Dunántúli Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-18 / 141. szám

Forró üdvöxlet a világ békéjéért kiisdő népeknek! Á széntermelés közvetlen parancsnoka Uj módon dolgozni, új módon ve­retni — e sztálini tanítás szelleme hatja át mindjobban Nagy József (18) István-aknai körletvezető elv­társ munkáját. Nagy elvtárs gyer­mekkora óta bányász, jól kitanulta mesterségét. 26 éve dolgozik a bá­nyában. 1953 március 1-ig mint bejáró aknász végezte feladatait. Munkájá­val magasan kitűnt a többi bejáró aknászok mellett. Az ö harmadá­ban nem panaszkodtak ürescsille- hiányra, nem kellett fára várni csa­patainak, komoly gondot fordított az alapvágatok rendbentartására. — Tervét körlete állandóan teljesítet­te. Februárban például 109 százalé­kot ért el. Kiváló munkája tette • érdemessé Nagy elvtársat arra, hogy az üzem vezetőség magasabb, felelősebb be­osztásba helyezze. Március elsejével kinevezték a körlet vezetőjévé. — Most már nem csak a saját, hanem mindhárom bejáró-aknász munkájá­ért ő volt a felelős. „Egy negyvenötös kommunista nem maradhat szégyenben" — gon­dolta magában és márciusban még nagyobb lendülettel fogott a munká­hoz. A nagyobb lendület, odaadás azonban sehogysem akart jelentkez­ni a tervteljesítésben. A körlet egész hónapban jóval a száz százalék alatt teljesítette tervét s így a hónapot is csak 90 százalékkal tudta zárni. A felsőbb vezetés, Tátrai József bá­nyamester többször felelősségre von­ta Nagy elvtársat a terv nemtelje­sítése miatt. Sokat törte fejét, míg rájött hol a hiba. A március havi terv nemteljesítése abból fakadt, hogy Nagy elvtárs mindent egye­dül akart elvégezni. Nem támasz­kodott eléggé a bejáró aknászok, a frontmesterek, a dolgozók lelke­sedésére, nem egyszer figyelmen kí­vül hagyta, a dolgozók javaslatait, észrevételeit. Áprilisban fordulat következett vezetési módszerében. Minden nap rendszeresen ellátta aknászait fel­adatokkal, ismertette előttük a ter­melést akadályozó hibákat, megje­lölte a hibákból kivezető utat. Ja­vult a többi harmadok munkája is. Áprilisban már nem nézett el a fe­lületes munkák, lazaságok fölött, ke ményen felelősségre vonta a hibák elkövetőit. így járt el Kiess József­fel, a Jambricsek-féle fejtésben dol­gozó vájárral szemben is, aki elha­nyagolta munkáját, nem tartotta be a tisztántermelésre szóló utasításo­kat. A jobb és keményebb vezetési módszer rövidesen- megmutatkozott a termelés eredményén is. Már a hónap közepén (április 15) a körlet havi átlaga megközelítette a 100 százalékot, a hónap végére pedig büszkén jelentette Nagy elvtárs ve­zetőinek: a körlet 102 százalékra teljesítette havi tervét. Az elért szép eredmény kiinduló pontja volt a májusi békeverseny­nek. Nagy elvtárs nem pihent meg babérain. összehivatta aknászait, a frontmestereket, a körletben dolgo­zó kommunistákat és ismertette ve­lük elgondolásait. Megszületett az új jelszó: „Hozzuk be lemaradásun­kat, teljesítsük első félévi tervün­ket." De hogyan? Erre a kérdésre adtak feleletet Jambricsek József, Szlavek Antal és Bien József front­mesterek, valamint a'kommunisták Mindhárom fejtésben bevezették a melegcsákányváltást. Ez teremtette a fejtésekben s így az egész kör­letben az egyenletes termelést, a munkaidő 480 percének teljes ki­használását. Az új módszer hatal­mas lökést adott a széntermelésnek, amelynek eredményeként Nagy Jó­zsef elvtárs körlete győztesként ke­rült ki — aknai viszonylatban — a körletek között folyó békeverseny­ből. A körlet 105 százalékra tett eleget hazafias kötelességének. A májusi szép teljesítmény láttára, júniusban mégjobban fellen­dült Nagy elvtárs körletében a mun­kaverseny. A Jambricsek csapat el­sőnek csatlakozott a „pé-iek-moz- galomhoz" és azóta is állja szavát. Tervét jelenleg 164.4 százalékra tel­jesíti, s nem pénteken, hanem leg­többször mór csütörtökön teljesíti az arra a hétre szóló tervelőirányzatot, így a körlet is messze túlszárnyal­va a májusi hónap eredményeit — ielenleg 122 százalékra teljesíti a június első felére esedékes tervét is. 1 Az eredmények nem születnek ma guktól. A szép eredmények elérésé­nek titka a műszaki vezetők és fi­zikai dolgozók közös összefogásában, a nehézségek elleni harc kérlelhe- tetlenségében. a körletaknász előre­látó vezetésében rejlik. Nagy eU’- társ nem csak meghallgatja, de ké­ri is a frontmesterek, a dolgozók javaslatait, bírálatait a körlet mun­kájának megjavításához. Bien Jó­zsef frontmester májusban javasol­ta Nagy elvtársnak, hogy jó lenne előre gondoskodni egy új fejtés elő­I készítéséről, mivel jelenlegi fejté­sük előreláthatólag júliusban befe­jeződik. A tervet pedig júliusban is teljesíteni kell. Ä körletaknász elvtárs azonnal továbbította Bien elvtárs észrevételét a felsőbb veze­tők felé. Azok is egyetértettek ve­le. Már javában folyik az új fejtés előkészítése a harmadik szint má­sodik nyugati keresztvágatában, a 13-as telepen. Június nyolcadikán Rabi János, a Szlavek-fejlés töltő­csillése panaszkodott, hogy az alap­vágaton rossz a vasút. Kérte, hogy csináltassák meg és akkor minden műszakban ugyanazzal a létszámmal 10 csillével többet szállítanak a fej­tésből. Nagy elvtárs három éjtsza- ka megcsináltatta a vasutat, a csil­lések pedig teljesítik ígéretüket. Persze akadnak jócskán nehézségek a Nagy-körletben is. De a körlet dolgozói nem hátrálnak meg, mert erre tanítja őket körletaknászuk. Valamennyien egy célt látnak ma­guk előtt: a tervek, az ígéretek tel­jesítését. Június 15-én két ember hiányzott a Jambricsek-fejtésből. szn badságra mentek. „Mi lesz a vállalt 160 csillével?1' — kérdezte Jambri­csek elvtárs Nagy elvtárstól műszak kezdés előtt. — „Az, hogy a két ember távollétében is túlteljesítjük ígéretünket" — válaszolta. Nagy elv­társ első útja a Jambricsek-fejtésbe vezetett és segített a munkaerő he­lyes elosztásánál. A fejtést úgy te­lepítették, hogy a műszak végére 161 csillét termeltek. Nagy elvtárs mint a termelés köz­vetlen parancsnoka, állandóan lel­kesíti körletének dolgozóit, állan­dóan szervezi a versenyt. Az elért eredmények szépek, de ahogy mond ja: „A harc még csak most kezdő­dik igazán.'1 Mikor ezeket mondja, akkor a június 13-i megbeszélésre gondol, ahol értékelte a körlet dol­gozóival eredményeiket. A megbe­szélés nagy hatást váltott ki a kör­let munkásaiból. A Jambricsek-fej- tés dolgozói egyhangúlag vállalást tettek, hogy az eddig elért 164.2 szá­zalékos havi átlagot június végére 170 százalékra emelik. De a körlet többi dolgozója sem elégszik meg eredményével. Nagy elvtárs javas­latára ígéretet tettek, hogy a jú­niusi tervet 130 százalékra teljesítik, így nem csak a félévi tervben mu­tatkozó lemaradás behozása, hanem az első félévi terv túlteljesítése is biztosítva van az István-aknai Nagy körletben. Bürök ráciával, hazugsággal megsértik a dolgozók jogait a 73,7 Segédipari Vállalatnál A pécsi 73/7 Segédipari Vállalat­nál — mint az alábbi eset bizo­nyítja, — megsértik a dolgozók tör­vényadta jogait. Ez egyes esetekben a hivatalosság látszatával történik, hogy egyesek a felelősséget elhárít­sák magukról, és azt felsőbb ható­ságokra tolják. Még az eWt év őszén új beosz­tásba helyezték a vállalatnál Csi- csók János elvtársat. Portás lett. A kapunál teljesített szolgálatot. A portásság mellett könyvelte a kiszál­lított anyagmennyiséget is. Miután megtudta, hogy a 73-as Tröszt többi vállalatainál a portások megkapják a kétévenkénti 1 öltöny téli és 1 öltöny nyári ruhát, vala­mint nem 538 forint, hanem 615 fo­rint fizetést kapnak, az üzemi bi­zottsághoz fordult, hogy a szakszer­vezet szerezzen érvényt ennek a jog nak a Segédipari Vállalatnál is. Az üzemi bizottság nem ért el semmiféle eredményt és Csicsók elvtárs panaszát a vállalati egyez­tető bizottsághoz továbbította. Az egyeztető bizottság a kérel­met a felsőbb hatóságra hivatkozva elutasította. Az elutasítást azzal in­dokolták, hogy Csicsók János való­jában nem portás, hanem kapus. A kapusnak pedig nem jár a ruha és a magasabb fizetés. r^sztvett az igazgató helyettese, a vállalati jogász és egy technikus. Fi­zikai dolgozó egy sem volt jelen a döntésnél. O, robina András munka­vezető is tagja lett volna a bizott­ságnak. de néki csak a nevét írták alá a jegyzőkönyvön. Ott sem volt. azóta sem írta alá a jegyzőkönyvet sőt felháborodottan tiltakozott az elutasító döntés ellen. A dön’és íre^hoza'a’á.ban részt­vevő Hebenstrein Jenő igazgatóhe­lyettes is félrevonta Csicsók Já­nost és közölte vele. hogy az eluta­sítással ő sem ért egvet és helyes­nek tartia, ha Csicsók „nem hagy­ja annyiban" az ügyet. Ezek szerint az elutasító döntést olyanok hozták meg ..egyhangúlag", akik vagy ott sem voltak, vagy olyan „jó emberek", hogy nem értettek egyet azzal, amit határoztak. Ezek után elképzelheti-e valaki, hogy Csicsók János megnyugodhat, az ítéletben és clhiheti-e annak igazságos voltát? Az elutasítás a béralapra hivat­kozik. A béralapot valóban nem le­het úgy semmibevenni.' mint ahogy ezt a vállalatnál a túlórázgatások- kal tették, ami'mr napközben egye­sek csak az időt lopták, hogy éjt- szaka, külön pénzért nekivessék ma­gukat a számolásnak. A béralapot a portások kedvéért sem lehet megsér teni, de arra igenis van mód, hogy az 1949-ben megkötött kollektív szerződést újjal cseréljék fel. 1949 óta a mi hazánk nagyot ha­ladt előre. A dolgozók jogai, jutta­tásai szaporodtak. Miért nem rög­zíti, tükrözi ezt a Segédipari Válla­lat kollektív szerződése? Miért csak most, Csicsók János jogos fellépése után. csináltatnak az egyik portásnak ruhát? Miért rövi­dítették meg ezidáig őt és miért nem kapják meg a többiek a,, járan­dóságukat? U ána ke'l nézni, hogy az ilyen hivatalosködó, bürokratizmusba búr költ „szőrösszívűség" mögött nem húzódik-e meg a szándék az embe­rek mesterséges elkedvetlenítésére, a munkamorál aláásására. Elsősorban a pártszervezetnek kel­lene ezt a kérdést megvizsgálnia, de ehhez az szükséges, hogy az üzem párttitkára megmásítsa a vélemé­nyét. Ö ugyanis azt vallotta, hogy ez az ügy nem tartozik rá mert eb­ben az ügyben nincs politikum. Nagyon is tévedi Ebben az ügy­ben annyi politikum van, amennyit látunk benne, amennyit észreve­szünk belőle. Ehhez pedig fokozott politikai éberség és a dolgozók jo­gainak elvi alapon álló harcos vé­delme szükséges. Csicsók elvtársnak addig minden igazolványában az szerepelt, hogy portás. Áthelyezésekor is azt mond­ták, hogy portásként alkalmazzák. Az igaz, hogy az áthelyezésről nem adlak szabályszerű írást, így megte­remtették a lehetőségét a későbbi packázásnak. Csicsók Jánost az üzemben akkor címezték először ka­puőrnek, amikor az egyeztető bizott­ság döntését tartalmazó levelet meg­küldték, Ebben a levélben többek között az állott, hogy a vállalati egyeztető bi­zottság a döntését egyöntetűen hoz­ta meg. A valóságban nagyon különös ez az „egyöntetűség". A vállalati, egyeztető bizottságban Hol művelődtünk. MO/.I: Kossuth: l'cnvek u faluban. Színes szov. jc*t f lm. (fél 5, fél 7, 9 órakor). Park: Díszmagyar (6, fél 9 órakor). Petőfi: lüiső napok. Izgalmas lengyel film. 'fél 5, fél 7, 9 órakor) ULÖAIUS: A November ?. kultiiroltlionbftn ,,A főid kerekség szerkezete és a vizek járása’1 cint ni cl dr. Szabó Pál /ollón tart előadást A PÉCSI Teherfuvarozási Vállalat pc<.si és kom!ó: telephelyére szerelőket, lakatoso. kát vesz fel. Jelentkezés Pécsi Tefu Igu/- {ífltósájínn. Pécs^ Hózsu Perenc-u. 23. I I,ADÓ húz 20 ríer forintért, disznótor, tűssé I. lakáscserével beköltözhető. Cím: LNKU/uél. hol szórakozzunk? délután 7 órakor, földszint 30. sz, htjjyi, ségben. Utána lánc. BALETT: A magyar néphadsereg pécsi helyőrségé, noV tiszti klubja cs Pécs hfirapyaitiegyei tánc és balett tanítók munktyHöifpsségc ren­dezésében évzáró balett előadás lesz június 20-án 7 és 21-én H órai kezdettel a tiszti klub. dísztermében. Jegyek elővételben 5—7 óráig irány Vér 2. 2-fcS ÉS VAS páncélszekrényeket és rcn. des nagyságú vas iratszekrényeket ikercsih\k megvételre azonnal. Címeket a k'adóba kér­jük jeqdni iyf> szám alatt V|Z.S(>^/01 ! erőtelcpi gépészt keres belépésre; u Pécsi Bőrgyár. V • fi* . i ilye -AV A\\ A 40 város atlétikai béke-sportversenyének tapasztalatai A 40 város atlétikai postaversenyében Pécsett közel 2509 induló vett feszt Ez az eredmény jóval felülmúlja a tava­lyit. Az elmúlt évben a verseny első részén 500-an indultak el. Az idén versenyt egy­szerre hét pályán bonyolították le. A részt­vevő versenyzők irányítását, a verseny za­vartalan lebonyolítását, az atlétikai társa­dalmi szövetség tagjai xégezték Gáspár, Verbőczi, Bodor sporltársak mindenütt ott voltak, ahol segítségre volt szükség. Az ö irányításukkal dolgoztak a verseny meg-* rendezésénél azok as idősebb atiéták, akik­nek közreműködése nélkül a versenyt nem lehetett volna ilyen simán lebonyolítani. Az egyes sportkörök közül a Pécsbánvate- lepi Bányász jó munkáját keli elsősorban kiemelni. Pécsbányatelepen 2S6 sportoló vett részt a versenyen. Jól dolgozott a Mecsek- szabolcsi Bányász is. A sportkör vezetői több mint 70 sportolót mozgósítottak a versenyre. Újhegyen sokkal jobban sikerült volna a verseny, ha azon resztvettek volna a le­gény otthon fiataljai is. Nagy tömeget indí­tott el a Honvéd, de jó munkát végzett a verseny sikere érdekében a Lokomotiv, Dó­zsa és a Haladás. A középiskolák közül a leányiskolák tanulói indultak el a legna­gyobb számban. Számarányukhoz viszonyít­va aránylag kevesen képviselték magukat a Munkaerőtartalékok fiataljai. Alig volt induló az üzemi dolgozók közül is. Az a ke­vés, aki elindult, az a labdarúgók közül került ki. o lumcgch iuuz^usnasa leivinicieuen r SZOT és a DISZ. Ha a verseny hátralévc részeiben sikerül ezeknek a szerveknek is mozgósítani a tömegeket, varosunk sokkal jobb eredményt tud majd felmutatni. Nem dolgoztak kielégítően a területi el nökségek sem. Kivételt képez a Postás és a Lokomotiv területi elnöksége, melyek a sportkörökön keresztül megmozgatták a y]?rtkÖí-. *.?*?***• A Vas««- Fáklya, Kinizsi, blore. Vörös Meteor. Szpáríákíjsz területi eb nokst-ffei egyszerűen clfeledkeztek a ver­senyről. A sportköri elnökségeknek sokkal Wor^nbb kapcsolatot kell kiépíteni a sport- körökkel. Nemcsak a minőségi sporttal ha- nem a tömegsporttal is kell törődniük. Igazi minőségi sport csak széles alapokon nvujrvó tömegsportból fejlődhet ki. A 40 város atlé tikai beké postaversenye jó alkalmat ndoH volna a sportköröknek az MHK és a suorl- fcjlesztesi terv teljesítésére. Sportköreink nagy részé elmulasztotta eZt a lehetőséget. Versenyek megrendezése tekintetébe ko- mojy hiányosságok nem merültek fel. Leh­eljei) b azt hozhatjuk fel hiányosságnak, noí-y nem ült stopperóra megfelelő számban ? versenybírák rendelkezésére így történ­hetett meg M, heg. ,snk az első három he. 'utI,“k mérni állított órával, a többi befutó idejét mozgó stopperrúl ol­vastak le. Az eredmények pontosságénak és valóságának megállapítása érd-kében szük­séges, hogy megfelelő számú stopperrúl gondoskodjanak a jövőben. . Megállapíthatjuk, hogy bár a versenyen ötször annyion vettek részt mint tavaly Ilyenkor, az mégis sokkal jobban sikeriil- hctelt volna, ha az illetékes szervek a IMi-nck nagyobb támogatást nyújtanak és az ígéretükét betartották volna. ,‘X versenyen a legtöbben a 109 méteres ‘eri felnőtt síkfutásban indultak el. Itt 87? volt az indulók száma. Igen soka» vetlek részi a férfi ifjúsági síkfutásban is, ahol ölá-rn indullak el. Voltak vszont olyan számok i.s, melyeiket indulód h anyában !1<'m rendeztek meg. Nem volt verseny a női ifjúságiaknál a gerelyvctcsbcn, a női fel. nőiteknél a magasugrásban, súlylökésben, gerelyvetésben és az 500 méteres síkfutás, ban. Az egyes korcsoportokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy a felnőtt férfiak vettek részt a legnagyobb számban a versenyen. 2,380 felnőtt férfi indulója volt a verseny­nek. A felnőtt nők közül indultak a leg­kevesebben, szántszerint 02. Az egyes sporlkörök közül legjobban a Dózsa, a Haladás, fetdfi, Lokomotiv ver­senyzői érték el a legjobb eredményeket. Nagy számban indultak el a versenyen a labdarugók is. Sárközi a Dóz,a hátvédje H-.-s ideiével megnyerte a 100 méteres fel nőit férfi^ síkfutást. Ugyanebben a szám­ban az első hat helyezett közül öt labda­rugóit találunk. A lapdarqgó-pályán elég lassúnak ismert Kcszler, a Pccsqjhegyi Bányász játékosa 12.2 őt futott (00 méteren. Lanti a rugó játék os győzött a férfi távoliig, rásban és az ifjúsági férfi gerely vetésben A távolugrásban 1 égrádi (Dózsa), a jcrelv. vetésben Péhm (Haladás) lett a győztes. Itészletes eredmények: Férfi felnőttek: 100 méter: 1. Sárközi (Dózsa) 11.2, 2. Kocsis íPccsbányatelcpi Bányász) 12.1, 5. Horváth (Lokomotiv) 12 1. 1000 rnét-r: I. Sebők (Lokomotív) 2:50.8, 2. Szarka (Honvéd) 5:00, 5. Biiknvics (Honvéd) 5:00.1. Magasugrás: 1. Szabó (Ped. Haladás) 185, 2 Szekeres (Ped. Haladás) 185, 5. Bo­ros (Tud. Haladás) 180, Távolugrás: t. Lcgrádi (Dózsa) 580. 2. Esenberg (Építők) 580, 5. Somfai (Építők) 580, Súly: t. Bor. bás (Dózsa) 15.50, 2. Kovács (Honvéd) 12,70, 5. Takács (Honvéd) 12.58. Gerelyvetés: !. Grifaton (Dózsa) 44.50. 2. Harta'i (Dózsa) 41.09, 5. Érk (Honvéd) 40.lt, Női felnőttek: Távolugrás: t. Cáspár (Tud. Ha'adás) 4.25. 2. Vigh (Tud. Haladás) 4.21, 5. Berkiné (Pérsújhrgvi Bányász) 4.30. 100 méter: 1. Bsizik (Tud. Haladás) 14 5 2. Sebes (Tud, Haladás) 14.8, 5. Besesek (Tud Haladás) 14,8, Férfi ifjúságiak: too méter: 1. Tléling (Nagy Lajos) 118. 2. Sík (N’agv laios) 11.9. 5. Noveczki (Építőipar:) 12.t.' (000 méter:' 1. Pcfic (Bányaipari) 2:36.1, 2, Fischer (Munkaerőtartalékok) 2:58, 5. Rebcnyi (Te. nftóképző) 2:58.2. Magasugrás:' 1. ' Dombi (Janus) 180, 2. Perlaki (Nags' Tajos (89, 5. Sinus (Ped. Ha'adás) 155. Távolugrás: I. Massánvi (Ped. Haladás) 6.07, o Sík (N'agv (oios) 5.96, 5. Noveczki (Építőipari) 5.98. Súlylökés: I. Naev (Tanítóképző) 10.51 2. Nagy (Ped. Haladás) 9.92, 5. Világosi (Ped. Ha'adás) 9 76. Gcrelyvetcs: 1. Pétim (Ped. Haladás) 4*.67. 2. Kovács (Munkaerőtnrta- lék) 57 ?o. 5. Nagy (Ped. Haladás) 56.10. Női ifjúságiak: 100 méter: t. Tüzér (Led- ss'oyl 15 8, o. Pann (I.cőwev) 15.9, 5. Csalér (Lrőwey) 15.9. 500 méter I. Szilva (Petőfi) 1:50.5, 2 Leiényi (Petőfi) 1:50.9, 5. Vidolo- vics (Tud. Haladás) 1:50.5 Távolugrás: 1. Perlaki (Lcőwey) 4.50 o. Fabkin (T.tőwey) 4.28. 5. Cscrni (Lcőwey) 4.24. Súly lök és: f Lieber (Petőfi) 8.60, o. Werle (Petőfi) 8.55, 5. Bősz (Petőfi) 8.45. Jóslataink « vasárnapi Totóra: Salgótariá*: Bányász—Bp. Bástya 2. * — Bp. Postás— Bp. Honvéd 2, 2 — Debreceni Honvéd— Ózdi \ asas 1. V — Sajószentpétcr* Bányász —Perecesi Bányász x, 1 — Gyöm-vöé Építők—Debreceni Lokomotiv 2, 1 __ Szom. t.a thelyi Vörös Lobogó—Szombathelyi Hon* véd 2, t — Pécsbányatelepi Bánvász—Nagy- kanizsai Bányász t, 2 — Szolnoki Loko. motiv—Vasasi Izzó t, 2 — Békéscsabát Építők—Orosházi Kinizsi 1, t — Ceglédi Lokomotív—Légierők 3, x — Makói Vasas —Gyulai Építők 1; I — Eszlergomi Vasas —Szikra Kénsavgvár t. 2. — A pótmérkő. zéseken a pályaválasztók az esélyesek. » A Dózsa—Lokomotív mérkőzésre, me­lyet vasárnap délután (él 6 órakor a tüzér, utcai pályán rendeznek meg, a jegveke: elővételben az IBUSZ irodájában, az Állami Áruházban és a Szcckenyi-téri újságárusna lehet beszerezni. HÍREK CSÜTÖRTÖK, JUNIUS 18 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: 10,3. sz. gyógyszertár, Széchenyi-tér 5. Telefon: 29-81. 10,8. sz. gyógyszer- tár, Kossuth Lajos-u. 81. Telefon: 23-94. 10/12. sz. gyógyszertár. Doktor S.-u. 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Marcell — IDŐ JÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás csütörtök estig: felhőátvonulások, főleg a délutáni órákban többfelé záporeső, zivatar. Mérsékelt légáramlás. A hőmérsék­let alig változik. Várható hőmérsék­leti értékek az ország területére csütörtök reggel: 14—17, délben 24— 27 fok között. — Tanácstagok fogadóórái: A pécsszabol- csi kirendeltségen tS-ón 6—7 óráig Kiss Nagy József, Béres Irén, a pécsbányatelepi kirendeltségen 4—6 óráig Garai Gáspár és Albrecht Ferencné, a tanáesháza félemelet 26. számú szobájában 6—7 Dombi Béla, Szekeres Józsefné tanácstagok fogadóórát tartanak. — Elvesztett egy kislány 100 fo­rintot a Hal-tértől a Munkácsy Mi­hály utcai építkezésig. Kéri a becsü­letes megtalálót, hogy adja le a Hal­tér 1 alá. SZAKÉRETTSÉGIS FELVÉTELI VIZSGÁK IDŐPONTJA A megyei tanács oktatási osztá­lya értesíti az érdekelteket, hogy Baranya megyében az alábbi he­lyeken és időpontokban lesznek a szakérettgégis felvételi vizsgák: Pécs város június 22—25-ig, Komlón június 23—24-én, pécsi és villányi járás június 23-án, Mohács város és sellyei járás június 24-én, mohácsi, pécsváradi, sásdi és szigetvári já­rás június 26-án, siklósi járás június 26—27-én. Felhívjuk a jelentkezetteket, hogy a vizsgán okvetlenül jelenjenek meg. A vizsgák helye a városi (járási) oktatási osztály helyisége, illetve az e célra kijelölt iskola. Megyei tanács oktatási osztály, II Magyar Rádió pécsi stúdiójának mai műsora Prózai műsor: Élenjáró dolgozóink 10 perce: beszélgetés Bokrétás And­rás tüdő szakorvossal, munkájáról, a gyógykezelés új módszereiről. A Dunántúli Napló írja. „Noé bárká­ja“, Szántó Tibor humoros írása. Szabó Károly traktoros az 1000 hol­das vállalás teljesítéséért harcol. Majakovszkij: Termés indulója. Vers, szavalja: Haász Miklós. Miként védekezhet dolgozó parasztságunk a gabonazsizsik ellen: beszélgetés Bleier Jenő elvtárssal, a Baranya- megyei Terményforgalmi Vállalat dolgozójával. Hírek Baranyából. Zenei műsor: szórakoztató muzsika Dclszlávnyclvű műsor. GYORS* és gépírót, nagy gyakorlattal, azonnali belépésre Jceresiink. Jelentkezés személyesen. Cím: a kiadóbán 567. számon. Ajándékcsomagot csak Arufelvctel, felvilágosítás. MASZOVLET Ut*s- és Áruforgalmi Iroda Pécs, Széchenyi-tér 1. Telefon: 26*25. Háztól-kúzig forgalom. DUNÁNTÚLI NAPLÓ ■ Mng.var Dolgozók Pártja Baranwimcgyci Bizottságánál* lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: tCIll GYULA Szerkesztőség és kiadóhivatal. Péca. Mcgye-u 16 T*l » 15-53, t5-4J és t5.IT Előfizetési diji havi (I.*— ferial Baranyaniugyel Szikra Nyomda Pécs. Munkácsy Mihály utca t# sg. Telefoni 30-27 A uyomdáért f*lelj MELLES REjÖó

Next

/
Thumbnails
Contents