Dunántúli Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 180-203. szám)
1953-08-30 / 203. szám
6 \ \ v r ó 1953 AUGUSZTUS 30 HOGYAN ILLESZKEDNEK BELE ÚJ ÉPÜLETEINK PÉCS KIALAKULT VÁROSKÉPÉBE? „A ,,Dunántúli Napló" hasábjain az elmúlt napokban irodalom-tárgyú vita zajlott le. A vita haszna, hogy a dolgozók közvetlenebb kapcsolatba kerülnek a pártsajtóval, s a hozzászólások során közvetlenebb kap- rsolatba kerülnek egyes problémákkal is. A sajtóban folytatott vita feltétlen hasznos. — Ezért az alábbi cikket is, amely közérdekű problémát vet fel, vitára bocsátjuk. vitaindítónak szánjuk. Kérjük megyénk dolgozóit, szóljanak hozzá minél többen, tegyék termékennyé, hasznossá hozzászólásaikkal a kialakuló vitát. Mielőtt a címben feltett kérdésre megkísérelnénk választ adni, kiindulásul tegyünk fel egy másik kérdést, melyre könnyebben tudunk feleletet találni. A kérdés így hangzik: melyek a fő jellemvonásai napjaink építészeti stílusának, melyet szocialista-realista stílusnak nevezünk. A választ az immár közismertté vált meghatározás adja meg, mely szerint a szocialista-realista építőművészet tartalmában szocialista. formájában nemzeti. Af It jelent ez a mi témánk szem- pontjából? Hogyan illeszkedhet és hogyan kell, hogy beleilleszkedjék egy tartalmában szocialista, formájában nemzeti építőművészet: alkotás egy századok hosszú során át kialakult város, — mint amilyen Pécs — építészeti környezetébe, kikristályosodott városképébe? A fenti meghatározásból természetesen következik, hogy tartalmában nem, hiszen szocialista eszmeiséget kifejező régi épületei nincsenek, nem is lehetnek városunknak, mivel a múlt társadalmi formái ilyenek létrejöttét nem tették lehetővé. Ebből következik, hogy épületeink formájukban, külső megjelenésükben szerezhetik meg, sőt kell, hogy megszerezzék környezetükkel, a meglévő várossal azt a kapcsolatot, mely a városképbe való megfelelő harmonikus beilleszkedést biztosítja. Az a kívánság, hogy épületeink külső formája, megjelenése az idézett meghatározás szerinti nemzeti jellegű, nemzeti sajátságokra utaló vonásokat tartalmazzon, természetesen egyáltalán nem zárja ki, hogy a legteljesebb mértékben beleilleszkedjék a város hangulatába, sajátos építészeti együttesébe, sőt, ellenkezőleg — mint azt az alábbiakban látni fogjuk, — egyenesen szükségessé teszi. Nemzeti forma alatt ugyanis korántsem valami népieskedő, mézeskalács-ornamentikának nevezett álnemzeti stílustörekvést értünk, amilyenre a közelmúlt magyarkodó építészete nem egy elrettentő példát állított, hanem valami egészen mást, ettől gyökerében, lényegében különbözőt. Az építészet nemes értelemben felfogott nemzeti jellegű forma- alkotása a magyar táj és a magyar szellem kölcsönös egymásrahatásá- bél született meg és születik újra nap, mint nap és tükröződnek benne mindkettőnek jellemző sajátságai. — Nem valami jellegzetes építészeti formákkal kifejezhető, meghatározható, az ország területén bárhol, történelmünk folyamán bármikor megtalálható általánosan érvényes s t íl u s t kell tehát értenünk akkor, amikor nemzeti formákról, illetve formájában nemzeti építészetről beszélünk, hanem sokkal inkább egy olyan egységes, sajátságos magatartást, mely — többek között — építőtevékenységünk közben is meg nyilatkozik bennünk, visszatükrözve, építészeti formába öntve népünk, szülőföldünk, de egyúttal szűkebb hazánk, vidékünk, városunk jellemző sajátságait. így fűzve gondolatainkat, világossá válik előttünk, hogy nemzeti jellegű formaalkotás és a városképbe szorosan beleülő, környezetükkel harmonizáló épületek tervezése tulajdonképpen egyet jelent. Vizsgáljuk meg most már a továbbiakban, melyek azok a főbb vonások, melyek városunk arculatát jellegzetessé, minden más várostól megkülön- böztetővé teszik, de egyúttal elárulják magyar voltát és a dunántúli városokkal való rokonságát. ¥ ege'só vonás, mely a városba érkezőt fogadja és már mosz- sziről szemébe tűnik, fekvéséből adó dik. A Mecsek lankás, déli lejtőjén, — melyen olyan délvidéken honos gyümölcsök teremnek meg, mint a szelídgesztenye, a füge s a mandula, — terül el a város szőlőskertekkel, gyümölcsösökkel borított, dombokkal övezve, erdős hegyoldallal hátterében. Ez a mindenkit első pillanatra megragadó fekvés városunknak valami sajátságos, mediterrán, földközitengermelléki jelleget kölcsönöz, melynek mibenlétét nehéz meghatározni, bár mindenki, aki ezt a kérdést vizsgálja, határozottan érzi. Valószínű, hogy a tájban való elhelyezkedés mellett része van ennek a jellegnek kidomborításában azoknak a török időkből származó emlékeknek is, melyek a városban többfelé megtalálhatók és egyrészt régmúlt történelmi eseményekre utalnak, másrészt építészeti formáikkal déli. keleti városok hangulatából lopnak és vegyítenek bele valamit a város karakterébe. Egy másik szembetűnő jellegzetesség Pécs városszerkezeti felépítése, a zárt, kimondottan városias beépítés a régi városrész szűk, kanyargós utcáival, kis tereivel, zárt sorban szinte egymásrator- lódott nem nagy házaival, melyek szinte telítve vannak az elmúlt idők történelmi levegőjével. Ez a zárt, jellegzetesen városias beépítés — ellentétben például az alföldi mezővárosok laza, falusias beépítésével — a dunántúli városokra jellemző, és azok régi városi kultúrájának beszédes tanúbizonysága. A régi Pécs, melyben ipar, kereskedelem, tudomány korán otthont talált, sokáig a közékpori városfalak védőn körülvevő, de a terjeszkedésnek útjában álló gyűrűjében szorult meg és zsúfolódott össze. A lakosság szaporodásával mindjobban sűrűsödött a beépítés, de a belváros szerkezetében, úthálózatában hűen megőrizte a régi, középkori eredetű rendszerét a mai napig is. A mi pedig az eevee épü’elek közelebbi szemléletéből kialakuló benyomásainkat illeti, hamar megállapíthatjuk, hogy a belváros régi házaiból valami különösen finom, vidékies barokk hangulat árad. Ez a barokk azonban nem a feudális nagyurak gőgös, pompázó nagy-barokkja, hanem a városi polgárság kezén lehiggadt, leegyszerűsödött józan, kedves, provin ciális, vidéki ízű kis-barokk, mely már magában hordozza a haladó szel lemű reformkor klasszicizmusának csíráit. Ez a stílus olyan mély gyökeret vert a korszak polgári társadalmában, hogy sajátos jellegét még a következő klasszicizmusnak nevezett stílusperiódus alatt is javarészt megtartotta, amint ezt a Felsőmalom utca javarészt e korból származó épületei is bizonyítják. Ez a körülmény annál is inkább különös helyi sajátságnak tekinthető, mert a klasz- szicizmus általában mindenhol tudatos és teljes szembefordulást jelent az előző stílus művészeti szemléletével és alkotó módszereivel szemben. Ezek tehát azok a főbb jellegzetességek, melyek a városképet alkotják és megkülönböztetik más városok képétől. Ha már most — visz- szatérve tulajdonképpeni témánkra, — azt vizsgáljuk meg, hogyan illeszkednek bele ebbe a városképbe az általunk tervezett új épületek, meg kell állapítanunk, hogy bizony nem nagyon. Visszagondolva a múlt év végén általunk rendezett építőművészeti kiállításra, emlékezhetünk, hogy láttunk ott műemlék felvételeket szép számmal, tehát tervezőink foglalkoztak városunk hagyományt alkotó régi épületeivel, és mégsem igen hatott ez — amint ugyancsak ott a kiállításon tapasztaltuk — gyakorlati munkánkra. Az volt a baj, úgy vélem, hogy városunk építészeti hagyományait nem tekintettük eleven valóságnak. Megnéztük, megcsodáltuk őket. ahogy szép és különös múzeumi tárgyakat szokás, nem gondoltunk azonban arra, hogy épületeink környezetét ezek a régi házak alkotják, s az az eleven, ma is ható légkör, mely belőlük árad. Ha tehát nem akarjuk, hogy műveink társtalanul, környezetükben föl nem oldódva, diszharmonikusan álljanak, alkalmazkodnunk kell velük a város kialakult légköréhez. Amikor megindultunk a szocialista-realista stíluskeresés útján, ihletért a reform kor klasszicista építőművészetéhez fordulva, azt hiszem, hibát követtünk el azáltal, hogy a klasszicista kompozíciós elvek mellett átvettük egynéhány jellegzetes formaalakítását is ennek a stílusnak, melyet kezd tünk ismételve, hova-toVább sablonosán alkalmazni. Ha általuk fokonként jobb épületeket terveztünk is előző munkáinkhoz viszonyítva, mégsem jártunk helyes úton, mert egyes bevált homlokzati „receptek'1 ismételt alkalmazása homlokzataink el- sematizálódásához vezet. Véleményem szerint ezt a veszélyt biztosan elkerülhetjük, ha azáltal frissítjük fel homlokzataink kialakításának sablonossá váló módszerét, hogy alkalmazkodni igyekszünk a város kialakult hangulatához, helyi jellegzetességeihez. Természetesen nem jelenti ez műemlékeink egyes részletformáinak többé-kevésb- bé pontos lemásolását vagy „átültetését", mert ez ugyanolyan, illetve még sokkal rosszabb sematizálódás- hoz vezetne, mint amilyen most fenyeget bennünket. A hiszem. a helyes út ezen ^ a téren műemlékeink, illetve a városkép egészének beható megismerése, a helyi jellegzetességek kielemzése és kiértékelése talán a fentebb vázolt szempontok szerint. Ezzel szert tehetnénk művészi alkotásunk egy olyan bázisára, melynek gyökerei abba az eleven valóságba mélyednek, melyben élünk és amelyre, mint haladó hagyományokra támaszkodva alkothatnánk újat, szebbet, valószerűbbet. Meg kell említenem befejezésül, hogy irodánkban, a Pécsi Tervező Irodában, már nem teljesen idegen ez a téma, történtek már kezdeményező lépések. Megindultunk a városképbe fokozottabban illeszkedő épületek tervezésének útján, s ha még kielégítő eredményt nem is értünk el, legközelebbi kiállításunkon mór látni fognak Pécs város dolgozói olyan terveket, melyek ennék a feltétlenül helyes törekvésnek bíztató nyomait mutatják. Köves Emil a Pécsi Tervező Iroda dolgozója. A képzíí művészeti oktatás szeptember elsejével indul meg Pécsett A Pécsi Képzőművész Kör (Doktor Sándor kjíltúrház, Molotov utca 18.) szejSt^mlrer elsején kezdi meg munkáját.^4-* A kör — melynek elnevezése már átment a köztudatba — a képzőművész tanfolyamból fejlődött és szervezete a közös műhelymunka alapján áll. Célja és feladata az, hogy Pécs és a megye képzőművészeti oktatását biztosítsa minden rajzolni, festeni és mintázni akaró dolgozó számára.. Elsősorban tehát az üzemek felé fordul a hívó felszólítás, a kör tágjai megszerzett ismereteiket munkahelyeiken hasznosíthatják, mert alig van termelő munka, melyben a tervező, a rajzoló tudás nem jelentené egyúttal a munka minőségének megjavítását. De a körnek bárki tagja lehet, ki rajzoló vagy szobrász képességet érez magában, azt tudatosítani, fejleszteni akarja és a felvételi feladatot megoldja. A felnőttek külön dolgoznak a gyermekektől. A körben a munka legfontosabb részét az alakrajz, festés és mintázás képezi, rendszeresen foglalkoznak a szemléltető agitációs feladatokkal, a művészeti technikák megismerésével, végül résztvesznek a bőséges vetített anyaggal ellátott, művészet- történeti előadásokon. A vidéken lakók levelező tagként kapcsolódnak a kör életébe. Feladata a körnek a szak és főiskolákra való előkészítés és a tagok közül kerülnek ki — jó eredményeik alapján — a nyári művésztelepek meghívottjai. A kör tagsága ingyenes. Oktatáson kívül modellt, festő és szobrászati kellékeket ingyenesen kapnak a kör tagjai, használhatják könyveit, folyóiratait. A vezetőség évenként kiállításon mutatja be a legjobb munkákat és minden ősszel Budapesten megrendezik a körök országos szemléjét. A felvételi feladatokat szeptember 1—15 között készítik el a jelentkezők, hétfőn, szerdán és pénteken délután íj-'-8 között, a tanmeneten alapuló rendszeres oktatás szeptember 15-én indul meg. Az ifjúsági tagozat, az iskolás gyermekek számúra szervezett szakkör megindítását a közeli jövőben külön közli a vezetőség. A Pécsi Képzőművész Kör Vezetősége. Hasznos, segítő vo!t a vita A „Dunántúli Napló'1 augusztus 20-i számában megjelent örsi Ferenc tollából a „Nanica néni'1 című novella. Ezután több hozzászólás jelent meg a lap hasábjain. A lap célja a „Nanica néni'1 közlésével az volt, hogy helyet adjon egy helyi író munkájának, másrészt, hogy az író hasznára vitát indítson az írók és olvasók bevonásával. Sajnos, a vita nem volt olyan eleven és érdekes, mint amilyen lehetett volna. Ennek oka elsősorban az volt, hogy sokan későn figyeltek fel. A nyilvánosság biztosítása mellett azzal az elgondolással kapott helyet a „Nanica néni'1 mint vitaindító írás, hogy egy irodalom-tárgyú vita feltétlen hozzájárul az írók és az olvasók szorosabb, élőbb kapcsolatának kialakulásához, a kapcsolat elmélyítéséhez. A vita hiányosságai mellett is ért el eredményeket e cél megvalósítása szempontjából, bár több vélemény elkésett, s így nem jelenhetett meg. Igyekszünk azonban ezeket a beküldött, de le nem közölt írásokat felhasználni a vita összefoglalójában. Nézzük meg, hogy miről is szól a „Nanica néni'1, amely több, mint egy héten keresztül napirenden volt, s amelyről az olvasók érdeklődve várták a naponta megjelenő véleményeket. Ahogy már többen a hozzászólók közül megállapították, a „Nanica néni'1 című novella egy özvegyen maradt, magányba került öregasszony életét mondja el, míg az egyedüllétből a közösségi életbe jut, ahol vigasztalást talál. A cél feltétlen helyes. Szerencsés szemmel választotta ki Örsi a témáját, hiszen napjainkban egyik fontos kérdés, hogy az egyedül maradt ember nem vész el, hanem beilleszkedik a közösség életébe, s ott helyét megtalálva, dolgozik a társadalom érdekében. A helyes' cél megvalósítása során több olyan hibát követ el örsi, amit a megjelent, s meg nem jelent hozzászólások jogosan kifogásolnak. Az írónak feltétlen fontos, hogy beleélje magát hősének lelkivilágába, s úgy ábrázolja jellembeli fejlődését, gondolatvilágát, s úgy indokolja cselekedeteit. Ezt őrsi nagyon helyesen meg is teszi. írása átélt, alapos. Jellemábrázolása helyes, sikerült. Azonban éppen az átélésnél vetődik fel az egyik hiányosság, amely komoly mértékben levon a sikerült novella értékéből. Ml ez a hiányosság? őrsi hibát követ el a környezet ábrázolásánál. Ezt már Szántó Tibor is megiegyzi az augusztus 23-i „Dunántúli Naplódban. Elfogadott igazság, hogy az egyén cselekvését nagyban befolyásolja, sőt meghatározza a környezet. Nos, ebből a cselekvést meghatározó környezetből keveset látunk. Amit láttat az író. az is meglehetősen elhagyott, sőt naív, hiányos. Miből adódik ez? Éppen abból, hogy őrsi túlságosan is csak a hőse szemüvegén keresztül nézi a világot, a környezetét. jP nyik beszélgetés során őrsi Ferenc azt mondta, hogy a mai magyar falunak olyannyira természetes velejárója a termelőszövetkezet, hogy faluról írni termelőszövetkezet nélkül helytelen. Nos, hogyan sikerült saját véleményét megvalósítania őrsinek a novellában? Véleményünk szerint hiányosan. Éppen azért, mert a termelőszövetkezet életéből, amely a novella végefelé hőse életében komoly szerepet játszik, alig látunk valamit. Nem látjuk az ottani munkát, az ottan: környezetet, nem látjuk az életet. — Ezt Szántó is kifejezi az előbb említett írásában, amikor ezeket mondja: „ ... az életben, a valóságban olyan egyedül dolgozik-e Nanicához hasonló, vagy nem hasonló öregasz- szony a téeszcsé soraiban? Bizony, másként van ez .. Ugyancsak helyesen mutat rá erre a -kérdésre Sólyom József elvtár«, a csányoszrói Uj Március termelő- szövetkezet helyettes elnöke is. aki mint a hozzászólók között a termelőszövetkezeti problémák legjobb ismerője így ír a „Dunántúli Napló'1 augusztus 27-i számában: „...Nem nyújt kellő betekintést a szebb élet világába, nem kelti fel a még kétkedőkben, ingadozókban a hitet, a reményt, a magasabb, fejlettebb társadalom felépítésére ..." Tehát helytálló az a vélemény, hogy túlságosan az öregasszony szemével nézi örsi a világot, s nem eléggé domborodik ki a novellában az író véleménye. Ezt különben bizonyítja sok más egyéb mellett egv egészen egyszerű példa, őrsi — mikor a Nanica néni gyereknek mondja a szövetkezet elnökét, — átveszi hősétől, s mint írói szót használja a „gyerek“ szót az elnök jelölésére; Ez véleményünk szerint — ha a közvetlenebb ábrázolásra való törekvés is— naív. Másként kellett volna ábrázolni az elnököt. Ezt szintén felveti Szántó Tibor, de Csorba Győző a „Dunántúli Napló“ augusztus 26-i számában védi Őrsi novella-beli elnökét. Ebben a kérdésben nem érthetünk egyet Csorba Győzővel. Pelvetődött a vita során; helyes-c *- hogy Nanica néni nem ismeri a termelőszövetkezet életét? Ehhez hozzászólt Garamszegi György és Gyenis József. Gyenis támadja hozzászólásában Garamszegi véleményéi, aki úgy látja, hogy helytelen az az ábrázolás, amely úgy mutat egy falusi asszonyt, hogy nem ismeri a téeszcsé életét. Feltétlen Garamszegi elvtársnak adhatunk igazat. Helytálló ugyan Gyenis elvtárs indoklása, hogy falun egyik legnagyobb proh- léma az asszonyok bevonása, de c? véleményünk szerint más kérdés. Miért? Úgy gondoljuk, annak ellenére, hogy nehézségek vannak,. az asszonyok munkábavonásával, a téeszcsé életét mégis ismerik a faluban. Tapasztalatok tömege bizonyí1- ja. hogy a termelőszövetkezet nvinkája állandóan napirenden van fa' lun, s beszélnek róla az emberek. Dicsérik, bírálják és ócsárolják a csoport munkáját, attól függően, hogy kinek milyen a csoporthoz való viszonya. Éppen ezért Nanica néniJ nek ismerni kell a csoport életét; annál is inkább, mert férje megbecsült, tekintélyes idős tagja volt.» szövetkezetnek, s beszélt is a csoport beli munkájáról. Gondoljunk arra a jelenetre, amikor a lánya töpreng Nanica néni maradásán, hiszen: „Anyja eddig csak mindig szidta a csoportot..vagy gondoljunk arra a jelenetre, amikor a csoportgyűlésen felszólal az asszony: ...... Az ur am mesélte, hogy tavaly azért verte el...“ stb. Tehát feltételezhető, sőt a jelek arra mutatnak, hqgy az öregek odahaza beszélgettek a csoportról, s ha őrsi csak negatívumokat hoz is fel, a csoport ismeretével kapcsolatban, Nanica néni mégis csak ismerte a szövetkezet életét. Vitáztak arról is a hozzászólók, hogy helyes lett volna a novellát hamarabb befejezni. Igaza van Csorba Gvőzőnek, amikor így indokoiia ezt: „Érdemes volna azonban őrsinek megfontolni, nem lenne e helyesebb a novellát kissé előbb befejeznie.- Véleményem szerint ez eszmeileg és művészileg is hasznos lenne. A muh* kaegységek beírása, amelyet Nanica néni kezdeményez, kellettnél jobban utal az öregasszony még erős individuális hajlamaira s zavarja a róla kialakult képet.. .M Ugyancsak egye- ért ezzel Gyenis József is hozzászólásában. Itt jegyezhetjük meg, hogy talán helyes lett volna a novellát nemcsak előbb befejezni, hanem később is kezdeni. Nem feltétlen szüksége5- s nem elmaradhatatlan a háláidét leírása. Nem hiba ugyan, hiszen előkészíti Nanica néni egyedülmafa- dósának, tanácstalanságának drámai hangulatát, s mindjárt megjelöli 8 későbbi események irányát is. V így helyes is lenne, azonban a halál' eset terjedelmes elhúzása túlságosán hosszúvá és vontatottá teszi az egó5í novellát. Egyszerűbb lett volna W' vatkoznl az előzményekre. így f®- videbb, még tömörebb, jobb le*’ volna őrsi írása. V/' égeredményben megállapíthat' ’ juk: őrsi „Nanica néni“-je került novella. Fontos problémává foglalkozik és sikeresen oldja meí célját. A novella — mint ahogy88 többen megállapították — komoV állomásnak tekinthető őrsi kis-eP!' kai munkásságában. A vita és a bt' rálátok, valamint az írók és olvasó? által adott tanácsok valószínű segít’'8 őrsi további munkáját, bár ne18 minden hozzászólás adott komoly ^ mogatást, iránymutatást. Több h°z' zászólás nélkülözte az eszmei alap0’ vagy olyan követelményekkel lép®'' fel, amelyek ebben a novellát’81' nem oldhatók meg. Egyik, més’* hozzászólás — mint a Galsai Pon^ rácé Is — felületes volt, nem adó' semmi segítséget, s a lektori menyében11 az írótárs és az olvasó- nagyfokú lebecsülése mutatkoz0 meg. Ennek ellenére úgy gondolj1^.' a vita feltétlen hasznos és seg'10 volt.
