Dunántúli Napló, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-30 / 76. szám

DUNÁNTÚLI NAPLÓ ViLAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI A MAI SZAMBA A. A nagymányokí bányászkerületi pártbizottság megjavítja az oktatási munkát az esti politikai iskolákon. (2, o l — Korai vetéssel biztosítsuk a magasabb terméshozamot. (2. o.) — A világ népei tiltakoznak az amerikai kannihá lek baktériumos gaztettei e'len, (3. o.) TJjabb kül­döttségek indullak el a moszkvai nemzetközi gazdasági értekezletre. (3. o.) — A pártszervezet és a tanács jó munkáját bizonyítják a bólyi eredmények. (4. o.) __ A dr ávopalkonyai kultúrcsoport kultúragitácíója. (6. o.) AZ MDP B ARANYAM ECYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 76. SZÁM AKA 50 I II.I.hit VASÁRNAP, 1»52 MÁRCIUS itt) A > Népnevetőmunkánk feladatai! \ V Rákosi elvtárs 60. születésnap­ának ünneplése után agitációs ounkánkat értékelve, megállapít­tatjuk. hogy népnevelőink, műn- lások, dolgozó parasztok tömegeit cozgósították, mind az iparban, ttjnd a mezőgazdaságban és ez a (Lozgósitás a termelésben sokezer érintőt kitevő eredményeket ho­lott Agitációnk ütőképessége, po­litikai tömegmunkánk ereje, sokat növekedett Rákosi elvtárs szüle- ésnapjára való felkészülésben- Vem érdektelen megnézni, mi jel­lemezte agitációnkban a jó mód­szert, a jó kezdeményezést, érve­lést. A megyénkben folytatott agitá- tió zömében kisgyülésekre támasz, lodott, ezeken beszéltek népneve­lőink, pártaktíváink Rákosi elvtárs életéről, munkásságáról, harcáról, lísgyüléseken keresztül mozgósí­tották a dolgozó tömegeket újabb nunkaeredményekre, ötéves ter­eink további sikereinek elérésére. Azonban agitációnk egyik igen tomoly hiányossága volt, hogy nem tudtuk átvinni kellő eredménnyel március 9-röl a megfelelő mozgó­sítást április 4-re. Agitációnk ♦kü­lönösen a felajánlások, a munka­verseny fokozása terén lassan fej­lődött, messze elmaradt a tömegek kezdeményezésétől Hiányosság van az agitáció különböző formái­nak. módszereinek felhasználásá­ban is. Tömegpropagandánkban ér. tünk el eredményeket, különösen az utóbbi hónapok során, azonban ezen belül elhanyagoltuk a tenné azettudományos oktatást. Nem megfelelően foglalkoztunk a békebizottságokkal, hiányos volt kuHúragitációnk is. Éppen ezért meg kell vizsgálnunk erősödő tö­megmunkánk hiányosságait, meg kel! keresni okait és hozzálátnunk azok felszámolásához. A csoportos agitációnk új agi­tációs forma, ezért számos járási és községi vezető funkcionárius nincs tájékozódva megfelelően fel. használásának módjáról, jelentősé­géről. Ezért a hiányosságért fele­lős a megyei pártbizottság agitá­ciós osztálya is, nem adtunk ez- írányban következetes segítséget, melyet fel kell számolnunk to­vábbi munkánk során. Ehhez az kell, hogy megérhessük, mi a cso­portos agitáció: tíz-tizenöt üzemi munkást vagy dolgozó parasztot összehívunk megbeszélésre, amely, re felkészül egy jó népnevelő. A népnevelő a párt- és kormányha­tározatoknál, az előttünk álló feladatokkal kapcsolatos kérdések­ről tájékoztatja a dolgozókat, ar­ról, hogyan kell megoldani azo­kat. A jó vitavezefő a csoportos be­szélgetéseken el tudja érni azt, hogy a feladatukat becsületesen el­végző dolgozók maguk bírál iák meg a hanyagokat, lustákat, akik nem teljesítik állam iránti kötele­zettségeiket, meglazítják terme- löcsoportjainkat, népgazdaságunkat gyengítik a béke megvédését. Na­gyon fontos az, hogy az ellenség el­leni küzdelemben a kulákság, a klerikális reakció elleni harcban olyan közhangulatot teremtsünk, amely éberségre nevelj a dolgozó­kat, amely figyelemmel kíséri, le­leplezi az ellenség aknamunkáját. Mivel foglalkozzunk a csoportos beszélgetéseken? A csoportos be­szélgetések fö anyaga, a párt- 'és kormányhatározatok Ismertetése, ezek közül most a tavaszi /munka, az élőállatbegyüjtéssel kapcsola­tos feladatok azok, amelyek kü­lönösen időszerűek, ami nem je­lenti, hogy a többi párt- és kor­mányhatározatokkal ne foglalkoz­zunk a csoportos beszélgetéseken. Csoportos beszélgetéseken foglal­kozni kell azzal is. hogy milyen eredménye van a tavaszi munkák jó elvégzésében az agrotechnika alkalmazásának- El kell mondani, .hogy az agrotechnika alkalmazása [azt jelenti a dolgozó paraszt szá­jmára, hogy ha többet termel, job­bat termel, ezáltal saját egyéni jö. vedelme is •emelkedik, gazdagodik, a község, de az egész megye, or­szág, erősödik népgazdaságunk, erősödik a béke: De jelenti azt is az agrotechnika alkalmazása, hogy dolgozó parasztságunkat, a régi el­avult, rossz gazdálkodási módszer­től elvezessük egy új, magasabb, jobb gazdálkodási módszerhez. Ez azt jelenti számunkra, hogy ke­mény munkát kell végezni. Ismer­tetni kell népnevelőinknek a tava. szi munkákkal . kapcsolatban olyan kérdéseket, mint a keresz(sorú ve­tés, négyzetes vetés, pótbeporzás, vagy egyéb fontos, részben már ismert szovjet agrotechnikai mód­szereket. Nagyon fontos azonban, hogy népnevelőink alaposan is­merjék azokat az el járásokat, meg­felelően tudják tájékoztatni a dol­gozókat ezek eredményéről. Helyi példákkal kell megmagyarázni, hogy annak a dolgozó parasztnak, aki már használta a fejlettebb ag­rotechnikai módszereket, milyen terméshozama lett. Ehhez szüksé­ges, hogy a pártbizottságok, alap­szervi titkár elvtársak következete. sen vigyék a munkát, beszéljék meg, a népnevelő értekezleteken ez állandó főtárgy legyen. Ennél a kérdésnél az ellenség sem hallgat, mint bármely kérdésnél sem, igyekszik elidegeníteni a dolgozó parasztságot az újtól, rémhíreket terjeszt ezzel kapcsolatban, amit kíméletlenül szét kell zúzni. Ki kell emelni, amit Rákosi elvtárs mondott a járási titkárok országos értekezletén: Anélkül, hogy új gé­pekre vagy valami jelentékeny be­fektetésre lenne szükségünk, a ma. gyár mezőgazdaság termelékenysé- gét 50 százalékkal lehet emelni, a már ismert agrotechnikai el járá­sokkal. Népnevelőinknek, alapszervi titkárainknak meg kell értetniük, milyen feladatokat jelöl meg Rá­kosi elvtársnak ez a tanítása. Nem lehet megfelelő agitációt végezni, ha nem ismerjük a legalapvetőbb szakmai kérdéseket. Az agitáció alapvető formája az egyéni agi­táció mellett foglalkozni kell a közhangulat kialakításának alap­vető formájával, a csoportos agí- tációval is. Munkacsapatokon belül, brigádokban, lehetőséghez mérten megfelelően kell elosztani a népnevelőket. A szocialista szek­tor pártszervezete hetenként rend­szeresen tájékoztassa a népnevelő­ket a legfontosabb feladatokról Ezek a népnevelők foglalkozzanak egyrészt csoportos beszélgetés formájában, a munkacsapatokon belül a dolgozóikkal- Beszéljék meg munkájuk eredményét, fogya­tékosságát, dicsérjék meg azokat, akik következetesen harcolnak a jobb versenyeredményekért, az el­sőségért, felszabadulásunk nagy ünnepe, méltó megünnepléséért. Tárgyalják meg a versenymozga­lom eredményeit, és hiányosságait, bírálják a hanyagokat. Agitációs munkánk másik fontos területe a begyűjtés. Általában ér­tünk el eredményeket és Rákosi elvtárs születésnapjára történt fel­készülés is újabb eredményeket ho­zott. De meg kell látnunk azonban azt is, hogy helyenként komoly le. maradások vannak; különösen áll ez a hízottsertésbegyűjtésnél. Ezen a területen nagyon komoly tenni­valónk van, azonban nem eshetünk abba a hibába, amelyet az elmúlt év során elkövettünk, hogy népne­velőink egy része a meggyőzés he­lyett állami feladatokat hajtson végre, mint például a szigetvári já­rásban. Mozsgón és még jónéhány községben. Igen komoly hiányosság, hogv népnevelőink a hosszú kampányok során kifogytak az érvekből, nem kapnak megfelelő támogatási. így Versenyben a terv túlteljesítéséért április 4 tiszteletére Pécs és Baranya dolgozói lelkes örömmel készülnek hazánk felszabadulásának hetedik évfordulójára A bányák dolgozói naprál-napra emelkedő termeléssel ünnepelnek. A komlói Kossuth-aknán több, mint 13*00 dolgozó harcol a vállalások tel jesítéséért. Jó munkájuk eredményeként a komlói Kossuth-akna 28-án reg­gel 104.8 százalékra teljesítette havi előirányzatát. Az ünnep hetében kiosztják a leg­jobbaknak a vcrsehyzásziót. A csa­patok közötti' elsőség a 2'0-as csa­pati brigádok között dől el: közü­lük 2T-ún a legjobb a Bpdis-brigád, amely ezen a napon 13-4.3 százalé­kos teljesítményt ért cl. A legjobb fejtési vájárnak járó zászló még mindig Kusz Jánosé, akinek már­cius 27-i 295 százalékos teljesítmé­nyét erősen megközelíti Somogvvári Fenő vájár március 27-i 285 száza­lékos eredményével. A MESZHART bányák dolgozói április 4_e méltó megünneplésére azt ígérték: negyedévi tervelő­irányzatukat 102 százalékra teljesí­tik. 27-én Pécsbáiivatelep járt még .az élen 109.8 százalékos három­havi átlagával. de^ szorosan a nyomában küzdenek mór a vállalások teljesítéséért a szabolcsi bányakerület 99.9 és a va- sasi — a márciusi legjobb — 99.8 százalékos negyedévi teljesítményé­vel. Buzgón készülnek április 4-re a bányászkulturcsoportok is. Harma­dikon este a fáklyás felvonuláshoz a bányászzenekarok adják a kísé­retet. 4.én reggel nemcsak a bá- nyászlakótelepckct, de a várost is vidám ébresztővel köszöntik. A kultúrbrigádok az ünnepet megelőző héten naponta felkere­sik a bányák élenjáró dolgozóit és őket műsorral köszöntik. Az ünnepen pedig — a legjobbak tiszteletére — minden bányászkul- túrházban nagy műsort adnak. Pécs város lakói is felkészül­tek a nagy ünnepre. Április 3-án már fellobogózott há­zak között, feldíszített utcákon sietnek a dolgozók munkahelyükre, ahol kultúrműsorral egybekötött ünnepségen adják át a legjobbak, nak a jutalmakat, kitüntetéseket. 4- én a zenés ébresztő ti tán megkoszo­rúzzak a szovjet hősök emlékmű­vét, majd nagy szabadtéri ünnepsé­get rendeznek a város dolgozóinak részvételével. A fiatalság is részt kér az ün­neplésből. Április 4.én délután a Doktor Sán­dor kultúrházban nagy if júsági nap lesz. utána kultúrműsor majd tánc. A pécsi tanítóképző fiataljai az If­júsági Színházban Makarenko: ,.Uj ember kovácsa“ c. művéből készített színdarabot adnak elő. Az, MSZT bábműsorokkal szórakoztatja a leg- fiatalabbakat ezen a napon. A Loy-mozgalom újabb sikerei Komlón és Petőfi-aknán A komlói Kossuth-akna II. számú üzeme azóta javította meg jelentő­sen munkáját, amióta az itt dolgozó fejtések csatlakoztak a Loy-mozga- lomhoz. A Il-es üzem az év első hó­napjában még elmaradt a tervtcílc- sftésben, a március 1-i 100.8 száza­lékos teljesítmény óta azonban már felfelé ívelő vonal jellemzi a terme­lését az üzemgrafikonon. Nem lanyhult a versenyszellem és így nem maradt el az eredmény ““ március 9 után sem. Ahogyan * nagy ünnep előtt a sze­neid csapatok tagjai naponta elkészí­tették ellentervüket az üzemi terv­hez, úgy az április 4. tiszteletére to­vábbfolyó verseny során Is naprói- napra számot vetettek eredményeik­kel és kötelességeikkel. 19.én pedig megegyeztek: az üzem még hátralévő adósságából valamennyien reszt vál­lalnak s március 31-re behozzák a le­maradást. A Kovács-körlet 30.7 Ionná, a Prelsendőrfcr-brlgád több, mint ezer csille terven felül termelt szénnel tartja az elsőséget, Kusz .János szlahánovista, Komló leg­jobb vájára, pedig — napi tervének két-háromszorasát teljesítve —• már 19&3. áprilisi tervén dolgozik, Uj eredményekről, naprói-napra növekvő termelésről számolnak be a vasis Petőfi-akna bányászai is A „Termelj ma többel, mint tegnap“' célkitűzéseit eredményesen megvaló­sító fejtések segítségével az akna márciusi tervét 27-én 102.(1 százalékra teljesítette s ezzel váltó, zatianul első a MESZHART üze­mek sorában. Zsinkó György, Nitnsz József és társaik pedig továbbra is úgy ter­melnek, hogy példájukra Peiófi-akna újabb termelési győzelmeket vívjon meg. Zsinkó György csapata a MESZ­HART legjobb fejtése. A legutóbbi tíznapos versenyértékelés során még 174.6 százalékra teljesítette tervét, 27- én már a havi 232.8 százalékos átlag­nál tartott. Nimsz József fejtési bri­gádja 89 százalékos eredménnyel kezd te a hónapot. Az ország valamennyi vasgyárának szállít öntödei homokot a bük kösd i Ásványbánya Vállalat A bükkösdi Ásványbánya XúUalat olyan bányát aknáz ki, amelyből szár­mazó homok — összetétele revén ~~ kiválóan alkalmas az öntödei öntések­hez. Az ország területén — egyelőre — egyetlen a maga nemében. Öt szin­ten, egymástól élesen elkülönülve, fekszik egymáson az öt, különböző fajtájú réteg. A legjobb minőségű köz­tük tűzállóság, szemcse nagyság es ösz- szetétel szerint a 4. és 5. — a legmé­lyebbre került — réteg homok. Az ötös rétegből kikerülő homok például 1500 fokot bír el, átlagos agyagi áriák ma pedig 4 százalékos. Ma a bükköséi bánya, — amely korábban jelentéktelen magánvállalko­zás volt — olyan kapacitással dolgo- zik, hogy az ország valamennyi vas­gyárának szállít öntődet homokot. Her vonla 3500 tormát termelnek ki a bá­nyából, úgy, hogy az a megrendelési igényeknek megfelelően, mindjárt osz­tályozotton kerül szállításra. A nagy budapesti üzemeken kívül Mohácsra s a pécsi Sopiana szükségleteire is szállít az üzem. A bányászás kézi erővel, felső fej* téssel történik. Mélyfúrásokkal meg­állapították a homokmező kiterjedését, mélységét s így ismerik a kitermelhető mennyiséget. Mivel jelenleg is napi 3—4 vagonnal továbbítanak a bükkös- di bányából, szükségessé vált a szál­lítás gépesítése. Több ktiométern-A iparvágányt fektettek le — részben a faluban is — az állomásig t ezen majd Diesel-mozdonyok vontatják a homokkal telt csilléket. A berakás gyorsítására magas rakodó készül az állomás területén, hogy erről közvet­lenül a vagonokba lehessen ömlesztení az értékei' ásványt, amelynek kiter­melése és növekvő aránya felhaszná­lása jelentős segítséget ad oasiparunk- nak s ugyanakkor sok millió forint megtakarítását is lehetővé testi. Tanácsaink kövessék a nagynyárádi tanács példáját a vágómarhabegyüjtésben Megyénk még most sem hozta be dolgozó paraszt már többezer szá. lemaradását nemcsak a sertés, de a vágómarha begyűjtésében sem. Ezért fokoznunk kell a begyűjtés ütemét. Járásaink versenyében a vágómarha begyűjtésben legjobb eredményt a siklósi járás dolgozó parasztjai érték el. Második a sellyei, 3. pécsváradi, 4. szigetvári, 5. villányi, 6. sás- di, 7. pécsi, 8. mohácsi járás. Legtöbb helyen a lemaradás oka az, hogy a tanács vagy nem foglal­kozik kellőképpen a begyűjtéssel, vagy keveset törődik az élőállatbe- gyiijlésével, s inkább a könnyebbik megoldást választva csak a tojás, és baromfibegyüjtés vonalát viszik. Ezt a módszert alkalmazták eddig a szügyi tanácson is. Arra nem fordítottak gondot, hogv elmenjenek a dolgozó pa­rasztokhoz és reális tervet ké­szítsenek, hanem csak az irodá­ból intézkedtek. Meg is látszott ez a község eredmé­nyén. S így történt meg, bogy egv olyan dolgozó paraszttól, aki mar 2 tinót, 1 meddő tehenet és 2 liizót leadott még kértek, hogv adjon le, mivel neki van miből. Közben az a zo.1 ókra teljesítette a kötelezettsé­gét. Ugyanakkor nem egyet jelöl­tek ki pénzbeni fizetésre, akinek több meddő tehene volt az istállójá­ban. A. tanács sürgősen változtasson ezen a rossz módszerén és szor­galmazza a ku lakoktól a tava­lyi hátralékok kifizetését is. Mert ha jól körülnéznek kiderül, hogy nem igaz, amit a kulákok ar­ról beszélnek, hogy nincs miből tel­jesíteni. Jó munkát végzett a nagynyn- rádi tanács» ahol maguk a ta­nácstagok is példamutatóan ele­get tettek kötelezettségüknek. így érték el, hogy már teljesítették az április 4-re tett Ígéretüket — túl­teljesítették az elsőnegyedévi vágó­marhabeadási kötelezettségüket. Azonkívül a november 30-i párt és kormányhatározatok jó végrehajtá­sáért 1000 forint pénzjutalomban is részesültek a mai napon. De jó munkájukért szintén 1OÖ0 forint jutalomban részesültek a versenyt kezdeményező és a versenyben leg. jobb eredményt elért oldiak. legtöbb helyen a begyűjtésnél pél­dául azzal agitálnak, hogy a be­gyűjtés törvény, ami dolgozó pa­rasztságunk számára megszokott, nem érdekes. A mi agatációnknak azzal kell foglalkozni, hogy a be­adás teljesítése mit jelent a dol­gozó paraszt számára. Azt jelenti, hogy anyagi helyzete tovább ja­vul. Tszcs-ink számára jelenti, hogy tovább erősödnek, megszilár­dulnak. Az ország szempontjából jelenti, h<>gy népgazdaságunk to­vább erősödik, további lépést te­szünk a tartós béke felé. Az alapszervezetek osszák be csoportos aoitációra a pártoktatás­ban résztvevő elvtársakat, gondos­kodni kell ezeknek az elvtársaknak kioktatásáról, kéthetenként rend­szeresen meg kell tartani a népne. velőértekezleiekct. A csoportos be. szélgetések után alapszerveink hív­ják össze a vitavezetöket, számol­tassák be őket a csoportos beszél­getések tapasztalatairól, egyrészt azért, hogy megismerjék a problé­mákat, a dolgozók hogyan értel­meznek egy-egy határozatot, mit csinál az ellenség. Nagy és komoly munka az agtáció fejlesztése, a politikai tömegmunka erősítése, de ez a feltétele annak, hogy minél nagyobb sikerrel oldjuk meg azo­kat a feladatokat, amelyeknek eredménye, dolgozó népünk érde­két, jövőnket szolgálja. Balogh Mária MB ágit, prop. oszt. vez.

Next

/
Thumbnails
Contents