Dunántúli Napló, 1951. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1951-12-22 / 298. szám
# F VILÁG PROLETÁRJAI £GY£SÜU£í£kj A MAI SZAMBÁM. Az országgyűlés pénteki ülése megtárgyalta és elfogadta a népművelési és a földművelési tárca költségvetését. (2. o.) — Díszelőadás a nagy Sztálin 72. születésnapja alkalmából. (2. o.) — Súlyos lakáskrízis Jugoszláviában. (2. o.) — Nem foglalkoznak megfelelően a dolgozók nevelésével, ezért nem megy a Porceilángyár ötös alapszerveze- téu/1 a tag- és tagjelöMfelvételi munka. (3. o.) — így alakult meg Sztálin elvtárs születése napjára Hetvehelyen a III. típusú tszcs. (3. o.) € K M DR BAR AN VÁM ECY El PARTBI Z OTT IAGANAK L APJA gí!is|ssa Vili. ÉVFOLYAM, 298. SZÁM SZOMBAT, 1951 DECEMBER 22 A földmű vessző vei kezetek kiildöt I gyűlése A baranyamegyei földművesszö- «etkezetek küldöttei a mai nap folyamán tartják értekezletüket, hogy kiértékeljék eddigi eredményeiket, feltárják a még meglévő hiányosságokat és megbeszéljék pártunk és kormányzatunk által a földművesszövetkezetekre váró fontos feladatokat. A baranyamegyei földművesszövetkezetek pártunk iránymutatása mellett a rájukháruló feladatokat ebben a gazdasági évben általános, ságban jól hajtották végre. Jó munkát végeztek a földművesszövetkezetek a begyűjtés vonalán is. Legnagyobbrészt biztosították az előfeltételeket, hogy a dolgozó parasztság által termelt termékeket akadály nélkül átvehessék és ezzel nagyban hozzája, fúltak ahhoz, hogy december 21-re, Sztálin elvtárs születésnapjára a kukorica, burgonya, tojás, hízottsertés, stb. begyűjtési tervüket 100 százalékon felül teljesítsék. A szövetkezetek kevés kivételtől eltekintve működésüket jövedelmező, ré tették, A szocializmus építésének, a népi demokráciának és így a szövetkezeti mozgalmunknak is esküdt ellenségeitől, a kulákoktól, a kitpe- cektől és egyéb ellenséges elemek, föl dolgozó parasztságunk, illetve szövetkezeti tagságunk legnagyobb részét megtisztították a földműves- szövetkezetek és helyükbe a dolgozó parasztság soraiból kikerült pártunkhoz, a munkásosztályhoz hű vezetők és dolgozók kerültek. Elsősorban ennek köszönhetjük, hogy szövetkezeti mozgalmunk minden vonalon komoly fejlődésnek indult és az elmúlt évekhez viszonyítva a gazdasági munkákban is komoly, jelentőségteljes eredményeket ért el. I A főldművesszövetkezetek jó munkája mellett azonban vannak még hiányosságok is, melyeket a közeljövőben ki kell küszöbölni. Egvik ilyen hiányosság az volt, hogy még mindig vannak olyan sző. vetkezeti boltjaink, melyek a régi szatócsjellegű boltokra emlékeztet, nek. Komoly hiányosság volt az is, ami elsősorban az ellenőrzés hiányosságának tudható be, hogy még mindig igen sok visszaélés történhetett, melyet a szövetkezetekhez beépült dolgozó népünk ejlenségei követtek el, mint például a baksai földművesszövetkezet volt kocsma- kezelője, Udvari Gyula, aki 2.111 forintot sikkasztott, ezért a pécsi járásbíróság egy évi börtönre és három évi politikai jogvesztésre (télfe. A földművesszövetkezetekre új, nagy és komoly feladatok várnak. Pártunk és kormányzatunk határo. zata a városi dolgozókat több élelemhez, az ipart több nyersanyaghoz, a falut több iparcikkhez juttatja, ez pedig a város és a falu közötti gazdasági kapcsolatok ki- szélesítéséhez vezet. Mindezek elsősorban szövetkezeti kereskedelmünk megerősítésének, fejlődésének meggyorsítását feszjk szükségessé és fel kell számolni az eddigi szűknek bizonyult szervezeti keretet. Pártunk és államunk azzal a fel. adattal bízott meg bennünket, hogy a gyáraink által termelt ipari termékeket rendszeresen juttassuk el falura, a falu szükségleteinek megfelelő mennyiségben és minőségben. A földművesszövetkezetekre hárul az a megtisztelő feladat is> hogy az állam megbízásából a beadási kötelezettség alá eső termékek számottevő részét begyüjtsék. valamint biztosítsák a szabad tér. ményféleségek felvásárlását, hogy ezen belül is megkönnyítsék a falu. és a város közötti csereforgalom szervezett, kialakítását, A földmüvesszövetkezeteknek a gazdasági feladatok maradéktalan végrehajtása mellett nem szabad megfeledkezniök arról, hogy maga a földművesszövetkezet, a dolgozó parasztság tömegszervezete és épp ezért szoros kapcsolatot kell, hogy tartson a földművesszövetkezeti tagság és a földművesszövetkezet vezetősége. A földművesszövetkezeteknek falun a munkás-paraszt szövetség egyik bástyájává kell válnia, mely egyik alapköve a szocializmus megvalósításának falun, mely elősegíti a dolgozó parasztság szebb, jobb és boldogabb életét. ‘ A mai küldöttgyűlésen maga a dolgozó parasztság, a földművesszövetkezeti tagság legjobbjai dön. tenek a számukra igen fontos kérdésekben és egyben megválasztják a Baranyamegyei Szövetkezetek Szövetségének új vezetőségét, akik az elkövetkezendő gazdasági esztendőben irányítani és ellenőrizni fogják a baranyamegyei szövetkezetek munkáját. Elsősorban az ő jó munkájuktól függ az, hogy a jövő esztendőben úgy gazdaságilag, mint mozgalmilag, a baranyamegyei földművesszövetkezetek még jobb, sikeresebb munkát végezzenek az egész magyar dolgozó nép javára és a szocializmus mielőbbi megvalósítása érdekében. Járúnyi Mátyás - megyei titkár h. IXagyrmanyoIrrol jelentik* Befejezték évi tervüket A Nagymányoki Szénbányák Vál Inlat összes koinmunislái és dolgozói örömmel jelentjük, hogy a Nagy Októ béri Szocialista Forradalom és december 21-re, Sztálin clvlárs 72. születésnapjának tiszteletére teli vállalásunkat, amelyben megfogadtuk, hogy havi operativ tervükből összeadandó évi operativ tervünket december 21-re befejezzük — túl'eljesítct- liik. Évi operativ tervünket december 21-én, 18 órakor teljesítettük. KÉSZ JÓZSEF POTYONDI ISTVÁN párlblzotilsáíti titkár UB-tltkár MÓKA ISTVÁN SIPOS ANTAL igazgató műszaki igazgató Felavatták a gyöngyösi váltó- és kitérógvárnt A nagy Sztálin 72. s-rülptr-cn-av'áradták át rendeltetésének ötéves tervünk úí, nnavszerű alkotását, a gyön gyös-i váltó- és kRénV’'4ral \.g ;\n népi beszédet Buzgó Ká.mán, a kohó- és qéniDari minisztérium aépipari főosztályának vezetője mondotta Az íinnensén során szűnni nem akaró tapssal ünnepelték a dolgozó-k a 72 éves Sztáli„ genoralisszimuszt. VERSENYBEN AZ ÉVI TERV TELJESÍTÉSÉÉRT, TÚLTELJESÍTÉSÉÉRT István-akna befejezte évi tervét, kimagasló eredmények születtek megyénk bányáiban és üzemeiben az ünnepi műszakon December 21-én reggel, a megszokottnál valamivel hamarabb indullak a munkagépek a bányában, a műhelyekben, megyénk építkezésein. A dolgozók már napok óla készüllek a nagy napra, hogy az eddiginél jobb munkával elért eredményeik túlszár.nyalásával köszöntsék Szí á'.in elvtársat 72. születésnapján. Egymással ve rsenyben, soha nem láto-tt lelkesedéssel végezték ezen a napon munkájukat a dolgozók, mélyet az elért kimagasló eredményeik a legszebb példa ként bizonyítanak. Az István-aknai bányászok, amikor reggel 6 órakor leszálltak a föld mélyére, már tudták; ha jól dolgoznak, akkor az évi tervük teljesítésével ünnepelhetik a nagy napot. Alig másfé1 órára a műszak megkezdésétől, már megjelent az akna szájában a lG7-ik csille szén, mely az évi terv (teljesítését jelentette, de jelentette azt Is, hogy az egész MESZ- HART szénbányavállalat részleteiben is teljesítette tervéi. Az eredmények elérésében lelkesen részt- vettek a Háromszékl-csapat dolgozói, akik a műszakon a leg- ’ , szebb eredményt: 194.2 százalékos teljesítményt ériek el. zói is vállalásaikat. Dugainu Ágoston csapatának dolgozói — akik ebben a harmadban az elsők lettek — 217 csille szenet termeitek. A Magyarcsapat dolgozói 217 csille szén kitermelésével napi tervüket 224 száza lékra teljesítették. Kimagasló eredményt ért el a Nimsz-fejtés is — mely ezen a napon kapta meg a „Sz’.aháno vista-brigád‘‘ címet. — Napi tervüket 275 csille szén kitermelésével 151 százalékra teljesítetnék. A vájárok közül ezen a műszakon a legszebb termelési eredményeket Uranfea János és Guth Dezső vájárok ér-ék el. Többtermeléssel ünnepelték december 21-ót nemcsak a MESZHART bányászai, de' Baranya valamennyi bányájában. A nagymánvoki vállalat bányái között az ünnepi műszak eltsü harmada ban a mázai üzem járt az élen, amely napi előirányzatát 182.8 százalékra teljesítette már a délelőtti folyamán. A déluitános harmad dolgozói is teljes számban munkába álltak, hogy teljesítsék Rákosi elvártnak tett ígéretüket: december 2]-én befejezik évi tervüket. * Komlón a délelőttös harmad bányászai 103 százalékra teljesítették előirányzatukat. Az egyes üzemrészben Szakács Mihály vájár volt a legjobb, 190 százalékos, a kettes üzemrészbfen pedig Kusz János, a szakma legjobbja tűnt ki 250 százalékos napi átlagteljesítménnyel. A pécsi üzemekből jelentik: A csapatok között folyó versenyben is ftk lettek az elsők és a műszak után boldogan vették át a győztesnek járó 400 forint pénzjutalmai. A második helyre a Puskás-csapat dolgozói kerültek 185 százalékos telje- sí'ménnyel, míg a harmadikak a Ney Ferenc csapatának dolgozói le'tek, akik napi tervüket 175 százaltékra teljesíteti ők. Dé’.u'án két órakor a kiszálló har mad dolgozói! már várták a nagycsarnokban az MNDSZ asszonyok és a szabolcsi újlörő paj.ások. A zenekar vidám indulókat játszott és mosolyra derültek a kemény bányászar cok. Mindegyikük akart valami szépet mondani a kedves fogadla'ásérl és ezt telkes tapsukkal fejezték ki. Utáni Rákosi elvtársnak küldött levelüket írták meg: melyben örömmel jelene et'ék, hogy vállalásukat teljesítenék. Megírták azt is, hogy előbbi vállalásukkal szemben az év végéig nem 8830 tonna szeneit lenn ebiek terven felül, hanem 12.000 tonnát. 4 vasast Peiiífi-ahna dolgozói a 20-án tartott műszakon — melyen az évi tervüket befejez.ék — kimagasló termelési eredményeket Kiemelkedő eredmények születtek már a sztálini műszak első óráiban. A Porcellángyárban háromnegyed 7 órakor minden üzemrészben ünnepélyes röpgyűlések voltak. Több, mint százötven dolgozó lett munkafelaján- lást erre a napra. A nyersmunkaszál- {ítók a rendes napi munkájuk mellett felajánlották, hogy - az egyesszámú új szárítókemencéi, megrakják. Vállalásukat teljesítették is. Deák János tányérkorongos a napi 600 darabos normája helyett 110 darab tányér elkészítését vállalta. Délelőtt 11 óra- koT már a 750-ik tányér készítésénél tartott. A formaöníődében Hauch Gyula délelőtt tíz órára már napi tervét 131 százalékra teljesítette. A mázoló- csoport dolgozói erre a napra tervük 147 százalékos teljesítését vállalták, de délelőtt tíz órakor már 140 százalékra teljesítették. A Mufola-kemen- ce keas-lői arra tettek vállalást, hogy az ünnepi műszakon egy újításuk bevezetésével 3000 tányérral többet zsengéinek. A vállalásuk teljesítéséért lelkesen harcolnak, délelőtt tíz órakor már jelentős eredményeik voltak. A délelőtti műszak után tartott ünnepi röpgyűlésen a porcellángyári dolgozók arról adtak számot: ígéreteiket va óravá'itotíák, A legszebb ered- ménvről ezen a napon a korongos műhely számolt be: december 21-én délelőtt befejezték évi tervüket. Megígérték, hogy az év végéig „álló“ szó, getelőkből kéthhónapi előirányzatuknak megfelelő mennyiséget gyártanak Ite nyersen, hogy így már előre biztosítsák a jövő évi terv napról napra való teljesítését. * A Mezőgazdasági Szerdrugyárban a reggeli röpgyűlésen Nagy Józseí szia. hánovista melegpréselő felhívást intézett az üzem dolgozóihoz és lelke- sítettg őket hogv a békeműszakon az eddigieknél is jobb eredmények eléréséért küzdjenek. Ö maga vúllata. hogy a 153 százalékos teljesítményét 160 százalékra emeli. Délelőtt tíz órakor Nagy József már 1S2.5 százalékos termelési eredményt ért ni. Ugyanebben az időpontban Farkas Mária már 140 százalékra teljesítette napi tervét. Golváth István tömegcikklakatos 280 százalékos, Varga Gyuláné préselő — aki ritkán éri el a 100 százalékos tervteljesítést —, 152 százalékos, Vö- ninger lmréné láncszerelő 110 százalékos, Gulyás Jánosné Iánchegeszlő 121 százalékos Loch Konrád szlahá- novista melegpréselő 182.5 százalékos termelési eredménynél tartott. értek el. A Petőfi-aknai bányászok minden eddigi eredményüket túlszárnyalva, napi tervüket 18G.1 százalékra teljesítetnék, mely ezen a napon egyben a MESZ- HART-aknák közül a legjobb ered mén'y is. Az akna va'amennyi dolgozója lelkesen végezte munkáját ezen a napon és hatalmas küzdelem alakult ki a fejtési csapatok versenyében. Az első harmad munkaidejének letelte után a Máthé-csapaí dolgozói vették át büszkén az elsőnek járó ju talmat, a 200 forintot, melyet 150 csil.és szállításukkal érdemellek ki. Kimagasló termelési eredményt ért el még ebben a harmadban a Széni-csapa: is, mely 209 csiKé'.*, a Ferenc- csapat. mely 115 csillét szállított. Este hal órakor, a műszakváltás- kor a leszálló bányászokkal ismertették ezeket az eredményeket. Soha nem lá'ott hatalmas lelkesedéssel él jenez’ék meg az első harmad do.gozóinak eredményeit, de ugyanakkor a váltás bányászai megfogadták: ml en nél is többet termelünk. A Szabadságharcos brigádban Néme'h János (10) sz’ahánovisla vájár két társával, Varga Gyulával és Hegedűs János (13) vájárral együtt megfogadta, hogy kifejtenek egy paszta szenet, húsz méter hosz- szan. Vállalásukat teljesítenék is. De teljesítették a második harmad dolgoA Pécsi Bőrgyár befejezte tervét A Pécsi Bőrgyár dolgozói az ünnepi műszakon, de már ezt megelőzően is olyan lelkes veraanyben végezték a munkájukat, hogy az elért eredményeik, köztük Nyuli György 304 százalékos, Magdó József 206 százalékos,. Hegedűs József 364 százalékos Sutyor János 224 száza :ékots Végii Lajos 200 százalékos és a többi dolgozók teljesítménye lehetővé tette, hogy a december 21-i műszakon déli tizenkét órára a bőrgyár dolgozói befejezhették ezévi globális tervüket. A járá«ok begyűjtési Megyénk területén már számos község teljesítette száz vagy száz százalékon felül évi begyűjtési tervét. De több olyan dolgozó paraszt található még, aki megszegte az állami fegyelmet, csupán hanyagságból még nem teljesítette beadási kötelezettségét. Ezek a dolgozók elfeledkeztek arról, hogy a terv törvény, úgy a dolgozó parasztok számára, mint az üzemekben dolgozó ipari dolgozók számára. A járások begyűjtési versenyében a sorrend a következőképpen alakul: A KUKORICABEGYÜJTÉSBEN első a villányi járás: 114.8 százalékos teljesítésével, 2. szigetvári járás, 111.1 százalék. 3. mohácsi járás, 109.3 százalék. 4. siklósi járás, 107 százalék. 5, scllyei járás, 103.1 százalék. 6. sásdi járás, 92 százalék. 7. pécsi járás, 91.2 százalék. 8. pécsváradi járás, ' 90.9 százalék. 9. komlói járás, 88.7 szá- Zalékra teljesítette eddig évi ku- koricabegyiijtési tervét. versenyének helyzete A NAPRAGORGóBEGYÜJTÉSBEN ugyancsak a villányi járás tartja az első helyezést. Napraforgóból 116.7 százalékra teljesítette begyűjtési tervét. 2. pécsváradi járás, 104.7 százalék. 3. siklósi járás, 93.7 százalék. 4. mohácsi járás 92.7 százalék. 5. pécsi járás, 81.6 százalék, 6. szigetvári járás 79.3 száz-'ék. 7, sellyei járás 73 százalék, 8. sásdi járás, 66.2 százalék, 9. komlói járás, 60.2 százalék. A NAPRAFORGÓBEGYÜJTÉSBEN első a komlói járás, 213.1 százalékos teljesítéssel. 2. sásdi járás, 141.3 százalék. 3. pécsváradi járás, 138.9 százalék. 4, villányi járás, 127.5 százalék. 5. scllyei járás, 106 százalék. 6. pécsi járás, 102.4 százalék, 7. mohácsi járás, 97.8 százalék, 8. szigetvári járás. 87.8 százalék, 9. siklósi járás, 87 ' százalékos teljesítésével.