Dunántúli Napló, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-13 / 213. szám

2 NAPLÓ »» SZEPTEMBER » Malik eivlárs a kínai népi kormány képviselőjének meghívása mellett foglalt állást a Biztonsági Tanácsban K Biztonsági Tanács hétfői ülésén Maßt «Márs bebizonyította, hogy a Tanács nem tárgyalhatja megfelelően az amerikai repülőgépeknek kínai terű let ellen intézett támadását, ha nem hallgatják meg Kína képviselőjét. Csian Tin-Fn, • Kuomintang képviselője a kínai népi kormány meghívása elleti szálait fel és jellemző módon rágal makkal támadta a Szovjetuniót és a kínai népi kormányt. Maük eivlárs hangsúlyozta, bogy a kínai képviselők részvétele döntő fon losságú mind a kínai terület bombá­zása, mind pedig a Taivan szigetére történt behatolás kérdésében. A Szovjetunió kitart amellett, hogy bármely kormányt, amely agresszió miatt panasszal fordul a Tanácshoz, hívjanak meg és hallgassák meg. iárntán felolvasta az ENSZ alapokmány #2. cikkelyét, amely kétségtelenül meg., állapítja, hogy a Tanácsnak bármely nemzetközi viszály megvitatása során meg kell hallgatnia a viszályban részt­vevő mindkét felet. Akik ellenzik a meghívást, azok meg­szegik az ENSZ alapokmányát, a Biz­tonsági Tanács ügyrendi szabályait és a Tanács mookijának e'fogadott gya korlátát. Azután Malik elvtárs név említése nélkül — válaszolt a Kuomintang kép­viselőjének a Szovjetunió elleni rigai mazó állítására. Rámutatott arra. hogy a Szovjetunió javaslatait a béke és biztonság, az ENSZ alapokmá­nyának, a Biztonsági Tanács ügy­rendi szabályainak és gyakorla­tának elvei határozzák meg. Malik elvtárs határozottan kijeién tette, hogy a Biztonsági Tanácsnak meg keli hívnia a kínai népi kormányt, amely * panaszt beterjesztette és segít­séget kér az agresszióval szemben. Amennyiben ezt nem teszi meg a Biz­tonsági Tanács, úgy tekintélyén ejthet csorbát. Austin, az USA képviselője, batáro zottan ellenezte a meghívást és arra törekedett, hogy a Kuomintang küldöt­tet Kína képviselőjeként tüntesse fel. Szerinte azt a kérdést, hogy ki hivatott Kína képviseletéi«, különállóan kell el­dönteni, Sonde, Norvégia képviselője, bejelen­tette, hogy a szovjet javaslat mellett ofg szavazni, amely arról szól, hogy hívják meg Kína képviselőit. Ez a ja' vaslat észszerű. Queoedo, equatori képviselő bejelen­tette, hogy Eqoaoor tartózkodik a sza­vazástól. Chauvel francia küldött kije­lentette, hogy véleménye szerint az alapokmány 32. cikkelye alkalmazható az adott helyzetre és ezért meg kell hívni Kína képvi­selőit, álláspontjuk kifejtésére, anélkül, hogy szavazati jogot kap­nának. Jebb Anglia képviselője, a Szovjet­unió javaslatával kapcsolatban hangoz- latla, hogy véleménye szerint a 32. cik­kely nem alkalmazható- most teljes mértékben. Azután Jebb, elnöki minő sínében, szavazásra tette fel a kérdi«' A Tanács hat tagja a Szovjetunió javaslata mellett szavazott. Ezek voltak: a Szovjetunió, Anglia Franciaország, Norvégia, India és Jn .goszlávia. A javaslat ellen szavazott az USA, a Knomintang és Kuba. Tartóz­kodott a szavazástól Equador és Egvip tóm. Így a javaslatot nem fogadták el meri a szükséges hét szavazat nem gyűlt össze. Jebb azután a Tanács ülésének bezá­rását javasolta, azonban Austin azt kö vetette, hogy a Tanács szavazzon a vizsgálóbizottság létesítésére vonatko. zó USA javaslatról. Malik «Mára kifej­tette, hogy több küldöttség szeretné megvitatni az amerikai javaslatot és hangsúlyozta, hogy a kínai terület bombázásának kivizsgálására vonatko­zó javaslatot előbb kell megtárgyalni, minthogy azt terjesztették be eVőnefc. Rövid véleménycsere után a Bizton sági Tanács ülését berekesztették és a következő ülést szeptember 12-én dél­utánra hívták össze, amikor zárt ülé­sen tárgyalják a közgyűlésnek benyuj tandú jelentést. r- ___ As Óbudai Hajógyár dolgoséinak munkafelajánlása Rákosi elvtárs kissahadulása tizedik évfordulójának iissteíetére Teljes kudarcba fullad az amerikai öjnkénles-foborzáss kampány Az amerikai agresszorot véres ko­reai kalandjuk kudarca miatt napról- napra türeímetíenebbül nógatják va­zallusaikat és követelik tőlük, küld­jenek Me Arthur megsegítésére szá­razföldi seregeket. Az önkéntes-toborzási kampány azonban gyászos kadaréba fulladt, mind a m&rshalHzált országokban, mind az Egyesült Államokban — Ha « Pravda. " Olaszországban de Gáspárt*. Sóéi­ba és a dollár több más kiszolgáló­jának toborzása eredménytelen ma­radt, ezzel szemben • toborzás hetei­ben Olaszországban hatalmasan meg növekedett a stockholmi felhívást alá­írók száma. Ugyanez történt Ausztráliában, Hollandiában és több más országban. A washingtoni politikusok meggyő­ződhettek orról, hogy az egyszerű amerikaiak cent óhajtanak elpusztulni Koreában a Morgaaok és Rockefelle­rek) érdekeiért. A magyar békehívek harcos üdvözletét tolmácsolták a Román Békekongresszuson r K Román Békekongzeeszu» hétfő délelőtti ülésén a külföldi küldöttek közül Ljubomir Pipcov, bolgár kül­dött hangsúlyozta mindent elkövet­nek, hogy egyre szorosabbra fűzzék a román és a bolgár nép barátságát a béke, szabadság és a testvéri együtknűködés jegyében. Elff^lexiu, a görög békehívek ne­vében üdvözölte a kongresszust. Az olasz küldöttség nevében Gio­vanni Grill! elmondotta, hogy a bé­keharc Olaszországban a kormány és a Vatikán terrorja miatt nehéz kö­rülmények között folyik. Mégis ed­dig már 16 milliónál több aláírás gyűlt össze a stockholmi lelhivásra. Ezután Dezsérf László evangélikus püspök tolmácsolta a magyar béke. hívek harcos üdvözletét. — A magyar nép — mondotta —, túlnyomó többségében tevékeny részt vesz a békéért vívott harcban. A magyar népet mély felháborodás­sal tölti el a kegyetlenség, amellyel az amerikai gengszterek Korea bé­kés lakosságát pusztítják. A német békeharcosok nevében dr Josef Naas tanár üdvözölte a román békekongresszust. A délutáni ülés első szónoka Ma­ria Gorelovszkája a Szovjet Béke­védelmi Bizottság tagja volt, aki az ülés résztvevőinek meleg ünneplése közepette üdvözölte a kongresszust a szovjet békehívek nevében, A’ kongresszus kedden reggel foly­tatta munkáját. fiz fingot Kommunista Párt tiltakozik a spanyol szabadságharcosok franciaországi letartóztatása ellen Fasiszta merényiét a kínai diákok párisi egyesületének helyisége ellen Az 'Angol Kommunista Párt végre- lajtó bizottsága nyilatkozatot bocsá- crtt ki, amelyben a legerélyesebben iltakozik a francia kormánynak az el* na ez eljárása ellen, hogy az antifa- iozta harcosok és menekültek százait — köztük a spanyol szabadságharc hő­éit — tartóztatta le Franciaország­Száz szónak is Egy a vége E&rrl'pf hoz tippszelvénye ban. Ez az eljárás, valamint a Spa­nyol Kommunista Pártnak és a Kata- lóniai Egyesüli Szocialista Pártnak és sajtójának betiltása a fasizmust erő­síti és a háborús készülődéseket gyor­sítja. Azokra a spanyol hősökre, akiket Franco Spanyolországába toloncolnak, gyüjtőtábor, kínzás és halál vár — mondja a nyilatkozat. A Kommunista Párt felhívja a béke és a demokrácia valamennyi hívét, fe­jezzék ki tiltakozásukat a londoni francia nagykövetségnél, „Követeljük a spanyol és a többi antifasiszta har­cos szabadonbocsátását Franciaország­ban, valamint a Spanyol Kommunista Párt, a Katalóniai Egyesült Szocialista Párt és sajtója jogainak helyreállítá­sát" — fejeződik be a nyilatkozat. Parisból jelentik: Az Humanité közli, hogy fasiszta merénylők vasárnap behatoltak a kínai diákok egyesületé­nek párisi helyiségébe és on mindent összezúzta\ ami a kezük ügyébe ke­rült. Készül a 1L Országos Újítókiállítás A Városligetben, a Budapesti Nemzetközi Vásár területén lázas munka folyik. Készül a II. Orszá­gos Ujítókiállítás, amelyet a mult- évinél jóval nagyobb méretekben rendeznek meg. Október 5-től, a kiállítás megnyitásától a kiállítás helyén a pasta alkalmi bélyegsoro­zatot bocsát ki egy forint, hatvan és negyven filléres címletekben. Ezenfelül alkalmi bélyegzőt is hasz­nálnak. Az újítókiállítást reggel 8 órától este 8 éráig tartják majd nyitva. A fótoámi partizánok lefojtottak egy francia laktanyát A vietnami tájékoztató ügynök­ség jelentése szerint szeptember 7-én a néphadsereg csapatai Sai­gon és Ban-Me-Tuct között táma­dást intéztek egy francia gépesített oszlop ellen, és súlyos károkat okoztak az ellenségnek. Augusztus 23-án a vietnami néphadsereg par­tizánharcosai a Saigontól nyugatra levő Szok-Trang városban felgyúj­tották az ellenség laktanyáját. Szombaton és vasárnap bonyolítják le a labda­rugó-bajnokság IV. fordulóját A szeptember 17-re, vasárnapra kisorsolt Előre—Szombathelyi Lo­komotiv bajnoki mérkőzést szom­baton délután fél négy órai kez­dettel bonyoltiják le. Vasárnap a következő mérkőzések »sznek ÉDOSZ—Postás, Honvéd—Dorogi Tárna, Csepeli Vasas—Győri Vasas, Csepel, BDSE—Vasas, Attila-utca, Szegedi SZMTE—Salgótarjáni Tár­na, Tatabányai Tárna—Dózsa, Diós­győri Vasas—Textiles. Rákosi Mátyás elvtársnakt Tíz évvel ezelőtt, 1940 november 2-án szabadult ki a magyar nép ve­zére, szeretett Rákosi elvtársunk a hatalmas Szovjetunió segítő keze ál­tal a fasiszta fogságból. Az évforduló tiszteletére, az Óbudai Hajógyár dol­gozói üzemünk kommunistáinak kez­deményezésére november 2-re a kö­vetkező munkafelajánlásokat tették: 1 darab aszálynak vízrebocsátá- sálg való elkészítését november 2-re, 10 nappal a határidő előtt. 1 darab tengerjáró motoroshajó­nak kiszállításáig való elkészítését november 2-re, 15 nappal a határ­idő előtt. Üzemünk öntödéje felajánlásában vállalta, hogy ezévi tervét novem­ber 2-re befejezi. Ezzel a munkatelajánlással kívánjuk forró szeretetünket és hálánkat kife­jezni Pártunk és annak nagy vezére, szeretett Rákosi elvtársunk iránt, hogy ezzel is erősítsük z hatalmas Szovjetunió vezette béketábor erejét- Felhívjuk az ország összes üzemei­nek dolgozóit, hogy mozgalmunkhoz csatlakozzanak. Bite Tibor a pártbizottság h. titkára. Törő Sándor üzemi bizottsági titkár. Iván Mihajlcvics Lunycr vállalatvezető. Vjságíró-kongresszus Helsinkiben A Nemzetközi Újságíró Szövetség II. kongresszusa péntekem, szeptember 15-én kezdődik Helsinkiben. A kon­gresszus mindenekelőtt az újságírók­nak a világbékéért folytatott küzde­lemben való részvételével ,a háborús propaganda elleni harcával, valamint a politikai és gazdasági helyzettel és a különböző országok újságíróinak szociális helyzetével foglalkozik. Szeptember 12-én repülőgépen Finn­országiba utazott a szovjet küldöttség a kongresszusra. A küldöttség tagjai a kővetkezők: David Zaszlavszkij, a Pravda szer­kesztőségi kollégiumának tagja (a küldöttség vezetője), Mihail Sztrepu- nov, a TRUD főszerkesztője és Geor- gij Csevdancev, a Szovjet Békervédel- mi Bizottság helyettes titkára. A Magyar Újságírók Országos Szö­vetsége háromtagú küldöttséget jelölt a Nemzetközi Újságíró Szövetség III. kongresszusára. A küldöttség tagjai: Kenyeres Júlia, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatóhelyettese, Ve- néczi János, a Szabad Nép szerkesztő bizottságának tagja és Erdei Sándor, a Művelt Nép felelős szerkesztője. Több, mint 60 londoni lap nem jelent meg ezen a héten A szedő szakszervezet beszüntette a túlórázást, tiltakozásul a 9 hón$!)- pal ezelőtt megindult munkabértárgya­lások eredménytelensége ellen. Tíz nappal ezelőtt a nyomdatulajdonosok szövetsége elhatározta, hogy azonnali hatállyal elbocsátja azokat a nyom­dászokat. akik nem vállalnak írásbeli kötelezettségei arra. hogy ismét túl­órázzanak. A szedő szakszervezet ezt munkás­kizárásnak minősítette. Eddig a nyom­datulajdonosok körülbelül 3.000 nyom­dászt bocsátottak el, akiknek a szedő szakszervezet heti kizárási segélyt fi­zet. E héten már körülbelül 60 hetilap és folyóirat nem jelenhetett meg, köz­tük a rádió műsorlapja, a nyolcmillió példányszámú „Radio Times" sem. iNémet antifasiszta harcosak ünnepsége a lengyel-német határon A lengyel—német határon lévő Gu- binban szeptember 10-én a Német Antifasiszta Harcosok Szövetsége ün­nepséget rendezett, amelyen a lengyel és a német volt politikai foglyok lel­kesen tüntettek a német—lengyel ba­rátság, a béke és a béketábor nagy ve­zére, Sztálin mellett. Büszke vagyok arra, hogy a szovjet nép barátjának nevezhetem magam Prítt,az Angol-Szovjet Máveiöftési Társaság elnökének nyilatkozata a Pravdának A moszkvai Pravda munkatársa beszélgetést folytatott Príttel, az Angol-Szovjet Művelődési Társaság elnökével, aki egybon a Nemzetközi Demokratikus Jogászszövetség elnö­ke is. c* Pritt részleteeen elemezte a koreai eseményekkel kapcsolatoe okmányo­kat és tényeket ée bebizonyította, hogy a Biztonsági Tanácenak az USA paranceára június 25-én és 27- én hozott határozatai jogsértők. — Truman elnök — mondotta Pritt — képes volt a Biztonsági Tanács tekintélyére hivatkozni, midőn a Tanács még meg sem hozta „hatá­rozatát“. Trumannak Taiwanra vonatkozó döntésével kapcsolatban Pritt meg­jegyezte, hogy ez valójában hadiüze- nctet jelent Kínával szemben. A továbbiakban a béke megvédésé­ről nyilatkozott: — A béke erői világszerte állan­dóan erősödnek és megszilárdulnak. A népek szerencséje, hogy a béke­mozgalom élén a Szovjetunió áll. A szovjet kormány a nagy Sztálin ve­zetésével megérti a népek törekvé­sét és a nép bizalmának egész ere­jével lép fel a béke kérdésének meg­oldására. Befejezésül a Szovjetunióban szer­zett benyomásairól számolt be. — Benyomásaim a Szovjet-ország nagy haladásáról győznek meg — mondotta. — Különösen nagy benyo­mást tesz 9 küljöldröl érkezőre a szovjet nép nyugalma. Háborús hisz­téria helyett itt hatalmas alkotó feladatok megoldásával foglalkozó embereket látunk. Folhőkaroolók és egyetemek épülnek. Másik benyomá­som, hogy a szovjet emberek szere­tető a tudomány ée a kultúra iránt | nagyobb, mint volt. í. — Büszke vagyok arra, hogy a j szovjet nép barátjának nevezhetem■’ magam.. Szlrájbba léptek, a kaükwtfai állami fegyvergyár munkásai A kalkuttal állami fegyver gyárak 14.000 munkása kedden sztrájkba lépett, mert a vállalat igazgatósága megtagadta a béremelési követelé­sek teljesítését, A város utcáit pus­kával és könnygázbombákkal fel­szerelt rendőrosztagok szállták meg. A munkásnegyedek valóságos ost­romállapot képét mutatják. Az olasz szakszervezetek egység­akciója a dolgozók fogainak kivívásáér, Az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség, az olasz szakszervezeti dol­gozók szövetsége (katolikus szakszer­vezetek) és az Olasz Munkaszövetség (szociáldemokrata szakszervezetek) kö­zös ülésen egyeztető határozatot foga­dott el, ameiv szerint újra megkezdik a tárgyalásokat a szakszervezetek és az olasz gyáriparosok szövetsége kö­zött a munkabér felemelése és az ipa­ri elbocsátások kérdésének ügyében. CSAK EGY MO Bemard Shaw, ■» 94 éves világhírű angol író medencecsont töressél kórházba került. • Az Angol-Kínai Baráti Társaság meghívására szeptember végén hiva­talos kínai küldöttség érkezik Angliába, • Az „élüzem" elmér! folyó versenyben első helyen Siló farkaslvuki bányászok elsőnek jelen­tették be csatlakozásukat a dorogi bányászok ver­senykihívásához. Jan Christian Smuts tábornagy, a Délflfríkai Unió volt miniszterel­nöke, hétfőn este 30 éves korában, Pretoria közelében meghalt. • Debrecenben mezGgar dasági kiállítás nyílik. Marian Buczek lengyel forradalmár haláiánnk tizenegyedik évfordulóin alkalmából az ozarosv, temetőben megkoszorúz­ták Buczek sfriát. • Az amerikai titkos szolgálat a törvényho­zás felhatalmazását kér­te, hogy további 23 tit­kos ügynököt szerződ­tethessen Truman őrzé­sére. • Az eddigi göröe mi­niszterelnök, a iiberalf*. párti Vcnizelosz, szep­tember ti-én« elvállalta, hogy a szeptember tO-én lemondott kormány he­lyeit új koalíciós kor­mányt alakít, melyben Caldarisz és Papandreu veszik át a miniszterei- nökbelyettesl megbízást.

Next

/
Thumbnails
Contents