Dunántúli Napló, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-29 / 277. szám

P A P I 6 1950 NOVEMBER 29 4 29 százalékkal haladt előre a mélyszántás az elmúlt héten a mohácsi {járásban Fokozzák tanácsaink munkájukat a mélyszántás jóminőségű, határidőn belüli elvégzése érdekében Az rVrz.i mélyszántás jóímiriőségü elvégzésé. a trágya /fosról való ■ ki­hordása én álászániása döntő jelen­tőségű a jövő évi termői szempont- jábói. Számos példát lehet erre fel­hozni. -Fel'.lehet hozni többek, között a mágvaxteleki termélőcsoportot is, mely-.,idejében, megjelelő melységben végét.tp -el-, a; mélyszántást és .a ren­delkezésére ■ álló istállótrágyát is alá- szárjtotta-tavaly ősszel. Eunek ered­ményeképpen a csoportnak 188 má­zsa Volt az átlagtermése .cukorrépá­ból,'ugyanakkor. amikor a gyengébb minőségi mélyszántást végzett, egyé­nileg gazdálkodó dolgozó parasztok­nak,- ugyanolyan minőségű földön 80 mázfeás átlaggal kellett megeléged- niőkj. Megyénk dolgozó parasztjai a szá­mos.-példa láttán egyre jobban ' meg is éariik" a mélyszáüLas és az őszi trágyázás í'oritossá^út. Ennek meg-: telelőén , a múlt heten, bár báróm napos eső hátráltatta a munkákat, a legtöbb járásban nagy lendülettel folytatták tovább a mélyszántást. Kutönösm. itog-y -lentliÜeHtsl folyt a mutüia az elmúlt héten a mohácsi járásban, ahol ezalatt a csonka hél alatt az előirányzott terület 20 szá- pafckávai - növelték eredményüket. A többszöri bírálat eredménye az elmúlt héten megmutatkozott végre a komlói járásban te. A járás községei­nek , tanácsai az elmúlt- héten már sokkal többet foglalkoztak a mély­szántás kérdésével és énnek-eredmé­nyeként, a járás teljesítése 22 száza­lékkal’ emelkedett. .Jelentős emelke­dés mutatkozik a szigetvári járásban is: 32 százalék, továbbá a sáedi já­rásban: 21, százalék. A járások között továbbra is a siklósi járás áll az élen. A jártban eddig az előirányzott összes terület 85.6 százalékán végezték - el a mm2 kát és a ■ munka ■ minősége körül tincsénél: általában hibák.' Második helyen a mohácsi járás áll -82.5 «zá­saiét« eredménnyel. Harmadik- a seilyoi - . járás, melynek tanáosa a , be­gyűjtés fokozása mellett nem feled- 'kasík meg erről a másik fontos- mun. káról sem. A járás' eddigi eredménye 81.5 százálék. ' A járások versenyében 'negyedik helyre a szigetvári járás került 80 óe fél százalékos eredményével, míg az ötödik helyre az elmúlt hét len­dület« túuhkájávnl a eásdi járás küzdötte fel magát. Hatodik helyen a pécsi járás áll, mely - égy- héttel ez­előtt még -jharmadik -volt "a járások között. M pécsi -járásban azonban az dviúlt héten eÜanyhult a munkák üteme, mind össze 6 százalékos volt az emelkédésí A pécsi járás dol­gozó .parasztjainak ezen a héten erősen hozzá kell látniok, hogy a múlt héti kiesést bepótolják. Nemcsak a pé>osi járásbán keli azonban fokozni a munkák ütemét. Feltétlenül, -méri kell gyorsítani a mélyszántás Vújúhkáját ,.a- villányi, pécsvár.adi járásólibon is. A-. komlói járásúnk - pedig legalább a . múlt héten elért ütemét kell tartania, de lehető­leg még ezt is fokoznia , kell, hogy a még mindig, mutatkozó nagyarányú lemaradást behozzák. Ugyancsak fo­kozni kell a mélyszántás ütemét Mohács város határában, mert,, az eddigi eredmény — 52 százalék — legrosszabb az egész megyében. A megye községéi közül többen befejezéshez közeledik a munka. Így Zsibóion, Iiistamásin, Vékényben már elérték a 96 százalékot. Vannak azonban olyan községek is, melyek messze elmaradtak a megye 6s já­rásuk átlagától. Ilyen többek között Péosdcvecser, ahol eddig mindössze 25 százalékban végezték el a mély­szántást Kiskacsán is erős lemaradás mutatkozik, a mélyszántásra váró te­rület 32 százalékát szántották csak fel eddig. A lemaradt járásokban különösen, de valamennyi járásban elsősorban a járási tanácsoknak kell javíUmiok munkájulion. El kell érniök, hogy járásuk minden községének tanácsa a begyűjtés mellett megfelelő gonddal foglalkozzék a mélyszántás határ­időre való, jórninöségű elvégzésének előmozdításával. Községi pártszerve­zeteink pedig ebben is nyújtsanak fokozott támogatást a helyi tanácsok- ■nah,.-segítsék őket munkájukban, hogy valamennyi községben biztosít­suk . jövő évi nagyobb termésünket, hazánk erősítéséért, a békeharc még eredményesebbé tételéért. Ügy dolgozzék a Zsolnay-gyári MNDSZ, Hogy büszke jegyen rá a pártszervezet A iZaolnay-gyárban 300 az MNDSZ -tagok száma. Azonban mindannyi- ünknak látnia .kell azt, hogy nem elégséges csupán tagnak lenni. A köte­lességekről, a 'szervezeti munkáról sem szabad megfeledkezni tagjainknak. Szervezetünket meg kél} ’erősíteni, a hibákat ki kell javítani és az asszony­társak, mozgalmi munkáját ki kell fejleszteni. Hibánk az, ho£y sokan nem résznek részt aktivan a gyűléseken és húzódoznak a mozgalmi munkától. Ha. ezeket a Hibákat felszámoljuk, akkor büszke lesz ránk a Pártszervezet, mert a termelés területén igen szép eredményeket mutattak fel az asszony­társak. Ne feledjék el az asszonytársak, hogy a régi időkben, amikor a kapi­talisták' vóliak' az uralmon, akkor is volt nőszövetség, de akkor az csak külső máz volt, morzsák adományozd ra a .milliókból. Ma az asszonyok ösz- szeiogása, erqnk megmutatása, jogaink érvényesítése a jobb munkára való készülődés az MNDSZ feladata. Mind en nőtársunk harcoljon azért, hogy erősek legyünk és egységünkkel erősítsük a béketábort Nekünk béke kell, mért; csak bétéiaen Tudjuk felépíteni ‘boldog szocialista hazánkat. Schleier Imréné Zsolnay-gyár. Nevelőink harcot indítanak a lemorzsolódás ellen, erősítik a tanfegyelmet es emelik a tanulmányi előmenetel színvonalát írtekezlotet tartottal; Pécs és Bara­nya ólta-lános és középiskolai igazgatói »X Ifjúsági Színházban. Hatszáz igaz­gató jött össze, hogy megbeszélje a 'tarfeg,vetésit megszilárdítása és a le* morzsolódás elleni harc, továbbá r. te- jritlmányi eredmények emelésének kér - dúséit,* ezrei kapcsolatban megvitass« » következő háromhónapi tervei­A kérdések előadója Martonossg Jó- élvtárs, a megyei tanács oktatási osztályának vezetője, elöl járóban is­mertette azokat a hatalmas eredménye­tek melyeket í e la za 1 «adui á.vti n-k óla kút twráKs túrén elértünk. Megállapította, "hogy igen jelentős változás történt az országban és megyénkben is. Közokla- -tásank szép fejlődést matat, de ezen a téren még sok a hiányosság. A legnagyobb hiányosságok az általá­nos-iskolák vonalún tapasztalhatók- Az elvj hogy 14 éves korára minden gyér nrck elvégezze az általános . Iskola 8 osztályát, még messze esik a való helyzettől. A gyakorlat azt mulatja, hogy országosan 40—45 százalékot ér asak el a végzettek szánna- A megye te­rületén az V—VlJf-ig 2.688 fő volt s lemorzsolód ás, Pécsett 232, tehát Bara­nyában csaknem 51 Százalék, Pécsett U százalék. — Mindnyájan láthatjuk, hogy pa rasztságuok egy r-észének közömbös •égé nagy gát a (komoly fejlődés terén — mondta Martonossy elvtárs. Egyén’ dolgozó parasztjainknál még mindig, •löfordul, hogy otthon tartják gyerm-e küket és. munkára fogják. Termc.lv- esoportfáinknál jobb a helyzet, de pl h megtörtént, hogy Iskolaidőben gyapotszcclésre fogták őket. ■Felelősség terheli azokat az üzemeket és ritialntokat is, ahol 14 étcs kora •lőtt felveszik munkára a gyermeket­De vn n na k zu ár szép kezdeményezések in, mint példán! a nngypeterdi termel" - csoporté, ahol mindennap kocsin ni- sztk a tanulókat iskolába. A rendszeres iskolalátogatás és a beiskolázás problé­mája kell. hogy érdekelje a pedagógu­sokon kivii'. a népnevelőket, M.NDSZ- aWivákat a szülői munközössígek Ing­jad, a falújárókal. a DISZ és az ulloi-ö. vezetőket is. Az iskolai lemorzsolódás elleni harcban -egyik legnagyobb fegy­verünk a fegyelem megszilárdítása. Fel kelt penni a harcot a hiányzások ellen, mely a lemorzsolódások egyik fő­oka. Martonossy.. elvtárs ezután, beszélt a pedagógus-hiányról, illetve a pedagógu­sok túlterheléséről'-egyes helyeken- Ez­után áttért a második napirendi pont. a három-hónapos uiunkaterv isimerteté­sére. Először beszámolt az előző há romihónapi tervről. Bírálatában hiá­nyosságként vetette fel, hogy nem folyt kellő fefmlág'úsitó munka. Az ál­lami támogatás nem párosult a szülők és gyermekek áldozatvállalásával. Hiba volt az is, hogy nem ismertették elég­gé ifjúságunkkal az egyes iskolatípu sokat. ' ...................... A tank ö n y vb írót at kérdései utón szó. kerüli az ellenség munkájáról. Egyes helyeken a klerikális reakció úgy dol­gozik, hogy illegális hittantanítást vé­gez, akik n’em .jelentkeztek hitoktatásra azokat is igyekeznek bevonni; A kiéri káflis reakciónak fáj az, hogy idén a tanulóknak mintegy negyedrésze ..jár hittanra. összegezésül Martonossy elvtárs meg állapította, hogy a következő három- hónapos tervben legfontosabb a lemor zsolódós elleni harc. De nem ez az egyetlen. Igen fontos a tanulmányi szín­vonal emelése. , Meg kell szilárdítani az iskolai rendet é,s fegyelmet is. Ehhez azonban neve­lőinknek is meg kell változniuk. A magrizmus-leninizimus . és a szocialista pedagógia elsajátítására konkrét segít­séget keli adnunk. A szovjet pedagógiai munkák tanulmányozása elengedhetet­len. A neveTés ügyét elő- fogja segíteni a, ■pedagógiai főiskolák mellett megala­kuló pedagógiai és-didaktikai munka közösségek. Ezek a- munkaközösségek. is az Iskolák •’munkájának megköwnyi 'ésc .érdekében fognak dolgozni. Martonossy elvtárs beszmolója után Farkas Ernőné e'.vtársnö, az oktatás' osztály helyettes veretűje könyvjutvh' i-taí oszlott ki 20 jó munkát végzett pé­csi és vidéki igazgatónak, majd a hó - zászólások következtek. Hetcsi Józsefivé eivtársnö a szülői munkaközösségek feladatára hívta, fel a figyelmei a jól beindult Szülők Isko­lája előadásainak százszázalékos látó I gatottsága elérésére. Lakatos József etv- lájrs szakszervezeti tiliu'vr a járási szak- ! szervezeti titkárok és bizalmiak mun­kájára figyelmeztetett a lemorzsolódás elleni harcban, (lőcs Józsefné elvtársiul a kultúrmnnkáról szólt; Felhívta a fa­lusi kultúrcsoportok figyelmét, hogy tagjaik ,■* végijének részt családlát oga- tusokkal a lemorzsolódás elleni küzde­lemben­Szokolszkv István elvtárs, a pedagó­giai főiskola igazgatója, ismertette a pedagógiai munkaközit fi­sé gélt feladatát Tíztagú elméleti munkával foglalkozó 'bévelőcsopört lesz ez, mely további ak- iívákatl működtet. Felhívott' minden el­méleti rí foglalkozó pedagógust, hogy hogy kapcsolódjanak be a munkába. Zsubla János elvtárs a Megyei Bízott ság képviseletében többek között az el­lenség leleplezésére hívta fel a figyc1- met. Szólott a nemzetiségek kérdéséről is. Felhívta a pedagógusokat, hogy a háromhőnaipos nninkaíervet reálisan készítsék el, hogy a jelenlegi tanulmányi előrnenetélt nagymértékben megjavít­sák. Patnki Miklós. ÍFürdŐ-u) igazgató fiz általános iskolák tanulmányi előme­netelét elősegítő tapasztalatairól szá- ií)olt be. Haraszti Pá1 (Szigetvár) a la- paszlalatesere-iskolákról szólt, majd r. pedagógusok ideológiai továbbképzésére tért ki. Sárai János elvtárs kulluszminjszteri kiküldött az áthelyezésekről szólva, megállapította, hogy a airásztériumot jogosan érte a bírálat. Felszólal! még többek közölt Herényi József elvtárs is a tapasztalntcsprók nagy sikeréről. Megemlítette. azt, hogy szocia­lista embert csak úgy nevelhet­nek. ha ci pedagógusok először saját maguk megváltoznál.-. Jakab József elv- társ javaslatára az igazgatói értekezlet üdvözlő Jáviratot küldöli Pártunk nagy vezetőjének, Há];nsi elvtársnak, akinek Ígéretet tettek, hogy a lemorzsolódás e.Móni harcot és a tanulmányi színvo­nal emelését győzelemmel vívják meg A baranyai igazgatók értekezlete si­kerrel zárult. Megállapíthatjuk, hogy ez volt az első igazán szocialista szel• temft noveiési értekezlet a megyében. Előnyös zöldségJersnelissi szerződésekkel biztosítják « váíosi dolgozók ellátását Dolgozó parasztságunk szerz.ődéses: termeléssel biztosítja Baranya megyé­ben is a zöldség és gyümölcsszükség! st zavartalan megtermelését. Tervgazdál­kodásunk már ebben az évben is jelen­tős mértékben szaporította a zöldség­termesztő területeket, míg az 1950'51. gazdasági évre ezeket a területeket, mintegy 100 százalékkal felemelve 98.000 kát. holdban állapították meg országos viszonylatban. INDOKOLT IS A ZÖLDSÉGTER­MELŐ területek bővítése, különösen Baranya megyében, ahol a mezőgazda- sági és öntözéses termeléssel foglalko­zó termelőosoportjaink és dolgozó pa­rasztságunk körében meg van a kedv és szaktudás, hogy friss, vitamindús táplálékkal lássák el erős iramban fej­lődő iparunk dolgozóit és így biztosít .sált maguk részére az ipar által ter­melt árucikkek olcsóbb beszerzési le­hetőségét. A földművelésügyi kormányzat a Gyümölcs és Zöldségtermelő Vállala­tot bízta meg a szerződések megköté­sével és a vállalat pécsi kirendeltsége novemberben megkezdte a tszcs-k és a földművesszövetkezetek útján a dolgozó parasztság körében jelentkezők szer­ződését. Soha nem tapasztalat érdeklődés nyilvánul meg a szerződéssel biztosí­tott és ez évben mar minőségi terme­lés alapján felárral meghatározott zöldségfélék termelése iránt. Mária- gyűd községben például ahol a szerző­désre beosztott keret 10 kát. hold volt. ma már a dolgozó parasztság kérésére 51 kai. holdra bővült. Nagyharsány 5 kát. hold helyett 12 kát. holdra, Erdős- mecike 2-ről 15-re és Diósviszló köz­ség 17-ről 49-rc kéri szerződéses ter­melési keretének felemelését, ugyanak­kor a termelőszövetkezeti csoportod üzemtervük módosításával igyekeznek mindtöbbet biztosítani maguknak a jő-- védelmező zöldségtermesztés nyújtotta előnyök biztosításáróL Nem kétséges, hogy dolgozó paraszt­ságunk felismerte és megértette, ho$r a sikeres termelést gátló jelenségek évről-évre mind kisebbek lesznek. A Gyümölcs és Zöldségtermeltetö Á. Vj ez évben már hatóságilag nyilvántar­tott, fajtiszta, csiraképes magol bocsájj a termelők részére, műtrágya és szer­vestrágya ellátással biztosítja a terme­lendő növény tápanyagszükségletét. A szerződésben biztosított kamatmente« termelési előleg nyújtása mellett a vé­dőszerek biztosításával a termeltető vállalat a sikeres termelés irányítására szakembereket bocsájt a dolgozó pa­rasztság segítségére. KORMÁNYZATUNK A TERMELT, nagymennyiségű áru átvételére a ter- melöcsoportck és a dolgozó paraszt­ság érdekeinek jogos és méltányos el­bírálásával az újonnan átszervezett^ Mezöker A. V-ot bízta meg. A szer­ződés lehetővé teszi, hogy a termelők árujuk 50 százaléka felett szabatjoa rendelkezhessenek, míg a beszállításra kerülő 50 százalék minőségi ál vétel szerint 10, 7, 5 százalék felár kerül el­számolásra. Valóban, ha a szocialista termelési rend ezen új típusú szerződési lehető­ségeit olvassuk, megértjük a dolgozó parasztság érdeklődését, amikor alá­írásával siet biztosítani magának a szerződés előnyeit, az ipari munkásság részére pedig a zavartalan zöldségel­látást. Hetényl István Gyümölcs és Zöldségteremlő A. Vk központi instruktor Sürgősen javítsa ki hibáit a Magasépítési. Vállalat MSZ T-szervezete Hétfőn este tartották meg a Magas­építési Vállalat MSZT atapszerveze- téncíf küldöttválasztó taggyűlését. A vállalat pompásan dekorált kultúrott- bonában a tagság előtt Tőrjéki Jór zsefné alapszervezeti titkár tartott be­számolót a december 20-i országos kongresszus jelentőségéről. A külpoli­tikai ismertetés után szólott a Szov­jetunió nagy szerepéről a béke védel­mében, megemlékezett arról a hatal­mas, békét építő munkáról, ami a bé­ketábor vezető országában napjainkban folyik. Ezután rátört * az alapszervezet munkájára. A Magasépítési MSZT-szervezet ez. év elején alakult meg mintegy 900 tag­gal. Július elején vette át a titkári teendőket. Ekkor a 18 főnyi aktíva- csoportot 3S főnyire bővítették. Min­dén munkahelyen egy-kéf aktívát ál­lítottak munkába. Az Á/l. építkezé­sen önálló alapszervezctet létesítettek. Az (nc/édy Dános-utcai munkánál ter­melőbrigádot alakítottak, amely a kez­deti 90 százalékos eredményét 130— 135 százalékra emelte. Olvasókörök alakultak, munkájukat azonban nem értékelte ki a vezetőség. A tagság lét­számát 1200 fölé emelték. A hiányos­ságok között a legsúlyosabb az volt, hogy ritkán kértek tanácsot, támoga­tást a pártszervezettől, éppen ezért volt rossz a munkájuk. A vezetőségből csak kelten dolgoztak a gazdasági fe­lelőssel. Balatonyi elvtárs elfoglaltsága miatt, Moravecz elvtárs pedig hanyag­sága miatt nem vett részt a munkában. Súlyos hiba volt még, hogy nem tar­tottak rendszeresen vezetőségi ülést, taggyűlést és aktiva-értckezdetet. Pe­dig az aktívák között igen telkes mun­kát végzők is akadtak, mint Baranyai- né és Patakiné eivtársnök, vagy mint Szabó Dezső elvtárs, aki mióta átvette a filmfelelős tisztségét, jól dolgozik. Ennek köszönhető elsősorban, hogy a vállalat dolgozói havonta két szovjet filmet néznek meg szervezetten. A szervezet előtt álló feladatok na­gyok. Meg kell javítani, élénkké kell tenni a munkát a kongresszusra és azután is. Rendszeres szovjet kiállítá­sokat kell rendezni, MSZT-sarkokat, vitrineket felállítani a munkahelyeken. Az orosz nyelvtanfolyamra való be­kapcsolódással nagy tömegeket kell mozgósítani. A könyv és fiimankétoli rendezése, az Uj Világ terjesztése szin­tén fontos feladat- A tagtoborzásnál minden tag legalább két új tagot sze­rezzen. Ezekkel az új tagokkal is erő­sítik a béke egyre hatalmasabb, front­ját. Ezután rendszeresen tartanak ve­zetőségi üléseket, taggyűléseket, aktí- va-értekezi eteket. Törjék! elvtársnő a kongresszus tisz­teletére felajánlotta, hogy fokozottab­ban látja el anyaggal munkahelyén a gépmunkásokat. Ezenkívül két vertiká­lis üzemben —, a műkő és laliatos- üzemben — új szervezetet alakit a vezetőséggel. A hozzászólók közül Stefíek Ferenc elvtárs 130 százalékos termeléséhez öt százalékot vállalt a kongresszusra. Tóth Kálmán elvtárs a békebareröl be­szélt, s megígérte, hogy noha már nem I fiatal, minden erővel küzd a legszen* tebb ügyért, a béke védelméért s ezt a tagtoborzásban is megmutatja. Ssent- ístványi István elvtárs vállalta, hogy öt új tagot szervez be ós jó aktívákká* neveli őket Baranyai Ferenc elvtársi 20 új tag toborzását vállalta. Kult.1 Emil elvtárs szintén öt új tag beszer*- verését ajánlotta fel. Ezután Rácz elvtárs, a jelölőbizott-*- ság elnökének javaslatára mcgválas’A- tották a december 3-1 küldöttértekez-, leire az alapszervezet nyolc küldöttéi, A különböző üzemekből és munkahe­lyekről a következőket választották:- meg: Villány József, Tóth Kálmán, Gregorics Mária, Németh Erzsébet ta­nácstag, Vörös Miklós, Horváth Erzsé­bet, Kiss László és Donald László elv. társakat. Ezután a kultürcsoport rö­vid, de jólsíkcrült kultúrműsort adott. Németh Erzsébet elvtársnő egy Scsipi- csov-ve.rset szavalt el, majd Sánta élv-- társ énekelte a Moszkva-keringőt,. A táncegyüttes orosz táncot mutatott ba,, majd az énekkar pengetősök kíséreté­ben a Csapájev-dalt énekelte el kirob­banó sikerrel. A taggyűlésnek komoly hiányosságai: voltak. Először, az aktíva-hálózat úU ján nem szervezték meg jól a taggyű*- lést. A nagy üzemből nagyon kevesen voltak és ezt még az sem menti, hogy, a taglétszám zöme a meszesi építkezé­sen dolgozik De olyan aktiva-hálózat- tal, amely, nem működik, nem tart ér­tekezletet, megbeszélést, nem is lehet jól mozgósítani. A felajánlások, há többségében konkrétak is, de nem vol­tak elégendő számúak s különösen vo­natkozik ez a termelési felajánlásokra. Csak égy ilyen felajánlás történt- A vezetőség önbirálata, egy kivételfői el­tekintve, felületes volt. Inkább csak megállapítottak hiányosságokat, de * kérdéseket nem vetették fel elég éle­sen, nem mutatták meg, mit ártottak rossz, hanyag munkájukkal. Az „ami­lyen a vezetőség, olyan a tagság" elvo itt is érvényesül. Passzív, részvétlen, nem mernek a kérdésekhez hozzászól­ni, mégkevósbé birálni a vezetőség munkáját, pedig lenne mit bírálni. A vezetőség és tagság együttes fel- rdala: komolyan, nemcsak szavakban, hozzálássanak a hibák sürgős kijaví­tásához. Ezt követeli meg Pécs legné­pesebb üzemének minden öntudatos dolgozója a magyar-szovjet barátság szervezetétől. Üzemi konyhát állítanak fel a Közlekedési Vállalatnál December elsején megnyílik a Köz­lekedési Vállalat üzemi konyhája. Az ebédlőterem, a konyha, a hatalma« kályha már készen várja a berende­zést cs az edényeket. Az étterem mel­lett a jövő cv tavaszán felépül a kul- túrhelyiség is, valamint a nyári fedett étkező, A tavaszi építkezéshez, szük­séges anyagokat á vállalat udvarán« a dolgozók már felhalmozták. így csu­pán pár hónap kérdése, hogy a tágas, színpaddal ellátóit üzemi kultúrotthon felépüljön.

Next

/
Thumbnails
Contents