Dunántúli Napló, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-14 / 214. szám
4 H1P1.0 1950 SZEPTEMBER « Eredmények és hibák a Magasépítési Vállalat kultármunkájában ’Alkotmányunk ünnepén nyílott meg Pécs egyik legnagyobb és leg- szerteágazóbb üzemének,, a Magas- építési Vállalatnak kultúrotthona. El. mondhatjuk, hogy a Rákóczi.ytan lévő épület, mely jelentős helyet foglal el az üzem többi épületei mellett, talán' a pécsi üzemek közül a' legnagyobb, illetve legtöbb helyiséggel rendelkező kultúrotthon. Nemcsak a nagylétszámú, ' többezres dolgozójú üzem követelte meg ezt,' hanem az üzemben kialakult élénk kulturális élet, a ' kultúrmunkába bekapcsolódók jelentős száma is. Igazi, pezsgő kulturális 'életről ugyan csak az elmúlt évtől kezdve beszélhetünk a vállalatnál, azóta azonban jelentős fejlődés történt. " A nasty előrehaladás inellett hamarosan a hibák is megjelentek kulturális tevékenységükben. Legdöntőbb hiba a- szervezetlenség volt és ezt még súlyosbította, hogy az ..ideológiai képzetlenség miatt a kul- túrcsoport tagjait egyáltalán ■ nem ■hatotta át a bolsevik szerénység és fegyelem. E kettős hiányosság következtében az a helyzet állt elő, hogy. a rendezvények, kultúrműsorok, falujárások ötletszerűen folytak :'(legtöbbször a népművelési központ, vagy a szakszervezet illetékes oszíá. lvának engedélye, sőt-tudta nélkül). Nem tisztázódott a közvetlen irányítás kérdése sem. Ha szerepelni kellett valami, akkor rendszerint egyse . nak ezer gazdája volt, de ha a csoportnak, vagy egyes tagjainak kellett valahol, akkor a csoportakadt. A pártszervezet — jól-rosszul *— támogatta ugyan őket, de ez a támogatás sem elég rendszeres, sem élég hozzáértő nem volt. Ennek ellenére mégis a pártszervezet s különösen Wéber elvtárs, ' párttitkár, adta meg a leghathatósabb támogatást, mert az üzemi háromszög s főleg Király elvtárs vállalatvezető, a termelés fontossága mellett nem ismerte fel kellő időben a kullúríorradalom termelést elősegítő, tudást és szórakozást nyújtó jelentőségét. Nem egyszer kellett harcolnia magának a párttitkárnak is a kultúrcsoport jogos kéréseinek támogatásáért. .Iá?észt az előuhi unok miatt tnagában a kullúrcsoportban is veszélyes jelenségek ütötték fel a fejüket. Két súlyos hibába eslek: elszakadtak saját üzemük dolgozóitól és vele kapcsolatosan (vagy még előbb) felütötte fejét a sztárszellem. 'A , csoport' sokhelyütt szerepelt, de itthon, saját dolgozói körében vajmi keveset. A tánccs'oport két alkalommal is fellépett a színházban — s nagyobb volt belőle a kár, mint az ott szerzett rutin, színpadi biztonság. A csoportban a sztárszellem és ci- vódások miatt már-már a bomlás jelei mutatkoztak. A szereplések nem egyszer a munka rovására mentek: másnap a szereplők közül néhányan nem jelentek meg a munkán. Hibás volt ebben Békésné, kultúrfelelős, de hibás volt Nagy Béla kultúrnevelési titkár is aki nem fudta kellő meggyőző erővel felfedni az egyébként tehetséges csoport betegségének főokait. Ezek voltak jellemző hibái a ,,kultúrotthon.előtti" időknek. A hangzatos látszat-tervekből vajmi kevés valósult meg. A színjátszócsoport és a tánccsoport működött még valahogy >— de a minőségi munka helyett inkább a külső, csillogó formaságokra fektették a fősúlyt. A knltúr0ltti«n mos'fndftásn- •tor tervet dolgoztak ki a követ, kező hétre. Tetszetős program volt, de a megvalósílásnál csak mintegy a-felére került a sor. Megtartották a dalkör-próbát, a Rákosi-per olvasókört, az alapbér, és normarende- zésrö] szóló diapozitíves előadást, tartottak könyvtárórát, DISZ-gyűlést, elméleti pártnapot és népnevelő bizalmi értekezletet. De a színjátszók és a tánccsoport tagjai éppen azon •a héten mentek nyaralni, a sakkor működése sakktáblák híján meg sem kezdődött, az olvasókör képzőművészeti kör előadása, fotóművészeti elő. adás és zenekari próba csak papíron voltak meg. Természetesen ilyen, kor ezer mentőok akad: váratlanul közbejött rendelkezés technikai akadály, stb. Lényege mégiscsak az, hogy tervszerűtlen volt a szép terv végrehajtása. Nem is csoda, hiszen a kultúrotthonnalc nem volt és még ma sincs vezetősége, tisztikara! Nem pótolhatja ezt még a tevékeny, de irányítás nélkül dolgozó kultúrnevelési titkár, és a tánctanfolyamot végzett és azóta sokat fejlődött kultúrfelelős sem. A kultúrotthon sürgősen válasszon vezetőséget, a vezetőség terveket készít ér- felelős a tervek végrehajtásáért, melyről a tevékenységi naplónak kell tanúskodnia. Sántító mentség, hogy csak most kapták kézhez a minta működési szabályzatot. Hi- [ Ezen a ku11úrőtthonok teendőit már annyi helyen olvashatták, megismerhették volna, elsősorbán a szovjet kultúrotthonok működése alapján. A Magasépllésf kiiliúrnunt. I» ásaJ és vezetői ennek ellenére elmondhatják, hogy túl vannak már a mélyponton, kiheverték már fiatal csoportjaink betegségének krízisét. Az élés, azonnali, kritika, valamint a hibákat meglátó és feltáró önkritika jelentős fejlődést mutat s néhány belső, kérdés tisztázása után minden bizonnyal • a felemelkedés útjára'lépnek. Tisztázott már, hogy a kultúrotthon ügye s így e munka gyakorlati része az üzemi szakszervezeti bizottság irányítása alá tartozik, melyet a SZOT Megyei Bizottságának oktatási és kulturális osztálya ellenőriz. Természetesen az eszmei, ideológiai irányítás továbbra is a Párt feladata. Nagy reményekre jogosít a kultúrotthon fejlődő életét, a vállalat dolgozóinak egyre fokozottabb kulturális érdeklődését és igényeit visz- szatükröző terv. Természetesen igen lényeges a felállítandó 60 tagú népi együttes alapos megszervezése és mielőbbi működése, mint például az egyensapka gombjának színe. Ugyanígy döntő a csoporttagok fejlődésére tervezett Rákosi-per szeminárium, vagy az, hogy a szálláshelyeken és építkezéseknél az utánpótlást biztosító kultúrbrigádokat szerveznek. Meg kell indítani a 600 könyvvel rendelkező könyvtár olvasótermében az olvasámozgalmat és ezzel kapcsolatban a rendszeres olvasást is. Á könyvtáros áronban előbb gondoskodjék, hogy az építkezéseknek szánt, ládákba csomagolt könyveket valóban ki is szállítsák a dolgozókhoz. A vállalatvezetőség pedig valószínűleg segítséget nyújt ahhoz, hogy a rozoga színpad padlóját még e hónapban kijavítsák s hogy necsak egyetlen öltöző álljon a csoport tagjainak rendelkezésére. . Legfontosabb most az. hogy a kultúrotthon vezetőségét minél előbb megválasszák. A tervek pontos végrehajtása, ideológiai és szakmai képzés, a műsorok jó megszervezése, magasszínvonalú és tisztastílusú megválogatása, bemutatása a következő lépés. Erre kell törekednie a Magasépítési kultúrottho- nának, a csoportok vezetőinek és tagjainak, mert csak így érhetik el, hogy övék legyen Pécs egyik legjobban működő üzemi kultúrotthona. A sportmoxgalomnah tömegmoxgalommá hell válnia Dolgozóink munkoversennyeí válaszolnak a háborús ussítóktmk Fuchs József a komlói erőmű sztahánovista fűtője munkaversenyre hívta ki a tatabányai erőmű sztahanovista fűtőjét. „Megteszem versenykihívásomat azért — írja Fuchs elvtárs, — hogy ezzel is elősegítsem hazánk szocialista fejlődését". Tudjuk mindannyian, dolgozókf azt, hogy . csak most, a szocialista fejlődés időszakában mutathatjuk meg, hogy mit tudunk, csak most fejthetjük, ki igazán képességeinket. Ver. senypontjaim az alábbiak; A kazánhatásfok feljavítása. Az optimális CO2 százalékarányának megközelítése. A perjében éghetőnek a minivaló leszállítása. A távozó hőfokának csökkentése a mumra füstgáz kazán hőfokának csökkentése nélkül. Az állandó gőzhöfok tartása. A kal/kwó felajvítása. A Pécsi Magasépítési Vállalat „Rákóczi" vagonrakó brigádja a többtermelés érdekében, az országunk külső és belső ellenségeinek háborús készülődéseire versenykihívással vá. laszol. — A Rákóczi brigád versenyre hívja ki az ország összes Magasépítési Vállalatainak vagonrakó brigádjait. A versenypontok a következők: a térmelés százalékának emelése, százalékos selejlcsökkentés, a vagonok fekbérének teljes kiküszöbölése. A SZOVJETUNIÓBAN A TESTEDZÉS az egész nép ügye. A Bolsevik Párt a szovjet Kormány és Sztálin elv- társ nagy gondot fordítanak a sport" mozgalom fejlesztésére és megteremtették a fejlesztésnek összes előfeltételeit. A Szovjetunióban a testedzést a kommunista nevelés, az egészség megvédése, a szovjet népnek a munkára és a szocialista haza védelmére való előkészítése egyik fontos eszközének fcckin tik. A Párt 1918 decemberi határozata rámutatott a tömegjellegű sportmozgalom ■ajpvető feladataira. A szakszervezetek teljesítettlék ezt a határozatot és szép eredményeket értek el. Az elmúlt évben a vállalatoknál, intézményeknél,, gépállomásokon és szovhozokban 12 ezer új sportkollektívát alapítottak és a sportolók száma az 1940. évihez képest több mint kétszeresére emelkedett. 1949- beir a különböző versenyekben több mint 5 millió szakszervezeti sportoló vett részt, 1 millió 409 ezer GTO pró bázút és emellett 250 ezer osztályokba sorolt sportolót képeztek ki. A tümeg- j el légii sportmozgalom fejlődésével együtt jár a sport színvonalának emelkedése. A szakszervezeti sportolók számos versenyen, értek el első helyezést, sok szovjet rekordot, sőt számos világrekordot is megjavítottak. ENNEK ELLENÉRE MÉG sok a megoldásra váró feladat. A Szakszervezeti Tanács nemrégiben befejeződött IV. plenáris ülése újból hangsúlyozta a sportmunka fontosságát A szakszer- vezti szerveknek és sportegy esti léteiknek még nagyobb gondot kell fordtla- niok a sportolók tudásának emelésére. 450 ezer forint költséggel kenyérgyár épül Komlón Komló fejlődése egyre nagyobb arányokat ölt. A nemrégiben még 3—4 ezer lakosú község lakóinak száma megnégyszereződött. Ez az ugrásszerű emelkedés azt eredményezte, hogy Komló kinőtte falusi jellegét és közellátási keresztmetszete szűknek bizonyul. Ennek kiküszöbölé-e érdekében határozta el kormányzatunk, hogy még ebben az évben 450.000 forintos költséggel modernül berendezett kenyérgyárat épít, annál is inkább, mert az utóbbi időben Komló kenyérrel való ellátásában zavarok voltak a komlói pékek kis kapacitású üzemei miatt. A kenyérgyárat a Zobák-pusztai és Ki-sbattyáni út kereszteződésénél, a komlói Mélyfúró NV központi telepe melletti üres telken építik Jel. A legmodernebbül felszerelt kenyérgyár három kemencével! dolgozik és kemencékben egy műszak alatt 50 mázsa kenyeret tudnak kisütni. Ezzel a mennyiséggel nemcsak Komló lako.ságának, de a komlói üzemekbe bejáró dolgozók kenyérellátását is biztosítják. A kenyérgyárnak a tervezet szerint már november elsejére el kell készülni. A komlói dolgozók a kományzat gondoskodását, úgy akarják meghálálni, hogy a kitűzött idő előtt befejezik a már megkezdett építkezést. „A csehszlovák és magyar népnek közös a célja66 A míg a Horthy úri-Magyaror-száriban a naplopú, henyélő úri osztály az egész nyarat a legszebb üdülőhelyeken dőzsölte végig, addig a dolgozó proletárnak egy évben csak ti napi szabadságot adtak. E hat nap alatt is elment aratni, vagy egyéb munkát vállalt, hogy sanyarú életén valami keveset segít sen. Népi demokráciánkban a becsületes munka után meg van a megérdemelt pihenés. Egy év után már 12 napi fizetett szabadság jár a dolgozóknak és mindén következő évben 1 nappal több. egészen 25 napig. Munkám jutalmául én is 11 napol pihenten a baráti Csehszlovák köztársaságban. Tizenkét napot töltöttem Maricnska Lazniban. Ez az idő bebizonyította, hogy most már megvalósult a kél ország népei közt égy olyan testvéri szeretet, aminek elő szemtanúja, voltam. Amikor 12 nap után eljöttünk Marienski Lazniból, kél napot töltöttem Prágában, lnnél elvezettek u csehszlovák elvtársak Lidicúbe. Abba a faluba, ahol a német fasiszta hordák kegyetlensége a fasiszta-barbárság tetőfokát érte cl. Egész Lidice férfi lakosságál, még azt is, aki már nem lakott Lidicében, csak óta született, odaszállították és állati kegyetlenséggel 11 évtől felfelé kivégezték. Az asszonyokat és a 11 évnél fiatalabb gyermekeket elvitték. Ezekből csak 90 asszony és 14 gyermek tért vissza. A többi a gázkamrák áldozata lelt. A falunak S00 la/x>sa volt. A falut pedig a földdel egyenlővé lelték, hogy kö-kövön nem maradt, Lidice helyén nem építették fel a romokat. Megmarad emléknek, hogy hirdesse, amerre a fasizmus járt, vér, jajszó, tönkretett falvak és városok kísérték nyomait. Épül Lidice mellett az Uj-Lidice, amely bizonyít ja: a fasizmus a meglévőt is eltüntette, a népi demokrácia pedig új városokat, és falvakat épít. És mind a dolgozóknak, a dolgozók javára. A felejthetetlen búcsúestén Prágában, a csehszlovák elvtársak megkértek bennünket arra, mondjuk el a. magyar dolgozóknak, hogy ők is -— mint ahogy mi. -±~ munkaverseny- nyél, többtermeléssel építik a szocializmust. Nem sikerül az imperialistáknak semmilyen mesterkedése, hogy a népi demokráciákat, egymással szembeállítsák. Mert. egg a célunk és .ez közös cél csehszlováknak és magyarnál:: A szocializmuson kérésziül. Sztálin elvtárs . tanításával, Rákosi és Gottvcdd elvtársak vezetésével a kommunizmusul. BOKOR JÁNOS ' Islván-aknai vájár äeton [illek aOim rSn'abdízől A Dózia röplabdacsapat vasárnap a következő összeállításban játszott Nagykanizsán az ottani vasútasok ellen: Polgár. Schiller, Somogyi dr., Barna. Kolits, Szekeres. Csere: Becker. Piszvarum és Pálinkás. A pécsiek nagy harc után 3:2 (15:1, 15:7, 6:15, 9:15, 15:12) arányú győzelmet arattak. A Dózsa legjobbjai Polgár és Szekeres völtak. O-íáps teniszverseny Pécseit A Pécsi Meteor tenisz szakosztálya csütörtöktől vasárnapig országos I., II., és III. osztályú versenyt rendez. Szerdáig 25 nevezés érkezett az ország különböző részeibőí. A háromnapos versenyt a városi pályákon rendezik. Tenisz körökben nagy érdeklődés mutatkozik a jó sportot Ígérő versenyek iránt. Jó eredményehet ériek e a Lokomotív kerékpárosa Vasárnap Kaposvárott rendeztek országúti kerékpáros ver-enyt, amelyen a Pécsi Lokomotív vesenyzői jói szerepeltek. A I—III. osztályúak versenyét Kéméndi nyerte. Sitíkovics negyedik lett. Az ifik versenyében Hol ti ötödik helyen végzett. A vaskerckcs felnőttek versenyében Dunav&Igyi első lett, Rudolf a negyedik helyet szerezte meg. Az ifjúságiaknál Mátyus hatodik, Bálint hetedik helyre futott be. Pécsiek az NB Ií. éicsopoPÍjákan Az NB. II. Nyugati csoportjában a vesztett pontokat illetően az egyedüli pontvesztcségnélkiili csapat, a Dinamó áll a legjobban, bár a listát pillanyatnyilag a Tatabányai Építők csapat vezeti. A vasárnapi mérkőzések után a két pécsi csapat, a Lokomotív és a BTC is a tabella élcsoportjába került, ahol a fonti két csapaton kívül gólaránnyial a Pápai Textiles (ez a Pe.rutz neve) előzi meg őket. A komlóiak a táblázat közepetáján foglalnak helyet vereség nélkii. Meglepetés a kaposvári ÉDOSZ és a Győri VSK igen gyenge szereplése: Jelenlegi sorrend: 1 Tatabánya Ép. 2. Dinamó 3. Pápa 4. Pécsi Lók. 5. Pécsi BTC 6. Sopr. Lók, 7. EDOSZ Lend. 8. Szivári Építők 9. Szomb. SZMTE 3 10—11. Komló 10—11. Olajmunk. 12. NVSK 13. X. kér. ÉDOSZ 14. Kap. ÉDOSZ 15. GyVSK 16. Fűzfő 4 3 1 _ 9:3 7 3 3 — — 12:3 6 4 2 1 1 10:5 5 4 2 1 1 9:6 5 4 2 1 1 7:5 5 4 2 1 1 3:4 5 4 2 — 2 9:6 4 3 2 — 1 4:3 4 3 2 — 1 5:5 4 3 — 3 — 5:5 3 4 1 1 2 4:4 3 4 1 1 2 8:11 3 3 1 — 2 7:6 2 4 — 1 3 3:11 1 4 — 1 3 2:15 1 3 — — 1:6 Még jobban meg keli szervezni a sport- oktatást és az edzéseket és még sűrűbben kell tartani versenyeket. Ez a módja annak, hogy megdőljenek azok a rekordok is, amelyek hosszú évek óla fennállnak. A sikerek elérése nagymértékben függ a sportlehetőségek kiszélesítésétől is. Az illetékesek e célra évről-évre óriási összegeket biztosítanak és a szakszervezeteknek oda keli hainiok, hogy ezeket az összegeiket valóban jól és eredményesen használják fel. MÉG FOKOZOTTABB MÉRTÉK. BEN kell gondoskodni a sportelepek legjobb ' kihasználásáról, gondoskodni kell arról, hogy az egyes szakszervezetek; de az egyes egyesületek is, állandóan kiértékeljék sportmunkájuk tapa-zta- Iatait, e tapasztalatokat cseréljék ki. egymás között és a legszélesebb körökben tudatosítsák. Sűríteni kell a szakszervezetek közötti versenyeket, mert ez is egyik feltétele a tapasztala- * tok átadásának és a fejlődésének. A tömegjellegű sportmozgalom fejlesztése a szakszervezeti szervek döntő feladata. A szakszervezetek kötelessége, hogy kitartóan és folyamatosan gondoskodjanak a dolgozók sportkiképzé séről, feladataik, hogy a dolgozók millióit vonják be a sportegyesiiloíekhc. A Szovjetunióban a Párt és a kormány minden szükséges előfeltételt biztosít a szakszervezeteknek, hogy a Wmegjeli- legű sportmozgalmat a lehető legjobban kifejlesszék. A szakszervezetek közvetlen kötelessége ezeknek a lehetőségeknek a legteljesebb kihasználás«. * A Dinamó Szurkoló Tábor szombaton este 6 órakor az újhegyi alakuló értekezletet tart az újhegyi kultúrteremben, A szurkolók megjelenését kérik. Jóslataink a vasárnapi TQTS-raDiósgyőri Vasas—Textiles: A hazai csapat veretlen, a Textile« pontot sem vesztett. A tapasztalat ® pestiek mellett szól, de a másik eshetőségre is számítani kell. 2, 1. •— Tatabánya— Dózsa: A lilák gyengén szerepelnek, ennek ellenére esélyessek- 2, x. —- Szeged—Salgótarjáni Tárna: A vendégcsapat jobb, legfeljebb a hazat pálya szól a szegediek mellett. 1, 2. — Előre—Szombathelyi Lokomotiv: Nyílt mérkőzés, bármelyik csapat győzhet, die inxább az Előre pontszerzése várható. 1, 2. •— Csepel—Győri Vasas: A hazai csapat jo formában van, győzelme valószínű. 1, x. — BDSE—Vasas; Jobb csapat a Vasas, szeríntünlk biztosan győz. 2, 2. — ÉDOSZ—Postás: Az ÉDOSZ még gyenge formájában is jobbnak látszik. 1, 1. — Honvéd—Dorog: A kitűnői bányászcsapat számára JcCvés babér terem Kispesten, 1, 1. — Dunakeszi VSK—Ózdi Vasas: Elsősorban a Ka- ! zai újonccsapat győzelmére számítunk, j 1, 2. — Hatvan—Salgótarjáni Vasas: I Egymás ellen döntetlen eredményeket érnek el. 1, x. —- Dinamó—Pápai Textiles: A csoport egyik legérdekesebb mérkőzése. A Dinamó pontvesz- teség nélkül áll, a pápai csapat közepes formában van, pécsi győzelem várható. 1, x. — Kecskemét—Szegedi Honvéd: A szegedi csapat bajnokságra tör, most is esélyes. 2, x. — Pótmérkőzések: Nagykanizsai VSK—ÉDOSZ i Lendület: Egyik sincs meggyőző formában, -a kis pálya az NVSK mellett : szól. T. 2. — Kaposvári ÉDOSZ—: Soproni Lokomotív: A kaposvári csa- ' pat javulóiban van, győzelme várható. t I, x. Debreceni Lokomotiv—Miskolci Lokomotív: Egyik csapat sem mutatott sokat eddig, 1, 1. — Pereces—Csillaghegye Az újonc vendégcsapatnak alig adlunk esélyt, 1, 1. * A Pécsi Meteor ökőlvívócsapata vasárnap Tatabányán barátságos mérkőzést vívott a Tárnával, mivel a hazai versenyzők egy ré;ze átesett a súlyhatáron, A mérkőzést a pécsiek 18:6 arányban nyerték meg. Részletek: Halasi győz Taussman ellen. -Jónás é; Szabó (Pécs) ellenfél nélkül győztek. A kitűnő Kerekes ellen Mocsárit erőfölény miatt leléptették. ! Hagyó kiütötte Alusánt. Kiss is kiüti Hajnalt, de mélyütés miatt leléptették. Gerber győz Kömye eliten, Horváth veszt Csillag ellen. Vidolovics II. győz a súlyhatáron átesett Hansági ellen, Vidolovics I. veszt Molnár ellen. Krausz és Tantos ellenfelek nélkül győztek. * Barcsi SZMTE—Pécsi Erdőiazdaság 4:0 (0:0). NB III bajnoki. Rare-, vezette Flumboldt. Egy félidőn át jól tartották magukat a pécsiek, szünet után a hazaiak nagy fölénybe kerültek. Góllövők: Bolia 2, Kiss I., Kővári. Jók: Takács, Juhász, Hartmann, illetve Pálfíy. * A magyar—albán válogatott lab- darúgómérkőzést szeptember 24-én, vasárnap rendezik meg Budapesten. * Tatabánya—Lokomotív mérkőzésre vasárnap reggel 4 óra 30 perces indulással különvonat indul Tatabányára. Az útiköltség oda-vissza 30 iorint. Jelentkezni lehet Zrlcni József zabómestcrnél, Irányi Dániel-tér,