Dunántúli Napló, 1951. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1951-12-21 / 297. szám
<05í DECEMBER 21 Beszélő számok a középiskolák negyedévi ellenőrző értekezleteiről * • ___________________MflPlŐ A SPORT NAGY TÁMOGATÓJA A bolsevik pártnak és a szovjet államnak bölcs vezetője Sztálin elvtárs gondoskodása és vezetése következtében a sport tömeg mozgalommá vált a Szovjetunióban. A szovjet testnevelési sport Sztálin elvtárs ^ iránymutatása nyomán a dolgozók és a fiatalság milliós tömegeit vonta be a rendszeres sportolásba. Sztálin elvtárs gondoskodása a sport, és a testnevelés kérdéseiről élesen kiviláglik a párt történelmi jelentőségű okmányaiban, melyek a testnevelés és a sport kérdéseit tárgyalják. ly'-'J-ben Sztálin elvtárs kezdeményezésére a Párt Központi Bizottsága történelmi jelentőségű határozatot fogadott el a testnevelésről és a sportról. Ebben a határozatban kijelölték a szovjet sportmozgalom céljait ós főfeladatait. A part határozatában rámutat arra: „ ... a testkultúrát nemcsak a testnevelés és az egészségfejlesztés szem pontjából es mint az ifjúság, kulturális, gazdasági és katonai képzésének egyik o dalát kell tekinteni, hanem mint a tömegek nevelésének egyik módját (amennyiben testkultúra fejleszti az akaratot, kialakítja a kollektív készséget, állhatatottsúgot, hi- gedvorűséget) és e mellett, mint a széles paraszt-tömegek valamelyik párt, szovjet, és szakmai szervezet körül való tömörítésnek eszközét, ezeken a szervezeteken keresztül a munkás és paraszttömegek bevonódnak a társadalmi és politikai életbe...“ A Part Központi Bizottsága hangsúlyozza a testnevelés nagy jelentőségét a do’gozók kommunista nevelésében: ,,A testnevelés a tö- in«w»k általános politikai és kulturális nevelésének és képzésének és egészségük fejlesztésének mellőzhetetlen része . . A szovjet testnevelésről és sportról való sztálini gondoskodás ragyogó megnyilvánulása a Part Központi Bizottságának 1929-es határozata. Ebben az időben a szovjet sport- mozgalom területén felvetődő új feladatok megkívánták, hogy a testnevelés állami ellenőrzése fokozódjék és a meglévő szervezeti formákat megváltoztassák. A Párt Központi Bizottsága rámutat arra, hogy „egyrészt az állami ellenőrzés fokozása nélkül, másrészt a széleskörű rnunkásnyil- vánbsságnak a sportmozgalomba való részvételé nélkül a sportmozgalom fejlesztésének az ügyét előre vinni nem lehet...“ Sztálin elvtárs J.930-ban a Bolsevik Párt XVI.-ik kongresszusán tartott beszédében kijelentette, hogy a Szovjetunióban, megvannak mindazok a feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy ,, . , . munkások új nemzedékét nevelhessük ki, kik egészségesek és életvidámak, képesek a szovjet-ország hatalmát kellő magasságba emelni és keb lükkel megvédeni azt az ellenség támadásai ellen . . .“ A testnevelés és a sport nagy jelentőségének elismerése volt az, amikor a szovjet kormány 1936 ban Sztálin elvtárs javaslatára létrehozta a sportmozgalom állami irányítására a testnevelési és sportbizottságokat és a termelési elvi szerinti sportegyesületeket. A sztálini ötéves tervek éveiben a szovjet sportmozga.om tág lehetőséget kapott további fejlődésére. Az állami es a szak- szervezeted. költségén megteremtették az egész országban a sportlétesítmények há.ó- zatat. A háború utáni időkben a szovjet spott és testnevelés újabo lendületet kapott. Sztálin elvtárs és a párt megteremtette minden leitete.ét a sportmozgalom újabb felvirágozására. Molotov elvtárs 194? júniusában a Krem ben a sportolók fogadásán a párt és a kormány nevében a következőket jelentette ki: „a kormány és a Pár* tünk Központi Bizottsága nevében üdvöz Öm Önöket a szovjet testnevelés új sikerei alkalmából, melyeket fényesen bemutattak a sportünnepség napján Moszkvában és az egész Szovjetunióban. A fiatalságnak az egészségnek ezen az ünnepén az egész szovjet nép látja, hogy ifjúságunk, mely munkaszerető, harcos és életvidám, nő és erősödik, mint a szovjet- ország elpusztíthatatlan ereje, mint az új világ kultúra és emberi haladás biztos támasza. A sztálini gondoskodás szárnyakat ad ifjúságunknak, szabad utat, nyitva testi é* szellemi fejlődéséhez és tökéletesítéséhez...“ Sztálin elvtárs kezdeményezésére 1948 december 27-én SZK(b)P Központi Bizottsága újabb fontos határozatot hozott a testnevelés és u sport kérdéseiről. A határozat kiemeli a testnevelés óriási állami jelentősé gét és megadja a szovjet testnevelés ói sport újabb le.emelésének harci programját ..... a testnevelés területén folyó munka főfeladatai a sport tömegmozgalom kiszélesítése hazánkban, a sportbeli tudás színvonalának az emelése és ezen alapon a legközelebbi években a legfőbb sportágakban a világbajnokságnak a szovjet sportolók által való megszerzése . . .“ A szovjet sportolók szemelem’ tartva u Párt Központi Bí zottságanak határozatát a legutóbbi időben több, mint hutszúzszor javították meg az összszövetségi csúcsokat és ezek közül ötven jobb a világcsúcsoknál. A nemzetközi sporttalálkozókon a szovjet sportolók minden alkalommal bebizonyították kiváló képességeiket. A szovjet sportolók és az egész világ békeszerető népeinek sportolói tudják, hogy Sztálin elvtárs gondoskodása következtében sportolhatnak békében és .szabadon és az Ö lángeszű tanítása és útmutatása nyomán küzdenes a békc§zerctő népek a háborús uszítok mesterkedesei ellen. A vi'ág haladó- szellemű sportolói ezen u napon há'atelt szívvel gondolnuk a 72 éves Sztálin elvtársra, a sport és a testnevelés ügyének nagy barátjára cs pártfogójára. * A Pécfii Zriiiyr-Pécsújhcgyi Bányász Népköztársasági Kupa labda rúgHjniérközési szómba.on délután fe! 2 órakor já tszók le a csapatok & Verseny-utcai pályán. November 24-ével befejeződtek az első negyedévi ellenőrző ér ekezletek az iskolákban s a jelentések, staíisz tikák alapján megállapílot.uk negyedévi munkánk eredményei'1., hiányosságait. Eredményként kell elkönyvelni elsősorban azt, hogy a tanúimé- nyi színvonal emelkedett az előző év első negyedévéhez viszonyítva 6 alig mutat visszaesést az évvégi eredményhez, képesít. Különösen kitűnik a javulás a munkás és paraszt származású tanulóknál, bár ezen a -éren még sok feladat vár az isikolákra. Kielégítőnek mutatkozott az e'Iso negyedévben az iskolai fegyelem. A DISZ jobb, szervezetit ebb munkájának segítséglé vét általában me "szilárdulóban van az iskolai munkafegyelem, határozottabb üiKuda! és kötelezettség- érzet jellemzi a tanulókat. Különösen az első osztályok adnak alapos reményre okot, hogy kia akul hamarosan szocialista magatartásé tanulóifjúságunk. A tanulmányi eredmény és a fegyelem megjavulásában hatékonyan közrejátszott az a fény, hogy megszaparodtak diákotthoni és Tanuljunk a Ä Magyar-Szovjet Társaság hívó szavát nap, mint nap, több és több becsületes magyar dolgozó érti meg, teszi magáévá. Egyre többen érzik át annak jelentőségét, hogv mit jelent a Magyar-Szovjet Barátok tagjának tenni. Tisztában vannak dolgozóink azzal, hogv a békét védjük és a béke- front magyarországi szakaszát erősítjük és nyílt kifejezésünknek teszünk bizonyságot, a Szovjetunió és Sztálin . elvtárs iránt akkor, amikor az MSZT táborába lépünk. Ezt bizonyítják azok b felhívások, amelyekben naponta kérik doloozóink az MSZT- szervezetek megalakulását. Sok üzemet sorolhatunk itt: a Teherfuvar, Épületszerelő Vállalóit, Uzemélelmezési Vállalat, állami gazdaságok, gépállomások, tszcsk. Ezeknek az üzemeknek, vállalatoknak dolgozói tudatában vannak. hogv a szovjet tapasztalatok, szovjet munkamódszerek sokat segítenek munkájukban segítenek ötéves tervünk sikeres befejezésében. Bányaterületeinken is egyre jobban erősödik az MSZT tábora, amit bizoB1REH PÉNTEK, DECEMBER 21 ÜGYELETES GYÓGYSZERTARAK: ÍO/3. sz. („Gránátalma"! gyógyszertár, Széchenyi-tér 6. Telefon: 29-81. 10/8 sz. („őrangyal"! gyógyszertár, Kossuth L.-ü. 81. Tel.: 23-94. 10/12. sz. („Isteni gondviselés“! gyógyszertár, Doktor S. u. I?. Telefon: 13-53. - NÉVNAP: Tamás. — IDŐJÁRASJELENTÉS: Várhaló időjárás péntek estig: Párás, ködös idő, esetleg ködszi'.álás. Gyenge szél, a hőmérséklet alig változik. — Várható hőmérsékleti értékek az ország területére pén/ek reggel: nvuga ton mínusz 2, mínnsz 5, keleten mínusz 5, mínusz 8, délben nyugaton plusz 5, keleten^ mínusz 1. plusz 2 fok között. — Pécs város tanácsa végrehajtóbizottsága felkéri a város lakosságát, hogy 1951. december hó 21-én, Sz á- lin elvtárs születésnapján házaikat lobogózzák fel. / — Tanácstagok fogadóórái. Budai l pár'szerveze'. helyiségében pénteken délután 5—f> éráig Fiszter Gvuláne. Nagy Jenő utca 315. szám alatti ke- ’■'ileti irodában 0 7 óráig Török lm tanács'agok fogadóórát tartanak. tanulószobai férőhelyeink. A bejáró tanulók fegyelme és ellenőrzése azonban még sok kívánnivalót tiagy mag.’ utón. Sok diák felelő.lenül fegyelme- ze.lenkedik, kihasználva azokat a nehézségeket, amelyek a bejárással Kapcsolatosak. A mulasztási állag igen magas volt az előző negyedévben és ennek csökkentése érdekében valamennyi középiskolai munkaterv tartalmaz intézkedéseket. A lemorzsolódás elleni harc egész negyedév alatt folyt és ennek eredményeként megyénk lemorzsolódási átlaga 3.3 százalék. 4543 növendékünk közül 144 hagyta ott iskoláját, többnyire egészségügyi és családi okokból. A mezőgazdasági technikumok lemorzsolódási ál aga a legmagasabb, ezt a magas számot a hibásan irányított beiratás is okozta. A jövőben fokozottabban gondot kell fordítani ezekre az iskolákra, nemcsak a beiratás, hanem a tanulmányi eredmény szempon'jából is, mely jelenleg nem kielégítő. Szép munkát végzett és jó eredményt ért el a lemorzsolódás elleni küzdelemben a tanító- és tanítónő- képző 0.0 százalékkal és a közgazjó példákból nyit az, hogy néhány nap alatt, 200 bányász elvtársunk kérte felvételéi az MSZT be. Jó példával járnak elő! aktíváink a tagszervezésben. Külön meg ke,11 említeni Újlaki Károlyné elvtársnőt, aki egy hét alatt 41 tagot szervezett a^MSZT-be. Diákjaink, ifjaink is tudiák. hogy mit köszönhetnek a Szovjetuniónak. A dolgozók gyermekei most ott tanulhatnak ahol azelőtt '-sok a kiváltságosak gyermekei tanulhattak. Ezt azzal hálálják meg, hogy belépésükkel erősítik szervezetünket Ezek az eredmények szépek, de ezzel nem elégedhetünk meg. Tovább kell szélesíteni táborunkat, ezért azok a szervezetek, amelvek még nem foglalkoztak megfelelően e feladattal, kövessék a jó pé'dákat, mutassák meg szere tetőire: és hálájukat a béketábor nagy vezére Sztálin elvtárs iránt, akkor, ara kor a Magyar-Szovjet Társaság szervezetébe új tagokat szereznek. Vass Györsyné MSZT kultúrpropagandis: a. Párthírek tMmwminmm i Értesítjük a középfokú propagandistákat, hogy 21 -e helyet' 22-én délután 5 órakor lesz megtartva a propagandista szeminárium. Kérjük a propagandis'ák pontos megjelenését. Az alapismeretek és alapfokú propagandistáknak szemináriumot 28 án tarunk. Felhívjuk a kőzépkáder politikai gazdaságtan és Sztálin életrajz konferencia hallgatóit, hogy 22-én, délután 3 órakor az értesítőben megjelölt helyen konferenciát 'ártunk. Kérjük az elv.ársak pon'os megjelenését. Városi pártbizottság ágit, prop. osztálya — A Magyar-Szovjet Társaság belvárost atnnszervezete 21-én estp 7 érakór másorral eßvbf-kötiitt Sztnlin-finnepsétrot rendez éj székházban Janus Pannonins-u 1t. sz. alatt melyre szeretettel vár mindenkit a vereté seg — A Maív.ir írók Szövetsége pécsi csoportja pénteken este 7 órakor turtia nn'í-'- b esz él és ót a meevei tanács székházában — Halálozás. Herll János s/abőségé <1 temetése pénteken fél 4 órakor lesz. Végi) András nyugdija« áHmmpéhz- lóri 'isztvisolö elhunyt. Temetést' 22 én, délután 3 órakor. dasági fiú és leányközépiskola 1.9' százalékkal. A jelentkezők nagy száma melief! a jó nevelői munkának, a gondos ellenőrzésnek a következményei ezek az alacsony állagok és ez tükröződik a jó tanulmányi eredményekben is. A megyében legmagasabb a ianítónőiképző átlaga, 3.65, után i következik a közgazdasági leánvkö- zépiskola és a Leőwey Klára általános gimnázium. A megye 19 középiskolájának tanulmányi álllaga 3.19, A tanulmányi színvonal alatt marad a matematika, a magyar és orosz nyelv állaga. Ezeknek a tantárgyak- nak a tanítására ezután a közoktatásügyi minisztérium különös gondo' fordít majd és megadja a segítséget az eredmények kijaví ásához. Az első negyedévi munka értékelése megmutatta, hogy van alapunk a középiskolai oktatás még sikeresebb folytatásához s a hiányosságok fei.á- rá»a irányt szabott a további munkához, hogy mego'dva a feladafoka' és kijavf'va a hibáikat, még eredményesebben nevelhessük ifjúságunkat. Pnlay Klára m. t. okt. oszt. előadó. A mai napon bemutatják a Szverdlov-című filmet „Az első szocialista állam első embere“ — így nevezte Lenin Szverdlo- vot, a nagv forradalmárt, a Bolsevik Párt egyik vezetőjét és haláláig hű harcosát. Kora ifjúságától kezdve résztvett a munkásmozgalomban, börtönön, száműzetésben üldöztetésben, az illegális élet ezer szörnyűségén keresztül kitartott a forradalom ügye mellett. A munkásosztály Nagy Októberi Forradalmának győzelme a fiatal szovjet á lam első posztjára emelte: a nép a Szovjetek Központi Végrehajtóbizottsága elnökévé választotta. Itt nyilvánult meg a legjobban Szverdlov nagyszerű szervezői tehetsége, hatalmas alkotóereje. A szocializmus végső győzelmét, a szocialista gazdaság felépítését azonban már nem érhette me>g: két év ve- a forradalom után meghalt. Ezt a nagyszerű, küzdelmekben gazdag hősi életet mutatja be Jutkevics Szverdlov című filmje. \ rendező és a színész — Ljubasevszikij — aiakí’á- sa emberi közelségbe hozza a mqy bolsevik jellemét. Minden tettét a kommunista becsületesség jellemzi. Amikor a börtönben egyik társuk árulónak bizonyul, Szverdlov mély megdöbbenései mondja barátjának: „Szörnyű ez: tudod, valahányszor árulóval kerülök szembe — valóságos testi fáidalmat érzek-... érthetetlen a lelkiviláguk." Munkásmozgalmi munkája során az öntudatlan emberek egész sorát neveld a forradalom harcosává. Egyizben ' Jekatyerinburgban egy munkás,asszony te akarja forrázni Szverdlovot, 'mert férjét, bekapcsolta a munkásmozgalomba, a kis család felett a munkanélküliség és a börtön réme lebeg — s az asszony Szverd- lovban látja férje „rossz szellemét.“ A leforráz,ástól csak az asszony kisfia menti meg aki Szverdlov elé veti magát. Ö pedig nem haragszik az asszonyra: „Egyszer majd megérti..." — mondja neki. S valóban, a forradalom után egy napon megjelenik Szverdlovnál egy fiatal fiú: a, akkori kisfiú. Kezében meglepetésként kis csomagot szorongat: anyja küldi Szverdlovnak azt a csészét, amellyel akkor le akarta forrázni — mintegy jeléül annak: valóban megértette már a harcok értelmét. Nagyszerű szervező volt Szverdlov. Már az illegális munka során rajta tartotta a szemét az egyes embereken és azt nézte, mi lehet ezekből, ha majd győz a forradalom — s a győzelem után fe- leős funkciókba helyezett olyan egyszerű embereket akik a mozgalomban derekasan állták meg helyüket. Ilyen ember volt Szverdlov — ilyennek ismerjük meg őt a róla készült filmben, Lenin és Sztálin ezért szerették és becsülték őt, ezért mondta róla Sztálin: „Szervező volt a csontja velejéig, született szervező, azzá tette tehetsége, torradalmi tapasztalata, minden érzéke. Szervező volt viharos éle** minden megnyilvánulásában." (A filmet a Kossuth filmszínház mutatja be.) — Pécs sáros tnnácsn Sztú'in elvtár« 72. születésnapja alkalmából u Nemzeti S*lnházban 1951. évi tlecrmber hó 21-én este fél 8 órai kezitellel ünnepségei render.. Az ünnepiéi: műsora a következő: Matryar-Sovjel himnusz. Tvihonov: Pohárköszöntő, szavalja: Kálmán Gyürtry. n Nemzeti Színház tagja, ünnepi beszéd, elmondja: Szi'ácyi József elvtárs. a Városi Pártbizottság szervező titkára. Murádéit: I f j li békehnroosok himnusza /-.ik Zoltán: Hősén és háta e kiilte. ménvéből részlet Szavalja Bay Gyula Harsét,írjén* Dal Szfá'inréd Az énekszámokul előadta a központi eevtitt"« ének- és zenekara, a Porce'lánevár énekkara és a Pcdu- yi'-Mii fő'-kota énekkara. Mlárszéien r. dn 1,1 lmt előadja a Pécsi Nemzeti Sz'nház eirvöttese. Az ilnnep°éu-en résztvesznek a pért. tömee-'zervezelek. fezvverrs alakulatok képviselői, a termelésben élenjáró bő- n\Aszok és Üzemi jó dolgozók. SZÍNHÁZ - MOZI MA ESTE: HATÁRSZÉLEN Major Ol'.ó színművének bemutató előadása. A darab a Tito-határ mentén őrködő honvéd elv.ársaink életet és problémái: mulatja be, egyben megismerkedünk termelőszövetkezeteink életevei! is. A darab Szendrő József rendezésében kerül színre, többbe- lyütit kettős szereposztásban. A ma esti, Sztálin elvlárs születésnapjára rendezet: díszbemutatón Somló Ferenc, Bázsa Éva. Pé'er Gizi, Bay Gyula, Major Pál, Erdélyi Ka, Kovács Gyula, Harsány: Margit. Várady György, Bakos László és még sokan mások lépnek fel. Felhívjuk a közönség figyelnie1, hogy a nagy érdeklődésre való le- kintet'el, színházunk pénztára a karácsonyi előadások jegyeinek árusítású! megkezdte. Pénztári órák: délelőtt 10—1-ig és délulán 5-től. SZÍNHÁZI MllSOHt Dec. 21-én, pénteken este fél 8 órakor: HATÁRSZÉLEN. Bemutató. Bej-- letszünel. December 22-én, szombalon es'e fél 8 órakor: FARKAS A HAVASON Puskin bérlet. Dec. 23-án vasárnap es te fél 8 órakor: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM. Bér- lelszüne! ÍCsortos szereposztás! Dec. 24-én. hé'főn délután fél 4 órakor: LILIOMÉI. Bérletszünet. Dec. 25 én. kedden délután fél 4 órakor: FARKAS A HAVASON. Bérle'szünet. Kossuth: SZVERDLOV. Előadások: 5, 7, 9 órakor. Vasárnap <1. e. 9 és 11 órakor MATINÉ. ARINKA. Petőfi: RESZKET A FÖLD. Előadások: fél 5, fél 7, fél 9 ómkor. Fáklya: Szovjet rajzfilmsorozat. Előadások hétköznap: 6, 8, vasárnap: 4, 6 és 8 órakor. — December 21-én a SZOT székházban öl órakor nyílik meg a Magyar Repülőszövetség pécsi körzetének repülőntodell-kiállí'ása. A kiálli- táson ismertetjük a repülés lörténetét s a kiállítóit gépeken kívül bemutatjuk a legújabb!ípusú benzin és Itö légsui’ár tnodeCl motorok működésé' — Kulcscsomómat A’kotmány u. 37 alatti ’akás ezen báz elölt elvesztettem. Melón- tálót Vérem kulcsokat ott átadni. (xl — Karérémat elvesztettem 29-án Doktor Sándor Rákóczi. M"i!áth-n. 19-ic. Ké-ern a brcsiitéíes mectalá'ót' intqjom ellenében n,lrn le tf-i'/ö, 1, <a Tnu-té-elc íxt AI K " M1 de'-e.ékat fplv-sziink vnjrv Until ke-út átképzésre srere'ő szakmára néesl l'áönee,'.. «T-r'-Iü ki-'-nari szövetkezet Pécs. Kossuth t.ajns-u. h3 sz. 3788 ért AMT Vét'n'nt nőket és fé-Uekat ét képzés után jé keresett Ipbeteriejrel azon- nei nlkn’innr. I-.tentkezés szombat-n és vn- rúrenn n liivntalns é>rák alatt Pécs. Ko*. sti'b t,.- n. J5 1* fp -- V- ' t-í | t AT * r pn„v rtynVer tn't-t főkönyvelőt keres. Jt-ligt:: Azon-”!' beléités 5'!-: — Pécs városnak szabolcsi részében a távbcszélőszolgálat jobb ellátása érdekében külön ;ávbeszélöközpon lot építettek, amelyet a mai napon üzembehelyeznek, A Pées-szabo esi városrészben lévő távbeszélő előfizetők hivószáma ezzel kapcsolatban megvál'oziik. A Pécs-szabofcson lévő távbeszélőéi lomé sokat a löbl>i pécsi előfizető akkén: hívhatja feL, bőgj tárcsázza a 24-91, 24-92, vagy 24 93 számok bármelyikét. A tárcsázásra Pécs-szabolcs központ jelien 'kezik. A jelentkező központiól kell kérni az o'tlévő előfizetőt az új Pécs.-szaboicv! szántán. A Pécs-szabolcsi szánt kevés kivétellel az eddigi szám u'olsó két jegye. Póriéul! a Pécs-szabolcsi állam rendőrség eddig 28-21 volt, most a 24 91 hívása után jelentkező központtól kérni kell: 21 -et. A Pécs-szaboicai előfizetők úgy hívnak pécsi szántót, hogy a hallgatót felemelik, jelen ke- zik a Pécs-szabolcs5 * * 8 * * * központ, amely- ő! vonalat kérnek. A központ ad egy pécsi vonalat, s a hívó maga tárcsázza fel a kívánt! pécsi számot. Pécs- sznbolcsi előfizető valamely másik Pécs-szabolcsi előfizetőt kfizve'lenül a központútól kér és kap meg. : FEI.VES7BNK fplienészulfet «nzonnnii be~ lúnúsre. Pécsi Állami Gazdasáp, tanva. 17>77 A PÉCSI Vendéglátó VáBnlat értesíti a város dolgozóit, Iioítv .df'cr'nib^r '2i-én. Sz/úlin elvtárs 72. sziiletésnanján meKnyitia a Béke (volt Sopianael-stfrözót. Hid^jj. me'eff ételek, minósétri borok. zene. A sörűző reg. gél 7 órátó11 étiéiig van nyitva. VR6 4 december 31-i. 52 t«zámú ezelvény már most péntektől vásárolható Hz 51. heti tiopszelvény pon'GS műsora: 1. Keltcx—-Dorog 2. Bp. Gyáré)).—K. Dohánygyár. 3. Tatab. B.—Bp. Dózsa 4. Bp. Előre—Bp. Honvéd 5. Sortex—Bp. Postás 6. Pécsi Lók.—Bp. Kinizsi 7. Békéscs. Építők—Szegedi Honvéd 8. Salg. Bánvász—Diósgyőri Vasas 9. Miskolci Építők—Csepel 10. D®br. Lók.—Bp. Bástya 11. Szombatit Lók.—Nagyk. Bányász 12. Közért—Bp. Dózsa Az 50. hét II. és III. osztályú nyere. menyei már csütörtöktől kezdve kifizetésre kerülnek. DUNANIUli NAPlO a Mnevni Oulrnrnli Pariin Bnrnnvnmee* ei PnrtbírnttüBennnji n»nfn. Felelő* «*erke»ztő P\l|MK-4« CiVMRfíY Felelő* kiadó ^ / IRHA «ODOH 'rerfcp«7tó«ós é« kiedAhtvutii Pér» P**rríe' a fr» 2 . Telefon A. 42 MNB eev*y/mii«*7Arp ri/*n»riA«i db hm« tt kifint PéeM Mikr« nv<»nMlft Pécs. MunkáfM Mibrt'v ti tea lO m. Telefons 20 27 A nvomdúért feleli MEJ.I TS Ií7;,7<'* Könyvkiállílás Sztálin elvtárs műveiből. Sztálin elvtársról szóló írásokból Révai elvtárs Budapesten, a Sztálin- szobor lelep’ezésokor többek között arról a hatalmas segítségről beszélt, melyet Sztáli„ elvtárs nyújtott a magyar népnek és ezt mondta: „De a legnagyobb segítség, amit tőle kaptunk: Sztálin tanításai." Pécsett, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában kedden este nyílt meg a .Sztálini könyvkiá’liiás" Sztálin elvtárs műveiből és Sztálin elvtársról szóló írások egy részéből rendezte ezt a kiállítást a szakszervezet és a pécsi egvetemi könyvár a városi könyvtár közreműködésével. A hatalmas teremben körben a fal mellett és középen nagy asztalokon mindenütt könyvek, nagy tanítónk írásai és képek életéről, munkájáról. A termet betölti a KIOSZ énekkar szárnyaló éneke, Sztálinról szolnak a dalok, a szovjet népek daiai. mondták, kifejezi ez a kiállítás honv ajándéknak készült. Ajándék a pé''si dolgozóknak, hogy még 'jobban megismerjék Sztálin elvtárs életét és munkáját és egyben ajándék csokorba gyűjtve, innen távolból is a budapesti Sztálin-szobor talapzatán, Rövid ünnepség után köfülsercg’et- ték a dogozók a könyvekkel teli asztalokat, megkezdték a szép ós tanulságos sétát a magyar és orosznyelvű könyvek százai előtt. Egy-egy könyv mellett magyarázó szöveg is segíti a látogatókat, de egyre többen vannak azok, akiknek számára nem kell külön magyarázat mert olvasíák és ismerik Sztálin elvtárs műveinek lega'ább egy részét. Az asztal közepetáján ott fekszik a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának története, százezrek tanulságos olvasmá- nva, . kiállítás célja az. hogy még ünnepé yes s egyben meghitt is irt Könyvtárakban olvassák és tam a hangulat és amint a megnyitóban Inyozzák Sztálin elvtárs müveit többen legyenek azok, akik a pécsi könyvtárakban olvassák és tamulmá-