Dunántúli Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-18 / 141. szám

Békebeliekkel köszoníjük koránk leíoa^yobb mozgalminak vezetői!, a Bike-Világianács fagiait! A szervezeti élet megjavításával még szebb eredményeket érhetnek el a siklósnagyfalusi Űj Élet termelőszövetkezet DISZ-fiataljai A siklósnagyfalusi Uj Élet terme­lőszövetkezet DISZ fiataljai jó mun­kával készülnek a Világifjúsági Ta­lálkozóra. A május 21-i taggyűlésü­kön vállalást tettek, hogy a minisz­tertanács határozatában -megszabott határidőt lerövidítve, négy nappal előbb fejezik be a növényápolást. A DISZ-szervezet tagjai lelke­sen, példamutatóan kiveszik ré­szüket a munkából, harcolnak a magas terméseredményért. A holdankénti 125 mázsa cukorrépa helyett 300- mázsát termelnek. Nö­velik a kukorica terméshozamát is. A tsz tervében 15 és fél mázsa ku­korica szerepel. A fiatalok 20 má­zsás átlagtermést akarnak elérni. A munkában elsősorban a DISZ- szervezet vezetői mutatnak példát. Mackó János vezetőségi tag eddig 248 munkaegységet teljesített. A má­jusi taggyűlések óta 25 munkaegy­séggel növelte eredményét, ami azt mutatja, hogy azóta még lendülete­sebb munkát végez. A taggyűlés óta nemcsak a vezetőség tagjai vé­geznek jobb munkát, hanem a töb­bi DISZ fiatal is. Ambrus Sándor azóta 20 munkaegységet teljesített. A termelőszövetkezetben nem ta­lálni egy olyan fiatalt sem, aki ne törekedne arra, hogy jobb és ered­ményesebb munkát végezzen. A fiatalok élenjárnak a terme­lésben, de még szebb eredmé­nyeket érnének cl, ha egészsé­gesebb lenne szervezeti életük. Május 21-e óta nem tartottak meg­beszélést. pedig erre most igen nagy szükség lenne. A fiatalok az elmúlt taggyűlésen beszéltek az aratásra való felkészülésről is, de még nem alakították meg az arató-brigádokat. Vállalták, hogy harcolnak a szem­veszteség ellen: a tavaszi búzát öt nap alatt, az őszi búzát pedig négy nap alatt akarják learatni. A DISZ fiatalok harca akkor lesz még sikeresebb, ha nagyobb gon­dot fordítanak a szervezeti élet meg javítására. A munkák fellendítését, az aratásra való jó felkészülést szol­gálná, ha megbeszélésen értékelnék: kik végeztek eddig jó munkát a nö­vényápolásban. Ezeket a fiatalokat meg kell dicsérni és segítséget kell nyújtani azoknak, akik eddig nem érték el a kívánt eredményt. A mun ka megjavítására minden lehetőség megvan, hiszen a fiatalok lendüle­tét mutatja, hogy negyedszer ka­pálták a cukorrépát és a négyzete­sen vetett kukoricaföldön is jól ha­lad a növényápolás. Mindez annak köszönhető, hogy a fiatalok kemé­nyen harcoltak. Orgyán Julianna is ezt tette, aki két úttörő testvérét is bevonta a munkába — lovat vezet­tek. Mások is követték a jó példát, amelynek eredménye, hogy 16 út­törőt és 9 családtagot bevontak a növényápolásba. így érték el, hogy a tsz 170 hold kukoricáját kétszer lókapázták és jelenleg kézierővel kapálják. Sokszor kicsinek tűnő, de jelen­tőségében nagy tettek születnek. Erről azonban megfeledkeznek a munka hevében, pedig érdemes és kell is róla beszélni. A dicséret, a bírálat jobb munkára serkenti a fiatalokat. Éppen ezért helyes lenne, ha DISZ taggyűlésen, vagy megbeszélésen Mackó Margit, T. Varga Julianna, ifj. B. Varga József munkacsapatvezetőket is meg dicsérnék, akik jól irányítják a hoz­zájuk tartozó dolgozókat. A DISZ vezetőség dicsérje, s egyben bírálja a DISZ-szervezet tagjainak a mun­káját, mert ez is egyik serkentője a VIT-re tett fogadalom valóravál- tásának. Egyes DISZ fiatalok arról panasz­kodnak, hogy Szabó István DISZ- titkár nem nyújt munkájukhoz kel­kellő segítséget. Ez így is van. Sza­bó István, a beremendi Cementgyár­ban dolgozik és nem a fiatalok kö­zött, ami azt mutatja, hogy nem is várhatnak tőle kellő útmutatást. He­lyesen tennék a DISZ fiatalok, ha új DISZ-titkárt választanának, aki velük van, köztük dolgozik. Az új DISZ-titkár irányításával képesek lesznek még jobb munkát végezni, erősíteni a DISZ-szervezetet olyan fiatalokkal, akik együtt harcolnak velük a növényápolás időbeni el­végzéséért, a magasabb termésho­zamért. A DISZ-szervezet akkor érhet el még jobb eredményt a terme­lésben, a szervezeti élet megja­vításában, ha a pártszervezet ve­zetősége is többet foglalkozik velük. Ágh János elvtárs párttitkár ne csak akkor segítse a DISZ fiatalo­kat, amikor kéréssel fordulnak hoz­zá, hanem a nap minden órájában kísérje figyelemmel a munkájukat. Helyes lenne, ha a párttitkár elv­társ összehívná a DISZ-szervezet vezetőségét és megbeszélést tartana velük, — értékelné és segítené mun­kájukat. A pártszervezet vezetősége segítse a lelkes fiatalokat abban, hogy minél előbb megjavíthassák a szervezeti életüket, hogy maradékta­lanul teljesíthessék a VIT-re tett fogadalmukat. F. E. Á pécsvídéki szénbányászok teljesítsék adott szavukat A frontbrigádok versenyében a Jamhricsek-csapat as etső A Béke-Vilásrfan«cs ülésének tiszteletére lelkes harc indult a Pécsi Szénbá­nya Vállalat üzemeiben. A dolgo­zók vállalták, hogy napról-napra legalább száz százalékra teljesítik tervüket és júniusban pótolják az első félévi elmaradást is. Az ígéret teljesítése azonban je­lenleg veszélyben van, mert egy üzem sem teljesíti tervét. Széchenyi akna 92.3 százalékra teljesítette a havi terv eddigi feladatait. András- akna bányászai 97.2 százalékot ér­tek el. Petőfi-akna szégyenletesen visszaesett, mert még száz százalék­ra sem teljesíti a tervét, 98.24 szá­zalékot érnek el. A visszaesés oka: Petőfi-aknán nem fordítanak gondot a napi tervek rendszeres teljesíté­sére és ez nagyrészt elbizakodott­ságból fakad. Petőfi-akna kedden csak 89 százalékra teljesítette napi tervét, az üzem bányászai napi ter­melésük 11 százalékával maradtak adósak a gyáraknak, a kohóknak, az üzemeknek! Súlyos hiba ez, ame­lyen sürgősen változtatni kell. A Pécsi Szénbánya Vállalat üze­meiben számos kiváló fejtési csapat van, amelyeknek példája serkentő­leg hat a kevésbbé jókra, vagy az elmaradókra. Lelkes verseny ala­kult ki a péntek-mozgalomban rész­vevő csapatok között, de ez még korántsem elegendő. Jambricsek Jó zsef elvtárs István-aknai brigádja a baranyai frontbrigádok versenyé­ben első helyre tört 159 6 százalé­kos havi eredményével. Megelőzte a versenyben az eddig élenjáró Pán- czél csapatot és szilárdan tartja je­lenlegi helyét. A Mehlmann-csapat ugyancsak túlteljesíti a tervét. 120 9 százalékot ér el. Garai József csa­pata 110.4 százalékra teljesíti júniu­si tervének eddig esedékes részét. Kovács István (8) csapata 103 szá­zalékot ér el a havi terv teljesíté­sében. A többi csapatok azonban le­maradnak az élenjárók mögött és tervüket sokszor nem teljesítik. A legutóbbi munkanapon Mehlmann. Garai és Kovács elvtársak csapatai sem dicsekedhettek. Mehlmann elv­társ csapata csunán 83, Garai elv­társ csapata 94, Kovács elvtárs csa­pata csak 79 százalékra teljesítet­ték napi tervüket! A Mehlmann, Garai és Kovács brigádok tagjai sok kai többre képesek. Miért hoznak akkor szégyent üzemükre éppen a Béke Világtanács ülésének napjai­ban? Petőfi-aknán is vannak élenjáró csapatok, mint Széni József és Árvái Pál elvtársak csapatai, amelyek 150, illetve 108.8 százalékra teljesítik júniusi havi tervüket. A napi tervek teljesítésé­nél azonban ezeknél a csapatoknál is hiba mutatkozik. Kedden sem a Széni-, sem az Árvai-csapat nem teljesítette tervét. Széni elvtárs csa­patának tagjai az előirányzottnál 21 százalékkal kevesebb szenet küldtek ezen a napon felszínre. A két csa­pat tagjai követhetnék a Béke-ak­nai Török István elvtárs csapatá­nak példáját. Ez a csapat havi ter­vét 113 százalékra teljesíti. Ered­ményük nem esik vissza, mert átla­gosan minden nap elérik ezt az ered ményt, tehát nemcsak teljesítik, ha­nem túl is teljesítik tervüket. A pccsbányalclcpi csapatok közül Pánczél Ferenc elvtárs csapata 145, Parragi Ferenc elvtárs csapata 138.3 Kiskovács elvtárs csapata 135.9 Gloek Imre csapata 133.4 százalék­ra teljesíti tervét. Jó eredményeik­kel élre kerültek a baranyai front­brigádok versenyében, amelyben je­lenleg 1. Jambricsek, 2. Pánczél, 3. Parragi, 4. Kiskovács, 5. a Glock- csapat. Az elmaradó csapatok köves sék a legjobbak példáját. Tervük mindennapos teljesítésével segítsék üzemüket a havi és az első félévi terv teljesítésében, nyújtsanak sok­kal nagyobb segítséget a következő negyedévi terv előkészítéséhez!-A TEFU ÉS A QYERMEKEK Árnyas park közepén áll a volt Majláth-kustély Bakócán. A gyö- nyörű helyen százötven államilag gondozott gyermek él, játszik önfe­ledten, nyugodtan, vidáman a friss, kristálytiszta levegőtől egészsége­sen. Azaz csak játszana, ha a TEFU engedne. A nevelőintézet közvetlen Szomszédságában állami marhahíz- laló telep van. Ide szállít a TEFU különböző takarmányokat. Naponta négyszer-ötször, (néha többször is) megjelennek a teherautók, s eget- verő porfelhőt csapva végigdübörög­nek az intézet parkján, udvarán. A gyermekek riadozva szaladnak szer­te saját intézetük udvaráról, hogy a gyakran 40 kilométeres sebesség­gel robogó kocsik el ne üssék őket. Tüdejük, amely egyébként ózondús, friss levegőt szívhatna, fuldokolva nyeli a port. ha pedig éppen ebé­delnek az udvaron elhelyezett asz­taloknál, akkor ételüket „ízesíti1' a belészálló por. — Legdrágább kincsünk a gyer­mek! — Ezt tudomásul kell venni a TEFU-nak is, a TEFU alkalmazot­tainak is! — Tudjuk, hogy rendkí­vül1 fontos a közélelmezés szem­pontjából nagyjelentőségű hízlalóte- lep takarmánnyal való ellátása, ezt azonban feltétlenül más módon kell megoldani. A nép államában nem lehet és nincs is olyan gazda­sági feladat, amelynek megoldása százötven gyermek egészségét, nyu­galmát veszélyezteti! Aki ellenkező­leg fogja fel ezt a kérdést, az pár­tunk alapvető célkitűzésével fordul szembe. Ezt teszi az a gépkocsiveze­tő, aki a V. C. 417. rendszámú te­hergépkocsival ismételten keresztül­robogott az intézet udvarán, betört több ablakot, kiemelte az intézet útját elzáró sorompót, s kijelentette, hogy őt pedig ..az atyaúristen sem érdekli!" De ilyenek a többiek is, akik nap, mint nap szénával sze­metelik tele az udvart, szétugraszt- ják a játszó vagy éppen sorakozó gyermekeket. Ezeknek az elvtársak­nak, de az illetékeseknek is, meg kell végre jegyezniök, hogy a szo­cialista társadalomban nem a gyer­mekek vannak a szarvasmarhákért, hanem éppen fordított a helyzet. — Minden a dolgozó emberért, s annak gyermekéért történik ebben az or­szágban. tehát semmiféle „objektív" szállítási nehézség, vagy szakmai so­vinizmus nem teheti elfogadhatóvá a nevelőintézet munkájának állan­dó zavarását, százötven gyermek biztonságának, egészségének veszé­lyeztetését! Sürgősen meg kell olda­ni más úton a marhatelep takarmá­nyozását, a gyermekekkel nem tö­rődő elvtársaknak pedig még sür­gősebben meg kell változtatniok hi­bás felfogásukat, hogy valóban mél tók legyenek az „elvtárs" névre! Állami Gyermekotthon Igaz­gatósága, Bakóca. * Az Állami Gyermekotthon Igaz­gatósága fenti levelével, az abban felvetett észrevételekkel egyet ér­tünk. A TEFU dolgozói sokkal em­beribben, figyelmesebben viseltet­hetnének a gyermekek iránt. Vagy talán nekik nincs gyermekük? És néni is szeretik őket? — Ez a fenti levélben felsorolt tények ellenére sem hihető s éppen ezért felhívjuk a TEFU dolgozóinak figyelmét a Ma gyar-Szovjet Társaság Székházában közeljövőben megnyíló (június 20- án) „Drága kincsünk a gyermek" cí­mű kiállításra. Ne sajnálják a fá­radságot. tekintsék meg a kiállítást, — valószínűleg sokat tanulnak be­lőle s megváltozik az állami gon­dozott gyermekek iránt eddig tanú­sított magatartásuk. A hidasi bánya póri- és szakszervezetének jobb munkál kW végezni a terv teljesítése érdekében A Nagymányoki Szénbánya Vál­lalat liasz részlege az első félévi tervét határidő előtt teljesítette. Ugyanehhez a vállalathoz tartozik a hidasi üzem is, amely súlyos terv­lemaradással küzd. Ezt az üzemet nagymértékben gépesítjük. Az üzem dolgozóinak fő feladata, hogy lignit­tel lássa el a November 7 Erőművet. A feladatokkal ellentétben a vállalat ezévben — egy-két esettől eltekintve — az előirányzott tervet sem telje­sítette. Főhiányosság, hogy az üzemnek nincs elegendő feltárt területe, tehát nincs meg a tervtúlteljesí­tés egy lényeges alapja. Ez a hiányosság a volt üzemvezető rossz munkáját bizonyítja, aki nem gondoskodott kellő időben a feltá­rási munkák meggyorsításáról. Hal- mágyi elvtárs, a jelenlegi üzemveze­tő igyekszik munkáját a dolgozókra támaszkodva végezni. A gyakori bá­nyajárás tariasztalatai alapján, nem­csak a vájárokat, hanem a szállító személyzetet is rendszeresen ellen­őrzi és segíti azok munkáját. Hiányosság azonban, hogy nem ellenőrzi elég szigorúan az üzem adminisztratív dolgozóinak mun­káját. így történhetnek meg olyan esetek, mint nemrég például a 2-es csapat­nál, ahol nem adtak ki szakma ny- cédulát. Kecskés József vájár állí­tása szerint, a szakmányt csak a havi elszámoláskor tudják meg. A jobb eredmények elérésének akadálya az is, hogy hiányzik az üzemnél a különböző szer­vek szoros együttműködése. Míg az üzemvezető és az üzemi bi­zottság irodája az üzem területén van, eddig a személyzeti felelős és a pártszervezet helyisége az üzem­től távol fekszik. Annyira „elszakí­tották“ magukat egymástól, hogy még közvetlen telefonösszekötteté­sük sincs. Igen gyakran megtörténik hogy Erdélyi . elvtárs, a személyzeti felelős üzenetet küld az üzemi bi­zottságnak egy feladat végrehajtá­sára, amit az üzemi bizottság — Létz elvtárs — valóságos kifutó szerepében végez el. Hiányosság mutatkozik az üzemi pártszervezet ellenőrző munkájában is. A pártszervezet még egy eset­ben sem számoltatta be a szak- szervezet vezetőit a végzett mun­káról. Ennek tudható be, hegy az üzemi bizottság elnöke a szervezési mun­kát csak harmadrangú feladatnak tekinti, és egy rossz aknász szerepét játsza az üzemben. Pedig igen fontos feladata lenne a bizalmihálózat ki­építése és a bizalmiak munkával való ellátása. Jelenleg 50 dolgozóra csak egy bizalmi jut. Természetesen nem tud jó munkát végezni így egy bizalmi sem. nem jut elegendő ide­je, meg arra sem. hogy a száz szá­zalékon alul teljesítő dolgozókkal foglalkozzék. A munkafegyelem terén is van javítani való. Kerekes Sámuel csillés a legutóbbi termelési értekez­leten elmondta, hogy nincs a bá­rjában elegendő deszka és a mű­szaki vezetőket hibáztatta. Arról már nem beszélt, hogy ő másfél óráig keresgélt felületesen, közben kétszer is elment egv csilié deszka mellett. De nem különb a helyzet a gépműhelyben sem. Nemrégiben egy csavar meg­húzását — amelyet egy ember végzett csupán — másik három nézte tétlenül. így bizony nem lehet scholsem tervet teljesíteni. A h;ányos szakszervezeti munká­ra vall, hogy az ÜB nem támaszko­dik az élenjáró dolgozókra, nem kéri segítségüket. A szakszervezet dol­gozóktól való elszakadottsága az oka, annak is. hogy a hidasi bányaüzem­nél egyetlen sztahánovista sincs. A verseny nyilvánosságáért is keveset tesznek az ÜB részéről. Megeléged­nek azzal, hogy egy táblára kiírják a tervet teljesítő csapatokat, a má­sikra a lemaradókat. Közben az ÜB irodájában por lepi a hangoshíradót Létz Henrik elvtárs „szerelésre“ hi­vatkozik. amely már közel egy hó­napja húzódik. A fenlemlített hibákért és hiá­nyosságokért nemcsak az üzemi bizottság és az üzemi pártszer­vezet a felelős, hanem felelős ■ a Nagymányoki Szakszervezeti Trösztbizottság is. Sovány Ferenc elvtársnak, * tröszt ÜB elnökének nagyobb segít­séget kell nyújtani a szakszervezet sokrétű feladatának végrehajtása érdekében a hidasi üzemi bizottság­nak. El kell érnie, hogv helyes szer­vezéssel, kiépítsék a bizalmihálóza­tot, létrehozzák az üzemi bizottság reszortbizottságait. A bizalmiakat el kell látni feladatokkal és segítséget kell adni a feladatok végrehajtásá­hoz munkájuk rendszeres ellenőrzé­sén keresztül. De ugyanakkor nagyobb feladat hárul a bányász központ és a szak- szervezetek megyei tanácsa munka­társaira is. Adjanak nagyobb gya­korlati segítséget a fentemlített hiá­nyosságok felszámolásához, hogy a hidasi üzem minél előbb a tervét teljesítő üzemek sorába lépjen. Máy József SZMT bér és termelési felelős BOLDOG GYERMEKKOR Vidáman szórakoznak a Rákóczi úti óvodások. Míg a szülők munká­ban vannak, felügyelet mellett, biztonságban töltik napjukat a boldog gyermekek Államunk egyre több gondot fordít a gyermekekre. Képünk az alsó setatéri játszóhelyet mutatja, amint a körhintát birtokba veszik a Má­tyás király utcai iskola tanulói.

Next

/
Thumbnails
Contents