Dunántúli Napló, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-08 / 209. szám

4 mbpi.6 1*51 SZETTEMBE« I A Kohó- és Gépipari Technikum új feladatok előtt X fnfcai Kohó és Gépipari techni­kum az idei tanévben új, hatalmas feladatok előtt álL Több, mmt 300 új tanulóval gyarapodott a tavalyi 500-a* létszám, több, mint 800 ta­nuló készül ebben az iskolában arra, hogy a mostani és a kővetkező öt­éves terv kiváló gépész- és villamos- ipari technikusa legyen. Ax Iskolában két tagozat indult: Erőműgépészeti és ViEsiao*gépgyártó tagozat. Nehézipari technikummá alakult át am iskola. Az ötéves terv során a fő súlyt a nehéziparra fektet­jük. Ez még nagyobb feladatot állít az hfcola nevelői éa a tanulóifjúság elé. 'A megnóvekedett feladatokat az Iskola igazgatósága egyedül megol­dasd kép bélen. Szükséges, hogy az klódul DISZ-szervozet és az iskola diákotthona minden segítséget meg­adjon ehhez; A tavalyi év folyamán nagy hiba volt és nagyban rontotta a tanulók mumkafegyelmét, bogy a bét iskolatípus között ellentétok vol­tak Ez megmtuatkozott a diákotthon keretein belül is. Az iskola DISZ­vezetősége előtt álljon eólypontkér­désként a tanulmányi szineooal eme­lése mellett a két iskolatípus közöt­ti ellentét megszüntetése. Ezt úgy tudják elérni, ha minden problémáju­kat közösen megbeszélik, ha szoro­san fenntartják egymással a kapcso­latokat. A* diákotthon átszervezésé* nét nagyon helyesen gondolt erre a kérdésre Arató Károly elvtára diák­otthoni igazgató, oki a gépész és vil- lamosipari tanulókat együtt helyezte eL Ezzel eléri azt, hogy a tanulók segítelek egymáson, a kölcsönös se­gítség nyomán pedig eltűnnek az el­lentétek. Ax bkok ne relöl kan és DISZ­szervezetc éppúgy, mint tavaly, most is bátran kérjen segítséget a Budai I. pártszervezettől, mely a tavalyi év folyamán is komoly segítséget adott az iskolának- Hantos Kálmán párt­titkár elvtárs szívügyének tekinti az iskola jó munkáját, ezért Kelemen elvtárssal együtt gyakran felkeresik őket és segítenek a problémák meg­oldásánál Sok segítséget ad a neve­lői karnak a most alakuló iskolai pártszervezet b Horgos Ferenc és Kovács György iskolai DlSZ-titkár elvtársak bátran bízzanak feladatokat « nyári üzemi gyakorlaton jő munkájukkal kitűnt tanulókra, foglalkozzanak többet a felszínre jövő új káderekkel,' mert tavaly gyakran elhangzott: — Nines káderünk, kit állítsunk funkcióba? — Ennek nem aradiad megismétlődni Schindler Aurél Igaz­gató Lórin ez József igazgatóhelyet­tessel és az iskola nevelőivel együtt egész nyáron azon dolgoztak, hogy mire a tanodák visszajönnek, megfe­lelő környezet várja őket. Ezt a munkájukat fejlesszék tovább. A ne­velői karral együtt dolgozzanak ki ütemtervet a tanulők iskolán kívüli segítésére, mert tavaly még voltak olyan nevelők, akik nem segítették ereKikköz mérten eléggé az ifjúságot. Álljon xx sgiix fakóin előtt, bogy sokat vár tőlük a dolgozó nép állam».. Érjék el, hogy nemcsak az ország legnagyobb, de legjobb tech­nikuma legyen a pécsi Kohó- és Gép­ipari technikum. ÍRÓINK A BÉKÉÉRT Május elsejénél: ünnepére huszonöt százalékkal csökkentek a könyviek árai. Szeptemberben pedig itt láthatjuk a felszabadulás óta betakarított termést: m azóta megjelent könyvek egész tá­borát — a kulturális forradalomnak ragyogó seregét. Pécsett 6s Baranyában ez évben még lelkesebben készülnek a könyvnapok­ra, mint más években, mert megértet­ték. hogy a feszült nemzetközi helyzet­ben • könyv is fegyver a békeharcban és ezt a fegyvert ’té­liünk iól kell tudni alkalmazni. Ezt az ünnepélyességet és harcos M- Wlást fokozza, támasztja alá az a kezdeményezés, amellyel a Magyar írók Szövetsége (árul hozzá a könyv ünnepének sikeréhez, ünnepélyes han­gulatának emeléséhez. íróink ez évben nemcsak a könyve­ken keresztül szólnak majd dolgozó­inkhoz. hanem egy egész estét betöltő irodalmi est keretét«» is. Irodalmi estet sokai rendeztek a múltban is. De ezeken az irodalmi esteken csak olya­nok vehettek részt, akiknek „kiváltsá­gos joguk“ volt arra, hogy irodalmat élvezhessenek. Az irodalmi sznobok, a burzsoá-kapítaiista osztályok .császá­rai", akik azzal hencegtek, hogy kitart­ják az írókat, mert hiszen kedvük sze­rint csak olyan művet adtak ki, vagy adattak ki kiadóikon keresztül, amely csupán a profitot szolgálja. És az fró, hm meg akart' élni, kénytelen volt zsold- fába állni ezeknek a „császároknak", aid pedig nem ezt tette, azt äoegyetltenül eltiporták, azt irodalmi esteken nem aze- I repel tették, mert azokon csak kedvenc ».bestseller“ szerzőik szólalhattak meg. A színház nézőterét megtöltötték fe­csegi jampeoek és jampec-lányok zsúr- hölgyck és barátaik, és az irodalmi es­tet családias Jcoktél-partikká" zül- lesztetták legtöbo esetben. Témaként pedig a divat, a pletyka és az fró re­gényében megölt áldozatok szerepeltek. Ma, az Irodalmi est az tró és a dol­gozók ünnepi találkozása, amikor az író már azt mondja el hallgatóinak, amit közöttünk látott, hallott, amit tö­lünk tanult. Azt mondja el élő szóval ts: hogyan és hová fejlődjék a dolgo­zó ember hogy szocialista emberré váljék Irodalmi estünkre népünk büszkeségei, megbecsült értékei jönnek el Pestről és hozzájuk csatla­koznak a pécsiek kiváló Írói. Gergely Sándor Kossuth-dijas novelláját hozza közénk. Kónya Lajos Kossuth-dijas költő, bányászaink közé is ellátogat. Tamási Lajos Mecsckszabolcsra megy ki Pécsen kívül. Földeák János Kom­lón és Szigetváron, László Gyula Pé­csett és Siklóson, Rideg Sándor az esten kívül Mohácson is megjelenik a könyvnapokon. A pécsi írók képvise­letében Bárdost Németh János szép lírai verseit hallhatjuk. Csorba Győző­nek művészi műfordítását mondja el a Pécsi Nemzeti Színház egy tagja. Kozma Szilárd és Kövesdi Jánosi fia­tal költők versei, Selymes Ferenc: Szaltikov Scsedrin fordítása és György 'Ágnes Gárdonyi Géza Lámpásénak rá- dfiószerűsített részlete lesz még műso­ron a Pécsi Nemzeti Színház tagjai­nak előadásában. Ez az est csak kezdet Kezdete annak a sorozatnak, amelyen keresztül az trók és a pécsi írók még közelebb szeretnének kerülni olvasóikhoz, a dolgozó milliókhoz. Októberi irodalmi estünket a Müveit Nép folyóirat élő példányaként fogjuk bemutatni, novemberi estünkre Fischer Anniét kértük feli vendégszerepelni. De­cemberi estünket kőrusművek bemutatá­sával kaposoljuk ősszy, a Januárit pe­dig könyv- és képzőművészeti kiállítás keretében rendezzük meg. Ezzel is pél­dázni akarjuk, hogy megszűnt az iro­dalmi estek elszigeteltsége és a művé­szeti ágak egymást segítik munkájuk­ban. Sőt ezentúl ezeket az esteket nem csak a megyeszékhelyen tartjuk meg, hanem körbevisszük a megyében, hogy lássa dolgozó parasztságunk is, hogyan küzdenek íróink a békéért. Várady Györgyné az írószövetség pécsi csoportjának tagja Csoportosan látogatják ümiük a Mtorftiállítást Htrf adtunk máz a bútor-ankétről, ahol 34 péosi üzem és szervezet 144 küldött* vett részt a Bútorért, Deák Ferenc-utca 3. az. alatti fiókjában. Azóta megnyílt a kiállítás és a pécsi üzemek és szervezetek csoportosan látogatják a kiállítást, ahol külön vé­leménykutató lapok várják a látoga­tókat, hogy bútorgyártásunk különféle termékeikről őszinte véleményüket megírják. A Bútorhónap-kiáilítás szeptember 30-ig lesz nyitva és díj­talanul megtekinthető. Ol»EK SZOMBAT, SZEPTEMBER 8 ÜGYELETES GYOGYSZEUTAKAK: 10/3. sz. („Gránátalma“) gyógyszertár, Széchenyi-tér ö. Telefon: 29-81. 10/8 íz, („Őrangyal“) gyógyszertár, Kossuth L-n. 81. Tel.: 23-94. 10/12. sz. („Isteni gondviselés“) gyógyszertár Doktor S-u 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Mária. — IDÖJARASJELENTÉS: Várhaló időjárás szombat estig: Déli* délutáni feflhőképződés, néhány helyen futó záporeső lehet. Mérsékelt délke­leti-déli légáramlás, a meleg tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország -területére: reggel északon 14 17, délen 18—21. délben országszerte 291—32 fok körött. — Tanácstagok fogadóórái: Budai II. MDP pártszervezet helyiségében szombaton este 7—8 óráig Marftenheim Ferencné és Muth Henrikné tanácsta­gok fogadóórát tartanak. — A Déldunánt'úH Áramszolgáltató Vállalat pécsi Üzletigazgatósága közli hogy 9-én, vasárnap 6-—14 óráig az alább felsorolt községekben hálózat javítási munkák miatt áramszünet lesz. Komló, Sásd, Bakóca, Oroszló, Godisa, Felsőmindszen-t, Vázsnok, Fel söegerszeg, liaranyajmö, Baranya szentgyörgy, Tormás, Szágy, Gödre- szentmártojn, Gödre, Kiskeresztúr, Vá sárosdombó, Gerényes, Tékes, Tarrós, Meződ, Jágónak, Aisómocsolád, Ag, Kisvaszar, Szailatnnk, Köblény, Ma gyarszék, Liget, Sikonda, Barálur, Ma. gyarherteflend, Bodolyabér, Mecsckfa lu, Mecsekjánosi, Mecsekjánosi-puszta, Mecsekpölöske, M&nfa, Zobák. MOZI Felíflt MAKACS MENYECSKÉK. Előadá­sok: fél 5. fél 7. fél 9 órakor. Kossuth: ÉLNI AKARUNK. Előadások: 5, 7, 9 órakor. Vasárnap /l. e, 9 ós 11 óra­kor MATINÉ: SZABAD NÉMET IFJÚSÁG. Kerti VINDZOIU YIG NŐK. Előadások hétköznap: é, ’ 8 órakor, Yasánap 4, I», S órakor. — Orvosi figyeltt Megyéd RendcM­Intézet * biztosítottuk részére ügyele­tes szolgálatot tart 1951 szeptember 9-én a következő orvosokkal sörgős esetekben: I. tömb: A város nyugati fefte, Sztalin-út, Széchenyi-lér, Bcm-ii"- ca, Bajosy Zs.-u. és a Siklósi-útlól nyugatra (Pillérei felé) eső részen: Dr. Szállító László, lakik: Deák-n. 3. szám, tettefon: 20-01. IL tömb: A város ke­leti fele (Pécsvárad felé) dr. Kovács János, Cakik: József-u. 17/2. XII. tömb: Gyárváros-Üszög-Pécsújhegyi rész. Dr. Palotay György, lakik: Buzsáki I.-u. 9. szám, telefon: 24*97. — Halálozás. Szili Béla péaz^gyt tiszt­viselő elhunyt. Temetése «sombato» d. u. 1 órakor les/,. . adó BÚTOROZOTT taoba kiadó. Hegcdfi eb ló. S/.t. Vince-u. 50. 527. A PÉCSI Ruházati Bolt 5. «zárná üzleté nek (Pécs, lókoi-tér 2. «i.) oldalpoiiyvnja elveszett. Kérjük, aki megtalálta a boltim hozza vissza. 3393. MÉLY gyermekkocsi eladó. Megtekinthető 19 órától, Rákóczi-út 73/a, III. h. 541. KÉTKEREKŰ tragacs eladó. Légszeszgyár utca 10. KOMPLETT konybaberendezé* eladó. Megye-utca 15/1. 524 ELADÓK 2 személye« rckamié, 3 szék rény, asztal. 2 ágy, 2 asztal, konyhaszek­rény és több bútordarab. Cím: 523. szám alatt a kiadóban. MEGBÍZHATÓ házvezetőnőt keres fiatal orvos házaspár. Telefon: 21-42. 563 ÍRÓASZTAL kisebb mérető, modern, jó* karban lévő, finomabb kivitelűt sürgősen veszek. Bcm-utca (Irgalmas-u.) 1., üvegilz- 1 eiben. 533. GYÜMÖLCSFÁT, díszfát, dfezcserjét, i zsát szállít elsőrendű minőségben Dunántt faiskola. Cégt.: Tóth Zigmond, Sióra bábéi Zanati-ót. Kérjen árjegyzéket. 100-as SACHS eladó. Érdeklődni: József Attila-u. *Ü7-7i*en lehet. GYÁRVÁROSIAK FIGYELEM! Hogy gyet. mekeitek tanítását biztosíthassuk, felkér­jük a gyárvárosi lakósokat, segítsék vállala­tunkat a gyárvárosi kurlhirház Időbeni be­fejezéséhez. Szak- és segédmunkások Je­lentkezzenek a vállalat munkniigyí osztá­lyán, Rákóczi-út 56. sz. . 3397 HOSSZÚ gyakorlattal rendelkező, perfekt gyors- és gépír ón őt felveszünk, Jelenik« zés Pécsi Belsped központi irodájában, Szée!»onvi-tér 7. I. era. 3396. KERESÜNK megvételre cipész ipari fa* kott szftbászdeszkáí: és kaptafa állványokat. Pécsi Cipész Kisipari Szövetkezet Pécs, Dr Hetim Tál-utca 5. 544 VÁLLALAT venne 3 darab számoló-, 2 darab normálkocsis írógépet és i darab Iioaszúkocsls írógépet. Cím: 3390. szám laít a kiadóban. BŐR FESTÉS, bőrkabát, irhnlnmda, ridi- kül. cipő festését vállalom minden színre. Hóhér József, Tiizér-u. 4. KOMLÓ cipész Szövetkezet I. rendű var­rott és szegen munkám cipészeket felvesz s a/ounal munkába állhat. Jó javító mun­kátokat in felverjünk. 3393 Egyre izgalmasabb és színvonalasabb mérkőzéseket játszanak a teniszbajnokságokon Hatalmas küzdelmek, izgalma*, egyre **•- rosabb mérkőzések, ezínvonalaa játék, ezek jellemzik a döntők felé haladó országos te­nisz egyéni-csapatbajnokságok műsorát. A nyolcaddöntők mezőnyei raúr nagyrészt a csütörtöki mérkőzéseken kialakultak és szombaton .egész nap az elődöntőkbe való bekerülésért folytak a küzdelmek. A vidékiek lassan kiestek a további küz­delmekből és erre a sorra jutottak a legto. ▼ább áilr&maradt baranyai teniszezők is- Ugrősdy csütörtökön délelőtt nehezen aerta »«8 magát Frigyesinek, Gulya* tovább ju­tott egy fordulóval, miután Bánó dr-t le­győzte, de délután Birkástul vereséget szen­vedett és nem jutott & legjobb nyolc közé. A Laczkó—Sikorsky férfi páros is csak csütörtök délután maradt alul, míg a Gu­lyás—Ugróidy pár csütörtöki mérkőzés« a sötétség miatt péntekre maradt A női egyéniben Tamási Lin csütörtökön délelőtt Pcterdífől kapott ki, míg Ernőhózl- uét az élvonalhoz tartozó Rohrbökné Verte ki a további küzdelemből. Az Ernőháziné —Tamási női páros csütörtökön délelőtt be­jutóit a legjobb nyolc közé. Érdekesebb csütörtöki eredmények: Férfi egyéni: Frigyes!—-Ugrósdy őrá. 7:5. Gulyás—Bánó dr 6:5, 8:6. SzeatpéterI— háncsv 6:4, 6:4. Bfrkás—Gnlyás f5;7, 6:4, 6;4. Katona—Csink dr 6:0, 6:1. Ádfim—Tóth 6:2, 6:3, Vad—Frigyes! 4:6, 6:2, 6:4. Noí egyéni: Vad Zs.—Prúcser (Pert) 4:1, 6:1. Kalauz (Heves)—Ruray (Fejér 6:1. 6:0. Jávori-Tamási Lia 6:0, 6:3. PeterdJ—Mácsp- ncsBÓ 6:0, 6:0. Hidasiné—Katona G. {Bor­jog) ísll. 63* Jo»cs—:Kalauz 6:1, 6s2. Äohr- bőfctté-KrnőMziné 6:4, 7:5. Katona M — Gallnerné 4:6, 6:1, 6:1. . . Fírti piros: Simon 4«. Mnári-Ucnk«. Sikorsky 7;5, 6:1. Női páros: Jávori, Somogví—Katona O., Gáborné (Borsod) 6:1, 6:2. ÍXidasiné, Gall- nerné (Bp.)—Komiathvné, Czíbulkáné (Ba­ranya) 6:3, 6:1. Eruőháziné. Tamási—Szilá- gyir.é, Boldogné (Bp.) 6:4, 2:6, 6:4. Vegycspáros: Vekéit Hidasinc—Lerzkó4 Tanuusi 6:2, 6:2. A pénteki mérkőzésrk a ve^ycő»pAros kivételével tisztázták a szombaton sor- rákerülő elődöntők résztvevőit. Férfi egyéniben Bujüor-Birkág találkozó a teniszjáték minden szépségét felvonul­tatta. A negyeddöntő résztvevői: Ádám, Katona, Vad és Bujt or. A női egyéniben sem ««öfljetet't különösebb meglliepetés, a Peterdi-Ka'tona M. mér­kőzés hozíla a legnagyobb küzdelmed. Az elődöntőbe Peterdl, Somogyi, Já­vori és Hidasiné kerültek. A férfi párosban a Gulyás-Ugrósdy- pár megnyerte a csü'törtökön félbesza­kadt mérkőzést, de utána kikapott a Katona-Frigvesi pártól. A negyeddön­tő részit vevői tehát: Vad-Birkás, Adám-Bujlor, Katona-Frigy esi és Si­mon dr-Lénárt. A női párosban a kő­vetkezők küzdenek szombaton a dön­tőbe jutásért: Peftérdi-Julies, Hidasi- né-GaWnerné, J á vom é-S om ogyi és Vad-Rohrbökné. Pénteki eredményiek: Férfi egyéni: Vad — Szentpéteri 6:1 9:7. Katona — Lénául 7:5, 9:7. Adárn — Simon dr. 6:2, 6Ä Bujt or — Bir- kás 3:6, 6:4, 6:4. NŐI egyéni: Pe*!ercB — Katona 6:S 0:6, 6:2. Somogyi — Vad Zs. 6:3, 6:0 Jávori — Jusics 6:3, 6:1. Hidasiné •*— Rohrbütkné 6:4, 7:5. Férfi pároas Vad, BSrkás — Fánesy dr. Csink 6:3, 6:1. Adám, Bajtor — Péteri, Szörényi dr. 6:1, 6:2. Gulyás TJgrósdy — Bánó dr. Tóth 4:6, 7:5 6:3, Kalona, Frigyesi — Gulyás, Ug- rósdy 6:1, 6:4. Simon dr, Lénárt játék ítólíkül győzött a Fehér, Tornyai-pár ellen, mert Tornyai kézsérülés miatt felad In. Női párost Peterdl, Juries—Bártfat, Mersichné 6:2, 6:2. Hidasiné, Gallner- né—Ádámné, Katona 6:0, 6:2. Vad, Rohrbökné—Ernőházíné, Tamási 6:2, 4:6, 6:2. VegyespároK Katona Z., Katona ML Szőnyi, Gáborné (Borsod) 6:1, 6:2* Vad, Peterdi—Fáncsy, Mersiclvné 6:2, 6:3. Bujtor, Jávori—Gulyás, Ernőhá- ziné 6:4 állásnál, a Birkás, Jusics * ‘ Fehér, Hidasíné mérkőzés pedig 4:6, 3:0 állásnál szakadt félbe. Szombaton délelőtt a férfi és női páros elődöntőket, délután fél 3-tól a férfi cs női egyéni és vegyespátos elődöntőket játszák le. A férfi szá­mok három nyert játszmára men- nek. HÁROM NB n-ES MÉRKŐZÉS LESZ VASÁRNAP PÉCSETT TdbwZFott vasárnapi sportműsor báróra NB H-es mérkőzést juttat a pécsi szur­kolóknak. A bajnoki tabellán vpzető Pécsi Lokomotív a Sopront Lokomotiv együttesd látja vendégül. A soproniak legutóbb a vasutas kupa döntőjében 4:0 «rányii vere­séget szenvedtek Pécsett. A Pécsi Lokomotív igen értékes pápai győzelmével erősítette meg első helyét cs a vasárnapi hazai ta­lálkozóval szeretné pontjai számát növelni. Minden csapatrésze javuló formában ját­szott Pápán, így szinte biztosra vehető, hogy hazai pályáa sírna győzelmet arat a soproniak ellen. A mérkőzés 10 órakor kez­dődik. A Pécsi Vörös Lobogó első hazai mérkőzé­sét játssza n Nagykanizsai Lokomotiv ei­len délután fél 2-kor. A bor gyáriak igen gyengén kezdtek nz ésszel, bár Csillaghe­gyen már némi javulás volt észlelhető. A kanizsai vasutasok kevés meglepetést csi­náltak eddig Pécseit (igaz, hogy egyszer éppen az akkori RDSE elleni). így várható, hogyha a Vörös Lobogó komolvan belefek­szik a küzdelembe, megszerzi első ősz.i gyö. zelméf. Érdeken mérkőzés less vasárnap délután Pécsbúnyatelepen, ahol a bányászcsapnt n Pápát Vörös Lobogó együttesét fogadja. A Bánya az tavasszal nagy meglepetésként pontot rabolt Pápán. ITa a^ búnyászcsapat csatársora erőteljesebben játszik, mint el­inni r. vasárnap Újhegyen, könnyen meglehet, hogv pontot, vngv esetleg pontokat rabol ismét a pápaiaktól. A Pécsájhegyi Bányász előtt szinte meg­oldhatatlan feladatnak látszik Tatabányán a helyi bányászcsapát elleni mérkőzés. A Pécsiíjhcgvi Bányász mindkét mérkőzését» gyengén játsszott, sem erőnlét, sem küzdő- szellem dolgában ‘ nem tapasztaltuk náluk nz elmúlt évi erényeket. Könnyen meg­eshet, hogy « bnnyászszív éppen Tata­bányán támad fel. A döntetlen már nagy siker lenne. A komlói csapat Győrbe utazik, ahol az otthon jól szereplő Győri Vörös Meteor lesz. az ellenfele. A komlói b;lnvásznai már nem megfelelő a csapat erőnléte és hiány­zik belőlük még a tőlük megszokott nagy küzdőszellem. íta sikerült a vezetőségnek ezt a hiiinyo-spágot ezen a héten csak rész­ben is kiküszöbölni, a javulás jelei Győr­ben már megmutatkozhatnak és akár egy, vagy két pont megszerzését is jelenthetik. Reálisan azonban szoros eredményt, hazai győzelmet várhatunk. a helyi Y<Jrfa Loborő fzeiwélyébei». A get váriak jól szerepeltek a* utóbbi mér­kőzéseken és könnyen megszoríthatják * bányászcsapatot. A hazai csapat győzelmét ígéri a Pccsi Zsolnay Építőkő-Pécsi Kinizsi, Pannónia találkozó (Zsomay-pálya. 4 ór»)* A Szászvárra kitűzött SznarvAn Bájfyás*— Erdőgazdaság mérkőzés elmarad, mert a* 'Erdőgazdaság riaszaléptetto csapatát a baj­nokságtól. MA DÉLUTÁN KEZDŐDNEK A VASUTAS ÖKÖLVIV6BAJNOKSÁGOK Az országos vasat«« ököl vívóba jnokaág*^: ma délután 5 órakor az elődöntőkkel ken­dődnek a vasutas sportosam okban, A ren­dező Pcesi Lokomotív mindent megtett • nagy verseny sikere érdekében, pompás tisztcletdíjakot biztosított, ezeket az Állami Áruház kirakatában tettek ki. Sok neve» versenyző vesz részt a viadalon, itt les» a Bpesti Lokomotív élgárdája, Kapocsi, Ko­vács Attila s n többiek és ha Papp olimpia? bajnokunk egészségi állapota megengedi, a pécsi vezetőségtől kapott értesülésünk alapján ő is elindul n bajnokságon. A kö­zépdöntőket vasárnap délelőtt fél t2 órakor, a döntőket este 7 órakor rendezik meg. * Az országrwi kézUabdabajnokaág szom­bati műsora a Tiizéí-nteában: 9 óra: Szent- goth.árdi Vasas—Bp. Postás női, 9.30 ór«: Pécsi Zrínyi—SzontgotluírdJ Vasas férfi, délután 4 óra: Szigetvá ri Vöriv? Lobogó— Győri Vasai«, női, 4.50 óra: Dunai VasmA Építők—Csepeli Vasas férfi. * A vasárnapi NB ILes labdarógóméT- kőzések közül a Pécsi Vörös Lobogó—Nagy­kanizsái Lokomotiv találkozó délután fél 2 órai kezdettel rendezik meg az OTSB rendelkezésére mérsékelt helyárak mellett. * Szovjetunió atlétikai bajnokságai rnoft folyjak Minszkben. A versenyen kHiinŐ eredményeket érnek el 3 szovjet «Béták. A női távolugrásban Ondinn 6lí-et ugrott, Hituíev 400 méteres síkfutásban 48.3.«t ért el. Rnniasova nyerte « női diszkoszvetéat 49.7S-al, Dumbadzcn cíwk harmadik lett. — Találtak egy darab jobblábas gyermekszandált. Igazolt tulajdonosa átveheti a rendőrkapitányságon. ELADÓK: rövid, férfi bőrkabát bunda- békéssel, női télikabát, férfi cipő és női pullóver. Sznbadság-iít 5f>. J. cm., 3. 572. SZABOLCST SPORTOLÓK TATABÁNYÁN A bányászn.ipi sportversenyek során Ba­ranya színeiben a mecsckszabolcsi asztali- teniszezők és sakkozók is resztvettek. Az csztnlitenis/ezők Papp I. nélkül álltak fej. de tartalékoson is jól szerepeltek az erős mezőnyben. Eredmények: P»aranya—Borsód' 5:0, Baj-anya—Nógrád 5:3, Veszprém—Bara­nya 5:3. Komárom ellen 2:2 állásnál az idő rövidsége miatt félbeszakadt a mérkőzés, így a baranyai együttes a hat csapat kö­zül a negyedik helyen végzett. Ifj. Pusz­tafalui volt a .csapat legjobbja. A sakkozók is megálltak hol vüket, csuk sorsolással ke­rültek a harmadik helyre (Baranya—Borsód 3.5—2.5, Baranya—Pest 3:3). A HALADÁS IS JÁTSZIK MÁR A VASÁRNAPI FORDULÓBAN * begyei bajnokság egyre érdekesebbé v<|lo küzdelmei során «szombaton és vasár­nap több érdekes mérkőzés, kerül leiál- szasra. A Pécsi Haladás több áj volt NB ll-es játékossal megerősített csapata vasár­nap játssza első mérkőzését (Verseny-utca, 4 óra) a Mohácsi Petőfi ollen. Az egyete­misták ^ a vesztett pontokat illetően még a bajnokjelöltek közé "számítanak, most is győzelmük várható. Az egyetlen szombati mérkőzés a Pécsi Bástya—Pécsi Dózsa ta­lálkozó (Verseny-utca. 4 óra) lesz. Az. érdekes mérkőzésen inkább n Dózsa lát­szik jobbnak ti kÍH*é visszaeső Bástyával szemben. Villányban a hazai csapat u fel­javult biily i egy üt U,* ellen játsszak. Tuvasz- sznl a villányiak Bólyhan győztek, rnost könnyen megéghet, hogy a bólyink Villány, ban vágnak tisszu. Kemény küzdclmal vív majd a Pécsi y.rinvi a Pécsi Szikra agviit- t es ével (Pécsi j hegy, fél 9 óra). A honvéd­csapat valamivel jobbnak látszik a foriufl* libán visszaesett kokszotokkal szemben. A istavezető Mecsekézabolfvi Bűiiyásznak er- úttal igen komoly elleniéi jut Szigetváron jó* SZAKKÉPZETT traktor^íerólőt. és trnktöfkrzelőkot állandó áíkalmazásra. fel- vesz. n Liget pusztai Állami Gazdaság. 3390 ZONGORA rövid, kereszthóros és kis Singer varrógép bérbeadó. Dnplalétra, k« tonnláda, fényképczőgdpáHrány, 2 fotel éi antik toallettaaztalka tükörrel eladó. Athf. nai-p. 36. 570 24x36-os FftNYKÉPFZöGftP eladó, ótero^tő. Utca 9. 525. KTS KOMBTNÁLTSZEKRÉNY. akasztós rém nélkül és egy clÓszobnfa! eladó. Szabad. 3ág-tú ?4. TT. ew. 4. ajtó. 571. ELADÓ príma, strapa kerékpár, kévé«©! használt. Kisboldogassz.onv-u. 26., cipész 529. GYFUMEK^Eí EN házaspár egyedülálló, nYnirdffrts nőt k^res háztartás vezetésére, cpnl'uUdjfVénf. Cím: 556. tzím nlntt a Itt- nd,óban. * ,.BUKST“ síkgépet veszek. ármeir jelöléssel ..Kifogástalan*' kiadűhivatnll)^ kérek. Ajánlatokat jeligére a 537. Felelős kiadót S 7 1 K f? A f Szer*©sztő«ég és kladóhlvafal* utca 3. « Telofnn» f*í V B eevezámlnszám Előfizetés? «Kft havi ff.— Pécsi Szikra nyomda. Péct, Munkáeav Mihálv-ufca fO ttj., Telefon: 20-27 Ä »yomUíírl feleli OiUDOSl JOZSEf.

Next

/
Thumbnails
Contents