Dunántúli Napló, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-27 / 225. szám

4 NAPLÓ J051 SZEPTEMBER 27 Mi a hibája István-aknán a kétoldalú versenysxersődéseknek ? Jónitttban kötötték meg az első kétoldalú veraenyszm-ződéseket Ist- ván-aknán. Ezt a versenyformát ad­dig nem ismerték a bányászok és ezért vontatottan ment ez a munka. Nem tudták még ekkor, hogy a két­oldalú versenyszerződések egyfor­mán versenybe állítják a fizikai és műszaki dolgozókat és közös erővel, egymás fokozott segítségével maga­sabb termelési eredményeket lehet elérni. Miután megismerték a bányászok a kétoldalú versenyszerződés elő­nyét!. eím szélesebb körben terjedt el és eredménye h »ma­roson megmutatkozott. Kevesebb lelt az ürescsiUehvány, a fabíáuy, megjavultak a termelés elő­feltétel?!. line rönkét csapat kötötte meg ebben az időben a ver- senv *z érződéit István-aknán. Szép eredmény volt ez, mert igen sok fej­tési és asállítási Qeapat bekapcsoló­dott ezzel a versenybe. A szerződés­kötések ideje azonban „lejárt." El­múlott egv Hónap, nem fogUlkewtak ezzel a feladattal a s»»kszervedet ás az Szeinvezet&ség tagjai. Mént akik jól végezték felada­tok«!, elzárták a versenyirodába a már megkötőn és aláírt szer­ződéseket . A bányásznan tiszteletére indított rm n*ka ver vény ben új vállalások szü­lettek és a vállalások teljesítéséért harcoltak a bánviszok. Ezek a válla­lások konkrét feladatra szóltak és a végrehajtásukkal az eredmény nem is maradt el. Szeptember 2-a után azonban a verseny lendülete vissza­esett és az utóbbi héten kezdett csak kibontakozni újra a bányásznapihoz hasonló verseny. Bizonyítja ez azt, hogy még mindig kampányszerű a verseny és ennek főoka, hogy a hosz- szúlejáratú versenyszerzödések köté­sét még mindig másodrendű feladat­nak tartják. A kétoldalú versenyszer- zödés is hosszúlejáratú. Nem máról holnapra szól, hapem az évi terv tel­jesítéséig. A november 7-re indult műnk a ver­seny szakaszban ipég mindig hiány­zik a megfelelő lendület. Ennek oka nagymértékben az, ahogy a kétoldalú versenyszentő- déseket megkötötték. Nézzük csak az egyik eddig legjob­ban betartott versenyszerződést: Bit­ter Ignác fejtési csapat dolgozói vál­lalták, hogy a csapat az előirányzatát maradék nélkül teljeeiti azzal a felté­tellel, ha biztosítja az üzemvezetőség a csapat megfelelő létszámát. A terv teljesítése olyan feltételekhez van kötve: ,,ba az üzemvezetőség biztosít­ja, stb." Tehát a valóságban egy fel­tétele« vállalás. Hibája ennek a két­oldalú versenysy.erződésnek — és ez­zel együtt a többinek is, — hogy úgy a fizikai, mint a műszaki dolgozók nem konkrét vállalást tettek. „Elő­irányzatának maradék nélküli teljesí­tését" mondja többek között a vállalás; holott az előirányzat teljesítés« törvé­nyes kötelessége minden bányász­nak, minden műszaki vezető­nek. Ez az alapvető hibája a kétoldalú versenyszerződéseknek, ezért nem lel­kesíti, buzdítja újabb eredmények el­érésére a dolgozókat, mert nincs előt­tük pontosan meghatározott feladat. Ha csak azt látjuk a kétoldalú ver­senyez érződéiben, hogy az előforduló hibákat megszüntetjük, azzal még nem előztük meg a hibákat, nem hárítot­tuk el a csille- és fahiányt. A Bittér-csapat dolgozói szép ered­ményeket érteik el a páro.yyersenyszer- ződések betartásában. Hogy ezek az eredmények nem lettek nagyobbak, annak oka a kétoldalú versenyszerző­désben felsorolt, hiányosság, — és er­ről nem a csapat dolgozói tehetnek. A terv itjőelőtti teljesítéséért folyik most a harc. Naponta születnek újabb vállalások és ebből a Bittér-csa­pat dolgozói sem maradnak ki, akik öt csillés napi többtermelést vállal­taik november 7 tiszteletére. Ez a vállalások azo-nban nincs összekötve a kétoldalú versenyszerződéssel. Helyes lenne, ha a kétoldalú versenyszerződésekót összekapcsolnák az újabb vállalások­kal és részletesen meghatároznák úgy a fizikai, mint a műszaki dolgozók a vállalt feladatokat és elvetnék a semmitmondó, feltételes módiján megtett vállalásokat, helyette a termelés fokozására, az évi terv mielőbbi teljesítésére mozgósító vállalásokat kötnének. Hogy ez (gv történjen, a szakszer­vezet jó munkáján múlik, amelynek vezetőiNH függ, hogyan javulnak meg István-aknán a ké'oldalú versenyszer, ződések és ezzel együtt hogyan emel­kedik a termelés. (J)cuip(iú szakailuikéuők Úsznék Melog augusztusi nap volt, amikor Farag! Étalka bekopogott atz ipari ta- ,nu!óiskola ajtaján. Sebők Béla, az is- ko a igazgatója szívesen fogadta a messziről jött kislányt és leültette, hogy elbeszélgessen vele. — Villanyszerelő akarok lenni — kezdte a ezót Paragi Etelka, aki eddig a virá>gw«i tszcs-ben dolgozott. —Sze­retnék szakmát tcmubvi is a viHany- sneréléshez van kedvem. * így kezdődött Azóta már egy hónap eltelt és most az ipari tanulóotthon lakója, ahol te*l_ jes ©’látása van. Reggelit és vacso­rát az otthonban, ebédjét az üzembe,, kapja díjtalanul. Igen., az üzemben, mert Paragi Etelka az ÁVESZ 'aka- tos és villanyszerelő műhelyében is­merkedik már a villanyszerelési mun­kákkal. Srancz Mátyás villanyszerelő türel­mesen ' tanítja a tanulókat a villany- szereléssel egybekötött lakatos mun­kára. Srancz Mátyás már idős ember. Sok idő telit el már az ő tanonckora óta, de azért még nem felejtette el az akkori tanoncéletet.-—'Négy kemény évig tanultam a szakmámat, amiért az apám fizette mesteremnek a nehezen megkeresett pengőket. Mert akkor még nekünk kellett űzetni, nem úgy, m’nt most. Itt nálunk °z iparitnnulók lé’évig 60 íilléres órabért kapnak, ami a további félévenként 20 fillérrel mindig emel­kedik. Milyen más is most az ipari- tanulók élete. Háromnapos iskolai oktatás van egy hélen és háromnapos műhelymunka, aho! a gyakorlati ré. szét tanulják a szakmának. Műhely­oktatók vannak, akik nem pofonok­kal akarják a tudást belenevelni « tanulókba, hanem a gyakorlati mun­ka helyes beosztásával adják at tu­dásukat a jövő szakmunkásainak. Ilyen az új tanulóoktatás, nem olyan, mint az enyém volt. Ha Meetrits Je.ro úrnak a szerszámai eltörtek, amivel én dolgoztam, annak árát felszaosdu- lásom után levonták a fizetésemből. 'Az érte járó pofonokat meg talán kár is megemlíteni, mert csak a régi rossz emlékeim jönnek élői. Ilyen voltSrnr.cz Mátyás tanoncélete, aki C3ak a meg­aláztatásokat, a pofonokat kapta. Ez­ért neve’i most a jövő szakmunkása­it, munkájuk szereletére, annak elsa­játítására, hogy azok mindig megelé­gedéssel, boldogan gondoljanak visz- szi tanulóéveikre. Zámbó Mária zöld overálban ül az Iparostanuló iskola padjában és ko­moly figyelemmel kíséri az oktató magyarázatát. Kél hónapja viseli az iparostanulók zöld iskolaruháját és büszkén mondja azóta, hogy ö mflsze résznek készül. Fekete hajú kedves kislány Zámbó Mária. Szeretik is ta. nulótarsai. De nemcsak a kedvessé­géért becsülik, hanem a szorgalmas jó munkájáért is. Zámbó Mária arra törekszik, hogy jó munkájával, mi­nél előbb szakmunkás váljon belőle. Fejlődő iparunknak erre nagv szük­sége van. Gyárainkba, üzemeinkbe, a Dunai Vasműhöz, az Inotai Erőműhöz a jó szakmunkások ezreire van szük­ségünk. Ezért, a fiatal lányo-k nagy tömegeit kell bevonni a vasipari ter­melésbe. Hogy megállják a helyüket azt a más szakmában tapasztalt pél­dát — Cukor Anna, Hátai Ilona, Schuazter Irén Kossuth-díjasok a leg. ragyogóbb példával bizonyították be. Hogy a villanyszerelők, műszeré­szek legjobbjai váljanak Paragi Etel­kából, Zámbó Máriából és a többi vasipari tanulóból, ahhoz az szüksé­ges, hogy a nevelők és oktatók ta­nácsait megfogadják, úgy az ipari- tanuló iskolában, mint a tanműhely­ben, minden tudásukkal arra igyekez. zenek, hogy mint jó szakmunkások segítsék az ötéves tervünk megva­lósítását. Herget Hona Vajszlón példát mutatnak a népnevelők a begyűjtésben A kukorica és a napraforqó begyüj. lése megyénkben igen lassan indul. Ennek legnagyobbrészt az az oka, hogy tanácsaink sok he:yen felülnek az ellenség híreszteléseinek és nem néznek utána, hogy tényleg helytál- ió-e az, hogy „nem érett a kukorica.“ Ha utánanéznének, a legtöbb helyen azt tapasztalnák, hogy érett a kuko­rica, csak még mindig nehezen tud­juk levetkőzni a maradiságot ezen a téren. A vajszlói dolgozó parasztok a nap­raforgó begyűjtése terén példát mu­tattak az egész megyének; 250 száza­lékra teljesítették napraforgóbeadási tervüket. De ezzel párhuzamosan rö­vid időn belül megindítják a kukori. cabegyüjtést, emellett természetesen továbbra is súlypontként végzik a ga- bonabegyüjtést is. Egyikről sem fe­ledkeznek meg Amíg ehhez az eredményhez el­jutottak, kemény munkát végeztek a vajszlój népnevelők. Kemény munkát kellett végezniük a kulákok aknamun­kája ellen, akik igyekeztek a dolgo­zó parasztokat befolyásuk alá kerí­teni. Ezeket úgy szerelték le, hogy '■Idő­sorban ők teljesítették túl kötelezett­flÍREK mmm SZEPTEMBER 27, CSÜTÖRTÖK ÜGYELETES G4 OGYSZERTARAK. (0/3. sz. („Gránátalma"! gyógyszertár ízécheljyi.tér 5. Telefon: 20-81. 10/8 íz. („őrangyal") gyógvszcrlár, Kossuth L-u. 81. Tel.: 23-94. 10/12. sz. („Istent jondviselés") gyógyszertár Doktor S.u 17 Telefon: 13 53. — NÉVNAP. Döme. — IDŐJÁRASJELENTES: Várható időjárás csütörtök estig: dél­nyugat felöl átvonuló újabb eső. A felhőzet átmeneti felszakadozása te hetséges. Mérsékelt délnyugati, nyu­gati szél. Hőmérsékleti értékek az or­szág területére csütörtök reggel: 10— 13, délben 14—17 fok között. A VÁROSI TANÁCS végri'liajtóbizotGáge felhívj» a város lakosságát, o htuíulajduno sokat, a/ üzemek és hivatniuk vezetőit hogy szeptember 20-én. fi Néphadsereg Nap jára « házakat lobogózzák fel cs virággá, díszítsék, hogy ezzel is kifejezésre jusson a Néphadsereg iránti ragaszkodásunk és szu retetiink. ségüket és utána mentek ©1 a többi dolgozó paraszthoz Fornics Véger PáJ kilencholdas dot. gozó paraszt 235 százalékra teljesítet­te kenyér- és takarmánygabonabeadá­si kötelezettségét, de ugyanígy Kis Simon Jánosné és Bemke Pál népneve­lők is először maguk jártak élen és csak azután mentek el paraszttársaik­hoz a többi népnevelővel együtt. Megmagyarázták, hog'Y nemcsak szégyene a községnek, ha nem telje­sítik tervüket, de azért is érdemes tel­jesíteni, mert államunk nagy előnyö­ket biztosit a jé teljesítőknek. El­mondták, hogy minden mázsa C-jegy- re beadott szerződéses napraforgó után nyolc liter étolajat és 15 kiló pogácsadarát, amermyiben pedig nem szerződéses terményről van szó, hat liter étolajat és 10 kiló olajpogácsa- darát vásárolhat a termelő. Elmondták azt is, hogy nekik különösen ki kell tenni magukért, hogy ismét megkap­hassák a szabadpiaci jogukat. A népnevelők minden este rövid megbeszélést tartanak, átadják egy­másnak tapasztalataikat és utána új erővel, friss módszerekkel indulnak el a hozzájuk beosztott dolgozó parasz­tokhoz. MOZI Kert: Az ELLENSÍG KEZE. Előadások kezdete: 6 ás 8 órakor, vasárnap A, 6 és 8 órakor. Kossuth: DONYECI BÁNYÁSZOK. Előadó- sok: 5, 7 és 9 órakor. Petőfi. UTOLSÓ ÁLLOMÁS. Előadások fél 3, fel 7, fél 9 órakor. — Felhívjuk az üzemeket, vállala­tokat, hivatalokat, hogy jegyfelelösei- két az októberi jegyek átvétele cél­jából az alábbi napokon küldjék be a jegyirodába: Akiknek az üzemi nyilvántartási száma 1—130 ig terjed, szerdán reggel 8 —16 őráiti, a 131” 260- ig csütörtökön 8-16 óráig, a 261— 390-ig pénteken 8 16 óráig, r, 391—420-:g szombaton 8—13 óráig, A jegyek átvétele alkalmával a bur­gonya- és hagyma-igénylőlapot is kér iék el, hogy ezen igénylést is le tudják bonyolítani a megadott határ­időre. MÁRKÁS. kereszthíiros zongoru eladó Zöldfa-utca Í4. I. em. 161 Jól dolgozik Pécsett a Petőfi SE elnöksége alig né­hány hónapja kezdte meg munkáját. A tö­megsport szempontjából ennek a munkának a két hónapja megrendezett szakszervezeti MHK póstaversenyek adták meg a lendítő erőt. Ezen a postaversenyen a pécsi sport, kör országos viszonylatban az első helyen végzett. A sikerrel egyidőben pompás MHK akadálypályát építettek és komolyan hozzá­fogtak a sportegyesületekben a szakosztá­lyok szervezéséhez. Nagyon helyesen ko­moly súlyt helyeztek a női dolgozók állan­dó sportolásának biztosítására, ezért a már meglévő szakosztályok mellé további torna, röplabda és kosárlabdaszakosztályok álla­nak szervezés alá. A nők eredményesen is sportolnak a Pe­tőfi szakosztályaiban. Nemrég a Kaposvárott rendezett területi spártákiáűon a nők ki­tűnően megálltak helyüket az 5 km-es gyorsított menet versenyszámban és leg­többjük végigfutotta a hosszú távot. Pécseit a megyei tanácson belül is megindult a lel­kes munka, a tanácsház bejáratánál elhe­lyezett Pctőfi-falinjságon állandóan friss cikkek tájékoztatják a dolgozókat a leg­újabb eredményekről. A Petőfi SE-hez tartqzó sportkörök gon­JÓSLATAINK A TOTÓ VASÁRNAPI FORDULÓJÁRA Dorogi Bányász—Diósgyőri Vasas: 1, 1. — Salgótarjáni Bányász-Csepeli Vasas: 1, x. — Szombathelyi Lokomotiv—Győri Va­sas: 1, x. — Vörös Lobogó Sortex—Bp. Va­sas 2, x. — Szegedi Petőfi—Bp. Dózsa: 2, 2. — Bp. Kinizsi—Szegedi Honvéd: 1, 1­— Nagykanizsai Lokomotiv—Pécsi Lokomo­tiv: 2, x. — Tatabányai Építők—Soproni Lokomotiv: 1, 1. — Sajószentpcteri Bányász —Ózdi Vasas: x, 2. — Kiskunfélegyházi Va­sas—Bp. .Szikra: 2, x. —' Kinizsi Dohány­gyár—Váci Vörös Lobogó: x, 1. — Vörös Lobogó-Magyar Pamut—Vasas-Elektromos: 1, 2. — Pót mérkőzések: Vörös Lobogó Kcltcx —Bp. Előre: 2, 2. — Kecskeméti Kinizsi— Gyulai Építők: 1, x. — Komlói Bányász-- Nagykanizsai Bányásr: 1, x. — Kerámia— Szolnoki Lokomotív: 1. x. SAKK Befejeződtek a Pécs-szabolcsi Bányász sakkszakosztály által kiírt Szalai vándor- serleg körmérkőzések. A versenyen a Mesz- hart kerületi dolgozóin kívül, részt vettek u MÁSZ bányakerület dolgozói is. Miként a munkaver.senybcn, úgy a sakkozásban is ne­mes vetélkedés folyt a két kerület között. A verseny elérte célját, a dolgozók nagy tömegeit kapcsolta be a versenyszerű sak­kozásba, továbbfejlesztette a bányászkerü­letek sakkcletét. A versenyen több csapat igen helyesen fiatal sakkozókat is szerepel­tetett, akik a hozzájuk fűzött reményeket be is váltották. A versenyből végeredmény­ben a Pécs-szabolcsi csapat került ki győz­tesen 31 ponttal. 2. Komló 20.5, 3. Újhegy 18.5, 4. Szászvár 16.5, 5. Pécsbányatelep 13.5 pont. RÖPLABDA A TSB mellett működő Röplabda Társa­dalmi Szövetség szeptember 17-én tartotta meg új vezetőségválasztó gyűlését. A le­folytatott vezetósegválasztás alapján a tiszt­ségeket a következők töltik be: Megyei el­nök: Ricza József, megyei elnök h.: Sebess Éva, megyei titkár: Toldy György, városi elnök: dr. Somogyi Jenő. városi elnök li.: Farkas Aranka, városi titkár: Kolits Fe­renc, J. T. vezetője: Mayer Tibor, minő­sítőbizottság ver.: Rncz Sándor, technikai vezető: Tóth János. Fegyelmi és ellenőrzési bizottság tagjai a megyei és városi vezető­ség tagjai. A Röplabda Társadalmi Szövet­ség ezúton értesíti a sportköröket, hogy szövetségi napok hétfőn este 18—20 óráig, pénteken 19—21 óráig lesznek már a jövő héttől kezdve. Az október elején induló já­tékvezetői tanfolyamra a jelentkezéseket a szövetségi napokon lehet benyújtani. A röplabda éremmérkőzések szemptémber 29 — 30-án indulnak. Férfiaknál 14, nőknél 0 csapat nevezett. A férfi mérkőzéseket 2 cso­portban rendezik körmérkőzés formájában. * Pécsi Halódás—Esztergomi Petőfi 2:1 (9, 9:15, 12), barátságos férfi röplabda mérkő­zés. Fej-fej melletti küzdelemben megér­demelten győzött a pécsi Haladás jók: Szótárszki. Fiilöp, illetve Bnjkni és Sipos. FELHÍVÁS A megyei tanács kereskedelmi osz­tálya értesíti Baranya megye B. terü­letén lakó valamint oda bejáró dol­gozóit, továbbá a kiemelt üzemek dolgozóit és azok családtagjait, hogy a téli burgonya- és hagymaszükség­letüket kormányzatunk szervezett el­látás formájában kívánja biztosítani. Burgonya- és hagymajuttatásban ré. szesülnek a szocialista szektorban foglalkozhatott dolgozók, azok csa­ládtagjai és háztartási alkalmazottai valamint a nyugdíjasok, azok család­jai, végül a Kisipari Termelőszövet­kezetek tagjai. A téli burgonya- és hagymaellátás biztosítására utalványok kerülnek ki­adásra. Az üzemi, hivatali dolgozók és a Kisipari Termelőszövetkezeti ta­gok I. jelű (5 drb 10—10 kg os . bur­gonya- és 1 drb hagymaszelvényt tartalmazó), említettek családtagjai, továbbá a nyugdíjasok és családtag­jai, valamint a háztartási alkalmazot­tak részére II. jelű (3 drb 10—10 kg­os burgonya- és 1 drb hagymaszel­vényt tartalmazó) utalványt kapnak A burgonya és az utalványok kiosz­tása 3 ütemben történik. Az érintett üzemek, hivatalok és KTSZ-tagok az utalványok igényléséhez szükséges űrlapokat a területileg illetékes váro­si, illetve járási O. K. J. alkírendelt- ségtől igényeljék. Az űrlapok igény­lése f. hó 30-ig kel!, hogy megtörtén­jen. A burgonya kiosztására vonat­kozólag a megvei tanács kereskedel­mi osztálya sajtó útján ad értesítést. A bányászdolgozók és azok család­tagjai utalványaikat folyó hó 28-tól válthatják be. Az utalványok igénylésekor minden üzem, hivatal, vállalat 'a szükséges utasításokat írásban kapja meg a nvomtntvánvt kiszolgáltató O. K. J alkirendeltségén A burgonya 1 ■ kénti 85 filléres, illetve a hagyma l-g-kénti 1.50 Ft-os vételárat az átvételkor kell kifizetni M EGYkTELR F korosunk egy dnrnh írón«/ full. írnís/okrénvf ós közepes nngysásró vfls- kálvliáf. Pécsi 1. «/.. Téglagyár, íels/nhn dalás-u. 14. 346'» a Pefőíi SK dósán készítették el jövőévi sportfejlcsztcsi terveiket, amelyek újabb tömegek bekap­csolását ígérik a sportolásba. Például a Pé­csi Petőfi SK, amely sportegyesület eddig egyáltalán nem játszott komoly szerepet a város sportéletében, jövőévi tervében elő­irányozta 345 fő MHK próbáztatását. Ugyan­akkor a minőségi sportra is gondoltak, hi­szen az ezév végére tervezett 25 osztályba sorolt sportolóval szemben jövőre el akar­ják érni a 49 főnyi létszámot, tehát 1932-ben újabb 24 sportolót minősítenek. Az egyes szakosztályokban foglalkozó sportolók lét­száma is rohamosan emelkedik majd. Már idén a röplabdaszakosztálybun 40, asztali­teniszezőknél 70, teniszezőknél 20 sportolót tartanak majd nyilván. Jövőre a sakkszak­osztály jelenlegi létszáma 20-ról 45-re, a tó­közök 30-as létszámát 40-re emelik, megszer­vezik a turistaszakosztályt 60, az atlétikát 20, a labdarúgást 15, az úszószakosztályt 30 fővel, tehát a sportegycsület létszáma eléri majd a 330 főt. Ugyanakkor a jövőévi terv szerint tár­sadalmi munkával sor kerül egv új pálya és egy MHK atlétikai pálya megépítésére és fokozott erőkifejtést terveznek az oktatási munka terén, ahol az oktatók és edzők létszámát kívánják felemelni. ÁLLÍTSUNK FEL TÖBB PÉNZTÁRT A VERSENY-UTCAI PÁLYÁN A pécsi labdarúgás örvendetes fejődése és főkép a Pécsi Lokomotiv csapatának jó szereplése hétről-hétrc nagy tömegeket vonz a sportpályákra. Ma már nem ritka, sőt megszokott az ötezren felüli nézősereg egy érdekesebb mérkőzésen. A pécsi sportkörök vezetősége, de főkép a Pécsi Lokomotiv ve­zetősége minderről nem akar tudomást sze­rezni. A nagyszámú, jóban és rosszban ki­tartó közönség legelemibb érdekeit is mel­lőzve eltűri, hogy a pálya pénztáránál a most vasárnap is előfordult életveszélyes jelenetek állandóan előforduljanak. A ren­dezőség, érthetetlen nemtörődömséggel ugyanis mindössze két pénztárt tart nyitva. Ezek előtt a pénztárak előtt nincs korlát, rendezőnek vagy rendőrnek se híre se hamva. A tömeg a mérkőzés kezdete előtt negyedórával« a két pénztárt a szélrózsa minden irányából megrohanja. A nézők egy részét letapossa, másik részét n palánkhoz nyomja, vagy jobb esetben a ruháját tépi szét. E sorok írója szemtanulja volt annak, hogy egy jcgyetvásárló néző fejét a palánk­hoz lapították úgy, hogy a bőre felrepedt. Ez az állapot már hetek óta tart és egyre fokozódik. Az alábbiakban néhány ötletet adunk az érdekelteknek, a múltból ittmaradt lehetetlen állapot megszüntetésére. 1. Vezessék be rendszeresen és állandóan a jegyelővételi rendszert, mondjuk csütör­töktől kezdve. • 2. Állítsanak fel minden mérkőzésen 8— 10. korláttal ellátott pénztárat, ahol min­denütt rendőr vagy. rendező irányítsa sor­rendben az érkezőket. 3. Ha ez utóbbi költséges, vagy nem való­sítható meg, akkor a pályához vezető út­vonalon, pl. Bajcsy Zsilinszky-úton, Ver­seny-utcában. stb. állítsanak fel 13—20 ren­dezőt jegyekkel ellátva, mint álló pénztá­rosokat. Felkérjük az illetékes hatóságokat, hogy amíg nincs biztosítva az, hogy a néző a pénzért ép bőrrel' és időben a pályára lép­het, ne adjanak engedélyt mérkőzések rendezésére, illetve azok megtartására. Reméljük, hogy javaslataink nyomán a fenti tarthatatlan állapotok végre Pécsett is meg fognak szűnni. Elvtársi, üdvözlettel Nagy Sándor Pécsbányatelep-úti lakos. * A Pécsi Vörös Lobogó és n Haladás snkk-szakosztálva értesíti tagjait, hogy a vasárnap meginduló Béke. Kupa versennyel kapcsolatban fontos megbeszélést tart, csü­törtökön este 7 órai kezdettel. A Vörös Lo­bogó sakkozói a saját helyiségükben, a Ha­ladás sakkozói a Belklinika sakktermében jelenjenek meg. — Tanácstagok fogadóórái. Pécs- bányatelepi kirendeltségen csütörtök délután 4—6 óráig Echter Antal és Geisler Eta-utca 80. szám alatt, 1. emelet 7—8 óráig Gál István és Bíró Ferenc tanácstagok fogadóórát tarta­nak. —■ Az OTE keretében 28-án este 6 órakor Szász György elvtárs, az ÜTE főtitkára előadást tart (a Janus Pannonius utca 11. szám alatt) „Mű­szaki fejlesztési tervek készítése, fel­adata” címmel. — KlOSZ-hírck. Fodrászok figyelem! Aki nem vitte el nz alkohol-utalványát, az esik törtökön 12—2-ig átveheti. A GYŐRI Gazdasági Vasutak Vállalat moz dony, motorvezetőket, fűtőket, lakatosokat keres azonnali alkalmazásra vidéki üzcmoT liez. Jelpnikezés levélben, vagy személyesen Győr, Szlálin-út 10. címre. ELADÓ fél. fehér háló, asztal székkel Kaposvári-utca 10. 189 UJ ÁLLAPOTBAN lévő. szép sporlkorsi eladó. nEnglor-u. 22. (Volt Klimó-u.). 176 EGY boro-shordó 363 literes eladó, vagh bérbeadó. Ugyanott egy talicska is eladó Felszabadulásul. 53. 180 MEGBÍZHATÓ bejárónőt keresek elsejére a délelőtti órákra. Kossuth Lnjos-u. 17. emeleten. ISI 120-as TANGóHARMONIKA eladó. Bástya utcn 6/2. 2. sz, ajtó. 178 ÉRTESTTTHK azokat n dolgozókat, akik s> • T ii/ép. OKA szénutal ványok rn linzhozsziíl* lüns út ián rendelték meg tüzelőjüket, lak­cím változást feltétlenül közöljék snjá' érdekükben n pcesi Belsped Szállítmányé, zási Csoportjával. Telefon: 24-0". 3462 KÉPEST TETT kőművesmestert alkalma zunk. Jelentkezés: Barnnyninegvei Tégla* -rvári ES Pécs, Rákóczi-út 11. Solnay-mű«™ ki vezetőnél. ‘ 3403 HASZNAIT rádiókat ve« z. »»Ind és tahiti Hören« rádió* Teréz-u 1 Telefont 26-C2 G^ í W1J.CSFAT. díszfát, díszcserjét, ró «záf szállít elsőrendű minőségben DunánhtÜ faickelj. ( etrt.: Tóth Z^icmond, Sronfhnt h'dv. Zunnfi-iít. Körien nriegv/ékef. DüNANMUI NAPlO n Mftfvnr Dolgozók Pnrfln Ram n vn m»*»vci PnrtMznfKi> tártak lanti» Felelős szerkesztő: PÁLINKÁS GYÖRGY FcMÓ* kiadót SZIKRA S Á N D O M Szerkesztőség és kindéhtvftfnh Péea. Prtejfl öten 2. — Telefon: 15 33 és 13-42. M N R. eirv«7ámlns/ám 0V, 5*1 Flőflzeíé«| d}|t hasd fi — torint Pécsi Szikra nformlft, Péc*. Munkács* Miliálv ntca I0. Telefon: 20-27 A nyomdáért feleli GARDOSI JÓZSEF,

Next

/
Thumbnails
Contents