Dunántúli Napló, 1951. június (8. évfolyam, 125-150. szám)

1951-06-30 / 150. szám

NAPLÓ ÍV I .'('••MVS ,30 A földművelésügyi miniszter rádiófelhívása Erdei Ferenc földművelésügyi mi­niszter pénteken az alábbi rádiófel­hívást intézte a dolgozó parasztság­hoz: Az ország nagyrészében elérkezett az aratás ideje. Az ősziárpa már min­denütt teJjesen beérett, aratása be. fejezéshez közeledik. Mindenütt arat­ható. érett állapotban van már a rozs is. Ezért aratását teljes erővel meg kell kezdeni. Az ország nagyobb, ré­szén a búza is víaszérésben van, te­hát aratása sok helyen megkezdhető. Gabonáink tehát jórésben aratásra érettek, azonban az aratás munkája még nem in­dult meg országszerte olyan mér­tékben, ahogy azt az érés üteme megköveteli. Ezért most a leg­főbb teendőnk, minden más mun­kát megelőző fontosságú az ara­tás haladéktalan megkezdése. Az ősziárpa aratását egy-két napon belül mindenütt be kell fejezni. A rozs aratását pedig mindenütt az or­szágban teljes erővel, minden kése­delem nélkül meg kell kezdeni. Semmiféle halogatásra, várakozásra nincs idő- Helytelenül járnak el és komoly mulasztást követnek el azok a községek, állami gazdaságok és termelőszövetkezetek, amelyek azt várják, hogy mindeftütt általában be­következzék az érés és nem látnak hozzá késedelem nélkül a munkához, ahol a gabona aratható. Felhívom különösen az állami gaz­daságok dolgozóit, a termelőszövet­kezetek ■ tagjait, hogy járjanak élen az aratás munká­jában és haladéktalanul minden mozgósítható erejükkel lássanak hozzá elsősorban a rozs aratásá­hoz, de mindenütt, ahol lehet­séges, a búza aratásához is. Nem lehet akadálya a munka meg­kezdésének az sem, ha itt-ott még munkaerőhiány mutatkoznék. A meg­lévő munkaerő mindenütt késedelem nélkül álljon munkába és a gazdasá­gok vezetői mozgósítsanak minden munkaerőtartalékot. A termelőszövet­kezetek a tagok családtagjait, az ál­lami gazdaságok pedig az állandó dol­gozókat és azok családtagjait állítsák munkába. Különösen fo- tos feladata van az aratás általános, országos megindí­tásában a községi tanácsoknak. Raj­tuk múlik az, hogy követve az állami gazdaságok és a termelőszövetkeze­tek példáját, az egyéni gazdálkodók is mindenütt hozzálássanak az aratás munkájához. A községi tanácsok fel­adata az, hogy az állandó mezőgaz­dasági bizottság tagjait, a tanácsta­gokat mozgósítsák és dűlőnként, ut­cánként szervezzék meg, indítsák meg az aratás munkáját mindenütt,' ahol még nem kezdték volna meg azt tel. jes erővel. • Idei aratásunk gazdag, bő termést ígér. Kedvezően halad előre az érés is. Jóelőre látnunk kell azonban - azt is, hogy az aratás éppen a nagy ter­més és a sok csapadék, valamint a gabona helyenkénti iedölése miatt nagy, igen nehéz munka. Ezért ennek megfelelő erővel kell mindenütt hozzálátni az ara­táshoz, szembe kell szállni minden halogató szándékkal, leküzdeni minden akadályt, ahol az aratás munkájában késlekedés mutat­kozna, hogy a következő napokban ország­szerte teljes erővel meginduljon a munka és a nagy termést mindenütt időben, veszteség nélkül betakarítsuk. Ez most a legfőbb kötelességünk ön­magunkkal, dolgozó népünkkel, szo­cializmust építő országunkkal szem­ben és a béke ügyének szolgálatában a béke erőinek növelése érdekében. Hz élelmezési miniszter rendeleie a gabona forgalmának szabályozásáról Az élelmezési minisztérium tájékoz, tatás! osztálya közli: Az élelmezési miniszter rendelet­ben szabályozta a gabona forgalmát. A termelő kenyérgabona terméséből a beadási kötelezettség alól mentes háztartási szükségletként a háztar­tásához tartozó ellátatlan személyek őstermelői fejadagjának megfelelő mennyiségű kenyérgabonát (búzát, rozsot, kétszerest} tarthatja vissza. Az őstermelő fejadag a hatodik élet­évüket betöltött gyermekek részére kétszázhúsz kg, a hat éven aluli, de első életévüket betöltött gyermekek részére 160 kg, kenyérgabona az egy éven aluli csecsemők részére —- amíg az egy évet be nem töltik — havi öt kiló, a gyermek első életévének betöltését követő hónap első napjá­tól az 1952. évi június 30. napjáig szá­mítva havi 13.5 kg kenyérgabona. A kenyérgabona termésből a be­adási kötelezettség alól mentes gaz­dasági szükségletként a következő, mennyiségű kenyérgabona tartható vissza: vetőmag címén a kenyérgabo­na vetésterülete kát. holdanként bú­zából 116, rozsból és kétszeresből 100 kiló. az éves szegődményes gazdasá­gi alkalmazottak és a háztartásukhoz tartozó, gabonalapjukon feltüntetett ellátatlan személyek őstermelői fej­adagja: haszonbérlet esetében a szer­ződés szerint járó gabonamennyiség erejéig a bérbeadó és a háztartásához tartozó, gabonalapján feltüntetett sze­mélyek őstermelői fejadagja, ha a bérbeadó olyan mezőgazdasági főfog­lalkozású személy, aki földjét saját kezelésben művelni nem tudja, az olyan személyek részére, akiknek me­rőgazdaság a főfoglalkozásuk és akikkel szemben a termelőt törvé­nyen, bírói ítéleten vagy ellátási szer­ződésen alapuló természetbeni tartás kötelezettség terheli, a kötelezettség szerint járó, de legfeljebb az ősterme­lői fejadagnak megfelelő mennyiségű kenyérgabona, ha fejadagjuk más­honnan nincs biztosítva. Állami gazdaságokban az őstermelői fejadagot azoknak a munkavállalók­nak részére szabad visszatartani és kiadni, akiknek ezt a kollektív szerző­dés biztosítja. A termelőszövetkeze­tek és III. típusú termelőszövefkezet' csoportok a munkaegységek kereté­ben történő kiadás céljára tagjaik és azok háztartásához tartozó ellátatlan személyek őstermelői fejadagjának megfelelő mennyiségű kenyérgabonát tarthatják vissza. Minden más közös vagy közületi (társulati, egvházi, vállalati, / stb.) gazdaságban, továbbá jogi személyek gazdaságában az őstermelői fejadagot csak olyan személyek és családtag­jaik részére szabad visszatartani és kiadni, akik a mezőgazdasági mun­kában ténylegesen rcsztvesznek. Azok részére, akik a gazdaságban végzett mezőgazdasági munka után járó nyugdíjukat természetben kap­ják, a természetbeni járandóság ere­jéig, csak a saját személyüket és ház. tartásukat megillető őstermelői fej­adagot szabad visszatartani és kiad'- ní, ha őstermelői fejadagjuk más­honnan nincs biztosítva. A természet­ben kiadott őstermelői fejadagot a termelő köteles feljegyezni a saját gabonalapjára és annak a személynek a gabonalapjára is, akinek a kenyér- gabonát kiadta. Kenyérgabonát vámőrlésben meg- őrölteim ^cöak a községi, városi vagy városi kerületi tanács végrehajtó bi­zottsága által a gabonalapon kíáilí- tolt vámőríési engedély alapján sza­bad \ ámőrlésí engedélyt csak az kaphat, aki vámőríésre jogosult és Mezőgazdasági munkásokat élelmezés­sel szerződtetett, a munkások élelme- zéséhoz szükséges kenyérgabona őr­lésére a vámőrlési engedélyt a gazda­ság fekvése szerint illetékes községi városi vagy városi kerületi tanács végrehajtó bizottságától is kérheti. Azok a dolgozó parasztok, akik beadási kötelezettségüket pontosan teljesítik, az őstermelői fejadagon felül külön vámőríési engedélyt kapnak. Az a dolgozó paraszt, aki a kenyér- gabona beadását 1951 augusztus 20- ig teljesíti, az Alkotmány ünnepe al­kalmából háztartásonként 20 kiló ke­nyérgabona őrlésére kap engedélyt. Az a dolgozó paraszt, aki a kenyér- gabona beadását 1951 augusztus 20-ig és a takarmánybeadást 1951 novem­ber 7-ig teljesíti, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe alkal­mából háztartásonként 20 kiló ke­nyérgabona őrlésére kap engedélyt. Az a dolgozó paraszt, aki a kenyér­gabona beadását 1951 augusztus 20-ig, a takarmjnybeadást 1951 november 7-ig, egész termény és állatbeadási kötelezettségét pedig 1952 április 4-ig teljesíti, a felszabadulás ünnepe alkal­mából háztartásonként negyven kiló kenyérgabonát őrölhet. Az a termelő, aki kenyérgabona beadását teljesítet­te, az őstermelői fejadagon felül öt­ven kiló kenyérgabona őrlésére kap­hat vámőrlési engedélyt, ha saját ma­ga vagy a háztartásához tartozó sze­mélyek bármelyike házasságot köt, ha neki vagy háztartásához tartozó sze­mélyek valamelyikének gyermeke születik, ha saját maga vagy a ház­tartásához tartozó személyek valame­lyike ezüst, arany, vagy gyémánt- mennyegzőjét ünnepli. Az a termelő, aki beadási kötele­zettség teljesítésére szükséges ke­nyérgabona teljes mennyiségének be­adása után az állami begyűjtőhöz ke. nyérgabonát ad be, az őstermelői fej­adagon felüli szabad őrlésre kap vámőríési engedélyt az alábbi mennyiségben: A mezőgazdasági munkavállalók és az öl kall. holdnál kisebb szántóterü­lettel rendelkező termelő a beadási kötelezettségen felül beadott kenyér- gabona száz százalékának megfelelő mennyiségű kenyérgabonára, az öt kát. hold, vagy annál na­gyobb szántóterülettel rendelkező ler Mein a beadási kötelezettségen felül beadott kenyérgabona ötven száza­lékának megfelelő mennyiségű ke­nyérgabonára, a kutak a beadási kötelezettségen- felül beadott kenyérgabona 25 száza­lékának megfelelő mennyiségű ke­nyérgabonára. A szabad őrlésből származó liszt- le! a vámőríésre jogosult .szaba­don rendelkezik és azl a közvet­len fogyasztóknak és a közvetlen fogyasztók részére árusító kiske­reskedőknek az őstermelői forga­lomra vonatkozó szabályok sze­rint szabadon eladhatja. Malom, sütőiparos, vendégiáióiparos es más ipari feldolgozó azonban a vámőríésre jogosulttól lisztet nem vá­sárolhat. Ezeknek a vámőríésre jogo­sul! lisztet nem adhat el. A termelőszövetkezetek típusú lenn elősző vetkezeti a kenyérgabona beadás után fennmaradói tagjaik és személyek adagon 10 kiló kenyérgabonák adhatnak ki. A termelőszövetkezetek tagjai és a III. típusú termelőszövetkezeti cso­portok tagjai, erre a kenyérgabonára minden más előfeltétel nélkül sza­bad őrlési engedélyt kaphatnak. A nemzeti, valamint családi ünnepek alkalmából engedélyezett fejadagon felülj őrlés a termelőszövetkezetek és a III. típusú tszcs-k tagjait is meg­illeti. Az a termelőszövetkezet és Itt. típusú tszcs, amely beadási kötele­zettségén felül ad be kenyérgabonát, a szabad őrlési engedélyt a kötele­zettségen felül beadott kenyérgabona száz százalékának megfelelő mennyi­ségű kenyérgabonára is megkaphatja. Ezt a vámőrlési engedélyt a termelő­szövetkezet, vagy a III. típusú terme­lőszövetkezeti csoport nevére kiállí­tott gabonaalapon kell kiadni. Az Hven őrlésből nyert liszttel a terme­lőszövetkezet illetőleg a III. típusú termelőszövetkezeti csoport szabadon rendelkezik. Árpa, zab, köles és hajdina őrlé­sére vámőrlési engedélyt kiadni nem szabad. A beadási kötelezettség teljesítése után fennmaradó kenyérgabonát csak állami begyűjtőnek, vételi jegyre szabad eladni. Másnak ke­nyérgabonát eladni nem szabad és más kenyérgabonát nem vásá­rolhat. A beadási kötelezettség teljesítése után megmaradó árpával, zabbal, kö­lessel és hajdinával a termelő szabadon rendelkezik. (H. 4.) Árpát és zabot, akár szemes, akár darált állapotban termelő csak akkor értékesíthet szabadon, ha ta­karmány beadását száz százalékban teljesítette és ezen felül árpából cs zabból a község vagy város egész évi (A plusz B plusz C) begyűjtési tervének 1951 november 7 előtt leg­alább 80 százaléka, ezután az idő­pont után pedig’ száz százaléka telje­sítve van. Árpát és zabot, akár szemes, akár darált állapotban szállítani az ország egész területén csak szállítási igazol­vánnyal szabad. A szállítási igazol­ványt a tanácsok végrehajtó bizott­ságai, illetve az élelmezési miniszté­rium és a megyei tanács . begyűjtési osztálya jogosult kiadni. Az árpa. zab és az ezekből származó daraszá.Mítás- hoz szállítási igazolványt csak az a községi, városi vagy városi kerületi tanács végrehajt^ bizottsága adhat ki, amelynek crüle-én árpából és zabból az egész évi (A, plusz B. plusz C) begyűjtési tervnek 1951 november 7 előtt legalább 80 százaléka, ezután az időpont az időpont után pedig 100szá­zaléka teljesítve van. Szállítási igazol­ványt az egyéb feltételek fennállása esetében is csak akkor szabad kiad­ni, ha a termelő, aki az árpát, zabot vagy darát szállítani kívánja, vagy akitől azt a szállító megszerezte, ke­nyérgabona beadását és lakarmánybe- adását már teljesítette. Búzadara, búzaliszt, rozsliszt, két­szeresliszt és árpaliszt csak szállítási igazo’vánnyal szállítható. A szállítási igazolványt a? illetékes községi, vá­rosi vagy városi kerületi tanács vég­rehajtó bizottsága állítja ki a vámőr- iési engedély alapján. Kézipoggyász­ként szállítható a liszt az őstermelői forgalomban, az őstermelői jogosult­ság megfelelő igazolása mellett az ér­tékesítés helyére, az élelmiszereknek kézipoggyászként való szállítására vo­natkozó rendelkezések szerint megen­gedett mennyiségben. végül a büntető rendel- j 1 foglalkozik. . | és a 111 csoportok teljesítése ken vérgabonából a háztar.ás-utfhoz tartozó részére az őstermelői fej felül őrlés cé.jóra fejenkéni A rendelet kéz ésekkc J. A. Malik elvtárs távirata Acheson amerikai külügyminiszterhez J. A. Maiik elvtárs, a Szovjetunió képviselője, aki júniusban a Bizton­sági Tanács elnöke volt, táviratot in­tézett Achesonhoz, az USA külügy­miniszteréhez, amelyben a többi kö­zött ezeket írja: Június 16-án Jo’iot-Curie, a Béke Világtanács elnöke azzal a kéréssel fordult hozzám, mint az ENSZ Bizton­sági Tanácsának elnökéhez hogy ta­gadjam a Béke Világtanács küldöttsé­gét. Joliot-Curienak kültlött vála- \ szómban beleegyeztem, hogy június. 25—27-én New Yorkban fogadom a Béke Világlanács küldöttségét.. Most értesítést kaptam Ang’iából — írja a továbbiakban Malik elvtárs. — az angol országos békevédelmi bi­zottságtól, hogy S. O. Davies asszony és Jessie Street asszony mindeddig nem kaptak amerikai beutazási enge­délyi. Malik elvtárs ezután leszögezi, hogy június 23-án sürgős táviratot in­tézett Austinhoz, az USA ENSZ-heJj küldöttsége vezetőjéhez azzal a ké­réssel, hogy tegyen meg minden le­hető intézkedést a beutazási engedé­lyek kiadásának meggyorsítása érde­kében. Austintól azonban mindeddig nem kapott választ erre a táviratra. — Kérem, külügyminiszter úr, — hangzik tovább a távirat. — tegyen intézkedéseket, hogy a Béke Világta­nács küldöttsége tagjainak, haladékta­lanul engedélyt adjanak, hogy a Béke Világ tanács küldöttségének tag­jaiként New Yorkba utazhassanak s ott találkozzanak az ENSZ Biztonsági Tanácsa elnökével, A kérdés megol­dása magától értetődően nem tűr ha­lasztást. J. A. Malik elvtárs egyidejűleg le­vélben kérte az ENSZ titkárságát, hogy Achesonhoz intézett táviratát a Biztonsági Tanács okmányaként te­gye közzé. j. A. Maiik elvtárs beszédének visszhangja Az amerikai iapok beszámolnak ar­ról, hogy Entezam, az ENSZ közgyű­lésének elnöke a lapok tudósítói előtt kijelentette: „Nagy reményeket“ fűz ahhoz, hogy J. A. Malik javaslata a koreai háború befejezéséhez fog ve­zetni. A Daily Compass tudósítója „meg­bízható forrásokból“ származó értesü­lésekre hivatkozva rámutat, hogy J. A. Malik javaslata nyilvánva'.óan „A béke o'dalára nyomta a mérleg ser­penyőjét.“ A Journal of Commerce hangsú­lyozza: a koreai konfliktus megszün­tetése arra késztethetné az USA kon­gresszusát, hogy a mozgósítási és fegyverkezési programot hosszabb időszakra nyújtsa el. Ez a profit csök­kentését vonná m.aga után és azt az aggodalmat keltené, hogy ,,a követ­kező egykét évben a kereskedelmi tevékenység jelentékenyen csök­kenne.“ i A ‘ho'.laídiai békebizottság felszó­lította Dreps miniszterelnököt, hogy támogassa Malik elvtára javaslatait a koreai visjály békés rendezésére és járuljon hfzzá i’.ymódon az interven­ciós háború befejezéséhez. Viiszilij Sztálin gárdául tábornagy nyilatkozata a szovjet repülők ünnepéről A küszöbönálló ünneppel, a szovjet repülők napjával kapcsolatban Vaszi- Jij Sztálin gárdaaltábornagy, az ün­nepségek vezetőjének helyettese, nyi­latkozatot tett: A szovjet nép nagy népi ünnep­ként köszönti a szovjet repülők nap­ját. Ezt a napot azoknak a történel­mi győzelmeknek jegyében ünnepel­jük, amelyeket a szovjet' emberek Le­nin és Sztálin nagy Pártjának vezeté­sével vívtok ki — mondotta a többi között, majd megállapította, hogy a világ egyetlen légiflottája sem tekint­het vissza olyan dicsőséges történe­temre, mint a szovjet repülés. — Oroszország minden országnál hamarabb vetette meg a repüléstudo- mány alapjait és megtette az utat a világ első autogirójától a szovjet ter­vezők igen nagy teljesítményű és nOgv sebességű légió késes repülőgépeiig. Országunkat joggal mondhatjuk a re­pülés Imájának. Ez a történelmi tény hazatias büszkeséggel tölti el a szov­jet enibe\e\ceV — Rámutatott, hogy a. szovjet nép Sztálin sólymainak ne­vezi repülőit. Ez.zel azokat a hatal­mas érdemiket domborítja ki, ame­lyeket Sztálin elvtárs, a szovjet nép vezére és tanítója szerzett a Szovjet­unió légiflottájának megalapítása kö­rül. Ezután arról beszélt, hogy a fasiszta Ijfcémetország és- az imperialists T ián elleni Nagy Honvédő Háborút fi a szovjet repülők miként zúzta;, - szét az egekig magasztalt német légihad erőt, s hogy a háború óta eltelt hat év alatt milyen új sikereket értek el. Befejezésül megállapította V. Sztá­lin altábornagy, hogy a sztálini re­pülés tusinói ünnepe a szovjet légi­flotta vívmányainak, technikai és mű­vészeti fejlődésének szemléje lesz.* Győr-Sopron megyében is megalakult a katolikus papok békebizottsága Győr-Sopron megye néphez hu ka­tolikus papjai nagy számban gyűltek össze Győrött, hogy megalakítsák a katolikus papok megyei békebízottsá- gát. Beresztóczy Miklós prelátus, a Ka­tolikus Fapok Országos Békebizott­ságának elnöke beszédében hangoz, tatta, hogy nem lehet józan gondolkodású az ■ pap, aki a háborút akarja, az építés és alkotás helyett. A vád- lottaik padján nem az érsekei, apátot, szerzetesfőnököt láthattuk, hanem a letűnt rendszer sorvadt megtestesítőit, akik háborúval, az amerikai imperialisták, titoisték beavatkozásával, halállal, ottho­nok elpusztításával, gyásszal, könnyel akartak ismét uralomra kerülni. Amikor mi őszinte öntudattal szolgál­juk népünket, leszögezzük, hogy ezek­nek a magatartása nem a mi maga­tartásunk és minden józanul gondol­kodó pap szembefordul velük. Ezután Horváth Richard, a Katoli­kus Papok Országos Békebizottságá­nak titkára megállapította, hogy Grősz József és társai ügyének a val­láshoz semmi köze nincsen. Markó Gyula, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, a tanács nevében köszöntötte a béke- értekezletet, mely ezután egyhangú­lag kimondotta a Győr-Sopron me­gyei katolikus papok békebizottságá­nak megalakulását és határozati ja­vaslatot fogadott el, mely többek között ezeket mondja: Nem azonosítjuk magunkat a Grősz. per résztvevőinek bűnös cselekede­teivel, reakciós szándékaival. Mi a békéért harcolunk, népünk boldog, szociális jólétben felemelkedett életé­ért feszítjük latba erőinket. Hisszük, hogy ez a munka hozza meg az igazi eredményeket egyházunk ps hazánk érdekében. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijeleotése A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság néphadseregének főparancs­noksága június 28-án közölte, hogy a koreai néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai önkénte­sekkel, az arcvoiial egyes szakaszain helyi jelentőségű harcot vívnak és emberben, valamint technikai feLsze­Telexben súlyos veszteségeket okoznak az amerikai-angol beavatkozók és a liszininani hadsereg csapatainak. Június 28-án a légvédelmi tüzérség és az ellenséges repülőgépekre vadá­szó lövészek [előliek öt ellenséges lökhajlásos vadászgépet. Az aratást szabotáló kulákokat ítéltek el A jászberényi járásbíróság Bibéik Istvánt egyévi és két hónapi börtön re és k6!ezer forint pénzbüntetésre Ítélte, mert a tulajdonában lévő csép. lőgépet nem helyezte üzemképes ál­lá pótba. A kaposvári járásbíróság Tóth l.úszlő szentivánpusz ai kukákul két évi börtönre és négyezer forint pénz­büntetésre ítélte, mert az árpát ju­nius 27-ig nem kezdte el aratni és ezért körülbelül fíz százalékos szem- veszteség állolt elő. A jászberényi járási,Íróság özvegy Varga Kotláimé 54 holdas alaltyáni kuUikot egy évi és hat hónapi bör­tönre, ötezer forint pénzbüntetésre é5 'ízezer forint erejéig vagyonelkob­zásra i 1 ól!e. mert az őrziárpáját nem kezdte el aratni, holott az már több napja sárgaérésben volt, -*■»»-« i

Next

/
Thumbnails
Contents