Dunántúli Napló, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-25 / 275. szám

mi NOVEMBER 25 N A S» h O 5 1 MPKÜnZßMSMUNK ^ s o,- Aucon 1Á/WA 9 A polgárok bármilyen hátrányos megkülönböz­tetését ... nemzetiségek szerint a törvény szigo- rúan bünteti. Délszlávnyelvű a pártoktatás Németi községben Először Kecskéé Márk, Szalánta- Nómetí községek tanácselnöke szólt Bőre elvtársnak: — Te Feri! Hallottam szombaton, hogy megkezdődik Németiben is a politikai iskola. Úgy számítsd, hogy én is jövök! Iveszics Márk pártonkivűli népne­velő is felkereste a párttitkárt: — Írj fel engem is a listára! Kamarics Mihállyal szombaton ta­lálkozott össze Bors elvtárs. Kama- rioe előszűr az időjárásról és az őszá munkáról beszélt, csak a végén kér­dezte meg: — Hát igaz, hogy szeminárium lesz a faluban? — Igaz hát! — hagyta rá a pártttt. kár. — Hát én még nem tudom ponto­san, mi is az és hogyan megy, de azt tudom, hogy tanulni lehet... — Kamarics Mihály kis szünetet tar­tott, azután kibökte: — Ha járhatnak arra a szemináriumra pártonkivüliek is, altkor én is eljárnék ... , — Csalt gyere, szívesen látunk! — hívta Bors elv­társ az újabb jelentkezői — Legyél a pártszervezet­nél hétfőn este hat órára! Kamarics Mihálv elkö­szönt, elindult, de még visz- szaszólt: — Ott leszek! Bors elvtárs is hátrafor­dult: — Pontosan hat órára!... 4t A politikai iskola anyaga ugyan még nem érkezett meg hétfőre, de a jelentke­zett elvtársak hiánytalanul összejöttek. Hat órára már ott Hit a pártszobában 19 délszláv dolgozó paraszt és egy ma­gyar anyanyelvű: Szekfű János. Bors elvtárs a társadalmi formák fejlődéséről beszélt. Elmondta, hogyan változ­tatta formáit a kizsákmá­nyolás és hogyan maradt mégis a dolgozó nép örök átka. Azután beszélt az új társadalmi rendről, amely a Szovjetunióban valósait meg először, és amelyet mi is meg akarunk valósi, tani Szalanceanin György egyezer csak felemelte a kezét, szót kért: — Bors elvtárs, jó lenne, ha dél­szláv nyelven tartanád a szeminári­umot ... Jobban megértenénk. — Jól van, — egyezett bele a párt­titkár, — Szekfű elvtárs is beszél dél- szlávul, hát folytassuk úgy! Ezután már délszláv nyelven folyt a vita, csak Kundár Gvörgy tett még egy ellenvetést: — Megkérdezted, hogy szabad-e?... Bors elvtárs nem is várta meg, mig Kundár György befejezi. —■ Nem kérdeztem én senkitől sem­mit! Hát az csak természetes, hogy jogunk van anyanyelvűnkön tanulni ... A többiek helyeslőén bólogattak a párttitkár szavaira. Kamarics Mihály Bors Ferenc elvtárs. Németi község párttltkára pedig már anyanyelvén kérdezte meg áz előadótól: — Igaz-e, hogy a kommunizmusban megszűnik az állam? — Igaz... — hangzott a válasz. * Későre hajlott már az idő, mikor a hallgatók kifogytak a kérdésből. Már szedelődzködni akartak, mikor Bors elvtárs megkérdezte: — Hát elvtársak, mi lesz a járdá­val? — Hát azt bizony megcsináltat­hatná a járás! — dünnyögte egyik­másik. — Nagy szükség lenne arra a járdára! — Akkor meg minek várjult a já­rást? — csapott le Bors elvtárs. — A begyűjtésnél se vártunk senkire, másodiknak szabadidt fel községünk a járásban! Az őszi munkáknál se tátot­ták a szánkat, azzal is jól állunk, még csak egy kevés mélyszántással vagyunk vissza... Most, a járdaépí­tésnél pedig várjunk? — Csináljuk meg magunk! — javasolta a tanácselnök. — Hát persze! Csináljuk meg magunk! Csütörtökön reggel nekilátunk, estére már el is feleltettük! OdaJiaza Bors elvtárs elé­gedetten vetett számot a po­litikai iskola megindításá­ról: — Ott voltak mind a húszán . . . Minden után érdeklődtek... A végén pedig elhatároztuk, hogy megcsináljuk csütör­tökön a járdát! Németi község párttitkára nekilátott a vacsorának. Gsak a leves felkanalazása után szólalt meg újból: — Jó párttagok lesznek belőlük! Eszéken, november ötödikén adták fel azt a levelet, amely az elmúlt hé­ten érkezeit meg Alsószentmárionba. A levél rablók garázdálkodásáról, a Tito-banda gyalázatos „munkájáról“ számol be. A borítékon ott „díszeleg“ 0 0 ~ a bandavezér: Tito képe egy bárom- dináros bélyeg alakjában. A bélyeg azonban mit sem árul «1 a bandave­zérnek és rablóinak tevékenységéről. A levélben már annál többet olvasha, lünk erről. JuchiorU.'tcüX& on&tyrco vicc mernry OMemhcd, oLcyO a, ania/m KÉT DÉLSZLÁV SZTAHÁN0V1STA Kadia Márk A két gyerek — Kadia Márk és Firling Márk, — már az első elemiben egy­más mellé került. Napról- napra, évről-évre egymás­melleit ültek a pécsudvardi kis iskola össze-vissza fara­gott iskolapadjában. Együtt jártak haza, ha befejeződött a tanítás, együtt szöktek el délutánonként golyózni, ha már untak a könyv fölött görnyedni. Sok öröme nem volt az is. kólában a két barátnak. Hiába tudták a leckét, hiába tanultak többet, mint a magyar anyanyelvűek, még­sem kaptak jó osztályzatot. Nem. egyszer rájuk is förmedt a tanító egy-egy apró nyelvboilásuk után: — Hát ti már sosem akartok megtanulni magyarul? Ha hazamentéit ti eryereheh, otthon sem. tud­tak örülni az életnek. Firling Márk és Kadia Márk szü­lei is napszámba jártak — a két.károm holdból nem. le­hetett megélni, — az ekéért és az igáért még a gye­rekeknek is dolgozatok kellett, nem egyszer hosszú he­tekig. Negyvennégyben, a háború végefelé pedig így biz­tatták őket a vasaltbársonynadrágos kulákcsemeték és a német katonák: — Gyorsabban dolgozzatok! Gyorsabban, mert ha ideérnének az oroszok, biztosan elvinnének benneteket Szibériába! A két fiú nein ijedt meg. Tizenkétévesek voltak ugyan mindössze, de azt már tudták, hogy nekik, nincs­teleneknek a felszabadulást, az életet hozzák a szovjet csapatok. # HMO.et mutatott a naptár, mikor Firling Márkhoz így szólt az apja: — Jó lenne fiam. ha elmennél a vasúthoz... Igaz, hogu azelőtt ide-oda dobálták a pályamunkásokat, többel koplaltak, mint ettek, de úgy hallom, most már máskép­pen van ott is... Próbáld meg! Firling Márk nem szólt egy szót sem. kifordult, az aitón és egyenesen Kadiáékhoz ment. Kihívta barátját és úgy kérdezte meg: — Pajti, nincs kedved, a vasúthoz jönni? — Dehogynincsf — kanolt az alkalmon a másik. — Akár azonnal indulhatunk! — Hát akkor menjünk azonnal! Az ttszögi rendezőn — akkor méa íny hívták Pérs- bániytrcndezö-pdlya udvart. — Kárváti Károly főpálya, mesterhez vezetett a két fiú útja, Itt is a magas, fekete Firling Márk beszélt, „ szőke, lányosképű Kadia csak helyeslőén bólogatott. — Pályamunkások szeretnénk lenni... Innen Pécs­udvaráról jöttünk,., Felvesznek?. ---­c(y MA ^u^nrv' 'i rwet&m, a oLa, ct0-aAf€Si'U. onnasra/M o- ot&k rfULäoCKau cUrf, 600% cJL&őCd~ h<Z n/) „52 mázsa kukoricát kellett beszolgáltatnunk — így szól a levél ma- gyár fordítása, — de mivel nem volt ennyi, vettünk 15 mázsát, hogy be- vihessük. Beszolgáltattunk már előtte 18 mázsát, a többit még meg kell vennünk, hogy az előírást teljesíthessük, amigcsak bírjuk. Nem akarom, hogy bezárjanak. Bartolovék apóját lecsukták, mert nem volt elég búzája a beszolgáltatáshoz. Hiányzott neki hét mázsa és ezért 20 hónapra be­zárták.“ ’ , , .... _ ....... Fi rling Márk Másnap már dolgozott is a két délszláv fiatal. A ki­lencedik pályamesteri sza. kosz legjobb munkásai let­tek. Egy év sem telt bele, máris száz százalékon felül mozgott állandóan a telje­sítményük. Egymás után fektették a vágányokat, gyorsan rakták ki és be a vagonokat, szinte észre sem vették és máris sztaháno- visták lettek. Együtt kapta meg májusban a sztahano­vista oklevelet az egész bri. gád: 20 dolgozó. — Hát ezt hogyan csi­náltátok? — kérdezgették tőlük széltében-hosszában a pécsvdvardiak. A két sztahanovista pedig úgy válaszolt, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne: — TI át csak úgy! Három hónapon keresztül 742 szá­zalékra teljesítettük a normát, most se végzünk heve. sebbet... — ügylátszik, ti könnyebb munkál kaptatok! Vagy ti másképpen rakjátok ki a vagont, másképpen dolgoz­tok, mint a többiek? Firling Márk ilyenkor csak legyintett, de Kadia elkezdte magyarázni: — Ez úgy van, hogy a ml brigádunk, a sztaháno- vistn brigád ésszel dolgozik! ■ Persze a kiváncsi nem elégedett meg ennyivel. To­vább kérdezősködött: — No, de mégis hogyan csináljátok? Mondj egy pél­dát! — Hát egy vagon betonali kirakása például három óráig tartott a róni géppel — kezdte mesélni Kadia. — Mi nem használjuk a népet, hanem ketten felmegyünk a vagonba, egyikünk megemeli a betonali eleiét, a má. sik eav vascsövet, rak alá ja. azután simán legúrítjuk A többiek lenn elkapják n „ruckfávdt“ és kész a kocsi... Fele idő alatt végzünk, # — Pajtikám! — kezdte a beszédet néhány hónapja Firling Márk — Pajtikám! Te vem. szeretnél a párt so­raiba lépni? A vasúton is elvégezzük a munkát. n HISZ. ben sem dolgozunk éppen rosszul, biztosan felvesznek bennünket. Kadia helyeselt: — A párt repifptt hevrnünhet. Mióta a várt veseti az országot. azóta senki nem. veti szemünkre, hogy délszlávok vagyunk... azóta nyugodtan, jól élünk... Fia felvesznek bennünket, mi is jobban segíthetjük a pártol! ' A~ót.a a két délszláv fiatal már menkaptn a piros tagjelölt Igazolványt Ott kordiák <- zsebükben, a szivük felett. Ez a legdrágább kincsük, Kadia Márk és Firling Márk elvtársak most azért dalnnznák, hogy kiérdemel­jék a megtisztelő párttagsági könyvet is. így fosztja ki Tito rabló bandája a dolgozó parasztok ezreit és tízezrei: A szabadonbocsáto'.t fasisztákból, kulák ifjakból, tőkés elemekből szer­vezett rendőrség és államigazgatás szervezetten fosztogatja a jugoszláv falvak dolgozóit, ugyanakkor a kutá- kokat alig terheli valami beadási kö­telesség. Azt a dolgozót, aki a lehe­tetlen követelményeknek nem tud ele­get tenni, aki már utolsó párnáját is eladta, hogy a kuláktól vásárolt ter­ménnyel teljesítse a Tito-banda által kivetett kibírhatatlan adókat, akiből már nem tudnak többet kiprése'ni a fosztogatók, azt koncentrációs tábo­rokba, kényszermunkára viszik. . Az összeharácsolt terményekkel, az összelopkodott dinárokkal, az ország természeti kincseivel fizet Tito gaz­dáinak, az amerikai tőkéseknek. A doögozó nép véres verejtékén vásárol­ja a fegyvereket, a dolgozó nép bőrére köti az imperialistákkal szerződéseit a jugoszláv bandavezér. De rosszul számol az amerikai imperialisták leg' újabb szövetségese: Tito. Rosszul szá­molt, mert a kifosztott, kizsarolt ju­goszláv nép, ha kezébe kapja ezeket a fegyvereket, nem arrafelé fordítja, amerre az amerikaiak szeretnék, ha­nem elnyomója, Tito ellen, a garáz­dálkodó rablók ellen emeli azokat! Barics Pál Antalovics György felsőszcnlmárinnl délszláv dolgozó pa­raszt szereti hazáját. Ezért akart első lenni falujában a begyűjtési verseny ben. Teljesítette is mindenből beadá­si kötelezettségéi, nem is csak annyit, amennyi előírása volt, de annak a kétszeresét. A Magyar Népköztársaság megjutalmazta Barics Pál délszláv dolgozó parasztot. November hetedi­kén, az Októberi Forradalom napján 200 forint jutalmat adtak át neki, a begyűjtési verseny egyik győztesének. Barics Pál azonban nem elégszik meg eddigi eredményeivel Most. az őszi munkák végzésének idején meg akar­ja mutalni, hogy mennyire szereli felszabadult hazáját. Ezért első az őszi munkákban is. » - - ^ mikor az első zsákol rakta a kocsi­jára, még arra gondolt, hogy elég tesz, ha száz százalékra teljesíti be­adási kötelezettségéi. Be is vitte ai előírásos mennyiségit gabonát. A rak­tárból vlsszajövct azonban találko­zott vejévcl. — Hol volt, merre járt? — kiáltott az fel neki a kocsira. — Csak itt a raktárban! — vála­szolt Antalovics György. — Bevit­tem a leadást, mind a száz százalé­kot! — Hát az elég kevés — lépett mel­lé a veje. — Gondolja csak meg. hát ennyit ér magának a szabad élete? Ennyit ér az egyenjogúsága? A fiú nem mondott töhhpt. De Anfa- lovics György hazahajtott, felrakott még jónéliány zsákot: 500 százalékra teljesítene kötelezettségét. Ezért ka­pott jutalmat népi demokráciánktól.

Next

/
Thumbnails
Contents