Dunántúli Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 180-203. szám)

1953-08-13 / 189. szám

♦> NAPLÓ 1953 AUGUSZTUS IS A Szovjeluiiió jegyzéke az Egyesült Államok kormányához A Szovjáiuiió Legie'sö mm 5 és G. M. Maiénál eivlárs beszéáásisi UM visszinnia nn ;a ersdtüényeins’i ■Moszkva (TASZSZ): Mint a szov­jet sajtó már jelentette, július 31-én a szovjet kormány jegyzéket inté­zett az Egyesült Államon kormányá­hoz és abban erélyes tiltakozását fe­jezte ki amiatt, hogy ez év július 27-én négy amerikai vadászgép Kínai Népköztársaság területe felet* kalóztámadást intézett az ,.IL—12'‘ szovjet utasszállító repülőgép ellen A támadás következtében huszonegv szovjet állampolgár és a repülőgép elpusztult. Augusztus 1-én az Egyesült Álla­mok moszkvai nagykövetsége az Egyesült Államok kormányának megbízásából válaszjegyzéket kül­dött e tárgyban a Szovjetunió kül­ügyminisztériumának. Ezzel kapcso­latban A. Gromiko. a Szovjetunió külügyminiszterhelyettese augusztus ll-én fogadta Ch. Bohlent. az Egye­sült , Ál-lamök nagykövetét és a kö­vetkező jegyzéket adta át neki: ..A Szovjet Szocialista Köztársasá­gok Szövetségének kormánya, mi­után igazolja az Amerikai Egyesült Államok kormánya 1953 augusztus elsejei jegyzékének vételét, szüksé­gesnek tartja kijelenteni a követke­zőket: Mint a szovjet kormány július 31-i jegyzéke már közölte, ez év július 27-én a Kínai Népköztársaság légiterébe behatolt négy amerikai vadászgép helyi idő szerint 12 óra 28 perckor (moszkvai idő szerint fi Óra 28 perckor) kínai terület felett megtámadta és lelőtte a megállapí­tott útvonalon, Port-Arthurból Vla­gyivosztok felé tartó menetrendszerű közlekedését végző ..IL—12" szovjet utasszállító repülőgépet. Az ameri­kai vadászgépeknek a f°gyvertelen szovjet utasszállító repülőgép ellen1 végrehajtott támadása a kínai—ko­reai határtól 110 kilométerre. Hua- tien kínai város térségében történt ahol a Port-Arthur és Vlagvivosz- *Ok közötti rendszeres légiközlekedé- útvonala vezet és amelyen szovjet utasszállító repülőgépek már évek óta közlekednek. A szovjet repülő­gép az amerikai vadászgépek álta' ellene intézett támadás pillanatában az északi szélesség 43 foka és ö‘ perce, valamint a keleti hosszúság 127 foka és 45 perce fölött volt. A szovjet repülőgép ellen ameri­kai vadászgépek által elkövetett tá­madásról és a repülőgépnek a táma­dás következtében történt pusztulá­sáról érkezett hír vétele után a Szovjetunió polgári légiflottájának főigazgatósága haladéktalanul külön bizottságot küldött Huatien térségé­be, hogy kivizsgálja a szovjet repü­lőgép pusztulásának körülményeit. A bizottság ráakadt a 15 utasnak és a legénység hat tagjának holttesté­re. valamint a szétzúzódott repülő­gép roncsaira. A bizottság a vizs­gálat megejtése után megállapította hogy hat holttesten golyó, valamint repeszdarab-okozta sérülések van­nak, a repülőgép megtalált roncsair pedig 19 lyuk látható. Golyófúrta lyukak vannak az ejtőernyőkön, va­lamint a repülőgépben talált egyél: holmin is. A bizottság ezenkívül ki­kérdezte azokat a helyi kínai lako­sokat, akik szemtanúi voltak a szov­jet utasszállító repülőgép ellen ame­rikai vadászgépek által elkövetett le mádásnalt. A helyi kínai lakosok tel­jes mértékben megerősítették a szov iet kormány július 31-i jegyzékéber ^kifejtett tényeket. Az Ewesült Államok kormánya Külön egesen kiképzelt „kémeíháriió" ügynökök larllák szemmel a üazaielepítelt amerikai hadiioglyoVa! Peking (Uj Kína) Az Egyesült Ál­lamok katonai hatóságai — mini „kémgyanusakat“ — titkos ügynö­kökkel figyeltetik a hazatelepített amerikai hadifoglyokat. Az United Press augusztus 9-1 je­lentése Szerint különlegesen kikép­zett „kémelhárító“ ügynökök utaztak a múlt héten Japánba és Koreába, hogy elvegyüljenek a hazatérő hadi­foglyok között és szemme [tartsák a „gyanúsakat“. 1 Az amerikai katonai hatóságok ez újabb rendszabályainak célja, meg­akadályozni azt, hogy a hazatértek elmondhassák, milyen jó bánásmód ban volt részük északkoreai haditog ságuk ideje alatt. A? amerikaia« re mélik továbbá, hogy ilyen módm hazug történeteket koholhatnak a hadifoglyokkal való „rossz bánás­módról“. ez év augusztus 1-i jegyzékében be­ismeri, hogy az amerikai vadászgé­pek július 27-én helyi idő szerint 12 óra 25 perckor támadást intéztek az ,,1L—12" repülőgép ellen, ami a tá­madás idejét illetően körülbelül egyezik a szovjet jegyzékben idézet: adatokkal. Az említett támadás kö­vetkeztében az „IL—12" repülőgé­pet lelőtték. Mindemellett az Egye­sült Államok kormánya azonban ki­jelenti, hogy az „IL—12" repülőgé­pet az amerikai vadászgépek állító­lag nem kínai terület, hanem Ko­rea területe felett, körülbelül nyolc mérföldre a Jalu-f oly ótól, ama hely felett támadták meg, amely az észa­ki szélesség 41 fokán és 38 percén, j valamint a keleti hosszúság 126 fo­kán és 55. percén van. Ilyen nyilat­kozatot tesznek a pontosan megálla­pított tények ellenére. Pontosan meg­állapított tények szerint ugyanis az amerikai vadászgépeknek a szovjet utasszállító repülőgép ellen elköve­tett támadása a valóságban nem az Egyesült Államok kormányának jegyzékében megjelölt pont, hanem a fent idézett pont felett történt, amely az északi szélesség 43. fo­kán és öt percén és a keleti hosszú­ság 127. fokán, valamint 45. percér van. Ez a pont nem a Jalu folyótó1 nyolc mérföldre koreai területen, ha­nem kínai területen, 170 kilométerre a. jegyzékben említett ponttól észak­keletre van. Ilymódon tehát az Egyesült Álla­mok kormányának jegyzéke helye­sen idézi az amerikai vadászgépek által szovjet utasszállító repülőgép ellen elkövetett támadás idejét, de helytelenül jelöli meg a támadás színhelyét. Nyilvánvaló, hogy az amerikai vadászgépek által a szov­jet utasszállító repülőgép ellen in­tézett támadás helyére vonatkozóan megtévesztették az Egyesült Álla­mok kormányát. Benin (MTI): A DPA nyugatné­met hírügynökség közlése szerint Ha. rold E. Talbott, az amerikai lég.i­Viharfelhők a „Egy militarista Németország — függetlenül attól, vájjon ko­rábbi mezében, avagy «az euró­pai védelmi közösség» álarcában lép-c fel, halálos ellensége Fran­ciaországnak cs a többi szomszéd államnak." (Malenkov elvtárs be szédéből.) Heusinger volt hitlerista tá­bornok, aki ma Adenauer, bonn kancellár katonai tanácsadója, kei évvel ezelőtt nagyhangon kijelen­tette: — Amint huszonöt hadosztályunk lesz, máskép fogunk beszélni a fran­ciákkal. Heusinger tábornok júliusban Washingtonban járt azzal a külön­leges bonni küldöttséggel, amelyet Theodor Blank, Adenauer hadügy­minisztere vezetett. Ez a küldöttség az amerikai kormány külön meg­hívására kelt át az Atlanti óceánon hogy tárgyalásokat folytasson a né­met militarizmus fegyveres erőinek feltámasztásáról. Blank és Heusin- ;er nyilatkoztak a tárgyalások ered ményéről: Washingtonban elhatároz­ták, hogy a bonni államban 450 ezer főnyi szárazföldi hadsereget, vala­mint haditengerészeti és légiflottá: szerveznek. Ha Németország szom­szédainak fokozódó ellenálása lehe­tetlenné teszi, hogy ezeket a fegy­veres erőket az „európai hadsereg" ’ászlaja alatt szervezzék, úgy min­ien leplezés nélkül fogják őket megalakítani. A német militarizmus fegyveres erőinek álcázásául szolgáló „európa hadsereg" tervei ott szerepelnek az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország külügyminiszterei­nek washingtoni értekezletéről szól’ iivatalos jelentésekben is. E jelenté sek hangsúlyozzák, hogy a washing­toni értekezleten résztvevő három kormány sürgetni fogja az „európa hadsereg" megalakítását. így tehát a nyugatnémetországi militaristák biztosítékot kaptak arr; mnatkozóan, hogy csupán idő kér lése agresszív fegyveres erőik út ászületése. Közismert tény. hogy -■ fegyveres erők feltámasztása Nyu gat-Németországban tulajdonképpen már meg is kezdődött. S bár a hu­A szovjet kormány, tekintettel a fent kifejtettekre, megerősíti az „IL- 12" fegyvertelen szovjet utasszállító repülőgép ellen amerikai katonai re­pülőgépek által elkövetett kalóztá­madás miatt július 31-i jegyzékében kifejezeti határozott tiltakozását és követeli a bűnösök szigorú megbün­tetését, valamint annak megakadá­lyozását,, hogy az amerikai katonai parancsnokság részéről a jövőben ilyen bűnös cselekedetek történje­lek. Ugyanakkor a szovjet kormány követeli, hogy az Egyesült Államok kormánya térítse meg az említett 21 szovjet állampolgár és az „IL— 12" repülőgép pusztulásával a Szov­jetuniónak okozott károkat. A kár nagyságát a jelen jegyzékhez csatolt melléklet jelöli meg." A. Gromiko átnyújtotta Ch. Boh­len úrnak a jegyzékben említett mellékletet is. amely a szovjet ál­lampolgárok és az utasszállító re­pülőgép pusztulása következtében a Szovjetuniónak okozott károkért 7 445.800 rubel, vagyis 1,861.450 dol­lár kártérítést jelöl meg. Ez az ösz- szeg magában foglalja a következő­ket: Egyszeri segély a repülőgép el­pusztult utasai és legénysége család­jának: 420.000 rubel. Az elpusztultak kiskorú gyerme­keinek és elaggott szülőinek nyug­díjra 5,670.000 rubel. Az elpusztultak földi maradványai nak elszállításával és temetésével kapcsolatos kiadásokra: 315.000 ru­bel. Az elpusztultak személyi javai ér­tékének kárpótlására: 84.000 rubel. Az „IL—12" repülőgép értéke: 956.800 rubel. Ch. Bohlen úr közölte, hogy az említett jegyzéket kormányának tu­domására hozza. metországiba érkezett. Talbott meg tekinti az amerikai megszállók nyu- gatnémetországc repülőtereit és az Rajna felett '.zonöt nyugatnémetországi hadosz­tálynak még híre-hamva sincs, a bonni főkolomposok máris „máskép" vagyis a diktátum nyelvén beszélnek 1 franciákkal. A bonni parlamentben az utóbb' retekben többször foglalkoztak a ű’ancia—német viszonnyal. Igen lágy megrökönyödést keltett annak u híre, hogy a bonni parlament nem hagyta jóvá a 12 millió dollár ösz- szegű adósság kifizetését Franciaor­szág számára ugyanakkor, amikor zankcionálták az Amerikai Egyesült Államok és Anglia számára a több mint három és félmilliárd dollár ösz- szegű adósság kifizetését. Ezt a Fran­ciaország címére intézett tüntetést hitlerista stílusban mondott dema­góg beszédek kísérték s mindez ter­mészetesen ingerültséget kelteti Parisban. A „L Aurore című jobboldali francia újság ezzel kapcsolatban kénytelen volt arra emlékeztetni, hogy a hitleristák közel öt eszten­dőn át francia területeket tartottak megszállva, terrorizálták annak la­kosságát! „A hitleristák — írja a lap, — kizsákmányolták Franciaor­szágot, nap mint nap 400 millió frankot facsartak ki belőle az oko­zott kár megtérítésének ürügye alatt szerelvényszámra küldték az élelmi­szert Németországba, kifosztották gyárainkat és koncentrációs táborba küldték a franciákat. Százezerszám­ra pusztultak a franciák a gázkam­rákban. S ezek mernek bennünket sértegetni!" A párisi felzúdulás elcsitult, ami­kor a bonni parlament másnap meg változtatta a francia adósságokra vonatkozó előzőnapi határozatát. A Bundestag elnöke kijelentette: úgy- látszik a képviselők hibát követtek el. mert „nem értették, hogy mire havaznak." A jobboldali francia saj- ó egy része szívesen elfogadta ezt t verziót. Pedig csak nagyon hiszé my emberek gondolhatják, hogv a Bundestag képviselőire hirtelen '•alami szellemi sötétség borult. Nerr hiba" történt, hanem politikai mo- lőver volt ez. Bonn a parlament eredeti határo­zata okozta zenebona leple alatt egy­(TASZSZ) A népi demokratikus országok sajtója és rádiója nagy fi­gyelmet szentelt a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa 5. ülésszaka eredmé­nyeinek és G. M. Malenkov, a Szov­jetunió Minisztertanácsa elnöke be­szédének. A Kínai Népköztársaság központi lapjai augusztus 10-án kö­zölték G. M. Malenkov, a Szovjet­unió Minisztertanácsa elnöke beszé­dének teljes szövegét. A Lengyel Népköztársaság közvéleménye nagy figyelemmel fo- ;gadta a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének beszédét és a Legfelső Tanács 5. ülésszakát. A „Trybuna Ludu“ a Lengyel Egyesült Munkás­párt központi lapja vezércikkében méltatta a beszéd nagy jelentősé­gét. A csehszlovák lapok közölték G. M. Malenkov beszédé­nek teljes szövegét és több lap vezér cikkben is foglalkozott a beszéd je­lentőségével. A Német Demokratikus Köz­társaság lapjai közölték Malenkov beszédét és vezércikkben is foglalkoztak a beszéd jelentőségével. Az amerikai lapok vasárnapi számukban nagy figyel­met szenteltek G. M. Malenkov be­szédének. Különösen kiemelték a be­szédnek azt a részét, amely az Egye­sült Államok hidrogén bomba mo­nopóliumának felszámolásáról szól. A lapok beszámoltak arról is, ho­gyan reagáltak a kongresszus egyes tagjai és hivatalos személyek a hid­rogén bombával kapcsolatos kijelen­tésre, A New-York Times szerkesz­tőségi cikkében azt kommentálva, hogy, a hidrogén bomba már nem az Egyesült Államok monopóliuma — javasolta, hogy változtassák meg az Egyesült Államok nézeteit mind bel­politikai, mind külpolitikai téren. A Washington Post szerkesztőségi cikkében megjegyezte, hogy G. M. Malenkov kijelentése két lehetőség elé állította az Egyesült Államokat. Az egyik — a lap szavai szerint — az, hogy fogadjanak el katonai prog- rammot, amely „sok milliárd dollár­ba kerül“ és olyan új terhet ró az Egyesült Államok gazdaságára, ame­lyet nem lehet előre megjósolni. „A másik, bár távoleső lehetőség az — írja a lap — hogy teremtsék meg a lefegyverzés igazán biztos nemzet- iözi rendszerét... természetesen ezt íz utat kell előnyben részesíteni, ha idejűleg egy másik lépést is tett. — Diktátum formájában követelte a Saar-vidék visszacsatolását Nyugat- Németországhoz. Ezt a határozatot nem . változtatták meg. A bonni miniszterek még enné! is tovább mentek. —c Közülük egye­sek (pl. Jakob Kaiser) ma már El- nász-Lotharingiát emlegetik harcié beszédeikben. Mint látható, a mili­tarista bonni klikk még csak nem !s nagyon törekszik erede'iségro. — Egyszerűen a hitleri úton halad to­vább. Az utóbbi időben a szabadon ga­rázdálkodó hitlerista ..vezérek" gya­korta rendeznek a bonni „kis Reich - ben" különböző összejöveteleket amelyeken újból felcsendül a régi fasiszta dal: „Legyőzzük Franciaor­szágot!" A népi mondás szerint éne­kéről ismerni meg a madarat.. / Mindez azt bizonyítja, ha a bonni klikk állig fel tudja fegyverezni a rajnamenti militarista államot, köz­vetlenül Franciaország szomszédságá­ban, úgy egy új háború tűzfészke ke- 'etkezik. Persze a dolog nem annyi­ra magán a bonni klikken áll, vagy bukik, mint inkább az őket támo­gató reakciós amerikai körökön. Marcel Fourier, francia újságíró egész jogosan írja a „Liberation" c francia újságban: „Ha Németország agresszív hangot üt meg velünk szemben, vájjon ki a bűnös? Wash­ingtonban a minap ünnepélyes kül­sőségek között fogadták a német katonai missziót. A volt hitlerista ‘ábornokoknak majdnem könyörög­nek, hogy fogjanak újból fegyvert Szovjet-Oroszország ellen. Ilyen kö­rülmények közt persze úgy tűnhetik fel, hogy Hitler az atlanti politika ;gazi előhírnöke volt." Az „atlanti politika" wash­ingtoni szerzői minden teketória nélkül durva nyomást gyakorolnak Franciaországra, hogy minél hama­rabb fogadja el az „európai hadse­reg" tervét. Erre irányul Dulles kemény kéz"-politikája. Az Ame­rikai Egyesült Áll^nok külügymi nisz'ere azt követeli Franciaország 'ól. hogy sajátkezüleg ássa meg sír­ját. A francia gazdasági élet egvm mkább zsákutcába jut az amerikai parancsszóra összeütött „Schuman- terv" miatt. Az európai szén- és acél elérhető. Azonban a lefegyverzés sok kai több őszinteséget követel, mint amit eddig nyilvánítottak és sokkal több aktív kísérletet az irányban, hogy realista módon közeledjünk a szovjet álláspont megértéséhez.. Ezzel kapcsolatban talán a kor­mány is revideálni akarja az álla­mok vezetői legmagasabb színvona­lú értekezletének megszervezésére tett ellenvetéseit. Lehetséges, hogy az események most az ilyen értekez­let összehívását igazolják, mivei le- hét, hogy így sikerülne közös neve* zőt találni a megegyezéshez.“ A „Reuter“ hírügynökség tudósítója jelentette, hogy amerikai diplomáciai körök nagy figyelmet szentelnek Malenkov Japánhoz in­tézett felhívásának. „Amerikai hiva­talos személyek úgy jellemzik Ma-- ienkov kijelentését, hogy — amióta miniszterelnök lett — ez a legfonfJ- sabb ismertető jele Moszkva azon óhajának, hogy megjavítsa kapcso­latait a Távolkeleten.“ A londoni Times és Daily Worker részletes jelentést közölt G. M. Ma­lenkov beszédéről. A többi angol láp röviden ismertette a beszédet. A Times szerkesztőségi cikkében ki­emelte, hogy milyen biztonsággal je; lölte meg Malenkov a Szovjetunió politikai irányvonalát. A lap kom­mentálta a nemzetközi helyzetről és a Szovjetunió külpolitikájáról tett kijelentéseket. A Daily Mail és 3 Daily Thelegraph and Morning Post a szovjet kormány gazdasági intézkedéseivel foglalkozott. A vasár napi lapok feltűnő helyen közölték hírügynökségeik ismertetésében G- M. Malenkov beszédét és kiemelték a hidrogén bombával kapcsolatban tett kijelentéseket. A párisi !‘Hurrianité Dimanche és a Journal du Dimanche című vasárnapi lapok beszámoltak G. M. Malenkov beszé­déről. A 1‘Humanité Dimanche ki; emelte a Szovjetunió békesZereto politikáját, valamint G. M. Malen- kovnak az összes nemzetközi vitás kér dések békés megoldására vonatkozó kijelentését. A lap a Szovjetunió költségvetését a béke költségvetésé­nek, a néptömegek jólétének költség vetéseként jellemzi. A párisi lapok augusztus IQ-i szár maikban nagy helyet szenteltek 3 Szovjetunió Legfelső Tanácsa 5. ülő5 szakának és G. M. Malenkov beszé­dének. A 1‘Humanité vezércikkben is foglalkozott a beszéddel. Vezér' cikket írt a Liberation is. ben létesítettek, bilincseket ver. 3 francia nehéziparra és egyszerűen 3 Ruhr-vidék toldalékévá változtál.!3 azt. A nyugatnémetországi monop0' liumok Wall Street-i társaik segí*' -••égére támaszkodva a „Schuman- terv" hálóját használják fel franc'3 konkurenseik megfojtására. Eközben magában Párisban a ki>- önböző titkos alapokból óriási ősz; szegeket költenek a Franciaország nemzeti alappilléreit aláásó prop3'^ gandára. Ez a káros propaganda. nr' cátlanul és szüntelenül folyik 3Í uralkodó politikai körökben, a nagl” világi szalonokban, az újságok ha' rabjain és a színpadokon. Az. őrs/-3' goi elárasztják olyan könyvekké*' amelyek azt hirdetik, hogy Franci3' országot meg kell szüntetni. tn>-!’ szuverén államot és á* kell változta!' ni a kozmopolita ..Egyesült. EuróP®- — a Hitler-féle „Uj Európa" új J'1” adása -egyik szürke tartományává- Hogyan történhetett meg, hoN Franciaország, amely a másód*“ világháború után a győztesek o'd3' Ián állott, most megint csak ily3 irigylésre e<"'általán nem méltó he‘* zetbe került? Azért történt ez, mert a nyug3’1 hatalmak Washington parancsát megtagadják a szövetségeseikkel kó főtt potsdami egyezményt. A pOts'r dami egyezmény vezér elve, hof!; Németországot egységes, békeszeret0] és demokratikus állammá kell v3* toztatni. Ez teljes mértékben ' össz hangban van Franciaország és 3. összes békeszerető népek érdeke>ve ’ A fények azt mutatják, hoí^ sz utóbbi időben Franciaország ví!, lamennyi társadalmi rétege egyr, jobban felismeri a fenyegető 'ff, szélyt. Az „Atlantic" című reakcj^ amerikai folyóirat így jellemzi husi számában a franciaországi ha° gulatot: „Az egyszerű francia véli, hogy jóformán minden meg0’ dást előnyben kell részesíteni a ó?, met katonai egységek feltámasztás3 val szemben ... Franciaország ol.V3 mértékben hajlik arra, hogy az szókkal tárgyalja meg Németország lövőjét, amilyen mértékben köze'0* dik az „európai hadsereg" tei*v»ze{* ratifikálásának riasztó napja. Nyugat-Németországba érkezett az amerikai lég erők minisztere srők miniszters. kedden Nyugat-Né* óit állomásozó légierő-egysegeket. közösség, amelyet e terv értelmi

Next

/
Thumbnails
Contents