Dunántúli Napló, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-28 / 226. szám
DUNÁNTÚLI VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK!' L Építsd a nép országát, védd a magyar függetlenséget, oltalmazd a békét: Jegyezz békekölcsönt l AZ. M DP B APA NYAMECYEI PÄ RT BIZ OTT IÁCÁN A K L APJA Vili. ÉVFOLYAM, 228. SZÁM ARA SI) FILLER PÉNTEK, 1951 SZEPTEMBER 28 Győzelmi jelentések a békekőlcsőnjegyzés első napjáról Megyénk bányászai, üzemi ma nkásai, dolgozó parasztjai, értelmiségi dolgozói, m kisemberek ezrei wos- duHak meg egy emberként a kormány felhívására és le’rkea öntudattal Jegyzik a Második Békekölcsönt. Egy Jelszó lelkesíti megyénk összes dolgozóját! Béke. Azért adják ezrek és ezrek megtakarított forintjaikat a kölesönre, amelynek jegyzése csütörtök déK jelentés alapján a kővetkezői Baranya megyében 7,262.700 (hétmíUdóikóts.zázhR’tTaibkétezerhótszáz) forintot jegyzett 14.075 jegyző. Isiván-aünán eddig közel 900 forint az egyíőre eső jegyzési átlag Ünnepélyesen kezdődött meg 27-én István rrknán a Második Bktóköiosőn jegyzése. Erre á napra szépen feldíszítették az akna felolvasó termét A dolgozókkal Verliíce elvtárs, a pártszervezet titkára ismertette a Második Békekölcsöh-jegyzés jelentőségét és ő is ezt átérezve, a tavalyi 1000 forintos jegyzésével «zeniben 1500 forintot fog jegyezni A dolgozók közül elsőnek Bánó munkatárs szólalt fel. Elmondotta: „Én olvastam a Szabad Népet és az egyik számában egy képes melléklet jelent meg, amelyben látni lehetett a koreai hazafiak levágott fejét, amivel az amerikaiak az A komlói bányászok lelkesen jegyzik a békekölcsönt Reggel 61 óra. Mozgalmi indulók hangjai ébresztik a komlói bányászokat. Ünnepélyes hangulatban indul ma munkára mindenki. A rádió mái tegnap este ismertette a Magyar Népköztársaság kormányának felhívását a Második Békekölcsön jegyzésére. Ezért ünnepélyes a hangulat, azért igyekszik ma minden bányász gyorsabban a munkahelyére. A fel- olvasóterem mér feldíszítve várta a bányászokat Uj jelmondatok hirdették: „Az ötére« tervért, « sococializ- tansért, a magyar nép boldog jövőjéért: Jegyezz békekölcsönt 1“ Háromnegyed hatkor megkezdődött az" ünnepélyes röpgyűlés. Papp elvtárs, fűz aknai pártbizottság tagja ismertette a Magyar Népköztársaság kormányának a felhívását és azt a hatalmas fejlődést, amit az eddigi terv és békekölcsönök segítségével Komlón elértek. Komló ötéves tervünk új városa és az ott épülő hatalmas alkotások minden bányász, minden dolgozó előtt fényesen megmutatják, milyen hatalmas jelentősége van a szocialista állam- k ölesönnek. Lelkes hangú hozzászólások kezdődtek meg. Az elmondott szavak a bányászok határtalan hazaszeretét mutatta. Az egymás mellett álló bányászok kemény arca azt mutatta, képesek minden áldozatot meghozni, ha békés életünk megvédéséről van szó. Kusz János vájár, elsőnek mondta el, mit kapott ő és a többi bányásztársa a tervtől. Mint a béke- bizotteág tagja, rcsztvesz a jegyzés- gyűjtésben is. Példamutatóan háromezer forintot jegyzett és a kővetkező kérést intézte a bányászhársaíhoz: .ígérjük meg mi, bányászok, hogy ma mindegyikünk, aki eddig száz százalékon alul termelt, teljééit! a tervét!" Jauch György, áld szintén a komlói bánya egyik legjobb sztahánovista vájára, a következő szavakkal jegyezte bárom黫- íorintos kötvényét: „Nagy nap van ma. Ha körülnézünk Komlón, láthatjuk azt a hatalmas fejlődést, ami az utóbbi időben itt történt. Az előtt nedves lakásban laktam, most a napfény egész nap beragyog *» íj kökőnyösi lakásomba. A bányában ugyanezt a fejlődést megtaláljuk, de még sokkal több új gépet, korsmerü bányát akarunk. Hogy ez minél előbb meglegyen, ahhoz járulok én is hozzá.“ Botvük Imre segédvájár azért jegyzett ezer forintot, mert mámára k épült íj lakás Kökőnyősőn és nem kell már gyalog járnia Pécsről Komlóra munkára. Három fia van, akik báwyatslcolán sajátítják el a bányász szakmát. Az 6 számukra is boldog életet akar biztosítani. A pártsaerve- retek és a tömegszervezetek vezetői ms elsők között példamutatóan jegyeztek. Drescher József ezerötszáz forintot, Gieb Sándor kétezer forintot, Cukor József ezerötszáz forintot, Haui Péter ezer forintot jegyzett. Kossnth-akna élenjáró dolgozói Is mőttóan járultak hozzá a Második Békekölcsön jegyzéséhez. Székely Lajos kettőezer forintot. Gólyák János kettőezer forintot, Réter István ezerötszáz forintot, Bánvölgyi F«reaao «zerkeHAsodiz forintot jegyzett. Torda Ilona íj munkaerő a komlói bányánál Boldogsággal látta azt a hatalmas építkezést, ami Komlón folyik, örömmel jegyzett ezer forintot, hogy ezzel is segítse hazánk erősödéséi Rövid percek alatt születtek meg ezek a felajánlások és a tizennégy hányása jegyzésének 21.700 forint eredménye leél A röpgyűlés a bányászbfmnu*»zal fejeződött be. A munkahelyükre induló bányászok egész úton a Második Békekölcsönről, a régi és a megváltozott Hetüket beszélték egymásnak. A jegyzésgyűjtők boldogan indultak a bányába, hogy megtisztelő feladatukat elvégezzék.. utcákat rakták ki. Hl nem akarunk második Koreát és éppen ezárt én a 700 forintos keresetemből 1200 forintot fogok jegyezni“ Ezután a dolgozók «ónra tették meg ieLajándásnikal Kelemen Sándor segédvájár 2000 forintot, Szflas László 2000 fonni Kia- divó János 2200 forintot jegyzett Bá- tai János 1800 forint, Tavasz Lajos 1400 forintot jegyzett Még esők hét őrit mutatott az éra, amikor jelentették, hogy él ember jegyzett 61-350 forintot A hány ékben tovább folyt a aépnevelőmimka. Sorban érkeztek be a jelentések: Bien József csapata egyedül 14000 forintot jegyez. Benceg latvén 1500 forintot és Így tovább ... Egy óra van, amikor újbő! jelentik a győzelmet bogy 94 ember jegyzett már le és a Jegyzett összeg 90.000 forintot tesz ki. A népnevelőmunka tovább folyt • bányákban, hogy a kiszállás alkalmával még nagyobb eredmények szülessenek. A, kiszállás alkalmával a dolgozók sorban mentek az asztalokhoz, hogy a jegyzéseikkel hitet tegyenek a béke mellett. Négy Arakor büszkén jelentették István-aknáról, hogy lejegyzett 209 béloeharcos és ezek jegyeztek 180.300 forintot, ami azt Jelenti, hogy 1 egy emberre 890 forint jut Asszonyok, mutassuk meg, bog? nemcsak óhajtják a békét ISgaranya megy* dolgozó asszony-adj Most, hogy újabb kötelezettséget vállalunk a* Ötéves terv sikeré« megvalósítása érdekében mutassátok meg városon és falun egyaránt, hogy elsők lesztek a békekölcsön-jegyzésben! Kölcsönjegyzésünkk cl példamutatóan járuljunk hozzá •ásóiknak a* eredményeknek továbbfejlesztéséhez, melyek családunk, gyermekeink «Hetét énebbé, boldogabbá tettékJ Varga Teréz István-nknai csillés 109.8 százalékos eredménye, Kozma bnrénó kiképzett kémük«* eredménye, aki már novemberi tervén dolgo- «Or, azonkívül yvAmfad»« iparban és mezőgazdaságban dolgozó asszonytársunk példája bebizonyította, hogy a termelés vonalán is jól megálljuk he&ytimkeL De amit építünk, art mej$ is keM védenünk! Most, a békékul- csőn-jegyzés Idején járjunk élen a jegyzésben, mutassuk meg azt, hogy a békéért b élvonalban tudunk küzdeni. Hozzátok ts szólunk, háaciartásb m> dolgozó asszonytársamkl A ti gyermekeitek előtt Is megnyitottak az iskolák kapni A ti számotokra is nyitva állnak a gyáraik, üzemek. A ti gyermekeitekről ts gondoskodnak az óvódák és napközioéthonok. Nektek ts érdeketek, hogy jegyzésiekkel hozzájáruljatok ötéves tervünk mielőbbi megvalósításához. A hős koreai nép fegyverrel küzd szabadságáért, békéjéért. Mi a t«r> mdés vonalán dolgozunk. A koreai akciókban megmutattuk együttérzésünket a hős harcosokkal. Mutassuk meg most is, hogy a békét mindenek előtt nemesek óhajtjuk, hanem teszünk fa érte. ____ MN DSZ BARANYAXEGYEI TITKÁRSÁGA Hazafiasat! érző értelmiség hazafiastul érzó és gondolkodó értelmiségi ember számára nincs nagyobb öröm, nine« szebb és tartuhnasabb étet mint az, amelyben tudáséi népe boldogulásának szolgálatába állíthat fa. Mint nevelő, a népi demokráciától eddig is any- nyt lehetőséget kaptam az alkotásra, amennyi régen egy egész emberi élet tartamára b sok lett volna. Ezeket a lehetőségeket a Pártunk Atal meghirdetett kulturális forradalom és a mocla&nmus perspektívája belát beteszi. Alkotó életünket csak a fcáborés gyújtogató fmperiaBsták veszélyeztetik. Békekölcsönünkkel erősítjük, ellenáUóbbá, politikailag egységesebbé, gazdaságilag megingat. hatatlanná tesszük népünket, er ősik (ük a békés népek táborát, ugyanakkor gonosz terveik megvalósításában ingadozóvá, kapkódóvá és bizonytalanná válnak a szabad népek építő munkájának ellenségei. Ezért jegy. zero egyhavi fizetésemnek közel 140 2.500 lórin tort. , VAS KAROLY Pedagógiai főtsk. tanán. Mi kisiparosok is békét akarunk A Magyar Népköztársaság íeltifvá-'é- r* örömmé) jegyeztem 2000 tori ni béEZ TÖRTÉNT A PORCELLÁNGYÁRBAN 1951. szeptember 27, reggel háromnegyed hét Kezdhetem a beszédet — néz körül Lukács Imréné, a porceüáagyári sajtofóműhelyben. Közel hatvaman vannak itt piros és kékfejkendös asz. saonyok. Az emeletre vezető falépcsőn végig állnak fiatalok. Komolykodva várnak, türtőztetik fiatalos vidámságukat, huncutságukat ós szinte látszik az arcukról: Elvégre komoly dologról van szó. Ropog az alsó műhelyből felvezető falépcső és többen is mondják: „Várjunk, mert még jönnek." És valóban. Tovább már nem lehet várni, drágák a percek és Lukáosné el i« kezdi: „Munkatársak! Népköztársaságunk kormánya telMvással lordul dolgozó népünkhöz"... Szavai szétfutnák a nagy teremben, túlhaladnak az abla. kokon és akarva-akaratlanul elviszik a röpgyűlés résztvevőit országjárásra. Először Komlóról beszél, ez van legközelebb. * KökAnyösi pirosléglás házak. Szépek vagytok, büszkén tekintünk rátok, munkánk, kölcsöneink gyümölcsére. Ablakaitokból nevetőarcú asszonyok, gyerekek tekintenek le a völgybe, abba a völgybe, amelynek helyén három évvel ezelőtt még hegy volt, de eltűnt, elhordtuk, mert kellett a hely a szénosztályozónak, amelynek falai már 28 méter magasságba,, vannak. * — ípffő munkánk, kőlcsőnünk eredménye — mondja tovább Lukácsné ée az arcokon látszik a büszkeség: Ezt is mi, dolgozók, a mi hatalmunk al. kotta. Tovább hallatszanak a szavak. * ' Tisza partja, Tisza környéke, arra van a, a vidék amire azt mondták. Nem ér a földje semmit, mert szikes Ez_ is eltűnik. Alföld. Úgy sújtotta a dolgozó parasztokat az aszály, mint fát a villám. Ez is a múlté lesz, 324 ezer holddal növeljük az öntözött területek nagyságát. * Iffy sorolja ponlról-pontra, Miskoktól, Szegedig. Debrecentől Szombathelyig, így ülünk fej gondolatban a fölrialat.ürq. amelynek útját hősies munkával vájják, fgy Jutunk eil «terv sok-sok gyönyörű alkotásához. * Itt is va„ a gyárban tervalkotás. Neon beszél róla Lukácsné, gondolja: tudják úgyis, hát látják. Látják, de nem árt beszélni róla. A hatalmas hársfák alatt ott a laboratórium, jönnek a hozzávaló gépek is, Európa egyik legmodernebb kutatóáliomása lesz. • Prüszköl a Bátaszék félé haladó vonat, ablakából kinéznek az utasok, nézik azt a hatalmas betonfalat, amely magas partként emelkedik, aljába^ nézik az ásító nyílást, — nem tudják mi ez. Alagút, úgy bizony, hogy ne kelljen körüljárni a gyárat, ha vasút, ra akarnak rakni valamit. A terv adta. Uj gépek, kultúrház és sok-sok minden van még .. A dolgozók forintjaiból van. Erről beszél még « röpgyűlés szónoka. Lukácsáé és úgy fejezi be:: „A béke védelmében, ötéves tervünk sikeréért, jegyezzen mindenki békekölcsönt.“ Sok ilyen beruházást akarunk még megvalósítani, ezért kéri kormányunk a do gozók segítségét. Halljátok Por- ceüángyár dolgozói? Hallják; legalábbis az öntudatosak az első percben meghallották és jöttek az eredmények: Lukácsné tavaly 850 forintot jegyzett idén kflencszázat ad. Több eredmény is jön. Szilvás Tibor korongos 600 forintos fizetésére ezret jegyzett. Jön a hfr: ,,A tanulóműhely fiataljai vala. mennyien túljegyezték fizetésüket.“ Másik jelentés: „Aj; adminisztrációs dolgozók példásan Jegyeznek" — és jön a többi jelentés. így történt ea 1951 szeptember 27- én háromnegyed héttől nyolc óráig Porcell ángy árban. Látjátok, halljátok ezt korongosműhely dolgozói? Várjuk mit tesztek a béke érdekébe«. kekölcsöni Nekünk, kfelpesosoknúS kötelességünk, hogy szorosan felzárkózzunk a munkásosztály mögé jegy* zéseinkkel, hogy tanujelét adjuk egységünknek, Mi i( a békét «karjuk éi nem a háborút! Nem hiszem, hogy akad olyan kisiparos, vagy dolgozó, aki a háborút kívánná, hisz mindenkinek van kit félteni. Legelsösorba« azonban haránkaí kell féltenünk, árit amit leíkes munkával újjáépítettünk, saját erőnkből. Az ötéves tervünk ép kését csak ales kor tudjuk siker éten befejezd, b* minden magyar ember átérd, hogy a békéért győzelemre visszük a Második Békekölcsön jegy zést. Nekünk, akik a határhoz közel lakunk, az fit élő kisiparosoknak kel! megmutatni legjobban, hogy együtt harcolunk a munkásosztállyal, a szocializmus boMog felépítésében. Ez meg kell, bogy lát« szón a jegyzéseinken. A munkásosztállyal karöltve követjük a Párt bölcs iránymutatását, amely fáklyaként mutatja az utat a szocializmus felé. Villái Károly fogtechniku«, ! AtVjfJUiíny-a. 6. arám. Idősebb Mark ovi cs Lajos népnevelő jól agitál a békéért Id. Markovi« Lajos nyolcholdas garéi dolgozó paraszt már nem fiatal ember. Legalább hat évtized van már a háta mögött, sokat dolgozott, tagjai már elnehezedtek, mégis fiatalos lendülettel végzi munkáját a ^’szabadulás előtti időben mint számtalan paraszttársa, kora reggeltől késő estig húzta az igát, de munkájának nem látta eredményét Fizette a súlyos adót, azért dolgozott, hogy a zsíros- parasztoknak és a szivarozó uraknak biztosítsa a gondtalan, léha életet szeme. „Hóbor János — 500 forint“ állt a jegyzéken. — £n sem maradok lel — gondolta és ő is kitöltötte a lapot 500 forintra. Jegyzés után elindult — jegyeztetni. Sorbajárta a házakat. Esett az eső, bakancsa alatt cuppogott a sár, ráragadt., mintha marasztalni akarta volna. Ázott, de lelkesen ment tovább, mert tudta, mit jelent e2 a szó: Béke. Azt akarta, hogy mindenki értse meg az igazi értelmét, ne csak óhajtsa, hanem tegyen is érte. Keresetlen szavaidra!, egyszerűen juttatta eszébe mindenkinek, akinél Ma a falu egyik legboldogabb em- volt, hogy két évvel ezelőít leégett bere. Megbecsült ember, mert jól vég. özv. Zulícs Jánosné istállóin, mert zi munkáját. Mindenben élenjár. Szi- nem volt megfelelő tűzoltóeszköz. Ma vesen hallgat rá a falu népe. Jó mun- már ez nem fordulhat elő hiszen fe!- kája jutalmaként májusban tagja lett épült a lüzoltószertár, Henri' ott áll Pártunknak. Azóta még jobban dolgo. a motorizál;, fecskendő. Amíg az autózik. sohasem tud munka nélkül ülni busz nem járt, három kilométert kel. mindenütt ott van, ahol segítségre, ta- lelt gyalogolni az állomásra, villany nácsra van szükség. Most is járja a hiányában'füstölgő lámpával és pislo- házakat: békék ölesön-jegyzést gyűjt gó mécsesekkel világítottak. v Mielőtt elindult útiéra, megnézte aj — Ez már mind 'a múlté — teszi tanácsnál a jegyzők listáját. Hóbor jhozzá Markovics elvtárs — hiszen az János párttit.kár nevén megakadt a általunk jegyzett kölcsönök tették lehetővé, hogy «zt a «ok ajándékot kapjuk a tervtől. Sok minden épült nálunk, de ezenkívül sokan visszakapták már jegyzett kölcsönöket is. Vörös Gyula most nyert kötvényével ezer forintot Tóth Ernő, Balasko La„ jós és az MNDSZ kollektívája is felve riék mar nyereményeiket. * Markovi ea eMárs nem fáradozik hiába. Már az első néhány háznál 500 forintot jegyeztek nála a gazdák. Egyes egyedül Kovács Lajos kilen c- hoídas dolgozó paraszt hivatkozott arra: — En csak 50 forintot jegyzek, töb. bet nem tudok, mert nincs miből! Pedig nála igazán van miből! Van két szép lova, két tehene, az ő földiéi is bőven teremtek. Nem is hagyja Markovics elvtárs annyiba,, a dolgot. Megebédel, azután ismét meglátogatja Kovács Lajost. A saját példájával, új érvekkel győzi majd meg, hogy ő is méltóképpen járuljon hozzá forintjaival a békéhez, a tervhez, Garé fel- emelkedéséhez.