Dunántúli Napló, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-29 / 122. szám

4 ÜA P L 6 1951 MÁJUS » A lovászhetényi állami gazdaság dolgozói párosversenyre hívták a szilágypusztaiakat A lovásahetényi állami gazdaság dől gőzéi a takarmánybeta'karítás és a nő vónyépolás gyors elvégzésére páros- versenyre hívták a szilágypusztai álla­mi gazdaság dolgozóit. Verseny felhí­vásukban a kővetkezőket írják: „Ml, a lovászhetényi állami gazdaság dolgozói, brigddgyüléscn és szakszer- vezeti taggyűlésünkön megbeszéltük a földművelésügyi miniszter felhívását a takarmánybegyültési munkák gyors be- felezésére és a növényápolási munkák sikeres végrehajtására. Régen látott ta­karmánytermés tgérkezik a mi gazdasá­gunkban is. Lóheréből 25—30 mázsát várunk holdanként, A lucerna derékig ér," A lovászhetényiek versenyfeltételei: 4 Mindén erőt a tukarmánybe- (I gyűjtésre mozgósítunk. Növen­dék mart: «gulyánk nt együtt legeltetjük és így az állattenyésztési munkából négy embert :t kalászosokhoz tudunk irányítani. A két sUózótrakioe kezelé­séi egy ember egyedül ellátja, így há­rom traktorosunk a hrlgádvezelökkel együtt rétkaszálá.shoz= Iát. ej A fogatos fűkaszát váltott’lovak "* alkalmazásával 10 óra helyett 15 órán át tartjuk üzemben. És ezzel elérjük azt, hogy fűkaszánként 10.800 négyszögöl helyett 16.200 négyszögölet vágónk le naponta. •J Kézikaszásaink vállalják hogy s^* naponként állag egy Ufflasztrálls holdat vágnak le a szántóföldi takar­mánynövényekből és a réllfürekhől Is. Annak érdekében, hogy ezt elérhessük, a dolgozókat időben, kocsival szállít­juk a munkahelyre, s egyes csoportok­nak pótkaszákal Is adónk, hogy kasza- töfés esetén ne kelljen várakozniok. A Növényápolás! dolgozóink vál. látják: legalább 130 százalékra teljesítik normájukat, hogy a répa- egyelést és az elmaradt kukoricakapá­lást Idejében befejezhessék. így a nö­vényápolásnál felszabaduló erőkkel szénagyüjlést öt nappal a kaszálás után befejezzük. Versenyünkkel a nagy termésért, öt­éves tervünkért hurcolunk, hogy ez­zel Is hozzájáruljunk n béke megvédé­séhez. Felhívjak a szilágypusztai gaz­daság dolgozóit bogy versenykihívá­sunkat fogadják cl és párosverse* nyűnkkel gyorsítsuk meg a takar- mánybegyüjtésl munkák elvégzését“ — fejeződik be a lovászhetéuyi állami gazdaság dolgozóinak veraenykihfvása. „Fegyveres őrt állunk békés termelő munkátok felett" A DÓZSA TT5ZTTISKOLA NÖVENDÉKEINEK VÁLASZA AZ ÚJHEGYI DOLGOZÓK LEVELEIRE Kedves EMárrakl Olvastuk Káipáti Ferenc elvtárs le­velét, melyben köszönetét mondott a vízvezeték munkáilafainát végzett mun­kánkért. Minket, a néphadsereg harcosait, leendő tiszteket az indított ebben a munkában való részvéteire, hogy segít­hessünk a dolgozóknak tervünk sikc‘ rés végrehajtásában. A dolgozók a népadsereg harcosai, tisztjei ma egyet akarnak: Hazánkban felépíteni a szo­cializmust. Mi. a Dózsa tisztiiskola növendékei, láttuk azt, hogy munkánkkal közvet­len segítséget adhatunk népgazdasá­gunknak. Tudtuk, hogy a pécsújhegyi erőmű milyen fontos szerepet tőit he a Dunántúl gazdasági és ipari életében, tizeket sz-emeiőtt tartva vállaltuk, hqgy vasárnap felcseréljük a fegyvert és a könyvet szerszámra és elmegyünk se­gíteni az áramfejlesztő fellep dolgozói­nak. Kedve« Elvtársik! Mi. a Dózsa tiszti, iskola növendékei, honvédéi, tiszí és tiszthelyettesei azt üzenjük, hogy mi mindig mellettetek állunk. Fegyveres őrt állunk békés termelő munkátok fellett. Arra kérünk benneteket, hogy to­vábbra is megfeszített erővel dolgozza­tok a felemeit ötéves terv megvalósí­tásáért. Ne feledjétek, hogy minden terven felül kitermelt szén a béke fo­kozott védelmét jelenti. Egy percre se feledkezzetek meg arról, hogy az éle­sedő nemzetközi helyzet, különösen itt délen, a Tito-banda szomszédságában, fokozott követelményeket állít elénk. A fokozott követélményeket csak együttes harccal és munkával tudjuk teljesíteni. Elvtársak! Előre Pártunk, Rákosi elvtárs vezetésével a felemelt ötéves terv túlteljesítéséért.- A Dóssá tisztiiskola növeJidékeL A pécsi Nemzeti Színház válasza a meszestelepi dolgozók kérésére A meszestelepi házak építői azzal a kéréssel fordultak a színház dolgo­zóihoz, hogy mutassuk be náluk Gyár­fás Miklós „Hatszáz új lakás" című vígjátékát tájelőadásbaa. Amilyen hIkek KEDD, MÁJUS 29 CGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: ÍO/3. sz. („Gránátalma") gyógyszertár, Széchenyi-tér 5. Telefon: 29-81. 10/8. sz. („Őrangyal“) gyógyszertár, Kossuth L-u. 81, Tel: 23-94. 10/12. sz. („Isteni gondviselés“) gyógyszertár Doktor S-u. 47. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Magdolna, — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás kedd estig: Változóan felhős idő, többfelé, főként nyugaton záporesővel, illetve zivatarral. Elén küiő délnyugati, majd északnyugati szél, a hőmérséklet elsősorban nyu­gaton csökken. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: Kedden reggel 13—16, délben nyugaton 19— 22, keleten 23—26 fok között TANÁCSTAGOK FOGADÓÓRÁI: A Szabadságit 35. szám alatti is­kolában kedden délután 6—8 óráig Szebeni Jánosné és Csorbíts József ta­nácstagok fogadóórát tartanak. — KISOSZ-ban vendéglátók — ven­déglősök, kocsmárosok, kifőzdék — szerdán délután fél 4 órakor, — fű­szerének szerdán délután 6 órakor szakosztályi ülést tartanak. —Vasárnap este taüáttak a Főpálya­udvaron egy baílonkabátoL Igazolt tu­lajdonosa átveheti a Villamos Vasút forgalmi irodájában, Szechcnyi-tér 16. szám. — Halálozás. Lédermüller Józsefné szül. Fischer Ilona, ezredes özvegye f. hó 26-án, 71 éves korában elhunyt. Temetése 29-én, kedden fél 4 órakor lesz. a Központi temető ravatalozójá­ból Gyászoló rokonság. (x) 1-lg gj KOSSUTH Nappalon és éjszakák Szimonov szovjet író nagy sikert Jf aratott könyvének filmváltozata Előadások: 5, 7, és 9 érakor PETŐFI 30-ig Hatalmas magyarul beszelő szovjet színes tilm Távol Moszkvától Azsajev regénye nyomán Előadások: fél 5, fél 7, fél 9 FiÍKLM 30-ig Ki lesz a párom? Zenés, táncos, vidám szovjet film. Előadások 6 és 8 órakor a Párthírek Értesítjük az «Ívtársakat, hogy a konferenciákat június másodikán, szombaton délelőtt 9 órai kezdettel tartjuk. A konferenciák helyiségének megjelölését e csütörtöki és pénteki sajtóban közöljük. MDP Megyei Pártbizottság agit.-prop. osztály FELHÍVÁS A Melléktermék és Hulladékgyü}'5 Vállalat felhívja mindazokat, akiknél vas, fém, vagy egyéb hulladékanyag maradt, jelentsék a MÉH központi gyüjlőteűep’én, melynek címét és tele­fonját a helyi tanácsok hulladékgyűjtő albizottságai mondják meg. SZÍNHÁZ SZÍNHÁZI MŰSOR: Májas 2ü-én, este fél TABTUFFK (BérlelszUnel). Május 30-án, esle fél TARTUFFE (Bérletszünet). Május Sl-éni, este fél TARTUFFE (Bérlctszünet). Június 1-én, este fél LILIOMÉI (Bartók Béla bérlet). 8 érakor: 8 órakor: 8 órakor: 8 órakor: SZŐLŐTULAJDONOSOK FIGYELMÉBE A pénzügyőrség értesíti az érdekelteket, hogy boríorgalmiadó elszámolásokat májas 29-éü Borbálatelep, Lámpisvotgy, Iligóder- diiló, május 30-án Pccsbanyatelep, András* akna, Gesztenyés, lstcDáldás-rölgy,_ Nagy- Iwnyarcti-völgy, Bánom, Cerék-dűlőkbcn lévő és a felsorolt helyeken tárolt borokra a l’écs-városi tanács bányalclepi kirendelt­ség helyiségében reggel 8 órától 16 óráig végzi. Május 31-én 8 órától 16 óráig Pécs. város belterület, Tettye-dűlóben térő ós ereken a helyeken lárolt borokra a pénzügyőri szakasz (Munkácsy fil.-u. 6. az.) hivatalos helyiségében végzi. Felhívja a pénzügyőrség mindazokat a termelőket, akiknek a fenti helyeken van szőlőterületük, hogy a megjelölt napon cs helyen az elszámolás véget! 1941. évi és 1950. évi termésükre vonalkozó szemltdv- vel befizetést igazoló csekkelismervén) rk- kel, borátvételt igazoló irattal, slb. feltét­lenül jelenjenek meg, meri elmaradás cselén eljárást kell indítani. Akiknek adóhátra­léka van, tartozik az elszámolás alkalmá­val azt készpénzfizetéssel rendezni. ELVESZETT a Sztálin-út 27-es háziól a 20-ig egy fehér vászon férfi nadrág. Ké­rem a megtalálói, mivpl úgyis többen fel­ismerték, illő jutalom ellenében küldje el özr. Krebse Józsefnc, Bem-utca 10. címre, 864. BtiToit Átalakítás, javítás, fényezés. Alpár, Alsóbatokűny-u. ál. U990. HASZNÁLT rádiókat Vesz, elad és Javtti Horgas rádió« Teréz-O. t. Telefon: 26-S2. MEGVÉTELBE keresünk használ!, de jő korban tévő íróasztalokat, székeket. Posta, Hálózatépítő Üzemi Vállalata. Kákőezi-ót t _______________________________________297?. JOGHALLGATÓK részére bútorozott szo- bákut keresünk szeptember 4-től. Jogiksri Tanulmányi Osztály, 48 as-tér 1. 29b3. nagy örömet okozott ez a kérés, annyira kellemetlen, hogy teljesíteni nem tudjuk. A színház üzemi három­szöge foglalkozott a problémával és sajnos pillanatnyilag megoldhatatlan­nak találta. 'A vendégjátékok megtartására al­kalmas kultúrtermek ugyanis nem min. denütt adnak lehetőséget arra, hogy bármely színdarabunkat a közönség elé vihessük. Különösképpen vonatko­zik ez a Hatszáz új lakás-ra, amely' nck második felvonása egy felvonáson belül háromszori szíriváltoztatást igé­nyel. A forgósztnpadtól eltekintve, a több képből álló színdarab számára külön díszleteket is kellett volna készíteni Ha szállítási lehetőségeink — mint ez várható — a közeljövőben megnagyob^ bodnak, akkor már minden produk­ciónkkal elérjük Baranya megye terü­letének akár legkisebb zugát is. Ad­dig azonban kölcsönösen be kell ér­nünk azzal, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségek helyes kihasználásá­val folytassuk a környéken tett látó gatásainkat. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a mcszestelepi dolgozók v érdeklődése igen jó! esik színházunk dolgozóinak és ezzel kapcsolatban arra kérjük őket: indítsanak mozgalmat, hogy ők jöhessenek be a pécsi Nemzeti Szín­házba a darab megtekintésére. Ez nem közömbös számunkra és számuk­ra sem. A színház készségesen vállal­ja, hogy csoportos látogatásuk esetén a jegyvásárlókat 50 százalékos ked­vezményben részesíti. Szendrő József igazgató. EGY aíitali e«ry esikőtfizhely eladó. Ma­jor-ntcá 5. sz. Megtekinthető 4 órától. §75. BEJÁRÓNŐT f elveszek. Felsőmalom-utca 21. szám. 876. 200-to DRW motorkerékpár príma gu­mikkal eladó. Pécs, Madácb-u. 8, 87Ö. El. A Dó kisméretű kombináltszekrény, egy kerek asztal. Doktor Sándor-n. 24. 866. BÚTOROZOTT sroba 2 férfi részére kiadó. Felsőmalom-utca Stt. Házmester. 869. HIZLALÁSHOZ ólat bérűinek ejpr sertés részére. Ajánlatokat „önellátó1* jeligére a kiadóba. 867. ELADÓ 2-ft-e* rádió. Doktor Sándor-u. 52. ez, Horváth Miklós. 881. FŐZNI is tudó, megbízható mindenest azonnalra vagy 1-ére felveszek. Jelentke* zés esto 6—8 között. Bercsényi-ü. 6. se. 877. KLTTŐ kétkerekű tragacs eladó. Zsinkó István-utca 20. 885. ELADÓ kihúzható asztal, 4 párnézett szék, bronz csijlár, fehér szekrény, két*- ajtós jégszekrény, puhafa íróasztaL Bel- grádi-u. 2., fÖldazinC KOMBINÁtTSZKKRtfNT eladó. Zainkó 1st- ván-utca 20., földszint 3. 883. TÁNCMULATSÁG megrendezésére alkal­mas. nagy zenegép és 4 darab kapoisszék eladó. Doklör Sándor-u. 64. 880. MEGBÍZHATÓ, nőm idős főzőiníndene*, ki betegápolást is vállal, jó helyre felvétetik. Címeket: 884. számra, a kiadóba* ZONGORA, varrógép eladó. Attinay-a. *2. Délután 5 órától. EGYEDÜLÁLLÓ, intelligens a&aznnvt ház tartásban segédkesótT" kelesek. „CsalAdta?'1 jeligére» 'f* *** Magyarország—Lengyelország 6:0 (2:0) Újpesti-stadion, 45.000 néró, vezette: Vlcsek (Csehszlovákia). Magyarország: Grosits — Kovács II., Bor­záéi, Lantos — Kovács I., ßoasik — Sándor, Kocsis, Szusza, Puskás, Czibor. — Lengyel­ország: Borucz — Gcdlek, Kaszuba, Gnmas — Szuszczyk, Wieczorek — Wislovszky, Aniola, Breiter, Cieslik, Ycselovszky. Az első félidő első húsz percében a ven­dégcsapat egyenrangú ellenfél, védelme jól hárította a magyar csatársor kissé erőtlen támadásait. A 26. percben Szusza labdájá­val Kocsis ugrott ki. 1:0. A 35. percben Sándor lőtt a kapu közepébe. 2:0. Szünet után, lanyha negyedóra következett, niaj i fokozatosan feJjöti a magyar csatársor es egymásután vezette veszélyes támadásait. A 25. percben Kocsja fordulásból lőtt a bői felső sarokba, 3:0, majd a 27. percben Puskás bombalövése szállt a kapuba, 4:0. A 50. pereben a megítélt büntetőt Puskás értékesítette, 5:0. A 57. percben Puskás he­lyére Hidegkúti, majd Groüits helyére Iícuni ment be. Az utolsó gól Czibor lövé­séből esett. A magyar «apat a második félidőben na­gyon feljavult, jó csat ár játék kai felőrölte az egyébként jól működő lengyel védelmet. A mérkőzés a magj ar-Jengyel barátság je­gyében zajlott le. A magyar csapat leg' jobbja Grouts, Börzsei és Sándor volt, A Pécsújhegy és Komló otthon, a BDSE Tatabányán szerzett győzelmet tVi> 87X A* NB II. utolsó tavaszi fordulójában a pécsbányatelepiek kivételével a baranyai egyesületek jó eredményeket értek el. A Pccsújhegyi Bányász félgőzzel ls biztosán győzte le gyenge játékerőt képviselő el­lenfelét, Komlón a báuyáüzcsapal szoros küzdelemben szerezte meg & két pontot a kanizsai vasutasok ellen. A meglepetést a. bőrgyáriak okozták, akik kunét idegenben, ezúttal Tatabányán szereztek győzelmet. A Pécsbányatelepi Bányásznak ezúttal nem ment a játék Nag>kanizrán, ahonnan ötgó­los vereséggel jött haza. A forduló részle­tei: PÉCSUJHEGYI BÁNYÁSZ-GYŐRI VÖRÖS METEOR 5:1 (2:0) Pécsújhegy, 1000 néző, vezette: Szabó A. Bányász: Krausz — tíárdosi, Gróf, Baranyi — Uéfi, kresz — Horváih II., Opova, Vir- tás, Keszler, Lengyel. A bizonytalan hazai védelem mellett a vendégek veszélyeztettek, majd hazai fölény alakult ki és a 10. percben Kresz átadását Keszler gyengén lőtte a kapus hasa alutt a hálóba, 1:0. A 20., majd a 24. percben iz­galmas iömegjelenet volt a győri kapu eilőtt. majd ellaposodott a játék. Az utolsó percben Opova lőtt a kapuba, 2:0. b/.ünet után a 11. percben indokolatlan szabadrúgást ítélt a játékvezető, a labdát Horváth il. kapta, aki közelről belőtte, 3:0. A gól után Komjátit kiállította a gyenge játékvezető, majd a 17. percben Horváth U. használta ki a védelem leállását, ‘4:0. irigy perc múlva Juhász a kifutó Krausz fölött ívelte a hálóba, 4:1, majd a 22. percben Virtás fejesét Horráth 11. a kapu*, lába között lőtte a hálóba, 5:1. A 32. perc­ben Lengyel helyére lierczcg ment be. A pécsújhegy! csapat megerőltetés nclkol érte el győzelmét az iranmélküli, papkodó mérkőzésen fiz erőtlenül játszó győriek el­len. A játékvezető igen gyengén működött. Egyénileg Bnranyi volt a győztes csapat legjobbja, kívüle Horváth II. cs Keszler já­téka érdemel említést. NAGYKANIZSAI SZIKRA­PÉCSBÁNYATELEPI BÁNYÁSZ 5:0 (4:0) Nagykanizsa, 2000 néző, vezette: Qrubcr. Pécsbányatelep: Horváth — Marton, Kocsis, Wágner I. — Bódi, Bőhm — Gyimcsi, Ba- reith, Krivanck, Ruppcrt, Pálfi. Kezdettől fogva a hazai csapat irányította a játékot és a középcsatár Kisgál vezetésé­vel sok veszélyes támadást vezetett a néha megingó bányászcsapat ellen. A gólok sor­rendje ez volt: 2. perc Kisgál, 8. perc for­gács, 20. perc Kisgál, 30. perc Andris. Szünet lilán is a Szikra támadott többet, de a magához tért pécsbányatelepi csapat is vezetett néhány támadást Krivanck révén. A iátok irama már csökkent, de Kisgájnak *ikei ült még újabb gólt szerezni a félidő közepén. Kozcpesímuni mérkőzésen a hazai csapat végig jobb volt ellenfelénél és ebben az aranyban is megérdemelte a győzelmet. A pécsbányatelepiek csak a második félidőre javullak fel, n játék első felében védel­mük es csatársoruk egyaránt gyengén ját­szott. Egyénileg Németh, Horváth, Kisgál, Forgács, illetve Horváth, Marton és Krtva- nek Áoiialr a csapatok legjobbjai. PÉCSI BDSE—TATAB. ÉPÍTŐK 1:0 (trf) Felsőgalla, 1000 néző, vezette: Horváth. BDSE: Faz-ekas — Ilié«, Solymár, Sárközi *— Koráéi*, Rákóczi — Csete, Kurucz, Katica, Leipám, Karácsonyi. A hazai csapat lépett fel támadólag, a pécsiek csak lefutásokkal kísérletezték, de ezek veszélyesek voltak. Az utolsó negved- órában kiegyensúlyozott volt a küzdelem. A 30. percben Kuruez labdájával Katies elfu'oü c* az ötösről a sarokba gurított, 1:0. A gól a vendégeket lelkesítette fel. Szünet után. megváltozott a játék képe, ekkor a BDSE volt fölényben és nz Építők csak szórványos támadásokat vezettek. Jllés szabálytalan akasztása miatt megadott bün­tetőt a jói védő Fazék*« a felső sarokból ütötte ki. SZŐNYEG keleti szmírna, ebédlő perzsa, Összekötők, ©ladók. Cím: 873. szám alatt a kiadóban. •ZONGORÁK Schweighofer, páncélos, Ditt­rich gyakorló, kifogaatalnn állapotban el­adók. Nürnberger, 'Zsolnay-u. 1. 8741. HÁZTARTÁS-VEZETÉST. jry értnek gondo­zást vállalok. Ajánlatokat „Középkorú óvó­nő“ jeligére a kiadóba. 60& 2—3 SZOBÁS, összkomfortos laká«t kere­sek megbeszélés ézerint. Tímár-utca 16. sz. II. emelet. 871, ELADÓ egy 3 ajtós, modern, festett szek­rény, í-KS világ-vevő rádió és^ 2 darab szék. Cím 863. Szám alatt a kiadóban Közepes »zínmnaln mérkőzésen a BDSfi táram!ásni veszélyesebbek voltak. A Lozaj csatárkor gólképtelennek bizonyult. A pé­csiek legjobbja Fazekas volt. kívüle Soly­már nyugodtsága, Katies lendületes játéka cs Karácsonyi küzdeniakarása dicsérhető. KOMLÓI BÁNYÁSZ­NAGYKANIZSAI LOKOMOTIV 3:2 (2:1) Komló, 1500 néző, vezette: .Boros* dr. Komló: Odor — Kanizsai, Zsótér, Biro — Orosz, Tankerti — Pólingéi', Károlyi, Alt, Veres, Huszti. A mérkőzést általában a hazai csapat, irá­nyította, de csatárai nem lőttek eleget ka­pura. A vendégek lefutásai Is veszélyesek voltak. A második félidőben kiegyensúlyo­zottabbá vált a játék képe, bár ekkor i» inkább a hazai csapat rászolgált a győze­lemre. A gólokat Huszti. Karolyi, illetve Mózsi és Laczkó szerezték. A komlói csapat legjobbjai Orosz, Fáskerti és Huszti voltak. MEGLEPETÉSEK A MEGYEI BAJNOKSÁGBAN Pécsi Zrínyi Honvéd—Pécsi Bástya 4:2 (1:2). Tüzér-utca, vezette: Darázsi, izgalmas mérkőzésen a második félidő 33. percében még a Bástya vezetett 2:1-re és ekkor egy büntetőt hagyott ki. A Zrínyi ezután felül­kerekedett és a.j utolsó nyolc percben ná- ruin góllaj megfordította a mérkőzés álla­sát Mecsekszübolcsi Bányász—Erdőgazdanág 1:ú (2:0). Pécs-szabölcs, 400 néző, vezette: Bú- dán. A bányászcsapat jóval gyengébben ját­szott, mint eddigi mérkőzésein. A mérkő­zés nagy részében fölényben volt, de ezt nem' volt képes gólokra váltani. A meleg rányomta bélyegét a találkozóra. Pécsi Haladás—Pécsi Szikra 4:1 (3:0). Ver­seny-utca, vezette: Dalos. Csapkodó, gyen­ge ’mérkőzés. Az egyetemisták többet kez­deményeztek és csatársoruk jobban kihasz­nálta a helyzeteket. Szünet után ki*sé túl- kemény lett a mérkőzés cs kiegyensúlyozód­tak az erők. A Haladás győzelme megér­demelt. A Zsolnay—Boly mérkőzés elmaradt, ra®T» a bólyi csapat még szombaton lemondta Szigetvári BDSE—Mohácsi Petőfi 5:1. Szigetvár, 700 néző. A jó formában lévő két vidéki csapat találkozója nagy harcot hozott. A hazai csatársor «okkui tervsze­rűbben szőtte támadásait, nagyobb erőbe- dobással is játszott, így még ebben az arányban is megérdemelten jutott a győze­lemhez. Pécsi Postás—Villányi Népsport 3:0 (3:0). Villány, vezette: Pazaurek. Gyenge játék- vezetés mellett a pécsi csapat kötmyedén játszott és megerőltetés nélkül győzött. Szászvári Bányász—Pécsi Dózsa 3:2 Í3:0). Szászvár, 900 néző, vezette: Páldi. A hazai csapat az első félidőben kihasználta hely. zeteit. Szünet után nagy fölényben játszott a Dózsa. A nagy iramú küzdelemben a já­tékvezető ítélete inkább a vesztes csapatot sújtotta. * NB TT. eredmények: Pápai Vörös Lo­bogó—Szombathelyi Vörfb? Lobogó 7.d (2:0), Soproni Lokomotív—Tatabányai Bányász 2 2 (3:1). ELADÓ kombináltszekrény, asztal, b szék. Fiume-utca 16.. Kótai, I. cm. 865. RÁ DIÓJA VITÁS garanciával! Készülékeket vészek. Ilohmann rádiós, Petrezselyem-Mca fi. sz. Telefon: 20-07. 2988. ELADÓ modern, új fotelek, csillárok, állólámpók, enzinok, szőnyeg, ablakr-zár- nyak. ablakrácsok. épület vas, v/isho^-dó, zsírosbödüftök, csomagolóládák, létrák. Pap- növe-lde-ntca tö., földszint 1. ajtó. 2987. HIRDETMÉNY Közöljük « vásárló közönséggel, hocv folyó hó 28-tól (hétfőtől) kezdve é nyári időszak tartama alatt a pécsi 7. az. tele­pünket íKataUn-u. 20. sz.) minden hétfőn és pénteken, pécsi 8. telepünket (Ráp- talan-u. 5. sz.) minden kedden és csütör­tökön.^ pécsi ll-es sz. telepünket (Dr Dok­tor Sándor-utca) minden fzerdán én worn- baton zárva tartjuk. Éppen ezért felhív­juk a tásárló közönség figyelmét, hogy a tüzelőanyag szükségletét ezen zárvatartásj időpontok figyelembevételével szerezze be. Pécsi Tüzelős2er- és ÉpítőanyagértékeiRő Vállalat, _______________ * 2084. DD fUNTUI NAPLÓ a Magyar Dolgozók Párttá BnrauyamegyeJ Pártbizoft«ágának lapjau Felelős szerkesztő* O A t PÁL Felelős kiadó: SZIKRA SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Perc*al* utca 8. — Telefon: 13-32 é« tő 43, M. N. B. ffyszámlaszám 936.583 Előfizetési díj: havi 11.— forint Pécsi Szikra oyomda. Telefon: 20-27. Pée*. Munkácsy Mihály-utca 10. •* A a to indáért felel: OARDOSl lóZSKP. Moral gyümölcs és zöldség olcsó és gyors szállítóeszköze ci repülőgép A hajnalban szedett gyümölcs és zöldség kora délelőtt frissen a vevő közönség rendelkezésére áll. • ie- ii Külön házhozszállífó szolgálat. Árnfelvétel, felvilágosítás: Széchenyi-tér t. Telefon: 26-23.

Next

/
Thumbnails
Contents