Dunántúli Napló, 1952. júlis (9. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-30 / 177. szám

MM JULIUS SO NAPLÓ 5 A Központi Vezetőség útmutatásait tárgyalták meg vasárnap a járások pártválasstmányai Megyénk valamennyi járásának pártválasrtmánya vasárnap délelőtt ülést tartott, hogy megtárgyalja n Központi Veretőség június 27—28-i ülésének beszámolóit, hogy ennek alapján értékeljék eddigi munkájukat, a hiányosságok feltárásával utat mu­tassanak azok kijavítására és az új feladatok megoldására. rosta meg a feladatokat, mozgósított a begyűjtési verseny fokozására, hogy a járás továbbra is megtartsa a béke- begyűjtési vándorzászlót, de a hozzá­szólások nagy részéből néni jött fel­színre az, hogy hogyan, milyen mód­szerekkel akarnak hozzáfogni a poli­tikai tömegmunka megjavításához. Nagy hiányossága volt a pártválaszt­mányi értekez!etne.k az, hogy egyet­len hozzászólás sem bírálta megfele­lően a járási pártbizottság munkáját oly értelemben, hogy milyen hibákat követtek el, hogy hogyan fogjanak ezek kijavításához. A második napirendi pontot Gál Andrásáé elv bins tartotta. A beszá­moló nem mulatt» meg eléggé az ifjú­ság közötti. pártmunka helyi problé­máit, megelégedett azzal, hogy néhány példával alátámassza Farkas Mihály elvtárs megállapításait. Ennek követ­keztében a hozzászólások nagy része is általános volt, nem mutattak «rá a pártvátasztmány tagja! arra, hogy területükön, hogyan foglal­koztak eddig a fiatalokkal, a DISZ munkájával, hogy akarják a hibákat kijavítani. A beszámoló, de különösen * hozzá­szólások azt mutatták, hogy a párt- választmány tagjai nem készüllek fel kellően az ifjúság közötti pártmunka alapos megtárgyalására, hogy még mindig nem érzik eléggé felelősségüket a fiatalok közötti pártmunkáért. A pécsváradi járási pártválaiztmány ülése A pécsváradi járási pártválaszlmánv ülésén a párt tömegek közötti felvi­lágosító munkájáról, a járási pártbi- zotteág titkára. Szabó elvtárs tartott beszámolóit. A beszámoló részletesen tárgyalta a járásban végzett politikai munka fő kérdéseit, megmutatta, ho­gyan támaszkodtak a feladatok meg­oldásában a pártszervezetek a felvi­lágosító munkára, a tömegek segít­ségére s részletesen beszámolt arról, hogy milyen módszerekkel harcoltak *z ellenség ellen, hogyan leplezték le « kulákok és a klerikális reakció el­lensége* tevékenységét. F.nnck eredményeként érték el, hogy a pécsváradi járás a/, utol­sók közül az első helyre küz­dötte fel magát a begyűjtésben s Így elnyerte a megyei pártbizott­ság békebcgyüjtésl vándorzászla­Jüt. A tömegek közölt végzett jó politikai felvilágosító munka eredménye az is, — múlt »hogy Kovács Mihály Ede »IvtiiT* ó hány ni párttitkár elmondot- b, — bogy a megyénkben elsőnek ő'k kapták vissza a szabadpiaci értékesíti jogukat, óbányán párttag és párton­kíviili népnevelők közvetlen » cséplő­gép mellett foglalkoztak a dolgozó pa­rasztokkal, ott győzték meg őket a beadás fontosságáról s politikai mun­kájuknak eredménye is lett. A beszámoló bíráló és önbíráló hangjával elősegítette, hogy a hozzá­szólásokban a pántválasztmányi tagok az elért eredmények mellett, megmu­tatták a hibákat is. A pécsváradi já­rás sok községében is lebecsülték a politikai tóinegmunka jelentőségét. A járási pártbizottság s így a pártszerve­zetek sein folytattak következetes har­cot az agitáció tartalmassá tételéért, nem használták fel munkájukban a konkrét leleplező tényeket. Különösen részletesen foglalkozott a beszámoló a kulákok elleni harccal. Megmutatta, hogy a tömegek közötti politikai mun­ka elhanyagolása, az ellenség el­leni harc cltompulásáhnz vezetett. így egyes pártszervezetek opportuniz­musa következeiében a pécsváradi já­rásban is 460-róf 108-rs „csökkent" a kulákok száma. A beszámoló végüli helyesen hatft­A villányi járási pártválaszímány ülése A villányi termelőszövetkezeti járá­sunkban is nagymértékben elérte cél­ját a vasárnap megtartott pártvAlaszt- mányi értekezlet. A villányi járás pártszervezetei, kommunistái szép eredményeket értek el a nagyüzemi gazdálkodás megvalósítása terén, ott közvetlen a fasiszta Tito Jugoszláviá­ja határa mentén. Erről részletesen foglalkozott Marenics elvlárs beszámo­lója, de a legtöbb hozzászóló is lel­kesen beszélt eléri szép eredményeik­ről. Azonban *- Központi Vezetőség­nek legutóbbi útmutatása, megállapí­tása a villányi járás pártszervezetei­nek munkájára is ráillik. „Járásunk­ban is az a nézet alakult ki — hogy niivel egy község kivételével szocia­lista járás — nincs szükség 9 felvilá­gosító munkára" — mondotta többek között Marenics elvtárs beszámolójá­ban. Ez a helytelen nézet magától a já­rási pártbizottságtól indult el, amely odáig veretett, hogy az el­lenőrzést soke.sctben nem az egy­séges vezetőség titkáránál, v agy­ar. alapszerrrzetl titkároknál kezd­ték, hanem a tanáeselnük elv- társaknál, ga/.daságvr/etnknél. így természetesen nem részesülhettek » pártszervezetek olyan segítségben a JB-iől, mimt amilyenben kellett volna. Persze ez íg.v folytatódott le­felé az alsóbb szervek félé, amely természetesen ;i politikai tömegmun- ka eliaposodásálioz vezetett, A beszámolóból és a hozzászólások­ból kiderült, hogy az elv-társak meg­értették nagymértékben a politikai tömegiminka jelentőséget. Ezt mutat­ja Fiilöp Gyula elvtárs, az iflocstkai pártszervezel titkárának felszólalása is, aki elmondotta: ,,Az aratás jól ment. de a behordó s, csépiesnél máv lazulás állt be a munkában". Azt gon­dolták hogy minden megy magától és csak később jöttek rá, — akkor ami­kor sehogy sem sikerült megszervezni a vasárnapi cséplést, — hogy ha a pártszervezet, a kommunisták nem agitálnak a dolgozó parasztok között, akkor ott könnyen érvényesülhet a* ellenség demagógiája. Mikor a part- sr,(srvezel észrevette, hogy mégsem megy úgy. ahogy elképzelte, rájött, hogy azért nem vállalták a tszcs do.- gozói a vasárnapi cséplést. mert a klérus az asszonyokon keresztül agi­tált a eséplés gyors elvégzése ellen. Az ellenség elleni szívós küzdelem mellett sokkal nagyobb gondot kell fordítani a villányi járás I>ISZ fiataljaira éts általában az Ifjúság között végzendő nevelő munkára is. « A .34 felszólaló közül számos DISZ- titikár elvtárs elmondotta, hogy — bár szép fejlődésen mentek keresztül a villányi járás fiataljai, — a DISZ- sze.rvezete.k munkáját mégis a hiá­nyosság jellemzi. Ez a hiányosság már » járási DISZ bizottságon is meglaláíhwió. Ezért komoly bírálatot mondtak a DISZ titkár elvtársak. Puminer divtars, az ivánbatlyáni DISZ titkár, Rákóczi elvtárs. a magvarbólyi DISZ-titkáT és még többen elmond­ták. hogy a járási DISZ bizottság instruktorai, de maga a járási DISZ bizottság titkára is, Bene elvtárs csak futó vendégként nyújt „segítséget“ az alapszcrvpzeiteknek. A válaszlmátnv- üléis külön pozitívuma, hogy nemcsak a párlnlapsz,elvezetek. az egységes ve­zetőségi titkár elvtársak, hanem ma­ga n járási pártbizottság is felismerte a DISZ jelentőségét. Farkas Mihály elvtárs nagyjelentőségű beszédét tanul mánvorva, Marenics elvtárs összefog­lalójában elmondotta, hogy bizony a felszólaló l)ISZ-tiíká.r elvlársuk kö­zül j ón-éh árnyat maga sem ismert. Ami pedig az! jelenti, hogy maga a járási pártbizottság is nagymértékben etlia- nvagolta az ifjúság nevelését, nem adott számukra megfejem segítséget. A szigetvári járási pártválasztmány ülése Ismertessék Isfván-alcnán is a vállalások teljesítésében elért eredményeket „A legutóbbi és a tavalyi rövid versenyszakaszokat az jellemezte, hogy a dolgozók felajánlása, lelkesedése magasabb fokon állott, mint ma. ga a teljesítmény.'1 (Horváth Márton elvtársnak, a Központi Vezetőség jú­nius 27 i ülésén elhangzott beszámolójából.) István aknán június második {eté­ben megtartott termelési ér teker Jeten a bányászok százai fogadták meg. hogy több csille szén kitermelésével köszöntik augusztus 20-át és a má­sodik bányásznapot. A bányászok nagy lelkesedéssel indultak harcba, fogadalmuk megvalósításához. Az István aknai pártbizottság és szakszervezet nagy gondot fordított arra, hogy minden do'gozó a képes­sége szerint tegye meg versenyvátfa lását, mert az a vállalás nem ér sem­mit, melyet nem tudnak teljesíteni. Második lépésük az volt, hogy a szo­cialista versenyváltlal ásókhoz bizto síts% a műszaki fe tételeket. Azon­ban a legfontosabb ró 1 mégis megfe­ledkeztek: a fogadalmak teljesítésé­nek állandó számontartásáról ét el­lenőrzéséről Horváth Márton elvtárs elmondot­ta: ,.A másik ok az. hogy üzemeink­g.yon helyesen tette, hogy leszállt a bányába és etenőrizte azt, hogy a népnevelők hogyan foglalkoznak a koreai gyűjtéssel. Ahogy Dug-a elv- társ is elmondotta: „Efl-e-nörzés-ünk során sok hiányosságot észleltünk melyet menetközben sikerült kijavíta­nunk." Amikor azonban a vállalások el én őrzéséről van szó: ..Nem érünk rá erre. Van más munkánk" —hang_ zik az ingerük válasz a pártbizott­ság vezetőitől. Ez .nem más, mintáz ellenőrzési munka lebecsülése. Az István-aknai pártbizottság elválaszt­ja egymástól a terv teljesítését és a szocialista munka versenyt. Azt kell .átniok, hogy ez a kettő elválasztha­tatlan egymástól. És ezek azok a döntő feladatok, amelyeket munká­juk középpontjába kell, hogy ámítsa­nak. Nem ellenőrzi a versenyt a szak- szervezet sem. Figyelmüket másod­rendű kérdésekre fordítják. Igv ba- kanosutalványok osztása, a dolgozók üdültetése, stb. Ezzel nem azt mond­juk, hogy ezek nem fontos kérdések. ben túltengenék az á’talános ver­senyfelhívások. szólamok, jelszavak, de csaknem teljesen hiányzik a sze­mélyhez szóló, az egyes dolgozók fel­ajánlásán és annak mindenkori tel. jesitésén felépülő agitáció.'1 Ez a megállapítás telije« egészében vonat kozik István-aknára is. A feloúvasó- terémben színes, ötletes versenyfeil- iratok láthatók. Közlőik általában a Ruflti-módszerrel dolgozók neveit és elózó napi eredményeiket. Hiányzik azonban a legfontosabb Seho — sem a vers'enytáblákon. sem a szán es feliratokon, nem lehet látni, hogv a bányászok hol tartanak aUgusz'us 20 és a bányásznapi fogadalmaik telijie- 6Ítésében. Bányászaink szívükön viselik fo­gadalmuk teljesítését. Igen ám. csak nincs tudomásuk arról, hogy mikor vannak elmaradva és mikor teljesítik vállalásaikat Az István-aknai párt- bizottság helyiségében július 28-án éppen erről panaszkodott Kelemen Sándor elvtárs. Elmondja: ,.Mi, a Sza_ hadsigharcos-brigád tagjai is tettünk felajánlást a bányásznap tiszteletére. De őszintén meg kef'l mondanom, hogy a brigádban egyikünk sem tudja azt. hotry teljesítjük-e ezeket a fogadalmak at" Hogyan tudnák mindezeket meg­mondani a Szabadságharcos-brigád tagjai, amikor az tizem ágit. prop. titkára, Du ga Ágoston elvtárs, sem a szakszervezet mezőbizottsági iagjai sem tudnak pontos képet adni a ver­senyről. Felvilágosításért a7. üzem versenyfeléóséhez utasítják az em­bert. Az István-aknai versenyiroda nemcsak a nyilvántartó« adminiszra_ táv feladatát látja el, hanem a párt- bizottság, szakszervezet reá bízta teljesen a verseny minden gondját- baját. Adminisztratív munkának mi­nősítették a munkaversenyt. Az istván-aknai pártbizottság na­De mindenekelőtt a legdöntőbb fel­adat a munkavenseny. István aknán is a szakszervezetnek be kell tölte­nie a munkaverseny gazdájának fel­adatát. A felaján ások válogatás nél­küli gyűjtése helyett a vállalások teljesítését kell előtérbe helyezni. Nap nap utón szákijának le a bányába é* a do gőzöktől kérjék számon adott szavuk teljesítését. Nem szabad meg_ engedni azt. hogy bányászaink köré­ben tovább terjedjen az a nézet: „Ha .eljesitem felajánlásomat, — jó, ha nem —, úgy is jó, senki sem kéri számon tőlem." Ezt a vállalások rend­szere« ellenőrzésével tudják elke­rülni. A váKalások teljesítésében az is i hatalmas mozgósító erő, ha a dolgo­zók érzik, hogy a műszaki vezetők is számítanak ígéretük teljesítésére és harcolnak annak a megvalósításó­ért. Meg kell mondanunk, hogy Ist- ván-aknán a műszakiak nem erienőr. zik a vállalások teljesítését. Hoott ennek nincs sciuilyen akadálya. Gya­korlatban alkalmazni keli az üzemi szakszervezet azon javaslatát, hogy minden körietvezetó jegy ize tifüzetéba írja be a hozzá beosztott dolgozók vá Hálását és rendszeresen ellenőrizze annak e teljesítését. A másik hiá­nyosság az, hogy az üzemvezetőség havonta legalább kétszer tart terme, lésd értekezletet, de még egy alka­tommá! sem említették azt, hogyan tefjesiti az akna, a fejtési brigádok és egyes dolgozók vállalásaikat István-aknán fel kell «zámo’ni azt, hogy a munkaverseny továbbra te irodaüggyé váljék, állandó, rendsze­res ellenőrzéssel küzdjenek a foga­dalmak teljesítéséért. Cs. 3. Pártszervezeteink előtt álló feladatok A járási pátival asztmán yi értekez­letek általában betöltötték feladatu­kat. A legutóbbi választmányi ülé­sekhez viszonyítva jóval magasabb színvonalon tárgyalták a pártmunka megjavítása terén előttünk álló fel­adatokat Ezt bizonyítja az a lelkes, optimista hangulat is, melv végigkí­sérte az értekezleteket. De ezt mutat ja az a tény is. hogy általában min den értekezleten több, mint 20 hozzá szólás hangzott el a beszámolókhoz, de volt olyan is, mint például a viá lányi, ahol 34 c'vtárs szólalt lel. A felszólalások szír,vonalának emelkedé­sét mutalja az a tény is, hogy a vá­lasztmányok tagjai bátran elmondták munkájuk eredményei mellett a meg. lévő hiányosságokat, mely nagymér­tékben az ifjúság közt végzett pofi- tiJ.ai neve'és terén mutatkozik meg. De nemcsak egyszerűen elmondták a hiányasságolzat. hanem hasznos ja­vaslatokat is adtak a politikai tö megmunka megjavításához. Számos javaslat hangzott el például a párt- oktatással kapcsolatban. Nagyon he­lyesen a pártoktatás fontosságáról úgy beszéltek, mint a poHUkai tö­megmunka megjavításának egyik döntő előle’tételéről. A választmányi ülések elérték cél. juhot, de emellett voltak hiányossá­gok is Egyes helyeken nem sdaerüH elérni azt hogy a feladatokat, szerve­sen a helyi viszonyokra rdkeimazva tárgyalják. Ez lóként a második na­pirend tárgyalásánál mutatkozott meg. Abban, hogy a legtöbb értekez­leten az ifjúság körében előttünk át­ló politikai nevelés kérdése ngr- szerüen a DISZ-szervczeték munká­jára korlátozódott. Külön pozitívuma a vidaaztmáfrrl értckezfeteknid,-.. hogy a választmány tagjai felismerték egyik legfontosabb kérdés, a politikai tömegmunka je­lentőségét. Azonban ez még csak * kezdet. Párttitkár elvtársinknak e választmány tagjainak az most a fel­adatuk. hogy a vasárnapi tapasztala­tokat felhasználva már most mérjék fel saját községük, üzemük területét és alaposan készüljenek fel az el­következendő taggyűlések reíerátu- mainak elkészítéséhez. Fejlesszék to- ,,j vább azt a harcos optimizmust egész párttagságunkban, amely jellemezte ezeket az értekezleteket A% oft tmer. zeit tapasztalatokai hasznosítva ja­vítsák meg a pártszervezetek munká. ! ját. fokozott erűvel lássanak hozzá a meglévő hiányosságok kijavítása- * hoz annak érdekében hogy a l- gkőze lebbi választmánvi ülésén meg szebb eredményekről adhassunk számol pár­tunknak. Bérre ekrtársnő, a járási pártblzott. Mg ti tikira előadásában megbírálta * pártszervezeteket, párttitkárokat és a tanácsokat de ugyanakkor önbírila- tot is gyakorolt. Előadásiban a két legfőbb feladatot is megjelölte a já táfl párttttkárainak és párttagjainak: Meg kell javítani a politikai tő- megnrankát, kinvéletlen, éles kar­cot keH folytatni a belső ellen- *ég. az ellenség lebecsülése, m epporlmizants eHen. Ar előadás után sokan szóltak hoz aá. a hozzászólások bebizonyították, bogy mind a falusi, mind az üzemi Pártszervezetek titkárai felismerték *z opportunizmus voszéyét, ígéretet tettek, hogy munkájukat ezután tör­hetetlen meg nem aikuvássa’ fogják végezni és nem ismernek kíméletet az osztálycPlenséggel szemben. De amint Béres elvtársnő is meg­állapította, az értekezletnek voltak hiányosságai is. Az elvtársaik hozzá­szólásaikban a végső fokon mindent a begyűjtésre szűkítettek le, nem bírálták 4 járási pártbizottság mun­káját, keveset beszéltek a békemoz galomról, annak eirenére, hogy Bé­res elvtárs erről is beszélt előadá­sában. Tóth Anna elv társnő pártszerveze­teinknek az ifjúság között végzett munkájáról tartott előadást. A hoz- zászó ások között nem egy igen szín­vonalas volt. A vásárosbéci párttit­kár pé’dáuil elmondotta, hogv ott. ahol a pártszervezet jó) segíti a DISZ szervezetet, ott jól dolgozik a DJSZ is. Vósárosbécen például két cséplőgé­pen versenyeznek a fiatalok, a ver senv élő, lendületes és eredményes. Azonban aránylag kevesen szóltak hozzá az ifjúságró szóló előadáshoz. Úgy látszott, hogy pérttitkár elvtár saink egy része nem tanulmányozta ót gondosan Farkas elvtárs beszédé', és párttitkáraink egy ré«se még min dig nem érti meg kellőképen, hogy ifjúság nélkül, az ifjúság ásandó nevelése nélkül nincs szocializmus. A pécsi járási part választmány mese A pécsi járási pártvá asztanány ü’é 'ón megtárgyalták a Központi Veize- 'óség útmutatásait. A titkári beszá­moló és hozzászólások megállapí­tották, hogy a begyűjtésben való le. Maradásuk döntő oka a<z hogy nőm végeztek ketflő politikai fo világosító ®unkát. A pártszervezetek többsége CHk a napi feladatok elvégzésére ®oagé*ított, anélkül, hogy távolabbi ír tűztek volna maguk elé. Azokon a helyeken, ahol széles bőrben bevonták a dolgozó pa­raszt okit ■ feladatok végrehajtá- *ába, ott szépek az eredmények. r*órrsőrrybon, Bükköndón, Aranvos- ttadányban a févilágosító politikai "huika eredményoként 100 szézaák- toljesltattók dolgozó parasztjaink a -beadási kftteiezattséget. Kara»?. Irma elv társnő hozzászólá­sban bírálta a Jérázl pártblzott'-A Ont: ,,Az, hogy at. egyoé párttitkár elvtársak nem látják jól a fe,adatu­kat, abból is adódik. hogv bap ják meg munkájukhoz a kellő segít, séget. Meg kel szüntetni a járási pártbizottság egyes tagjainak a .,fn tó" ellenőrzést, ehe yett arra ked tö rekedn-iök. hogy minél több segítsé­get adjanak azzal bogs; obew.get- nelk a közsw?*} problémáiról. Kara«7 elv társnő bírálatában hiányo ta még hogv a titkári beszámoló nem foglal­kozott az MNDSZ és a nőknek a tér- meőőmunkába va’ó bevonásával A beszámoló egyébken! helyesen mulat ta nrng a további fe..adatokat. A DISZ munkájáról szóló beszá­moló fog atkozott azzal, hogy a párt- szerveretek már több helyen átadják a DISZ számára a fiatal evtársakat, hogy a DISZ ben végezzenek párt munkát. A klerikális reakció azonban a DISZ fiatartok kóréhen fgytjc«£k el sótorban rombolómunkát végezni. A DISZ rőí szóló beszámoíó ét a hozzá. szólások azt mutatják, hogv a párt­titkár elvtársaknak jobban kei tanul, mányozniok a DISZ munkáját is. Ma ga a beszámoló sok új szempontot adott, do nem jelölte meg azt, hogy a DISZ rnurkáiának megjavításáért elsősorban a pártszcrveze'ek a fele '•ősök. A járási pártválosztmány ülése utat mutatott. Éberségre, harcosságra, példa- matatásra hívta fel a kommunis­tákat. Foglalkozott még a nemzetiségi, első. sorban a délszláv dogozó parasztság kérdéseivel, valamint a tszcs-fejlesz- tés és a békemozgalom kérdéseivel A hozzászólások és a beszámo'ók őzt mutatják, hogy a pártválosztmá- nyi ülés betöltötte feladatát. Me.qjp- >ö te a tennivalókat a tömegfelvilá- gosftó politikai munkában és Irányt mutatott a begyűjtő, megjavítására.

Next

/
Thumbnails
Contents