Dunántúli Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-13 / 137. szám

1953 JÜN1US 13 N Ä P L Q PÁR! ÉS PÁR T ÉPÍT ÉS A személyi pártszervezet megnyugodott a választások során elért eredményeken, nem mozgósítja a dolgozókat a soroniévő feladatok jó elvégzésére Személy község pártszervezete a választásra való felkészülésben erő­sítette pártunk kapcsolatát a tö­megekkel, növelte a dolgozók ön­tudatát. A választási győzelmünk után sem lankadt, hanem inkább nőtt a dolgozó parasztok politikai ér deklödése. Azt várták, ho"v ne hanyagolják el okét, hanem továbbra is utat mutassanak a népnevelők mindennapi munká­jukhoz, hogy ismertessék velük a kül- és belpolitikai eseményeket. Ezt várja P. Bosnyák Antal dolgo­zó paraszt is, aki minden alkalom­mal visszavárta a népnevelőket s így búcsúzott tőlük: „Keressenek fel máskor is, szívesen fogadom ma­gukat." A dolgozó parasztok akara­ta nem teljesült, mert a választási munkában kitűnt népnevelők sem látogatják a családokat. Pedig szí­vesen kérnének tőlük ' segítséget, ta nácsot, mert ma sem kisebbek a fel adatok, mint a választás idején. Itt van a növényápolás ideje, amikor gyorsan és jóminőségű munkával kell biztosítani az aratásra való felkészülést. Ehhez igen kevés se­gítséget kapnak a népnevelőktől, pedig van javítani való. De az ál­lam iránti kötelezettségek teljesí­téséről is hallgatnak a népnevelők. Ezért maradt le a község szégyen- teljesen a félévi kötelezettség tel­jesítésében. Valósággal visszahúz­zák a járásukat, de a megyénket is. A félévi baromfibeadás eredmé­nye 20, a tojásbeadás pedig 30 szá­zalék. Hatalmas ez a lemaradás! A pártszervezet és a népnevelők feladata, hogy megérttessék: a nép­front célkitűzéseinek megvalósítá­sához elengedhetetlenül szükséges a lemaradás behozása, a kötelezettség teljesítése. A választás győzelme Személyben is megmutatta, hogy a pártszervezet és a népnevelők tudnak jó munkát végezni. A pártszervezet vezetősége a választás óta elhanyagolta a tö­megek nevelését, ebből adódik a le­maradás. Ezen sürgősen változtatni kell. Változtatni kell azon is, hogy Miátovics elvtárs, párttitkár meg­elégszik azzal, hogy a legutóbbi népnevelő értekezleten csak kilenc résztvevő volt, holott több, mint 20 népnevelő dolgozott a választás ide­jén. Az ilyen megnyugvás és az, hogy „sok a munka", ezért nem jönnek össze a népnevelők, — nem segíti a tömegkapcsolat kiszélesíté­sét, hanem annak gátlójává válik. Javítani való van a népnevelőér­tekezlet színvonalán is. Megenged­hetetlen, hogy a népnevelők csak általános útmutatásokat kapnak, — olyat, amivel csak érzékeltetik, de nem oldhatják meg a feladatokat. Miátovics elvtárs legutóbbi népne­velő értekezleten általánosan be­szélt. Több és főleg alaposabb útmutatásokat, feladatokat várnak a népnevelők. Azt várják: ha kilépnek az utcára, máris hasznosítani tudják azokat az érveket, melyeket a párttitkár elv­társtól kapnak. Helyes lett volna, ha Miátovics elvtárs a választási agi­táció során szerzett tapasztalataiból elmondott volna néhányat. Ez is se­gítség lenne a népnevelőknek. A népnevelőknek törekedniük kell arra, hogy a helyi eseményeket is felhasználják népnevelő munkájuk­ban. Kevesen tudják, hogyan érte el id. Vukovics György, hogy nála is békeházat avattak. Ha beszélné­nek róla a népnevelők, mások is követnék a jó példát. Vukovics György minden héten törlesztett az adósságából. Ha a tanács felé ment, többször is benézett — pedig a könyvébe is beírták beadását. Az érdekelte, hogy nem kerül-e a há- tulkullogók közé. Nem került, mert így akarta. A házát békeházzá avat ták. Most is végeznek egyes népneve­lők felvilágosító munkát. Ezt kell kiszélesíteni. Vasi Ferenc többször felkereste Kelemen György 11 hol­das gazdát. Érdeklődött terveiről, arról, milyen munkát akar végezni a növényápolásban. Kelemen György elmondta, hogy tavaly nyolc mázsás kukoricatermést ért el. A népne­velő megdicsérte szorgalmáért, mert más gazdák csak 5—6 mázsás ered­ményt értek el. Aztán így beszélt Vasi Ferenc: „Meg kell jobban művelni a föl­det, mert aki nem sajnálja az ere­jét, annak bőséges lesz a termése. Kaszapovics András elvtárs, a ká- tolyi December 21 tsz elnöke nem ismert fáradságot. Rekorderedményt ért el 1951-ben, amikor fáradságot nem ismerő munkával gondozta a kukoricáját. Meg is lett az eredmé­nye, mert 35 mázsát takartott be a földjéről holdanként. Maga is többször kapáljon, akkor lesz több a termése." Kelemen György hallgatott a nép nevelőre. Eddig kétszer megkapál­ta a kukoricát, a takarmány- és a cukorrépát. A többi növények ápo­lásában is élenjár. „Elsőnek teljesí­tem a szénabeadásomat a község­ben." — mondotta. Harcol azért, hogy a növényápolásban is az el­sők között legyen és jól felkészül­jön az aratásra. A pártszert ezet vezetősége komoly feladatok előtt áll. Rövid időn belül el kell érnie, hogy a nö­vényápolásban és a begyűjtésben lé vő lemaradást behozzák. Ehhez nem elég csak a kommunisták felvilá­gosító munkája, hanem az is szük­séges, hogy a tömegszervezetek tag­jai is résztvegyenek a népnevelő­munkában. Olyan mozgósítást kell elérni a pártszervezet vezetőségének mint amilyen a választásra való felkészülés volt. Érje el a pártszer­vezet vezetősége, hogy rpinél előbb lemossák a szégyenfoltot Személy községről. Ehhez azonban az kell, hogy minden népnevelő munkához lásson. Úgy kell harcolni, mint ahogy azt a választásra való felké­szülésben tették: akkor ismét győ- 1 zelem lesz a fáradozás eredménye! Az egyenletes, zökkenőmentes szállítás a tervteljesítés egyik fontos láncszeme A Nagj-mányokt Szénbányák liasz-részleg üzemeiben különös gonddal ügyelnek arra a műszaki vezetők, hogy a szállítás folyamatos, egyenletes, jól szervezett legyen. Az igazgatóságon nemrég műszaki cél­értekezletet tartottunk, amelyről, mint központi kérdésről szólott az igazgató elvtárs. Akkor elhatároztuk, hogy egyéni meggyőzéssel, írásos agitációval, villámokkal, a hangos­híradó segítségével minden üze­münkben olyan hangulatot terem­tünk, hogy a dolgozók érezzék kö­telességüknek minden műszakon az egyenletes szállítást. Az üzemek kö­zött egyben verseny indult az egyenletes szállítás megszervezésé­ért. Ebben a versenyben jelenleg Nagymányok halad az élen, amely 116.3 százalékkal vezet valamennyi széntermelő üzem előtt. Az elsőség éppen ezért az egyenletes termelés­nek és az egyenletes szállításnak köszönhető. A nagymányoki üzemen belül versenyt szerveztünk a brigá­dok között. Ebben a versenyben ál­landóan Herbert Lőrinc és brigád­ja halad az élen. Munkakörülmé­nyeik nehezek, a szállítást mégis úgy szervezték meg, hogy ne legyen fennakadás. Köő József üzemvezető és Kresch Ádám főaknász elvtársak személyesen is segítettek ;ebben. Megszüntették a keresztben szállí­tást, állandóan rendbentartják a vágatokat, ürescsillére soha nem kell várakozni. A brigád pártcso- portbizalmija, Neubauer Pál elvtárs megindította a harcot a felesleges ácsorgás ellen. Ö 150 százalékra tel­jesíti tervét, példás fegyelemmel jár élen a többiek előtt. A mázai üzemnél is találunk hasonló eredményeket. A hármas brigád, amelynek Póth Henrik a vezetője, és Schlaufmann Henrik a pártcsoportbizalmija —- jó szervezéssel érték el, hogy 192 szá­zalékos tervteljesítés mellett is zök­kenő nélkül folyt a szállítás. A hidasi üzemben is vannak, akik élenjárnak a mun­kában és minden műszakon az el­sők között adják ki a termelt sze­net. Ilyen a Felde csapat kollektí­vája is. Dicséretet érdemelnek Schmidt Adám elvtárs brigádjának tagjai is, akik teljesítik tervüket és úgy igyekszenek, hogy az ő munka­helyükről minden műszakon egyen­letes időközökben gördüljenek ki a teli csillék. A mi üzemeinkben is terjed -a péntek-mozgalom. Ez méginkább elősegíti, hogy termelésünket egyen­letessé tegyük. Eddig hatvan brigád csatlakozott a mozgalomhoz. A pén­tek-mozgalomban résztvevő brigá­dok közül Nagymányokon Csorna János elvtárs brigádja 140 százalék­ra teljesíti tervét. A szászvári bá­nyában Nyers Sándor 238 százalé­kos napi teljesítményt ért el szer­dán. Schram János brigádja 146 szá­zalékra teljesítette ugyanakkor na­pi tervét. Mázán Böröcz József bri­gádja jár élen a péntek-mozgalom­ban, 148 százalékos tervteljesítéssel. Faragó Imre brigádja 145 százalékos átlagteljesítménnyel akarja elérni, hogy már pénteken teljesíthesse szombati tervét is. A párt- és a szakszervezet mindenütt jól segíti ezt a kezdeményezést. A brigádok­ban dolgozó pártcsoportbizalmiakon keresztül jobb munkára buzdítják a dolgozókat. Az értekezleten elindított verseny ben jelenleg a szászvári üzem 102.6 százalékkal második. Harmadik he­lyen a mázai üzem áll, amely jelen­leg csak 97.5 százalékra teljesíti ter­vét. Csak a mázai bányászokon mú­lik, hogy a liaszüzemek átlagos ered ipénye jelenleg nem lehet 103.4 szá­zaléknál magasabb. A vállalat má­sik részlege, a hidasi lignitüzem csak 59.6 százalékra teljesíti tervét. A mázai és a hidasi üzem lemara­dása a műszaki és fizikai dolgozók jobb összefogását teszi sürgetővé és azt a feladatot állítja minden kom­munista, minden szakszervezeti ak­tíva elé, hogy az eddiginél sokkal nagyobb mértékben harcoljanak a tervek mindennapi teljesítéséért. A Bébc-Világtanács budapesti ülésszakát üzemeink valamennyi dolgozója jobb munkával akarja ünnepelni. Ennek a célnak eléréséért fo­lyik most a verseny. Reméljük ezzel is egy lépést teszünk előre azon az úton, amely az egyenletes ütemű, állandóan emelkedő tervteljcsítés felé vezet. Szigeti Dér István Nagymányoki Szénbányák, munkaügyi oszt. vez. Példát mutat a Bonc elovájási brigád Bene Sándor elvtárs csapata Béke-aknán, ele vájásban dolgozik. Csa­patának minden tagja rendkívül szorgalmas jól végzi munkáját. A csapaton belül megszün tették a közös étkezést, ami azelőtt igen áok időt rabolt el tőlük. Most, ha leérnek a tá­rószinten lévő munka­helyükre, azonnal meg­kezdik a munkát. Egyenként étkeznek é; mindig akkor, amikor ; munka megengedi. Be ne Sándor elvtárs csa­pata indította el Béke-aknán a 150, majd később a 250 méteres mozgal­mat. Tervüket májusban túlteljesí­tették, júniusban pedig, a Béke Vi­lágtanács ülésére készülve még jobb eredményeket értek el. Június elsejétől nyolcadikéig 21.5 méter alapvágatot, 42.4 méter gu- rítót, és 43 méter pásztát hajtottak ki. Munkájuk végeredménye 106.9 méter. Első nyolcnapi teljesítmé­nyükből következtetve, minden bi­zonnyal túlteljesítik ebben a hónap­ban is a 250 métert. A csapat tag­jai úgy vélekednek, hogy legalább 300 méteres kihajtást érnek el. Nyújtsanak ehhez fokozott segít­séget a műszaki vezetők, biztosítsák számukra a megfelelő műszaki fel­tételeket. Mentsük meg a Rosenberg-liázaspár életét! Az egyszerű emberek milliói ismerik és figyelik féltő aggoda­lommal Julius Kosenberg amerikai mérnök és felesege Ethel Kosenberg sorsát. A becsületes emberek levelek és táviratok tíz­ezreivel emelik fel tiltakozó szavukat, hogy megakadályozzák a két ártatlan ember kivégzését. Több mint két esztendeje, 1951 január 31-én tartóztattak le s Roscnberg-házaspárt. Április 5-én hozta meg a newyorki esküdt­szék az azóta hírhedté vált Kaufman bíró vezetésével a halálos Etliel és Julius Rosenberg nem kommunisták, nem közéleti emberek. Kisfizetésű mérnökök, egyszerű emberek, akikhez hasonló tíz és tizmillió él Amerikában. Az amerikai vérbíróság, a neger- gyilkolások sorozata után ezeket az egyszerű embereket ragadta ki, azért, hogy megfélemlítse a háborús nyomorpolitika ellen ele- gedetlenkedő tömegeket, hogy megrágalmazza az amerikai kom­munistákat és a Szovjetuniót. A Rosenberg házaspárt azzal a velejéig hamis, légbőlkapott képtelen váddal tartóztatták le 1951- ben, hogy ellopták az atombomba gyártási titkát és átadák a Szovjetuniónak. Maga Harold Urey amerikai atomtudós, — aki tudós címét a szovjetellenes atomhisztéria szitásával szennyezte be, — is kénytelen volt nevetséges képtelenségnek nyilvánítani azt, hogy az atombomba gyártásának titkát néhány papírlapon megszerezni lehessen, amelyhez, mint mondotta legalább 80-90 kötetre menő szakszerű tanulmányra volna szükség. Az eljárás J. Rosenberg sógora, D. Greenglass hamis nyilatko­zata alapján indult meg, amelyet az amerikai Gestapo, a FBI nyomozói halálbüntetés fenyegetésével zsaroltak ki. Greenglass egyébként azóta már nyilatkozatot is adott, amelyben visszavonta hamis vallomását és így az erre alapított ítélet egyetlen valónak látszó indoka is megdőlt. Egyéb közvetlen „bizonyíték“ nem volt. Egy Schneider nevű fényképész azt vallota, hogy a vádlottak néhány hónappal le­tartóztatásuk előtt útlevél-fényképet rendeltek nála. A kereszt- kérdések hatása alatt már oda módosította vallomását, hogy csak csoportképet vett fel róluk, amely útlevélre^ nem is voít alkalmas, később pedig beismerte, hogy minden állítása valótlan volt, néni is ismerte Rosenbergéket, a börtönben látta őket először. Körül­belül még 20 ilyen „tanút“, hallgattak ki. akik közül a lcgtöbk nem is ismerte a vádlottakat s a legtöbben az atombombagyár biztonsági berendezéséről tettek vallomást. Tárgyi bizonyítékként szerepelt egy persely, amelyben a vádlottak a spanyol antifasiszta menekülteknek gyűjtöttek, ezenkívül a spanyol antifasiszták fel­hívásának néhány példánya, amelyeket a nyomozás során tálaltak lakásukon. Ilyen előzmények, ilyen „tanúvallomások“ után mon­dotta ki Kaufman szövetségi bíró a Rosenberg házaspárt bűnös­nek és ítélte őket halálra. Ez az ítélet az emberi szabadságjogok egiyik legkirívóbb megsértése, a Justizmord tipikus példája, az amerikai nép, az amerikai anyák ellen intézett gyilkos merénylet, A Rosenberg házaspárnak két kicsiny gyermeke van. s ezek a ki­csiny gyermekek már több mint két éve szülők nélkül nevelőd­nek. Az amerikai bíróság ítélete a két ártatlan gyermek szüleinek életét veszélyezteti. Az egész békeszerető emberiség, az amerikai nép felháborodott tiltakozása válaszolt a halálos ítéletre. A Rosenberg név fogalom- má vált, a tisztességes és becsületes kiállást jelenti, szemben a Greenglass névvel, amely a hazugság és árulás jelképe lett. A milliós tömegekkel együtt tiltakoznak a közéleti emberek, neves világhírű tudósok, s szervezetek. A National Lawyers Guild nevű amerikai jogászszervezet megállapította, hogy az a törvényszakasz, amelyet a bíróság a perben alkalmazott, jogellenes kiterjesztése a hazaárulás törvényes meghatározásának. Megállapította, hogy a bíróság nem tartotta be az alapvető eljárási szabályokat, hogy a bíró még csak leplezni sem igyekezett elfogultságát és a tanuk­hoz intézett kérdései éles részrehajlást mutattak a vádlottakkal szemben. Az elsőfokú bíróság — állapította meg az amerikai jogászszervezet — „nyíltan megsértette az alkotmányt kiegészítő Bill of Rights 1. és 5. cikkelyét.“ Bernal angol professzor, a világhírű angol atomtudós, a neves békeharcos Londonban egv nagygyűlésen jelentette ki a Rosen­berg ügyre vonatkozóan: lehetetlen, hogy civilizált országban ki­végezzenek olyan embereket, akiknek bűnösségéről egyetlen adat sincs! Eseinhowcr, az USA elnöke, az egész emberség felháborodott tiltakozása ellenére elutasította a halálraítéltek kegyelmi kér­vényét. Kaufman bíró pedig most. június 8-án utasította vissza a vádlottak és védőjük beadványát, amelyben az ítélet elhalasz­tását. és a perújítás elrendelését kérték. A halálos ítélet végre­hajtásának kitűzött időpontja, június 18. egyre közeledik, s most arra van szükség, hogv a hátralévő néhány napban fokozzuk erő­feszítéseinket az ártatlanok megmentéséért. Legyenek számunkra figvclmeztetőek a Rosenberg-liázaspár szavai, akik a Sing-Sing börtönből, a halál torkából üzenték bát­ran nekünk: ..Azért vagyunk siralomházban, hogy figyelmeztetés legyünk minden egyszerű ember számára: vannak olvan sötét hatalmak amelyek gyilkosság árán s el akarnak hallgattatni min­denkit. aki a békéért és demokráciáért emel szót. A rácsok mögül kérünk benneteket, akármi történik is. ne hallgassatok!“ WOLF FERENC ügyvéd, a Magyar Jogász Szövetség pécsi csoportjának tagja., ' KÉSZÜLŐDÉS A VIT-RE Alig két' hónap választ el bennün két augusztus 2-től, a IV. Világifjú­sági Találkozó megnyitásától. Ez a találkozó nagyszabású béketünte­tés lesz. A találkozón 35 ezer küldött vesz részt. közJttük több, mint 30 ezer külföldi, amire nem volt még eddig példa. Franciaországból 3 ezren, Kí­nából 400-an, Dániából 400-an, a Német Demokratikus Köztársaság­ból és Nyugat-Németországból ezer ötszázan, Az első küldöttek máris úton vannak. Ausztráliából és Uj- Zélandból indultak el, hogy négy tengert átszelve 18 ezer kilométeres utat hagyva maguk mögött, idejé­ben megérkezzenek a IV. Világif­júsági Találkozóra. A román ifjúság lelkesen készül a világ ifjúságának fogadására. Ro­mánia fővárosában hatalmas épít­kezések folynak. Épül az „Augusz­tus 23" sport és kultúrstadion, mely 80 ezer személy befogadó képessé­gű lesz. Mellette épül kosárlabda és röplabda berendezésekkel egy ha­talmas park. amelyben áprilisban több. mint 2000 fát ültettek, egy mesterséges tó és 4000 személyt be­fogadó szabadtéri színház. A román gyárakban, földeken mindenütt dia­dalmasan hív az ifjúság szava: — Bukarestben találkozunk!" A Szovjetunióban és Lengyelor­szágban nagyszabású VIT előkészí­tő kultúrverseny folyik. A magyar ifjúság, vállvetve harcos társaival, szintén nagy lelkesedéssel készül a találkozóra. A magyar ifjúság egy­re mélyebben felismeri, hogy a Vi­lágifjúsági Találkozó minden ma­gyar fiatal ügye. Ezért kezdemé­nyezett munkaversenyt Komlón a Somogyvári DISZ-brigád, amely a VIT tiszteletére vállalta, hogy a rv'.pi előirányzott 300 csille helyett 360 csille szenet termel. Az oldi dél­szláv parasztfiatalok védnökséget vállaltak a gyapot felett, melynek eredményeként az előirányzott négy mázsa helyett öt mázsát termelnek holdanként. A siklósnagyfalusi DISZ fiatalok 12 hold földön az előirt 125 mázsa cukorrépa helyett 300 má­zsás átlagtermést fognak elérni, a tervezett 15 mázsás kukoricatermés helyett pedig 20 mázsát fognak be­takarítani. Erősítsük ' tovább az előkészülete­ket. teremtsünk ifjúságunk között igazi VIT harci szellemet. Ennek érdekében tovább kell fokozni a munkaversenyt. Küldötteink a Világ Ifjúsági Találkozón beszámolnak eredményeinkről, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy teljesítettük nemzetközi kötelességeinket, mert ifjúságunk rohamcsapat módjára küzd a termelésben, az aratás- cséplés nagy csatájában. Boross Józsefné a DISZ Baranyamegyei Bizottság politikai munka­társa.

Next

/
Thumbnails
Contents