Dunántúli Napló, 1951. június (8. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-30 / 150. szám
DUNÁNTÚLI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAI SZÁMBAN: Ai élelmezési miniszter rendeleté a Rabon* forgalmának szabályozásiról (2. o.) — A földművelésügyi miniszter rídlófelhirása (2. o.) — Miért „nincs káder“ a Pécsi Magasépítő Vállalatnál? (3. ©.) — Vigyük győzelemre a tojás- és baromflbegyiüjtés ügyét, szilárdítsuk meg megyénk elsőségét a nagy versenyben! (3. o.) — Nagy János hadnagy bojtára és egysége Dióspusztán (4, o.) Jelentkezzünk a dolgozók iskolájába! (4. o.) — A szénát bármely szövetkezetben be lehet adni (4. o.) j AZ Mi) P BARANVAMEGYE1 P-Á RTBI ZOTT JÁCA'NAK LAPJA Vra, ÉVFOLYAM, 150. SZÁM ARA ao filler SZOMBAT, 1951 JUNIUS 30 Megyénk dolgozóinak válasza A népellenes bűntettek halmaza került papvilágra, dolgozó népünk tudomására Grősz József és ősz. szeesküvő társainak vallomásaiból. Joggal háborították fel megyénk békeszerető, békéért harcoló dolgo. zó népét is azok a gaztettek, melyeket Grősz és társai elkövettek dolgozó népűnk, hazánk ellen. Az összeesküvők közül nem hiányzott senki. A tárgyaláson a vádlottak padján Grősz és társain kívül ott volt Tito és fasiszta bandája, — hisz rájuk számítottak a papi talár mögé bujt népellenségek, ott volt az amerikai imperializmus minden szennye, mocska, ott volt a Vatikán, a gyilkosságokért kitüntetést, előléptetést adó pápa, ott voltak a hétpróbás fasiszták, az osztenbur. gisták, a Horthy-fasiszták, n csendőrök, katonatisztek és az összeesküvés mély posványába, szennyébe süllyedt, egyéb alakok Bejutatni külön nem kell egyik összeesküvőt sem. ismeri egész megyénk dolgozó népe Grősz, Vezér, Hagyó.Kovács és a többi álszent, szenvteleii*ábrá- ratát, aljas tetteit. Megdöbbenéssel, gyűlölettől hall. gatla, olvasta nap, mint nap 'megyénk dolgozó népe, a bányászok, az ipari munkások, a dolgozó pa. rasztok, a dolgozó kisemberek, hogy mit is akartak Grősz banditái. Gyá. rat vissza a tőkéseknek, főidet visz. sza a földes’ir&knak, a népet újra , ayomjgba aönteni és eljárni vele „1910 Módszerei szerint" -— mint ahogy egyik összeesküvő vallotta, Ezek voltak a célok. Dolgozó né. ünk érzésének, véleményének, el. atározásának adott kifejezést a levelek, nyilatkozatok százaiban, míg a Grősz-pcr tartott, Grősz és társai, Tito janicsár bandáját vár. ták, Felsőszenmártonból Balogh Antal, elvtárs tanácstitkár azt írja 8 falu dolgozói nevében! „Mi itt Tito Jugoszláviájának közvetlen szomszédságából követeljük, hogy a legsúlyosabb büntetést szabja dolgozó népünk bírósága ezekre a gazemberekre. Azzal válaszolunk a Grősz.bandának, hogy az aratást július 5-re befejezzük és a begyűjtésben mi leszünk a verseny mozgatói itt 1 ént, a határszélen és így erősítjük hazánkat.“ így vélekednek és őszinte szívükből így éreznek Felsőszentmárton délszláv és ma. gyár dolgozó parasztját,,A mi válaszunk ezeknek az aljas bintangoknak, hogy fokozzuk a karcót a munka frontján az alkotmány ünnepének tiszteletére, hogy ezzel is újabb csapást mérjünk ellenségeinkreígy írnak többek között a Pécsi Bőrgyár dolgozói. Grősz és társai a gyárakat vissza akarták adni a tőkéseknek, — a Bőrgyárat is. „Ha visszatekintünk arra az időre, amikor nekünk csak a kizsákmányolás és elnyomás jutott°sztályrészül, ökölbe szorul a kezünk" — írják a bőrgyárnak. Nincs olyan zuga megyénknek, ahol ne határozták volna el dolgozóink, hogy jobb munkát végeznek hazánk erősítéséért, a szocializmus építésének meggyorsításáért. A kelemenligeti "asszonyok, Stadler Bé- láné, Bognár Józsefné, Bonyár Jó. zsefné és még tiz asszony azt írja: „Mi. kelemenligeti asszonyok válaszul az összeesküvőknek, elhatároztuk, hogy résztveszünk a békearatásban." Mélyen szereti hazáját dolgozó népünk. Szabadságáért, békéjéért mindent megtesz. Békeszerető né. pünk ellen támadott Grősz és ban. dája. A válasz pedig Gólyák János komlói vájártól így hangzik: „ígérem azt, hogy az eddiginél még keményebben fog°m a fejtőkalapács nyelét és több szenet adok az eddiginél is, hogy csapást tudjak mérni Grőszre, társaira és megbízóikra." Ez Gólyák János válasza, aki félti és vigyázza a kőkönyösi házakat, aki éberen őrködik a komlói új akna magasbanyúló piros tornyán — a békére. Nemcsak a bányászok vigyáznak a kőkönyösi házakra, hanem a komlói kőművesek is, azok is keményen állnak a maguk posztján és válaszolnak Grősz bandájának. „A Lenin-brigád minden tagja ígéri, hogy amilyen erős kézzel építi a k°mlói bányászházakat, olyan kemény kézzel fog harcolni a jövőben az ellenség ellen" — írja a kökö- nyösi építkezésről Kovács László brigádvezető. . • Grősz és összeesküvő társainak acéljuk egy volt: visszaállítani a ré. gi, népnyúzó rendszert. A Mecsek déli lejtőjén 1936 körül felépítettek egy szállodát, amit egyik ürcsfejű tőkés elnevezett „Hotel Kikelet", nek. Bankárok, gyárosok, földes, urak jártak ide, ahogy Pécs dolgozói mondták: „a hasukat hizlal, ni.“ Szögesdróttal kerítették el a prolinak tilos területet a szálloda körül. A terraszon esténként kifordult a gyáros és bankár lílásvö- rös szájaszéle a vastag szivartól, miközben a munkanélküliek százai csikket szedtek a város aszfaltján. A mecseki üdülőszállóból újra ,,Ho_ te! Kikelet"-et akartak csinálni Grőszék, Azt akarták, hogy a Mecsekben, a Mátrában, Lillafüreden és a Balaton partján ne a dolgozó nép. hanem tőkések pihenjenek. A megérdemelt pihenésüket töltő dől. gozók is látják, mit akartak Grő. szék, „ígérjük, hogy pihenésünkről visszatérve, még fok°zottabb munkával fogunk méltó választ adni minden háborús gyujtogatónak" — írják az Üdülőszállóban pihenő dolgozók. Dolgozó népünk válasza nem marad el. Győzelemre visszük a békearatást, teljesítjük széntermelési tervünket, teljesítjük gyáraink tér. vét, erősítjük hazánkat, békénket, szabadságunkat. Ez megyénk dolgo. zó népének fogadalma. Ezt ígérik megyénk dolgozói és ezért követelték: sújtsa méltó büntetéssel a dolgozó magyar nép bírósága az összeesküvő Grősz-bandát. Az ítélet csütörtökön délben elhangzott. — elnyerte méltó büntetését Grősz és bandája. , í|fé Kovács István, a tésenyi pártszervezet titkára példamutatóan elsőnek kezdte meg búzája aratását, s azt már kilencven százalékban el is véSzajosán István és Karágics Miklóe mohácsi délszláv dolgozó parasztok már teljesen learatták búzájukat. . ' * Sárkány Sándor ezékelyszabari kommunista elsőnek ara Ha le a községben árpáját, s már a következő napon elvetette a másodnövényt is. A godjsai Petőfi tszcs úttörői már korán reggel ott sorakoznak az elnök lakása előtt és kérik, hogy adjon nekik munkát, mert ők is részt akarnak venni a békearatás nagy csatájában. Az elnök örömmel vezeti a fiatalokat a mezőre, azok pedig körülfogják őt, mint egy család az édesapát, és énekelve mennek vele. A fiatalok a szénát gyűjtik, hogy ezzel felszabadítsák a munkaerőt az aratáshoz. Hammer János, Godiss Kisöpörték a kulákokat, — jól megy az aratás a magyarbólyí termelőszövetkezeiben Rosszul ment a munka az elmúlt hónapokban a magyarbólyí tsz-ben. Lemaradtak a növényápolással, az aratás előkészítésével, nem volt jó a munkaszervezés. Sokat tanakodtak a tsz tagjai, hogy hol is lehet a hiba, míg végül — lerántották a leplet az ellenségről. Nem is mehetett jól a munka ott, ahol a tsz elnöke kulák volt. Pacári Gyula a múltban 30 hold földjét állandóan másokkal dolgoztatta még, kizsákmányolta a dolgozókat, élősködött rajtuk, A tsz-be is azért furakodott be, hogy belülről próbál, ja bomlasztani, mert Pacári a múltat kívánja vissza, a kizsákmányolást, a here életet. Nem egyedüli kulák volt ő a tsz-ben, behozta társait is, hogy jobban tudjanak rombolni. Ott volt vele együtt Takács Lajos negyvenholdas, Sólyom Bálint harmincholdas, Révész Árpád negyvenholdas, és még néhány kulák. A tsz tagsága leleplezte az ellenséget és kisöpörték a kulákokat maguk közül. Harcba indultak a lemaradás gyors behozásáért. Különösen a növényápolás! munkák gyors elvégzésén igyekeztek, hogy az ne hátráltassa őket akkor, amikor az aratás ' dandárja következik. Az új elnök, Szőr János példamutató dolgozó paraszt, jó! szervezte, irányította a munkát, s így egy két nap múlva be is fejezik a növényápolást. Harcba indultak a gyors, szemveszteségnélkiili aratáséri Tudják, hogy az egyénileg gazdálkodók figyelik munkájukat, s abból döntik el: Érdemes-e a szövetkezés útjára lépni. Ezért pontosan betartják a minisztertanács határozatát. Az ösziárpa aratását már befejezték és időben, viaszérésben kezdtek hozzá a búza aratásához is. Már 37 holdat, levágtak cs úgy számolnak, hogy hat nap alatt az arató- és kötözőgép segítségével végeznek is az aratással. Az aratás gyors elvégzése érdeké, ben minden tsz-tag és a családtagok is kint dolgoznak a földeken. Az ellenségtől megszabadulva, lelkesen végzik munkájukat a dolgozók. Még a könyvelőt, Lasztarica Szrétót sem tudják ezekben a napokban az irodában tartani, szabadidejében ö is kint van a mezőn, aratja a búzát. Orosz Gábor tsz-tag nagy örömmel beszél a munkáról: — Úgy igyekszünk az aratással, hogy ne legyen semmi szemveszteségünk. Az árpa. aratásánál sem volt szemveszteség, ezt annak köszönhetjük, hogy pontosan betartottak a minisztertanács határozatát, s ezért a továbbiakban is pontosan betartjuk azt, Azzal, hogy a búzát viaszérésben aratjuk, számításunk szerint a szemveszteség elkerüléséve} mintegy 2.500—3.000 forinttal több jövedelmünk lesz. Gyönyörű a búzatermésünk, nem is hagyunk elveszni egyetlen szemet sem. És így beszélnek a tsz-ben a többiek is. Gyorsan, szervezetten megy a munka. A legjobb kaszás, Szokolo- vics Mile délszláv dolgozó paraszt, de élenjár a munkában Sultisz Imre és Kun Mihály is. Az asszonyok sem maradnak le a munkában, a gyermekeket óvódában- helyezték el, ők maguk pedig kint vannak a mezőn, harcolnak a jó termésért. Amióta kisőpörték a kulákokat, egyre erősebb, szilárdabb a magyarbólyí tsz, egyre jobban megy a munka. „A nép Ítélete mér lesújtott ellenségeinkre, de lesújt újra és újra megbízóikra azzal is, hegy még jobban, gyorsabban végezzük el a munkákat“ Véménd község dolgozói az ősziárpa aratását június 23-ig teljesen elvégezték, a cséplés is folyik már. Szénabeadási kötelezettségünket június 23-ig 110 százalékra teljesítettük, most pedig már 150 százaléknál tartunk. Baromfibeadási kötelezettségünket is túlteljesítettük, már 12 százaléknál tartunk, tojásbeadási kötelezettségünket eddig csak 62 százalékra teljesítettük, de július 1-ig feltétlenül elérjük a 70 százalékot. Másodnövények a£á 32 holdat szántottunk fel eddig és 12 holdon már el is vetettünk. Gazdagyűlésen elhatároztuk, hogy az aratást hét nap alatt, a cséplést 11 nap alatt elvégezzük, s erre az időre 100 százalékban teljesítjük gabo- nabcadási kötelezettségünket Is, úgy, hogy egyenesen a géptől visszük be a gabonát a begyüjtöhelyrc. Ezzel egyidőben elvégezzük a kukorica, napraforgó, cukorrépa harmadik, illetve negyedik kapálását is. Ezeknek a terveknek a megvalósításához lesz elég erőnk, mert a Grösz-banda aljasságainak leleplezése/ még világosabban megmutatja feladatainkat. Látjuk, hogy ezek a banditák meg akarták dönteni hatalmunkat, vissza akarták adni a földel a grófoknak, báróknak, a gyárakat a tőkéseknek. A nép Hélete már lesu/tott ellenségeinkre, de lesújt újra és újra megbízóikra azzal is, hogy még jobban, gyorsabban végezzük el a munkákat. Véménd község dolgozói nevében: Neidert József Brauner Ferenc párti it'kár VB-elnök A seliyei járásban A. Nagy Sándor egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt teljesítene elsőnek begyűjtési kötelezettségét az ösziárpából (Sellyci járási tudósítónktól). Drávaiványiban szerda óta berreg a cséplőgép, egymásután nyeli el a dúskalászú árpakévéket és bőven folyik a ki csáp élt mag, a zsákokba. Büszkén nézik a gazdák munkájuk eredményét. Belemarkolnak a zsákba, tenyerükben forgatják a szemeket és elégedetten , állapítják meg: „Jól fizet az árpa az idén“. Szerdán délután, lehetett úgy három óra, amikor A. Nagy Sándor utolsó szál árpáját is elnyelte a gép, az utolsó szemek is gyorsan befutottak a zsákba .és a kazal tetején is eligazították már a szalmát. A gépész is készülődön, hogy egy udvarral továbbvigye a gépet és folytassa munkáját. A. Nagy Sándor izgatottan sürgött- forgot! az udvaron. előveze'te két szép lovát, sietve fogta be őket szekere elé, a szekérre pedig felkerüllek az árpával tömött zsákok. Nagyhif- '■.elen még zászlót és pántlikát is kerítettek, hamarosan díszes lett a kocsi. Az úttörők kipirulva kapaszkodtak fel a kocsira és megindullak a sely- lyej ulon. A falubeliek büszkén nézlek a kocsi**ulán és készséggel magyarázlak az érdeklődőknek: „A. Nagy Sándor viszi az első idei iványi árpát Sellyére, meglássa ö lesz az első a járásban a gabonabegyüjtés- ben“. Az. úttörők vidáman énekellek a kocsin, a mezőn dolgozók kissé csodálkozva nézték őket. A Nagy Sándor pedig büszkén iill a bakon. — Siessünk, siessünk, gyorsabban hajts fiam —- nógatta legényfiát, — mert még megelőz valaki. öt óra körül értek Sellyéje a szövetkezeti magtár elé. Nem előzte meg őket senki. De várta már őket a járás vezetősége, ott voltak a járási pártbizottságtól, tanácstól, hogy köszöntsék az elsőnek érkező dolgozó parasztot. Jóleső melegség járta át A. Nagy Sándor szívét, amikor látta, hogy ünnepük őt és az árpáját. Sorra kerültek a zsákok a magtárba, két óra mutt el a cséplés; befejezése óla, de már a szél szárnyán keit útra a győzelmi jelentés: A. Nagy Sándor Itt) százalékra teljesítette árpabcadá- si kötelezettségét! Szívesen adta a feleslegét az államnak, mert mint mondta: „A falu nem régen kapott telefont, meg egy mélyfúrású kutat, az ősszel kultürházat szeretnénk építeni, a tervben pedig villanyt és köves utat is kapunk. Tudjuk, Kétéves állattenyésztési tervünk sikeres megvalósításához feltétlenül szükséges, hogy a füvet idejében lekaszáljuk, száraz helyen tároljuk, gondoskodjunk az állatok takarmányszükségletéről. Mégis, megyénkben még sok helyen nem vágták le a füvet, hagyják, hogy az takarmányértékét elveszítse. Különösen a komlói járásban nagy a lemaradás gzen a téren. (Az ősziárpa aratásával se nagyon dicsekedhetnek: utolSIy he'yt'n álénak a járások közti versenyben, június 28-án még csak 87 százaléknál tartottak!) Például Al- sómocsoiádon a 280 holdnyi rétből mindössez 30 holdat kaszáltak le, az- zaí, hogy a viz elöntötte a fö’det. A valóság pedig az, hogy a víz például Szabadszentkirályon sem volt kisebb, mint Alsómocsoládon és ott mégis jól megy a kaszálás és a beliogy az államunk csak úgy adhatja nekünk mindezt, ha gazdag és erős. Ml, dolgozó parasztok a gyors beadással államunkat erősítjük“. A. Nagy Sándor példáját már sokan követték. Kisfalvi József, Hegedűs József, D. Sándor és inég többen csütörtökön reggel a gép mellől' teljesítet1/», T.i-, adási kötelezettségüket. Drávaiványiban már megkezdték a búza aratását is. Jövő hél közepére be is fejezik. A drávaivánvi dolgozó parasztok n búzabeadásnál is az élen haladnak majd. Élhalározták, hogy minden szem félesiegükf. a gép mellől adják be. így harcolnak ők a tervért, amely köves utat, villanyt, jobb életet biztosít nekik. Kiirucz Pál gyűjtésben is vannak eredmények. Baranyai János nyolcholdas dolgozó paraszt például 200 százalékra teljesítette máris kötelezettségét. A szigetvári járásban, Somogy vis-z- lón is 120 hold á’.l még lekaszáiatia- nul, A begyűjtés sem megy jól a ku- lákok 250 mázsás kötelezettségükből eddig mindössze nyolc mázsái teljesítetlek, Nem a víz, a sok eső, vagy valami más hasonló az oka a lemaradásnak, hanem — mint a fenti esetek [^bizonyítják. — egye,« tanácsuk és 'párt- szervezetek megalkuvása. Márpedig a harcot megnyerni így nem leheti A tanácsok, pártszervezetek magyarázzák meg a dolgozó parasztoknak a szénabe’takarítás és begyűjtés jelentőségét, a kulákokat pedig a törvényes eszközökkel kényszerítsék beadási kötelezettségük teljesítésére. Ne tűrjük a megalkuvást a fűkaszálás, széna begyűjtés terén sem