Dunántúli Napló, 1953. július (10. évfolyam, 153-176. szám)

1953-07-21 / 169. szám

DIIMSMTIIII y/lág pxqletarjai egyesüljetek! A MAI SZAMBÁN. Az Uj Kína hírügynökség külön tudósítójának kommen­tárja Nam ír tábornok nyilatkozatáról (2. o.) — Li Szin Man amerikai ügynökének agresszív kijelentése (2. o.) — Egy jótétlélek miniszterelnök (2. o.) — Dicsőséget akarnak szerezni a községnek, — maguknak (3. o.) — A búzabegyüjtésben a mohácsi, a rozsbegyüjtésben a sásdi. az árpabegyüjtésben a villányi járás az első (3. o.) — Vidám napok, vidám gyerekek (4. o.) — Az élenjárókat köszönti a rigmusbrigád (4. o.) AZ MDP B ARANYAM EGYEI PÄRTBI ZOTTJÁCÁN AK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM ARA SO FILLÉR KEDD, 1933 JtJLIUS SÍ Alkotmányunk ünnepét köszöntse minden munkás a terv teljesítésével, az önköltség csökkentésével, a minőség Nemrég jelent meg a Csepel Autógyár dolgozóinak felhívása a sajtóban és megyénk számos üzeme máris csatlakozott az augusztus 20-i versenymozgalomhoz. A vasasi bá­nyászok elhatározták, hogy július elsejétől augusztus 20-ig, alkotmá­nyunk ünnepéig 640 tonna szenet termelnek terven felül. Pécs VI. ke­rület bányászai 1.030 tonna szén ter­ven felüli termelésével akarnak hoz­zájárulni az augusztus húszadikai verseny sikeréhez. István- és Béke­akna bányászai 1.430 tonna terven felüli szénnel akarják kfejezni: az ő számukra is sokat jelent alkotmá­nyunk ünnepe. A Pécsi Szénbánya Vállalat dolgozói tehát összesen 3100 tonna szenet termelnek augusztus 20-ig tervükön felül. A Nagymányo- ki Szénbánya Vállalat dolgozói elő­irányzatukon kívül 7.120 tonna sze­net termelnek alkotmányunk ünne­péig és vállalták, hogy az igazolat­lanul mulasztók számát a jelenlegi 0.3 százalékról 0.2-re csökkentik. A Sopiana Gépgyár dolgozói azt vállal­ták, hogy 102 százalékra teljesítik harmadik negyedévi tervüket. Szá­mos más üzem is csatlakozott már a Csepel Autógyár dolgozóinak fel­hívásához, de az augusztus 20. tiszte­letére indult verseny most, ezekben a napokban szélesedik tömegmozga­lommá bányáinkban, üzemeikben. Hazánkban hosszú éveken keresz­tül már hagyományossá vált, hogy a dolgozók szocialista munkaverseny nyel készülnek az alkotmány ünne­pébe. Az idén az ünneplés új tartal­mat kapott. Alkotmányunk törvény­be iktatta, hogy az államhatalom a népgazdaság irányításánál a dolgo­zók anyagi és kulturális jóléte eme­lésére törekszik. A párt Központi Vezetőségének határozata és a kor­mány programmja most ennek az elvnek fokozott érvényesítését és az életszínvonal folyamatos emelkedé­sét biztosítja. Alkotmányunkban fog lalt jogok szerint minden dolgozó­nak joga van az üdülésre, pihenésre, művelődésre. Kormányunk prog- rommja az alkotmány cikkelyeinek teljes megvalósítása érdekében jár el, amikor ezeket a jogokat foko­zottabban biztosítja. Alkotmányunk a szilárd jogrend, a szocialista tör­vényesség alapjára helyezte állami életünket. A Központi Vezetőség ha­tározata és a kormány programmja biztosítja, hogy véleg megszűnjenek az ezen a téren fellelhető hibák, hogy megszűnjék mindenütt a bá­báskodás, kiskirályoskodás, önkényes kedés. Dolgozó népünk tehát az al­kotmányban biztosított jogok foko­zott beteljesülésének, az alkotmány­adta vívmányok továbbfejlesztésé­hek jegyében készül augusztus hú­szadikára. A harmadik negyedév megkezdése, az augusztus húszadikai verseny be­indulása egybeesik a Központi Ve­zetőség határozatának és a kormány Programmjának nyilvánosságrahoza- talával. A párt határozata és a kor­mány programmja a dolgozó nép életszínvonala emelésének érdekében született, minden sora, minden be­lője felemelkedést jelent egész né­pünk számára. Éppen ezért nem elég egyszerűen magyarázni a program- mot, párt- és szakszervezeteinknek, dlSZ-szervezeteinknek. A programm megmagyarázása mellett mozgósíta­ni kell a dolgozókat annak végrehaj­tására. Meg kell nekik magyarázni, hegy mindenkinek aktívan kell küz­deni a kormányprogrammban meg­jelölt célok eléréséért, a tervek tel­jesítéséért és túlteljesítéséért. A dolgozók most sokkal nagyobb lelkesedéssel lépnek versenybe, mert htegértik, hogy a többtermelés, a ter- Vek teljesítése és túlteljesítése hozzá­járul ahhoz, hogy necsak a jövőben, hanem már most a jelenben is fo­kozottan emelkedjék a jólét. Ha párt csoportblzalmijaink. szakszervezeti hizalmiaink jól mozgósítanak — e8Vre világosabb lesz az összefüg­gés a verseny és a jólét között. És •hinél világosabb lesz az összefüggés a verseny és a jólét között, annál javításával nagyobb lesz a tömegek aktivitása. Aí augusztus húszadikai verseny szervezését tehát úgy István-aknán, mint a Beremendi Cementgyárban, úgy Hidason, mint a 49/1 Építési Vállalatnál össze kell kapcsolni a Központi Vezetőség határozatának és kormány programmjának meg­magyarázásával. Ez az augusztus húszadikai verseny sikerének legfon­tosabb feltétele. Az augusztus húszadika tisztele­tére és a harmadik negyedévi terv teljesítésére indult verseny központi feladata a tervek teljesítése és túl­teljesítése. A munkaversenynek azon ban nem ez az egyedüli feladata Továbbra is fontos kérdés marad számunkra a termelékenység toko­zása. Most kétszeresen érték minden százalék, amellyel a terveket túltel­jesítjük, amelyet a munkaidő, a gé­pek jobb kihasználásával, fejlettebb munkamódszerekkel, újításokkal, jobb munkaszerzvezéssel, nagyobb fegyelemmel érünk el. A jövőben is elsőrendű feladataink közé tartozik az önköltség csökkentése. Senki szá­mára sem lehet közömbös, hogy mi­kor valósul meg a kormány prog­rammja, tehát kötelessége minden­kinek, bányásznak, üzemi munkás­nak segítséget nyújtani azoknak az öszegeknek az előteremtésében, ame­lyen kormányunk új gyárakat, új napköziotthonokat, óvodákat, iskolá­kat létesít. A termékek minőségé­ért folyó harc még sokkal fontosabb, mint eddig. Nemcsak szebb, tartó- sabb cikkekre, szép cipőkre, ruhák­ra van szükség, hanem jobb szénre, jobb téglára, jobb építőanyagokra is. A pala nem ég el a kazánokban, nem táplálja a mozdonyokat. Te­hát a gyakorlatban semmi értéke sincs. Mi pedig továbbra is harco­lunk annak a jelszónak a megvaló­sításáért, hogy selejtért nem jár fi­zetés! Ha tehát selejtet gyártunk a népgazdaságon keresztül és közvetle­nül is, csak saját magunkat káro­sítjuk meg. Pártcsoportbizalmiaink, nak, szakszervezeti bizalmiatoknak meg kell érttetniök minden dolgozó­val, hogy az augusztus 20. tiszteleté­re indult verseny csak akkor lesz sikeres, ha a terv minden részleté­ben való teljesítésére törekszenek, ha csökkentik a selejtet, javítják a minőséget. Az augusztus 20. tiszteletére indult munkaverseny sikeréhez kötelessé­gük hozzájárulni a pártszervezetek­nek is. A pártszervezetek legfőbb hozzájárulása a párttagság példamu­tatása legyen. A baranyai dolgozók nagyon szeretik a pártot, bíznak benne és követik a pártot. Most, amikor pártunk nagy erkölcsi bátor­sággal feltárta a hibákat és megmu­tatta a jólét további emelkedésének útját — csak tovább nő ez a bizalom és szeretet, tovább nő a kommunis­ták példamutatásának hatása is. A pártonkívüliek most sokkal nagyobb figyelemmel kísérik az élcsapat tag­jainak munkáját, magatartását. Ez megnöveli minden párttag felelőssé­gét a párttal és önmagával szemben. Növeli felelősségüket az is, hogy az ellenség igyekszik egyes helyeken zavart kelteni. Pécs-Szabolcson azzal agitál, hogy most már nincs szük­ség a nehéziparra, Pécsbányatelepen azzal, hogy nincs szükség a terv tel­jesítésére, másutt a fegyelem meg­bontására, a párt és a tömegek közti kölcsönös jó viszony bomlasztására biztatja az elmaradottabb rétegeket. A tömegeknek látni kell, hogy a kommunisták az élen harcolnak a tervek maradéktalan teljesítéséért, a munkafegyelem megszilárdításáért. Az augusztus húszadikai verseny csak akkor lesz sikeres, ha a kom­munisták elsők közt tesznek felaján­lást és harcolnak adott szavuk be­tartásáért. Álljanak mindenütt a kommunisták az élre, személyes példámutatással lelkesítsék jobb mun kára, a tervek maradéktalan telje­sítésére a tömegeket! 3Ó MUNKÁVAL A DOLGOZÓK JÓLÉTÉNEK EMELÉSÉÉRT 300.000 forint értékű tervtálieljesítést vállalnak a Pécsi Porcelángyár dolgosói a IH. negyedévre A Pécsi Porcelángyár dolgozói is megtették vállalásukat augusztus húszadikára, alkotmányunk ünne­pére. Elhatározták, hogy harmadik ne­gyedévi tervüket 300 ezer forinttal teljesítik túl. Ebből az összegből al­kotmányunk ünnepéig 200 ezer fo­rint értékű tervtúlteljesítést vállal­nak. Vállalásukban azt írják- „A 200 ezer íonntos tervtúlteljesítést csak akkor tudjuk elérni, ha a selejtet a Jelenlegi 10.5 százalékról 9.2 szá­zalékra csökkentjük. Ezt már az el­A sellyei járás dolgozói 50 száza­léknál tartanak a másodnövény ve­tési terv teljesítésével. A dolgozó parasztok egy része befejezte az ara­tást, a másodvetést is elvetette. Vásárdi István sellyei nyolcholdas dolgozó paraszt, nagy jelentőséget tulajdonít a másodvetésnek. — A múlt évi eredmények alapján meg­győződtem róla, — magyarázza, — hogy bár a tavalyi aszályos év ke­vés csapadékkal járt, mégis az el­vetett egy holdon nyolc kocsira va­ló tarlórépát takarítottam be, — ami számításom szerint 35 mázsának felel meg. Családommal megbeszél­tem, hogy az idén még több másod­növényt vetek. A talaj sokkal jobb az elmúlt évinél. Több csapadék esett, ami már magában véve is jobb termést ígér. Ezért elhatároz­tam, hogy idén már két és fél hol­don vetek másodnövónyt. A földet felszántottam és már elkezdtem vetni. múlt negyedévben is vállaltuk, de a végrehajtás akkor nem sikerült. Most mindent megteszünk ígéretünk megvalósítása érdekében." Az új korongosműhely gépesíté­sének határidő előtti befejezésére is számos ígéretet tettek. Kis faragógé­peket helyeznek ott üzembe. A fara­gógépek közül kettő már működik, további három felszerelésén most dolgoznak. Az augusztus húszadikai vállalás szerint határidő előtt he­lyezik üzembe a postaszigetelők me­netvágóit is, augusztus húszadikáig pedig teljesen automatizálják a pos­taszigetelők gyártását. Sellyén több gazda időben elvetet­te a másodnövényt. K. Varga János másfél hold kukoricát vetett. Tankó János ugyanekkora területen vetette al a rövid tenyészidejű kukoricáját. A két gazda már július 14-én arról beszélt a többi társával, hogy az első kapálást és egyelést befejezték. Olyan szépen fejlődött a két gazda kukoricája, hogy mások is követ­ték példájukat és ennek az ered­ménye. hogy a sellyei parasztok eddig 65 százalékra teljesítették a másodvetési tervüket. A felsőszentmártoni dolgozó pa­rasztok sok tapasztalatot gyűjtöttek az elmúlt évben. Ezért idén már 116 százalékra teljesítették másodvetésí tervüket. A gilvánfai dolgozó parasz­tok 140 százalékra teljesítették elő- ;rányzatukat. A sellyei járás több községe azon­ban nem követi az élenjárók példá­ját. Kétujfaluban, Zalátán és Su- mony községekben meg kell gyorsí­tani a másodnövények elvetését. Példái mutat a hidasi „Ifjú Gárda“ Dísz-brigád A hidasi Ifjú Gárda DISZ-brigád tagjai lelkesedéssel fogadták a kor­mány programmját. Helyeslik pár­tunk politikáját s válaszképpen újult erővel kezdtek munkához, feladataik elvégzéséhez. Azóta a munkában különösen az ifjú párttagok járnak az élen. de nem maradnak el a DISZ tagjai sem. Naponta emelik teljesítményü­ket, növelik a terven felül termelt szén mennyiségét. Július 16-án a 72 csillés előirányzattal szemben 9* csille szenet termeltek; 17-én 104.2, 18-án 108.6 százalékra teljesítették tervüket. Július 18-ig 262 tonna szénnel termeltek többet az elő­irányzottnál. A jó eredmény még jobb munkára lelkesíti őket. Azt ígérik: a jövőben még jobban dolgoznak népgazdasá­gunk fejlesztése, iparunk szénnel va­ló ellátása, az életszínvonal emelese érdekében. Marton Szilvia levelező, Hidas. A SOM BEREK I ÉS A BÄRI TER­MELŐSZÖVETKEZETEK MINDEN GABONAFÉLESÉGBÖL TELJESÍ­TETTÉK BEADÁSI KÖTELEZETT­SÉGÜKET A megyei tanács jelenti: A sombereki és bári termelőszövet kezetek a mohácsszigeti Vörös Fény tsz versenyfelhívásához csatlakozva lelkes versenyt indítottak a gabona gyors betakarításáért, a begyűjtési terv mielőbbi teljesítéséért. Hétfőn mindkét tsz örömmel jelentette, hogy az aratás befejezése utón. va­sárnap minden gabonaféleségböl ele­gei tettek beadási kötelezettségük­nek. A !o ás-, baromi - és le begviiüésre ordítsanak tokozott gondot tanácsaink A tojás, baromfi és tejbegyüj- tés terén komoly lemaradás van egész megyénkben. A miniszter- tanács határozata szerint eddig már tojásból el kellett volna érni a 75 százalékot, megyénkben pedig a leg­jobb eredményt elérő pécsváradi já­rás is a július 10-i értékelés szerint >1.3 százalékra teljesítette tojásbe­adási tervét. A legutolsó szigetvári járás pedig 20.2 százaléknál tart a terv teljesítésével. Minden községben és járásban gyorsítani kell az ütemet, főleg a tojásbeadás teljesítését. Az aratás, cséplés és gabonabegyiljtés nem mehet a tojás-, baromfi- és tejbe- gyüjtés rovásra. Községi és járási tanácsaink ha gabonabegyüjtéssel foglalkoznak, beszéljenek a tojásbe- gyüjtésről is, hívják fel a dolgozó parasztokat a törvényes kötelezett­ségük teljesítésére. „Mindent meg kell tennünk arra, hogy a tervfe­gyelem. a munkafegyelem, a mun- kalendiilet, a szocialista munkaver­seny erősödjék és segítse dolgozó né-ünk jólétének emelését minél c abban végrehajtani" — mon­dotta Rákosi elvtárs. a budapesti párfaktíva értekezleten. \ onatkozik ez a tojás, baromfi- T és tejbegyiijtési terv teljesíté­sére is. Azoknak a termelőknek, akik ezévi gabonabeadásukat telje­sítik, törlik az elmúlt évi hátraléku­kat. De az 1953. évi kötelezettséget minden körülmények között teljesí­teni kell, ezt törvény írja elő. A dolgozó parasztság komoly kedvez­ményeket kapott az új programm életbelépésével. Ezek a kedvezmé­nyek még jobb munkára, a tervek maradék nélküli teljesítésére köte­lezik dolgozó parasztságunkat. — Dolgozó parasztságunk és termelő- zövetkezeteink tagsága azzal juttat- !a igazán kifejezésre a párt és a kormány politikájának helyeslését, ha tetteiben is mellé áll. ha az ara- his-cséplés nagy munkájának pél­dás elvégzésével és az állam iránti kötelezettségeik pontos teljesítésével elősegítik a kitűzött feladatok meg­valósítását" — mondotta Nagy Im­re elvtárs. Ennek a szellemében dől gozzanak tanácsszerveink. akkor eredményes lesz a munkájuk! különös árvíz Egerágon A minisztertanács ha. tározata értelmében a szálas takarmány be­gyűjtési terveket szán. tóföldi szénából 100 százalékig, rétiszénából pedig legalább 70 szá­zalékig kell teljesíteni július 15-re. Megyénk, ben sok község, tszcs és egyéni gazda telje­sítette már egész évi szénabeadási tervéi. — 'ritvánfa. Pécsvárgd községek dolgozói n ? 4sők között, mutatták meg, hogy számbeadá­suk teljesítésével is hozzá akarnak járulni állatállományunk fej­lesz 'éséhez és Um dől. nozó népünk jobb ellő. táxához. Azonban vannak olyan községek, ahol a szé- nabegyüjtési terv telje, sitésével elmaradtak Ezek közé tartozik Egerág is. ..Elvitte a szénát az árvíz“ — ez az a csoda jelszó, nme. lyet védőpajzsul tarta­nak maguk elé az eg er _ ági tanácson, ha a szé. na begyüjt és röl érdek ­lödnek. Az egerági ár­víznek azonban az az érdekessége• hogy csak azt a szénát Vitte el, amelyből beadásukat akarták teljesíteni a. gazdák. Annak a széna, nak, amelyet maguk számára akartak men- tartani, nem ár'ott. Ez a széna ott van a paj­tákban, a beadási könyv rovata pedig adósság_ rój beszél. Az eg er ág iák elfelej­tik, hogy a beadott szénán nőnek, fejlőd­nek azok az állatok, amelyek a falusi és vá. rosi dolgozók jó ellátá­sát szolgálják. De mi­ért, felejtik el ezt? Az­ért, mert ások sem gon­dolnak rá. akiknek jó példával kellene elől. járulok. A szénahátra, lékosok sorát a begyűj­tési állandóbizottság el. nőké, Resch József nyit ja meg 325 kiló réfiszé. ndvttf.. De tömött sorban jönnek utána a tanács, tagok is. Szekeres 1st. ván, Csille Lajos, Bölcs kei Sándor■ Ku» 1st. ván. Kunsági Ferenc, Márton János, Nyúl Ferenc és Kisiót Jó. zsef. Az aratás és a csép. lés nagy munkája mel­léjt, ne feledkezzen meg az egerági tanács a Szé. n<t begyűjtésről sem. Ne kullogjon Egerág asz utolsók között, amikor könnyűszerrel változtat, hatnak dolgozói ezen a dicstelen helyzeten. Sok rántanivaló csirkét nevelnek a villányi Uj Alkotmány termelőszö­vetkezet baromfitelepén. A telep vezetője, özv. Egyed Mlhályné a kor­mány programmjának megjelenése után fokozott gondot fordít a szár­nyasok nevelésére, számuk gyarapítására, hogy minél több jusson belőle a dolgozók asztalára. 4 sellyei tárás több községében, így Két új falun. Zalátán és Sumonyban gyorsítani kell a másodvetési

Next

/
Thumbnails
Contents