Dunántúli Napló, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-12 / 238. szám
4 NAPLÓ I«;,I OktÓUUR 12 Megalkuvás, visszavonulás jellemezte az Építő és Tatarozó Vállalatnál leleplezett bércsalási kísérlet tárgyalását Szeptember 21-én a Biranyamcgvei Építő és Tatarozó Vállalat asztalos- üiémének normása, Izsáki Imre felhívta a vállalat vezetőségének figyelmét az üzemükben történt normacsalásra. 1951 szeptember 17-én reggel 7 órakor Schveiger János és Dedovácz József asztalosok felkészültek és elutaztak Bikáira és Györgyimaiorba, bogy ott javítási munkákat végezzenek. 19-én reggel 8 óra 50-kor tértek vissza a munkatelepre, ahol Izsáki Imre normásnak átadták munkateljesítmény- lapjukat, melyen 97 óra és 50 perces elvégzett munkaidő volt feltüntetve, amire a bérüket köVetelték. Eszerint Schveiger és Dedovácz asztalosok éjtcl-nappal dolgoztak pihenés nélkül. Izsáki Imre nem fogadra el a beadott munkalapot és a vidéki munkahely vezetőségével igazoltatta az olt ledolgozott munkateljesítményüket és munkaidejüket A vizsgálat után megállapította, hogy a két asztalos által beadott 97 óra 50 perces munkaidő hamis, nem felel meg a valóságnak, mert a ténylegesén ledolgozott munkaidő 34 óra volt, az utazási idő pedig 16 óra. Tehát Schveiger és Dedovácz asztalosok jogos követelése 50 óra lehetett. Október 9 én délután négy órakor ösz- szehívta az üzem vezetősége a dolgozókat, hogy ők mondjanak ítéletet a két bércsalást megkísérlő felett. Laki Rmlnif. a vállalat ellenőre ismertette az üzem dolgozói előtt részletesen Dedovácz és Schveiger asztalosok munkáját és kérte a szakmunkások véleményét a döntésben, hogy az ismertetett munkamenetek igényeltek-e 97 óra 50 perces munka- időt, vagy sem, Schlitt István üzem vezető szakmagyarázatokkal bővítette ki Izsáki Imre normás szavait és kiszámította, hogy az elvégzett munkák csakugyan 36 órát igényeltek. Izsáki Imre szavait még Keresztúri József is megerősítette, aki igazolta, hogy az üzemből Györgyimajorba és Bikáira küldött ajtók százszázalékos minőségi munkák voltak. Tehát azokat nem kellett javítani, mint ahogy azt a két asztalos a 97 óra 50 perces munkaidőbe felszámította. Miután a szakmunkások megállapították, hogy Schveiger János és Dedovácz József asztalosok előre megfontoltan bércsalást kíséreltek meg, Schmidt János személyzeti felelős kérte az ottlévő dolgozókat, hogy hozzanak méltó büntetést. Izsáki Imre normás javasolta, hogy távo'-'-ák el az üzemből az olyan csalókat, akik a saját üzemüket akar. ták meglopni és ezen keresztül az egész népgazdaságunkat is megkáro- útani. Izsáki elvtárs javaslata után Bánlek József, a vállalat üzem- gazdasági vezetője pártfogás alá vette a két „szegény“ bércsalót. Mert Bárdek József szerint; „Nem is olyan nagy hiba, amit csináltak”, egvbeh iőtanácsot adott; „Máskor az ilyen dolgot ágy írják be. hogy lehetőleg azt a normás ne vegye észre." Amikor ftjíét hércftnló Atheismen, hógy be akarták csapni a vállalatot, ezen keresztül munkatársaikat akarták megrövidíteni, akkor Bárdek József még csalási lehetőségeket fejteget előttük, az helyett, hogy kemény. bírálatot mondana felettük, Vagv Laki Rudolf, aki 50 forint pénz büntetést kért a bércsalók megbüntetésére. Vájjon az ellenőrzése alatt felmerülő hiányosságokat és hibákat is ilyen enyhén ítéli el Laki elvtárs? Mert 50 forintos javaslata derültséget keltett a dolgozók között. Még Dedovácz József és nekibátorodva kiáltotta, hogy 6 nem fizet, hiszen kevés a „lóvéja" és ö különben is órák hosz- szat „gibícelt" azokon az ablakokon, amiket gyalult és az úgy sincs megfizetve. A közbeszólás után Laki elvtárs valósággal rábeszélte a két bércsalót az 50 forint pénz- büntetés elfogadására. Amikor Laki elvtárs beszéde elején azt mondta, hogy: „Vállalatunknál gyakori bércsalási esetek vannak, melyek homályban maradnak. Most ez égy kirívó eset a sok közül. Ezt pedig keményen kell büntetni, hogy oéldamutató legyen". Végül pedig Laki elvtárs 50 forinttal akarja megbüntetni az ilyen bércsalókat, mint Dedovácz József, aki családja előtt eltitkolja a tényleges fizetését, vagy mint Schveiger János, akit részeges és erkölcstelen magatartásáért a Bőrgyárból eltávolítottak. Ilyen elemeket takargat Bárdek József is! Opportunista módon megalkudtak a Tatarozó Vállalatnál egyes vezetők a napvilágra került bércsalási kísérlettel. Amikor szemtSl-szembe kerültek azokkal, akik népgazdaságunkat, dolgozóinkat megakarták károsítani, visszavonultak. Miért? Mi oka volt erre például Laki elvtársnak? Az opportunizmus az ellenséget segíti, segíti a bércsalókat, akikre támaszkodik az ellenség. És ilyen ügyben „mon-töangyaloskodnak" a' vállalatvezető elvtársak. Számolják fel a megalkuvást a Tatarozó Vállalatnál! j Hergel Ilona ÖKoniár ÖHauka nem bánta meg, hogy ipari tanaié lett Meleg augusztusi nap volt, amikor Virágos községben megállt az ipari tanulókkal a falujáró autó. A tanulók házról-házra menye keresték fel az otthonlévő fiatal fiúkat és leányokat, hogy elbeszélgessem íc velük az ipari tanulók szép életéről. így ismerkedett meg azzal a két villanyszerelő tanulóval Kontár Blanka akik elmesélték a villanyszerelő szakma szépségeit. Elmondták a ta- nulóotthoni szép életüket, beszéltek az iskolájukról, a műhelyükről, egyszóval mindenről, ami egy ipari tanuló életével összefüggésben van. Utána megkérdezték nem volna-e kedve szakmát tanú ni. Dehogyis nem. Hiszen régi álma vált már. hogy ő is úgy, mint a többi h.'/zí hasonló leány szakmát tanuljon, csak soha nem volt. aki ilyen érthetően elmondta volna édesanyjának, hogy milyen is az élete ma egy ipari tanulónak. Mert bizony édesanyja nehezen engedte cl egyetlen kislányát villanyszerelőnek. „Ne menf el kislányom, hiszen te csak lány nagy, nem értesz te a villanyhoz, agyoncsap az téged” így engedte el nehezen hét héttel ezelőtt Kontár Blankát édesanyja. Mcst már a Pécsi AVESZ egyik villanyszerelő tanulója, akit mindenki ismer és szeret, de legjobban Poletár Mária, aki az otthonban szobatársa, a munkahelyen meg munkatársa. Poletár Mária is a villanyszerelési szakmát tanulja. Neki már nem volt Ismeretlen az ipari tanulók élete, mert bátyja már tavasz óta tanulja a kőműves szakmát s azóta a tnnulóotfhon lakója is. Poletár Mária tudta azt, hogy a mostani tanulók ruhát; Inkást és teljes ellátást kapnak. Ezenkívül állandó szakmai oktatásban részesítik őket. A hét három napját iskolában töltik, ahol elméleti oktatást kapnak. A három következő napon minden fanuló az üzemben tanulja a szakma gyakorlati részének ni elsajátítását. Ma már Kontár Blanka csak nevet, ha eszébe jut édesanyja búcsúzási szava: „Agyoncsap a villany." Pedig egy kicsit akkor ő i* gondolkodott rajta. De ez akkor volt. Most pedig az isk .laigazgató szavai jutáik az eszébe, aki azt mondta első nap. ..Ha megtanuljátok rendesen a szakmátokat és figyelmesen végzilrk el nem lesz semmi hajótok " Ezekre a szavakra gondol mindig Kontár Blanka, amikor munkája elvégzéséhez lát. Figyelmes munkájának meg is van az eredménye. Az üzem cktatói szeretik a jó munkájáért. Tanárai viszent jő magaviseletéért cs szorgalmas tanulásáért. Poletár Mária törekvő munkájában, mert tudja, hogy ha jó szakmunkás lesz belőle, akkor az ő tanításával is majd sok szakmunkást tud adni gyárainknak és üzemeinknek, ahol most a szakmunkások százaira lenne eszükség. Este. amikor összeülnek a lányok az otthon ebédlőjében, hogy elmondják egymásnak aznapi munkájukat, akkor szó esik a falubeli lányokról is, akiknek mindannyian el szeretnék mondani azt a sok szépet, amiben nekik, ipari tanulóknak részük van. Szeretnék elhívni őket is, hogy ők is tanuljanak szakmát, mert ez kitüntetés műiden fiatalnak, de különösen a lányoknak. fii 8 88 E ff PÉNTEK, OKTÓBER 12 ÜGYELETES GT OGYSZEItTAü AK 10/3. sz. („Gránátalma“) gyógyszertár Széchenyi.tér 6. Telefon: 29-81. 10/8 íz, („Őrangyal”) gyógyszertár, Kossuth L-u. 811 Tel.: 23-91. 10/12. sz. („Is'eni tondviselés”) gvógvszerlár Doktor S.u 17 Telefon: 13-03. — NÉVNAP: Miksa. — I DÓ! Ali ÁS JELENTÉS: Várható időjárás péntek estig: felhő- átvonulások, néhány helyen, inkább csak délen. kisebb eső. Mérsékelt északkeleti-keleli szél. Éjszakai fagv, a nappali hőmérséklet kissé emelkedik. — Tanácstagok fogadóórák Nagy Jenő-út 36. számú területi irodában pénteken délután 6—7 óráig Támcsik Lajos, a Budai I. pártszervezet helyiségében 7~8 óráig Zómbori Mária fo. ga-dóórát tartanak. • — Halálozás. Sütő Ilonka temetése szombaton fél 1 órakor lesz. ..... » '■ 1 ■ ,1 IIW.I«...■■.ll !W O Z I Kossuth: HELYES UTÓN. Előadások: fél 1. főt .7 é- Jól <: órakor. Petőfi: BÁTOR EMBEREK. Etéádísotc; fél \ fél 7. fél 9 órakor. Fáklya: EJ ELET. JOBB ACÉL. Llőmtá »olt: 6—10-ig folytatólagosak. Eretlmctiyes a Pécsi Vegyianyag HagykereskEdelmi Vállalat dolgozóinál! mániája Színes téglák és oklevelek Jelzik, hogy a Vegyinnyug Nagykereskedelmi Vállalat dolgozói jó munkával veszik ki részüket a munkavorsenyból. A Miskolc—Győr és Pécsi Vegyl- anyaq Nagykereskedelmi Vállalatok között folyó versenyben most másod, szór érte el a pécsi üzem az első helyet. Büszkék Is a dolgozók üzemükre. De meg is van át okuk rá. A raktárak tiszták és rendének, ói áfufclkkek Jó csomagolással áttekinthető «orba vannak rakva egymás mellett az állványokon. Zöld János, az üzemi bizottság, titkára, akj & vállaltit újítási fele őse is, örömmel mondja el a sok éízsifeftisifést és újítást, amit az üzem dolgozói az ötlethajrokütl tesznek. Sok apró ötletek születnek hicg itt naponta, amivel nz üzem költségeit a dolgozók nagymértékben csökkentik. Párthíre Felhívjuk a DISZ, tanács, tömegszervezeti funkcionáriusokat, hogy október 12-én, pénteken este 6 órakor előadást tartunk „A III, Világ- ifjúsági Találkozó a békcmozgalom megerősítésének szolgálatában" címmel a Pártokíaíás Háza nagytermében, Kérjük az elvtársak pontos megjelenwéá. Megyei Pártbizottság ágit. prop. osztálya. Felhívjuk azokat a nyugdíjasokat, akik a burgonya-utalványokat még nem vették át,' legkésőbb pétitekig vegyék át, mert ntána már néni kaphatják meg. Az üzemi jegvfelelő- s'ök is péntekig vegyék át a burgonya -utalványokat, mért a következő héten már nem adhatjuk ki. A november havi pót- és kiegészítő-jegyek igénylését legkésőbb október 20-lg adják be a jegyirodába a jegyfelelő- sök. Végső hajrá az MHK-terv teljesítésére Pártunk gondoskodása és segítsége lehetővé tette, hogy az egészséges testedzésre, sportolásra ma már lehetősége nyílik minden dolgozónak. Az MHK testnevelési rendszer bevezetésével dolgozó népünk nagy tő” megei kapcsolódtak be a sportolásba. Baranya megyében 22 ezer jelentkező vár i\Z MRK-ra, a megye előirányzata 17 ezer fő. Eddig 12 ezer ló fejezte be a p ráhúz ások a L Hegy a inegye teljesíteni tudja előirányzatai, a sportköri vezetőknek minden alkalmat ki kell használni a próbálások lebonyolítására. Lassan beáll u hidegebb, esős ide. Ne sajnálják a fáradtságot és munkát. Ahol lelkesen és jói szervezték ineg a .próbálásokat, ott el is érték a megfelelő eredményeket. A megyében a komlói járásban legjobb az MHK. A komlóiak október elsejére százszázalékosan teljesítették tervüket. A sellyei. szigetvári és a sásdi járásban ezzel szemben igen nagy a lemuradás. Pécsi viszonylatban a Bőrgyár, a Lokomotív és a Vörös Meteor azok a sportkörök, ni'elyek teljesítették MHK tervüket. A legnagyobb lemaradás az egyetemen és az Előre sportkörnél van. Az egyetem jogi karán megindulták ft próbázások. A jogi kari DlS /.-szervezet mozgósította a hallgatóságot az MHK próbákra. Az orvos karon még mindig csa* a szervezésűéi tartanak. Az idő sürget, az MHK próbák tételére. llalladéktalanül et kell kezdeni a próbázásokut. Az MHK csak úgy tudja betölteni hivatását, ha a dolgozók és az ifjúság nagy tömegeit be tudjuk vonni a rendszeres sportolásba. Az űzetni és egyetemi DiSZ-szervezeteK lássanak végre munkához. Nem szabad sehol sem belenyugodni abba, hogy egyes DlSZ-szervezetek nem adnak megfelelő ta* mogatúst a sportmunkához. A DlSZ-szerve* zéteknek be kell Iútniok, hogy a sportolás és az MHK elsősotbán az ifjúság ügye. Az ifjúságunkat kell a sportban edzetté, erősé tenni, hogy a munkában és a békeharcban mégallhassa a helyét. Sportköreink tegyenek felajánlásokat, hogy nov. 7-re a világ dolgozóinak nagy Ünnepére befejezik az MHK próbázásokat. Felajánlásuk teljesítésével tegyenek hitet n kommunizmus, az emberiség boldogabb jövőjének ügye mellett. Csak egy NB II. luérkőzés lesz vasárnap Pécseit Az NB. íl, vasárnapi fordulójában Pécsett egy mérkőzést játszanak e^ak lé, a Péesújhegyi Bányász—Szombathelyi Vörös Lobogó találkozót.’ A Pécsi Lokomotiv Nagykanizsán, a Nagykanizsai Bányásszal, ft Pécsi Vörös Lobogó a Komlói Bányásszak n Péésbftnvaíelépi Bányász Sopronban a Soproni Lokomotivvnl mérkőzik. . Pécsújhégyí Bányász—Szombathelyi Vörös Lobogó. Az újhegyi csapat a legutóbbi két mérkőzésen döntetlen eredményt ért el otthonában A szombathelyiek az őszi sze ztmban szépen szerepelnek és csapatuk jő formában van. Kiegyenlített, változató« já* tokot ígér a két csapat^ találkozója. A pécsi csapat saját, pályáján, ha teljes ern- hcdobással küzd, esetleg megszerezheti a győzelmet. Nagykanizsai Bányász—Pécsi Lokomotiv. A Lokomotiv egyik legnehezebb mérkőzésé előtt áll. A Bányász otthonában igen jót szerepel. A vasutasoknak a legjobb formájukra lesz szükségtik. ha mind a két frontot haza akarják hozni Nagykanizsáról. Érzésünk .szerint ez azonban most nem fog sikerülni. Döntetlen körüli eredményt vá- runK. Komlói Bányász—Pécsi Vörös Lobogó. Á bőrös csapat legutóbb a Lokomotiv ellen bizonyította l>c, hogy. komoly képességek vaunak a csapatban. Á komlóiak súlyo- vereséget «rtTjvfdtek Sopronban. Bizonytalan kimenetelű a mérkőzés, bármelyik csapat győzhet A iiazftí környezet a komlói csapat mellet! szói. Soproni Lokomotív—Pécsbónyatclepi Bá- nyílsz. A bányászcsápat az elmúlt vasárnap otthonában is pontot adott le a győri csapatnak. A csapat cgy-két játékosa leállt és így a vezetőségnek a tartalékokat kellett szerepeltetni. Valószínűleg azonban Sopronban már ismét a legjobb csapatukkal tudnak kiállni és így esetleg az. egyik pontot megszerezhetik. A papírforma azonban a soproniak győzelmét ígé!ri. GYAKORLATTAL rendelkező utókalkulátort félvrsze a Pécsi TMterftótMt1tarn*á<»t Vállalat, Borsa Ferehr-n. 22. 390ft • NOKEÍT gépkocsivezető! tanfolyamra fel veszünk. TeberawtőfnrározoM Vállalat, Pécs, Rúzsa Ferenc-», 22. 350$. II LEGJOBB TIPP ha minden héten megvásároljft tippsrelvényét! Ahol nincs közös jeligés játék', óit is nyerhet 9 találattal is „Vidéki fotozó" jeligével! Olvassd el a tippsZelvény hátlapját! IlAZTtlMBKimtlLl MOTORVERSENYT RENDEZ A DÓZSA Vasárnap á déldunán'túli sportkörök résztvételével meghívásos hnztöinhkörüK motorversenyt rendez a Dózsa^ Pécsett. \ verseny rajtja és célja ti felső sétatér középső feljáró lépcsőseiénél lesz. A versény át vonala: Szent István-út, Geizlcr Eta-utca, Ciszierciek-út, Széchenyi-tér, Sr.epessy-utca, Káptalan-utca, János Pánnonius-útca A verseny előkészületei nagyban folynak. A rendezőség több mini 50 motoros indulására számít. A verseny pontosan tíz órakor kezoődík. A tfALADÁS SK VEZETŐSÉGVÁLASZTÓ GYOLÉSE A Pécsi Haladás Sportkör az elmúlt^ napokban tartottá meg vezetőséffválasztó gyűlését. A gyűlés színhelyét az Egyetemi Tornacsarnokot erre az alkalomra szépen feldíszítetek. A gyűlésen a Pécsi Tudomány- egyetem Haladás Sportkör és a Pécsi Pedagógiái Főiskola Haladd« Sportkör küldöttei vettek részt. Till Árpúd. a llaladas^SK elnöke beszámolójában ismertette a vezetőség eddigi munkájút. Kitért a sportkör életében mutatkozó hibákra és nehézségekre. A vezetőség az elmúlt időben nem fordított __ elég figyelmet az MUK-ra ős c/ meg b látszik áz egyetemi ifjúság MHK munkáján. Sojm»s sem á DLSZ-től, sem az Egyetemi Párt- hizottságtó! kellő támogatást n»m kopott o sportkör Vezetősége a múltban. Az új vezetőségnek azon kell lennie, hogy az. rérvole- mi Pártszervezettel és az Egyetem DlSZ- szervczetcivel a legszorosabb kapcsolatot építse ki, meri tömegsportvonnlon csak így lehet eredményes inunkat végezni. Majd ismertette a minőségi szakosztályok eredményeit, kiemelve, hogy a sportkörnek jelenleg l* működő szakosztálya van, amelyek közül nemegy országos, viszonylatban is komoly erőt képvisel. Felszólította n sportkör tagjait, hogy az új vezetőségnek minél nagyobb támogatást nyújtsanak, hogy a sportkör vezetésével járó munkát n legjobban tudják elvégezni. Fzutnu hozzászólások következtek, majd a Jelölőbizottság javaslata alapján a következő elnökséget választották meg. Elnök. Till Árpád, nlélnökök: Jilek Emil és Bárd Bertalan.^ oktatási és módszertani felelő«: £öHör József, szervezési felélő«: Hegyi 1st várt, agitáció* .felelős: Boros Tibor, gazdásági felelős: Kirnlv. Lajos. A Pécsi T>H,o- mányegyetam Haladás Short kör elnökévé Boriáti Józsefét, a Pedagógiai Főiskola Haladás Sportkör elnökévé Török Lászlót választották meg.-ft Ho Ladán—Bástya (.1 ;á). Verjen r wtc:». vedelte: Molnár. A lÍAlndá* ftz el«ő fé!időben igen sok helyzetet hagyott ki, n győztes gól a befejezés előtt két percfel született meg. Góllövők: Berki 2, illctar Kiss. * Pénteké« délntán. a Tüzér-utcai P«- Ivárt. fél 3 órai kezdette! jálszák le. a Dóin* a— Kinizsi Pannonié megye bfljhobi ■abda rá g ó rn é r k őz és t. HASZNÁLT kár- ■«ebórákat res/ek. Rónai órás. Sallai-n. 4. 43? ELADÓ: Eozin dísztárgyak. bőr Körön- dök. kis asztal. Kossuth-tÓr 7. 440 oVüMnLCSFÁT, díszfát, díszcserjét, ró zsát szállít elsőrendű minőségben Dunántúli Faiskola. Ccgt.: Tóth Zsigmond Szombathe’y. Zdnaif-út Kérjen árjégyzéKet. Mtá GTAKT 'ÍU OTT árukönyvelőket keresünk. Ajánlntokat „Jó munkaerők*' cím alatt,, a kiadóliivhtrtl továbbit. v*5íf? CSŐM AGOLÓKAT. erőé flzikümuákát. felvesz a Pftpírértékesítő, Perczel-ntCn 2. A kflZTTSZTASAGl VÁLLALAT fhlves/ s/émétszállítáéhoz koesi*. rakódó mnnká.s és iHtisitiló dolgozókat. Jeleritké/ni Bózsá E. u. J7. sz. telepén. ínODABA váló, 6 drb-ból álló íérfüzobá- bútor éládö. Megteklfilhető: Piunte-nlca 4^ foldAMHI. 47b KOMPLETT hálószobabútor, rsillár, astía- tok, fóieL hSziartási ^fcUícrélésék, vaskályha. esikótűzhelv siireőwn eladó. .Szcchenvi- if.r lü„ It. ém. 479 Ä M„6*„dn,Sjri V!K-p!t8 Villától M- ««I 8Bt8ző(eltp*k é* m^ifépllétÚeB jórlós kaltárméró((ICk«t, locknikamknt. lelönlkezal Irhóli BoJópeit. 7-. Morl» VOlíílO h. 11, ív. cm. «* é* «íöh*. m:iokoÜK.vi elAodÁnjl A PÉCSBÍNYATELEPI BAA TÁ?7,- SZURKOLÓÉ LEVELE Mi, o Pécsbányatelcpi Bányász, szurkolói nagyon Brüllilnk, amikor csnpotunk o ne- ház osztályozó mérkőzések után kiterckedte magának áz NB ll-bc való jutást. Ez nr. öröm azonban nem sokáig tartott. Csapatunk hamarosan kiesők közé került. Szerintünk, nem is annyira a csapat, mind inkább a vezetőség uz óka nnmtk. hogy most a kiesés ellen kell elkeseredett küzdelmet vívnunk. Vezetőségünk igen sokszor fogott mellé á csapat ös.szcálutááafcor. Így volt ez a Pécsi Vörös Lobogó és most legutóbb ft Győri Vörös Meteor elleni mér- kő/ésiinkor is Ha Hámori végig középésa- tart játszott volna a bőrgvúriak ellen, mind a két pontot hazahoztuk volna. Nem imszélvc orról, hogy a Győri Vörös Meteor ellen 3:0-ás vezetés után, a védelmünk lehetetlen összeállítása miatt adtunk le egy igen értékes pontot. Martont későn állítottak be a csapatba, Bőiimöt pedig túl szigorúan hagyták ki. Lehet, hogy'ezek a játékosok hibát követtek el, a vezetőségnek a sorsdöntő mérkőzésre kellett volna &ot}" dőlni, mikor a csapatot összeállította. Játékosaink nagy része elveszítette kedvét már akkor, mikor ebben az összeállításban vasárnap kiment a pályára. Kérjük ;i vezetőségei, hogy hallgassák meg bírálat unkát és né durva szavakkal utasítsák vissza a/t. Az edzőnek kellene a csapatösszeállításnál a döntó szót kimondani. Sajnos azonban ő is igen sokat tövedet I ezen a téren Kérjük mégegyszc* a vezetőséget, hogy a csapatösszeállítása körül íelmerülő hibákat javítsa ki. hogy csapatunk a további mérkőzések során ki tudja harcolni azt. hogy jövőre is az NB. IT-ben szerepelhessen. A pécsbá nyálé lepi *!ziirkolők nevében: Ma réz István, Cse.rvenku Antal, Sasi János, Bukovszkv Ferenc. NYUGATI 1. Pécsi Lók. 2. Tát a hányni B. 3. Csillaghegyi YL 4. Pápai YL Péesújhegyi B. ó. Nkanizsai B. ?. Pécsi YL 8. Komiói Bányász 9. Soproni Lók. ft). Szombatb. VL H. Pécsbányatdep 12. Tatab. építők IV iVkahizksi Lók. 14. Győri VM A Csillaghegyi mérkőzést 5:2 a rá ti y jnvárn igazolták. CSOPORT 20 1? 1 tó 14 5 20 20 8 7 9 20 0 10 20 20 20 20 20 20 J9 20 20 52:19 V 45:20 "H 5S-.31 25 41:29 22 59:52 22 56:29 21 55:59 20 5S:42 55:50 5 tí 42:52 5 10 20:45 18 1ö 15 15 20:29 14 50:50 14 4 h 9 r — i5 5 á ti 29:49 12 VL---Szombathelyi Vt, bnn n csillaghegyiek 60-—70 kg-os SERTÉS eladó. Tettye-ti f>5. Kri.nNBEJÁRATTJ bofáro/ott szoba kiadó Cíiii 4í8 szám alatt rt kiadóba. MODERN háló eladó. Megtekinthető d. ú 5—7-ig, Erreth Lajos-á. 17/4, I. 3. 47b fi drb. új, lószőr matrac eladó. Bástvá-M á/2. ' 497 F.'GYEDBL! Nő bútorozott szobát kerps, főiskola környékén. Cím 472 szám alatt s kiadóban. KOMI Öl CIPÉSZ SZÖVETKEZET kér<*4 azonnali fetvptclre egy eipészmestert, üzem* o»estérnrk, aki M*őrészkészíté*t és teljéd üzem irányítást vállal, főleg rendelt muu- kúkbáh jő szakképzettsége legyén. 33'23 EGY RfeKAMIft elsrtS. Doktor Sindor-rt«, sí. 4« S76LÍÖPRÉS ts dárSló, alij hnsznlB, eladó. Tfclefoü: 27-00. 499 HJ. MÉLVKOCSl eladó. Sztálin út 50. Érdeklődni lehet 3 Utón. 490 KULDNHEJ AR A1 U bútorozott szobát keresik a Inidái résien. Címeket „Sürgős1* jeligére. 497 PERFEKT gyors- és gépírónőt hosszú gya- korUttrtl fekesritnk. Pécs} Relsped. 5525 DUNANIUtl NAPID é Magyar bolgozók Pártja ttarflfiiyftmejr.vfi Pártbirnttságának lapja Felelős szerkesztő: PáUNKaS GYÖRGY Felelős ktndó: R Z IKRA SAN O OK •SzerkeiiiSfég is kiodóhiVátal: Péca. Perc*©»- utca a. - Telefons 13.58 és t3-4*. M N B. egysiárnlaszátn 95ft 383. Elöflrrté^l «ff|s Imii tt - fonal létéi Szik io oyónviA KW*. StünkáesV M Inát V ott a 10 sr. letafno 20 r A Nyomdáért felel: MELLES RETiJÖ