Dunántúli Napló, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-29 / 75. szám

4 NAPLÓ 1932 MÁRCIUS 2* Kövesse új irodalmi folyóiratunk, a Dunántúl a Szovjetunió vidéki folyóiratainak példáját Májaira tervezik a „Dunántúl“ című irodalmi folyóirat és műsorfüzet megjelenését. Ezt a lapot közös műn kával szerkesztik a Dunántúl külön­bőzé megyéiben élő írók, mert a fo. Lyóirat nemcsak egy város vagy egy megye, hanem az egész Dunántúl kul­túrál is és irodalmi életének lapja lesz. E jellege elősegíti az egyes megyék közti — eddi<j bizoOv elég gyér — kultúráié kapcsoJaitoK fel- élénkítését. A szocialista realizmus útján előre­haladó irodalmunk kétségtelenül nagy utat -tett már meg, de eziidáig a vidé­ken élő és dolgozó írók nagyrészt még kívülrekedtek a fővárosi folyó­iratok hasábjain. Ez jóformán ért­hető ts vo't: ahhoz, hogy a vidéki írók is mrgszólalhas'sam.aik és a vidé­ken felbukkanó új tehetségek is a nyomtatott betű nyilvánosságához jussanak, ahhoz vidéki folyóiratokra volt szükség. Ilyen meggondolások alapján jelent meg a szegedi „Tisz’a. táj“, a debreceni „Építünk“ és jele- • ttik majd meg a „Dunántúl.“ A Szovjetunió példája a vidéki iro­dalom nagyobb megbecsülésére tanít. lyon felháborította Gorkijt és az ,Jro- dallomról" című cikkében egyértelmű en, vi ágoaan leszögezte: „Nem lehet figyelmen kívül hagyni o vidéki iro­dalmat ét sajtót.“ A szovjet írók első kongresszusán Godtij újra síkra, száitt a vidéki irodalom mellett: „Fel­tétlenül figyelmet kell fordítanunk a vidéki irodalomra, figyelmünk köré- be kell vonnunk s helyet kell adni részére a központi folyóiratok hasáb­jain s úgy kell számolnunk jelentő­ségével, mint a kultúra szervezőjé­vel, építőjével.“ Ma már a szovjet irodalom egyik megkülönböztető, jellemző vonása az, hcg.v nemcsak a fővárosban alkotott művekkel gazdagodik, hanem a vi­dék az egyes kerületek is résztvesz- nek fejlesztésében. Gorkij már 1931. ben örömmel jelenthette ki: „Most jelenik meg az igazi irodalom: van­nak szibériai, uráli és más vidéki író­ink. Lesz még nálunk vidéki iroda­lom is.“ • Gorkij szavai valóra váltak Egy. más után jelentek meg a vidéki fo­lyóiratok és a vidéki könyvkiadás is Vagy húsz évvel ezelőtt akadtak még (nagy lendületet vett, különösen az ot akik kezdő írók. csekély értékű művek al.l „Lemngrád“ és „Zvjezda c. folyó- kotói élhetnek Ez a vélekedés mé I iratokra vonatkozó határozata után száz és száj könyveit adtak lel vidé­ken. Olyan könyvek, minit Azsájev: Tá. vo-t Moszkvától, Szedih: Daurija Vo- losdn: Kuznyeoki föld, Bazsov: Mata- hit doboz, és sok más kitűnő mű először vidéki folyóiratokban és év. könyvekben jelent meg. A Szovjetunió példája is bizonylt­ja, hogy a vidéki folyóiratoknak megvan a létjogosultságuk és sajátos feladatuk. Céljuk nem lehet más, mint a központi folyóiratoké, de emeilett munkájuk «anyában sajátos, hogy egy-egy tájegység, vagy or­szágrész életét, fejlődését, kell visz- szia tükrözniük. Ez a feladat vár a „Dunántúl“jra is. Ebben a munkában a tanács, kul- turálid« és tömegszervezeteknek min­den segítséget meg kell adniok a népművelési minisztérium támogatásé, vall megjelenő új folyóiratnak. A ba- ranyamegyoi tanács oktatási osztá­lya az első, amelyik tényleg felis­merte a folyóirat és különösen a mű. sorfüzet jelentőségét és hatását az is­kolák kúliúréletére és fel világosii tó, szervező munkával segíti az új lap megindítását. Az oktatási osztály példája követendő példa a többi szer­vezet előtt ís. Megszilárdítjuk a munkafegyelmet gazdaságunkban Március 19-én, mi, a károlymajori állami gazdaság dolgozói kiértékeltük eddigi munkánkat, az eredményeket és hiányosságokat, hogy a hibák kija­vításával még nagyobb eredményeket érjünk el, mint eddig A legszebb eredményeket a tavaszi munkák végzésénél tudjuk felmutatni. 1.617 hold földet készítettünk elő ur lésre, kereéztsorosun elvetettünk 120 hold árpái, 164 hold olajlent, 224 hold takarmányborsó'. 75 hold zabosbük­könyt, 70 hold fajtaborsót, 15 hold takarmányrépát. Megtettük az élőké* szüleieket 245 hold gyaptot elvetésére. Hogy tavaszi munkánkat időben és fó minőségben tudtuk elvégezni, annak is köszönhető, hogy a téli szakoktatás ideje alatt traktorsaink jól etsa/átitot fák a szerelési és javítási munkák el­végzésinek módját. Úgy javították ki a gépeket, hogy a tavaszi munkák végzésénél nem fordult elő üzemzavar. Azonban az eredmények mellett van­nak hiányosságaink is. Legdöntőbb az volt hogy dolgozóink között nem volt meg a szilárd munkafegyelem. A gar daság vezetősége nem folytatóit ellenőr­zést és nem lépett fel elég erélyesen a fegyelmezetlenekkel szemben. De hiá nyosság volt az is. hogy nem folyt kellően a politikai nevelés, nem nevel­ték a gazdaság dolgozóit példamuta­tásra és ebből adódott, hogy gazda­ságunk többször lemaradt a munkák végzésében. A hibák kijavítása érdekében gaz­daságunk határozatot hozott a politi­kai és szakmai nevelömunka meglövi tásdra. Elhatároztak, hogy brigádjaink nak jegyzőkönyvileg adjuk át a terü­leteket és komolyabb ellenőrzést foly­tatunk. Bízunk abban, hogy a hibák kijavi fásával ebben a gazdasági évben sok­kal nagyobb eredményeket érünk majd el, mint az előző években. EGRI VENDEL személyzeti felelős. A Baranyamegyei Papi Bélcebizottság felhívása 'Az egyre jobban erősödő béketábor több, mint 800 millió harcosához mi, baranyamegyei katolikus papok szó. rosan felzárkózunk. Tudatában va gyünk annak, hogy úgy híveink, mini paptestvéreink ismerik a rájuk váró hazafias kötelességeiket, mégis fon­tosnak tartjuk, hogy a most induló tavaszi mezőgazdasági munkák bein du’ásával felhívjuk paptársaink figyel mét e munka területén vegyék ki ré szűkét. Tőlünk te hető legjobb" lelki ismeretességgel é* buzgalommal has­sunk oda, hogy híveink a tavaszi munkákban példát mutassanak. Megdöbbenéssel és felháborodással ítéljük el nemcsak szent hitünk tani tása, hanem az emberiség nevében is a gengszterizmusnak ezt a megnyil­vánulását, amely az amerikai imp©' rialislák részéről a baktérium háborús céllal az emberiség kiirtását velti* tervbe. Mélyeu elítéljük az imperia­listáknak azt a tervét, hogy a tudó mányi, melyet Isten az ember szen­vedéseinek és pusztulásának a meg ii fi ve 2 t) Aff6 A /% ec*£~ Düomi SZÉP KtSZRUHA KIRAKATAIl akadályozására adott, eszközként az orgyilkos módon az emberiség kipusz­tításának eszközévé alacsonyitották le. Együttérző szeretetünknek megnyi vonulásaként tiltakozunk a görög ha­zafiak élítélése ellen és a krisztusi szabadság nevében kérő szóval és ha tározott kívánsággal fordulunk a gö­rög kormányzathoz, hogy Belnianniszt és társait bocsássák szabadon. Az embe riség haladása és boldogulása érdekében Isten elleni bűntettnek minősítjük azokat a háborús törekvéseket, ame­lyeket az amerikaiak és a zsoldjukban álló kormányok a pusztítás és az újabb világháború érdekében eszkö zölnek. Különösen fe háborodva tiltakozunk azon háborús készülődések ellen, amely a megyénkkel szomszédos Ti­to Jugoszláviájának területén napról. napra folynak. Kívánjuk és követet jük a háborús készülődések teljes megszüntetését és a tisztességes béké­nek mielőbbi létrejöttét, hogy a. világ minden népének építő munkáján ke. resztül szebbé és boldogabbá lehes sen földi életünk. Baranyamegyei Papi Béke­bizottság vezetősége Bal-ogh Ferenc, Vaskntl József, Fényi Sándor. OtDAI KOCSIS 600-as Indián-motor, alkat­részek, kilométeróra, I?x550-es autékütsé, 130 literes vashordó. 2 darab 60x120 as táb- laiiveg. Kallók Lajos-tér 2. 331 UNIVERZÁLIS lakatost, villanyszerelőt, valamint szak- és idősebb segédmunkásokat folvesx a Pécsi Húsipari Vállalat. Siklósi­ét 37. szám. 323 KERESÜNK azonnali belépésre egy atnbi! gőzkazán fűtőt vizsgával. Pécsi Górni,doni. veit Tiirr-malora. 326 AZONNAI.I belépésre két építőiparban jártas időmérőt keres a Komlói Építési Vát lalat. 327 VESZÜNK kettő db nagyméretű, használt, jékarban lévő hús jégszekrényt. És/aklutrn nyamegyei Népbolt, Rúkóezi-út 50. I. em. ZS.vK használt 130 db) eladó. Érdeklődni. Doktor Sándor-u. 6. 30? Párthírek Értesítjük a párt, állami, tömeg­szervezeti és gazdasági funkcionáriu­sokat, MB, megyei, városi tanács, ipa­ri és mezőgazdasági osztály vezetőit és munkatársai!, politikai gazdaság tanon tanulókat, pártisko'-ai előadó­kat, hogy március hó 30-án, vasárnap délelőtt fél 10 órakor a Pártoktatás Házában Nemes László elvtárs, a Központi Előadó Iroda tagja előadást tart: „A Nép és alkalmazása Ma­gyarországon“ címmel, ameiyre kér jük az elvtársak pontos megje'ené- sét. * Megyei pártbizottság ágit. prop. osztálya. Értesítjük a Bolsevik Párt tőrténe- lét tanuló felső .és középkáderképző tanfolyam propagandistáit és hallga­tóit, Sztálin elvtárs életrajzát tanuló elvtársakat, hogy március hó 30An, dé'előtt fél 10 órakor a központi elő­adás után Sz. Nagy Sándor elvtárs ki. segítő előadást tart a történelmi ma ferializmuaról, amelyre kérjük az eilv társak megjelenését. Az előadást a Pártoktatás Házában tartjuk meg. Megyei pártbizottság git. prop. osztály. Az MB értesíti a bánvászpártisko- lát végzett elvtársakat, hogy március 30-án részükre aktívaértekezlet lesz a mecsekszabo’csi kultúrházban dél­előtt 9 órakor. Belépés csak meghí­vóval. Baranyamegyei Párfbizottság Kettős mérkőzés lesz vasárnap a Verseny-utcai pályán A legjobb párbajtőrözőink Pécsett Vasárnap kettős labdarúgómérkőzés szín­helye lesz a Verseny-utcai pálya. A pécs* közönség egy műsor keretében láthatja a P. Vörös Lobogó—Vörös Lobogó Sortex NB II. és a P. Lokomotív—Bp. Postás NB I-es mér kőrkőzést. A Pécsújhegyi Bányász—Nagyka­nizsai Lokomotiv mérkőzést délelőtt játszák le Újhegyen. A megyei labdarúgóbajnokság mérkőzésein kívül kosárlabda, torna, birkó zás, vívás és kézilabda sportágakban lesznek vasárnap versenyek. P. Lokomotiv—bp. Postás: Az osztályozó mérkőzések során ^a két csapat mérkőzése döntetlenül végződött. Az erőviszonyokai nézve, nincs lényegesebb különbség a két csapat között. A Lokomotiv új csatársorral próbálkozik. Kérdés, hogy mennyire sike­rült feljavítani ennek a sornak a játékát. Ha a csatársor véjyre gólratörően fog játszani, a Lokomotiv első győzelme születhet meg. Ver­seny-utca 3. P. Vörös Lobogó—Sortex: A vendégcsapat az elmúlt évben az NB I-ben szerepelt. Je­lenleg a bajnoki táblázat első helyén áll. A bőrgyáriak ezidelg otthonukban még nem szenvedtek vereséget. A mérkőzés nagy küz dclmet és kisarányú hazai győzelmet ígér. Verseny-utca 1. Pécsújhegyi Bányász—Nagykanizsai Loko­motiv: Az újhegyi csapat váltakozó sikerrel szerepel. Legutóbb Szombathelyen súlyos ve­reséget szenvedtek. A nagykanizsaiak viszont a borgyáriakat győzték le. A mérkőzés ennek ellenére a bányászcsapat győzelmét ígért. Újhegy 10. Tatabányai Bányász—Pécsbányatelepi Bá­nyász: Papíron semmi esélye nincs a bánya­telepi csapatnak Tatabányán. A hazai csa­pat minden tekintetben jobbnak látszik, mint ellenfele. Kisarányú vereséggel a bá- nyatelcpiek már elégedettek lehetnek. Komlói Bányász—Kaposvári Vasas: A komlóiak Nagymányokon kénytelenek leját­szani a mérkőzést, mivel a komlói pálvó* lebontották. Mérkőzés kimenetele nagyban függ attól, hogy a bányászcsapat milyen összeállításban tud kiállni a mérkőzésre. Teljes csapattal nem lenne vitás a komlói csapat győzelme. Nagymányok. fél 4. A megyebajnokság mérkőzése közül a Ha­ladás—Szikra mérkőzés ma délután fél 4 órai kezdettel játszák a Tüzér-utcai pályán A vasárnap sorrakerülő mérkőzések közül a Szászvári Bányász—P. Dózsa mérkőzés emel­kedik ki, jó mérkőzést ígér a Mohácsi Pe tő fi—Bástya és a Mecsekszabolcsi Bányász— P. Postás találkozó is. A P. Vasas—Honvéd mérkőzés nyiltnak látszik. A Lokomotiv II Szigetváron is legyőzheti a Vörös Lobogót. A Véméndi Kinizsi—Kinizsi Pannónia mérkő zésen a pécsi csapat győzelmét várjuk. Kézilabda: A kézilabda kispálya bajnok­ság rajtját egy héttel elhalasztották. Most vasárnap Pécsbányatelepen a Honvéd, Hala­dás, Bástya, Komló és a helyi csapat rész­vételével villámtornát rendeznek délelőtt 9 órai kezdettel. Kosárlabda. Kosárlabda megyebajnokság mérkőzései közül a Haladás—Honvéd férfi mérkőzés emelkedik ki. A Postás Mohácson, a Lokomotiv Komlón szerepel. Torna: A Vörös Meteor SE Pécsett rendes* meg vasárnap országos alapfokú bajnoksá gának döntőjét. A versenyen a Bp. Nemzeti Bank, Nagykanizsa, Szolnok, Debrecen, Szé kesíehérvar, Kaposvár, Kecskemét, Szombat­hely és Miskolc férfi és női csapatai vesz nek részt. A versenyt a bőrgyár dísztermé­ben tartják meg délelőtt fél 10 órai kezdet­tel. Birkózás. Az ipari tanulók országos birkó­zóbajnokságait a Nagy Lajos gimnáziumban bonyolítják le, melyen minden súlycsoport ban hatalmas küzdelmek várhatók. Az eló- mérkőzés délelőtt fél 10 órakor kezdődik. Vívás. A VTSB szombat, vasárnap rendezi meg Pécs város párbajtőr és férfi tőrvívó bajnokságait. A párbajtőr vívás vidéken még alig van elterjedve. Pécsett a TSB támoga­tásával ezt a sportágat is meghonosították. A vasárnapig versenyen a pécsi párbajtőr vívóinak kitűnő lehetőségük nyílik arra, hogy a_ már világviszonylatban is élenjáró párbaj­tőr vívóinktól tapasztalatcsere folytán tanul­hassanak. Országunkban a felszabadulás után indult rohamos fejlődésnek a párbajtőr ví­vás. A magyar párbajtőrözők hamarosan • világ legjobbjai közé küzdötték fel magukat. Legutóbb Milánóban az olasz—magyar vivő- versenyek során Sakovics legyőzte többek között a világbajnok Mangierottit is. A Pécs bai.jokságra 14 egyesület versenyzője neve­zett. A nevezésekből arra következtethetünk, hogy az év legnagyobbszabású vívóversenye lesz a Pécs bajnokság. Úgy a tőr, mint a párbajtőrben nevezett a teljes magyar él­mezőny. Sákovics, Rerrich, Balthazár mellett olt lesznek a mezőnyben utánpótlásunk leg­jobbjai. A verseny szombaton délután 3 óra­kor kezdődik az egyetemi tornacsarnokban a párbajtőrrel, melynek döntőjére este 8 óra­kor kerül sor. A verseny vasárnap reggel 8 órukor a férfi tőr előmérkőzésekkel foly­tatódik, a döntőt délután 4 órakor vívják. * Pécsbányatelepen kézilabda villámtor­nát rendeztek. Eredmények: P. Honvéd- Komlói Bányász 10:1. P. Honvéd—Pccsbánya- telepi Bányász 0:0. Pécsbányatelepi Bányász .—Komlói Bányász 1:0. — Orvosi ügyelet. A Megyei. Ren. I — Éjjelt ügyeleti’ szolgálat sorrend. delflintézet a biztosítottak részére je 1052 március 28-tól április 2 ig. II í UK K SZOMBAT, MÁRCIUS 29 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK« 10/3. sz. („Gráná alma“) gyógyszertár, Széchenyi-tér 5 te.efon: 20-01. 10/8. sz. („Őrangyal“) gyógyszertár, Kossuth L.-u. 81. Tel.: 23-94. 10/12. sz. („Isteni gondviselés") gyógyszertár, Dók.or S.- u. 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Auguszta. — IDÖJÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás szombat estig: Erősen felhős, párás idő, több leié havazás, havaseső, eső. Mérsékelt délkeleti, dé i, majd délnyugati szél. Az éjszakai lehűlés gyengül, a nap pali hőmérséklet fokozatosan emelke­dik. — A Bécsi Orvostudományi Egye­tem ég az Orvos-Egészségügyi Dolgo zók Szakszervezete Pécs Baranyai Te. rületi Bizottságának Tudományos Szakosztálya 1952 március 31-én, hét­főn délután ti órakor az 1. sz. Sebé­szeti Klinika tantermében tartja XV. tudományos ülését. Az ülés program ja: 1. Varga Ferenc és Simonyi Gusz­táv: Cysternalisan adott dextrose ha tása a hypoglykaemiás comára. 2 Deák Barna: A csökkent genita is functio jelentősége a terhességi toxaemiák kórszármazásában. 3. Tóth Sándor (Szekszárd): Terhességi toxae. mia vagy alkalmazkodási betegség? (Kísérlet egy új patholigiai szemlélet kialakításira.) — A Magyar Szovjet Társaság Gor­kij Könyvtára és a Horizont a szov jel könyv hete alkalmából könyvkiál­lítást rendez az MSZT könyvtártermé­ben „Szovjet könyv“ címmel. A ki állítás III. 29 tő', szombattól naponta 8—5-ig megtekinthető, Janus Panno­nius ulca 11. sz. alatt. ügyeletes szolgálatot tart 1952, már cius 30-án a. következő or.&sokkal sürgős esetben: I. tömb: A város nyugati fele, Sztálin út, Széchenyi-tér, Bem utca, Bajcsy Zs. u. és a Siklósi úttól nyugatra (Pellérd felé) eső ré­szen: dr. Linka László, lakik: Szigeti út 44. sz. Telefon: 31-64. II. tömb: A városi keleti fele (Pécsvárad felé) dr. Oppe Sándor, lakik: Kossuth u 83. Telefon: 19-17. III. tömb: Gyár város, Üszög, Pécsújhegyi rész. dT. Saortay Árpád, lakik: Pécsváradi út 62. sz. Telefon: 10.08. — Értesítem az SZTK biztosította­kat, hogy dr. Zsolt Zsigmond körzeti keze őorvos rendelését 1862 március 31 töl délután 3—6-ig tartja. — A 100. számú MTH Iparitanuló Iskola 29 én, délután 5 órakor ünnep, séget tart az iskola dísztermében, Sze pesy út 1. Kérik az ipari tanuló meg­jelenését. — Pécs város tanácsa begyűjtési csoportja felhívja az első negyedévi tojás, baromfi- és tejhátralékosokat, hogy negyedévi beadási kötelezettsé­güket f. hó 3t.ig haladéktalanul tel­jesítsék. — „Beadási könyv“ kiosztá­sának bevárása nélkül is. Azoknak a gazdálkodóknak, akik a fenti határ­időig beadási kötelezettségüknek nem tesznek eleget, beadási kötelezettségét 5, 10 százalékkal felemeljük és kár térilés fizetésével sújtjuk. — Az általános iskoláink Ügyeimé be! Gerő elvtárs a Párt II. Kongresz- szusán megállapította, hogy népgazda. Ságunk nagyarányú és gyorsütemű fejlődése következtében — többek kö zött — nagy a hiány gazdasági és statisztikai szakemberekben, ezért a gazdasági szakember-képzést a közép, és felső fokon át kell szervezni az ipari technikumok miniájára. A Ni'yp gazdasági Tanács 71/1952, számú ha­tározata szerint a közgazdasági kö­zépiskolákat az 1952—53. iskolai év tői kezdődően szakosítják. A pécsi ál. lami közgazdasági fiúközépiskola is közgazdasági technikummá alakul át, és mint kereskedelmi tagozat mű­ködik. Az iskola tanulmányi ideje 3 évre csökkent. A tanulók a tervszerű szakosítás következtében — a tanul­mányi idő leszállítása ellenére — a szükséges szak. és általános ismerete­ket el tudják sajátítani, s a képest, tőn nyert oklevél értéke semmivel sem csökken. A végzettek a gazdasági éét területén egy évvel hamarabb he­lyezkedhetnek el, akik pedig tovább akarnak tanulni, azok az egyeteme­ken -S főiskolákon, főleg a közgazda sági egyetemen és főiskolán folytat­hatják tanulmányaikat. — Halálozás, özv. Maanecz Mátyásná te­metése szombaton 1 órakor. (x) — A Lokomotív Sportbaratok Köre fotyo hó 30-án. vasárnap este 8 órai kezdettel rsoládi estet rendez, a Várady Antul-utcai Vasutasotthonban. Pées város sportszerető közönségét szívesen látja a rendezőség. (*) Március 31-én: dr. Hajnik József, Kos suth tér 2. sz. Tel: 14-98. Április 1- én: dr. Kiss E. V„ József u. 17/1. Telefon: 27-53. Április 2 án: dr. Op pe Sándor, Kossuth u. 83. Tel: 19.17. SZÍNHÁZ — MOZI SZÍNHÁZI MUSOBi Március 29 én, szombaton este fél 8 órakor: HARMINC EZÜSTPÉNZ. Vö­rösmarty bériét. Március 30.án, vasárnap délután fél 4 órakor: DENEVÉR. Bér etszünet Március 30 án, vasárnap este fél 8 órakor: HARMADÉVESEK. Shaw bér­let. Kossuth: ÉNEKELVE MEGYÜNK ELŐRE. Előadások: fél 5, fél 7. fél 9 órakor. Vasárnap: 9, 11 órakor matiné: HALLÓ MOSZKVA. ®Park: Volt egyszer egy kislány— Előadások: 6, 8, vasárnap: 4, 6, 8 órakor. Petőfi: SZEMPILLÁD ZIZZENÉ- SÉRE, ALAD1N ÉS A CSODALÁM­PA. Előadások: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. Vasárnap: 11 órakor matiné: UR1 MURI. KERTI csőbútor, vaskályha eladó. Fórum divatház. Sallai-u. 8. 329 KONYHAKREDENC. vitrin, ebédlőezek rény, asztalok, székek, szekrények, stb. el­adók. Érdeklődés telefonon: 37-63. 292 ÜZEMI összejövetelre, családi estékre, va­csorákra, vagy sport estélyekre 25 literen fe­lül csak Barla aranyhegyi rizling boraiból vásároljon. Rákóczi-út 6., emelet. 303 KULUNBEJÄRATU bútorozott szobát ke­resek belvárosban április 1-re. Schneider fodrász, Városház-u. 2. 266 MAGÁNOS, fiatal mérnök bútorozott szo­bát keres azonnal. 233. számra kérem a cí­meket. VENNÉK használt kombinált szobabútort és rekamiét. Tcttye-w. 61. 237 A PÉCSI Pedagógiai Főiskola Énekkara éa a Borgyári Dalárda folyó hó 29-én (szomba­ton) este fél^ 8 órai kezdettel tapasztalatcsere hangversenyét tartja a Bőrgvár kultúrtermé­ben. 320 PÉCS! Hangszer- é« Asztalosénigvár (Mo- lotov-ti. 35.) asztalosokat és gyakorlott fa- e?ztergályosokat vesz fel. 3f6 3UNANT0U NAPLÓ a Magyar Dolgozók Pártja Baranyamegyei Pártbizottságának tn( !•» Felelő* szerkesztő? PAI1NK4S GVORGt Felelős kiadó: SZIKKÁ SANDOK Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Percre** utca 2. — Telefon: t5 32 és .15-42 MNB epvsznmlaszám 036 585 Előfizetési rlii? havi It — forint Pécsi Szikra nyomda Pécs. Munkácsy Mihálv-ntca 10 «* Telefoni 20-27 A nyomdáért feleh MEIXK8 RK7.SA

Next

/
Thumbnails
Contents