Dunántúli Napló, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-06 / 181. szám

1951 AUGUSZTUS I if R Pt é S 5C t utcái on oörősbetüg transparensek: „Előre a koreai hét sikeréért!“ A bányákban, üzemekben a dolgozók felajánlásainál; ezrei hirdetik, hogy a magyar munkásosztály új lendülettel indul harcba a hétfői napon. Harcot indít a magasabb termelékenységen ke­resztül a béketábor erő- sltéséért, az új normák túlteljesítéséért, a mun­kaverseny fellendítéséért. Tudják a magyar dolgo­zók, hogy a koreai hét sikerével, többtermelés, sei a koreai szabadság* harcosok sikerét segítik elő. Ezért vállalták lel­kesen a héten megtartott termelési értekezleten a bányák és üzemek dol­gozói, hogy felemelik termelésüket. Leikcsedés&i készül- nek megyénkben is a dolgozók a .koreai hél sikerére. Harci fegyve­rük a többtermelés, ön­költségcsökkentés, anyag takarékosság és mindaz, amivel erősíthetik a bé­ketábort, elősegíthetik az Imperialisták veresé­gét. Megmutatjuk, hogyan kell harcolni termeléssel a békéért azt követő napokra. Győzni 4k a ma V a komlóiak a párosversenyben, ame­lyet a szászvári bányászok indítottak el a koreai hét sikeréért. Megküldték már Szászvárról a versenypontokat is a komlóiaknak, akik csakúgy, mint Nagymányok és Máza, el is fogadták a versenykihívást. Itt is közösen vállalták az üzem fi­zikai és értelmiségi dolgozói, hogy a Kossath-akna teljesítményét egész héten át minden nap 2 százalékkal túlteljesítik. Ennek sikeres teljesíté­Vnlamennyi pécsi üzem felkészülten indul séhez. Igen sok dolgozó tett fel Ä pécsi gyárak és üzemek dolgozói közül is nagyszámban tettek felaján­lást termelékenységük emelésére, az önköltség csökkentésére, a minőség emelésére, az új normák túlteljesíté­sére. A Zsolnay-gyár dolgozói közül leg­utóbb Hajdú Mária és Kovacsics Jó- zsefné 5—5 százalékot ajánlott fel, míg Rüll Józsefné az öntödei mun­kások nevében vállalta, hogy az új normájukat a jelenlegi 99 százalék­ról 101 százalékra fogják teljesíteni. Móninger Imre a körkemence-rakók 1-es számú csoportját hívta verseny­re társai nevében. A versny feltételei: A termelés 2 százalékkal való eme­lése a selejt fél százalékkal való csökkentése. Szabó Katalin párosver­senyre hívta Molnár Klára és Papp Ilona munkatársait, míg Nagy Pál a samottmalomban 3 százalékos több- termelést ajánlott fel. Weisz Károly- né 25 dolgozó társa nevében 5 szá­zalékos új normatúlteljesitést vállalt. A Dohánygyár dolgozói is harcra indulnak az új normák további túlteljesítéséért a Koreai héten. Itt Pécsi Józsefné válogató 5 száza­lékos. Mágocsi Istvánná válogató 3 százalékos, Takács Mária 5 szá­zalékos többtermelést vállalt. Hauk Károlyné és Maro-sl ístvánnó 10 százalékos selejtcsökkcntést vállalt. Az élüzem Sörgyár dolgozó is meg akarják őrizni üzemük szép eredményét és a hétfői nappal a további eredmények eléréséért hozzálátnak a felajánlások teljestté­Hefehkel előbb fejezik be a ferret A Lakatosárugyár dolgozói Is a felajánlások tömegét tették meg. A préselöknél Hajek Mária, Nagy Istvánné, Kovács Jánosné, Monhalt István 2—3—5 százalékos többter- me lést vállaltak. A lakatosoknál Goiváth István 5, Keszi Géza 5. Kiss József 3, Benhart István 2 százalékot ajánlott fel. A láncková­csoknál Függ Imre 5, míg Abhoff János 3 százalékot, a lánchegesz­tőknél Fischer Jánosné, Rózinger Minden »zúzalék egy-egy csapás a háborús g^ujtogafókra Oldalakon keresztül lehetne még sorolni a különböző üzemek dolgo­zóinak felajánlását. Ez csak kis töredéke annak a lelkesedésnek, lel­kes megmozdulásnak, ami .fűti a bányák és üzemek dolgozóit. Hét­főn indul a koreai hét. Nem érte és nem éri készületlenül ez a hét egyik üzemünket sem, mert fel- készülten indítanak mindenütt har­cot az új normák túlteljesítéséért, a termelékenység emeléséért, az ön- kö.tséq csökkentéséért. A hétfői nappal kezdődő hét új Tanulóott hont kérnek a pécsi építőipari tanulók A MESZHART bányák dolgozói * termelési értekezleten tették meg foi- ojánlásukat. Felajánlásaikban vállalták, hogy új normájukat túlteljesítik és har cot indítanak a magasabb termelékeny­ségért. —A „koreai hit“ sikeréért mindent megteszünk — mondta Sudár Ferenc Kossutlrdíjas vájár Pécsbányate.epen Fejtésünkben igen nehéz természeti vi­szonyokai kell megkezdenünk. Állan­dóan karvastagságban ömlik a víz. de mi, a Molnár-fejtés dolgozói vállaljuk hogy 10 százalékkal emeljük termelé­sünket, mert erősíteni akarjuk a béke­tábort. Ebben a szellemben tette meg felaján­lását a többi bányász is, Szécsi Zoltán Ferk János, a Berta-csapat. Valameny- nyien 10 százalékkal vállalták termelé­sük felemeléséi, új normájuk túltelje­sítését. Etzl István fejtési csapata vái lalta, hogy a 19 százalékos palájukat 4 százalékra csökkentik és a termelé­süket 4 százalékkal emelik. Tóth Dezső vájár vállalta, hogy 1.2 méterrel több alapvágatot hajt ki a koreai héten. De ezeken kívül még a műszaki érte'misé;» is számos felajánlást tett, aminek lé uyeg«, hogy a műszakokat jól megszer­vezik és a többtermelés legszélesebb lehetőségét biztosítják. Megdontik a második negyedév eredményét! A meesekszabolcsi Ferene-akna dol­gozói is öregbíteni akarják „öreg ak­nájuk“ hírnevét a koreai héten. Mint mondták: „Megmutatjuk, hogy terme léssel miként lehet harcolni a békéért.“ Ezért vállalták közösen a dolgozók a műszaki értelmiséggel karöltve, hogy Ferenc-akna a nap; tervelőirányzatál egész héten 10 százalékkal túlteljesíti De ezt a vállalásukat továbbra is tart­ják. Az akna teljes vállalásán belül Kő­vár József fejtési csapata 25 százalék­kal, Pecsnig Károlv Csapata 20 száza lékkai. Tőrök István fejtési csapata 20 százalékkal, a Nyirő-csapat 20 száza­lékkal, a Liska-csapat 10 százalékkal emeli napi széntermelését a koreai hé­ten. Müller Vilmos és Nándor 25, ‘Hel­ve 20 százalékos többtermelést, Heller József 20 százalék, Meződi György. Györkö József, Laki Vendel csapatai 20—20 százalék többtcrmelést vállaltak Fischer József 33 százalékkal, Meze; János 25 százalékkal teljesíti túl elő- iránvzafát. Isfván-aknán a bejáró ajtó felett vö- rösbelüs felírás hirdeti: Héttőn kez­dődik a koreai hét". Fel is készültek már a dolgozók valamennyien, hogy ezt a hetet sikerre vigyék. Itt is, csakúgy, mint a többi aknákon, a kommunisták járnak elől példamuta­tással. Az akna valamennyi dolgozó- ja vállalta, hogy a múlt negyedévi átlagos 103.3 százalékról 106 száza­lékra emeli az akna napi termelését. Ennek sikeréért Papp István IV. csa­pata 10 százalékos, Pernecker András csapata 10 százalékos, a Kill-csapat 10 százalékos. Nei Ferenc csapata 10 százalékos föbbiermclést vállalt, mig 0 Garai fejtés 20, a Foráll fejtés 25, a Bozsér fejtés 10 százalékos több­termelést ajánlott fel. A Tátrai kör­let 13 százalékkal, míg a Guth körlet dolgozói 5 százalékkal emelik terme­lésüket. A vasast Petőfi akna sem akar el­maradni a termelésben a koreai hé­ten és ezért ezért ajánlották fel az akna fizikai és értelmiségi dolgozói közösen, hogy elhárítva minden aka­dályt. 5 százalékkal emelik az akna teljesítményét, itt a Weisz-csapat 1 csillével emeli egy-egy vájár napi tel jesitmónyét, a Kovács csapat 10 szá­zalékkal. a Tóth Antal csapat tagjai 1 csillével termelnek többet egy-egy műszakon. Duzsi István csapata 10 százalékot. Széni Jézsef csapata 10 százalékot, a Wéber csapat tagjai egy- egy csillével termelnek többet. Szászvár. Komló, Nagymányok és Máza versenyre kell Oldalakat lehetne telelrni a felaján­lásokkal úgy a MESZHART-, mint a IMASZ bányákon. Komlón Is lelkesen kószálnék a dolgozók a héttői és az A pécsi Magasépítési NV 312 ta­nulójának szülői jöttek össze, hogv köszönetét mondjanak a Pártnak, az építőipari iskola tanulói kollektiv be­iskoláztatásáért, mely egyedüli üt a helyes nevelés és jó szakmunkások kiképzésére. Ezen a gyű.éscn mojjala kitottuk a szülői munkaközösséget és a vezetőséget is megválasztottuk A mohácsi kollégiumi tanulóiskolán kívül kérjük az illetékeseket, tegyék lehetővé az összes tanuló részére Pécsett ogy tanulóotthon létesítésit Az ellenség hangja is megszólalt és séért vállalta Kusz János szlahánovIs­la vájár, hogy új normáját 5 száza­lékkal túlteljesíti, vagyis az új nor­mával eddig elért 200 százalékát 205 százalékra emeli. Ugyanígy: Schnei­der János. Imre Pál, Szedlák Ferenc, Hübner János 5—5 százalékot aján­lottak fel, míg Reihart Péter és Papp József 10—10 százalékkal emelik tel­jesítményüket. A 12-es csapat 5 szá­zalékkal teljesíti túl új normáját, A 14-es csapat DISZ-brigadjában 3.6 csilléről 3.8 csillére, az l es csapat­ban 6 csilléről 6,4-re emeli egy-egy vájár, segédvájár napi teljesítményét. De a versenykihívó Szászvár sem akar lemararadni. Itt is tömegével történtek a felajánlások, így Siller János 10, Bene János 10, Budai Mi­hály 10, Walter Mihály 10, Lakos József 10, Téczeli István 10, Horváth Mihály 10, Dékány István 10, Dorn János 10, Szupovics Ferenc 10, Dé­vai Antal 10, Müller Henrik 10 szá­zalékkal emeli teljesítményét. Ugyan­így a 3-as csapat és a 17-es csapat 10—10 százalékot ajánlott fel. Hasonló a helyzet a két másik MÁSZ-bányán, Nagvmányokon és Mázán is. próbált a kollektív nevelés ellen tilta. kozni, de az öntudatos szülők és ta­nulók ellenállásába ütközött. Felszó­laltak a tanulók is az otthon mellett, a kollektív munka érdekében. A szü­lői munkaközösség külön beadvány­ban kéri a megyei tanácsot, a tanuló- otthon mielőbbi létesítésére. így harcolnak a szülők is a teák. ció ellen és Így segítik elő gyermekeik szocialista nevelését. Szülői mupkaközösség nevében: Izsáki Imre tanulófelelős ajánlást a Bőrgyárban is. így Fo- rányi László, a talpas kaparó bri­gád nevében 5 százalékos minőség­emelést vállalt. A blankos műhely dolgozói nevében Bank Dezső elv­társ ajánlotta fel, hogy naponta 5 kiló bőrrel fog minden egyes mun­kás többet kidolgozni. Séta István 20 százalékos minőségemelést vállalt a meszes műhely hengerlői nevé­ben. Tomcsányi János a cseres mű­hely dolgozói nevében 5 százalékos, Bán János a haiovánvozó csoport nevében 5 százalékos, Kiss József a cseres taszító nevében 5 száza­lékos, Betiol János a krupponszárí- tás dolgozói nevében 5 százalékos minőségemelést ajánlott fel. A Sopiana-gépgyár dolgozói, mi­után a termelési értkezleten hű képet kaptak az üzemük helyzeté­ről, most a koreai héttel kapcso­latosan még jobb arányban akar­ják a tervelőirányzatukat túltelje­síteni. Ezért ajánlotta fel Szokoia József normájának 10 százalékkal való emelését. Ezért ajánlott fel a többi dolgozó is. Hamberger Imréné 10 százalékos többtermelést vállait, míg Vencel József esztergályos vál­lalta, hogy 200 százalékon felülre emeli a teljesítményét. Bálint Mi­hály esztergályos 5 százalékkal csökkenti a szerszám felhasználá- sát.Nagy Sándor az asztalosmühely- ből felajánlotta, hogy a heti 40 órás anyagmegtakarítással dolgo­zott időt 80 órára emelik fel­Ilona és Reiger Jánosné 2—2 szá­zalékot vállalt. A Kesztyűgyár NV-nél úgyszól­ván az összes dolgozó ezévi tervé­nek 15 naptól 60 nappal előbb való befejezését ajánlotta fel. Emellett számosán vállalták még a minőség javítását Is. Az ÁVESZ dolgozói is sikeresen akarnak dolgozni a ko­reai hét sikeréért és azért ajánlot­ták fel ott is a dolgozók nagyszám­ban a termelés emelését és az ön­költség csökkentését. lendületet fog adni a munkaver- senynek üzemeinkben, amelynek minden egyes új eredménye egy- egy csapást mér az imperialistákra. — Ahány százalékkal túlteljesít­jük a koreai héten normánkat, any- nyi csapást mérünk az imperialis­tákra — mondta a Széchenyi-aknán Szécsi Károly. Ezt látják az üzemek dolgozói is és látják azt, hogy ezek a csapások elősegítik a hős koreaiak szabadság­harcát. Augusztus K2-én jár le a 4 forintos gyorsbegyüjtésl prémium halárideje. Egy hél áll lehat még dolgozó parasztságunk rendelkezésére, hogy biztosítsa magának a 4 forintos jutalmat, mellyel a dolgozók állama a begyűjtést gyorsén teljesítő dolgozó parasztokat jutalmazza. A begyűjtést gyorsan teljesítő dolgozó pa rasz toknál eddig Is fontos szempont volt a 4 forintos Jutalom biztosítása. 4 forint mázsánként. 10 mázsánál már 49 forint és folyamatosan csök­kenő Ipari áraink mellett sokat jeleni az őszi bevásárlásoknál. A begyűj­tést teljesített dolgozó parasztok közűi számosán mondták faár el> hogy iná©1> Bab.poí, cipőt Is vettek a gyorsbegyüjtcsi jutalomból. Népnevelőinknek az elkövetkező héten a dolgozó parasztokkal szem­beni kötelességük» hogy mindenütt felhívják a figyelműket a négy forin­tos Jutalom határidejének közeledtére. Magyarázzák meg számokkal alátá­masztva. hogy milyen veszteséget Jelent az 12-i haláridő előtti beadás elmulasztása. Magyarázzák meg, hogy a dolgozók állam ( minden dolgozó paraszt számára elérhetővé tette a jutáimét s a cséplés várható gyors befejezése c*t minden dolgozó paraszt számára lehetővé teszi. A megalakuló városi tanács dolgozóinak feladatai ,,'A helyi tanácsok felállítása, ezeknek jelenlegi helyi közigazga­tási rendszerünkhöz képest fejlet­tebb, demokratiktímbb rendszere olyan haladás jelent, melyet nyil­vánvalóan örömmel fog üdvözölni munkásságunk, dolgozó parasztsá­gunk, egész dolgozó népünk‘‘ rá­mondotta Kádár elvtárs. P écsett is a közeli napokban alakul meg a Helyi tanács. Ez lesz a népnek igazi hatalmi szerve, amit nem lehet és nem szabad összetéveszteni az úgyne­vezett „önkormányzati szervekkel“, amelyek nálunk is a burzsoá ál­lam szervei voltak és a burzsoá államokban ma is azok. A bur­zsoá államok önkormányzati szer­veinek semmiféle államhatalmi joguk nincs, hanem mindig a köz­pontosított államgépezet függvé­nyei. A Szovjetunióban a dolgo­zók küldötteinek helyi tanácsai, az államhatalomnak szervei, an­nak az új, valóban demokratikus államrendszernek alkatrészei, me­lyet a Nagy Októberi Forradalom teremtett meg, Sztálin elvtárs azt tanítja, hogy a szovjet állami gépezet „típusra nézve magasabbrendü államgépezet, mint a világon fennálló bármely állami gépezet“. A Bolsevik Part óriási munkát végzett, hogy olyan rugalmas és az élet minden terüle­tét átfogó államapparátust teremt­sen, amely pontosan megszervezi a Párt és a kormány utasításainak és határozatainak hiánytalan telje­sítését. A közigazgatási káderek mindig szemük előtt tartják, hogy a lakosság, a dolgozók szemében az állami gépezet minden egyes in­tézménye a szovjet hatalmat kép­viseli és ebből ered a Szovjet köz­igazgatási gépezet do’gozóinak magasrendi1 felelősségérzete és a szolgálati kötelességek helyes ér­telmezése. Most. amikor a Szovjetunió ál­lal mutatott példa alapján szer­vezzük meg helyi tanácsainkat, meg kell néznünk, hogy mik a leg* fontosabb feladataink. Gyakorlatilag a legfontosabb feladata az állami közigazgatási dolgozóknak, hogy önzetlen be­csületes magatartást tanúsítsanak a rájuk bízott ügyekben, mintasze­rűen ültessék át az életbe a Párt és a kormány utasításait, mindig és mindenben a nép érdekeiből in­duljanak ki, szigorúan szem előtt tartva államunk jogrendjét és a: állami fegyelmet. Az a közigazgatási dolgozó, akit ilyen elvek vezérelnek, mindig tiszteletben részesülő sze­mély lesz és a dolgozók tömegé­ben mindig támogatást és aktív segítő-társakat talál. Az űivend- szerfl közigazgatásban a dolgo­zóknak minden erejüket és tudá­sukat a szocializmus felépítésé nagy ügyének kell áldozniok, ön­tudatosan és építő szellemben dol- gozníok, kifejteni egyéni kezdemé­nyező képességeiket a Párt és a kormányzat által kitűzött felada­tok teljesítésére. Éppen ezért gyakorlati téren állandó harc folyik a bürokrafiz- mus ellen. Ebben a legbiztosabb és leghatékonyabb eszköz a széles keretek között érvényesülő kritika és önkritika, amelyet a bürokraták, a maradi dolgozók ellen vívott harc legfontosabb eszközének kell tekinteni. ,,A kritika és önkritika érvényesítésének magas színvonala me.lelt az intézményben nem ma­rad sem hely, sem lehetőség bü­rokraták, felelőtlen dolgozók, olyanok számára, akik magfeled­keznek a néppel és az ál ammal szemben fennálló kötelességükről'' — mondotta Sztálin elvtárs. A szovjet hivatalok tisztviselői, — legyenek kommunisták, vagy pár- tonktvüliek —, a hivatali pártszer­vezetek vezetése alatt állhatatosan növelik politikai ismereteiket, ta­nulmányozzák a marxi-lenini elme« letet, Lenin és Sztálin tanításait. Az elméleti képzés életbevágó szükségletté vált a szovjet állam­ban a közigazgatás minden maga­sabb és alacsonyabb beosztásban lévő dolgozója számára. Most, amikor nálunk is — helyi tanácsunk megalakításához — ki­építjük a végrehajtó bizottság hi­vatali szervezetének osztályait, egyik legfontosabb feladatunk, hogy olyan káderek, hivatalnokok álljanak a feladatok elvégzéséhez, akik kellő öntudattal é$ alkotó módon dolgoznak. Le kell vetkőz­niük a mechanikus irodai munka- módszert, tevékenységük ne abban merüljön ki, hogy hivatalos irato­kat készítsenek anélkül, hogy pon­tosan ismernék e ténykedéssel kapcsolatos minden feladatuk je­lentőségét. A marxizmus-leuinizmus kér­déseit állandóan tanulmá­nyozó hivatalnok nem merül el a papírhegyekben és nem válik az e.ettől elszakadt bürokratává. A közigazgatás szervezeti rendszeré­ben a tanácsokban meg fog mutat, kozni a vezetőszercp a város gaz­dasági és kulturális életében. A szervezési gyakorlat állandó to­vábbfejlesztése csak a dolgozók elméleti és általános kulturális színvonalának felemelése alapján történhetik. A közigazgatási dol­gozóknak széles látókörrel kell rendelkezniük, olyannal, mely meg­felel dolgozó népünk érdekeinek. A közigazgatási dolgozókat semmi sem gazdagítja jobban, mint a lenini-sztálini tanítások a társada- dalomról, a társadalom fejlődésé­nek és a szocialista építés tovább­fejlődésének törvényeiről, E taní­tások segítségével látják világosan az ország előrehaladásának távla­tait, ezen keresztül védelmezhetik legjobban az államérdekeket és biztosíthatják a lehető legszerve­zettebben gyakorlati tudásukat. Minél magasabb a káderek politi­kai színvonala és marxista-leninis­ta öntudata, annál eredményesebb lesz a munka és annál biztosabb a munka sikere. Most, amikor az egész világon a békéért folyik a harc és dolgozó népünk munkaverscnnyel harcol a békefrontban — amit a nagy Szov­jetunió vezet — akkor Pártunk, kormányzatunk útmutatása alap­ján elsőrendű kötelesség, hogy erős szervezetté építsük helyi ta­nácsrendszerű közigazgatásunkat. UUAVCZ 1»AI,

Next

/
Thumbnails
Contents