Dunántúli Napló, 1951. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-22 / 298. szám

t»si december » O •1 PÁ R 1 ÉS PA R 7 ÉPÍTÉS * Kern fogialkoiRak nssufs e’ssn a dolgazók nevelésével ezért nem megy a Porcéi ángyai ötős alaoszervezeiene! a tag- és tag,elöl! felvételi munka A Pécsi Poroellángyár dolgozói jó termelő munkájukkal e'érték. hogy a gyár élüzem lelt. Éhben a munkában segítette őket a páh szervezel, a kom­munisták példamu a'ása. A kiváló dolgozók között megtaiiái- jiiik Rabb Lukács elvlárs-al, aki mint szitahánovis.a, átlag 188 százalékra el- íesíli normáját. Az újjáválasztó! pártvezetőségbe is beválasztották az ötös számú pár'alapszervezet kommu- nis'ái. Jó termelő munkát végez Molnár " József elv árs is. Mint lakatos dói gozik a gyárban, normáját 115—119 - százalékra teljesíti. Molnár elvtársat is megválasztották a pártveze őségbe. Már második éve, hogy az ötös szá­nná alapszervezet ti kára. De lebe.ne Így felsoro'n.i azokat a jól dolgozó kommunistákat, akik jó termelő mun­kájukká] hozzá járnánk a gyár élüzent címének megnyeréséhez, akiké' követ­ték a párfon.kívüti dolgozók is. mint egviík a sok közül, Dömötör Emő is, aki szorgalmas munkál végez a gyár­ban állandóan 100 százalék felett tel­jesíti normáját. A pártszervezet munkájáhnn azonban a jó termed munka mellett hibák is vannak. Elhanyagolják a tag­jelölfelvé'elt. Molnár elvtárs, mint az alapszervezet titkára, a vezetőségvá- lasztó taggyűlés előtt jó munkát vég­zett, ezért érdemelte ki, hogy a tag súg ismét megválasztotta párttitkár- nak. Most azonban egyre gyengül a pártszervezet tagfelvételi munkája. A taggyűlés határozati javaslatban feladatként állította a vezetőség elé, hogy a tagjelöltek felvétele, az eddi­ginél tervszerűbb legyen, hogy ne ve jenek olyan dolgozókat, akik mél­tóik arra, hogy a párt a soraiba fel­vegye. Néhány nap múlva lesz az alapszer­vezet taggyűlése. Mo'nár elv'árs még csak most gondolkodik azon. hogy kit javasol jónak tagjelöltnek. Ez terv­szerűtlen munka, amely nem vezethet s;lkerre. Ebből adódnak az o'yan hi­bák, hogy nem nézik meg alaposan, kiket javasolnak. A párt vezetőség között van, aki már elindul1 azon az úton, bőgj’ előre ki választja, akit jónak talál a felvé’öl­re. Ezt kell minden vezetőségi tag­nak tenni, mint ez Varga elvtársnő- nél van. Molnár elvtársnak, a pártszervezet ‘itkárának elenőrimi kellene az alap- szerveze! vezetőségi tagjait. Ha ezt megtenné Molnár elvlárs, nem kellene azt mondania: — Nálunk nem dolgoznak a veze­tőségi tagok, mindent magamnak ke 1 elvégezni. Pedig van, aki szívesen dolgozna, ha megbíznák feladattal, Rabb Lu­kács elv.árs egyik vezetőségi tag. Mint termelési felelős, nagy segítségei tud adni Molnár elvtársiak a tagje- 1 ölt feil vét éli munkában. Jól ismeri az üzem dolgozóit. Molnár elviárs nem kéri a többi vezetőségi 1»g segítségét, nem számoltatja be őket munkájuk­ról. Rei.sz Nándor elvtárs, már régóta tagjelöltje a •pártszervezetnek. Eddig azonban még nem fogla kozott vele a pár szervezet. De az ailapszervezelben többen is vannak ilyen elvtársak. Czene Lajosné elvtársim, az üzemi konyha vezetője is régóta várja az', hogy felvegyék a tagok sorába. Az ilyen elvlársak nevelését nem tűzi maga elé a pártszervezet. Ezért kevés a felvéel a Porcellángyárban. Eze­ken a hibákon kell javítani és terv­szerű munikávail el kell érni, hogy minden vezetőségi tagol és párttagot feladattal kell megbízni. így megjavul a tag- és tagjelöltfelvéleli munka. A komlói váHaSatok a szovjet péfda nyomán közösen vitatták meg a munka eredményeit, feladataikat, bo^y gyorsabban haladhassanak előre Sztálin elvtárs 72. születésnapja előtt egy n-appa! tartották a Komlói Bányaépítő Trösztnél a decemberi vállalatvezetői értekezletet. A volt Dorn vendéglő sarokhelyi. ségében — most a Tröszt központjá­nak étkezőjében gyűltek össze a Tröszt és a vállalatok vezető dol­gozói. E’sőnek Kübinyi élvtárs megemlé­kezik a nagy születésnapról és fel- csa-tta-r, a taps, az új város építői Sztálint ünnepük mert nála nélkül nem változott volna ebben az egvkorí sár-fészekben semmi, ha nem Ö ál] évtizedek óta a békéért és szabadsá­gért folytatott harc élén. E’sönek az Aknatné'yífő és F©( áró Vili* n! hcszámo'óját j ismerteti a november hónapi munkáról A hőnyi András főmérnök- helyettes. Tapssal köszöntik a be­jelentést, hogy a vállalat 48 órával felajánlása előtt, december 16-án be­fejezte 1951. évi tervét. Novembert tervüket 110.5 százalék­ra teljesítették, a termelési érték 134.2 száza'ék az előirányzattal szem­ben. Abonyi elvtárs magabiztos han­gon ismertette, hogy az előirányzóit 403.6 folyóméter le’tárási és akna- mélyítési munka helyett 445.9 folyó­métert értek el. Igaz, hogy köziben egyes munkahelyek tervtel iesit«Ve között olyan eltérések mutatkoztak, mint a torvét 215 száza'ékra teljesítő Anma-vágat és a 82.3 százalékot el­érő Feltárás II. munkahely. Abony] elvtárs itt „szépségtnnasz- ként“ azt említette, hogy a Feltárás II munkahely is teljesítette tervét köbméterekben. A továbbiakba^ a munkafegyelem megszilárdulásáról be­szélt és ezt azzal bizonyította, hogy 93 igazol atia-n mulasztások száma az októberi 3.9 százalékról 2 százalék­ra csökkent, ugyancsak csökkent a száziszázaöékon alul teljesítők száma, méghozzá lényegesen, 17 százalékról 5.3 száza'ékra. Ezután a következőket mondotta: ,.Még jobban kidomborítot­ták november havi eredményeinket azok a vis-major esetek, amelyek ön­hibánkon kívül akadályozták termelé­sünket. Ilyenek voltak példáid An­na-,aknán a kompresszornál előfordu­ló zavarok, amelyek 13 műszak kiesést okoztak, a Itezáll'dó aknán esőzés, vá'tó anyaoszállítás levegőhiány, áramldmaradás. téalahiávv a szállítás miatt, ezek 109 műszak kiesést okoz­tak. Az Altáró üzemnél mozdonvhiánv volt. levegőhiány, omlás, 520 műszak­kieséssel A III. aknán a szállítógép motorja, romlott el és a, autóbuszok sorozatos késése hátráltatta, a terme­lést, emiatt 25 műszakkiesés fordult elő. A feltárási 1. és Il-es üzemben ürescsillehiány, levegőhiány és tűz miatt. 490 műszak veszett el. Ilyen önhibánkon kívüli esetekből válla'ati viszonylatban 1157 műszakkiesés ke­letkezett.“ Befeiezésül még megállapította a fő- mérnökhelvettes. hoay a januári elő­irányzat 40 százalékkal magasabb a decemberinél, de i yon nagyaránvú löbbteljesítéshez nincs meg a szük­séges létszámúié — Nézzük csak meg, tényleg olyan s^n-e a menyasszony,-ahogy Abonyi elvtárs leiestette? — mondta Kubinyi elvtárs. Megkezdődik a beszámoló kipót­lása azzal hogy sok az igazolatlan mulasztó, csak 19-én 182 ember ma­radt ki a termelésből. — A szabadságtervet hogy teljesí­tették? — teszi fel a kérdést Kubi­nyi elvtárs. — Nem teljesítettük,nie hoztunk ró­la időben határozatot... — A tanulság az, hogy nem elég határozatokat hozni, hanem ellenőriz­ni is kell azokat. Ezután Abonyi elvtárs a műszaki vezetők hiányáról beszélt és ezzel okolta, hogy nem tudják fejleszteni a ciklusos fejtést majd elmondta, I hogy Anna-aknára nincs megfelelő út. A tröszt igazgatója mindjárt in­tézkedett hogy ki legyen az, aki a kérdést megoldja. Kubinyi elvtárs kezdi összefoglal­ni a vitát azzal hogy a kritikát nem novembernél kell kezdeni. A jó terv- teljesítésen belül komoly hiányossá­gok vannak a munkafegyelem terén. A vezetők léinek megteremteni a munkafegyelmet, pedig a dolgozók túlnyomórészt maguk is ezt követelik, de a pár százalék lógás és fegyelme­zetlen a hangadó. 1607 műszak esett így ki. Itt a rejtett tartalék. . Ebben bizonyára bent van az ellenséq keze is, meg kell nézni közelebbről a sok müszakkiesés oltót Ami a gépeimen mutatkozó hiányt illeti, ez még lej- Lódésünk egyik nehézségié. Nemcsak a komlói bányát építjük, nemcsak Sztá invárost hanem minden hányát korszerűsítünk és minden héten egy új üzemet adunk át. A gép és többek között a légcső- hiánynál is feltett Kubinyi elvtárs két kérdést: Idejében rendeltek-e és összeszedték-e az elheverő anyagot? — Lehet-e mozgatni a bányában lé­vő felszerelést, ha egyik helyen job­bati kell, mint a másikon? — Igen, lehet, de rengeteg nehéz­ség van... — mondja Abonyi elv- társ. — Ja, ahol nincs nehézség, oda nem magát küldjük, oda én megyek — válaszolja tréfásan Kubinyi elvtárs. Az átcsoportosítás a megoldása a januári előirányzat teljesítésének is, mert még vájárok is dolgoznak nap- szinten. Euitán fórra hozzászóltak a többi vállalatok vezetői is és egy- egy kérdésben bírálattal segítették az aknamélyítés munkáját. A következő napirendi pont a Ma­gasépítő Vá lalat beszámolója volt. Ez a vállalat sem kevés kritikát ka­pott, különösen az egymásnak ellent­mondó könyvelési és műszaki jelen­tések miatt. Ezért is került át a tröszt vándorzászlaja tőlük az akrtamélyi- téshez. A szocialista bányaváros építői Komló fö dfeietti és földalatti képét megváltoztató vállalatok vezetői, szov- jet példára, közösen vitatják meg a felmerülő problémákat, bírálják meg munkájukat, hogy az eddiginél is gyorsabban haladhassanak előre. fsv alaliaü meg Sztálin e'viárs szii’elése napjára Heivelielyen a III. típusú tszcs A december 14-i lapba« megírtuk azt hogy hogyan igyekeztek akadá­lyom] Éppel Béla, Füredi Mátyás és a többi ellenséges elemek az I-es tí­pusú csoport hármassá vaüó átalaku­lását. Az I-es típusú csoport tagjai­nak többsége kint volt fát vágni az erdőben, amikor meghallották, hogy Hetvehelyröl is írt az újság. Azon­nal lement az egyik csoporttag a tó" luba és pár perc múlva már kezében j az újsággal ért vissza. Olvassa fel valaki hangosan — ajánlották és fi­gyelmesen hallgatták Tóth Kálmánt, alti felolvasta a cikket. — Mi úgy válaszolunk az ellenség támadására, hogy még jobb eredmé­nyeket érünk el, ami annyit jelent, ! hogv még szebbé tesszük az életünket, amihez a közös gazdálkodás vezet... — Ugye, csak kiderült az igazság, végre lerántották a leplet ezekről a kizsákmányoló, íelce.tézö gazemberek­ről — fejezte ki mimdnyáiuk gondo­latát Ga'ambos Gyula elvtárs. Azóta nyolc nap telt el és nagy változás történt Hetve.hely közsénben, 19-én este Horváth Ferencéknél gyűltek össze a munka után beszél­getni. — 20 új tag kérte felvételét a cso­portba — újságolta öi-ömmel Tóth Ká'mán a csonort elnöke. Felvételét kérte Sztlágviné. P'ávirs- né ]s az asszonvok közül, valamint a csoporton kívülállók 'közül Lók] La­josné és lánya együtt jelentkeztek felvételre. — Jobb is lenne, ha megalakíta­nánk már — mondta Horváthné is, — az apámélc Pécsbagotán III. típusúba dolgoztak az idén, összeíogtak, jól szervezték a munkát és jó eredményt értek el. Annyi cukrot búzát, takar­mányt, mindenféle terményt és pénzt kaptak, hogy alig győztem hallgatni, amikor felsorolták. Legtöbben helyeselték Horváthné javaslatát. ’ ' — Ságod! I.ajos elvtárs, aki már túl van a 60-on, azonnal javaslatba hozta: — Én vállalom a jószággondozást, szóljunk a többieknek is, ne várjunk tovább, alakítsuk meg Sztálin elvlárs születésnapjára a III-as csoportot. Egészen beletiizesedtek a beszélge­tésbe, egyre több és jó ötlet, ajánlat vetődött fel és úgy határoztak, nem húzzák tovább egy percig sem az időt, hanem elmennek a többi cso­porttagokhoz és elmondiák vélemé­nyüket, azt, hogy hasznosabb és ered­ményesebb lesz, ha III. típusúban fognak dolgozni. így történt, hogy tegnap este ösz- szegyűlt a hetvehelyi csoport tagsá­ga gyűlésre, ahol ünnepélye®?« ala­kították át Sztálin e vtárs születésnap­jának tiszteletére a hetvehelyi I-es típusú csoportot III-as típusúvá. Járásaink, községeink versenyben Békés megyével Járásaink, községeink lelkesen ver­senyeznek, hogy a Békés megyeiek­kel vívott versenyben első helyre ke­rüljön megyénk a legközelebbi kiérté­kelésnél. Lspáncsa és Kislippá Községek szép entlnitnye Különös«« lelkes verseny folyik a villányi járásban. Lapáncsu községben már napok óta begyűjtési napokat tartottak, kipellengérezték a begyűj­tésben lemaradókat és inépszerüsítct- ték. a jól teljesítő dolgozó paraszto­kat. A jó munka eredménye nem ma­radt el. Lapánc.sa dolgozói büszkén mondhatják, hogy teljesítették, amil vállaltak. Eddig baromfiból 104, to­jásból 122, kukoricából 187 százalé­kot értek el és a többi termény, élő­állat, tejbeadásban is (túlteljesítették kötelezettségű kel. Az eredményüknél még nem álltak meg. Vállalták, hogy tovább folytatják a begyűjtést annak érdekében, hogy megyénk első legyen a békésmegyeiekkel vívott versenyben. * A lapáncsaiakhoz hasonlóan jó eredményt értek el Kislippó község dolgozó parasz.jai is. 15-én, szomba­ton pártnapon, ahol résztveltek a nép­nevelők és legjobb dolgozó parasztok, elhatározták, hogy 21-ig mindenből túlte'jesí.iik köteCezelíségüke'.. Lelkes verseny alakult lei a község dolgozó parasztjai közöli, hogy ki lesz a köz­ség legjobban teljesítője. Ez az egész­séges versenyszellem eredménye, hogy kukoricából 172, tojásból 200, baromfiból 100 százalékon fellő" tel- jesLettók köt el eze Mségü'ke t. Ml D Z-ass^onyok a begyűjtőért Szép eredményt értek cl a peflér- di MNDSZ asszonyok a begyűjtésben. Egy hétté! ezelőtt vállalták, hogy Sztálin elvtárs szüli etósnapjának tisz­teletére úgy dolgoznak, hogy teljesít­se Petiére! község mindenből beadási kötelezettségét. A vállalás óla megvál­tozott l’eüérd községben az étet. Az asszonyok még beszédesebbek lettek, mint azelőtt, nem sajnálták a fáradt­ságot és megmondták azoknak a dol­gozó parasztoknak, akik még nem tel­jesítették kötelezetik,égökft, hogy ők bizony nem szégyenkeznek miattuk. Ha a többség tudta teljesíteni, túltel­jesíteni kötelezettségét, teljesítsék ők is, mert megvan rá a lehetőségük. Az MNDSZ titkár, Pátfai Istvánná vál- lallia akkor, hogy tíz dolgozó parasz­tot1 győz meg, akik még hátralékban vannak. Vállalását teljesítette és ha továbbra Is így dolgoznak, akkor bíz toson, teljesítik adott szavukat, decem tier 31-re nem lesz olyan dolgozó pa­raszt Ptílérden, cuki ne tett volna eic- get kötelezettségének, ne járult volna ahhoz, hogy Baranya legyen az első a versenyben. * Baksán ugyancsak az MNDSZ, jó munkájával! ér.ók el, hogy MNDSZ- gyülés után másfél nap ala'.í 700 da­rab tojást, 90 kiló l>aromfi1 gyűjtöt­tek be, 20 szá za lókkal emelték a köz­ség tojás- és baromfite jesbését. Vál­lalták, hogy decemberben mindenből tűi eljesíti a község köteCezettségét. Elha.ározták, hogy az összes hátralé­kosokat faliújságon, dobszó útján ki­pellengérezik, mint azokat, akik háí- rahuzzák a községet, egész megyén­ket a versenyben. Az eredmény nem maradt el, Baksa községben már nincs hátralékban egyetlen do'gozó paraszt! sem. A begyűjtési tervét nem teljesíti faié Megyénk legrosszabb községe Pálé. Gabona begyűjtésben 32.9 százalék, de a többi begyűjtési cikkekben sem all jobban. Szégyen a paléi dolgozó pa­rasztokra, hogy nem teljesítik köie- iczetlségükct és visszahúzzák egesz megyénket a versenyben. Pedig tud­nák teljesíteni kötelezettség ükéi, de a dolgozó parasztok joggal mondják: „Előbb a tanácselnök teljesítsen*'. Opportunista, a törvényt mem tartja be a paléi tanács. Maga a tanácsel­nök, Pintér Pál sem tcljesítaT.« köte­lezettségét. Ez az oka többek között, annak, hogy Pálé község hátul kul­log a begyűjtésben, veszélyezteti első­ségünket a békésiekkel vívott verseny­ben. így történhetett aneg az, hogy a kulákok hangja érvényesül a község­ben és masuk a dolgozó parasztok is azt mondják: „Árvíz volt, nincs mi­ből teljesíteni“ Tejből még egyálta­lán nem teljesítenék, tojásból Is csak néhány százalékot. Vagy talán Pálén a tehenekéit és a tojást is elvitte az ár­víz? Nemi Csak a paléi tanácsnak ja­vítani kell sürgősen a munkájában» amihez nyújtson segítsége! a járási tanács. GALYATETŐ A DOLGOZÓKÉ! Mi, a 73/6. Építőanyagellátó Válla­lat s^tahánovistái, üdvözletünket küldjük Pécs város összes dolgozói­nak, a gallyaiétól sztahánovista üdü­lőből. Köszönetét mondunk a pártnak és dolgozó népünk államának, hogy munkánk jutalmául ebben a gyönyö­rű üdülőben tölthettünk el két feljt- hetetlcn hetet. Ez az üdülő amelyben a múlt rend­szer idején kizárólag csak a mág­nások és nagytőkések üdülhetlek, most minden kényelmével a dolgo­zók nyugodt pihenését szolgálja. Itt, ahol valamikor a munkások véres verejtékén élősködők töltötték el gondtalan életük javát, ma bármelyik dolgozó üdülhet két hetet. Az itt tö'tött két hét alatt jól kipi­henjük magunkat és hazatérésünk után még fokozottabb lendülettel dol­gozunk az üzemben. Botos Gyula, Stuiher Károly, Blum József, Nagy István vagonrakok ­A pártakiatási munka hírei Egyes járási pártbizottságokon az eredmények mellett komoly lazaságok mutatkoznak az oktia'ási munkában, a példamutatásban. Olyan jelenségek ezek, amelyeke! sürgősen fel kell szá­molni, mert következményei az eddig elért eredményeket leronthatják. « A mohácsi járási pártbizottságon „egyeniősdit" vezettek be az oktatási munkában, legalábbis ezt mutálják a megtörténtek. A középfokú politi­kai iskola propagandistáit, az alap­fokú politikai iskola propagandistáit és a politikai alapismereték tankörök propagandistáit egy szemináriumba vonták be, amelyen az alapfokú poli­tikai Iskola anyagát tárgyalták meg velük. Joggal lehet kérdezni u járási pártbizottságtól: Mi szükség van arra, Iiosy legyenek középfokú, alapfokú politikai iskolák és politikai alapis­mereték tankörök? Sürgősen ki kell javítani ezt a hibát a járásban. sí A komlói járási pártbizottság elfe­ledkezik arról, hogy az alapfokú po- itikai iskola vezetőinek is magasabb fokon kell tanulni, mint a hallgatók­nak. Ezért adja ki az agilációs osz­tály külön a vezetők részére az anya­got. Ezt viszont a járási pártbizottság nem adja ki és az alapfokú politikai iskolák vezetői a hallgatók anyagából készülnek fel. Emellett elkövetik azt a hibát, hogy 2l)~25 elvlárs helyet! 42 c sat oszlanak be a szemináriumra, amelynek következménye, hogy nem tudják megfelelően megvitatni az anyagól. Vannak elvtársak, akik elfeledkez­nek a példamutatásról. A szigetvári járási pártbizottságon Kovács és Dan­iié elvtársik a propagandista szemi­náriumra nem járnak el. Van olyan elvlárs, — mint Vivőd Ferenc köl- kedi propagandista, Csanádi József és Csanádi Ferenc görcsönydobokai pro­pagandisták — akik még egyszer sem vettek részt szemináriumon az okta­tási évad megindulása ói'.a. Ennek el­lenére a járási pártbizottság megen­gedte, hogy politikai iskolát vezesse­nek. II nép vagyona nem csáki szalmája A szigetvári állomás kirakó-va- gányán tengelyig érő sárban jelen­tékeny mennyiségben, nagyértékfi javak mennek veszendőbe már hosszú évek óta. Több vagon fo- lyamkavics, kőzuzalék, mész és szén vesz ed a feneketlen sárban. A cukorrépa berakásnál például kocsikkal járnak kérésziül a'ré- pán, és több vagonra valót Is ösz- szegáznluak. Így m-m használható fel sem ipari, sem takarmányozási eélra. Kevesebb lesz a cukor és nagymennyiségű olyan fontos álla­ti takarmány — mint a répaszelet — megy veszendőbe Egy gondolom, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a nemzeti javakat felelőtle­nül pocsékoló állapoton mielőbb változtassunk, mert nem törhető, bo«y továbbra bárki is „csákl-szal- mája“-ként kezelje a nép vagyonát. Rákosi elvlárs beszéde létté köte­lességemmé, hogy erre az áldatlan állapotra felhívjam az illetékesek figyelmét és remélem, hogy a gyors intézkedés sem marad •»’ SZULIMÁN Mllii Szigeti

Next

/
Thumbnails
Contents