Dunántúli Napló, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-09 / 210. szám

dunántúli VILÁG PROLETÁR] 41 EGYESÜLJETEK’ A MAI SZÁMBAN: A komlói Kossuth-akua pártbizottsága tanult a dolgozók és a pártsajtó bírálatából (2. o.) — A Komán Népköztár­saság kormányának liUákozó távirata Jugoszlávia kor­mányához (3. o.j — Képek az óesárdi Béke őre önálló termelőszövetkezet eleiéből (A. q.) — GyijrslLsta a terv- kölcsön sorsolásának harmadik napjáról (5. o.) — . Szeptember 20-án kezdődik a Békekölcsön sorsolása 5. c Islván-aknán ,, megállt" a verseny? (7. o.) J AZ MDP BARANYAMEC YE I PÁRTBIZOTTIÁCÁNAK LAPJA Vili. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM AKA SO j-lLLEK VASÁlt.NAP, 1051 SZEPTEMBER 9 A as őszi munkák sikeréért Növénytermesztésünk kétéves fej­lesztési tervének feladatait, a ter­méseredmények fokozását, sikerült elérnünk. Az idei évben, állami gazdaságainkban éppúgy, mint ter­melőcsoportjainknál, de az egyéni­leg dolgozó parasztok földjein is kiváló eredmények születtek. Az ormánypusztai és karqlymajori ál­lami gazdaságok ősziárpá­ból 20 mázsán felüli átlagtermést értek el, a bólyi Árpád tszcs búza­tábláin pedig 19 mázsás átlagter­mést arattak le. A terméseredmények emelkedé­sében a ketjvezö időjárás mellett nagy szerepet játszott a nagyüzemi gazdaságokban sikerrel alkalma­zott szovjet agrotechnika, az el­avult termelési módszerek helyett az új tapasztalatok elterjesztése és az egyre jobban fejlődő gépállo­mások munkájának eredménye, a talajműnkák jobb elvégzése. Ezek az eredmények azonban még korántsem elegendőek. Egyre fejlődő iparunk jövőre többet kö­vetel, mint az idén, több kenyérga­bonára lesz szüksége a városoknak, a munkásoknak, több ipari növény­re a gyáraknak. Ez pedig azt kö­veteli meg dolgozó parasztságunk­tól, hogy fokozza tovább a termés- eredményeket. A terméseredmé­nyek fokozása pem lehetetlen, nem megoldhatatlan feladat-, még abban az esetben sem, ha az időjárás nem is lfsz olyan kedvező, mint az ide}. A Magyar Népköztársaság. Mi-' hisztertanácsának határozata a nö­vénytermelés 1951—52. évi tervé­ről, pontosan megszabja a mező­gazdáság feladatait. A határozat is magasabb átlagtermést tűz ki cgjuj, mint az idei volt. A minisztertanácsi határozat elő­írja, hogy az őszi növények vítése előtt a földet az eddigieknél mé­lyebben. legalább 20 cm, de lehe­tőleg 22—25 cm mélyen kell meg­szántani. A határozat helyességét alátá­masztja a Szovjetunió mezőgazda­ságának eddigi gyakorlata és a mi saját tapasztalataink is. A Szovjet­unióban a pojtayai kísérleti állo­máson a 20 centiméteres szántás egy, a 27 centiméteres szántás pe­műtrágya kiszóratlanul maradt. Ez hozzávetőlegesen 300 mázsa ter­méskiesést jelentett a vókányi cso­portnak. Ha a tszcs október l.ig 1500 munkaegységet ért el, és egy munkaegységre 2 kg búza esik, egy tagnak pedig van 200 munkaegysé­ge, akkor pontosan 4 mázsa búzá­val károsodott mag, annyival kap kevesebbet azért, mert elmulasztot­ták a műtrágya kiszórását. Ebből a tanulság az, hogy minél nagyobb területeken "végezzék el a termelő- csoportok a műtrágyázást. Az őszi munkák sikeres elvég­zésénél elp kell vennünk ismét a tavalyi, és még az azelőtti tapasz­talatainkat. Emlékeznünk kell ar­ra, hogy a kulákok fáradhatatlanul agitáltak azért, h°gy az őszi veté­seket minél későbbi időre sikerül­jön elhúzniok. Értek is el eredmé­nyeket ott, ahol hallgattak rájuk, ajdk Hittek a kulák meséjének, hogy ,,az esőt meg kell várni, eső előtt nem lehet vétpi.'* A kulákok most is épp olyan ravasz, esküdt ellenségeink, mint tavaly voltak. Még dühödfebben tá­madnak. Dolgozó parasztságunkat meg húzza a késői vetés gondolata felé a megszokottság. Évszázadok óta a dolgozó parasztok csak a késői, október végi, novemberi ve­téshez szoktak hozzá, A korai ve­tésről csak a felszabadulás után hallottak, amikor Pártunk felhívta a korai vetés előnyeire a figyelmü­ket. A kulákok, a mi legvadabb ellenségeink ezt a maradispgot, az új iránti bizalmatlanságot szeretnék kihasználni rtiöst ís'.Tínóí- a dig két ntázsával növelte a hol dán kéntj átlagtermést, a 13.5 céntimé- teres szántással szemben. A bprjá- di Győzelem tszcs 19.5 mázsás hal- danképti osziárpa termése is a mély vetöszántást igazolja. Ők 21 cm mélyen szántottak tavaly a vetés alá. Az idén fel kell már számol­ni azt a helytelen gyakorlatot is, hogy közvetlenül a szántás után következzék a vetés. így a földnek nincs ideje „beérni", azonkívül a gyom a vetés között kel ki, amikor már nincs lehetőség a kiirtására. Ha azonban a szántást jóval a ve­tés előtt elvégeztük, akkor a vetés előtti fogasolással a gyommagvak kiirthatok és szép tiszta marad a vetés. Az idei termés bebizonyította azt, hogy a legszehb gabonát azqk csépelték, akik ősszel tisztított, gondosan csávázott vetőmagot tet­tek a földbe. Akik szemetes magot vetettek, gyomos szemetes gabonát is csépeltek. Saját zsebükből lop­ták ki a pénzt. Az ösziárpánál a csávázáa elmulasztása a megyében mintegy 2 százalék terméskiesést jelentett. Az a dolgozó paraszt, aki 2 hold ősziárpát vetett csávázatla­nul, 50 kiló árpát vesztett. Ezen egész évben felnevelhetett volna 3 tyúkot, ami körülbelül 300 tojást tojt volna néki, A csávázás elmulasztásán kívül komoly terméskiesést jelentett a tcrmelpszŐyetl'PZOti csoportoknál*» níitrágyózás elmulasztása. A véka. nyi Törekvés tszos-nál ÍQQ mázsa lasznalni ltyOst is, Tiogy a minisz­tertanács határozatának a végrehaj, fását megnehezítsék és az egész dolgozó népet megkárosítsák. A falusi tanácsoknak, pártszerveze­teknek, de legelsősorban a kommu­nistáknak kell felvilágosítani a dől. i gozó parasztokat arrgl, hogy a ko. ■rai vetés: bőséges aratás. Az őszi­árpa vetését pedig napokon belül el kell kezdeni, hogy az határidő­re, szeptember 15 re, mindenütt a földbe kerüljön. A takácsoknak és pártszervezeteknek á hegyüjtésí agitáció mellett foglalkozni kell az őszi munkák elvégzésével is, A népnevelők, akik fáradhatatlanul agitáltak a begyűjtés sikeréért, most éppen olyan lelkesen magya­rázzák meg minden dolgozó pa­raszttársuknak, hogy az élenjáró termelőcsoportok és egyénileg dol­gozók valamennyien azok közül ke­rültek ki, akik a vetésnél az elsők között voltak. A korai vetés teszi csak lehetővé, hogy a természetet legyőzzük. A korai vetés tudja csak jól kihasználni október vé­gén és november elején a hosszan­tartó esőzéseket, hogy a tél beáll­téra már megerősödjenek. Hasz­nálják fel a népnevelők a tudomány eredményeit is. Mondják el azt is, hogy Sedlmayer Kurt, a sppron- korpácsi kísérleti telep Kossuth- díjjal kitüntetett nöyénynemesífője, augusztus végi ősziérp? vetéssel 31 mázsás terméseredményt ért el holdanként. <A kulák támadásait harcosan, bátran verje vjssza mind­egyik falusi agitátor, Mondják el azt is a dolgozó parasztoknak, hogy aki a kulákra hallgat, nem­csak a nagyobb terméstől esik el, hanem a dicsőségtől is. A minisz­tertanács a növénytermelésben élen­járó dolgozó parasztokat, tszcs- lagokat, állami gazdasági dolgozó­kat, külön kitüntetésben is részesíti. Aki most a kulikra hallgat, az azonkívül, hogy“1 Raját zsebéből pénzt lop ki, szembeszáll a dplgo, zú nép akaratával. tyni a minisz­tertanács növénytermViésröl hozott határozatában ölt festőt. Gordisan a szavak és tettek között különbség van Drávaszerdahely község dolgozóinak felhívásához egyre több község csa|- íakozik. Váltatják, hogy tovább viszik a begyűjtést és # 100 százalék elérése Ufán sóin állnak meg- Vállalásukat pedig teljesítik, megtartják szavukat- Mágocs, lvövágótö'.lös, Siklősbodony, Pécsbagoja községek dolgozói spin álltak meg a HU százaléknál akkor, amikor a lehetőség meg von annak (n* vábhi emelésére, <je a gofdisai dolgo­zó parasztok igep, álár három napja a J01 százalék­nál tartanul, (iprdlsúii Előre sem­mit sem haladtaik, pedig a lehető­ségük meg van Kádár Mihály 18 holdas dolgozó raszt sem teljesí: o'.le még , Pü- kötelezett­ségé|, pegig túl is teljesíthetné. Már régen ejcsépelt, de úgy gondolja, rá­ér bevinni a gabonát a begyüjtöhely- re: Még nem voltak nála-a népneve­lők, hogy elmondták volna neki azt, hogy mit jelent, ha időben teljesít. Nem mondták el azt neki, hogyha túlteljesíti kötelezettségéi, — amit könnyen megtehet, hiszen jó termése volt — 1125 forint vásárlási utal­ványt kaphat. De nem mentek el a népnevelők Szabó József nyolchol- das dolgozó paraszthoz sgm, pedig 140 ki|o felesleges terménye van- Kálmán Jánosnak 215 kiló és sorol­hatnánk a töpbi dolgozó parasztokai is. Helytelen az, hagy a népnevelők nem pé(damutafóak. Hi- Lukács .lä­ngs 12 holdas és Berta Sándor nép­nevelőknek is van még felesleges terményük. Mezei J?nos, a tanácselnök elvtárs büszkép mondja: Vállaltuk, hogy 110 százalékra teljesítjük kötelezelUégii- günket, — de arra nem gondol, hogy azt teljesíteni js kellene, hiszen sza­vukat adták rá. Különösen szégyen az, hogy még csat 101 százaléknál tartanak, mivel a lehetőség megvan rá, hogy vállalásukat teljesítsék. Ezt Mezei János elvtávs is látja. Ezért helyes lenne, ha a népnevelő- munkára az olyan .elvtársakat cs . dolgozó parasztokat is beoszta­nák, akik túlteljesítették kötele­lezettségüket, mini M- Kovács József hgthpldas dolgozó paraszt is. C-jegyrc 11 má­zsa 29 kjlót adott le. 825 fopnf vá­sárlási utalványt kapott a. leadott gabona után, azonkívül mint a köz­ség legjobb begyűjtője, 800 forjnt ér­tékű vásárlási utalvány jutalomban is részesüli. A 11 mázsa 29 kiló C-jegyre le­adott gabonamennyiség felél, amennyit még megtartott magá­nak szabadon iBegórölfethetí és és értékesítheti. M#r eddig 300 kilót őrletett meg, Simon Lajos ötholdas dolgozó pa­raszt, aki C-jegyre 500 kilót átjött be és ugyanennyit megörülhet szafia- dqn is. Már Jjipg is őrlette. Öt sem osztották be a népnevelő munkára, pedig szavat biztosan szívesen meg? I Ijplígelnák a többi dolgozo paraszjek |és követnék példáját. Gordisa község dolgozói fogjatok neki és teljesítsétek a 110 százmé- kot, amit vállaltatok! Safnovics János délszláv dolgozó paraszt viíagosilsa fel paraszllarsaíf, miért kelt feljesífeoi a begyűjtést Sajnov|c3 János héthpld^ vprsritdi délszláv dolgozó paraszt kamrájában egymás mellett sorakoznak a zsákok, telve gabonaszemekkel. Arra várnak, hogy Siiinovics János a malomba vi­gye őket, Ez a gabona a C jegyre le­adott gabona után szabadon őrqihefp- Csak az a baj, hogy a község még csíJi 79 százalékra teljwsitettp-kötelez"tisc- gét, ezérf még nem 'viheti őrlelni. Suj- novics János kötelezettségét 209 száza­lékra teljesítette, 284 kilót adott le C jegyre.. Neki 12 mázsás áflaptlermésc volt búzából és bizony a község többi dol­gozóinak s°m volt sokkal rosszabb. Mi az oka akkor, hogy mégis 79 száza­léknál tartanait? Az,, bpgy még yannak olyan dolgo­zó parasztok, akik tudnák teljesíteni kötelezettségüket, de úgy gondolják, ráérnek njcg, a népnevelők nem vilá- gqsítatlák'feji cúef. Lfock Mihály U holdas dolgozó paraszt is j«dná telje­síteni kötelpzetlségét. 23 mázsa terme­séből, még cgak 5 mázsa 37 kilogram­mot vitt a bpgyüjlöhelyre, Kovácsevjes Jgnps hétjiplqas dolgozó parasztnak sincs még teljesítve kötelezettsége. És még 'több dolgozó parjisztpt is sorol­hatnánk. Sajnovics János sűrűn elmegy a ta­nács elé s megnézi azt. hogy hány szá­zalékra áll a község. Villati-í! már őröl­tétől a C-jegyre leadptt gabona után a szabadőrlési gabonát. De néhány nap­ja már egyre kpmorahbul megy hau*. Ugyanis a versenytábla egvre csak 79 s?áza’ékot mutaí. Bosszankodva kér­dezte feleségét. — Mii kéne lenni? Meddig váriunk még? A felesége nem yalaszoltj őt inkább eredmény érdekli, vagyis az elcsé­pelt gabona uíán a lisztmennyiség. Salnovics «Ívtárs még nem tett semmi} azért, hogy községiben jobban menjen a begyűjtés, pedig maga 1« sokai be­szél arról odahaza a családnak, hogy mit is jelent az, ha Uiliesüjk' kötoje- zottségüket. De nem gondolt még arra, hogy elmenne Kuvácsevks János dél­szláv doigpzó paraszthoz, pki még nem teljesítette kötelezettségét ce elbeszél­getne vele. Úgy, mint Antaloyicg An­tallal, a sógorával szokott. Amikor el­beszélgetnek arról, hogy milyen volt az éjetiik a múltban, amikor kicsi korától kezdve a kukkoknál szolgált- üt évig Majson. Versenden- Kásádon, Kásádon Vargics Mátyás kukknál, akinek Clvcm hold föld melleit, még Jugoszláviában is vojt földje, háza. fiz a kulák egégz évi nehéz munkájáért mindössze 401) pengőt fizetett- Nehéz volt ekkor a megélhetésük. Még a fo|acjag is szűk'' sen volt meg. nem úgy. mint hiqst, amikor azon kell bosszankodnia, hogy a fejadagon felöli gabonái nem őrlet heti mpg azonnal. Elfelejlkrz'h erről Kqyáosavics Jápos, arról az időről, amikor a Montenn-ovó ,,herceg" prédái­mén mint kommenoió*) cseléd tengette életét, Mosf pedig még nem , teljesítette a nép államával szembeni Uöts'czalt- sógét. Pedig Ji sok mindent kapott már a község többi dolgozóival együtt az államtól. Maga és családja hát hold fpídetr kaptak. Most már nem kell cselédkednie- Most már nem nézik !e azépt, mert nem magyar az anyanyelve és azért, mert dolgo­zó, Mpst már amit termel az övé és akkor, amikor kötelezettségét telje­sít}, a saját jólétének emelését, a további biztos szabad életet biztosít­ja. És azonkívül nem ingyen kért tőié az állam, megfizet érte, ha túltelje­síti számtalan jutalomban is részesül. Érdemes erről beszélgetni a ver­send! dolgozó parasztoknak, mert a lehetőség megvan arra, hogy telje­sítse községük száz százalékban kö­telezettségét. Csak menjen el Sajno­vics János és a többi élenjáró dol­g o?ó parasztok azokhoz, akik még átrahuzzák a községet, mondják el azt, hogy ők miért ieljasítettck köte­lezettségüket cs győzzék meg azokat saját példájukról, al>ik még nem tel­jesítették. Mert azzal, hacsak kido- boltatják azt, hogy „Aki még nem teljesítette kötelezettségét, az vigye be a terményraktárba" nem érnek el eredményt. De ha elmegy Sajnovics János és elmondja azt. amit csak odahaza szokott elmondani: — Én már , nem kérek abból, ami a felszabadulás előtt volt. Elegei et­tem kilenc évig a cselédkenyeret. Nem akarom azt, amit a volt kizsék- mányolóim. Vargics Mátyás kulák és’ a többiek szerelnék, hogy nekünk se legyen kenyerünk, hogy újból ki­zsákmányoltak legyünk, mint ma js a Jugoszláviában élő dolgozók. Mi nem akarjuk ezt. Éppen ezért köte­lezettségünk teljesítésével erősítjük hazánkat és akadályozzuk meg Var­gics Mátyás és a többi kulák tervejt. Gyorsítsuk a begyűjtés ütemét ! Előrébb mentek járásaink á szombati napon is a-begyűjtési versenyben. A verseny sorrendje nem változott. A pécsi járás tartja első helyét cs nő, vi>)i előnyét a mohácsi jprás előtt. Ugy- látszík, a pécsi járás békeharcosai nem adják ki késükből a büszke, első helyezést jelentő zászlót. Máso­dik a mohácsi járás. /V további sorrend: har­madik a siklósi járás, da rlönyr nincs mpg egy százalék sem és így könnyen lehel, hogy hé Hőre a villányi járás behozza okét. pisszqszerzi a harmadik helyei, Igyekezzetek villányiak. Jó mankóval (Z Sikerül ÍSt Ötödik a pécsváradi iárás egész ke­vés különbséggé] marad el a viljányi járás mögött. Ä haripadik, negyedik és otöd'ú helyen igen szeres az eredmény és a jelenlegi blödik könnyen kerfjlh 'l akár kát helyezéssel íj feljebb, hu len­dületesebbé teszi a munkál. Hatodik helyen a szigetvári járás van. Á csiga-brigádban „első" helyen, a járások sorrendjében a hetedik helyen a komlói járást találjuk, amelynek las­sú az előrehaladása, legalább is lassú ahhoz, hogy ki­kerüljön a se­reghajtók közük Kapcsoljatok rá komlói járás bc- keharcosai! Nyolcadik a sá.sdi járás és jelenleg hattized százalékkal vezet a sellyei já­rás elölt. Növeljétek ejt nz előnyt sós­át jcrásbelick. nehogy visszakérd1 jelek a legutolsó helyre, Kile: lyei járás. a legutolsó hely ncedik a $elv-, Bckelmrcosok! Fokozzuk a begyvitéa ütemét, megyénk előrébb haladt az or­szágos versenyben- Jelenleg ötödikek vagyunk, javítottunk eredményünkön, Gyorsítsuk a begyűjtési iramot, men­jünk előrébb a versenyben, törjünk az első helyre! Élenjitró tsxcs-k Uj tszcs begyűjtési eredmények ér­keznek naponía.- Újak és magasak ezek a, eredmények, mutatják, hogy a tszcs-k dolgozó parasztsága világo. san látja, mi a kötelessége az állam, mgl szemben, amely segíti, anyagilag is támogatja a munkájukat. Köszöni-' jük élenjáró tszes-inket: magyarmecs- Ko) Kossuth 180, a'rnameiléki Béke 237, boldogasszonyfai Petőfi 230, hol. dogagszonyfai Vörös Oktober lll.cse­«wrtRRw ■, mi ...in i e» bén yi Gábor Áron 100. ibafai Pptöfi 229, mozsgói József - Attjla 102, nagv- dobszai Vörög Sugár 235, nagypeter<]i, Uj É]et 219, nagyyátyj Beke 308, .ró­zsafa! Közös Sors 374, spmagyöpá'i Győzelem 1(33. somogyimrgágyi Vp., rfjs Sugár 2G2, szentdénpsi Szabad E|t*f 178. ayigtítvári Kossuih tszcs 120' százalékra teljesítette begyűjtési elő­irányzatát. üdvözli! a béVebegyiljtésben élenjáró dolgozó parasztoknak! HERGENRÖPER GYÖRGY egyholdas (Szajk) 7 mázsa 3225 százalék KOS35TANKO JANOSNÉ ötholdas (Szajk) 7 „ 128 „ NAGY JANOS egy cs félholdas (Homorúd) 6 „ 173 KELLER JÓZSEF kétholdas (Görcsönvdoboka) 3 „ 5b­BARt JANOS ha (holdas (Dunaszekcső) 4 ,, 197 ,. NÉMETH GYULA H»pnkélhnMrs íHimesháza) 6 „ lo‘J HÉJ, BOGDÁN JÁNOS hatholdas (Somberek) 8 292 „

Next

/
Thumbnails
Contents