Dunántúli Napló, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-17 / 140. szám

4 NAPLÓ Levelezőink kultúrforradalmunkról t j iskolák, bultúrotthonok épülnek Bárén yi József, a megyei tanács sajtófelelóse írja: Zalátán 90.000 fo­rintos beruházási költséggel meg- kezdték egy egytantermes iskola épí­tését Homorúdon már telő aiá ke­nnt egy kéttantermes iskola. Sikló, soa 174 ezer forintos költséggé, já- tási kultúrház épül, melynek műnké, latiai nemsokára befejeződnek. Épí­tik a eeGyet strandot. A földmunká- a .ok már folynak, ezideig társadalmi munkával a dolgozók körűibe űl 10 - 12 ezer forintot takarítottak meg. Az illocskai dolgozók megszerették a baladó filmeket Koc.-ka, mint körzetem többi köz. gége, Tito Jugoszláviájának közvet­len köztelében van — Írja Kovács Béla mozigépész Bezedekről. — Az M tocskai dolgozók legjobbjai mér a nagyüzemé gazdálkodás útjára léptek i s munkájuk mellett nagyon meg­szerettek a mozit, a hatadó filmeket is Szeretik a szovjet filmeket, az új magyar filmet és a többi népi de­mokratikus ország filmjeit. Czékó T-tvénné például a múltban nem so. kát járt moziba, de ahogv mondja, abban a kevésben som látott semmi jót. Ma azonban így beszél a mozi­ról: „Amikor 11 ócskára jön a mozi, elmegyünk a férjemmel együtt, aki a ‘-ermelöszöveSkezot elnöke. De nem csak mi ketten megyünk, hanem 4 gyermekünk is jön, csak az ötödik, a legkisebb, marad otthon, mert az uiég nagyon kicsi " Persze nemcsak Czékó Istvánná és családja szereti a filmet. A falu majd minden dolgozója megnézte a Civil a pályán t. menyet közkivátvalira négy­szer kaiéit vetíteni. Először még h ring sem vo.t, m«rt kiégett az erő. sítő blokkja és én beszéltem a sze­replők helyett. Mikor megjavult a gép, újbői levetítettem és újból tett ház várt. Még azok ie ott voltai, akik már látták a filmet Köszönjük a Bártfa-utcai ittkoia nevelőinek Ä [»écabámyatelept bányász dolgo. zuk már régen szivükbe zárták az er­rséhettelepi úttörőket. Már régóta népszerüíítik a legjobb dolgozókat b-!v iskáikkal, rigmusaikkal A mun- kafegyc'.milazl tőkéit is kiénekeiték, építő bírálatukkal nevelve őket. Most a pedagógus nap alkalmával kell megköszönnünk a Bárt fa-utcai ál­talános iskola nevelőinek azt, hogy a rendes tanítási időn túl fáradságot nem kímélve nevelitek az úttörő bri. gódiot jó kollektív szellemre a bá- nyásedölgozók iránti szeretet re — ír­ja Garaanszegti György tudósítónk és Jánosi Antai'. a Kotoucs DISZ-brigiád tagja. A jövő iskolaévben is tartsák együtt a lelkes úttörőket, hogy * bá_ nyászok harcát kultúrműsorokkal is előre segítsék. Tankonyvelopiftá* Magyaregregyen A közoktatásügyi közlönyben ok vastam a miniszteri rendeletet az új- rendszerű tankönyvellátásról — Írja Reményi Ferenc tanító. — A rendele­tet eló vasva láttam, hogy a tanköny­veket a tankönyvkiadó a tanulóktól vásárolja meg és ugyanazon az áron adja el azokat szeptemberben más tanulóknak. Láttam, hogy ezzel a rendszerrel komoly összegeket tudunk megtakarítani. Azonban azt is lát­tam, hogy komoly összeget takaritha tunk meg úgy is, ha nem hagyjuk a énzt három hónapig a begyűjtött tan- önyvekben heverni, hanem a tan­könyvek rögtön új tulajdonosaikhoz kerülnének, akik azokat a nyári kor­repetálás alkalmával hasznosan for­gatnák. Hogy tervemet végrehajtsam, a szil. lök segítségéhez fordultam, éw bevon tam a munkába az I. osztályba, csak ezután kcrütő tanulók szüleit is- Tan- k önywásáríási értekezletet hívtam össze, ismertettem a közoktatásügyi miniszter rendeletét és előadtam ter­vezeteimet: melyik tanulónak milyen tankönyve van é-< kinek van a követ_ kező tanévben arra szüksége. Előad­tam, hogy a szüóket azért hívtam ide, hogy előttem adják el és vásá­rolják meg a kimutatásba vett tan­könyveket az előirt árakon. Afcimek nem jutott könyv, az ná­lam jdtentfkezett, hogy megíremdelhea, eük, akinek pedig még felesleges tan. könyve maródi, azt a járási tan- könyvfelelősmek jelentettem. A gyű­lés nyofc órakor kezdődött és 8.45 órakor vége is volt. Mindenki nyu­godtan ment haza: a szülők tudták, hogy a tainkönyvtkórdést egy évre el­intézték. Ezzel a módszerrel nincs, szükség népgazdaságiunk pénzére, amit más vonalon felhasználhat államunk, a könyv pedig nem fekszik kihasználót. Iámul, mert tenutótnk a nyáron már japogzatihat ják azokat Élelmiszeráruházak nyitnak a nagyobb vidéki városokban A dolgozók jobb áruellátása bizto­si tása érdekében a budapesti nagy élielíndszeráTuházak, saaküzílelek met lett a vidéki városokban Is korszerű, tágas, jól felszerelt állami üzletek nyíltnak. Az első vidéki élelmiszer áru­ház Szolnokon nyílt meg, amelynek nagy forgalma bizonyltja, hogy az egyre emelkedő életszínvonal követ­keztében növekvő igényeket új típusú nagy szaküzletek tudják kielégíteni a legjobban. Májú,-ban a szolnoki élei. miszer áruháznál még nagyobb szak üzlet nyíl* Miskolcon, Cegléden és Sr.igetszentmiklóson a Csepel autó­gyár mellett. Az éielmiszeráruházak- ban csemege, fűszer, gyümölcs, édes. ségosztály van és feketekávét, to. vábbá üdítő italokat is fetoanágálmak. A kiszolgálás zavartalanságát mind­egyik áruházban mintegy 20 eladó és 2 pénztár biztosítja. A Csepel autógyár melletti éleim i- sízeráruházat a dolgozók kérésére épí­tették fel a gyárkapuval szemben lé­vő parkban. Az új élelmlszetráruház 6—7 népbo't forgalmát bonyoMtja le. Már megkezdték újabb kis áruhá. zek építését Győrött a Gorkij-telepen Ormoepusztám, Debrecenben, Nyíregy­házán, Szegedem, Békéscsabán, Pé­csett, Baján, Kecskeméten és Sop­ronban. . 328 művet hozott forgalomba az Állami Könyvterjesztő Vállalat Könyvkiadásunk fejlődésének fok. mérője, hogy ez év áprilisában 186 müvet hozott forgalomba az Állami Kömyvtordjesztő Vállalat, míg a* el­múlt év ugyanezen időszakában csak 125 mű került az olvasókhoz. Az Idén áprilisban forgalomba került 188 mű közül 35 ideológiai, politikai és szak­szervezeti mű, míg 1951 áprilisában ebből a tárgykörből 20 mű került forgalomba. Az Idei ápriMabao meg­jelent 30 szépirodalmi művel szem­ben tavaly ápilisban huszonkettőt adtak ki tudományos* és szakköny. vekből ez év áprilisában kilencven- egyeb a múlt év ugyanezen hónapjá­ban hatvanötöt Ez év májusában 142 mű került forgalomba az Állami Könyvterjesztő Vállalat útján, júniusra mintegy 170 mű kiadását tervezik a könyvkiadók. Harmadszor is kapálják meg a kukoricát az i ha fai Petőfi tsz-ben Ai ibafai Petőfi tsz tagjai Jó ered­ményeket értek el a növényápolásban. A fagykár-oka* idejében pótolták. Már meg som látszik a növényeken. Szép .1 kukorica, tuár majdnem térdig ér. A tsz tagjai tudják azt, ha idejében - i égzik a növényápoUUi munkákat, azzal biztosítják a nagyobb termés­hozamot. A két növénytermesztési brigádot munkacsapotokra osztották fel. Min­den munkacsapatban egy párttag nép. nevelő van, akik állandóan élenjárnak a munkában. Példát mutatnak a kivtll- á !ó dolgozóknak. Migáoe József párt- bizalmi még egy«r.er sem hiányzott a munkából, már több, mint 17Ő mun­kaegysége van. A bizalmiak állandó, an fenntartják a kapcsolatot a népve- velőkkel. A verseny-mozgalmat röp- g\ üléseken népszerűsítik. Az ered. mény nem maradt el. Mióta kialakult a verseny, nem hiányzik igazoiatlanul egy tag sem. De az sem fordul elő, hogy valaki későn magy a munkába. Azonban hiányosságok is akadnak a tsz munkájában. Tóth Imre, a szö­vetkezet elnöke minden munkát egy­maga akar elvégezni. Nem számol be a pártvezetőségnek a végzett munkák­ról. I)e a tsz pártszervezetének titká­ra sem áll hivatásának magaslatán. Nem számoltatja be az elnököt. így történt meg, hogy a párttitkár elv- társ nem tud arról, hogy az elnök utasítására a kőművesek Ster Ödön szíjgyártó lakását építették, míg a csoportnál állt az építkezés munka erdhiány miatt. A csoporttngok nem merik megbírálni az elnököt, mert sok esothen ledorongolja őket. Vagy az. zai fenyegeti meg a e-soporttagokat, akik felvetik a hiányosságokat, hogy ki leéznek zárva a csoportból. Xjtü István elriárs, az üzemi párttitkár el. néz a hibák felett, nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, pedig elsősor­ban az 6 feladata, hogy az elnököt meggyőzze helytelen viselkedéséről. Keveset foglalkozik az ifjúsággal is. Nem mozgósítja őket az aratási és eséplésj munkákra. Komoly hiányosság az fs, hogy a tagok között a terület nincs felosztva egyénekre. így nincs, aki feleljen a munkáért. Ezért egyes tagok sok eset­hen felületesen végzik el a rájuk bí­zott munkákat. Sokkal jobb és ered­ményesebb munkát végeznének, ha egyénekre felosztanák a területet. Ügy tudnak csak felelősségteljes munkát végezni, ha minden csoport- lag tudátáhan van annak, hogy a r®á bízott területért ő a felelős. Főként a pártszervezet, a népneve, lök jó meggyőző munkáján múlik, hogy időben az aratás előtt végezzék el a kapásnövények harmadik kapá­lását. Csak így halnak jól felkészülni az aratási és cséplési munkákra. A pártszervezetnek kell mozgó-dtanj a tömegszorvezeteket, a DISZ-t, az MNDSZ tagjait, hogy valamennyien vegyenek részt és járjanak élen a munkában. Csak így tudják győze­lemre vinni a több termésért folyó harcot. Az ibafai Kossuth tsz üzemi (lirtszervozete is úgy tud jó munkát végezni, ha bfr&lja a csoport vezető­ség munkáját. Rendszeresen beszámol­tatja a vezetőséget, foglalkozik a DIrIZ-szervezot munkájával, a mun. ka versen nyel. H I lf EK KEDD, JUNIUS 17 ÜGYELETES GYÖGYSZERTÁRAKi 10'R. »*. gyógvizerlár, Széchenyi-lér 5 telefon: 29 81, 10/8. sz. gyógyszer­tár, Kossuth Lajos u. 81, telefon: 23-94, 10/12, sz. gyógvszertár, Doktor S. u. 17. telefon: 13 33. — NÉVNAP: Adolf. f 1)4 IJ ARASJELENTES: Várható időjárás kedd estig: KelhőátvonulAsok, ma többfolé, holnap kevesebb helyes záporeső, zivatar. Időnként erős nyugati, fWjiknyugnti szél. A hőmérséklet osokkpn. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: kedd reggel 13 15, ««Télben nvugnton 50—23. keleten 2S 28 fok között. Tanácstagok fogadóórát. A Szabadság út 25. szám alatti fa­kóiéban kedden délután 5—8 órá­ig S/cbeni Jánoanó tanácstag fo­gadóórát tart. — Slkondai kirándulás. Az MSZT belvárosi alapszervezeto vasárnap. 22-én társas kirándu­lást rendez Sikonda-fiirdőre. Az fiutóbuszköltség oda-viss/n 14.— forint. Jegyek még n mai napon •V—" óráig az MSZT székházábnn válthatók. A saját színjátszó cso­port vidám műsorral szórakoztat­ja a <Wgiy»óV*it. — Nyíri «íncl.kol. i?-én kedden c.te * érikor kezdődik a Pannoniéban. Diákoknak kedrrrmíny. t Szombaton elvesztettem kntonalf .rolvé- nyom, *á|>knesi»eretfli jojo.ltvínyom. Reesü- litc. megtaláló «0 forint jutalomban rő.Je- sül. ha leadja .1 igazolványban Uvó dinre GÉP-, GYORSÍRÁSSÁ!.. mlellisen., ko. moly né elhelyitkcdne. Címeket 5U6 .lómra a kiadóba. MÍTRA berufó. (enerílozott. alkalmi írón .ttrréaen eladó Ifj. Fehérvárinál, Rákon- u. 63. 219 CSEPEL. NMJ, DKV é* egyéb motorki fék- párok eladók. ffj. Fehérnél, Rákóczi-u. 65. ItOIINFR tangóharmónika eladó Méazke. menee-n J/a. ju 5,4-OS PONTVA eladó, kiírton-a. 22. P n r t hírek Értesítjük az alapszerveretein- ket. hogy június 17-éu délután b órakor A népnevelő-munka tapasz­talatai a Bőrgyárban címmel ta­pasztalatcserét tartunk üzemi, te­rületi népncvelőfelclősök és nép­nevelők részére. Felhívjuk az elv. társak figyelmét, hogy pontos idő­ben jelenjenek meg. Megyei pártbizottság ágit, prop, osztály. 51 O Z I KoMuth. Június IT- CSENDHÁBORÍTÓ. Jrttiitu IR-án: HARCOS *1 FT. Film Wilhelm Pirck Hvtánrál. g Német Demokratikus Kor. társa*Alt elntikéról. KhmíTások: fél 5. fél T, fél 9 árékor Pari Június 17: HARCOM f.LKT, Film Wilhelm l’ierk elvtánrál, « Német Dnno- kmt’kus Kft/t6r«e*áf elnúkárát. Jftn: FI RKONOOM FFJFDFIFM. f.láetlások: 6, fél 9 árakor, vasárnap 4. 6. fel 9 árakor pelótl. Jónin. I? is ín Pl ADO I AM. rtóadí.ok tel 1. fii T. s ír.kot. As utolsó 9 árakor keadádtk. Magyarország—Lengyelország 5:1 (5:0) Varsó 50.000 néző Magyarország: Groslcs — Bnzánszky, Ló­ránt, Dalnoki — Kovács 1., Bozsik — Budai 11, Kocáig, Hidegkúti. Puskás, Czibor. Lengyelország: Szymkowi&k — Gedlek, Korynt, Banis» — Suszczyk, Mámon — So bek, Trampisz, Alszer, Cieslik, Wisniewski Az első féidőben ragyogóan játszott a ma­gyar csatársor. A fedezetek egymásután dob- ták támadásba a csatárokat. akik gyúr« összjátékkal közelítettek meg a lengyelek kapuját. Szünet után a magyar csatársor visszaesett, sokat cseleztek » a kapura már nem jelentettek komoly veszélyt. A lengyel együttes az első félidöbe.u bizonytalanul kezdett. Szünet után azonban több veszé­lyes támadást vezetett, a védelmük is job­ban fel tudta tartani a magyar csatársort. A gólok a kövttkező sorrendben estek: Ko­csis, Puskás, Hidegkúti, Puskás, Kocsis, Al­szer. A magyar csuporból (»rosics. Kocsi*, Puskás és Kovács I. játéka emelkedett ki. A lengyel csapatban Alszer, Ciesznik és Vi*, niewski játszott a legjobban. t NAGY KCZDELMEK, NÉPES MEZŐNYOK A P. DÓZSA ORSZÁGOS SALAKVERSENYÉN Nagy érdeklődés mellett rendezte meg a Pécsi Dózsa vasárnap délelőtt a Tlixér-utcai sportpályán országos salakversenyét. A nagy eaó miatt fl verseny eléggé (elázott talajú pályán került sorra. A versenyen 54 motoros állt rajthoz a különbözei futamokban. Az egyes futamok izgalma változatos küzdel­met hoztak. A pécsi versenyzők közül Beer és Bálint állta meg a helyét a legjobban. V verseny végén ünnepélyes körülmények között osztották ki az értékei díjakat. Eredmények: 199 kein (4 kör, t kör 4M m, t> Induló): 1. Komáromi (Debreceni Honvéd) Csepel, a döntőben futott ideje 1:44.4, 2. Bálint (Pécsi Dózsa) Csepel, !:45, 5. Kecskeméti (Ceglédi kok.) Csepel 1:56.9. A döntő futamban Beer és Farka* uagy küzdelmet vívott a helye­zésekért. 250 kem (5x4 kör, § Ind.): i. Csepregl (Bp. Honvéd) Jawa 15 pont, 2. Hornyák (Bp. More) NSU 9 p., 3. Szanyi (D. Honvéd) Puch 5 p. 330 kem (3x4 kör, 5 Ind.): 1. Győré (Szol- nők» Lokomotiv) NSU 15 p., 2. Csordás (Sz. Építők) Matchless 8 p.. 3. Ilornyák (Bp. Elő­re) NSU 5 p. 350 kem sportgépek (3x4 kör, 2 ind.): I. Perge (Sz. Építők) Excelsior JAP 13 p.. 2. Kesjár (Bp. Honvéd) Excelsior JAP 8 p. 500 kem sportgépek (3x4 kör, 5 Ind.): I. Lévny (Debreceni Honvéd) Excelsior JAP 15 p., 2. Molnár (Sz. Építők) Excelsior JAP J P» Sckuch (Bp. Vasas) Excelsior JAP Oldatkor,1, íípo.Itílr (4 kór, 2 Ind.) I I. 5*ttrö»—-Papp (Sr. Lokomotiv) Norton 2:50.2, 2. SZalai—Kiss l-S*. Lokomotiv) NSU 2:08. NB II. EREDMÉNYEK: Ai NB ti -bon va.írnan érdek«, mérkózé aeket játszottak le. A Daranvatnefyei csa­patok közül a Péesújhegyi Bányász legyőzte a Zalaegerszegi Vörös Meteort. A Vörös Lo­bogó és a Komlói Bányász döntetlent ért ti. s Soproni Lokomotív, illetve n Istabányai Bányász ellen. A pécsbányatclepiek Győr­ben hagyták n kát pontot. Eredmények* Ka­posvári Vasas—Sortéi itt. Tatabányai Épí­tők-—Nagykanizsai Bányász 5:1. Szombathelyi Vörös Lobogó—Nagykanizsai Vörös Lobogó 4:0, Várpalotai Bányász—Pápai Vörös Lobo- gó— 2:0, Székesfehérvári Építők—Veszprémi Bástya 1:1. Péeai Vörös Lobogó—Sopront Lokomotív t:t (Irt). Verseny-u., 100 néző. vezette: ÜL özei. Vörös Lobogó: Fazeka. — Sarháu. Soly­már. Kováé, — Bognár. Möller — Katica, l.eipám. Kincsei, (Ligeti), Vidn, Karáesonyi. Soproni Lokomotiv: Mátrai — Horváth. Burghardt, Salamon — Wébtv, Csonka - Vámon, Horváth, Kejtó. Uogáti, Szabó. A borgyári csapat Úrija gvenge tormáját. Gyengeiramú mérkőzésen alatult ki a dön. teilen eredmény. Góllövők: Karáesonyi il­letve Bogáti. Jók: Solymár, Karácsonyi, Bog­nár. Hintve Vámos, szabó. Pécsújhcgyi Bányász—Zalaegerszegi Vörös Meteor Jtl (1:1). Pécsújhegy, 2000 néző, ve- zette: Rozanyai. Pécsújhegy! Bányász: Kar- czagi — Bárdosi, Kresz, (Révíi (Schwara)- Lengyel, Grózdios - Baranyi,Pintér, Steiner, Keszler, Horváth. Zalaegerszegi Vörös Me- teor: Varga — Dolgos, Nádasdi, Ettlöp — áh. Zsidó, — Láng. (Virág). I.óprrt, Ker- kai. Szabados, Perfakl. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék képe. Szünet uian az újhegyi csatársor megáratatált és meg­érdemelten szerezte meg a győzelmet. Gól- lövók: Keszlez 2. Horváth, illetve Kerkai. Jók: Lengyel, Keszler, illetve Varga. Ni. dasdi. Komlói Bányász--Tatabányai Bányán 1:1 10:0). Komló. 2500 néző, vezette: Lantos. Komlói Bányást; Magyar — Baum, Orosz, Kripl — Károlyi. Láskerti — Pálingrr, Sehinelcz, Zsótér. Sráin I. (Kanizsai). Hiiszti. Tatabanya! Bányász: Gál — Triff-Akosi. Kónya. Rigó — Berki, Majtán — Dóra. Ma. h.»s. Bulla. Farsang, Jobbágy. Az első fél­időben a nagy melegben bágyadtan mozog, lak a játékosok. Fordulás ntán a hazai csa­pat fölénybe került Csatársort nxouban túl körülményesen játszott a kapu előtt. Góllö vök: Seb meleg, illetve Mahos Jók- Orosz, Károlyi, Scbmelcz, illetve Kónya, Mahos. Farsang. Győri Lokomotiv Péesbínyatelrpl Bányává 5:0 (0:0), Győr, 1000 néző, vezette: Váltul dr. Győri Lokoaottvi Tóth I. — Sághegvi. Szilvn, Kalmár L — Szalai, Tóth 11. — Nagy. Kalmár III, Hadnagy, Deák, Kamondl. Pecsbányatrlepl Bányász: Judt — Sípos. VWigncr. Böhm — Gyimesi, SpiesZ (Hajek), — Ulrich, Gyimesi. Iliresi, Hámori, Gyúr. kó. Gyeugeiramú mérkőzés. Az rlaó télidA ben Tóth ll-t és Gyitnesit a Játékvezető ki­állította. Góllövók: Hadnagy 2, Kalmár. Jók: Szilva, Szalai, Deák. illetve Judt, Hirczi. KISMÉRETŰ dívány, evőeszköz eladó. Szent István-tér 11. 255 GYORS ÉS GÉPIRÍ SB AN nagy szaktudós, sál rendelkeső, perfekt gyors és gépirónót (elvesz azonnali belépéssel a Délduuáutúli Áramszolgáltató Vállalat Munkaügyi osstá- tálya. Pécs, Légszrsagyár-u. 15. 671 KOROS KOCSIK AT (szekereket), lósierszá. mukat kifogástalan állapotban keresünk atonuali megvételre. Pécsi Relsped, Szí- rhtnyl tér 7. szám I. emelet anyagbeszerzés. KERESÜNK azonnali belépésre két mol­nársegédet ás egy raktári dolgosát ÓJ reun- kakünyvvel rendelkezőket. Pócsi Gőzmalom, béé VES71INK iőkarban lévő Bzletberendesése. kel, gyors és tizedes mérleget esnkott plarl bódét, ponyvát, szortógépet, íróasztalt, két- kerekó kocsit BarenynmegTel Zöldség és Gyümölcs Kisker. Vállalat Pécs, Ríkócal-a! “ »67 ANYAGKÖNYVELŐT keresünk, oki gyors és gépíró Is tlónvhcn Pérai SIahó Kisipari 9züveikr(et, Satlaiu. T. sz. Tel.: 37-lü. ÉRTESÍTJÜK Pécs vám, dolgozóit, hogy Pécs, Kossuth l.njos-u. 55. sz. al alt III. mú fiókunk megnyitóit. Kfuliilok «njál • nyngbol, hoanil nnynghóf onkólinl. ko«nil- •nőket. fnlAflAkel, «állatunk Ja* (táti fnrdf* lá«l. Barmelr igánvt kieléfhÓ •nunkál végiünk. T^cal Kuba Ki»lpiri StA* vetkezet. A57TAI ITt'/Hn Y A eaikétlflrly nUHé Jéaaef AlllU (Rálh) n 13, ^ KOffFKftUr, pen<f*«nrefá háiveieiónől ke. rtn«k. Vum II. C. utr« ih. MEGYEBAJNOKSAG A megyei labdarugóbajnokvág Ta^árnapi mérkőzébei során általában az esélyes esu- patok szerezték meg a győzelmet A Dózs«a hatalmas küzdelemben győzte le a Honvé­det. A Mohácsi Petőfi utolsó percben lőtt góllal szere-zte mór a két pontot a Sörgyár­tól. A Szászvári Bányász és a Szikra vál­takozó iramú mérkőzést vívott, melyből i* a bánvAsícsspat került ki győztesen. A Va­sas jobb csatársora révén nyer a Posta* ellen. A Mecsekszabolcsi Bányász nagy küz­delem után győzött « Bástya ellen, mig a Véméndi Kinizsi- Szigetvári Vörös Lobogó mérkőzésen a csapatok megosztoztak „ pon­tokon. A Lokomotiv II.—-Haladás mérkőzés a nagy eső miatt az első félidő '0. percében 51-es Lokomotiv vezetésnél félbemaradt. Eredmények: Mecsekszabolcsi Bányász— Bástya 3:2 (2:1). Mohácsi Tetői»—Kinizsi Sör­gyár 1:0 (0:0), Szászvári Bányász—Szikra 4:2 (1:2), Dózsa—Honvéd t :0 (0*0), Vasas— Postás 2:1 (1:0), Véméndi Kinizsi—Sz'get­vári Vörös Lobogó 1:1 (0:0). A TOTÓ 12 TALALATOS SZELVÉNYE 1. Lengyelo.—Magyaro. 2 1:3 2. Magyaro. B.—Lengyelo. B. t 3:0 3. Dunakeszi—Debreceni Dózsa 2 14 4. Misk. Honvéd—Misk. Építők 2 2:4 5. Eger—Bp. Lokomotiv 2 1*2 6. ózd—Miskolci Lokomotiv | 3:3 7. Orosháza—Szolnoki Szikra I 7:0 8. Cegléd—Bp. Előre t 3:1 9. Komló—Tatnbányai Bányász x 11 tü. Várpalota—Pápa t 2:0 11. Tatabányai Ép.-—N.-kanizsai B t 3.t 12. N. Lók.—Szoiubath. VL 2 0:4 • A Bp. Haladás vívói a Pécsi Haladás versenyzőivel barátságos mérkőzést vívtak. A sportkörök közötti versenyt mind a négv fegyvernemben egyéni verseny formájában bonyolították le. Eredmények: Női tőr* l. Varga Bp. 7 győzelem. 2. Döraölkhy Bp. 6, 3. Dogé Pécs 3. 4. Gyimesi Bp. 4. 5. Almád Pécs 2, 6. Zsibnk Pécs 2. 7. Túrós Pécs t. Szabó Pécs I győzelem. Párbajtőrt I. Nagy yP* 7 győzelem, 2. Kausz Bp. 6, 3. Bakouvi Bp. 3, 4. Keserű Pécs 4. 5. Bodi Bp. 3, 6. Boros Pécs 3, 7. Kovács Bp. 3, 8. Lajos Pécr 2, 9. Szatmári Bp. 3. Férfi tőr: 1. Demelkuthy Pécs 3, 2. Marosi Bp. 4, 3. Székely Bp. 4, 4. Szatmári Bp. 3, 5. Klach Bp. 2, 6. Lajos Pécs 2, 7. Kun II. Pécs 1. Kard: 1. Nagy Bp. 7 győzelem,2. Dömölkhy Bp. 6, 3, Dö­mötör Bp. 4. A Nagy Bp. 3, 5. Szűcs Bp. 3, 6. Földesdi Pécs 2, 7. Csébfalvi Pécs 2, 8. Boros Pécs 2 eyózelcra. • A Pedagógiai Főiskola sporttelepén szom­hat-va»áruap rendezték meg Baranyaraogyn ifjúsági atlétikai bajnokságait. A versenyen a pécsj versenyzőkön ki« Ül részt« ettek a vidéki sportkörök versenyzői is. A vidékiek közül a komlóiak szerepeltek a legjobban. Jó eredményt ért cl a >omogy-vastni Mán- hart, aki a 100 méteres női síkfutásban 13.8-as futott tornacipőben^ Eredmények: Nők: 100 m: I. Bucsáuyi 1. Dózsa 13.2. 2. Brnkovirs Haladás 13.3, 3. Krisztián Haladás 13.6, 4. Bucsányi II. Dóz«a 13.6, 5. Bucsáuyi 111. Do**a 13.8, 6. Manhart Somo^yvasas 13.3. 200 m: I. Benkovits Haladás 2&2, 800 m* I. Horváth Petőfi 2:40. 80 m gát: 1. Bucsányi II. Dózsa 13. 2. Benkovits Haladás |3.2, \ Káptalan 1. Haladás 14.8. Magas: 1. Bucsá- nyi I. Dózsa 142, 2. Varga Peiőfi 138, 3. Ré- dei Dózsa 133. Távol: I. Bucsányi 1. Dózsa 307, 2. Vörös Dózsa 485, Súly: I. Krisztián 10.78, 2. Sebes Haladás 9.64. DiaxkosS: I. Gömzsik 36.62, 2. Bucsányi 11. Dózsa 36.34, 5. Krisztián Haladás 32.80. Gerely: I. Káptalan II. Haladás 31.35, megyei serdülő csúcs, 2L Rédei Dózsa 27.18. Triatlon* 1. Sebet Haladás 1314 pont. 2. Bucsányi 111. Dózn« 14-7 pont 4x100 m: 1. Dózsa 34.6. 2. Haladás 33.1. Fér­fiak. 100 m: 1. Hegedűs Lokomotiv ti.3, 2. Giczi Lokomotív fi.6. 200 in: 1. Giczi L«>* komotiv 24.3, 2. Sik Lokomotiv 24.6. 400 m: I. Majercsik Haladás 34.3, 2. Sik Lokomotiv 35.9. 800 m: I. Majercsik Haladás 2 03.4. 1300 m: I. Tálján Komló 4 34. 3000 m: I. Sebők Lokomotiv 10:11.3, 400 m. rát: <• Szép Lokomotív 66.4. 200 n». gáti t. Sík Lo­komotív 29.3. Magas: 1. Magyar Komló Kid, Távol: 1. Hegedű* Lokomotív 623, 2. Mas* sunyi Dózsa, 588, Rúd; Szén Lokomotiv 360. Hármas: Magyar 12.27. Soly• I. Nikolau-i Haladás 9.85. Diszkosz: I. Nikolausi 31.90. Gerely: Tamási Lokomotív 43.20. 4x100 m: Lokomotív 46.6. 3. Komló 46.2. 4x400 mi L Lokomotív 3:30. MODERN kombináltszekréay eladó. Meg­tekinthető 3 órától, M«gye-u. 9. I. 4. 232 BÚTOROZOTT szoba ágynemű nélkül ki­adó. Cím a kiadóban 264. számon. VESZEK, javítok, eladok rádiókészülék#* kel* Hohniann rádiót, Petrczselyem-o. II. A PÉCSI GA/MU sagédmunkásokat felve** földmunkára. Jelentkezőt n hivatalos órák llatt, Légszeszgyár-U. II. sz. 676 A MAGYARMECSKEI tanács vb. kfizhirrd teszi, hogy a magyarmecskei országos á^«** ás kirakodó vásár f. hó |9*én lesi meg­tartva, melyre vé*zmentea helyről minden* féle állat felhajtható. 472 A PÉCSI KENYÉRGTAR fiú és leánvtaolő* kát felvesz Az érdeklődők jelentkezzen#* Sallaiu. I. sz. alatt. KOMI <31 Rul.4r.ti Javító áa StolgáHntd KSZ vezetősége áronnál felvesz egy Jó bog* nármestert brővetkecetl-tzgnak, sok a ka. biztos a kenyér kereset. 44* keres Diesel «tereléakez értőket, azooazl felvételre, gépk>•« •« /. • ■ 1, gyskoris>(l rrndelkntókri és kocsi,okai, * DUNÁNTÚLI NAPLÓ « Magyar Dolfniók Pártja Bárány.»,,, r, P,rtbls«tl,á«*aak l«pj» telelő« sankrsitó PaLLMUS GYOBt»”_ Felelőt kiadó. SZIKRA SaNDO* Szerkesztőség és kiadóktvaial Pécs, Perc*^ a lei 2. - leírton |3 V ét 12-IB M N B egystániUsJáa» 00 678 033—33 Előfizetési diji havi 11.— forint Rnranyamegyet Szlkrs Nyomd# Pévs. Munkér » Miki1« utca in ♦* Tcitfoa: 20-r A nyomdéérl fe*. h ME |»9 KM

Next

/
Thumbnails
Contents