Dunántúli Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-15 / 112. szám
mäplö 1953 MÁJUS IS V Kiss Pál meggyőződött arról, hogy miért nincs ellenzék, miért kell a békére szavazni pályázaA Dunántúli Napló tára beérkezett levél. Két nap választ el bennünket at tói a naptól, amikor hazánk min tlen békét akaró dolgozója leszavaz a népfrontra. Itt Vasas községben is már régebben megindult a harc a válasz- tás győzelméért. Felkészülten in dúltam el én is az agitációs munkára. Népnevelőmunkám során eljutottam Kiss Pál bácsi otthonába, aki ott ült a kályha mellett és vígan pofékelt. Lassan indult meg a be szélgetés. Az időről, a vetésről folyt a szó. Beszélgetés közben rátértem jövetelem céljára. — Paii bácsi, vasárnap szavazás lesz. — Minek az nekem — mondta — nem szavazok én — hiszen nim-s el. lenzék. Kire szavazzak?... Úgyis e'ok a képviselőjelöltek akit a pari »kar. Elmosolyogtam magam és lassan elkezdtem beszélni. — Nézze Pali bácsi, ha most nincs is ellenzék azért szavazni kell. Ki kell fejezni akaratunkat hogy kiket kívánunk mi vezetőinknek, kép- éiÖrácneK. Gnudo ion c-- - > mu - ra. amikor a népnek a nyakába sóz- ias az úri fcsur;. Ha ke ,e". ha nem kellett rájuk szavaztattak. Emrs-;.k rA am'''O1' ? '"írv" sek borral, cigányzenével édesgets mác ’ ">nv •« A lenk''--'o las csendőrök őrködtek a ..rendre . szűrönyos puskákkal vették körül a szavazóhelviségeket. Akkor úgy kényszeritették szavazni az embere két. Aki nem tetszett nekik azt jól elverték, ráadásul le is csukták, csak azért mert nem az urak pártját fogta. — Maga is tudta, hogv ma szabadon élünk. A mi képviselőjelöltjeink a dolgozó nép fiai. Azoknak a gyermekei akik egvütt dolgoznak ^ velünk az ötéves terv megvalósításán Kinek is jutna eszébe, hogv másra szavazzon, mint a mi boldogabb jö- •vőnkre Hát ki az. aki a múltat kívánja vissza, amikor nem volt joga s dolgozó népnek és kivoltunk szolgáltatva az elnyomóknak? Jó volna-e ’ha ezeknek az elnvomóknak is pártja lenne'-' Ez lenne az ellenzék. -•— e'lenségünk lenne az ellenzék. Nekünk magvar dolgozóknak egy a célunk, hogy szavazatunkkal ökölcsapást mérjünk az imperialistákra és ezzel is a békét erősítsük, szilárdítsuk. — Jól beszélsz fiam — szólt közbe —. de a békét nein fegyverkezéssel kell megvédeni. — Hát mi'--el h-i nem azzal is. ha esetleg kell? Mi nein más tea-zűr* i m-n; eróaPjuK a nemödsere- giinket. Mi nem fegyverkezésre, hanem békés építő munkára adjuk a pénzt. Ezért tudjuk építeni széppé az országot. Hadseregünk erősítésé- r- síző ;csetjUH'v van. '■ 1 a * ha. tárunkon. itt a mi közelünkben ránk leselkedik a Tito-banda. ugrásra készen állnak. Nem várhatunk. á«f- o hg;- ,• kCT.-W-e — Emlékszik Farkas Mihály elvtárs beszédére, amikor azt mondta: „A magvar nép már tudja hogv van hazája és ezért van mit védenie!“ Itt van a mi gyönyörű épülő hazánk, nyissa ki a szemét Pali bácsi, nézzen csak körül, amerre tekint, mindenütt újat és újat lát. Beszéljünk csak a mi falunkról, az is igen sokat kapott népünk államától, a mi pártunktól. Kaptunk hangoshíradót, új járdát, a villanyvezetéket meg- hoszabbftották az állomásig, beton- utat a falu alatt, autóbuszjáratot. Ez is közelebb viszi a falut a városhoz. Kaptunk még vezetékes rádiót s, tanító ikerlakást és nem utolsó sorban az épülő kultúrházat. Itt mellettünk bányászaink korszerű lakásokat kaptak. Ezért kell ne künk szavazni, ezért nincs ellenzék mert mi, akik építjük a jövőt — egy család vagyunk. A nép állania ellát bennünket minden jóval. A mi fa lünk azonban még adósa neki: tej tojás, baromfi beadásunkban hátralékban vagyunk. Maga Pali bácsi teljesítette-e kötelezettségét? Jó érzés voíi, amikor Falt bács válaszolt: Igen. Büszkén, örömmel mutatta az utalványokat. — Pali bácsi maga teljesítette kötelességét, ezért magára büszke is a falu, a párt. Magának még büszkébb nek kell lennie, amikor vasárnap a nép fiaira adja szavazatát. — Igen. Én is a nép fiaira fogok szavazni — feleli. Keményen kezei- szorít velem. Kiléptem az utcára, már sötét volt Uj érzéssel, új kedvvel léptem át a másik ház küszöbét. Vicze László népnevelő Vasas I. bO-as számú ház. Levél Hévízről „A Magyar Népköztársaság biztosítja n dolgozóknak a pihenéshez és üdüléshez való jogát.” A Molnár Lajosné elv társnő a pécsi 73/7-es Segédipari Vállalat dolgozója izetéaes szabadságát üdülőben tölti. munikásüdülőből küldte az alábbi eveiét: Kedves Elvtárs-aik! Sajtón keresztül szeretném megköszönni pártunk gondoskodását. — Becsületesen, lelkiismeretesen végzett munkám után az a megtiszteltetés ért hogy Hévizén üdüléssel tölthe- tem a szabadságomat. Nagyon boldog vagyok, mikor arra gondolok, hogy mindezt a népi demokráciánk eddigi harcai, eredményei — s így az én munkám is — tették lehetővé. Boldog vagyok, mij-rt a múltban nem is álmodhatott magamfajta munkás- asszony üdülésről. En is szavazatommal és még jobb lelkiismeretesebb munkával hálálom meg pártunk szerető gondoskodását.“ Zöld takarmányok silózásával biztosítsuk állatilink takarmányszükségletét Kedvező az időjárás, gondoskodni kell a zöldeir fel nem etethető és szénává nem szárítható zöldtakar- iiwuvo-n _ ' aKHftnan vkevem-kek; gyenge nád. sás és savanyú füvek folyamatos silózásáról. Gondoskodjunk arról, hogv a zöld siló-anyag lehetőleg épített silógödörbe kerüljön mert itt legkevesebb a romlási veszteség, A megtöltés előtt az épített é| a földsiló- gödrökből okvetlenül ef kell takarítani a régebbi silómaradványokat, mert ez romlást idézhet elő. Takarítás után a gödröket öt százalékos mészoldattal kell fertőtleníteni és a silózás megkezdése előtt a földsi'.ó gödröknél a feneket és az oldalakat pelyvával ki kell bélelni. Fontos a zöldfa karmán vök sitózá- sánál. hogv a felesleges nedvesség levezetésére 20—50 százalékban polvvát, vagy szalmaszecskát keverjünk. mert csak ígv biztosítható az egészséges erjedési folyamat. Ha szalmát kell hozzáadnunk, akkor azt szálasán keverjük. A silógödrök megtöltése után ügyeljünk arra, hogv ülepedés és az esőzések folyamán a földelésen a repedések állandóan be legyenek tömve. A silógödröket évente többször töltsük. Az elmúlt tél tapasztalatai alapján megyénk dolgozó parasztjai meggyőződhettek a silózás jelentőségéről, Tehát már most úgy kell felkészülni, hogy a tavaszi, valamint a nyári silózási terveket teljesíteni tudjuk, hogy egész évben jó minőségű silótakarmány álljon állataink rendelkezésére. Dcrgez Bertalan takarmány, gazd. előadó. A Pedagógiai Főiskolák spártákiád versenyeinek tapasztalatai A Pedagógiai Főiskolák spártákiád versenyei^ a budapesti főiskolások győzelmével végződtek. A budapestiek a tornában, úszásban és a kosárlabdában a legjobbaknak bizonyultak, de jól szerepeltek az, atlétikai számokban és a röplabdában is. A pontversenyben az égnek végeztek a második bél yen. Az egri sportolók röplabdában és úszásban értek el jó eredményeket. A pécsi főiskolásoknak a harmadik hellyel kellett megelégedniük. A vártnál gyengébb szereplés^ elsősorban a nők mérsékelt teljesítményében kereshető. Ugv a röplabdában, mint a kosárlabdában a pécsi női csapat a negyedik helyen végzett. A pécsiek a labdarúgásban szerepeltek a legjobban, ahol az első helyen végez- tek. Szép eredményeket értek el a pécsi Pedagógiai főiskola atlétái is. A női mezőnyből kiemelkedett Sebes Edit, aki négy számban nyert bajnokságot, és ezzel az egész spártákiád verseny legjobb egyéni teljesítményét nyújtotta. A versenyek lebonyolítása komoly feladat elé állította a rendezőséget. Meg kell állapítanunk a rendezőség nehéz niunkáját jól oldotta meg. Kisebb zökkenők ugyan akadtak a rendezésben, de ezeket a kedvezőtlen időjárás okozta. A rendezés nagy munkáját a testnevelési tanszék végezte. Értékés segítségei adott a rendezéshez a rajz tanszék, mely | igen jól, és ötletesen végezte el a dekorációs munkákat. Az iskola DlSZ-szerveze* | lének viszont sokkal aktívabban és tevékenyebben kellett volua résztvennie 11 munkából, A UÍSZ-szervezettől kevés segít* séget kapott a rendezőség. __ ’ A főiskola ifjúsága nagy érdeklődéssel kísérte a különböző versenyeket. Egy íz* galnias kézilabda, labdarúgómérkőzésen sok százas nézősereg szurkolt a csapatoknak. Az izgalmas küzdelmek mindenütt sportszerű keretek között maradtak. \ nézősereg viselkedéséről már nem mondhatjuk el úgy ezt. Az úszóversenyek és a kézilabdámérkőzések alatt is előfordulták olyan esetek, melyek nem .méltók nz önfufla* tos emberekhez. A spártákiád verseny jól sikerült.. A vidéki. vendegsportolók a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a pécsiek vendéglátásáról és a verseny technikai lebonyolításáról. A jövő prdagógusai a versenyek alatt be- .1 bizonyították, hogy nemcsak szellemileg, liánéin testileg is megfelelően képzik magukat, mert tudják, hogy csak így oldhatják me? sikeresen azokat n feladatokat, mely szocialista orsz.águnk építésében rájuk vár. Fejlődik a Pécsbányaíeiepi Bányász iMvivó szakosztálya A Bányász területi ökölvívó egyéni és csapatbajnokságon a Pécsbányatelepi Bányász ökölvívói szerepeltek a legjobban. A pontversenyben az első helyen végeztek a pécs- bányatelépi ökölvívók 46 ponttal, megelőz- e a Komlói Bányász versenyzőit, akik 32 pontot értek el. Harmadik helyen a Vasas Bányász végzett 23 ponttal A Pécsbányatelepi Bányász ökölvívó szakosztálya nemrégiben alakult. A szakosztály rövid fennállása alatt is szép eredményeket ért el. A fiatal bányász ökölvívók bebizonyították, hoary az ökölvívásban is méltón képviselik Pécsbánya telep színeit. A versenyzők közt van Deák József, a D1SZ- brigád tagja, aki nem kevesebb, mint 145 százalékra teljesítette legutóbb tervét, élenjárnak a munkában Csizmadia Károly Csizmadia Tstván is, a sport-brigád tagjai. akik szintén állandóan 100 százalékon felül teljesítik tervüket. Ezek a fiatalok példaképei lehetnek minden bányász sportolónak. Elsők a sportban cs elsők a terme* lésben is. Tervük túlteljesítésével bizonyt* ják be a szocialista sportember erejét. J° munkájukkal mutatják meg szerctetüket ős hálájukat pártunkhoz. A Szakosztály 27 fővel dolgozik. Vájná Jő' nos edző irányításával. Vájná sporttérsna^ nagy része van abban, hogy a szakosztály rövid idő alatt ilyen jó eredményeket ér1- el. Nagy szakértelemmel, fáradságot nr,n kímélve dolgozik azon, hogy n bányász* - fiatalok meg edzettebbek, erősebbek legí'f nck. Jó munkát végez a szakosztály intézd' je. Csizmadia István is, kinek három f‘a versenyez a szakosztályban. A szakosztály tagjait nem teszik elbírd' ködöttá az eddigi jó eredmények, tovább*1^ is lelkesen és szorgalmasan dolgoznak, mert a legközelebbi nagv versenyükön, az <)r' szagos bánvászbajnokságon is ott akarimk lenni a legjobbak között. * Az MTSB első osztályú minősítő sakk- versenye befejeződött. A versenyen Magyar, Demény, és András megerősítette, Berecki pedig megszerezte az I. osztályú minősítést. A verseny végeredménye.: 1. Magyar Pécsi Haladás 9 pont, 2. Deménv Veszprémi Haladás fi és fél, 5. Berecki Pécsi Lendület 7 és fél. 4. András Pécsi Dó- 7. 5—6. Gőbel Pécsi Haladás és -Horváth Pécsi Haladás 6 és fél, 7. Tvánfi Pécsi Vörös Lobogó 5 és fél, fi—9. Lovász Pécsi Szikra, Palcsó Pécsi Kinizsi 4. 10. Katona Pécsi Petőfi 3 és fél. 11 dr. Krag Pécsi Lendület 3, 12. János MecseksZabolcsi 1. pont Lokomotív Tornacsarnoka* órai kezdettel ban. * Jóslataink a vasárnapi totóra: Ola5Í' ország—Magyarország végeredménv: 1, x. Olaszország—Magyarország I. félidő: í, 2- < Bp. Kinizsi—Sztá’in Vasmű: t, 1 — Vörn Lobogó Sortex—Cseneli Vasas: x, 2. — S® * gótnrjáni Bányász—Bn. Dózsa: 1,2. — bathelyi Lokomotív—Bp Va^as: 1, 1. — Fáklya—Per^cesi Bányász: x. 1. — Bp. 1°' knmotiv—Sajósrmtpcteri Bányász: 1. 1Nagybátonyi Bányász—Debrecent Honvéd2. 1. — Zalaeger«7,egi Vörös Meteor—Szőj11! ■' bathelyi Vörös Lobogó: 1. 1. — Várnáim31 Bányász—Pécsi Dózsa: x. 2. — Szolnoki 1 cnmoKv—Békéscsabai Építők: 1 1. — A p° ' I Mérkőzések esélyesei: Kőbányai Doling* Lokomotiv— Tolna megye válogatott J .-vár. Tatabányai Ép-Tők, Nyíregyházi mbaion 7 ínlr flvKiurvficí if'níInV ökölvívó mérkőzést rendeznek szombaton 7 tők, Gyöngyösi Építők. J Ü VON K KÉPEI Három szép, nyomású kép mély- fekszik előttünk. Ezek a képek a Szovjetunió jelenleni életéről, munkájáról, nyújtanak kifejező képet. Az élet bármely területéi kezdjük tanul mányozni a kommuniz. must építő országban< mindenütt azt láthatjuk, hogy a Szovjetunió élenjáró technikával, élenjáró tudomány nyal élenjáró eredményeket ér el. Szovjetunió hosszú évekkel előzött meg bennünket, a világ leghaladotlabb országaként egyedül vivid harcát évtizedeken keresztül. Harca nehéz volt, s mégis ha- talmas eredmények ej, tud felmutatni. Fejlődésének üteme egyedülálló az emberiség történelmében. Ez a mi inéldak épünk, így akarunk mi is dolgozni. A Szovjetunió harci tapasztalatai felhasználásával, s élenjáró technikájának segítségével mi is minél hamarabb a szocialista társadalom éleiét teremtjük meg. Erre minden lehetőség megvan, csu- pán népünk munkáján, áldozatvállalásán, lelkesedésén múlik. Nézzük hát azokat a képeket, amelyek beszámolnak n mi jö- vőnkről. Szovjetunió jelenéről: Hatalmas lyahászati tizem belsejét mutat ia az első kép. A kohók hossní sora ez.ertonna számra adja ki gyomrából a szikrázó fehér, folyékony vasak hogy géppé dolgozva, a kommunizmus építését szolgálja. A kohósor előtt — hogy a mérete- két érzékeltessük, ezért írjuk — hosszú tehervonat áll. Ez szállítja a nyersanyagot a kohókhoz. A kép alatt a következő szöveg áll: „Az ipar és az egész népgazdaság alapja a kohászat, A Szovjetunió ötödik öléves tervében a nyersvasöntés 18 százalékkal, ae acélöntés 62 százalékkal, a hengerelt árutermelés 72 százalékkal emelkedik az 1950. év termelési eredményeihez viszonyítva Nézzük meg, mit mond a mi program- műnk, a Magyar Függetlenségi Népfront vá laszlá-si :felhívása: ..A második ötéves tervben el kell érnünk, hogy acé! f érméié síi n k evenként mintegy 3.5- 4 millió tonnára.... emelkedjék A következő kép egy rigai áruházát mutat be. Az áruház polcai, asztalai, roskadoznak az áruk hatalmas tömegétől. A ptilt előtt vtérnie,s szovjet emberek válogatnak a sok anyag közölt. Az egész kép a jólétet, a gondtalan bőséget hirdeti. Ez nekünk is célunk. Mi is arra törekszünk, hogy a lehető legjobban kielégítsük dolgozóink anyagi és kulturális szükségle>it. Ezt g célkitűzést seal1’ elérni az a terv, amely a népfront felhívásában szerepek második ötéves terv ben végleg meg kell oldanunk közellátásunk kérdéseit. Nagy lépést kell tennünk előre i fogyasztási cikkek bősége felé. A dolgozók reálbérét leg alább 50 százalékkal kell emelni. A dolga zók vásárlóerejének további nagyarányú növelése érdekében rá kell térnünk a fogyasztási és ipari cikkek árleszállításának útjára A harmadik kép a doni duzzasztó müvet A kötelező biztosítás tanulságai ábrázolja, abban a pillanatban. amikor a bukógáton zúgni kezdenek a habok. Táj- tékzó hullámok elfoglalják új helyükéi, hogy eddig lágy. csendes folydogálásuk helyett viharosan zúgmt, turbinákat hajtsanak, s végtelen kolhozföldeket öntözzenek. A Magyar Függetlenségi Népfront felhívása jövőnkneít erről a pontjáról is beszél: „Az öntözött mezőgazdasági területet 650— 700 ezer katasztrális holdra kell felemelni így válik majd ötéves terveink nyomán országunk egyre, gazdagabbá, szebbé és boldogabbá. A Szovjetunió példája áll előttünk, amely mutatja, hogy járható az az út, amelyen haladunk, s feltétlen eredményekkel biztat. A magyar falu a gyűlölt szolgamult hoz viszonyítva, már eddig is óriási fejlődésen ment keresetül. Nem évek, de még évszázadok se-m hoztak akkora változást 3 dolgozó parasztság életében, mint a f&Iszabadulás óta eltelt Idő. A kapitalista országokban egy'egy pusztító tüzivésiz, vagy jégverés ma is a kisparasztság tömegeit siaegé- nyi-ti el. Nálunk, a január 1-én életbelépett kötelező tűs- és jégbiztosítás az egész dolgozó nép és különösen mezőgazdasági lakosságunk anyagi javainak védelmét jelenti. Az elmúit hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy dolgozó parasztságunk felismerve saját érdekét, a biztosítást magáévá telte és annak díját nagyrészt b„ is fizette. Miért fontos a kötelező biztosítással járó díjak maradéktalan befizetésének elérése? A kőtelező biztosítás életbelépése óta az Állami Biztosító számtalan tűzkárt fizetett ki legtöbb esetben olyanoknak, akik a múltban biztosítva nem voltak. így kapott -az utóbbi napokban Pogiránvi Kálmán csikóé töltési lakos 30.144 forint tűzbiztosítást. mi-vei a biztosítási díjat befizette. A rendelet értelmében nem kaphatott kártérítést Czéder János a*a- nyosgadány.j -lakos, aiki't az elmúlt idő ben tűzkár ért. amiért 15 ezer forin' to-t fizetett volna a biztosító ha a biztosítás; díjat befizette volna. Mii a helyzet a jégbiztosításnál? A légverés sokszor egész vidékeket súlyosan érint és a betakarításig veszélyezteti a termést. Gondolnunk kell anra. miiyen hátrányt jelent, ha a jég végigpásztáz egy dűlőt ős az. egyilk dolgozó paraszt kap kártérítési — mert a biztosítási díjat, befizette, — a másik nem kaphat mert a díjfizetést elmúl»:««tóttá. A kötelező biztosításinak mí-ndirn dolgozó paraszt érdékét kél! védenie ezért megsn- gedhéteken. hogy a bizitosítájsi védelemből nemtőrődiömíége miatt bár. ki is kknarzidjOTi, Hol mii vetődjünk, hol szórakozzunk ? SZÍNHÁZ: Zrímii riadója. Szelvény-bérlet ,,K“ este fél 8 órakor. MOZI: Kossuth: Föltámadott n tenger. Színes, magyar, kétrészes történelmi Játékfilm, (ó és 8 órakor) Park: Déryné. (G, fél 9 órakor) Petőfi: Rejtelmes sziget (fél 5, fél 7, 0 órakor) ELŐADÁS A Pens városi és a pécsi járási körzeti orvosok május havi továbbképző ikoniferenoi-áját lG-á.n. szo-nib«- l m délután 3 órakor tartják meg * járási -tárnicson. Előadó: dr. KrasWJ Káúmián egyet, magántanár és Hajnik .Tózs.-sf megyei j.irványüíD1 c. 'őadé. A dr. Doktor Sándor kultúrottű^”' ban (Molotov ti. 18) délután 6 ór!l* kezdettel: „MNDSZ asszonyok adata a béke fokozásának érd-ekébe" rímmel előadás lesz. A Magyar Rádió pécsi stúdióiénak mai műsora Prózai rész: Agitál a katona Gergely Sándor Kossuth díjas irodalmi^ riportja. Sólyom József levele a C'Hányo-5.zrói termelőszövetkezet munkájáról. Hírek Baranyából. Beszélgetés Czirkos Ká!imánné palkonyai népnevelővel. Látogatás egy újmeszesi Bék.c-házban — Leszkó Margit írása. A komlói bányászházak építői között. Zene} műsor: Szabó Ferenc: Nótaszó (V. Lé tel: Késő este). Jónapot barátaim — francia n-épdal. Csajkovszkij: Évszakok című sorozatából Májú«.. Palachich: Dicsőség a munka. Farkas: Állj be közibénk. Pre- cehtél: Bányászinduló. DélftzlávnyeIvű műsor. KETTŐ berksirei (fekete) árlány 50 kg-o? eladó. Marx-u. 126. 698 GOMBOR-FÉLE, steppelt, mély kocsi eladó. József-u. 36. gvermok699 ELADÓ fél szobabútor (ágy, szekrény, asz- tal) 1000 Ft. Ma gyár mécs ke 17. 706 HÁROM ÉV F.S fiúnak való Alajos-ii. 7. Tóth. kabát eladó. 713 HÁ Lóban 711. és ebédlőbútor eladó. Cím a kiadószánion. BÚTOROZOTT SZOBA férfi rcszcrc kiadó. Cím a kiadóban 705. számon. ELADÓ jókarbanlcvő tizcdesmérlcg. Sal- lai-u. 52., földszint jobbra. 70S A PÉCSI Teherautóin varozási Vállalat kömlói főnökségére felvesz jól számoló, gyakorlattal rendelkező, fiatal munkaerőket forgalmi irodai szolgálatra. Jelentkezés: Póes, Rózsa Fercnc-ii. 22. SZÁMOLNI jól indó, gépírásban tökéletes, fiatal női munkaerőt felveszünk. Ajánlatokat ..Nagykereskedelem“ jeligére a ki adóba kérünk. 469 SALAKOT iparvágányon ngven adunk, biztosítva. Pécsi Raklehetöscg Bőrgyár. fii I it i: ic PÉNTEK, MÁJUS 15 ÉGYELETES GYOGYSZEltTÁIlA^ 10/3. sz. gyógvszerlár, Széchenyi'1^ 5. Telefon: 20-81. 10/8. sz. gyógvs*^' tár. Kossuth Lajos u. 81. Telel00 23-01, 10/12 sz. gyógvszerlár, Dók1®, S. u. 17. Telefon: 13-53. — NÉVNÁ1' Zsófia. — IDŐ JÁRÁSJELENTÉS: ^ Várható időjárás péntek estiig: fell10' átvonulások, néliáiny helyen kís-eb csöve). Mérsékelt délik ele ti-déli SJ°’ A nappali hőmérséklet kissé eind**’ :JHk. Várható hőmérsékleti értékek ország területére: pénteken reg#* délben 11 / a t l—4,-17 fok közölt. Lobogóztuk fel a házakat. ET város tamiácsáiniak népművelési osZ‘* lya felhívja Pécs város dölg-oz-óií, vatataik, üzemeik, vállalatok vezá^1' hogy május 17-re üzemeiket, híva- ^ la-iikat. a középületeiket és a bázab^ lobogózzák fel, drapériáik,k.al, feliről1’) kai, arcképekkel díszítsék fel. A < szítést május hó 10-án délután óráiig kell elkészíteni. — Halálozás. Kiss Gyula fatelep zezetö temetése pénteken 3 óra" lesz. fé, Glück János temetése 15-én négykor. PÉNZÜGYI e.lőadó és belső ellenőr •- ». gyakorlattal áthelyezéssel állást változta ..Máin« 51‘‘ jcLeére a kiadóba. el»dí' söi Ki-uif.KPÁit Toldi Miklói-’i. 4. jó karban lévő földszint 2. 1UNANT0U NAPIÖ o Magyar Dolgozók Pórija j Barnnyamegyei Pártbizottságának i Szerkeszti a szerkcsztőbi/.oti»»!f Felelős kiadó: EGRI GYUIA Szerkesztőség é'’ kindóhivafaL FÉN YK éPL/.öGé.P. kivfilme-*. lávmérős teleobj ek I fv vei Siemens rádió eladó Rákóczuút 13/b. II 4. 660 Pécs Perezcl-u. 2 — Előfizetési díj: Telefoni 1W? éf havi ft.— forint Baranvamegvei S/ikra Nvornda Péc«. Munkáe^v Mibálv utca tö Telefon: 20 27 A nyomdáért felel: MELLES .