Dunántúli Napló, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)
1951-05-30 / 123. szám
Kérlelhetetlenül harcoljunk a nacionalista^ soviniszta elhajlások ellen A felszabadulás előtt a városi is falusi kizsákmányolok faji megkülönböztetésekkel, a nemzetiségek közötti gyűlölet szításával mérgezték a dolgozókat, hogy ne harcolhassanak egységesen a közös ellenség, a kizsákmá- nyolök eilen. A felszabadulás után hazánkban, igv megyénkben is létrejött a nemzetiségi dolgozók egysége. Megszűnt a nemzetiségi dolgozók korlátozása, anyanyelvűk, nemzeti kultúrájuk, jogaik gyakorlásában. A leiszabadulás nvomán magyar, délszláv, nemei ajkú dolgozók együtt kezdtek dolgozni, hogy eltüntessék a háború okozta pusztítás'., közös erővel harcollak a hároméves terv megvalósításáért, és most is egységesen dolgoznak az öléves terv végrehajtásáért. Népköztársaságunk egyformán biztosítja úgy a délszláv, mint a magyar és a többi nemzetiségi dolgozók, számára, a gazdasági, politikai, kulturális fejlődést. Pártunk a felszabadulás óta következetesen harcol a sztálini nemzetiségi politika maradéktalan megva. fásításáért, amely szerint egyenlő jogaik és kötelezettségeik vannak a különböző nemzetiségű dolgozóknak és a jogok, kötelességek gyakorlása biztosítva van. Pártunk nem tűr meg semmiféle soviniszta, nacionalista elhajlást, uszítást, hanem keményen fellép ellene, s megtorolja ázt. Ellenségeinknek segít, aki a soviniszta uszítok uszályába kerül Van meg megyénkben olyan pártszervezetünk, ahol nem látják világosan a nemzetiségi kérdést, maguk a párt- szervezet vezetői sem. Igv van ez Ma. ráza községben a falusi pártszervezetben. A pártszervezet tiikárá, Varga elvtársnő — aki máskülönben becsületes, jó eivtársnö — igen helytelenül, párt- s/.erűflenül ,,sérelmesnek“ tartja, hogy a faluban élő délszlávoknak ugyanolyan jogaik, vannak, min. a magyaroknak. A tanácsválasztáskor jeJenlkezett először az elhajlás „eredménye". Több magyar dolgozóparaszl nem szavazott a délszláv jelöltre. Ahelyett, hogy a pártszervezet, azonnal kivizsgálta volna mi húzódik meg a mesterségesen .szított ellentét mögött, jpaga a pártlilkár elvtarsnö is soviniszta kijelentést tett, ezzel mintegy olajat öntve a parázsra. Drinóczi Mihály marázui kutak így próbálja megbontani a dolgozók egységét Ez méginkább segítette a soviniszta .uszítást. Nem a dolgozó parasztok kezdték az uszítást, hanem a kizsákmányolok, a kuíákok. Céljuk ugyanaz ezzel, mint a múltban: megbontani a dolgozók egységét. Ott van Drinóczi Mihály 28 holdas kulák, aki közel egy évig volt tagja a termelöcsoportnak, de annak ellenére sem zárta ki onnan a pártszervezet, hogy tudott Drinóczi kulák mivoltáról. Ez a Drinóczi egyik fő soviniszta hangadó. Csak egy példát ebből: Amikor kizárták a terme'öcso- poj-tból, azt mondotta: „Ne lépjetek a termelőcsoportba, mert benneteket is kizárnak, úgy, mint engem." Drinóczi magyar. A magyar dolgozók télé mondogatta előbb ezt, mintegy tápot adva: „Igen, a magyart kizárják a termelőcsoportból, de a délszlávol nem." Pedig Drinóczit nem azért zárták ki, mert magyar, de azért sem mert, délszláv, hanem egyszerűen azért, mert kulák. Igen helytelenül a Marázán lakó délszlávok nem szívesen beszélnek ar. ról, hogy ők délszlávok. „Boszniában születtem, de jobb magyar yagyok, mint aki itt született" — mondja Lonics Miklós elvtárs, a tszcs párttitkára. Nemrég volt egy járási értekezlet, ahol resztvettek marázai délszlávok is. Közülük egy azt mondta, hogy ő nem délszláv, mikor ezt kérdezték tőle. Hogy ez így van, az nem véletlen. Az sem véletlen, hogy a faluban azt beszélik egyesek, azokra akik olvassák a magyarországi délszláv dolgozók lapját, a. Nase Novi- nét, hogy: „Mi az, ezeknek Jugoszláviából küldenek újságot"? Az sem véletlen, hogy elhanyagolták Ma rázán a nemzetiségi kultúra ápolását, fejlesztését is. béréi Komlóról Amuszakmulasziásoka! meg kell szüntetni Szilárdítsuk tovább dolgozóink egységét a bármilyen nemzetiségű kulákok, . kizsákmányolok elleni harcban Alapja van ennek. Egyik: sem a falusi, sem a tszcs pártszervezetek vezetői- nem ismerik kellően Pártunk nemzetiségi politikáját. Ebből az alapvető hiányosságból származik a többi, hogy nem ismerik fel a kulák aknamunkáját a soviniszta uszítás mögött, amely sok esetben nem nyílt, hanem burkolt. Az ellenség munkája Marázán a soviniszta uszítás. Csak a kulákok és a kulák uszályában lévők ellenezhetik például a községi délszláv iskola felállítását. És ez ellen az uszítás ellen sem lép fel keményen a falusi pártszervezet. A marázai pártszervezet vezetőjének, Varga elvtársnönek, a párttit. kárnak ki kell javítania a munkájukban lévő alapvető hibát. Elsősorban alaposan tanulmányozni kell a sztálini nemzetiségi politikát és énnek ismeretében szét kell verni a kulákok soviniszta uszításának még. a porát is. Ebben a harcban támogatást kap a pártszervezet Maráza délszláv és magyar dolgozóitól. De segítse ezt a munkát a péqsváradi járási pártbizottság is, ne tűrjék egyetlen pillanatig sem Pártunk nemzetiségi politikájának megsértését, s dolgozzanak azon, hogy minden eddiginél szorosabbá váljék a magyar és délszláv dolgozók egysége — a magyar, délszláv és bármilyen nemzetiségű kulákok, kizsákmányolok elleni harcban. Elítélték a hajduböszőrméhjrí feketevágókat Gellén János hajdúböszörményi hentes- és mészárosmeeter,- Katonka Antal és Gyulai Nándor mészáro«- sögédekkel együtt február—májú« hónapokban sorozatos feketevágásokat követett el. ..Zúg vágóhidat?1 Jé.t&sítet; tek, ahol «ok állatot vágtak le’ engedély nélkül. A debreceni járásbíróság a büntetett előéletű Gellén János ku- lákbarát hentest 10 évi börtönre ítélte, ezenkívül 10 évre eltiltotta á köz- ügyektöl, 5 évre foglalkozása gyakorlásától és 5 'évre' kitiltotta Hajdúböszörményből. Gyulai Sándort 3 évi. Katonka Antalt: pedig ,2. évi börtönre ítélték. í A komlói építkezésen eredményes a takarékossági mozgalom — de van még javítani való Komlón, a. kökönyösi dombtetőn már egész városrész" épült Sok bá. nyász lakik az. új, egészséges, két- szobaskonyhás, fürdőszobás lakások ban. A most épülő újabb házak bizonyítják, hogy még sok lakás fog épülni, hogy Komló várossá épül az ötéves tervben. Vigyáznak az építőanyagra A sok ház építéséhez, sok építőanyagra van szükség,. Az anyag po csékolása, az anyag tárolásának elhanyagolása, nagy károkat okozhat, egész házra való'épitési anyagot te hét tönkre, semmisíthet meg. Éppen ezért lordítanak különös gondot az építőanyag kezelésére a kökönyösi építkezésen. Itt az a módszer, hogy még mielőtt megérkezik egv bizonyos anyag, kijelölik a helyét. Ha például téglát, hoznak, külön kijelölik a jó és a szállítás közben összetört, téglák lerakásának helyét-. Ez azt eredményezd, hogy könnyen kezelhető az ép és a törött- tégla. Ha. például darab téglák kellenek az építéshez valahol, akkor nem visznek az egészből, hogv ott kettétörjék, hanem a darab tégla- kát szállítják a kőműves keze alá. Emellett a módszer meliert minden épületnek, külön megvan -az anyag-tárolási helye és nem kell körüljárni az építkezést különböző anyagokért. Sok deszkát takarítanak meg Komlón a zsaluzásnál is. Gondos munkával kilencszer használják lel a desz- kát és azután, elküldik a javító bri. gádlioz, amely ismét használható zsa. luzó anyagot gyárt belőle. Ezzel is igen sok értéket' takarítanak meg. Vannak még hibák is Azopban nemcsak eredmények jel. lemziik' a kökönyösi építkezés anyag, takarékosságát. Találhatók itt hibák is. Nemrég á beleje-zett építkezésekről ősszehprdlák a faanyagokat, de nem válogatták ki belőle a jót és a töröttet, fezt akkor egy költséggel, azaz egy munkával megcsinálhatták volna.. Most az építkezés veztősége, „kénytelni" külön brigádot szervezni, amely rendbe hozza az összehordott anyagot, kiválogatja.. Rámegy jó pár munkaóra erre, ami feltétlenül drágábbá teszi építést. Nagyobb hiba még ennél is az, hogy bár a brigádok a saját anyaguknál takarékoskodnak vigyáznak az anyagra, de ugyanakkor a másik brigád anyagára nem vigyáz, nem gondozza. Előfordult már, hogy egyik brigád összerakta az anyagot, a másik szétszórta, mert „gyorsan“ kellett az anyag. Ilyen fegyelmezetlenséget, kárpko- zást nem szabad ' megtűrni. Kijavításra mód van. Iiyen hiba lelmerült nemiégiben a Pécsi Magasépítési Vál. lalatnál is. Itt. úgy javítottak, hogy nemcsak épületeknek adták meg az anyagot, hanem egyes brigádoknak is és az anyag rendbentartásáért maga a brigád a felelős. Ezzel a módszerrel megakadályozható az anyagok szék dobálása, szétszórása. Vezessék be ezt a módszert Kökönyösön is. A csatornázási vállalat figyelmébe A komlói építkezés dolgozói — a még fennálló hiányosságok ellenére is —, eredményesen harcolnak azért, hogy minél olcsóbbá tegyék az építkezést, csökkentsék az önköltséget, takarékoskodjanak az anyaggal. Mzonbtif, ugyanezt meglehetné az építkezésen dolgozó csatornázási vál. lakit is, amely már hosszabb ideje kiásatca. a csatornázáshoz szükséges árkokat,- amelyek egy ideig tátongtak, most pedig a beomlas veszélyezteti. Hiba az, hogy jóval a csévélt: -megérkezése előtt kiássák az árkot, amely nem egy helyen beomlott, újra kell ásói. Erre újabb munkaidő megy rá, fizetéssel együtt. De a kár mellett akadályozza az építkezés munkáját is, mert az árkok, miatt nem tudják zökkenőmentesen, gyorsan szállítani a különböző építési anyagokat. Szívlet. jék meg ezt a csatornázási vállalat dolgozói, vezetői., FIATALOK, JELENTKEZZETEK VÁJÁRTANULÓNAK! A szocializmus építjük. Ebben az építőmunkában a legfontosabb feladatok a bányaiparra hárulnak. Pártunk II. Kongresszusa megmutatta azokat a feladatokat, amelyek szénbányászatunk előtt állanak. Hogy a megnövekedett feladatokat végrehajthas. suk, az új bányászszakmunkások ezrei van szükség. A szükséges új munkáslétszámot csak úgy tudjuk biztosítani, ha a fiatalok ezrei fognak hozzá a bányászszakma elsajátításához. Népi demokráciánk gondoskodik arról, hogy a jövő szakmunkásai, a jövő bányászai a legjobb szaktudással kezdhessék meg munkájukat. A megyénkben lévő Komlón, június 3-átói lehel jelentkezni vájáriskolára Ezzel kapcsolatosan beiskolázási kain pányl indítunk Tartsa minden DISZ Ha kinézünk a legényatthon ablakán, láthatjuk, hogy millyen nagy építkezés folyik Komlón. Á gyönyörű ^akóházak szinte a földből nőnek ki, olyan gyorsan épülnek. Sok, sok csa. Iád költözik be az új házakba, olya. nők, akik azelőtt nyomoHányákon, odúiéban lakiak. Szép, új, kényelmes, modern epüiet a. mi legénylakásunk is. Ezt is a népi demokráciánk építette a dolgozóknak. Sokan lakunk itt és legtöbben hosszú évekig nem dicsekedhettünk lakásunkkal. Most büszkén nézhetünk rá, mert. szép a lakásunk, otthonunk. Vannak azonban olyan munkások itt közöttünk, akik nem tudják ezt értékelni. Nem törődnek azzal, hogy még hány ilyen és ehhez hasonló lakást akarunk építeni. Nem gondolnak arra hogy csak úgy lehetséges ez, ha mindenki becsületesen dől. gozik. Vannak, akik műszakot mulaszta. nak és még s-cik-au azzal sem törődnek, hogy károsodás éri emiatt őket hogy megkárosodik nemzetgazdaságunk is. Itt. van például Széli István, aki eddigi jó munkájáért most lett tagjelölt. Rendesen, becsületesen végezte a munkáját. Most Széli elvtársnak fontosabb lett a tánciskolába járás, mint a műszakok becsületes teljesítése. Nem méltó - ez egy tagije. lökhöz, Szél) elvtárs. Tőled még jobb munkát, több odaadást vár a dolgozó nép, a Párt. Amikor tagjelölt lettél, biztosan erre ígéretet is tettél. Nem gondolsz .erre? . Szabó Dezső is műszakmuVaszitó. Amikor megkapj« a fizetését, addig nem megy munkára, míg meg nem itta az egészet, míg le nem issza ma. gát a részegségig. Mire való ez? Megissza más is a bort, de azért nem kell olyan hanyag, könnyelmű, laza éfnbernek lenni, hogy ne tudjon parancsolni valaki magának. Irtó Elek egy másik rendszeres műszakmulasztó, akinek jetenleg is nyolc múl asz. tása van. Arról panaszkodik, hogy „tönkre megy, nem kap fizetést.“ — Ugyanakkor nem gondok arra, miért nem kap- fizetést. Márpedig munka nélkül nőm fizettek még soha senkinek és nem is fognak, lógásból nem lehet megélni. Sajnos, nem csak ezek vannak sorainkban, akik „bumliz. nak." Vannak még többen. Munkatársak! Elvtérsak! A műszak, mulasztásokat azonmal meg kell szüntetni. A műszak-mulasztóknak megkell javulni, olyanokká kell válni nekik a termelés területén, mint amilyen Nagy Imre, Nagy István, akik ! 38— 40 műszakot is csinálnak egy hónap, barn Azok a munkatársak, akik egye. dűl nem képesek a2 egyenes útra lép. ni, jöjjenek bátran közénk, segítünk nekik, hogy becsületesen teljesítsék műszakjaikat. * Gondoljunk csak arra, hogy Koreában férfiak, asszonyok, gyermekek életüket adják a szabadságéért. Mi békés, termeió munkával tehetjük ugyanezt. Da ha műszakot mulasztunk, aikarva.akaratlanul is — az im. perialiistáknak segítünk. Ezt pedig nem hiszem, hogy a kulákokon és az egyéb ellenséges elemeken kívül valaki is akarja. Munkatársak! Aki szereli hazáját, a7, azonnal megszünteti a müszakmu. laszldst és becsülettel kiveszi részét a szocializmus építéséből. Hosszú János Uj legényotthon, Komló I FÉMGYŰJTÉS EREDMÉNYE A fémgyűjtést verseny eredményei most vannak értékelés alatt. A Pécsett, Szigetváron cs Mohácson összegyűjtött vas- cs egyéb értékes anyag mutatja, hogy milyen hatalmas jelentősége'van a fémgyűjtésnek nemzet- gazdaságunk szempontjából. Pécsett. Mohácson és Szigetváron 50 vagon, — azaz ötszáz tonna — vashulladék gyűlt össze. Ebből a •oasmennyiségböl 20 új traktort lehet gyártaniSzínesfémből 287 mázsa, papírból 334 mázsa gyűlt össze. A felsorolt vas, fém és papírmennyiség a lakóterületeken gyűlt össze, az üzemek, eredményei nincsenek beszámítva. A Hulladékért ékesítő.Vállal at 50 ezer forint értékű jutalmat oszt ki a közpH napokban a fémgyűjtésben kiváló ered. ményt eléírt fiataloknak. Ezer forint értékű ajándékot már ki is osztottak. Á dunaszekcsői Petőfi tszcs-ben hanyagságok is akadnak Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter felhívására dolgozó parasztjaink már az első nap a növényápolást munkák fokozásával válaszoltak. Büszkén mondhatjuk, hogy csoportjaink élen járnak minden munkában. A csoportok, földjei ’mellett elhaladó egyéni gazdák is megelégedetten nézik a gyönyörű búzatáblákat; az öles rozsvetést, a szép tiszta gyomta'lanito'.t tavaszi kalászosokat. A véinéridi Uj Alkotmány III. típusú csoportban tavasszal nehézkesen indult be a munka Ma már az -elnök, Benkő Boldizsár, büszkén mutogatja az elért eredményekéi. Cukorrépát, mákot az elsők között sarabolják. A kukorica tábla fognsolása - is megtörtént. A lucernái már lekaszálták, most nekiállnak a rétek lekaszálásának, még nagyobb ütemben, mint eddig,, hogy eleget tegyenek a felhívásnak, A brigádok és munkacsapatok szépen működnek, az egyéni felelősség és a versenyszellem is jó. Ha a dunaszekcsői Petőfi III. típusú tszcs földjeit megnézi, az arra haladó, akkor szomorúan állapítja meg, hogy itt bizony sok még a tenni való. Mindössze négy fiatal asszonyka kapálja a gazos burgonyát, amit nem ekekapáz- lak meg. Ezt a tagság szóvá is tette, azonban a csoport vezetősége nem nagyon törődik vele. Jó lenne, ha Kékes Bálint, a csoport elnöké, a tszcs többi vezetőjével közösen átbeszélnék a földművelésügyi miniszter felhívását és annak megfelelően kezdenének neki a munkának, hogy ők is eleget tegyenek a kötelezettségüknek. Ebbé a munkába vonják be a DÍSZ fiatalokat is, akik lendületes munkájukkal elősegítik a növényápolási munkák és a szénabetakárítás sürgős elvégzéséi. Horváth József levelező, palotabozsoki gépállomás szervezet kötelességének, hogy ezt a munkát támogassa, segítse az új vájártanulók létszámának biztosítását. Érezze minden DISZ-szervezetünk ennek a munkának a jelentőségét és így is végezze feladatát. Ugyanezért a célért fejtsen ki agitációs munkát minden fiatal és szervezzen minél több vájártanulói az ezév szeptemberében meginduló komlói vájáriskolára. Azok a kedvezmények, amelyek ma biztosítva vannak a vájártanulók részére, elősegitik a fiatalok gondtalan tanulását. Minden fiatal érezze kitüntetésnek, hogy vájártanuló lehet. Kitüntetést jelent-azért .mert a szocializmus építésében az egyik legfontosabb területen.- a szénbányászatban dolgozhat DISZ Baranyai-tcj^cT Bizottsága. Merkel Keresztéi Titck „nem tetszik“ a sztahanovista munka A Komló Bányavidék! Építési Vállalat egyik dolgozója, Kovác-s János kubikos elment a 3. számú rendelőbe, a vállalat orvosához, Merkel Ke- resztélyhez és olt fájdalmakra panaszkodott. Kovács János előre megmondta, hogy nem táppénzre akar menni, hanem gyógyszert akar. Az orvos megvizsgálta, majd megkérdezte, hány százalékot teljesít a munkán. Kovács János megmondta, hogy az elmúlt hónapban 240 százalék volt az átlaga. Erre az orvos azt válaszolta: „Ilyen teljesítménnyel ne jöjjön hozzám, majd csak akkor jöjjön, ha 120—130 százalékot teljesít, arra különben is van rendelkezés, hogy ilyen magas százalékút elérő egyéneket nem lehet táppénzre kiírni.“ Kovács János mindjárt tudla, hogy mi a baja a doktornak: az, hogy ő sztahanovista módszerrel dolgozik. Minden szava a sztahanovista munka ellen Irányult. Merkel Keresztély gyalázta a sztahanovista munkát, s nyíltan hazudott, meri olyan rendelkezés, amire hivatkozóit, legfeljebb az álmaiban található. Kovács János és kilenctagú brigádja eülöpverésnél dolgoznak, hatalmas betoncölöpökcl mélyeszlenek a földbe. Valamikor ezt a munkát kézi erővel és hosszadalmason végezlek, most robbanómotoros cölöp- verőgép szinte percek alatt siillyésatí n mélybe a helyére állított betoncő- löpöt. Ezt persze nem lehet látni az orvosi rendelőből .... Mindenesetre a vállalat vezetősége, vizsgálja ki Merkel doktor ügyét, védje meg a sztahanovista munka hccsiiletét minden ellenséges támadástól. uszítástól. Januárban nem lehetett volna elintézni ? A vasast Petőfi aknán dolgozik Bálint Antal csillés. Januárban jött be faluról a bányába dolgozni. Kél gyermeke lilán 5 hónapig nem kapót! családi pótlékot. A vasas! SZTK-fclelős. ahelyett, hogy január, ban. gondoskodott volna arról, hogy Bálint Antal gyermekei után pótlékot kapjon, csak ígérgette, hogy elintézi az ügyéi. Végül beküldte Pécsre, a MESZHART igazgatóságra, ahol május 28-án felírlak gyermeke! nevét, és percek alatt elintézték a kérelmét. Miért nem lehetett ezt elintézni már -januárban Vasason? Csupán a bürokrácia ápolásáért? %