Dunántúli Napló, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-06 / 181. szám

it. if t6 AUGUSZTUS 6 Két hete tart mar a belga nép nagy­szerű küzdelme a koronás fasiszta, az amerikai imperialísláít belga Li-Szin- Manja, III. Lipót akciója ellen. Ez a küzdelem azóta az egész belga r.ép tömegharcává változott, munkások és polgárok, vallonok és flamandok a szó szoros értelmében is, kart karba öltve harcolnak ennek a hírhedt fasisztának és a mögötte álló sötét reakciós erők­nek gyalázatos kísérlete ellen. Kiknek volt szükségük erre a koronás árulóra, Hitler imádóra, Belgiumban? Kiknek lehetett volna másoknak, mint az amerikai imperialistáknak, akiknek gyalázatos terveik végrehajtásához a Tito és Li-Szin-Man-féle lakájok, hó­hérok kellenek és ha ez a hóhér, koro­nás, akkor még csak kedvesebb az amerikai imperialisták előtt. Az imperialistáknak kellett sötét háborús terveikhez Lipót, mivel — amint azt Lalmnnd elvtárs írta,' az Imperialisták háborús előkészületei el­kerülhetetlenül a kormány fasizálódá­mint ahogy nem lehet megállítani a hegyről lezúduló lavinát, de ugyanak­kor a szociáldemokrata vezetők leál­cázták magukat az egész világ előtt. A munkásárulók kimutatták a foguk fehérjét: kiállították magukról a bizo­nyítványt, mint a királypárliak szövet­ségesei, mint az imperialisták hű la­kájai, mint a fasiszta Lipót megbízható emberei, A jobboldali szocialista vezetők to­vább folytatják dicstelen szerepüket. Következő lépésként arra törekszenek, hogy Lipót visszavonulását, melyet a tömegek félelmetes erejű nyomása kényszerített ki, a hatalomnak „ideig­lenesen" fiára való átruházást, végle­ges megoldásként fogadtassák el a belga dolgozókkal. A belga dolgozók azonban nem ezért harcoltak. A belga dolgozók a fasiz­mus felélesztése, a harmadik világhá­ború előkészítése ellen harcolnak, ezért akarják Lipótot kisöpörni. És ez a harc, a tömegeié harca a fasizmus felélesztése, a harmadik világháború előkészítése ellen, a jobboldali szo­ciáldemokrata vezetők minden aljas fondorkodása ellenére is győzni fog. Biztosítja ezt azoknak a százmilliók­nak szolidaritása, akik a világ külön­böző tájain, különböző eszközökkel, de ugyanezek ellen, a fasizmus, a háború ellen, a békéért küzdenek. Az USA koreai agressziója a Biztonsági Tanács előtt sát ia magukkal vonják é® „Lipótban úgynevezett erőskezü embert látnak, aki képes az ország állami életének Fasizálását nieggyorsítani." A kérdés — amerikai módon is feltéve — egyszerű: lasizálni kell az országot és ki volna erre alkalmasabb, mint egy kipróbált fasiszta. Ezek ellen az aljas célok ellen küzd a belga nép, a Kommunista Párt ve­zetésével. És ebben a küzdelemben .soha nem látott harci egységbe kovácsoló- dott a kommunista és szociáldemokrata [ munkásság, ugyanakkor, amikor a szociáldemokrata áruló vezetők a leg­piszkosabb szerepet vállalták magukra, amit az imperialisták belga munkás­áruló lakájai valaha is elvállaltak. Az áruló szociáldemokrata vezetők élükön a hírhedt Spaakkal, min­dent elkö­vetnek. , hogy megbontsák a munkásság harci egysé­gét A jobb­oldali szoci­áldemokrata vezetők, mi­közben nagy­hangon sza­valtak Lipót ellen, tárgya­lásokat foly­tattak a ki­rálypártiak­kal. S ha a múlt héten még volt is valaki, akit megtévesztettek a szavak, azokat i* meggyőzték az elmúlt hét tettei a szociáldemokrata árulók rot­hadtságáról. Az elmúlt hét elején kezdődött az a hatalmas tüntetés, melyet a megrémült reakciós sajtó „második waierloo-t' ütközetnek keresztelt cl. A dolgozók felháborodása elsöpörte a fasiszták rendőreinek terrorját, áttörte a bari­kádokat. A terror felmondta a szol­gálatot és ekkor léptek sorompóba a szociáldemokrata vezetők. Amikor a harc tetőpontjához érkezett, Spaak és cinkosai vsiszavonulást fújtak, és „hi­vatalosan" leállították a sztrájkot. Spaakék aljas merénylete nem sike­rült. A sztrájkot nem tudták leállítani, Az elmúlt hét másik jelentős kül­politikai eseménye volt, hogy Malik elvtárs, a Szovjetunió ENSZ-be kül­dött képvsielője átvette a Biztonsági Tanács Elnökségét. A Biztonsági Tanács eddigi ülései éles fényt vetettek az ame­rikai diplomáci­ára. Az elmúlt héten lezajlott ülések bizonyít­ják, hogy az im­perialisták és csatlósaik min­dent elkövetnek, hogy elgáncsolják a Szovjetuniónak a béke biztosítására irányuló törekvéseit. Ennek érdekében az imperialisták képviselői szemérmet­lenül rúgják föl a Biztonsági Tanács szabályait s térnek el annak gyakor­latától. A Szovjetunió képviselője azonban a Biztonsági Tanács elnöki székéből szilárdan harcol ezek ellen a törekvé­sek ellen, a koreai nép és az egész világ békéjéért. A szétvert koumintang képviselőjének az ENSZ-bő! való eltá­volításáért és a népi Kína ENSZ-kép- viseletének biztosításáért. t Belgrádi provokátorok munkában A koreai eseményekkel kapcsolatban az amerikai agresszorok egyik provo­kációt a másik után követik el: ezek­kel ak,arják becsapni népüket és meg­téveszteni a világ közvéleményét. Mindenekelőtt a titoisták azok, akik mindent megtesznek, hogy népük elől eltitkolják az igazságot a koreai ese­ményekről. Az amerikai imperialisták távol keleti agressziójáról úgy hallgat­nak, mintha misem történt volna. É* z persze érthető és íaegmagya­■*-* rázható. A belgrádi bábok ép­pen abban különböznek a közönséges jobbágyoktól, hogy nemcsak hé'rét görnyednek gazdáik előtt, hanem utá­nozhatatlan buzgalommal igyekeznek segíteni is nekik. Magától értetődik, hogy a belgrádi klikk ezúttal sem saját jószántából cselekszik, hanem az Egyesült Államok külügyminisztériumának utasítására. Június végén, mint a „Christian Scien­ce Monitor" belgrádi tudósítója, Stee- wans jelentetne, George Allen, az Egye­sült Államok jugoszláviai követe sür­gősen meglátogatta Titot. A beszélge­tés során, amely Steewans megjegyzése szerint „szívélyes jellegű“ volt, megtár­gyalták a koreai helyzetet. Allen és Tito találkozása során arról volt szó, hogy Bclgrád urai milyen magatartást tanúsítsanak az agresszorok általános tervein belül, amint erről elég szemlél­tetően bizonyságot tettek a rákövetkező Belgrádban kitárgyalt provokációs daj­kamesék. Titoék, akik gazdáik füttyszavára táncolnak, mesterségesen politikai fe­szültség felidézéséhez láttak Dél-Kelet­európában, hogy elvonják a népek figyelmét az amerikaiak koreai beavat­kozásáról. A „Borba", Titoék legfőbb félhivatalosa a legikülönbfélébb hang­nemben kezdett jajveszékelni — „Ju­goszlávia területi épségének veszéiye- zettségérőt“, s az egész dajkamesét az­zal igyekezett bizonygatni, hogy „fegy­veres erőket vonultatnak fel“ a jugo­szláv határ közvetlen közeiében. te/lcg kell állapítani, hogy Titoék í szennylapja többször terjesztett ilyen hazug állításokat niár a múlt év­ben is és mindig olyan pillanatban, amikor Washingtonban az éppen soron következő kalandoktat készítették eiő. Így volt 1949 tavaszán js, amikor az amerikai agresszorok összeesküvést szőttek a béke elfen és összetákolták a rabló északatlanti paktumot így vo'.t 1949 nyarának végién, amikor a belgrá­di banditák ugyanezeknek az amerikai agres7.oroknak a parancsára késüket a görög partizánok hátába döfték. A két „Lí“ Li-Szin-Man cs Trygve Lie — gyalázatos szerepét ábrázolja a kép a koreai provokációba Trygve Lie az ENSZ főtitkára semmivel sem vállalt kevésbé aljas szerepet a koreai nép szabadsága ellen indított támadásban, amikor ENSZ zászlaját adta az imperialisták provokációjához, mint a dol­lár-bab Li-Szin-Man, Mind a két „Lí“ az amerikai imperialisták vértől csöpögő kezét nyalogatja. Á belgrádi kormányköröknek Wall­street sugalmazta agresszív szándékai­ról tanúskodnak még olyan tettek is, mint a jugoszláv-bolgár határforgalmi egyezmény egyoldalú hatályon kívül helyezése a Tito-kKkk által a normál’* diplomáciai kapcsolatuk megszakítása Albániával és a többi népi demokrati­kus országokkal Titoék úgyszólván minden nap provokációkat rendeznek az albán határon, többek közt azzal, hogy jugoszláv repülőgépek mély be­repüléseket hajtanak végre ennek a bé- készerető államnak a területe fölé. A mikor a világ demokratikus saj- tója pellengére állítja a háborús gyűjtöget ók belgrádi lakájainak leg­utóbbi kalandjait, egyben rámutat az imperils lista agresszorok messzemenő, terveire is. A koreai kudarcok — jegy­zi meg a „Ce Soar" francia újság •” arra kényszeríti az amerikai -ablókat, hogy „más tájakon kezdeményezzenek figyelem-elterelő akciókat“. Az öster­reichische Volksstimme“ osztrák lap pedig ez írja: „A Tito-féle hazugság célja világos. Az amerikai Imperializ­mus belgrádi ügynökei megkísérlik, hogy a világ előtt ugyanazt a Szerepet játsszák, amilyent Washington bábjai Défkoreában." Ez az eljárás újból bebizonyítja, mi­lyen porosán együttműködik a belgrá­di klikk az amerika; imperialistákkal. Románia: Négy újítás és négy győzelem a „Lammoru! ’ szocialista versenyében A „Ltminorul”-gyárban egyre szélesebben bontakozott ki a verseny. „Az állami tervért folytatott harc: a békéért folytatott harc” — mondták a szak- szervezetig csoport ülésén. A békeharc keretében mindenki a saját munkate­rületén vállalt kötelezettséget, azt, hogy versenybe száll a régebbi norma megdöntéséért és a versenyből győztesen kerül ki. Mindenkinek megvolt a konkrét kötelezettségvállalása, s ennek teljesítését a dolgozók egymás között kölcsönösen ellenöríziék. Pilca Vasile és Pasca Ion állandóan azon’ törlek a fejüket, milyen új munkamódszerekkel lendítsék előbbre a termelést. Törek­véseikhez csatlakozlak a technikusok Is. Megalakult a hétfőnyi kollektíva, amely júniusban létrehozta az első újítást. A matricák átalakításával sike- siilt a kollektívának egyszerűsíteni a technológiai eljárást s ezzel sikerült csökkenteni a huzatok számát. De a munka számos más területén is születtek olyan újítások, amelyek a termelékenység emelését és az önköltség csökkentését eredményezték. A rézblolckokat, — amelyből a mozdonyok számára szükséges tíízkéseket dolgozták fel, — a hengerlés előli 3—3.500 kg-os tömbökben a „Vörös Gri- nica”-gyárba kellett szállítani, hogy felületüket megcsztergályozzák. Ez nemcsak nagy időveszteséget, hanem jelentős szállítási kíilönköllséget is je­lentett. A gyár dolgozó! azon gondolkoztak, miként kímélhetik meg a gyárai, ettől az idő- és pénzveszteségtől. A felület esztergályozásáról nem lehetett lemondani, mert az anyag az öntés nyomán lukacsossá és hólyagossá vált. Uj módszert kellett tehát kitalálni az esztergályozásra. Brigád alakult, amely azt a kötelezettséget vállalta, hogy a kérdést megoldja. Az egyik régi esz­tergapadot átalakították, megerősítették, különleges bakokra állították, hogy elbírja a súlyos blokkokat. Természetesen automatikus mozgatót alkalmaz­tak a késre, flymódon sikerült a blokkok esztergályozásánák új módszerét megvalósítani. Ezzel párhuzamosan munkába állítottak egy olyan gépet is, amely eddig használaton kívül hevert. Pitca Vasile és Pasca Ion, valamennyi társával közösen a több és jobb termeléssel, az újabb munkamódszerekkel, a selejt csökkentésével a békéért harcol. Francia ifjúmunkás küldöttség érkezet! Moszkvába A szovjet ifjúság antifasiszta bi­zottságának és a Komszomol Köz­ponti Bizottságának meghívására augusztus 4-én Goy Ducolonnal, a Francia Köztársasági Ifjúsági Szö­vetség titkárával az élen francia ifjúmunkás küldöttség érkezett Moszkvába. Truman újra fegyvert akar szállítani Csang-J^ai-Seknek Tener, a New York Herald Tri­bune tudósítója jelenti Washington­ból. hogy értesülést szerzett Tru­man elnöknek arról a tervéről, amelv szerint különböző fegyvere­ket és lőszert szándékozik küldeni Csang-Kai-Sek klikkjének. A tudó­sító értesülése szerint Csang-Kai- Sek, aki nemrégiben MacArthurrai folytatott tanácskozást, a legkor­szerűbb katonai felszerelést, ide­értve a lökhajtásos repülőgépeket és néhány újtípusú Radar-gépet, kért Washingtontól. A tudósitó ki­jelenti, hogy az USA nemzet- védelmi minisztériuma engedélyt adott a Kuomintang-klikknek, hogy az amerikai hadsereg flotta- és légierő beszerzési szervein keresz­tül hadifelszerelést vásároljon. Csehszlovákia: Sikeresen fejezték be az aratási-cséplési munkálatokat a trebisevi kerületben A csehszlovák dolgozó parasztság mindinkább meggyőződik a szo­cialista munkarendszerek bevezetésének szükségességéről. Győzött g koU lektív munkamódszer és az első sikerek nagy vonzóerőt gyakorolnak az egyénileg dolgozó parasztságra is. A kis- és középparasztok megértették, hogy feladatuk biztosítani és fokozni a mezőgazdasági termelést. Arra törekszenek, hogy minél job­ban megszervezzék a mezőgazdasági munkálatokat. Törekvésük meglipzta az eredményt. Jó munkamódszerekkel elérték az aratási-cséplési munká­latok gyors lebonyolítását. Az aratási-cséplési munkálatok megszervezésében a Slov. Nővé Mesto-i Egységes Fötdmüvesszövetkezet járt elő a legjobb példával. Ha ennek a szövetkezetnek sikeréről beszélünk, meg kell emlékezni arról is, hogy megalakulásakor a környék falvainak dolgozó parasztsága bizalmatlanul fogadta működését, de ez a bizalmatlanság hamarosan megszűnt, mihelyt látták a jó eredményeket. Ez érthető is. A szövetkezet most375 hektáron, 8 munkacsoporttal és 7 géppel, !) nap alatt végezte el az aratási munkálatokat. Egyik pá­rást inak sem kellett eszébe juttatni, hogy az elmúlt évben ugyanezt a munkát. 24 nap alatt, bonyolították le. . Nagy eredményeket értek el a szovjet, tapasztalatok alkalmazásával a csépiesnél is. Azt a cséplési munkát, amelyet, az elmúlt évben 10 nap alatt végezték el, ez évben 3 nap alatt fejezték be. Itt meg kell emlí­teni azt is, Hogy a cséplés első napjaiban á magyar határőrség tagjai is resztvettek a munkában, ezzel is bebizonyítva a szlovák és magyar dol­gozók szoros, baráti együttműködését. Bebizonyították, hogy közös erő­vel vesznek részt a szocializmus építésében. Jól dolgoznak a trebisovi kerület szövetkezetei is. Naponta kiértéke­lik az elvégzett munkálatokat és megvitatják a következő napi teen­dőket. Ha szóba kerül az imperialisták háborús politikája, így beszélnek: — Mi mindennap megesemmisitünk valami régit abból, ami bennün­ket nyomorúságban tartott, Ez a mi háborúnk. Mi a munkánkkal is har­colunk. Nem állunk meg a kezdetnél, hanem mindjobban kiépítjük a kol­lektív munkát. Megvédjük jó életünket. Spaak

Next

/
Thumbnails
Contents