénzen megvásárolta a ..Fab- rique National d‘Ar- mes“ nevű nagv belga hadiüzem részvénvei- nek egy kötését. Ez gyár „nagy és hosszú­lejáratú megrendelése­ket kap az Amerikai Egyesült Államoktól, nyersanyagszállításná i és_ hitelnyújtásnál előnyben részesítik. —• Ezeknek az „üzleti mű veleteknek“ eredmé­nyeképpen Spaak brüsszeli bankban ve­zetett folyószámláján... hatalmas összegek gyűl tek össze. Spaak beté­tei ebben a bankban csupán tavaly három­szorosára növekedtek". Spaak „üzleti műve­letei“ id°n tovább fej­lődtek. Soaak mint a belga parlament ..euró­pai védelmi közösség“ kérdését tanulmányozó különleges bizottságá­nak tagja, azon van. hogv e „közösségiről szóló egyezményt rati­fikál iák. Mint a „BZ am Abend“ közli, „rö­viddel ezelőtt, hogy ez a bizottság megkezdte munkáiét, a brüsszeli amerikai nagykövet Soaak tudomására hoz­ta. hogv azok a belga exportcégek. amelyek­kel Soaak szoros kap­csolatban áll, rendkí­vül kedvező megren­deléseket kapnak, ha a belga parlament ez év közepéig ratifi­kálta a párisi szerző­dést.“ Itt kell keresni an­nak az okát, hogy mi­ért olyan lelkes híve az Amerikai Egvesült Államoknak Paul Hen­ri Soaak - jobboldali a szocialista vezető. dik, hanem mind iobban beavatko­zik a politikai életbe is. A tokiói rá­dió közölte, hogy a .iaoán pénzügyi és ipari körök az utolsó választási hadjárat során mintegy 409 millió yent juttattak a reakciós pártoknak. A Joszida-kormány mindenekelőtt a nagv monopóltőkések érdekeit kép­viseli. A japán monopóliumok vezérkara az úgynevezett „gazdasági szerveze­tek szövetsége". A szövetség kötelé­kébe tartozó „védelmi ipari bizott­ság" kidolgozta Japán hatéves újra- feifeayverzési tervét, amelv 30 had­osztály, nagyszabású hadiflotta és légierő létrehozását írja elő. A szö­vetség követeli, hogv a japán mo­nopolista egyesüléseket engedjék be a nemzetközi kartellekbe s szün­tessenek meg velük szemben min­den korlátozást. A lapok hírt adnak árról, hogy a japán monopóliumok fokozottan kiterjesztik piacukat a délkeletázsiai országok felé, ahol régebben ural­kodtak. A Kiodo Cuszin hírügynök­ség közölte, hogy a Joszida-kormány a monopóliumokkal karöltve tervet dolgoz ki, amely előirányozza a ja­pán tőke aktivitásának erősítését az ázsiai országokban. A terv szerint Japán széleskörűen részt fog venni Indiában, Pakisztánban, Indonéziá­ban, Thaifölden, a Fülöp szigeteken, sőt még a közép- és közelkeleti or­szágokban is a nyersanyagforrások „kiaknázásában". Japán számos ázsiai országban máris közös válla­latokat hozott létre. A nagy japán bankok fiókokat nyitottak Bombay- ben, Karacsiban, Szingapúrban és más városokban. A „Fortune" című amerikai folyóirat adatai szerint a délkeletázsiai japán tőkebefektetések tervezett összege 100 millió dollár. Az Egyesült Államok imperialista körei ösztönzik a japán monopóliu­mok délkeletázsiai terjeszkedését, mert arra számítanak, hogy segítsé­gükkel kiszorítják ezekről a piacok- ''ól konkurrenseiket. mindenekelőtt Angliát, A/, amerikai monopóltőké- sok ugyanekkor növelik tőkebefekte­téseiket Japánban. 1950-ben az ame­rikai tőkebefektetések összege a bá borúelőtti 500 millió dollárról két “s félmilliárd dollárra, vagyis öt­szörösére nőtt. Az amerikai üzlet­emberek megvásárolják a japán tár­sulatok részvényeit s társtulajdono­saivá válnak számos japán vállalat­nak. Az amerikai monopóltőkések 1950 júniusa óta mintegy küencmd' 'tárd yen értékű részvénvt szereztek meg Japánban s az . Aszahi" című 'ap adatai szerint tízmilliárd yen nyereségre tettek szert, A tények azt mutatják, hogy a* Egyesült Államok imperialistái 3 iapán vezető körökkel vállvetve, gyors ütemben élesztik újiá a hadi­ipari konszerneket, hogy Japánt távolkeleti agresszióink hídfőállásé­vá tegyék. Az Egyesült Államok egyoldalúan- háborús céliainak megfelelően, fej" leszti a japán gazdaságot. Az „Eco­nomist" című folyóirat beismer'- hogy az ország alárendelt helyzete és a fokozott újrafelfegyverkezés „me& fosztja a japán gazdaságot önállósá­gától és válságba sodorja." „A ja- pán gazdasági élet kilátásai ige!1 borúsak" — állapítja meg a „Maini' ci" című burzsoá lap. Ám a japán lakosság széle* rétegei, sőt az üzleti körök egy0* képviselői is az ország gazdaság függetlenségét követelik, síkraszáű' nak amellett, hogy Japán folytasson széleskörű kereskedelmet valameny' nyi országgal, így Kínával is.

Next

/
Thumbnails
Contents