Dunántúli Napló, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-28 / 252. szám
2 NRPLÖ 1951 OKTOBER 8« ÁRI ÉS PÁRT ÉPÍTÉS * Az üszögpusztai állami gazdaság vezetőségválasztásának tanulságai Az üszögpusztai állami gazdaság tráriszervezetériek kommunistái pénteken este vezelőségválasz'ó taggyűlést tartottak. Az elnökség és ,a jolöíőbi- zntlság megválasztása u áll a veze ö- ség beszámolója következel!. Szép eredményt ért el a gazdaság, különösen az aratás, cséplési és az állatgondozási munkák terén. Ezekben a munkákban meglátszott a kommunisták példamutatása. Jó munkájáért a Vraricsics brigád kapta a legmagasabb pénzbeli jutalmat és a vándorzászSót. Az állattenyésztésért az egész gazda, ság dicséretben részesült. A beszámoló feltárta a pár'.vezetőség munkájában lévő hiányosságokat is. Kéméndi József, a gazdaság párttitkára nem vezette szilárdan a párlszervezetet, a pártvezetőség nem látta el jól a feladatát. Hiányos volt a népnevelő munka, mert a párt- csoportokat nem irányították a tömegszervezeteknek nem adlak feladatokat. A pártszervezet gyenge munkájából adódott az is, ami a vitában derült ki, hogy a versenyszellem igen nagymértékben ellanyhult. Bosszul megszervezett népnevelő mun. kából adódott az is, bogy nem foglalkoznak a párttagok nevelésével. Igv történhetett meg az. hogy Markovics Antal elvtárs, aki a jőszággondozó csoportnál dolgozik, nem akarla átvenni az állatgondozás szovjet módszerét, mert nem magyaráz'ák meg neki. A beszámoló feletti vitában a tagság bírálta a vezetőség munkáját. Velikán Ferenc elvtárs, gazdaságveze.ő elmondta, hogy taggyűléseket nem tartották meg rendszeresen. Három hónap ain't mindössze két taggyűlés volt. A párt- szervezet nem volt elég éber, elnézte, hogy az anyagraktárban hosszú ideig kulák dolgozzon. A kulák romboló munkája ki is derült. Az állatok takarmányában drótot, meg szeget találtak, amit a kulák rakoit bele. Kéméndi elvtárs a taggyűlésen elhangzóit bírálalot elég helytelenül fogadta. Bizonyítja ezt a hozzászólása is. ..Én a bírálatot némileg elfogadóin, de próbáljon a pártszervezet jól dolgozni, ha a gazdaság vezetősége nem segíti a pártszervezetet.*1 Úgy látszik, hogy Kéméndi elvtárs nem tudja: a pártszervezetnek kell alátámasztani jó népnevelő munkával! a gazdaság veztésének munkáját, mozgósítani kell a párttagságot és a gazdaság dolgozóit a munkák gyors, jó elvégzésére, a dolgozó nép vagyonának megóvására, a hibák kijavítására. Velikán elvlárs, — egyik hozzászóló — bírálta a pártvezetőség munkáját, a maga hibáiról elfeledkezett. Nem mondta el, hogy üzemi háromszög üléseinek időpontját nem tudatták a párllitkár elvtárssa!. Németh Mihályné elvtársnő hozzászólásában elmondta, hogy a Danicx- pusztai gazdaságban nem kapnak az állatok kellő mennyiségű takarmányt. Most, amikor takarmányt kellene hordáim a gazdaság vezetőségének, akkor homokot hordát. Ez pedig a tehenek állal adot't tejmennyiségnek a rovására megy. Eddig 11 liter tejet adott egy tehén, de most lecsökkent 6.6 literre az átlag. A hozzászólások után az új vezetőség megválasztása következett. A tagityütés komoly segítségei adott az új vezetőségnek. A tagság bírálata feltárta a régi vezefőség hibáit, egyben javaslatot is adott az elkövetkező munkákra. A taggyűlés eredményeit azonban igen nagy mértékben lerontotta a rossz előkészítő munka. A titkári beszámoló nem világította meg a tagságnak, a gazdaság munkájának eredményeit. A beszámoló minden bizonnyal jobb lett volna, ha nem a taggyűlés előtt néhány órával készül. A taggyűlés levezetésében is volt komoly hiányosság. Amikor megválasztotta a tagság elsőnek Kéméndi elvtársat. csak a szavazás után mondatták el vele az önéletrajzát. Hiba volt az is, hogy a javasolt határozatokhoz nem kérték a hozzászólást, nem bocsátották szavazásra. Ezekből a hiányosságokból okulja nak a többi állami gazdaságok, gépállomások, de tanulhatnak a Iszcs-k, fa. lusi pártszervezetek és azoknak a párt- szervezeteknek vezetői, akik ezután készülnek fel az új vezctöségválasztá- sokra. Á székelyszabari tanács maga is gátlója az állami fegyelem betartásának A székelyszabari tanács elölt a vérit i.., táblán messzire hirdeti a felirat: ,.A begyűjtésben jók: Péler László, ifj. Pakusza Vilmos.“ A tábla másik felén ,,rosszak“: I!t nincs név. Ugv látszik ■ nincs olyan dolgozó paraszt a községben. aki nem teljesítette a kötelezettségét. Mégis nem messze a tanácsból, egy utcával lejjebb más véleménnyel be. szélnek ifj. Pakusza Vilmos és Sárkány István nyolcholdas parasztok. Mint a versenytábla is hirdeti, ifi Pakusza Vilmos egyike a legjobban te'jesítöknek, 174 százalék az erednie rlye. De Sárkány István sem sokkal marad le mögöttié. Ö is 150 százalékot teljesített. Sárkány Istvánnak jó termése volt az idén, nem is várt kő*- fedezettségének teljesítésével, hanem azonnal túl is teljesítette, mondva: — Hcm akarom, hoqy lemaradjon SzéJfelyszabar, na meg szabadpiacra is akarok menni. Még a szomszédokhoz is eljárt beszélgetni, s elmondta, hogy őneki milyen hasznot jelentett, hogy az elsők közölt teljesített. Többször is meg. történt az. hogy miután eljött, a szomszéd nem gondolkodott tovább, hanem rakta a kocsira a gabonát és vitte a terményraktárba. Most is erről beszélgetek Sárkány István és ifj. Pakusza Viliznos, hogy nem lehet szabadpiacra vinni még most sem a felesleges terményt, mert még mindig vannak olyanok, akik nem teljesítettek kötelezettségükéi. — A tanácsnak kéne valamit csinálni. mert vagy törvény a kötelezettség teljesítése, vagy nem! — mondta ifj. Pakusza Vilmos Sárkány Istvánnak.— Vagy nálunk nem úgy van, mint másutt ? — Ez az, — válaszol Sárkány elv- társ. — Hogy hogv csak egyeseknek .emelték fel a kötelezettségét? Mit ki-, vé'elcznek. Mi is tudtuk teljesíteni, ők U tudják. A nagy családra hivatkoznak? Hiszen ol't van a székely Péter íjászló, nagy családja van. kilenren vannak és mégis 192 százalékra teljesítette kötelezettségét. Tizennyolc mázsa kukoricát adott le C jcgyre, pedig jószágot Is tart elegei. — Ügy van, — szól közbe Pakusza Vilmos helyeslőén, — az kellene csak, hogy vonja őket felelősségre a tanács. Ök is tartsák be a kormány ha'áro- zalát. Gabonából 12, kukoricából 20 mázsás községünk átlagtermése, ha közepesen vesszük. Eböl igazán tudnák teljesíteni. 0.1 van Bíró Antal is. úgy látszik ő mindig csak kapni akar. Házat, földet, jószágot kapott, most meg'nehezére esik az, h-ogv két-hárOm mázsát bevigyen a hegviij öhelvre. Most mi is szégyenkezzünk helyel e? Miért nem emelte fel már a tanács, ahogy kellclt volna, a kötelezettségé)'? Erre a választ a tanácsházán Varga János tanácstitkár így adta meg: Hiszen felemeltük Patócs Kálmánnak is tíz százalékkal. Péter Lajosnak, Pé'er Sebestyénnek, Kues Lajosnak is. ök teljesítették már. Palóc« "'1. mán még túl is teljesítette.1 Ezek fényes bizonyítékai annak, hogy nemcsak Péter László, Ifj. Pakusza Vilmos és Sárkány István tudják teljesíteni a kötelezettségüket, hanem a faluban mindannyian. De a tanács oppcrlunísia módon eltűri. sőt támogatja az állami fegyelem megszegését. ahelyett, hogy azt betartaná. Varga János tanácstitkár megszegte, semmibe vette a törvénves rendelkezéseket, akjfor. amikor csak hét dolgozó parasztnak emelte fel a kötelezettségét, -a 35 közül Úgy gondolta, mint ahogy a tanácsülésen mond a is: — Ez a hét dolgozó paraszt intő példa a többiek felé, hogy teljesítsék a kötelezettségüket. Ezzel te is zárták a kérdést. Így a 35 dolgozó paraszt közül csak hét teljesített, a többi még mindig hátralékban van. — De minek azoknak felemelni a kötelezettségüket — mondja a tanács, titkár, Varga János és tőle átvette a tanácselnök, Várda Ambrus elvtárs is. — Hiszen akinek hátrai'éka van. az már nem sok. Krudki Györgynek is csak 30 kiló a hátraléka. Ez olyan kevés, hogy a kivetés nélkül is teljesíti. Ezek miatt a „30 kilók“ miatt szégyenkeznek a község becsületes dolgozó paraszljai és nem vihetik szabadpiacra a terményüket. Joggal helytelenítik azt, hogy a tanács nem tartja he a kormányrendeleteket és határozatokat. Igaza van Sárkány István elvtársnak, amikor azt mondja: — Mi többen vagyunk a községben,' akik eleget tettünk kötelezettségünknek és elvárjuk, hogy a többi becsületes dolgozó paraszt is teljesítse, hiszen a törvény egyformán vonatkozik mindenkire. — Követeljük, hogy mindenki tartsa is be. A Megyei Pártbizottság vándorzászlaját a villányi, a megyei laeácsét a picsváradi járás nyerte ezen a bélen A megyei tanács begyűjtési osztálya a pénteki napon felületességből rosszul számította ki a járások gabo- nabegyüjlési eredményét és ezt adta ál a pártsajtónak is közlésre. Emiatt téves adatok jelentek meg a gahonn- begyüj ésről, annak ellenére, hogy előzőleg a begyűjtési osztály figyelmeztetve lett. hogv hiba van a számokban. Megerősítették, hogy „nincs“. A mai napon közöljük a gabonabegyiij- tési verseny állását: 1. pécsi 100.6, 2. mohácsi 99.3, 3. villányi 87.3, 4. pécsváraill 85.2, 5. siklósi 85.1, 6. szigetvári 80.5. 7. komlói 77.7. 8. sásdi 63, 9. Sellyéi 61.9 százalékos eredménynyel. A kukoricabegvüjtési versenyben a járások között lényeges változás van. Három járás helyezése is megváltozott, a mohácsié, amelyek a hetedik helyről a nyolcadikra esett vissza, a pécsi járásé, amelyik a hatodik helyről a hetedikre került, a sellyei- járásé, amely a nyolcadik helyről a hatodikra küzdötte fel magát. A villányi járás, amely úgy a kukorica, mint más termények begyűjtésében élenjár, jó munkájáért elnyerte a Megyei Pártbizottság verseny-zászlaját. A pécsváradi járás, amelyik második a begyűjtési versenyben, a megyei tanács versenvzászlaját nyerte el. A kukoricabegyiijtéshen a járások versen vallása: . villányi 77. 7. 2. pécsváradi 71.2. 3 komlói 71.1. 4. szigetvári 66 .2. 5. sik lósi 61.8, 6. sellyei 61.6. 7. pécsi 61. 4, 8. mohács 59.5, 9. sásdi járás 53 3 százalékkal A naprnforgóhegviijtéshen az elmúlt héten is előrehaladás volt. bár a be. gyűjtés ütemét ebben a növény féleségben is meg kell gyorsítani. A napra forgóbegy Ujtcsbeii a járások versenye: 1. villányi 94, 2. mohács! 86.8. 3. siklósi 86.2, 4. pécsváradi 85.3, 5. pécsi 74.8, 6—7. szigetvári, seKyei 08.7, 8. komlói 56.3. 9. sásdi járás 56.2. százalékos eredménnyel. A burgonyabegyiijtésben: L komlói 154.9, 2. villányi 149.8, 3 pécsváradi 115.5, 4. sásdi 100.1, 5. sellyei 83. 6. mohácsi 78.7, 7. pécsi 78.1, 8. siklósi 71, 9. szigetvári járás 55.5 százalékkal. Barom fi begy Q jtésben: I. sásdi 33.4, 2. siklósi 31.9, 3. mohácsi 31.7, 4. villányi 30,3, 5—6. szigetvári és pécsi 29.8, 7. komlói 27.9, 8. pécsváradi 25.1, 9. sellyei 23.8 százalékkal. Tojásbegyiijtésben: t. sellyei 90.8, 2. siklósi 96.6, 3. villányi 90.9, 4. pécsváradi 85.2, 5. szigetvári 79.2, 6. mohácsi 78.8, 7. sásdi 64.7, 8. komlói 64.1, 9. pécsi 60.3 százalékos eredménnyel. Burgonyából tíz, lukoricáiió psdig csa^neni busz százalékkal emeliedett Baranya megye begyűjtési eredménye a „10 nap alatt a 100 százalékos begyűjtéssel — a családodért, az ötéves tervért, a bÉééiT-snozgalom első hetében Egv hete már, hogy Baranyában — Drávaszcrdahely és Drávacscpely dolgozó parasztjainak felhívása nyomán — elindult a ,-10 nap alatt a 100 százalékos begyűjtéssel — a családodért, az ötéves tervért, a békéért“ mozgalom. Néhány nap alatt a megye valamennyi iközségc csatlakozóit a jugoszláv határ menti dolgozó parasztok felhívásához. A mozgalom hatalmas lendületet adott n baranyai községek begyűjtési versenyének. Az elmúlt héten 60 község teljesítette íúl egyes terményekből egész évi begyűjtési tervét. A „10 nap alatt a 100 százalékos begyűjtéssel — a családodért, az ötéves tervért, a békéért*1 mozgalom során megjavult a negye begyűjtést ered- viénye is. Kukoricában egy hét alatt 41.5 százalékról 60.4 százalékra, burgonyában 73.1 százalékról 83.7 száza, lékra növelték teljesítésüket. Kenyér- gabona. napraforgó, tojás és baromfi- begyűjtési eredménye pedig a megyének 3—5 százalékkal emelkedett a mozgalom során. A megyei tanáes vándorzászlaját, — amelyet egész héien át 253 százalékos állag begyűjtési eredményükkel n mozgalmat elindító drávaszerdabelyi dolgozó parasztok tartottak a kezük, ben — legutóbb versenytársuk: Drávo- cscpcly ázerezte meg. A község dolgozó parasztjai kenyérgabonából 300 «ízá- zalékra, takarmánygabonából 800 százalékra, kukoricából 330 százalékra, a többi terményekből, valamint tojás és baromfiból pedig 110—130 százalékra teljesítették már évi begyűjtési tervüket. Bckcgyűlésükün vállalták, hogy 272 százalékos átlag begyűjtési eredményüket még tovább növelik és október 31-ig egy vagon kenyérgabonái ad- vak be az államnak. A begyűjtés legjobb járása, községei a begyűjtés legrosszabb járása és községei Megyénk községei között a begyűjtésben a második helyről első helyre tört Dráva-o-sepely község 279.5 százalékos eredményével. Második Drá- vaszerdahely 247, harmadik Udvar 150.9. negyedik Lovászhetény 146.2. ötödik Bezedek 126 százalékos eredményével. Járásaink begyűjtési versenyében első a villányi járás, ahol a tanácselnök. .Rajnai István, a begyűjtési osztály vezetője Kovács József elv- társ. A villányi járásban legjobb eredményt ért el Bezedek község, ahol a tanácselnök, Marci Antal. Második a villányi járásban Tvánddrda. a község tanácselnöke Nagy Ferenc. Harmadik Ivánbattyán, ahol Kovács .János elvtárs a tanácselnökhelyettes. Negyedik I.apánesa, a tanácselnök Bakó István. A villányi járás legjobb községei között ötödik Márok. ahol a jó eredmény elérésében úgy. mint a többi jó eredményt elért községeknél sok segítséget nyújtott Mészár István tanácselnök elvtárs jó .munkája. A villányi járás jó eredményét rontják a járás hátul kullogó községei. Ilyen Ujpetre, ahol 80 százalék a begyűjtés, mégis az öt legrosszabb között van. Tanácselnök Szabó László. Falkonya, ahol Péter József, Kiskassa, ahol Gál ,'ózsef, Villánykövesden Vasé Sándor, Vó- kányban Major Ferenc a tanácselnök. Utolsó a sásdi járás, ahol a járási tanácselnök Dömök János, a begyűjtési osztály vezetője pedig Harti Gyula olvtársak. A 6ásdi járás élenjáró községei Szágy, ahol a tanácselnök Tankovics István, Tormás, ta- nácselnökbelyettes Szabó Tamásné, Oroszlón Kovács Lajosné a tanácselnök. A sásdi járás amúgy Sem jó eredményét rontják Gsikóstöttös. ahol Matola György elvtárs a tanácselnök, Jágónakon Fodor Pál a tanácselnök, Vásárosdombőn a tanács- elnökhelyettes Tenyéri Jenő, Sásd. ahol Király György, Hegyszentmár- ton, ahol Kocsis Gyula a tanácselnök. Zaláta élenjáró parasztjai követelik: Alkalmazzák a törvény szigorát a begyűjtést nem teljesítőkkel szemben Zaláta község jólt-eljesítő dolgozó parasztjai falugyűlésen és a tanács illésen is elhatározták, hogy Zaláta község október 25-re 100 százalékban teljesíti begyűjtési tervét. Meg állapították, hogy bár ők eleget tét tok beadási kötelezettségűknek, sőt azt túl is teljesítették, a község nem érte el a százszázalékot. Megáilapi tották, hogy ennek oka az, hogy szép számmal vannak dolgozó parasztok akik nem teljesítették beadási köte lezeltségüket és ezzel hátráltatták a község eredményét. A gyűlés határozatot hozott, hogy az eddigi ered ményt fokozva október 31-ig száz százalékon felül teljesítik a kukorica begyűjtési tervet. A határozat ígt szól: „Mi, Zaláta község dolgozó paraszt jai, akik beadási kötelezettségünket teljesítettük, illetve túlteljesítettük nemcsak kérjük, hanem követeljük úgy a községünk, mint a járási tanács végrehajtóbizottságától is, hogy azok ellen a gazdák dien, alcik nem tettek eleget törvényes kötelezettségüknek, akik Ötéves tervünk sikeres és időelőtti megvalósítását hátráltat: ják, a legkeményebben érvényesítsék a törvény szigorát és beadási kötelezettségüket öt, illetve tíz százalék kai emeljék fel, ahol pedig szükséges, a kártérítést vessék ki rájuk. Nem tűrhetjük azt, hogy mi, jól teljesítő becsületes dolgozó parasztok hátrányt szenvedjünk azok miatt akik a nép államával szemben fenn álló kötelezettségük teljesítését elmu lasztják. A demokrácia és az ötéves terv egyformán ontja bőségét nekünk, dolgozó parasztoknak, tehát joggal elvárja tölünk pártunk és Rákosi elvtársunk, de elvárja a mun kásosztály is, hogy egyformán tegyünk eleget államunk, iránti kötele zettségünknek. Mi, Zaláta község élenjáró dolgozó parasztjai pártunk és Rákosi elvtársunk, valamint álla műnk és népünk iránti szerétéiből teljesítettük túl beadási kötelezettségünket és megköveteljük, hogy példánk nyomán minden becsületes dolgozó paraszt eleget legyen beadási kötelezettségének. Előre a begyűjtés sikeres telejsítésével, járásunk és rnc- i/yénk elsőségéért! KORAI VETES — TERMÉS Csipa István tarcsapuszfad dolgozó paraszt, tavaly már szeptember 15-én végzett az ősziek elvetésével. Ha most idén ezt dolgozó társainak elmondja, nem is akarják elhinni. András Sándor is hitetlenül bólogatott, mikor hallotta a korai vetés hírét Pedig így volt az. De nem is bánta meg Csiga István, mert tavaly ilyenkor már a rajzosra felnyúltak a búzaszálak. Nem félt attól, hog-/ elfagy a vetés, mert már eléggé megerősödött, mikor a fagy beköszöntött. Mikor már a hó elolvadt, a korai vetéstől zöldült a búzatábla — Csiga István többször kiment megnézni, nincs-e valami baja a vetésnek, nem rágja-e a ,,futrinka.“ Bizony, nem rúgta azt semmi, napról-napra erősödött. Megjött a boldog aratás is A korai vetés meghozta a gyümölcsét. Olyan bő termést takarított be Csiga István, amilyenre nem is,számított. Á három hold vetésterületrőt 52 mázsa búzát csépelt el. Telt bőven a kötelezettség teljesítésére 267 százalékban tett eleget törvényes kötelezettségének, de még 18 mázsa feleslege is mutatkozott, amit C-jegy. ce szállított a raktárba. A korai vetésnek nincs nár-a ! Attól bő_ termést várhatunk, mert akkor fejlődik a vetés, ha az ősz se- gíti. Most is itt van a vetés ideje, néhány nap választ el október 31-től és Csiga István még csak most végzi a vetőszántást. Vajion miért? Jövőre, ta Ián nem akar olyan termést aratni, mint az idei volt? Nem! Csak most hallotta, hogy „száraz a föld. aztán elterjedtek az egerek“ és azok kieszik a korai ve test. Ex pedíír nem iraz. viert az égéi nem a búzaszeme.ket keresgeti egy tábla földben, inkább elmegy egy kukoricaföldre, ahol akad neki bőven ennivalója. Különben is az utóbbi na. pókban esett eső bőven. Helyes lenne, ha Csiga István azon goncjoikodna, hogy milyen kára származik a kései vetésből Mert a tavalyi tapasztalatait nézve, legalább is 480 forinttal kevesebb jövedelme lesz. mert a késői vetés miatt hob dánként két mázsával kevesebbet terem. Megjárta Csiga István, mert rémhírekre hallgatott.